Szun-Ce igazsága...

Sziasztok!

Hát ez a nap is eljött. Kell egy kis idő, hogy belerázódjam, de remélem menni fog. Újra Anna és Kellan, bár egyszer lehet, hogy az Anna-Rob történet végét is megkapjátok. Mondjuk majd karácsonykor. 

A folytatással igyekezni fogok, semmiképpen se öt hónap múlva. 

Az egészségügyi állapotom egyébként jó, a hajam is, bár ez a rövid stílus még mindig szokatlan, de egy év múlva talán már újra olyan lesz mint régen. 

Jó szórakozást az olvasáshoz, ja és ami fontos: Nincs függővég. 

De nem ígérem, hogy ez a jövőben is így marad. 

Dicta

(Anna szemszöge)

Amióta csak két stábtag mellett elhaladva meghallottam, hogy valószínűleg páros lábbal rúgják ki azt az álszent, ármánykodó ribancot, tudom mit kell tennem.

Miközben rohanok a központi iroda felé, a gondolatok villámként cikáznak a fejemben. A tervemnek három fontos pontja van.

Egy, mielőbb rá kell akadnom a Summit elnökére.

Kettő, ki kell találnom egy jónak tűnő magyarázatot, amivel majd meg tudom indokolni a kérésemet.

Három, le kell gyűrnöm az ellenérzéseimet az miatt, amit tenni készülök.

Szinte úgy esek be a titkárság ajtaján. Az ott ülő két nő ijedten bámul rám, de nem késlekedhetek azzal, hogy magyarázkodni kezdek.

- Mr. Friedman? – kérdezem, majd miután egy ajtóra mutatnak, meg se várom, hogy megszólaljanak, benyitok. Az odabent tartózkodók döbbenten néznek felém.

- Anna kedves, jól van? – méreget az öreg a szemüvege felett.

- I-geen, – nyöszörgök, mert az oldalam iszonyatosan szúr a futástól.

A fenébe, nem vagyok valami jó formában…

Próbálom újra normális ütemben venni a levegőt, de csak nehezen megy. Kell vagy egy perc mire összeszedem magam, és végre meg tudok szólalni.

- Robert, elnézést amiért így betörtem, de beszélhetnénk?

  

(Kellan szemszöge)

Amint belépünk, a rendezőnket követve az irodába, Friedman azonnal felénk fordul.

- Foglaljanak helyet – int, és a középen álló kerek asztalhoz irányít mindanyiunkat. Természetesen úgy helyezkedik, hogy ő a kedvesem mellé kerüljön, és még a széket is kihúzza neki. Rob automatikusan leül Anna mellé, Bill az öreg másik oldalára, nekem pedig a kettőjük közti hely marad. Ami ellen nincs is kifogásom, mert így pontosan szembe kerülök a helyiségben számomra legfontosabb személlyel.

Maggiet senki se hívja közelebb, és amennyire látom, nem is igen bánja ezt.

Kíváncsian nézek körbe, várva, hogy valaki elárulja, hogy miért hivattak ide bennünket. Illetve ez így nem igaz, mert szinte biztos vagyok az okában.

Valószínűleg ők is megtudták azt, amit én pár perce.

Mintha csak engem akarna igazolni, az öreg beszélni kezd. Majdnem szó szerint azt ismétli el, amit már tudok.

Némán figyelem az arcokat, Rob bosszúsan ráncolja a homlokát, de nem tűnik meglepettnek. Mintha többször is szólásra nyitná a száját, de aztán mégse mond semmit. Bill szeméből csodálkozás sugárzik, hitetlenkedve ingatja a fejét, valószínűleg neki újdonság a kis beszámoló pár részlete. Anna arca kiismerhetetlen. És ez zavar. Nem értem.

Egyszerre tűnik elgondolkodónak és bosszankodónak, ami figyelembe véve a heves vérmérsékletét már meglepő. Mármint, hogy nem tombol. Csak hallgat, és mintha az esze máshol járna.

- Én személy szerint felháborítónak tartom, hogy valaki a közvetlen munkatársaival ilyen módon elbánjon – figyelek fel a következő mondatra. – Mint ember, és mint a Summit elnöke is elítélem az ilyen fajta viselkedést. Már tegnap is említettem, mi mindig is nagyon komolyan vettük, hogy a színészeinket ne övezzék botrányok, hogy a forgatások jó hangulatban teljenek. Éppen ezért ennek a sajnálatos ügynek az orvosolására csak egyetlen módot tartok elfogadhatónak.

Friedman kis hatásszünetet tart, körbehordozza a tekintetét.

- Mégpedig, hogy azonnali hatállyal szerződést bontunk Miss Graceszel.

Az első, ami eszembe jut az az: Mi lenne, ha a tudná, hogy a pletyka nagyon is valóságos? Lecsukatna bennünket?

- Ez persze további kellemetlenségekhez fog vezetni, – folytatja, – mert azokat a jeleneteket, amelyekben a kisasszony szerepelt újra kell rögzíteni… 

Bill lemondóan sóhajt a hír hallatán, hát engem se dob fel a plusz meló híre. Oldalra nézve látom, hogy Rob még rosszabbul viseli, a feje egyre vörösebb, ha így folytatja még a végén agyvérzést kap. 

Ha tudna szemmel ölni, akkor Maggienek már hívhatnánk a hullaszállítót...

Na, nem mintha nem érteném meg teljes mértékben a haverom felháborodását. A csaj nekem se a szívem csücske, a fejében szerintem nem kis gondok vannak. Az, amit művelt elég meredek. Ránézve látom, ahogy magába roskadva, zavartan tördeli a kezeit. Gondolom leesett neki mi vár rá.

A hírek a forgatáson futótűzként terjednek, lefogadom, hogy két kilométeres körzetben nincs ember, aki ne lenne mostanra tisztába azzal, hogy mit tett. És ez nem csak most nehezíti majd meg az életét, hiszen senki se fog megbízni benne, hanem a jövőben is.

Ezt a melót elbukta. Az pedig kérdéses, hogy mikor kap újabbat, ha kap egyáltalán. A Twilight mindannyiunk számára kiváló ugródeszka, többször is beszélgettem másokkal arról, hogy mennyit jelent az, ha valaki ide bekerült. Rajongók, új lehetőségek, nagyobb érdeklődés. És ez mind kell ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen, mert színészekből tengert lehetne rekeszteni. Ha valahol nem figyelnek fel rád, járhatsz a castingokra ezerszám és lehet, hogy egy se jön össze. Viszont ez a sorozat nagy figyelmet kap…

Maggie ezt jól elszúrta. A gyártók nem rajonganak az olyan színészekért, akik botrányt okoznak. Legfeljebb, ha direkt megkérik rá őket.

Valahogy mégse tudom sajnálni. Jobban belegondolva megérdemli a sorsát. Hányszor, de hányszor okozott kellemetlenséget a nyomulásával, pedig mondtam neki, hogy nem érdekel. Mégse vonult vissza. Arról nem is beszélve, hogy a tetteivel rászabadította a sajtót a kedvesemre. És megfúrta a közös New Yorki hétvégénket…

Igen, megérdemli amit kap. Küldjék csak el jó messzire, egye fene azt a pár plusz jelenetet. Legalább nem kell majd minden percben attól tartani, hogy utánunk leskelődik.

Gondolom én, és annak biztos tudatában, hogy ezzel a többiek is egyetértenek, körbe nézek. Rob arcán a saját gondolataimat látom visszatükröződni, ahogy sejtettem. Anna viszont…

Valami itt nincs rendben. Olyan eltökéltnek tűnik. Valamiben töri az édes kis buksiját.

(Rob szemszöge)

Úgy kell neki, küldjék csak el Maggiet jó messzire…

A rohadt életbe ezzel az átkozott ribanccal. Nem elég ez a fél éves hercehurca, most legalább egy hónappal hosszabbodni fog az egész, csupán azért, mert rácuppant Kellanre.

Mert mondhat aki amit akar, a valódi oka a szarkeverésének szerintem az, hogy nem tudta berángatni a haveromat az ágyába.

Bár, ha sikerült volna neki, akkor valószínűleg azért állna a bál, mert Anna tuti kinyírta volna mindkettőt.

Kicsit félve nézek a zöldszeműre, tartva attól, hogy hamarosan újra kitör, mert a hallottak szerintem nem hagyták hidegen, így másodszorra se. Meglepve látom, hogy csöppet se tűnik bosszúsnak. Sőt, sokkal inkább, mintha törné valamiben a fejét.

És az nem szokott jót jelenteni…

Friedman következő mondatára mégis visszafordulok az öreg felé.

- Természetesen nem azért hivattalak ide benneteket – néz Billre, Kellanre és rám, – hogy ezt tudassam. Mint mondtam, én a magam részéről az azonnali szerződésbontás mellett döntenék, de Miss Mc’Gee-nek lenne egy javaslata.

Hirtelen ugrik be, hogy hát persze, hiszen a rendezőnk is célzott valami ilyesmire. Kérdőn nézek a „barátnőmre”, aki olyan bizonytalannak és félszegnek tűnik, hogy kis hijján felröhögök. 

Ő és a félszegség… itt valami nincs rendben.

- Én tudom, hogy semmi közöm az egészhez – szólal meg mentegetőzve, mintha csak igazolni akarná a sejtésemet. – És nem is szeretnék beleszólni az itteni ügyekbe. Csak… szóval… eszembe jutott, hogy egy új szereplő kiválasztása, amíg megtanulja a szerepet, a jelenetek újbóli felvétele… ez mind-mind rengeteg időt vesz igénybe. Ugye?

Kérdőn néz körbe, mire Friedman azonnal megpaskolja a kezét.

- Drága Anna, ez természetesen nem érinti a megállapodásunkat. A csapat ettől még az eredeti tervek szerint elutazhat Önnel a hazájába.  

- Nem, nem azért, – vág közbe a zöldszemű, és lerí róla, hogy az meg se fordult a fejében, hogy valami is veszélyezteti a drága bálját. Pedig de szívesen megúsznám, hogy szmokingba kelljen bújnom…– Úgy értettem, hogy ez rengeteg plusz kiadással jár, nem is beszélve arról, hogy ismerem Rob beosztását, és gondolom a többiek is hozzá hasonlóan be vannak táblázva a jövőben. Annyi átszervezést és csúszást jelentene ez mindenki számára. Csupán csak azért, mert ért bennünket egy kis kellemetlenség.

Kis kellemetlenség?! Tegnap még forró olajban akart sütögetni mindenkit, akinek csak köze lehetett a cikkekhez.  Most meg csak úgy hagyná a fenébe az egészet?!

Egész este nélkülöznöm kellett Kris közelségét és neki is Kellant, ami elég nehezen ment mindannyiunknak. Erre most azt mondja, hogy kis kellemetlenség?

Mi a franc történt az elmúlt fél órában? Agymosáson ment át?

Hallgatom a szavait, és bevallom őszintén nem értem az egészet. Próbálok valami logikus magyarázatot találni a pálfordulására, de hiába.

A dolgok csak akkor csúsznak a helyükre a fejemben, amikor jó fél óra múlva, immáron csak hármasban, az udvaron állunk és meglátom hogyan néz a haveromra. Most örülök csak igazán, hogy amikor Friedman azt kérdezte beleegyezek-e abba, hogy mégse rúgja ki azt a ribancot, azonnal igennel válaszoltam.

Tudhattam volna, Anna sose tesz semmit véletlenül…

(Anna szemszöge)

Csak állok az udvaron a srácokkal, nem is titkolva mennyire zavar, hogy valaki mellettem már megint szennyezi a levegőt a cigarettájával. A jegyzetfüzetemmel legyezgetem magam, és várom, hogy befejezze végre az okfejtését. Kicsit muris hallgatni, ahogy azt próbálja kitalálni, hogy mégis miért tehettem azt, amit tettem.

Főleg, hogy a közelében se jár a valódi oknak…

Nem kicsit rökönyödtek meg, amikor előadtam Friedmannak, hogy milyen hálás lennék, ha változtatna a szándékán. Szerencsére a kételyeiknek az öreg előtt nem adtak hangot, mindketten azonnal támogatták a javaslatomat. De azóta, hogy kijöttünk az irodából Rob megállás nélkül beszél. Kivéve azt a pár másodpercet, amíg nagyot slukkol abból az átkozott nikotinrúdból. Hagyom, hogy kiadja a mérgét, mert kis ideje már jobbára csak panaszkodik a kedvesemnek. Most éppen azt rója fel, hogy ki fog hullani az összes haja miattam. Nem mintha nem lenne neki épp elég…

Kellan bezzeg csak áll csendben, és nem szólal meg.

Elég egy futó pillantást vetnem az arcára a tekintetem azonnal megakad az ajkain. A több rétegnyi smink se tudja elrejteni előlem a vonásait, amikor elmosolyodik, most is megjelennek az édes gödröcskéi, és melegség önti el a szívemet. Rögtön felrémlik, milyen érzés volt, ahogy hajnalban puszit nyomott a számra. Az egész testem belesajdul abba, hogy nem érhetek hozzá. A kontaktlencse mondjuk zavar kissé, sokkal jobban szeretem a ragyogó kék szempárt, a mostani aranyszínű helyett.

Merthogy engem bámul. Szinte perzsel a tekintete. Nagyot sóhajtok, mert amikor utoljára így nézett rám akkor…

- Hééé, figyelnél rám is kicsit, a változatosság kedvéért? – paskolja meg a karomat a „pasim”, kirángatva ezzel az emlékezésből. Vetek még egy utolsó pillantást a kedvesemre, bár jobb lett volna, ha nem teszem. A megemelt szemöldökéből és az arcán megjelent kaján mosolyból tudom, hogy sejti, milyen nagy hatással van rám.

- Anna… – szólal meg, most már kissé nyafogva Rob, mire felé fordulok. Durcás képet vágva bámul rám, úgy néz ki, mint egy kisgyerek, aki közel áll ahhoz, hogy toporzékolni kezdjen.

- Na végre, köszönöm. Szóval elárulnád végre mi a franc volt ez az előbb? – int a fejével az irodák felé, ahonnan pár perce bocsátottak utunkra bennünket.

- Hallottam egy pletykát, és gondoltam teszek egy próbát, hátha sikerül meggyőznöm Friedmant, hogy változtasson a döntésén. Sajnálom, hogy iderángatott benneteket is, de azt mondta, szeretné, ha minden érintett beleegyezne, a békesség kedvéért.

- Jó, oké, de mégis hogy jutott ez eszedbe? – jön az újabb kérdés.

- Gondoltam semmi kedved meghosszabbítani a forgatást. Folyton morogsz, hogy fáradt vagy.

- Igen persze, – vágja rá azonnal, – de akkor se értelek. Bár szinte sose értelek… – morog az orra alatt, amin mosolyognom kell. – Na, mindegy. A lényeg, hogy szeretném tudni, miért váltottál ilyen gyorsan? Nemrég még alig tudtalak lerángatni róla…  

Hirtelen a szemei nagyra tágulnak, majd egy pillanat múlva már résnyire szűkülnek össze.

- Történt valami, – mondja határozottan. – Igaz?

- Nem, semmi – felelem azonnal, mert valóban így van.

- Anna ne akarj átverni – morran fel, ami elég szokatlan tőle, szerintem még sose tett ilyet velem szembe. – Tudni akarom az igazat.

- De hát ez az igazság… – felelem. Bevallom, nem igazán értem miért nem hiszi el amit mondok.

- Persze… – emeli az ég felé a szemét. – Szóval, mi van? Mondott valamit az a dög? Van valami bizonyítéka ellenünk? Fényképek? Te és Kellan?

- Rob, nem… – nézek rá megrökönyödve.

- Kris és én? – vág közbe, és látványosan lesápad.

- Rob – lépek hozzá közelebb, és megfogom a karját. – Nem mondott semmi, se ő, se senki más. Egyszerűen csak valakik arról beszéltek, hogy ezért tuti, hogy kirúgják, nekem meg eszembe jutott, hogy mit mondott Szun-Ce. Ennyi.

- És mit mondott? – kérdezi.

- Ki? – kérdezem automatikusan, és közben körbenézek. Furcsa bizsergést érzek, olyan, mintha valaki engem figyelne.

- Hát az a Szun… akit mondtál – türelmetlenkedik.

A bizsergés egyre erősebb, de mivel közben megszólal a mobilom rájövök, hogy az érzés attól ered.

- Szun-Ce – javítom ki. – És azt mondta, hogy csin csin nyide thang yo, csin csin nyide ti rel.

- Miii? – Valószínűleg akkor se sikerült volna jobban megdöbbentenem, ha azt mondom, tényleg megzsarolt az a dög. – Most meg hova mész?  

- Fel kell vennem – mutatok a készülékre. – Shane papa az…

Lépek párat, hallom, hogy valamit még kérdez, de a figyelmemet már a vonal másik végén lévő személy szavai kötik le.

(Kellan szemszöge)

- Egyszerűen megőrjít ez a nő… Te, hogy a fenébe bírod elviselni? – néz rám Rob, mire elvigyorodok.

- Szeretem – felelem neki.

Valóban így van. Egyszerűen odavagyok érte. Figyelem, ahogy a rá jellemző ruganyos léptekkel, határozottan indul meg a lakókocsik irányába. Egy pillanatra belefeledkezem a ringó csípőjének látványába. Szívem szerint azonnal utána rohannék, de tudom, hogy nem tehetem.

Szó se róla én is meglepődtem azon, hogy úgymond megmentette Maggiet a kirúgástól.

Érteni ugyan még mindig nem értem az okát a cselekedetének, de mivel bízom benne, úgy gondolom jó oka volt arra, amit tett.

- Legalább lefordítanád normális emberi nyelvre amit mondtál? – hallom még Rob méltatlankodó hangját, ahogy utána kiabál.

Én is Anna után bámulok, de ő már méterekre jár tőlünk, és szemlátomást elég komoly beszélgetést folytat, legalábbis az arcából erre következtetek.

- És különben is, ki a fene az a Szun-Je? – zsörtölődik a haverom továbbra is.

- Szun-Ce – javítom ki automatikusan, bár ebben van valami. Én se tudom kire is célzott. És az is érdekelne, hogy akkor most beszél még egy nyelvet? Mert ezt eddig nem említette.

- Szun-Ce egy ókori hadvezér volt, ő írta a Háború művészetét, vagy ha úgy ismerősebb akkor az A Hadviselés törvényeit.

Larry érkezésének egyáltalán nem örülök, annak meg, hogy úgy adja elő a mondandóját, mintha ezt minden embernek tudni kéne főleg nem. Egyáltalán, mit ólálkodik ez már itt is a közelünkben? Éppen elég, hogy a lakosztályban esténként el kell viselnem.

Bosszúsan nézek felé, de amikor feltűnik mögötte Krist, akit eddig eltakart, már értem mit akar. Amennyire látom Rob se boldog a jelenlététől, de a másik érkezőtől annál inkább. Hallgatom, ahogy elmagyarázza a történteket a barátnőjének, pár dolog rám is újdonságként hat. Például Anna kis csetepatéja Maggievel. Jó lett volna látni.

Az én dühös zöldszemű szépségem, és a megszeppent Miss Grace…

Egy ideig hallgatom őket, de aztán egyre inkább erősödik bennem valami.

Ki kéne használni, hogy Bill még mindig a főnökünkkel tárgyal, és ezért még nem állított kamera elé minket. Nincs kétségem, ma gyilkos iramot fog diktálni, hogy behozzuk a lemaradást, márpedig ha így lesz, akkor estig nem nagyon tudok a kedvesem közelébe jutni. És azt nagyon nem szeretném. Én is a lakókocsik felé indulok, hogy kiderítsem merre lehet, amikor váratlan segítséget kapok. Két helyről is.

Egyrészt Ash integet az ajtajából, másrészt ugyan ebben a pillanatban a telefonom üzenetet jelez, amiben a kedvesem tudatja, hogy hol találom.

- Aztán csak okosan, tíz percetek van – közli a barátnőm, miközben felfelé terelget a lépcsőn.

Hallom, hogy záródik mögöttem az ajtó, még a kulcsot is ráfordítja távozóban.

Tudván, hogy biztonságban vagyunk nem vesztegetek egy másodpercet se, gyorsan szüntetem meg a köztünk lévő pár lépésnyi távolságot, és ölelem magamhoz. A szánk azonnal egymásra talál, és nem is akar elszakadni egymástól.

Végül az akadályoz csak meg abban, hogy a végtelenségig csókoljam, hogy enyhe nyomást érzek a mellkasomon. Anna próbál meg finoman eltolni magától, mire leesik, hogy talán túlságosan is szorosan tartom. Kuncog, amikor zavartan lépek egyet hátra, majd megragadja a kezem, a kanapé felé irányít, és egy pillanat múlva már azon találom magam, vele az ölemben.

- Csak nem hiányoztam? – incselkedik velem, de a smaragdként ragyogó szempár elárulja, hogy ő is vágyik arra, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Megragadom a fenekénél fogva és még közelebb húzom, mire hangosan felnyög. – Ez így nem ér… – morog, amit nem értek.

- Micsoda? – nézek rá kérdőn.

- Tudod jól, hogy csak pár percünk van – sóhajt bosszúsan. – Bár… – emeli meg a szemöldökét, és mire észbe kapok, már az ingemet gombolgatja.  

- Állj, – tiltakozom, de csöppet se azért, mert nem lenne nagyon is kedvemre való az, amire készül. Csak éppen nem itt, és nem ilyen kutyafuttában. De mivel egy rendes szeretkezésre nincs idő, igyekszem meggátolni azt, hogy levetkőztessen.  

- Óh, már nem is akarsz engem – biggyeszti le a száját, nekem meg azonnal lelkiismeret furdalásom lesz a megremegő ajkaitól.

- De igen – vágok közbe, és már éppen kifejteném, hogy mennyire nem úgy van, mint ahogy azt ő képzeli, amikor elkapok egy apró kis félmosolyt. Játszik velem. Már megint. Egy mozdulattal fordítom át, fektetem a térdemre, és nagyot csapok a fenekére.

- Aúú, ezt most miért kaptam? – tiltakozik azonnal, de cseppet se szemrehányóan.

- Ma nagyon rossz vagy… – mondom neki, és őt utánozva én is végigsimítok azon a helyen, ahol nemrégen a tenyerem landolt.

- Nem is igaz – mondja, miközben próbál elhelyezkedni újra az ölemben, ezúttal szemben ülve velem.

- De igen – bólogatok. – Először is hajnalban nem hagytál aludni, felébresztettél…

- És utána szerintem eléggé ki is engeszteltelek ezért – vág közbe.

- Aztán megijesztetted Robot, sőt elgáncsoltad…

- Mert bejött a szobánkba, és mert elvette a telefonomat – felesel továbbra is.

- Aztán, hogy szintén Rob szavaival éljek, felkented Maggie Gracet a falra.

- Megérdemelte. Sőt, ha nem lépnek közbe még sokkal többet is kapott volna az a… – hirtelen ijedt arcot vág. – Téged zavar ez? Mármint én igazság szerint nem szoktam ilyen erőszakos lenni, csak annyira kihozott a sodromból.

- Igen – felelem, és igyekszem nagyon komoly arcot vágni. – Engem nagyon is zavar, hogy ilyeneket művelsz, amikor nem vagyok veled. 

- Oh, értem – néz rám bűnbánóan, én pedig folytatom.

- Legközelebb tessék engem is megvárni, mert így lemaradok a legjobb részekről…

Felkap valami ruhadarabot a kanapéról, sejtésem szerint Ash pulcsiját, és azzal kezd el ütlegelni.

- Ez igazán gonosz húzás volt Kellan Lutz. A frászt hoztad rám – morog, de csak egy fél percig. A hangulata az egyik pillanatról a másikra száznyolcvan fokos fordulatot vesz, hirtelen a nyakam köré fonja a karjait, és kérdőn néz rám. – Miért nem ébresztettél fel reggel? Jöhettünk volna együtt is… bár nem – legyint egyet. – Rob még tuti, hogy nem kelt fel olyan korán.

Már éppen helyeselnék, amikor odakint hangzavar támad. Mind a ketten lemerevedünk, de módunk sincs arra, hogy akárcsak egy centire is eltávolodjunk egymástól, ahogy az illendő, mert az ajtó kivágódik.

(Anna szemszöge)

Nem igazán csodálkozom, amikor a telefonom kijelzőjén meglátom nagyapa nevét. Bár szerintem életében nem olvasott még pletykalapokat, tudom, hogy Baile Inez’sben naponta több példányba is belebotlik. Inez nagyi és Tara ugyanis tucatnyi előfizetéssel rendelkezik.

- Dia duit seanathair – üdvözlöm.

- Dia duit chailíng – köszönt ő is.

Aztán persze jön a szokásos. Először a letolás, aztán a munka.

Elsőként azért kapok, amiért pár napja New Yorkban nem maradtam biztonságos helyen, hanem helyette a rajongóktól körülzárt üzlethez mentem. Az is nehezményezi, hogy Saraht nem egy magánklinikára vittem, hanem csak egy közkórházba. Felszólít, hogy ha mégegyszer ilyen helyzetbe kerülök az előbbi szolgáltatásait válasszam. Mondjuk az, hogy aggódik a barátnőmért jól esik, tudom, hogy hozzám hasonlóan ő is szereti.

A címlapok miatt se illet dicsérő szavakkal, s újra csak közli, hogy ez egyáltalán nincs így jól. Mármint, az álkapcsolatom Robbal.

Nem igazán örül annak, ahogy elaltattam a gyanakvást a szárnyra kapott találgatásokról, amik Kellanről és rólam felmerültek. Szerinte fel kellene vállalnunk a kapcsolatunkat. Próbálom megértetni vele, hogy bár nekem is ez minden vágyam, de egyelőre várnunk kell. Végül csak akkor járok sikerrel, amikor visszatámadok, és az után tudakozódom, történt-e valami előremozdulás abban, amiben a segítségét kértem.

- Nem chailíng – feleli bosszúsan. – Gordon megtesz mindent, de mivel kikötötted, hogy nem lehetünk feltűnőek, csak lassan halad.

- Az baj – sóhajtok fel.

- És tartok attól, hogy mostanában nem is várható fellendülés. Valami folyik a háttérben. 

Bosszúsnak tűnik a hangja, nem csodálom, gyors sikerekhez van szokva.

- Mármint mi? – érdeklődök. – McBride mit mond?

Bár kölcsönösen utáljuk egymást az asszisztensével, azt el kell ismerjem, hogy mindig jó munkát végez.   

- Feltűnően nagy a mozgás a Summit részvényei körül. Szerinte valaki más is ugyanazzal próbálkozik amivel mi.

Hát ettől nem vagyok túl boldog. Bevallom őszintén januárban arra számítottam, hogy ez könnyű dolog lesz. Veszünk pár részvényt, amivel aztán nyomást tudunk gyakorolni a Summit igazgatótanácsára. A fejemben már kész tervek voltak arra vonatkozóan, hogyan fogom rávenni őket, hogy szüntessék meg azt a nevetséges záradékot Kris és Rob szerződésében. És persze az is felmerült bennem, hogy amint ezt megteszik véget vetünk a színjátéknak, és akkor végre nyilvánosan is Kellan barátnője lehetek…

- Chailíng, átnézted a papírokat? – a kérdését hallva befejezem az ábrándozást.

Ha lassan megy, hát lassan megy. Csak kibírjuk még egy darabig…

- Igen nagypapa, – felelem aztán és gyors beszámolót tartok arról, hogy mik a szándékaim a hálátlan alkalmazottal.  

Jó ideig beszélgetünk, egyetért velem sőt a hangjából mintha büszkeséget is hallanék a szavaim nyomán, ami nagyon jól esik. Búcsúzóul persze azért felszólít, hogy holnap, miután végeztem Houstonban, feltétlen értesítsem a fejleményekről.

Miután lerakom a telefont megtorpanok egy pillanatra, átlapozom a paksamétámat, és azon tűnődöm ki legyen a következő a listámon. Jópár név szerepel még ott, többek között a rendezőé, meg kell keresnem a konyhafőnököt, a sminkeseket is útba kell ejtenem nem is beszélve a színészekről.

A színészekről persze azonnal eszembe jut, hogy kettőt közülük éppen az előbb hagytam faképnél, amiért szerintem morcosak is kissé. Indulnék visszafelé, amikor ismerős hangot hallok.

- Come ti piace, l'amore – csicsereg Ashley a telefonba, nincs kétségem, Lucaval beszél éppen.

Megcélzom, amikor észrevesz rám mosolyog, én meg élénk kézmozdulatokkal megértetem vele, hogy mit szeretnék. Példának okáért most éppen a lakókocsiját.

Csak bólogat, én meg igyekszem minél előbb ajtón belülre kerülni, és közben üzenni Kellannek.

Még elrakni sincs időm a telefonom amikor már megérkezik, és olyan ölelésben részesít, hogy a lélegzetem is elakad tőle. Azonnal bizseregni kezd minden kis idegszálam, és a vágy elveszi az eszemet. Nem érdekel, hogy mekkora bajba kerülhetünk, ha valaki meglát bennünket, se az, hogy neki dolgoznia kell, ezért valószínűleg csak pár szabad perce akad.

Akarom őt, most, itt, azonnal.  

Szerencsére, bár jobban örülnék, ha nem így lenne, ő kivételesen megfontoltabbnak bizonyul. Ami jól is jön, mert hamarosan látogatóink érkeznek.

Ash érkezésén nem is lepődök meg, hálás vagyok neki, amiért falaz nekünk.

- Jól van na, nem kell azért mindjárt fellökni – morog, mert kis hijján hasra esik, ami nagy valószínűséggel a mögötte érkező Krisnek és Robnak köszönhető.

- Hát ez szép, ti itt enyelegtek, én meg kitépem az összes hajamat miattad – mutat rám vádlón.

- Ez nálad valami rögeszme? – kérdezem azonnal.

- Mi? – hökken meg egy pillanatra.

- Hát, hogy állandóan a hajaddal jössz. Anna, ki fog hullni miattad az összes hajam… Anna, az égnek áll a hajam tőled… – utánozom a hangját, mire Kellan kuncogni kezd. – Kitépem miattad az összes hajam… – folytatom, mire a kedvesem hangosan felnevet.

- Én… – akad el a szava a kérdezettnek, a homlokát bosszúsan ráncolja, aztán megrázza a fejét. – Te csak ne parodizálj engem, és szállj le a hajamról is.

Nagyon morcosnak tűnik, amit nem igazán értek, de nem kell sokáig várnom, hogy elárulja mi böki a csőrét.

- És akkor most tudni akarom mi ez az egész.

- Mármint micsoda? – kérdezek rá.

- Amit az előbb műveltél?

- Hát én azt hittem már tudod, – adom az ártatlant. Persze tudom mire kíváncsi, de még nem felejtettem el neki a reggeli tornát, amire rá kényszerített, mert megkaparintotta a telefonomat.

- Honnan tudnám? – vág csodálkozó arcot.

- Mert te meg Kris már évek óta együtt vagytok, nem?

- De – bólint, és az arca egyre zavartabb. – De hogy jön ez ide?

- Hát, ha évek óta együtt vagytok csak ült már az öledbe, és valószínűleg már a csókolózást is gyakoroltátok.

- Te most miről beszélsz? – érdeklődik, egyre zavartabban.

- Azt kérdezted mit műveltem az előbb – felelem, mire végre leesik neki, hogy szórakozok vele.

- Nagyon vicces, hahaha – húzza el a száját, de a szeme szigorúan mered rám továbbra is. – Szóval, mi ez az egész mentsük meg Maggiet mozgalom?

(Rob szemszöge)

Most őszintén, hát mit vétettem, hogy a sors éppen ezt az őrült nőszemélyt sodorta az utamba?! Persze oké, jó, hogy megtette, de azért valaki odafent tehetne valamit az érdekembe, és megrendszabályozhatná kicsit, mert ha így folytatja félő, hogy nem élem meg a harmadik ikszet.

Az már biztos, hogy Kellanre ebben nem igazán számíthatok. Most is itt röhög rajtam, pedig szerintem a magyarázat őt legalább annyira érdekli, mint engem.

- Szóval mit mondott az a Szun-se? – kérdezem, hogy végre a lényegre térjünk.

- Szun-Ce – javítanak ki egyszerre mindketten, amit jelenleg nem igazán értékelek. Ez valószínűleg lerí rólam, mert a zöldszemű boszorka végre feláll, igaz, csak azért, hogy aztán megfordulva kicsit illedelmesebb testhelyzetet felvéve visszaüljön a haverom ölébe.

- Szun-Ce szavait úgy tudnám neked lefordítani, hogy tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet.

- Mi van? – Most ez csak nekem kínai?

- A dolog lényege az, hogy az ember mindig tartsa szemmel az ellenségeit, márpedig Maggie egyértelműen annak számít.

- De miért? – kérdezi Ash, én meg örülök, hogy van rajtam kívül még valaki, akinek fogalma sincs arról, Anna mire akar kilyukadni.

- Ha Maggiet kirúgják, akkor megszűnik a szerződése. Elvileg azonnal el kéne mennie, és ezáltal nem tudna többet ártani nekünk, hiszen nem lenne a közelünkbe. Elvileg. De, ha nincs szerződés a Summit se tud tovább hatni rá. Vagyis a kis történetével, miszerint te meg én – mutat a párjára – még több embert szórakoztathat. Még több újság, esetleg talk showk, hírműsorok. Na már most, ezt a filmet így is elég nagy figyelem övezi, rólatok nem is beszélve. Így is folyton követnek bennünket a fotósok, semmi szükség arra, hogy hetekig ez a téma folyjék a csapból is.

Kezdem kapizsgálni. És nem csak én.

- De ha itt marad nem jártathatja a száját – szólal meg Kris, és ránézve látom, hogy vigyorog.

- Nem bizony – csillan fel a zöld szempár. – Friedman szigorú kontroll alatt fogja tartani.

Méghogy a női a gyengébb nem?! Nagyon kell vigyáznom, hogy Anna soha ne haragudjon meg rám, mert ha mégis akkor nekem annyi…