Sajnos
a dolgok nem a terveim szerint alakultak. Igaz, hogy a múlt héten végre
hazaengedtek, de sajnos bizonyos nem túl megnyugtató okok miatt hétfőn vissza
is kerültem ugyanoda. Nem tudom egyébként, gyanúsak nekem, lehet, hogy csak nem
volt ki a létszám?!
Na
mindegy, pénteken megint hazaengedtek, és mivel ma egész nap egyedül voltam, és
vagyok, ráértem írni. Na, jó a fejezet kb. 60 %-a már megvolt. A fejezetről... hát nem tudom. Ezt nem azért írom, hogy dicsérgessetek, csak egyszerűen néha
vannak kétségeim. Sajnos a gondolataim jóval gyorsabbak, mint az ujjaim,
viszont mire azok utolérnék az elmémet, az ürül ki. Ez állítólag a műtét miatt
van, remélem helyre fog állni, mert elég bosszantó, hogyha valami nem jut az
eszembe.
Különben
szerintem jól vagyok, vannak pihécskék a fejemen, elég érdekesen néz ki.
Ami
az előzőhöz írt komikat illeti:
Köszönöm
Demon, Bobby, Rebeka, Klau, Titti, Rose, Ada, Dóri hogy írtatok.
Bobby:
igen mondták már páran, hogy valami nincs rendben a fejemben, de most már
papírom is van róla. (Bár a doki szerint ő mindent helyrehozott benne, a
családom kételkedik.) A függővég pedig csak neked!!! És a mailedre holnap megy a válasz. Előlegbe annyit, hogy igazán megtisztelő a felajánlásod.
Rose:
az nem úgy volt, hogy plasztikáztattam, hamár ott voltam, hanem meg kellett
műteni, hogy kapjak levegőt. Az csak a véletlenen múlott, hogy a sebész
folytatott ilyen irányú tanulmányokat is, ezért nem maradtak utána hegek. Ami a
folytatást illeti, hát az nem jött be, de hamarosan úgyis megtudod.
Dóri
köszönöm a kedves szavaidat, és örülök, hogy írtál.
Más,
a folytatás. Nem ígérek, mert soha nem lehet tudni. Majd azért igyekszem.
És
még valami a chatbe is írtam, de ezek a fránya fals szövegek folyton lenyomják
a lényeget. Szóval, ha valaki tud valami jó ötletet az kérem írja meg, hogy
lehet kiküszöbölni, hogy elárasszák a chatemet.
Dicta
(Kellan
szemszöge)
Kissé
álmosan bámulok ki a kocsi ablakán, régen esett ilyen nehezemre a felkelés. Ebben
közrejátszott, hogy elég keveset aludtam az éjjel, de leginkább a mellettem édesen
szuszogó kedvesem, aki mágnesként vonzott vissza az ágyba. Igaza volt Robnak az
este, álmában valóban olyan békés. Mosolyognom kell, mert eszembe jut mi
történt, amikor mielőtt kijöttem a szobánkból félresimítottam a haját, hogy
vethessek még egy utolsó pillantást az arcára. Válaszul először grimaszolni
kezdett, aztán motyogott valamit. Persze egy szavát se értettem, ami bevallom
kicsit frusztrál, de hát nincs mit tenni, ez van, ha olyan nőt szeret az ember,
aki hét nyelven beszél. Természetesen, amint megláttam a gyönyörű vonásait, már
nem értem be a látvánnyal, nyomtam egy búcsú puszit az ajkaira.
Nikkivel
és Peterrel utazom, indulás előtt velük reggeliztem, ma valahogy ők se tűnnek
túl lelkesnek. Ez a forgatás hála annak, hogy két részt veszünk fel egyszerre
igencsak elhúzódik, és ez kezd mindenkin meglátszani.
-
Jézusom, ezek soha se alszanak – nyög fel kicsi „feleségem” mellettem, mire
azonnal követem a tekintetét.
A
fotósok annak ellenére, hogy még nincs hét óra se, ma talán még többen vannak,
mint eddig bármikor. Kicsit félve gondolok arra, hogy ez összefügghet a tegnapi
eseményekkel. Hát nem mondom, hogy jelenleg örömmel tölt el a túlzottan rám
irányuló figyelem. Nem is beszélve arról, hogy aggaszt, miket irkálhatnak össze
Annáról. Illetve nem az, amit kitalálnak, sokkal inkább, hogy mennyire nehezíti
meg ez az életét.
Villámgyorsan
ugrok ki a kocsiból, és próbálok mielőbb eltűnni a látótérből, még mielőtt May,
az asszisztensem felbukkanna a környéken. Miután leszórom a cuccaimat a
lakókocsimban azonnal megcélzom a büfét, mert úgy érzem, szükségem van még egy
kávéra ahhoz, hogy el ne aludjak a sminkben.
Kris
is hozzám hasonlóan gondolkodhat, amit nem csodálok, mert ő már jóval előttünk
eljött. Most az egyik hamutartónál áll, csészével az egyik, cigivel a másik
kezében próbál egyensúlyozni, miközben az álla és a füle közé szorítja a
telefonját. Nem tudom kivel beszél, de a homlokát bosszúsan ráncolja. Csak
intek neki, majd megyek tovább az éltető koffeinbombámért.
Mikor
visszafelé jövök még mindig ugyanott találom, éppen egy újabb szálat gyújt meg,
és miközben csodálkozó arccal a fejét ingatja, teli szájjal vigyorog. Nem bírom
megállni szó nélkül.
- De
jó kedved van így korán reggel…
-
Szia – néz fel a hangomra. – Egyszerűen hihetetlen, hogy Rob mennyire tart Annától.
Legalább öt percig hallgattam, hogy inkább hagy neki egy üzenetet, és eljön
nélküle, ahelyett hogy felébresztené.
- Nem
csodálom – húzom el a számat. – Elég morcos tud lenni, ha nem magától kel. Bár
könnyű elterelni a figyelmét…
- Nee,
nem akarom hallani – rázkódik meg, pedig eszembe se jutott elárulni neki, hogy
milyen módszerrel értem el biztos sikereket párszor.
-
Szóval akkor csak később jön be – konstatálom inkább a hallottakat.
- Ja,
nem – jön a felelet két slukk között. – Meggyőztem, hogy valószínűleg akkor jár
rosszabbul, ha nem szól neki, mert Anna tegnap este többször is említette, hogy
ma mennyi mindent kell elintéznie a záró buli miatt. Úgyhogy mielőtt lerakta
azt mondta, hogy bemerészkedik az oroszlánbarlangba, és ha bármi baj éri, akkor
az az én hibám lesz – kuncog fel.
Megkönnyebbülök
a hírtől, hiszen akkor hamarosan újra láthatom a kedvesemet. Nagyot kortyolok a
kávémból, és szinte azonnal prüszkölve ki is köpöm.
-
Bemegy felébreszteni? – kérdezem teljesen feleslegesen, és már nyúlok is a
telefonomért.
-
Erről beszéltem egész eddig, nem? – néz rám Kris úgy, mintha értelmi fogyatékos
lennék. Aztán viszont látva a kapkodó mozdulataimat kérdőn emeli meg a
szemöldökét. – Mi bajod?
-
Anna nincs túlzottan felöltözve – felelem, miközben már hívom az emlegetett
számát. – És a takarót is folyton lerúgja magáról…
- És?
– kérdez vissza.
-
Nincs túlzott felöltözve értsd meztelen – vágom rá, és nem értem mi nem világos
ebben. Ő is azonnal a mobiljáért nyúl, mindketten türelmetlenül várjuk, hogy a
másik oldalon beleszóljanak. Jópárszor kicsörög, mire nálam végre felveszik.
-
Cica… – mondom, de a válasz elmarad. Helyette csodálkozva hallgatom a vonal
túlsó oldalán folyó eseményeket.
Mi az ördög történik már megint?!
(Anna
szemszöge)
Nem
tudom mi riasztott fel álmomból, próbálom érzékelni a külvilágot. Hirtelen
ismerős ajkak nyomnak puszit a számra, és ezzel egy időben megérzem Kellan
after shavejének illatát. Elégedetten várom a folytatást, el se tudok képzelni
szebb ébredést, de hiába telnek a másodpercek nem történik semmi. Amikor
meghallom a nyíló ajtó hangját, azonnal kipattannak a szemeim. A nappaliból
bevilágító lámpák fényénél még éppen látom, ahogy a kedvesem kabátban, táskával
a vállán halkan távozik. Lustán nyújtózkodom, és percekig bámulom a plafont a
sötét szobában.
Kicsit
bánom, hogy nem ébresztett fel, mert így lemaradtam egy csomó mindenről, ami
kettesben sokkal kellemesebb. Gondolok itt a zuhanyzásra, a reggelizésre, de
ugyanakkor boldog is vagyok, mert ilyen tapintatos férfit választottam
társamul.
Régi
szokás szerint még fekve végigveszem fejben, hogy mi mindent kell elvégeznem
ma, majd mikor rájövök, hogy már legalább az ötvenedik dolognál tartok,
lendületesen kiugrom az ágyból.
Gyerünk Anna, ma nincs idő lustálkodni.
A
testemet még mindig átjárja a hajnali szeretkezés kellemes bizsergése, hosszú
percekig állok a forró zuhany alatt, érzem, hogy öntudatlanul is mosolyogni
kezdek, ha csak rágondolok arra mit műveltünk. A hajam szárítása elvesz egy kis
időt, a végén csak összefogom egy copfba, feldobok egy villámsminket, majd
felöltözöm. Kényelmes farmerbe és ingbe bújok, és késznek ítélem magam. Illetve
majdnem, mert a gyűrűmet a mosdó szélén felejtettem. Az évek alatt már annyira
megszoktam, hogy a hiánya kellemetlenül hat rám, így visszalépek érte. A
gyomrom hangos korgással jelzi, hogy valóban itt volt az ébredés ideje, éppen
lenyomom a villanyt a fürdőben, és nyúlok a szobai kapcsoló felé, amikor egy
hang megtorpanásra késztett. Titkon arra számítok, hogy a kedvesem jött vissza,
és nem kicsit lepődök meg, amikor felfedezem, hogy helyette Rob lép be. Párszor
szorosan összeszorítom a szemeimet, hogy előbb szokjam meg a sötétséget, majd érdeklődve
figyelem miben mesterkedik. Hallva, hogy a nevemet mondja, arra számítok
felfedezett, de ahelyett hogy megállna, tovább settenkedik.
Kis
hijján felnevetek, amikor felsóhajt, a hangja olyannak tűnik, mint ami akkor
hagyja el az ember száját, ha valami számára nagyon kellemetlenre készül. Hirtelen
esik le a látogatásának oka, engem akar felébreszteni. Már éppen figyelmeztetném,
hogy kész vagyok, megnyugodhat, amikor lehajol az egyik, az éjjel a földre
dobott párnáért.
Azzal meg mire készül?!
Látva,
hogy felemeli már nincsenek kétségeim.
Meg akar dobálni vele ébresztés gyanánt?!
Ezt megbánod barátocskám…
Szerencsére
még nem vettem fel a csizmámat, így most zokniban hangtalanul tudom megközelíteni.
Abban a pillanatban, hogy az ágy közepén lévő ágyneműkupachoz hajol,
megszólalok a füle mellett.
-
Véged van Pattinson… – a hangom direkt elváltoztatom, aminek meg is van a
hatása. Halálra váltan kiált fel és az egyensúlyát elvesztve zuhan előre. Jó,
tudom gonosz dolog, de nem bírom ki, hogy ne kezdjek el nevetni. A biztonság
kedvéért a lehető leggyorsabban ellépek kartávolságból, és felkapcsolom az egyik
lámpát. Amikor meglátom a döbbent arcát, attól, ahogy rám néz csak még jobb
kedvem kerekedik. Olyan mókás képet vág.
-
Atya Isten – kap színpadias mozdulattal a szívéhez. – Elment az eszed? – támad
rám aztán szemrehányóan. – Majdnem szívinfarktust kaptam…
- Ettől?
– vágok vissza azonnal. – Hűha. Nem is merek arra gondolni mi történne, ha
tényleg megijesztettelek volna.
-
Tényleg megijesztettél volna? Már ettől is kétszázzal száguld a pulzusom…
-
Ugyan már – legyintek. – Egyébként jó reggelt. Mit is keresel te idebent?
-
Kedves akartam lenni, és jöttem, hogy felébresszelek – zsörtölődik. – De azt
lesheted, hogy mégegyszer megtegyem.
Lassan
kászálódik fel az ágyról, még mindig morog az orra alatt. Én vigyorogva indulok
meg, hogy csizmát húzzak, az egyiket sikeresen fel is ügyeskedem, amikor
meghallom a telefonom hangját. Azonnal felismerem a csengőhangot, még a szívem
is gyorsabban kezd verni attól, hogy Ő hív, és hamarosan hallhatom a hangját.
Hátraarcot vágva indulok, hogy felvegyem, de megelőznek. Rob elgondolkozva áll
a készülék felett, majd vet rám egy pillantást, az arcán gonosz kis vigyor
jelenik meg, és már nyúl is érte.
- Meg
ne próbáld – nézek rá csúnyán, mert lerí róla, hogy rosszban sántikál.
Sajnos
se a hangom, se a zord arckifejezésem nem tántorítja el, pedig tudhatná, hogy a
mobilom olyan dolog, amire háklis vagyok. Tőle szokatlan gyorsasággal csap le
rá, és mire észbe kapok már ajtón kívül van. Meghökkenve bámulok utána, majd
amint leesik, hogy ez a gazfickó szórakozik velem, hiszen egész biztosan látta
a kijelzőt, és azt is tudja, hogy a kedvesem frászt tud kapni, ha nem
válaszolok a hívására, utána rohanok. Ez mondjuk nem a legegyszerűbb úgy, hogy
a két lábam magassága között van vagy nyolc centi szintkülönbség, de mindent
megteszek a siker érdekében.
-
Adod ide azonnal – eresztem ki a hangomat, de úgy látszik belé bújt a kisördög,
mert ahelyett, hogy megállna, csak menekül előlem. Perceken át megy ez így, már
én is komolyan kezdek kifáradni, de sehogy se sikerül utolérnem. A látóterem
határvonalán érzékelem, hogy Dean is itt van, sőt azt is, hogy beszél
valakivel. Ez szerencsére eltereli kicsit a vicces kedvű angol figyelmét is,
így kihasználom a pillanatot.
(Kellan
szemszöge)
Erősen
déjà vu érzésem van,
amióta csak hallgatom a vonal másik oldalán folyó ádáz küzdelmet. Annyi
különbség van csupán a mostani és a két nappal ezelőtt esti események között,
hogy Anna ezúttal a haveromat üldözi és nem Saraht. Türelmesen várom, hogy
végre elkapja, mert az nem kétséges, hogy elfogja. Halk kuncogás üti meg a
fülemet, oldalra nézve felfedezem Krist, aki szintén a füléhez szorított
telefonnal áll. Látva a kérdő tekintetemet azonnal magyarázattal szolgál.
- Dean tudósít… –
közelebb hajolok és most már két készüléken át hallgatózom.
- A főnök nem valami nagy stratéga…
még kb. egy percet adok neki… au, ez fájhatott, éppen nekirohant az asztalnak… na
ennek annyi, besétált a csapdába… hűha, ez aztán a vetődés…
A testőr szemlátomást jól
szórakozik, a rá jellemző mély, dörmögő hang sokszor nevetésbe fullad.
- Vége. Azt hiszem, kell neki
tartanom egy kis elméleti kiképzést, mert Anna simán a padlóra küldte. –
Hirtelen zavartan kezd el dadogni. – Öh, hát Krisszel… gondoltam jobb, ha
felveszem. Akkor kezdett el csörögni, amikor bementél a szobába… Ááá… neeem, csak
mondtam neki, hogy várjon, amíg megkereslek…
Innentől viszont már nem figyelek a
magyarázkodásra, mert a sajátomban végre felcsendül a várva várt hang.
- Szia Honey…
Sajnos nem élvezhetem sokáig a vele
folyó beszélgetést, mert az asszisztensem hamarosan felbukkan, és már messziről
mutogatja az óráját. Mivel sejtem, hogy nem arra kíváncsi mennyi az idő, sietve
búcsúzom el a kedvesemtől. A lényeget úgyis sikerült kiderítenem, egy órán
belül ideérnek, és legfőképpen már fel volt öltözve amikor Rob bement a
szobánkba, így a haverom semmi neki nem valót nem láthatott. Miközben hallgatom
May zsörtölődését szedem a lábam, és két percen belül már a sminkben ülök.
Lehunyt szemmel tűröm, hogy rám kenjék a több rétegnyi kulimászt, és bevallom
őszintén kicsit be is alszom a monoton zajtól, ami a lányok folyamatos
csiviteléséből adódik.
Nem tudom mennyi idő telhetett el
így, de egyszercsak ismerős név üti meg a fülemet. Illetve, hogy pontos legyek
nevek, mert bár szinte suttogva beszélnek, de ki tudom venni, hogy a téma Rob,
Anna és az én állítólagos háromszögem. Pár pillanatig elmélázom, és azon
tűnődöm, hogyan is tudnám a lehető legdiplomatikusabban megvédeni magunkat,
anélkül, hogy elárulnám mit is érzek a kedvesem iránt, de kiderül, hogy erre
semmi szükség.
- A világosító Bob mesélte – szólal
meg Lorri, az egyik sminkes – hogy az a dög volt az, aki beszélt az
újságírókkal. Ő meg a hangosító Timtől hallotta, aki ott volt az este abban a
bárban, ahol kikotyogta az egészet. Állítólag elég rendesen leitta magát. Volt
aki azt mesélte, hogy talán szippantott is valamit, de azt mondjuk kétlem.
Szóval Tim azt mondta, hogy a pultnál mulatott, és ott dicsekedett, hogy
mennyire kicseszett egy zöldszemű kis ribanccal…
Kis hijján felszisszenek a nem túl
hízelgő jelző hallatán, ami kétségkívül Annára vonatkozik, de még időben
leesik, hogy akkor sose tudom meg a lényeget.
- Állítólag nevetve mesélte, hogy
most végre sikerrel járt, mert az előző próbálkozása, amikor itt volt valami
híres újságírónő befuccsolt, mert a nő csak a blogjában említette meg azt, amivel
beetette. De most biztosra ment. Egy menet erejéig összefeküdt valami szennylap
firkászával, és mintha csak véletlenül tenné, kikotyogott neki pár dolgot a
forgatásról. Az meg persze rohant eladni a sztorit, amit azonnal felkaptak a
lapok.
- És még mi is bevettük… – szólal
meg valaki bosszankodva a háttérben.
- Azért elég hihetőnek hangzott –
jön azonnal a válasz.
- Te hülye vagy? – emeli meg a
hangját felháborodottan az éppen rajtam dolgozó Mindy. – Anna és Rob egyszerűen
tündériek együtt. És ő mindenkivel ugyanolyan barátságos, nem csak Kellannel…
én ugyan el nem hittem egy percig sem. És különben is múltkor Judy mesélte,
hogy az óta fúj Annára, amióta az egyik stábvacsora után helyre tette, mert rá
akart hajtani Ashley fiújára, aki az ő unokatestvére.
- Na rá mondjuk én is szívesen
ráhajtanék… – sóhajt nagyot valaki, de azonnal lehurrogják. Kis hijján
felröhögök, amikor leesik, hogy a hang a szoba másik végében dolgozó Dontól
származik.
Alkalomadtán
figyelmeztetnem kell Lucat, hogy óvakodjon attól, hogy összetalálkozzon a
sráccal. Vagy ha mégis, semmiképpen ne fordítson neki hátat…
- Különben is, a spéci effektes
Billtől azt hallottam, – veszi vissza a szót Mindy, – hogy Kellannek is van
barátnője. És itt is volt az egyik hétvégén, látták őket együtt valami bárban.
Állítólag a csaj gyönyörű, iszonyat szexis és olyan teste van, mint a Victoria
Secret modelljeinek. Azt is mondta, hogy totál összegabalyodtak a
táncparketten, majdnem ott estek egymásnak…
Na most érzem úgy, hogy ideje
közbeszólnom.
- Ez azért erős túlzás – nyitom ki
szemem, mire hirtelen halálos csend támad.
De persze nem sokáig. Először mind
mentegetőznek, aztán viszont felülkerekedik a kíváncsiság rajtuk és faggatózni
kezdenek. Szerencsére már jópár hete megegyeztünk abban, mit mondunk, ha valaki
rákérdez a „barátnőmre”. Úgyhogy most elmesélem, hogy Halloween óta ismerem, a
neve Susana, és a Harvardon tanul. Anna szerint, ez végülis valamilyen szinten mind
igaz, mert tényleg Atlantic Cityben ismertem meg ezt a vadóc oldalát, a
keresztneve szerepel az álnevében, és valóban azon az egyetemen diplomázott.
Persze nem úszom meg, kikövetelik,
hogy mutassak róla egy képet, amit boldogan meg is teszek. Még amikor
„meglátogatott” készítettünk párat kettőnkről. Igaz, arra azért ügyelek, hogy a
telefonom mindig az én kezemben legyen, mert, ha véletlenül valaki tovább lépne
az albumok között az egyenlő lenne az azonnali lebukással.
Az idő innentől már gyorsabban
telik, fél szemmel folyton az ajtót lesem, mert várom már, hogy mikor kerül elő
Rob. Mert ha megjelenik, akkor biztos lehetek benne, hogy a kedvesem is itt van
valahol. Márpedig, ha megjön jobb lesz mielőbb tudatnom vele a fejleményeket,
mert ha mástól tudja meg az végzetes lehet. Na nem a számomra, de nincs
kétségem, ezúttal Dean és Larry se tudja visszatartani attól, hogy ahogy
ezelőtt megígérte most megráncigálja egy kicsit a csaj haját. Sajnos a haverom
az Istenek se akar felbukkanni, már majdnem kész vagyok a sminkben, amikor
végre beesik.
- Na végre, – nyomja egy székbe
azonnal Lorri. – Bill megint engem fog szidni, ha nem leszel kész időben –
zsörtölődik vele, és még mielőtt megszólíthatnám, ráparancsol, hogy hunyja le a
szemét. A francba, nem várhatok két órát
mire elkészül… Mint kiderül erre nincs is szükség.
- Nem, nyugodj csak meg, Lorri –
szól közbe az emlegetett. – Ezúttal tudom, hogy kit kell hibáztatnom a
késlekedésért.
A rendező jelenléte mindenkit
váratlanul ér, hát még amikor folytatja.
- Rob, gyere velem légy szíves.
Kellan, jó, hogy te is itt vagy, legalább nem kell tovább keresselek. Te is
gyere.
Mindketten azonnal felkelünk, értetlenül
nézek rá, a mellettem álló viszont bosszúsan felsóhajt, felé fordulva látom,
hogy ráncolja a homlokát.
- Mi van már megint? Mit művelt? –
bár nem mondja ki, sejtem, hogy Annára gondol.
- A barátnődnek van egy javaslata,
de Friedmann szeretné, ha ti is rábólintanátok.
Most már végképp nem értek semmit,
de hiába lököm oldalba a mellettem haladót, csak megrázza a fejét, hogy majd
később. Kíváncsi vagyok, de mivel Bill mellettünk halad szóban nem
érdeklődhetek. Egy szobába vezetnek bennünket, ahol a főnökünk és a kedvesem
áll, szerintem túlságosan is közel egymáshoz.
Az
öreg elhúzhatna már vissza LA-be, és végleg leszállhatna a barátnőmről.
Legnagyobb meglepetésemre az egyik
sarokban felfedezek mégegy személyt, aki összetörten és némileg ziláltan
ücsörög egy széken. Látva Anna arcát ezen nem is csodálkozom.
(Rob szemszöge)
Esküszöm még soha nem vártam
ennyire, hogy végre magamra ölthessem Edward mélabús képét, és elmenekülhessek a
kamerák mögé. Ott legalább biztonságba leszek ettől a zöldszemű boszorkától,
aki úgy látszik a fejébe vette, hogy ma mindenáron szívrohamot okoz nekem.
Kezdésnek ott volt mindjárt a
hálószobájukban történt eset. Olyan hangon suttogott bele a fülembe, mint
amilyenen a horrorfilmekben a zombik szoktak, mielőtt kinyírják a szereplőket.
Hozzá még a félhomály és az, ahogy az ujjaival hozzámért. Húh. És még a fejemet is bevertem, ahogy
rázuhantam az ágyra, majd kis hijján le róla. És természetesen még neki
állt feljebb…
Utána meg nem átallott
végigkergetni az egész lakosztályon. Na attól majd kiköptem a tüdőmet. Szólnom kell Kellannek, hogy legközelebb
fárassza le éjjel egy kicsit jobban, akkor talán biztonságba leszek tőle.
Az se használt se a fizikai, se a
mentális állapotomnak, hogy már megint bevetette azt a kung fu izét, és a padlón
végeztem. Erről igazán leszokhatna.
Még jó, hogy most csak Dean volt a tanúja ennek a felettébb kínos esetnek. Bár
az gyanús, hogy a testőröm talán kicsit túlságosan is buzgón bizonygatta, hogy
nem árult el semmit a történtekből a szerelmemnek, aki éppen akkor telefonált.
Igen,
visszagondolva pont úgy nézett ki, mint akiből mindjárt kitör a nevetés, és
Kris hangja is el-elcsuklott, amikor átvéve a készüléket rákérdeztem miért
hívott. A francba, miért is nem esett le ez
előbb?! Bár elég nehéz az után a külvilágra koncentrálni, hogy percekig egy
dühös amazon ül az ember mellkasán, és miközben a térdével leszorítja az egyik
karomat, a másikból kifeszegeti a mobilját.
Jó, persze számítottam arra, hogy
utánam veti magát, főleg mikor megláttam, hogy a szívszerelme keresi, és ezzel
ő is tisztában volt. Annak ellenére, hogy milyen fúriaként támadt rám, elég
volt meghallania a haverom hangját, és pár pillanat múlva már szinte dorombolt.
A jó hangulata a reggeli alatt is
kitartott, sőt mikor látta, hogy megdörzsölöm a fájó csuklómat azonnal
bűntudatosan nézett rám, és még a pirítósomat is megkente helyettem.
A forgatásra tartó úton maga volt a
kétlábon járó bűbáj, igaz rólam szinte tudomást se vett, hanem helyette a
sofőrt faggatta. Mint kiderült tényleg komolyan gondolta azt, hogy az egész
stáb -beleértve mindenkit aki a filmmel, és velünk szereplőkkel kapcsolatba
került itt Baton Rougeban-, részére szervez bulit.
És
mindezt egy nap alatt, mert azt már tudom, hogy holnap már megint elutazik.
Mikor megérkeztünk már el is
felejtettem az addigi kellemetlenséget, csak ledobtam a táskám a lakókocsimban,
és persze Annáét is, mert olyan szépen kért meg rá, és indultam volna a
sminkbe. De ez bizony nem jött össze, mert amint kiléptem a szabadba megláttam
a „barátnőmet”, aki már a testtartása alapján is dühösebb volt, minden eddigi
esetnél, pedig volt már szerencsém pár kitöréséhez.
Próbáltam visszafogni, bár amikor
felfedeztem, hogy kit döngöl éppen a földbe, már nem olyan nagy intenzitással.
Hát még amikor kiderült, hogy erre bizony meg is van minden oka, mert ahogy
sejtettük az az átkozott perszóna tehet a tegnapi nap kellemetlen eseményeiről.
Csak kapkodtam a fejem az új információk hallatán, és egy cseppet se tudtam
sajnálni azért, amit valószínűleg Friedmantől kapott. Mert az öreg arca nem sok
jót ígért...
A kis csetepaténak persze nem egy
szemtanúja lett, és amennyire észrevettem mindenki igyekezett is mielőbb tovább
adni a friss híreket, de ez már nem tudott érdekelni. Főleg, hogy miután Anna
bájosan közölte, hogy akkor ő most megy a dolgára, én is megcéloztam Krist,
hogy tudósítsam a fejleményekről.
Most, némi, na jó tíz perc késéssel
mert kicsit egymásba feledkeztünk, éppen a sminkszoba felé loholok. Az udvaron
már csend és nyugalom honol, én is abban bízok, hogy relaxálhatok két órát,
amíg rám kerül a maszk. Bőven elég volt
mára ennyi izgalom ami eddig ért.
De persze Rob tervez, Isten végez…
vagy inkább Anna, mert naná, hogy benne van a keze megint a keletkező
zűrzavarban.
Most
komolyan, hát mit vétettem?!
(Anna szemszöge)
Elégedetten jegyzetelek a kis
füzetemben, még pár perc és megérkezünk a forgatásra. Már alig bírom kivárni,
hogy újra láthassam Kellant, és amennyiben lehet, márpedig én mindent meg fogok
tenni, hogy úgy legyen, legalább egy csókot válthassak vele. Vagy inkább
kettőt.
Rob még mindig adja a durcást, bár
látom rajta, hogy ez már csak hamis játék. Amikor indulás előtt közöltem vele,
hogy viszonzásul az őt ért komoly fizikai bántalmazásért, nem vicc, ezt ő mondta szó szerint, este valami extra édességgel
kedveskedek neki, már inkább várakozóan csillogtak a szemei, mint
szemrehányóan.
Lapozok egyet, és tovább körmölöm a
megtudott információkat, amelyekkel a kedves, de kissé selypítő sofőrünk
ellátott. A neve homályba vész, mert hála a kis beszédhibájának esélyem se volt
megérteni. Mondott viszont sok érdekes dolgot, amiket most szépen felírtam. Még
pár hozzá hasonló ember, és a buli szervezés még annál is könnyebb lesz, mint
azt reméltem.
Dean előzékenyen kinyitja előttem
az ajtót, lendületesen ugrok ki, de aztán görcsbe rándul a gyomrom. Hiába csak
futólag találkoztam pár emberrel az este, mégis élénken él még bennem a
gyanakvóan fürkésző tekintetük. Eddig a pillanatig sikerült elfeledkeznem arról
a tényről, hogy ők a lapoknak hála egy gaz csábítónak tartanak, de most leesik,
hogy ez még mindig így van. Mély levegőt veszek, aztán vetek egy pillantást
Robra, aki már indul is a lakókocsik felé, gondolom Krist akarja látni. Végülis, elég nagylány vagyok már,
győzködöm magam, és csak a kezébe nyomom a laptopomat rejtő táskámat, hogy
legyen kedves és helyezze biztonságba.
Tervem első pontja megkeresni
Billt, mégiscsak ő a rendező, megtudakolni kit is keressek a pontos létszám
miatt. Az eligazító terembe lépve, mert tapasztalatom szerintem eddig ilyenkor itt
volt megtalálható, kíváncsian nézek körbe. Sajnos hiába, mert a mosolygós arcú
rendező nincs a jelenlévők között. Köszönök, majd fordulnék is vissza, de
valami megállít.
- Á, és megérkezett Miss Tökéletes
– Maggie Grace hangjából csak úgy csöpög az irónia. A tökéletesre rúzsozott
ajkait lebiggyeszti, és gúnyosan méreget. – Hát csak kibújt a szög a zsákból…
Mondtam én, hogy az emberek nem vakok, előbb-utóbb másoknak is le fog esni
micsoda kétszínű, üresfejű ribanc vagy.
Bevallom őszintén egy fél
pillanatig elakad a lélegzetem a nyílt színi támadástól, mert eddig csak a
hátam mögött áskálódott. De gyorsan magamhoz térek, és nem késlekedek a
válasszal.
- Először is, én soha nem
állítottam, hogy tökéletes lennék, de ha összehasonlítjuk kettőnket – mutatok
rá, majd magamra – hááát, veled szemben még annak is tűnhetek.
Oké,
Anna ez elég nagyképűen hangzott. De végülis volt képe üresfejűnek nevezni.
Engem.
Ő?
- Ami a következő mondatodat
illeti, leszögezném – nyomom meg a szót direkt – hogy soha nem játszottam meg
magam. Azt meghagyom a hozzád hasonlóknak. – Elégedetten látom, hogy csak
tátog, úgy látszik meglepte a visszavágásom. – És végül, amennyiben a tegnapi
lapokra célozgatsz, mert gondolom igen, közlöm veled, hogy nem tartozom neked
elszámolással. Azok akiknek a véleményére adok, és akik közé te tuti, hogy nem
tartozol, tudják az igazságot a kapcsolatomról Robbal és Kellannel. Ők nem
kételkednek bennem, és nem hisznek el mindenféle hazugságot, amit pár
rosszindulatú egyén terjeszt.
- Óh, hát persze. A csúnya
újságírók mindig össze-vissza irogatnak mindenfélét… – nevet fel olyan hangon,
hogy attól feláll a nem létező szőr a hátamon. – Bár ugye van az a mondás, hogy
nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja…
- Nem kell ahhoz szél, elég ha van
benn egy paraszt – bukik ki a számon, mire páran felkuncognak. Persze a válasz
se késlekedik.
- Azért az mégiscsak furcsa, hogy
ennyi véletlen egybeesés legyen. Ha te elutazol, Kellan is eltűnik. Ha
szabadnapos, te se jössz ki a forgatásra…
Kezd felforrni az agyvizem. Éppen
elég munkánk volt abban, hogy tegnap meggyőzzük Friedmant arról, hogy semmi
alapja a pletykáknak. Semmi szükség arra, hogy Maggie a szemét kis
célozgatásával megint bekeverjen nekünk.
- Most akarsz mondani valamit, vagy
csak a szádat szellőzteted? – nézek rá kérdőn. – Tudod, azon kívül, hogy Rob
barátnője vagyok vannak más kötelezettségeim is, példának okáért dolgozom.
- Óh, hát persze…
Erősen eltűnődöm, hogy mi lenne a
jobb, ha faképnél hagynám, vagy ha elmesélném neki mondjuk a tegnapi napomat,
de erre végül nem kerül sor. A terem másik végében kivágódik egy ajtó, és Nikki
masírozik be rajta feldúlt arccal.
- Te szemét kis kurva – kiáltja el
magát csöppet se finomkodva, és indul meg felénk. Az valahogy alapból kizárom,
hogy a kedves jelzői nekem szólnának, így kíváncsian várom, hogy kiderüljön min
húzta fel magát ennyire. Miközben egy pillanatra se hagyja abba a mellettem
álló szöszi szidalmazását, egyre közelebb kerül hozzánk. A csajra pillantva
látom, hogy sejtheti miről van szó, mert a szemei vadul járnak körbe,
menekülési útvonal után kutatva. Amikor megérkezik mellénk tartva attól, hogy a
végén tettlegességre kerül sor, és abból a barátnőmnek később még baja
származna, közéjük állok. És ez kis hijján végzetes lépésnek bizonyul.
Na nem azért, mert Nikki kárt tudna
tenni benne, ha ne adj Isten esetleg akarna, hanem azért, mert amíg hallgatom a
feldúltságának okát, eddigi beszélgetőpartnerem majdnem sikeresen meglép.
A lila köd egyre jobban ellepi az
agyamat. Nem elég, hogy a sejtésem valósnak bizonyult, és ez a ribanc kavart
mindkét alkalommal, még volt pofája és megpróbált az elmúlt percekben is újra
csak lejáratni. A beszámoló végét meg se várom, azzal a szándékkal, hogy
átrendezem a frizuráját megfordulok. Még éppen látom a becsukódó ajtót, amin
nemrégen én is bejöttem, és azonnal arrafelé indulok. Nem kell sokáig, mert
szerencsémre odakint az egyik asszisztens éppen valamiről tájékoztatást tart
neki, és ezáltal megállította. Nem veszek tudomást a nő döbbent arcáról, egy
laza mozdulattal, nem túl finoman a falnak tolom Maggiet. Csöppet sincs
lelkiismeret furdalásom, amikor a feje koppan egy kicsit.
- Volt a pofádon bőr kiselőadást
tartani nekem, amikor te terjesztetted ezt az egész sületlenséget? Hát micsoda
eszement, rosszindulatú nő vagy te? Egyáltalán mi a fene bajod van velem. Soha
nem bántottalak, mégis állandóan velem foglalkozol… – hosszú percekig ontom
magamból a sérelmeimet, és csak akkor tartok egy kis szünetet, amikor hátulról
két kar öleli át a derekam. Egy pillanatra elégedetten simulok a
tulajdonosához, de aztán leesik, hogy nem az áll mögöttem akire vágyom. Erről az
is meggyőz, hogy látom a körülöttünk tömegben állók elégedett, és elnéző arcát.
Ha ez Kellan nem lenne valószínűleg
felháborodtak volna.
- Szívem, mit művelsz már megint? –
Rob mondata kedveskedőnek hangzik, de én érzem a benne bujkáló feszültséget.
Sietve felvilágosítom arról amit
megtudtam, az ő reakciója ugyan nem olyan látványos, mint az enyém, de hát mit
lehet tőle várni, angol a lelkem. Mondjuk szerintem, ha nem érkezik meg Bill és
Friedman, neki is lett volna pár keresetlen szava a csajhoz, de így nem marad
rá ideje. Persze mindkettőjüket érdekli, hogy mi ez a csoportosulás, de még
mielőtt megszólalhatnék, az addig megszeppenten álló Maggiebe új élet költözik.
- Bill – menekül a rendező mellé –
ez a nő megőrült. Minden ok nélkül megtámadott, kis hijján eltörte a karomat,
szerintem a fejem meg is sérült, ahogy a falnak taszított.
- Anna? – néz rám csodálkozva a
kérdezett, mert hallva, hogy folyékonyan hazudik, az ujjaim újra ökölbe
szorulnak, és még Rob se tud visszatartani attól, hogy ne lépjek felé egyet.
Valószínűleg elég fenyegetőnek tűnhetek a szemükben, mert mindhárman
visszahőkölnek egy pillanatra, majd a nyájas mosolyú Summit elnök ragadja
magához a szót.
- Anna kedves, mi történt? –
Ezúttal én vagyok az aki nem tud megszólalni, ugyanis Nikki mellénk lép, és
felháborodott arccal meséli el azt, amit nemrég nekem is. Csakúgy, mint a
körülöttünk állók, akik eddig még nem hallották, ők is megdöbbennek azon
micsoda ármánnyal érte el a csaj, hogy a fél világ a hármasunkon csámcsogjon.
Körbenézve elégedetten látom, hogy egyre több felháborodott szempár szegeződik
rá, főleg a hangadó utolsó mondatait hallva.
- Én nem tudom a többiek hogy
vannak vele, de én úgy gondolom, eddig ez egy kedves, barátságos kis társaság
volt. Nyíltan elbeszélgettünk egymással, nem titkolóztunk, nem bujkáltunk. De
ezek után? Lehet, hogy másokat is kibeszélt. Ki lesz a következő akiről
rosszindulatú pletykák fognak megjelenni? Én? Vagy Judy? – mutat a mellette
állóra. – Esetleg Jamie, mert a forgatás során durván bánt vele, pedig csak a
szerepe miatt van?
- Nyugodjon meg mindenki – vág
közbe Friedman. – Bill, légy szíves kísérd Miss Gracet a titkárságra, én is
mindjárt megyek. A többiek pedig mégegyszer mondom, nyugodjanak meg. Ön is,
Nikki, és ön is Anna kedves. Már az este is meggyőződtem róla, hogy a
gyanúsítgatások alaptalanok – paskolja meg a kezemet. – Meg fogom tenni a kellő
lépéseket, ne aggódjanak. Most pedig menjen szépen mindenki a dolgára, ideje
munkához látni.
A szavainak senki se mer ellent
mondani, de amint ellép mellőlünk körénk tömörülnek. Mindenki bizonygatja, hogy
ők egy szót se hittek el a cikkekből. Valószínűleg, hosszabban is megtennék, de
az öreg az ajtóból még visszanéz, így jobbnak látom nem bajba keverni őket,
ezért elsőként én közlöm, hogy akkor most munkához látnék.
A következő negyedórában
meggyőződöm arról, hogy a filmesek valóban hihetetlenül pletykás népségek,
legalábbis a hírek fénysebességgel terjednek. Nem tudok pár lépést megtenni
úgy, hogy valaki ne állítana meg és ne biztosítana a támogatásáról, és arról,
hogy milyen felháborítónak tartja azt, amit Maggie művelt. Nem kis
elégedettséggel hallgatom a szavaikat, de bevallom őszintén egy idő után ezt
bizony felváltja a lelkiismeret-furdalás.
Az egy dolog, hogy a csaj olyan
eszközöket vetett be, amelyek szerintem elitélendőek, mert ágyba bújni
valakivel csak azért, hogy másokat bajba keverhessen igenis az. De tudatosul
bennem, hogy ha kényszerből és jó szándékkal is, -csak mert segíteni akarok
Robnak és Krisnek-, de mégiscsak becsapom ezeket az embereket. És ez zavar.
Úgyhogy próbálok eltűnni a kíváncsi tekintetek elől, éppen Rob lakókocsijába
indulok, amikor egy mondat megállásra késztet.
Ó a fenébe...
