Sziasztok!

Hosszú idő után megint itt vagyok, igaz, most is csak egy „élménybeszámolóra”.

Tudjátok az év elejei haláleset után úgy gondoltam, rosszabb már nem jöhet. Hát erre bizony alaposan sikerült rácáfolnom.

A családom szerint nekem valami igen dolgos és vasakaratú őrzőangyalom lehet, akit alaposan sikerült megdolgoztatnom május elején. A dolog úgy kezdődött, hogy esküvőn voltunk Salzburgba, onnan tartottunk hazafelé amikor jött… (szokás szerint)… egy kamion.

Naná, hogy az én oldalamon, és naná, hogy nem is került ki bennünket.

Ezúttal nem úsztam meg olyan „könnyen” mint ezelőtt, azóta is az egészségügy vendégszeretetét élvezem, még legalább két hétig. Ha minden jól megy. Ha nem, akkor tovább.

Szóval a kamion jött, ezúttal jobbról, a párom vezetett, én az anyósülésen bóbiskoltam. A sofőr meg a saját kis kabinjában, abban a többtonnás monstrumban.

Pozitívum, hogy mivel nem voltan ébren nem emlékszem semmire, negatívum, hogy ez az állapot elég sokáig tartott.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a veséim, amikkel már volt gond az előző baleset miatt megúszták, sőt úgy nagyjából a belső szerveim is. Igaz pár bordám eltört, de az állítólag a légzsáktól. Van viszont ami nem járt ilyen jól, például a jobb kezem. Szilánkosra tört a könyököm és az alkarom, eddig kétszer műtötték, és szerdára vagyok kiírva a harmadikra. Mondanom se kell, jobbkezes vagyok, így az, hogy nem tudom használni eléggé megnehezíti az életem. Annak, hogy olyan sokáig nem jelentkeztem mégse ez a legfőbb oka. Mint írtam elég sokáig aludtam, lévén a másik dolog ami sérült az a fejem volt. Szerencsére elég keménynek bizonyult, de a hatalmas ütés és a koponyaműtét miatt, mert bevérzett az agyam, több mint két hétig mélyaltatásba voltam, utána meg nem igazán akaródzott felébrednem.

Összesen 5 hetet húztam le Ausztriában, utána úgy ítélték meg, hogy már szállítható vagyok. Azóta az itthoni ellátást élvezem, hát nem mondom, ez nem annyira kényelmes. És ennek semmi köze a nővérekhez, vagy az orvosokhoz, mert velük semmi bajom az égvilágon. De felszereltség és főleg a koszt!!!

Persze a balesetemnek vannak „pozitívumai” is, ne gondoljátok, hogy elment az eszem, érezzétek az iróniát a szavaim mögött. Például mostanában nem kell félnem az elhízástól, lévén nem érem el az ötven kilót se. Aztán nem kell költenem egy darabig fodrászra, mert hajam ugye egy szál se. Leborotválták az egész fejemet. Oké, annak a látványa eléggé sokkolt, és sokkol még most is, ha meglátom a tükörben. És… mivel az orrom oly mértékben zúzódott, hogy a lélegzésre nem igazán volt alkalmas kaptam egy újat. És be kell vallanom, az még tetszik is. A fájdalom alatt amíg gyógyult, meg úgyis aludtam, szóval még azt is megúsztam.

Nos ennyi lenne a helyzetjelentés. Ezt a nem egészen egy oldalnyi szöveget két nap alatt sikerült bepötyögnöm a gépembe, végre velem lehet, mert bal kézzel két ujjal elég hosszadalmas folyamat. És most, hogy sikerült eljutottam odáig, hogy ígéretük szerint ma délután a húgaim becsempészik a mobilnetjüket, az egyik figyel én meg gyorsan próbálom felrakni a blogra az irományom. Remélem sikerül. Fejezet is várható a héten, egy van készenlétbe, már javítgatom, de annak még kell egy-két nap, és az is, hogy újra nethez férjek. Állandóan ugyanis nem hagyhatják itt, már a laptopért is közelharcot kellett vívnom, és bevetni mindent.

Hát ennyi lenne, köszönöm mindenkinek aki aggódott értem, legfőképpen Bobbynak, aki e-mailben is próbálkozott, és továbbította a chatbe írt érdeklődéseiteket. Bevallom, nagyon jólesett, bár amikor olvastam hiányoltam pár embert, akikre titkon számítottam, de ez van, úgy látszik a történetem elveszette az érdeklődésüket.

Na jó, fáradok, lassan jön a vizit, úgyhogy pár nap és újra jelentkezem.

Dicta