73. Egy sejtés valósnak bizonyul…

Sziasztok!

Sajnos a dolgok nem a terveim szerint alakultak. Igaz, hogy a múlt héten végre hazaengedtek, de sajnos bizonyos nem túl megnyugtató okok miatt hétfőn vissza is kerültem ugyanoda. Nem tudom egyébként, gyanúsak nekem, lehet, hogy csak nem volt ki a létszám?!

Na mindegy, pénteken megint hazaengedtek, és mivel ma egész nap egyedül voltam, és vagyok, ráértem írni. Na, jó a fejezet kb. 60 %-a már megvolt. A fejezetről... hát nem tudom. Ezt nem azért írom, hogy dicsérgessetek, csak egyszerűen néha vannak kétségeim. Sajnos a gondolataim jóval gyorsabbak, mint az ujjaim, viszont mire azok utolérnék az elmémet, az ürül ki. Ez állítólag a műtét miatt van, remélem helyre fog állni, mert elég bosszantó, hogyha valami nem jut az eszembe.

Különben szerintem jól vagyok, vannak pihécskék a fejemen, elég érdekesen néz ki.

Ami az előzőhöz írt komikat illeti:

Köszönöm Demon, Bobby, Rebeka, Klau, Titti, Rose, Ada, Dóri hogy írtatok.

Bobby: igen mondták már páran, hogy valami nincs rendben a fejemben, de most már papírom is van róla. (Bár a doki szerint ő mindent helyrehozott benne, a családom kételkedik.) A függővég pedig csak neked!!! És a mailedre holnap megy a válasz. Előlegbe annyit, hogy igazán megtisztelő a felajánlásod. 

Rose: az nem úgy volt, hogy plasztikáztattam, hamár ott voltam, hanem meg kellett műteni, hogy kapjak levegőt. Az csak a véletlenen múlott, hogy a sebész folytatott ilyen irányú tanulmányokat is, ezért nem maradtak utána hegek. Ami a folytatást illeti, hát az nem jött be, de hamarosan úgyis megtudod.

Ada a tiéd viszont…

Dóri köszönöm a kedves szavaidat, és örülök, hogy írtál.

Más, a folytatás. Nem ígérek, mert soha nem lehet tudni. Majd azért igyekszem.

És még valami a chatbe is írtam, de ezek a fránya fals szövegek folyton lenyomják a lényeget. Szóval, ha valaki tud valami jó ötletet az kérem írja meg, hogy lehet kiküszöbölni, hogy elárasszák a chatemet.  

Dicta

(Kellan szemszöge)

Kissé álmosan bámulok ki a kocsi ablakán, régen esett ilyen nehezemre a felkelés. Ebben közrejátszott, hogy elég keveset aludtam az éjjel, de leginkább a mellettem édesen szuszogó kedvesem, aki mágnesként vonzott vissza az ágyba. Igaza volt Robnak az este, álmában valóban olyan békés. Mosolyognom kell, mert eszembe jut mi történt, amikor mielőtt kijöttem a szobánkból félresimítottam a haját, hogy vethessek még egy utolsó pillantást az arcára. Válaszul először grimaszolni kezdett, aztán motyogott valamit. Persze egy szavát se értettem, ami bevallom kicsit frusztrál, de hát nincs mit tenni, ez van, ha olyan nőt szeret az ember, aki hét nyelven beszél. Természetesen, amint megláttam a gyönyörű vonásait, már nem értem be a látvánnyal, nyomtam egy búcsú puszit az ajkaira.   

Nikkivel és Peterrel utazom, indulás előtt velük reggeliztem, ma valahogy ők se tűnnek túl lelkesnek. Ez a forgatás hála annak, hogy két részt veszünk fel egyszerre igencsak elhúzódik, és ez kezd mindenkin meglátszani.

- Jézusom, ezek soha se alszanak – nyög fel kicsi „feleségem” mellettem, mire azonnal követem a tekintetét.

A fotósok annak ellenére, hogy még nincs hét óra se, ma talán még többen vannak, mint eddig bármikor. Kicsit félve gondolok arra, hogy ez összefügghet a tegnapi eseményekkel. Hát nem mondom, hogy jelenleg örömmel tölt el a túlzottan rám irányuló figyelem. Nem is beszélve arról, hogy aggaszt, miket irkálhatnak össze Annáról. Illetve nem az, amit kitalálnak, sokkal inkább, hogy mennyire nehezíti meg ez az életét.    

Villámgyorsan ugrok ki a kocsiból, és próbálok mielőbb eltűnni a látótérből, még mielőtt May, az asszisztensem felbukkanna a környéken. Miután leszórom a cuccaimat a lakókocsimban azonnal megcélzom a büfét, mert úgy érzem, szükségem van még egy kávéra ahhoz, hogy el ne aludjak a sminkben.

Kris is hozzám hasonlóan gondolkodhat, amit nem csodálok, mert ő már jóval előttünk eljött. Most az egyik hamutartónál áll, csészével az egyik, cigivel a másik kezében próbál egyensúlyozni, miközben az álla és a füle közé szorítja a telefonját. Nem tudom kivel beszél, de a homlokát bosszúsan ráncolja. Csak intek neki, majd megyek tovább az éltető koffeinbombámért.

Mikor visszafelé jövök még mindig ugyanott találom, éppen egy újabb szálat gyújt meg, és miközben csodálkozó arccal a fejét ingatja, teli szájjal vigyorog. Nem bírom megállni szó nélkül.

- De jó kedved van így korán reggel…

- Szia – néz fel a hangomra. – Egyszerűen hihetetlen, hogy Rob mennyire tart Annától. Legalább öt percig hallgattam, hogy inkább hagy neki egy üzenetet, és eljön nélküle, ahelyett hogy felébresztené.

- Nem csodálom – húzom el a számat. – Elég morcos tud lenni, ha nem magától kel. Bár könnyű elterelni a figyelmét…  

- Nee, nem akarom hallani – rázkódik meg, pedig eszembe se jutott elárulni neki, hogy milyen módszerrel értem el biztos sikereket párszor.

- Szóval akkor csak később jön be – konstatálom inkább a hallottakat.

- Ja, nem – jön a felelet két slukk között. – Meggyőztem, hogy valószínűleg akkor jár rosszabbul, ha nem szól neki, mert Anna tegnap este többször is említette, hogy ma mennyi mindent kell elintéznie a záró buli miatt. Úgyhogy mielőtt lerakta azt mondta, hogy bemerészkedik az oroszlánbarlangba, és ha bármi baj éri, akkor az az én hibám lesz – kuncog fel.

Megkönnyebbülök a hírtől, hiszen akkor hamarosan újra láthatom a kedvesemet. Nagyot kortyolok a kávémból, és szinte azonnal prüszkölve ki is köpöm.

- Bemegy felébreszteni? – kérdezem teljesen feleslegesen, és már nyúlok is a telefonomért.

- Erről beszéltem egész eddig, nem? – néz rám Kris úgy, mintha értelmi fogyatékos lennék. Aztán viszont látva a kapkodó mozdulataimat kérdőn emeli meg a szemöldökét. – Mi bajod?

- Anna nincs túlzottan felöltözve – felelem, miközben már hívom az emlegetett számát. – És a takarót is folyton lerúgja magáról…

- És? – kérdez vissza.

- Nincs túlzott felöltözve értsd meztelen – vágom rá, és nem értem mi nem világos ebben. Ő is azonnal a mobiljáért nyúl, mindketten türelmetlenül várjuk, hogy a másik oldalon beleszóljanak. Jópárszor kicsörög, mire nálam végre felveszik.

- Cica… – mondom, de a válasz elmarad. Helyette csodálkozva hallgatom a vonal túlsó oldalán folyó eseményeket.

Mi az ördög történik már megint?!

(Anna szemszöge)

Nem tudom mi riasztott fel álmomból, próbálom érzékelni a külvilágot. Hirtelen ismerős ajkak nyomnak puszit a számra, és ezzel egy időben megérzem Kellan after shavejének illatát. Elégedetten várom a folytatást, el se tudok képzelni szebb ébredést, de hiába telnek a másodpercek nem történik semmi. Amikor meghallom a nyíló ajtó hangját, azonnal kipattannak a szemeim. A nappaliból bevilágító lámpák fényénél még éppen látom, ahogy a kedvesem kabátban, táskával a vállán halkan távozik. Lustán nyújtózkodom, és percekig bámulom a plafont a sötét szobában.

Kicsit bánom, hogy nem ébresztett fel, mert így lemaradtam egy csomó mindenről, ami kettesben sokkal kellemesebb. Gondolok itt a zuhanyzásra, a reggelizésre, de ugyanakkor boldog is vagyok, mert ilyen tapintatos férfit választottam társamul.

Régi szokás szerint még fekve végigveszem fejben, hogy mi mindent kell elvégeznem ma, majd mikor rájövök, hogy már legalább az ötvenedik dolognál tartok, lendületesen kiugrom az ágyból.

Gyerünk Anna, ma nincs idő lustálkodni.

A testemet még mindig átjárja a hajnali szeretkezés kellemes bizsergése, hosszú percekig állok a forró zuhany alatt, érzem, hogy öntudatlanul is mosolyogni kezdek, ha csak rágondolok arra mit műveltünk. A hajam szárítása elvesz egy kis időt, a végén csak összefogom egy copfba, feldobok egy villámsminket, majd felöltözöm. Kényelmes farmerbe és ingbe bújok, és késznek ítélem magam. Illetve majdnem, mert a gyűrűmet a mosdó szélén felejtettem. Az évek alatt már annyira megszoktam, hogy a hiánya kellemetlenül hat rám, így visszalépek érte. A gyomrom hangos korgással jelzi, hogy valóban itt volt az ébredés ideje, éppen lenyomom a villanyt a fürdőben, és nyúlok a szobai kapcsoló felé, amikor egy hang megtorpanásra késztett. Titkon arra számítok, hogy a kedvesem jött vissza, és nem kicsit lepődök meg, amikor felfedezem, hogy helyette Rob lép be. Párszor szorosan összeszorítom a szemeimet, hogy előbb szokjam meg a sötétséget, majd érdeklődve figyelem miben mesterkedik. Hallva, hogy a nevemet mondja, arra számítok felfedezett, de ahelyett hogy megállna, tovább settenkedik.

Kis hijján felnevetek, amikor felsóhajt, a hangja olyannak tűnik, mint ami akkor hagyja el az ember száját, ha valami számára nagyon kellemetlenre készül. Hirtelen esik le a látogatásának oka, engem akar felébreszteni. Már éppen figyelmeztetném, hogy kész vagyok, megnyugodhat, amikor lehajol az egyik, az éjjel a földre dobott párnáért.

Azzal meg mire készül?!    

Látva, hogy felemeli már nincsenek kétségeim.

Meg akar dobálni vele ébresztés gyanánt?! Ezt megbánod barátocskám…

Szerencsére még nem vettem fel a csizmámat, így most zokniban hangtalanul tudom megközelíteni. Abban a pillanatban, hogy az ágy közepén lévő ágyneműkupachoz hajol, megszólalok a füle mellett.

- Véged van Pattinson… – a hangom direkt elváltoztatom, aminek meg is van a hatása. Halálra váltan kiált fel és az egyensúlyát elvesztve zuhan előre. Jó, tudom gonosz dolog, de nem bírom ki, hogy ne kezdjek el nevetni. A biztonság kedvéért a lehető leggyorsabban ellépek kartávolságból, és felkapcsolom az egyik lámpát. Amikor meglátom a döbbent arcát, attól, ahogy rám néz csak még jobb kedvem kerekedik. Olyan mókás képet vág. 

- Atya Isten – kap színpadias mozdulattal a szívéhez. – Elment az eszed? – támad rám aztán szemrehányóan. – Majdnem szívinfarktust kaptam…

- Ettől? – vágok vissza azonnal. – Hűha. Nem is merek arra gondolni mi történne, ha tényleg megijesztettelek volna.  

- Tényleg megijesztettél volna? Már ettől is kétszázzal száguld a pulzusom…

- Ugyan már – legyintek. – Egyébként jó reggelt. Mit is keresel te idebent?

- Kedves akartam lenni, és jöttem, hogy felébresszelek – zsörtölődik. – De azt lesheted, hogy mégegyszer megtegyem.

Lassan kászálódik fel az ágyról, még mindig morog az orra alatt. Én vigyorogva indulok meg, hogy csizmát húzzak, az egyiket sikeresen fel is ügyeskedem, amikor meghallom a telefonom hangját. Azonnal felismerem a csengőhangot, még a szívem is gyorsabban kezd verni attól, hogy Ő hív, és hamarosan hallhatom a hangját. Hátraarcot vágva indulok, hogy felvegyem, de megelőznek. Rob elgondolkozva áll a készülék felett, majd vet rám egy pillantást, az arcán gonosz kis vigyor jelenik meg, és már nyúl is érte.

- Meg ne próbáld – nézek rá csúnyán, mert lerí róla, hogy rosszban sántikál.

Sajnos se a hangom, se a zord arckifejezésem nem tántorítja el, pedig tudhatná, hogy a mobilom olyan dolog, amire háklis vagyok. Tőle szokatlan gyorsasággal csap le rá, és mire észbe kapok már ajtón kívül van. Meghökkenve bámulok utána, majd amint leesik, hogy ez a gazfickó szórakozik velem, hiszen egész biztosan látta a kijelzőt, és azt is tudja, hogy a kedvesem frászt tud kapni, ha nem válaszolok a hívására, utána rohanok. Ez mondjuk nem a legegyszerűbb úgy, hogy a két lábam magassága között van vagy nyolc centi szintkülönbség, de mindent megteszek a siker érdekében.

- Adod ide azonnal – eresztem ki a hangomat, de úgy látszik belé bújt a kisördög, mert ahelyett, hogy megállna, csak menekül előlem. Perceken át megy ez így, már én is komolyan kezdek kifáradni, de sehogy se sikerül utolérnem. A látóterem határvonalán érzékelem, hogy Dean is itt van, sőt azt is, hogy beszél valakivel. Ez szerencsére eltereli kicsit a vicces kedvű angol figyelmét is, így kihasználom a pillanatot.

(Kellan szemszöge)

Erősen déjà vu érzésem van, amióta csak hallgatom a vonal másik oldalán folyó ádáz küzdelmet. Annyi különbség van csupán a mostani és a két nappal ezelőtt esti események között, hogy Anna ezúttal a haveromat üldözi és nem Saraht. Türelmesen várom, hogy végre elkapja, mert az nem kétséges, hogy elfogja. Halk kuncogás üti meg a fülemet, oldalra nézve felfedezem Krist, aki szintén a füléhez szorított telefonnal áll. Látva a kérdő tekintetemet azonnal magyarázattal szolgál.

- Dean tudósít… – közelebb hajolok és most már két készüléken át hallgatózom.

- A főnök nem valami nagy stratéga… még kb. egy percet adok neki… au, ez fájhatott, éppen nekirohant az asztalnak… na ennek annyi, besétált a csapdába… hűha, ez aztán a vetődés…

A testőr szemlátomást jól szórakozik, a rá jellemző mély, dörmögő hang sokszor nevetésbe fullad.

- Vége. Azt hiszem, kell neki tartanom egy kis elméleti kiképzést, mert Anna simán a padlóra küldte. – Hirtelen zavartan kezd el dadogni. – Öh, hát Krisszel… gondoltam jobb, ha felveszem. Akkor kezdett el csörögni, amikor bementél a szobába… Ááá… neeem, csak mondtam neki, hogy várjon, amíg megkereslek…

Innentől viszont már nem figyelek a magyarázkodásra, mert a sajátomban végre felcsendül a várva várt hang.

- Szia Honey…

Sajnos nem élvezhetem sokáig a vele folyó beszélgetést, mert az asszisztensem hamarosan felbukkan, és már messziről mutogatja az óráját. Mivel sejtem, hogy nem arra kíváncsi mennyi az idő, sietve búcsúzom el a kedvesemtől. A lényeget úgyis sikerült kiderítenem, egy órán belül ideérnek, és legfőképpen már fel volt öltözve amikor Rob bement a szobánkba, így a haverom semmi neki nem valót nem láthatott. Miközben hallgatom May zsörtölődését szedem a lábam, és két percen belül már a sminkben ülök. Lehunyt szemmel tűröm, hogy rám kenjék a több rétegnyi kulimászt, és bevallom őszintén kicsit be is alszom a monoton zajtól, ami a lányok folyamatos csiviteléséből adódik.

Nem tudom mennyi idő telhetett el így, de egyszercsak ismerős név üti meg a fülemet. Illetve, hogy pontos legyek nevek, mert bár szinte suttogva beszélnek, de ki tudom venni, hogy a téma Rob, Anna és az én állítólagos háromszögem. Pár pillanatig elmélázom, és azon tűnődöm, hogyan is tudnám a lehető legdiplomatikusabban megvédeni magunkat, anélkül, hogy elárulnám mit is érzek a kedvesem iránt, de kiderül, hogy erre semmi szükség.

- A világosító Bob mesélte – szólal meg Lorri, az egyik sminkes – hogy az a dög volt az, aki beszélt az újságírókkal. Ő meg a hangosító Timtől hallotta, aki ott volt az este abban a bárban, ahol kikotyogta az egészet. Állítólag elég rendesen leitta magát. Volt aki azt mesélte, hogy talán szippantott is valamit, de azt mondjuk kétlem. Szóval Tim azt mondta, hogy a pultnál mulatott, és ott dicsekedett, hogy mennyire kicseszett egy zöldszemű kis ribanccal…

Kis hijján felszisszenek a nem túl hízelgő jelző hallatán, ami kétségkívül Annára vonatkozik, de még időben leesik, hogy akkor sose tudom meg a lényeget.

- Állítólag nevetve mesélte, hogy most végre sikerrel járt, mert az előző próbálkozása, amikor itt volt valami híres újságírónő befuccsolt, mert a nő csak a blogjában említette meg azt, amivel beetette. De most biztosra ment. Egy menet erejéig összefeküdt valami szennylap firkászával, és mintha csak véletlenül tenné, kikotyogott neki pár dolgot a forgatásról. Az meg persze rohant eladni a sztorit, amit azonnal felkaptak a lapok.

- És még mi is bevettük… – szólal meg valaki bosszankodva a háttérben.    

- Azért elég hihetőnek hangzott – jön azonnal a válasz.

- Te hülye vagy? – emeli meg a hangját felháborodottan az éppen rajtam dolgozó Mindy. – Anna és Rob egyszerűen tündériek együtt. És ő mindenkivel ugyanolyan barátságos, nem csak Kellannel… én ugyan el nem hittem egy percig sem. És különben is múltkor Judy mesélte, hogy az óta fúj Annára, amióta az egyik stábvacsora után helyre tette, mert rá akart hajtani Ashley fiújára, aki az ő unokatestvére.

- Na rá mondjuk én is szívesen ráhajtanék… – sóhajt nagyot valaki, de azonnal lehurrogják. Kis hijján felröhögök, amikor leesik, hogy a hang a szoba másik végében dolgozó Dontól származik.

Alkalomadtán figyelmeztetnem kell Lucat, hogy óvakodjon attól, hogy összetalálkozzon a sráccal. Vagy ha mégis, semmiképpen ne fordítson neki hátat…

- Különben is, a spéci effektes Billtől azt hallottam, – veszi vissza a szót Mindy, – hogy Kellannek is van barátnője. És itt is volt az egyik hétvégén, látták őket együtt valami bárban. Állítólag a csaj gyönyörű, iszonyat szexis és olyan teste van, mint a Victoria Secret modelljeinek. Azt is mondta, hogy totál összegabalyodtak a táncparketten, majdnem ott estek egymásnak…

Na most érzem úgy, hogy ideje közbeszólnom.

- Ez azért erős túlzás – nyitom ki szemem, mire hirtelen halálos csend támad.

De persze nem sokáig. Először mind mentegetőznek, aztán viszont felülkerekedik a kíváncsiság rajtuk és faggatózni kezdenek. Szerencsére már jópár hete megegyeztünk abban, mit mondunk, ha valaki rákérdez a „barátnőmre”. Úgyhogy most elmesélem, hogy Halloween óta ismerem, a neve Susana, és a Harvardon tanul. Anna szerint, ez végülis valamilyen szinten mind igaz, mert tényleg Atlantic Cityben ismertem meg ezt a vadóc oldalát, a keresztneve szerepel az álnevében, és valóban azon az egyetemen diplomázott.

Persze nem úszom meg, kikövetelik, hogy mutassak róla egy képet, amit boldogan meg is teszek. Még amikor „meglátogatott” készítettünk párat kettőnkről. Igaz, arra azért ügyelek, hogy a telefonom mindig az én kezemben legyen, mert, ha véletlenül valaki tovább lépne az albumok között az egyenlő lenne az azonnali lebukással.

Az idő innentől már gyorsabban telik, fél szemmel folyton az ajtót lesem, mert várom már, hogy mikor kerül elő Rob. Mert ha megjelenik, akkor biztos lehetek benne, hogy a kedvesem is itt van valahol. Márpedig, ha megjön jobb lesz mielőbb tudatnom vele a fejleményeket, mert ha mástól tudja meg az végzetes lehet. Na nem a számomra, de nincs kétségem, ezúttal Dean és Larry se tudja visszatartani attól, hogy ahogy ezelőtt megígérte most megráncigálja egy kicsit a csaj haját. Sajnos a haverom az Istenek se akar felbukkanni, már majdnem kész vagyok a sminkben, amikor végre beesik.

- Na végre, – nyomja egy székbe azonnal Lorri. – Bill megint engem fog szidni, ha nem leszel kész időben – zsörtölődik vele, és még mielőtt megszólíthatnám, ráparancsol, hogy hunyja le a szemét. A francba, nem várhatok két órát mire elkészül… Mint kiderül erre nincs is szükség.

- Nem, nyugodj csak meg, Lorri – szól közbe az emlegetett. – Ezúttal tudom, hogy kit kell hibáztatnom a késlekedésért.  

A rendező jelenléte mindenkit váratlanul ér, hát még amikor folytatja.

- Rob, gyere velem légy szíves. Kellan, jó, hogy te is itt vagy, legalább nem kell tovább keresselek. Te is gyere.

Mindketten azonnal felkelünk, értetlenül nézek rá, a mellettem álló viszont bosszúsan felsóhajt, felé fordulva látom, hogy ráncolja a homlokát.

- Mi van már megint? Mit művelt? – bár nem mondja ki, sejtem, hogy Annára gondol.

- A barátnődnek van egy javaslata, de Friedmann szeretné, ha ti is rábólintanátok.

Most már végképp nem értek semmit, de hiába lököm oldalba a mellettem haladót, csak megrázza a fejét, hogy majd később. Kíváncsi vagyok, de mivel Bill mellettünk halad szóban nem érdeklődhetek. Egy szobába vezetnek bennünket, ahol a főnökünk és a kedvesem áll, szerintem túlságosan is közel egymáshoz.

Az öreg elhúzhatna már vissza LA-be, és végleg leszállhatna a barátnőmről.

Legnagyobb meglepetésemre az egyik sarokban felfedezek mégegy személyt, aki összetörten és némileg ziláltan ücsörög egy széken. Látva Anna arcát ezen nem is csodálkozom.

(Rob szemszöge)

Esküszöm még soha nem vártam ennyire, hogy végre magamra ölthessem Edward mélabús képét, és elmenekülhessek a kamerák mögé. Ott legalább biztonságba leszek ettől a zöldszemű boszorkától, aki úgy látszik a fejébe vette, hogy ma mindenáron szívrohamot okoz nekem.

  

Kezdésnek ott volt mindjárt a hálószobájukban történt eset. Olyan hangon suttogott bele a fülembe, mint amilyenen a horrorfilmekben a zombik szoktak, mielőtt kinyírják a szereplőket. Hozzá még a félhomály és az, ahogy az ujjaival hozzámért. Húh. És még a fejemet is bevertem, ahogy rázuhantam az ágyra, majd kis hijján le róla. És természetesen még neki állt feljebb…

Utána meg nem átallott végigkergetni az egész lakosztályon. Na attól majd kiköptem a tüdőmet. Szólnom kell Kellannek, hogy legközelebb fárassza le éjjel egy kicsit jobban, akkor talán biztonságba leszek tőle.

Az se használt se a fizikai, se a mentális állapotomnak, hogy már megint bevetette azt a kung fu izét, és a padlón végeztem. Erről igazán leszokhatna. Még jó, hogy most csak Dean volt a tanúja ennek a felettébb kínos esetnek. Bár az gyanús, hogy a testőröm talán kicsit túlságosan is buzgón bizonygatta, hogy nem árult el semmit a történtekből a szerelmemnek, aki éppen akkor telefonált.

Igen, visszagondolva pont úgy nézett ki, mint akiből mindjárt kitör a nevetés, és Kris hangja is el-elcsuklott, amikor átvéve a készüléket rákérdeztem miért hívott. A francba, miért is nem esett le ez előbb?! Bár elég nehéz az után a külvilágra koncentrálni, hogy percekig egy dühös amazon ül az ember mellkasán, és miközben a térdével leszorítja az egyik karomat, a másikból kifeszegeti a mobilját.

Jó, persze számítottam arra, hogy utánam veti magát, főleg mikor megláttam, hogy a szívszerelme keresi, és ezzel ő is tisztában volt. Annak ellenére, hogy milyen fúriaként támadt rám, elég volt meghallania a haverom hangját, és pár pillanat múlva már szinte dorombolt.

A jó hangulata a reggeli alatt is kitartott, sőt mikor látta, hogy megdörzsölöm a fájó csuklómat azonnal bűntudatosan nézett rám, és még a pirítósomat is megkente helyettem.

A forgatásra tartó úton maga volt a kétlábon járó bűbáj, igaz rólam szinte tudomást se vett, hanem helyette a sofőrt faggatta. Mint kiderült tényleg komolyan gondolta azt, hogy az egész stáb -beleértve mindenkit aki a filmmel, és velünk szereplőkkel kapcsolatba került itt Baton Rougeban-, részére szervez bulit.

És mindezt egy nap alatt, mert azt már tudom, hogy holnap már megint elutazik.

Mikor megérkeztünk már el is felejtettem az addigi kellemetlenséget, csak ledobtam a táskám a lakókocsimban, és persze Annáét is, mert olyan szépen kért meg rá, és indultam volna a sminkbe. De ez bizony nem jött össze, mert amint kiléptem a szabadba megláttam a „barátnőmet”, aki már a testtartása alapján is dühösebb volt, minden eddigi esetnél, pedig volt már szerencsém pár kitöréséhez.

Próbáltam visszafogni, bár amikor felfedeztem, hogy kit döngöl éppen a földbe, már nem olyan nagy intenzitással. Hát még amikor kiderült, hogy erre bizony meg is van minden oka, mert ahogy sejtettük az az átkozott perszóna tehet a tegnapi nap kellemetlen eseményeiről. Csak kapkodtam a fejem az új információk hallatán, és egy cseppet se tudtam sajnálni azért, amit valószínűleg Friedmantől kapott. Mert az öreg arca nem sok jót ígért...

A kis csetepaténak persze nem egy szemtanúja lett, és amennyire észrevettem mindenki igyekezett is mielőbb tovább adni a friss híreket, de ez már nem tudott érdekelni. Főleg, hogy miután Anna bájosan közölte, hogy akkor ő most megy a dolgára, én is megcéloztam Krist, hogy tudósítsam a fejleményekről.

Most, némi, na jó tíz perc késéssel mert kicsit egymásba feledkeztünk, éppen a sminkszoba felé loholok. Az udvaron már csend és nyugalom honol, én is abban bízok, hogy relaxálhatok két órát, amíg rám kerül a maszk. Bőven elég volt mára ennyi izgalom ami eddig ért.

De persze Rob tervez, Isten végez… vagy inkább Anna, mert naná, hogy benne van a keze megint a keletkező zűrzavarban.

Most komolyan, hát mit vétettem?!

(Anna szemszöge)

Elégedetten jegyzetelek a kis füzetemben, még pár perc és megérkezünk a forgatásra. Már alig bírom kivárni, hogy újra láthassam Kellant, és amennyiben lehet, márpedig én mindent meg fogok tenni, hogy úgy legyen, legalább egy csókot válthassak vele. Vagy inkább kettőt.

Rob még mindig adja a durcást, bár látom rajta, hogy ez már csak hamis játék. Amikor indulás előtt közöltem vele, hogy viszonzásul az őt ért komoly fizikai bántalmazásért, nem vicc, ezt ő mondta szó szerint, este valami extra édességgel kedveskedek neki, már inkább várakozóan csillogtak a szemei, mint szemrehányóan.

Lapozok egyet, és tovább körmölöm a megtudott információkat, amelyekkel a kedves, de kissé selypítő sofőrünk ellátott. A neve homályba vész, mert hála a kis beszédhibájának esélyem se volt megérteni. Mondott viszont sok érdekes dolgot, amiket most szépen felírtam. Még pár hozzá hasonló ember, és a buli szervezés még annál is könnyebb lesz, mint azt reméltem.

Dean előzékenyen kinyitja előttem az ajtót, lendületesen ugrok ki, de aztán görcsbe rándul a gyomrom. Hiába csak futólag találkoztam pár emberrel az este, mégis élénken él még bennem a gyanakvóan fürkésző tekintetük. Eddig a pillanatig sikerült elfeledkeznem arról a tényről, hogy ők a lapoknak hála egy gaz csábítónak tartanak, de most leesik, hogy ez még mindig így van. Mély levegőt veszek, aztán vetek egy pillantást Robra, aki már indul is a lakókocsik felé, gondolom Krist akarja látni. Végülis, elég nagylány vagyok már, győzködöm magam, és csak a kezébe nyomom a laptopomat rejtő táskámat, hogy legyen kedves és helyezze biztonságba.

Tervem első pontja megkeresni Billt, mégiscsak ő a rendező, megtudakolni kit is keressek a pontos létszám miatt. Az eligazító terembe lépve, mert tapasztalatom szerintem eddig ilyenkor itt volt megtalálható, kíváncsian nézek körbe. Sajnos hiába, mert a mosolygós arcú rendező nincs a jelenlévők között. Köszönök, majd fordulnék is vissza, de valami megállít.

- Á, és megérkezett Miss Tökéletes – Maggie Grace hangjából csak úgy csöpög az irónia. A tökéletesre rúzsozott ajkait lebiggyeszti, és gúnyosan méreget. – Hát csak kibújt a szög a zsákból… Mondtam én, hogy az emberek nem vakok, előbb-utóbb másoknak is le fog esni micsoda kétszínű, üresfejű ribanc vagy.

Bevallom őszintén egy fél pillanatig elakad a lélegzetem a nyílt színi támadástól, mert eddig csak a hátam mögött áskálódott. De gyorsan magamhoz térek, és nem késlekedek a válasszal.

- Először is, én soha nem állítottam, hogy tökéletes lennék, de ha összehasonlítjuk kettőnket – mutatok rá, majd magamra – hááát, veled szemben még annak is tűnhetek.

Oké, Anna ez elég nagyképűen hangzott. De végülis volt képe üresfejűnek nevezni.

Engem. Ő?

- Ami a következő mondatodat illeti, leszögezném – nyomom meg a szót direkt – hogy soha nem játszottam meg magam. Azt meghagyom a hozzád hasonlóknak. – Elégedetten látom, hogy csak tátog, úgy látszik meglepte a visszavágásom. – És végül, amennyiben a tegnapi lapokra célozgatsz, mert gondolom igen, közlöm veled, hogy nem tartozom neked elszámolással. Azok akiknek a véleményére adok, és akik közé te tuti, hogy nem tartozol, tudják az igazságot a kapcsolatomról Robbal és Kellannel. Ők nem kételkednek bennem, és nem hisznek el mindenféle hazugságot, amit pár rosszindulatú egyén terjeszt.

- Óh, hát persze. A csúnya újságírók mindig össze-vissza irogatnak mindenfélét… – nevet fel olyan hangon, hogy attól feláll a nem létező szőr a hátamon. – Bár ugye van az a mondás, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja…

- Nem kell ahhoz szél, elég ha van benn egy paraszt – bukik ki a számon, mire páran felkuncognak. Persze a válasz se késlekedik.

- Azért az mégiscsak furcsa, hogy ennyi véletlen egybeesés legyen. Ha te elutazol, Kellan is eltűnik. Ha szabadnapos, te se jössz ki a forgatásra…

Kezd felforrni az agyvizem. Éppen elég munkánk volt abban, hogy tegnap meggyőzzük Friedmant arról, hogy semmi alapja a pletykáknak. Semmi szükség arra, hogy Maggie a szemét kis célozgatásával megint bekeverjen nekünk.

- Most akarsz mondani valamit, vagy csak a szádat szellőzteted? – nézek rá kérdőn. – Tudod, azon kívül, hogy Rob barátnője vagyok vannak más kötelezettségeim is, példának okáért dolgozom.

- Óh, hát persze…

Erősen eltűnődöm, hogy mi lenne a jobb, ha faképnél hagynám, vagy ha elmesélném neki mondjuk a tegnapi napomat, de erre végül nem kerül sor. A terem másik végében kivágódik egy ajtó, és Nikki masírozik be rajta feldúlt arccal.

- Te szemét kis kurva – kiáltja el magát csöppet se finomkodva, és indul meg felénk. Az valahogy alapból kizárom, hogy a kedves jelzői nekem szólnának, így kíváncsian várom, hogy kiderüljön min húzta fel magát ennyire. Miközben egy pillanatra se hagyja abba a mellettem álló szöszi szidalmazását, egyre közelebb kerül hozzánk. A csajra pillantva látom, hogy sejtheti miről van szó, mert a szemei vadul járnak körbe, menekülési útvonal után kutatva. Amikor megérkezik mellénk tartva attól, hogy a végén tettlegességre kerül sor, és abból a barátnőmnek később még baja származna, közéjük állok. És ez kis hijján végzetes lépésnek bizonyul.

Na nem azért, mert Nikki kárt tudna tenni benne, ha ne adj Isten esetleg akarna, hanem azért, mert amíg hallgatom a feldúltságának okát, eddigi beszélgetőpartnerem majdnem sikeresen meglép.

A lila köd egyre jobban ellepi az agyamat. Nem elég, hogy a sejtésem valósnak bizonyult, és ez a ribanc kavart mindkét alkalommal, még volt pofája és megpróbált az elmúlt percekben is újra csak lejáratni. A beszámoló végét meg se várom, azzal a szándékkal, hogy átrendezem a frizuráját megfordulok. Még éppen látom a becsukódó ajtót, amin nemrégen én is bejöttem, és azonnal arrafelé indulok. Nem kell sokáig, mert szerencsémre odakint az egyik asszisztens éppen valamiről tájékoztatást tart neki, és ezáltal megállította. Nem veszek tudomást a nő döbbent arcáról, egy laza mozdulattal, nem túl finoman a falnak tolom Maggiet. Csöppet sincs lelkiismeret furdalásom, amikor a feje koppan egy kicsit.

- Volt a pofádon bőr kiselőadást tartani nekem, amikor te terjesztetted ezt az egész sületlenséget? Hát micsoda eszement, rosszindulatú nő vagy te? Egyáltalán mi a fene bajod van velem. Soha nem bántottalak, mégis állandóan velem foglalkozol… – hosszú percekig ontom magamból a sérelmeimet, és csak akkor tartok egy kis szünetet, amikor hátulról két kar öleli át a derekam. Egy pillanatra elégedetten simulok a tulajdonosához, de aztán leesik, hogy nem az áll mögöttem akire vágyom. Erről az is meggyőz, hogy látom a körülöttünk tömegben állók elégedett, és elnéző arcát. Ha ez Kellan nem lenne valószínűleg felháborodtak volna.

- Szívem, mit művelsz már megint? – Rob mondata kedveskedőnek hangzik, de én érzem a benne bujkáló feszültséget.

Sietve felvilágosítom arról amit megtudtam, az ő reakciója ugyan nem olyan látványos, mint az enyém, de hát mit lehet tőle várni, angol a lelkem. Mondjuk szerintem, ha nem érkezik meg Bill és Friedman, neki is lett volna pár keresetlen szava a csajhoz, de így nem marad rá ideje. Persze mindkettőjüket érdekli, hogy mi ez a csoportosulás, de még mielőtt megszólalhatnék, az addig megszeppenten álló Maggiebe új élet költözik.

- Bill – menekül a rendező mellé – ez a nő megőrült. Minden ok nélkül megtámadott, kis hijján eltörte a karomat, szerintem a fejem meg is sérült, ahogy a falnak taszított.

- Anna? – néz rám csodálkozva a kérdezett, mert hallva, hogy folyékonyan hazudik, az ujjaim újra ökölbe szorulnak, és még Rob se tud visszatartani attól, hogy ne lépjek felé egyet. Valószínűleg elég fenyegetőnek tűnhetek a szemükben, mert mindhárman visszahőkölnek egy pillanatra, majd a nyájas mosolyú Summit elnök ragadja magához a szót.

- Anna kedves, mi történt? – Ezúttal én vagyok az aki nem tud megszólalni, ugyanis Nikki mellénk lép, és felháborodott arccal meséli el azt, amit nemrég nekem is. Csakúgy, mint a körülöttünk állók, akik eddig még nem hallották, ők is megdöbbennek azon micsoda ármánnyal érte el a csaj, hogy a fél világ a hármasunkon csámcsogjon. Körbenézve elégedetten látom, hogy egyre több felháborodott szempár szegeződik rá, főleg a hangadó utolsó mondatait hallva.

- Én nem tudom a többiek hogy vannak vele, de én úgy gondolom, eddig ez egy kedves, barátságos kis társaság volt. Nyíltan elbeszélgettünk egymással, nem titkolóztunk, nem bujkáltunk. De ezek után? Lehet, hogy másokat is kibeszélt. Ki lesz a következő akiről rosszindulatú pletykák fognak megjelenni? Én? Vagy Judy? – mutat a mellette állóra. – Esetleg Jamie, mert a forgatás során durván bánt vele, pedig csak a szerepe miatt van?

- Nyugodjon meg mindenki – vág közbe Friedman. – Bill, légy szíves kísérd Miss Gracet a titkárságra, én is mindjárt megyek. A többiek pedig mégegyszer mondom, nyugodjanak meg. Ön is, Nikki, és ön is Anna kedves. Már az este is meggyőződtem róla, hogy a gyanúsítgatások alaptalanok – paskolja meg a kezemet. – Meg fogom tenni a kellő lépéseket, ne aggódjanak. Most pedig menjen szépen mindenki a dolgára, ideje munkához látni.

A szavainak senki se mer ellent mondani, de amint ellép mellőlünk körénk tömörülnek. Mindenki bizonygatja, hogy ők egy szót se hittek el a cikkekből. Valószínűleg, hosszabban is megtennék, de az öreg az ajtóból még visszanéz, így jobbnak látom nem bajba keverni őket, ezért elsőként én közlöm, hogy akkor most munkához látnék.

A következő negyedórában meggyőződöm arról, hogy a filmesek valóban hihetetlenül pletykás népségek, legalábbis a hírek fénysebességgel terjednek. Nem tudok pár lépést megtenni úgy, hogy valaki ne állítana meg és ne biztosítana a támogatásáról, és arról, hogy milyen felháborítónak tartja azt, amit Maggie művelt. Nem kis elégedettséggel hallgatom a szavaikat, de bevallom őszintén egy idő után ezt bizony felváltja a lelkiismeret-furdalás.

Az egy dolog, hogy a csaj olyan eszközöket vetett be, amelyek szerintem elitélendőek, mert ágyba bújni valakivel csak azért, hogy másokat bajba keverhessen igenis az. De tudatosul bennem, hogy ha kényszerből és jó szándékkal is, -csak mert segíteni akarok Robnak és Krisnek-, de mégiscsak becsapom ezeket az embereket. És ez zavar. Úgyhogy próbálok eltűnni a kíváncsi tekintetek elől, éppen Rob lakókocsijába indulok, amikor egy mondat megállásra késztet.    

Ó a fenébe...