8. Ne higgy a szemednek…

Sziasztok!

Azt nem állítanám, hogy a mai fejezet annyi izgalmat tartogat, hogy tövig rágjátok majd a körmötöket, de mindennek eljön az ideje, a kedves boldogságos „rózsaszínű” fejezeteknek is vége szakad egyszer.

Köszönöm a jó tanácsokat, a kezem hála a vizes ruhának valóban nem dagadt be, de a véraláfutások miatt ma kénytelen voltam hosszú ujjúban dolgozni, mert nem akartam, hogy valaki is azt higgye drogproblémáim vannak. (Még jó, hogy van légkondi.)

Most csak ennyi lenne, vasárnap már rendesen jön a folytatás.

Dicta

(Kellan szemszöge)

Az éjjel sikeresen és hosszan melengettük egymást és csak hajnal felé sikerült elaludnunk. Arra ébredek, hogy Anna hangosan felnyög. Nem értem mi baja, óvatosan felém fordítom, de szemlátomást még alszik. Néha összeráncolja a homlokát, édesen grimaszol. Megsimogatom az arcát, mire elmosolyodik és motyog valamit. Csak bámulom egy ideig, azon tűnődöm megérdemlem-e, hogy ilyen boldog vagyok.

Kis idő múlva ma is csengetés zavarja meg a nyugalmamat, de most nem az ajtón, hanem a telefonom szólal meg. Azonnal a nappaliba megyek, hogy ne zavarjam a kedvesem pihenését, és csak ott kezdek beszélni. Anya az, megkapom a leszúrást, hogy milyen régen nem hívtam, természetesen érdekli, hogy mi ennek az oka. Illetve ki. Nem megyek bele részletekbe, bár rizikós a dolog, mert tudom, hogy képes repülőre ülni és idejönni. Csak, hogy megismerhesse a barátnőmet. Szerencsére jó indokom van amiért ne tegye, mégpedig a mai utazás, aztán jövő héten a fotózás és már utazunk is Baton Rouge-ba. Megígérteti velem, hogy nem várok sokat a bemutatással aztán elbúcsúzunk egymástól.

Odabentről még mindig nem szűrődik ki semmi hang, nem így a kert irányából. Kola szemrehányóan néz rám, miközben beengedem. Engesztelésképpen megtöltöm a tálját, de mire újra felé fordulok nincs sehol. Csak egyetlen ajtó van nyitva, a hálómé, így evidens, hogy ott lehet. Sietve követem, hogy nehogy felébressze Annát, de elkések a mentőakciómmal. Igazándiból amikor meglátom őket már nem is próbálkozom, mert mókás látványt nyújtanak. A nő akit imádok hason fekszik, az egyik keze kis hijján lelóg az ágyról, a kutya meg a párnájára hajtott fejjel bámul rá és hűségesen csóválja a farkát. A következő pillanatban aztán kitör a hangzavar én meg nem bírom tovább és nevetni kezdek. Persze én leszek a hibás, mindketten nekem támadnak, de megéri, mert a kavarodásban pár perc múlva már csak az összegabalyodott testrészeink lógnak le az ágyról.

Az egész délelőtt így telik, nevetéssel, viccelődve, szerelmeskedve. Viszont ahogy közeledik a dél, mintha az egy vízválasztó lenne, Anna úgy válik feszültebbé és rosszkedvűvé. Nem hibáztatom érte, mert szívem szerint én is inkább tölteném vele minden időmet, mint utaznék a nagyszüleihez, de most már nem mondhatjuk vissza. Illetve miután telefonál egyet benne felmerül, de lebeszélem róla. Éppen eléggé utál már így is a nagyapja...

(Anna szemszöge)

Már az ébredéskor érzem, hogy valami nincs rendben. Hogy mi azt nem tudom, de ott motoszkál a fejemben egy furcsa érzés. Először arra fogom, hogy a telefon csörgésére ébredtem. Csukott szemmel tapogatom magam mellett az ágyat, de sajnos üres. Nem örülök, sokkal jobb úgy ébredni, hogy itt fekszik mellettem. Hirtelen megérzem, hogy van valaki a másik oldalamon, továbbra is csukva tartom a szemem, és úgy teszek, mintha még aludnék. Aztán hirtelen nézek szemközt vele. És sikítok egy hatalmasat.

- A francba… - ugrom fel, és bámulok a kutyára, merthogy ő lihegett tőlem kb. 2 centire. Az ijedség kölcsönös, ő ugatni kezd, az ajtó irányából viszont kaján nevetés hallatszik. Kellan ott áll az ajtófélfának támaszkodva és szinte a hasát fogja úgy vigyorog.

Szóval ez szerinted vicces?!

Megfogom az egyik párnát és teljes erőmből hozzávágom. Látom, hogy meglepődik, de nem hagyok neki sok időt, már repül is a következő. Ádáz mosollyal indul meg felém, én meg csak most jövök rá, hogy könnyelmű voltam, mert elfogyott a munícióm. Az se sokat segít a helyzetemen, hogy a kapálózástól a paplan lecsúszott rólam, és alatta ugye meztelen vagyok. A megvillanó tekintete nem hagy kétséget bennem, hogy mire számíthatok ha ideér az ágyhoz, viszont hirtelen segítségem akad. Kola elkapja a Kellan kezéből lelógó huzat csücskét, és húzni kezdi. Ő persze nem hagyja magát, viszont amíg viaskodnak kihasználom a helyzetet, a háta mögé osonok és megszerezve a földön heverő másik párnát hátulról újra odacsapok.

- Szóval kinevettél… - mondom neki, aztán látva, hogy milyen gyorsan indul meg felém menekülök. Nem jutok sokáig és hamarosan az ágyon találom magam, amit csak addig bánok amíg meg nem érzem a testét és vágyának kézzel fogható bizonyítékát magamon.

- Szóval megdobtál… - feleli és a szája már le is csap az enyémre. Hosszan csókolózunk, pillanatok alatt kerül le róla az alsónadrág és bújik a takaróm alá.

Jó fél óra múlva keveredünk csak ki az ágyból, mert megéhezünk. A délelőtt gyorsan eltelik, teljesen hétköznapi dolgokat művelünk, mint ágyneműhúzás, mosás, -kivételesen megközelíthetem a mosógépet- rendrakás. Eszembe jut, hogy ma jönnek haza Sandyék, úgyhogy ráveszem, hogy főzzünk nekik valamit köszönetképpen, hogy magunkra hagytak bennünket pár napra. Kellan segít, és kiderül, hogy tényleg rendelkezik némi ismerettel ezen a téren. Jó móka, folyton belekotnyeleskedik, alig bírom elhessegetni, különben a vacsora fele se maradna meg. Luca fél egy körül telefonál, és érdeklődik, hogy gond lenne-e, ha egészen hétfő estig maradnának a lakásban, New Yorkban.

- Nem caro, már miért lenne gond. Érezzétek jól magatokat. – Nyugtatom meg azonnal. És felmerül bennem, hogy ha ők nem jönnek vissza akkor talán… de igazat kell adnom a kedvesemnek, már elígérkeztünk, menni kell. És igazság szerint látni akarom a kicsit. Aztán hirtelen ugrik be, hoppá, ajándék. Csak nem mehetünk üres kézzel.

- Kellan el kell mennem – nézek rá.

- Hova? – kérdez vissza azonnal, homlokráncolva, de amikor elárulom vigyorogni kezd és közli, hogy jó, együtt megyünk. Ez ellen semmi kifogásom, pár perc alatt elkészülünk, az álcázás terén lassan már profi leszek, és elindulunk. A Macy’sbe visz, és rá kell jönnöm, hogy ha létezik férfi aki vásárlás terén felér velem akkor az ő. Mindent megnéz, de nem vásárol ész nélkül, figyel a minőségre és ösztönösen válogat. Egyetlen dolog van amiben nem értünk egyet. Kifelé jövet ugyanis utunk a játékosztály mellett vezet el és ő ragaszkodik hozzá, hogy az ott található majd egy méteres macit meg kell vennie.

- Gary babának is vettem egyet, hidd el Cica, minden gyereknek kell egy ilyen.

- Ki az a Gary baba? – érdeklődöm, miközben beletörődően hagyom, hogy kifizesse a hatalmas, de egyébként aranyos mackót.

- A bátyám kisfia, és egyben az egyetlen unokaöcsém.

Hazafelé egész végig a kicsiről beszél, lelkesen amit meg tudok érteni. Már csak pár utcányira vagyunk a háztól amikor eszünkbe jut, hogy talán a kamrát se ártana feltölteni. Egy közeli hipermarkethez kanyarodik és kezdetét veszi a nagy bevásásrlás.

(Kellan szemszöge)

Olyan jól indult a vásárlás, bár amikor beléptünk a gyerekosztályra és meglátta a falatnyi ruhácskákat láttam, hogy az arca egy pillanatra elkomorult. De szokás szerint gyorsan váltott és lelkesen kezdett el válogatni. Hatalmas csomagokkal megrakodva távoztunk, igaz nem feltűnésmentesen, mert a pakolóban felfedeztem egy minket fotózó férfit. Abban is igazat adtam neki, hogy illő lenne bevásárolnunk. Ez a legkevesebb amit megtehetünk azok után, hogy Sandy is rávette Zacket a napokban. Felfoghatatlan, hogy csupán négy nap telt el azóta, hogy leszálltunk Európából hazaérkezve. Megragadok egy kocsit és egyik kezemmel átölelve a derekát lépünk be az ajtón.

- Szóval, merre tovább hölgyem? – kérdezem mire felcsillanó szemekkel néz körbe. Esküszöm még az orrát is felemeli, úgy szimatol, majd puszit nyom a számra és a frissen sült péksütemények felé néz. 

- Arra – jelzi az útirányt én meg követem. Ami rossz ötlet, mert a fenekén megfeszülő farmer azonnal bűnös gondolatokat ébreszt bennem, nem is beszélve arról amikor nyújtózkodás közben, mert persze a legfelső polcról szeretne valamit kivillan a hasa. Nagyot nyelek, és bánatosan gondolok arra, hogy vajon miképpen tudnám kicsit siettetni. A válasz pedig egyszerű. Sehogyan. Úgyhogy beletörődően követem végig az áruházon. A zöldség osztályon viszont elérem tűrőképességem végső határát. Tátott szájjal bámulom, ahogy lopva eltüntet egy szem szőlőt az egyik fürtről a szájában, majd a nyelvével végigsimít az ajkain.

- Te is megkóstolod – kérdezi, és közben már pakol is zacskóba.

- Inkább nem – mondom, és a kosarat elém vonva próbálom titkolni megváltozott állapotomat.

- Mi a baj – néz rám érdeklődve, és aztán az eperkínálatot kezdi tanulmányozni.

- Nem megyünk még – érdeklődöm, mire felém kapja a pillantását. Valószínűleg kiolvassa a szememből miért olyan sürgős hirtelen a távozás, mert gonosz kis mosollyal ezúttal a piros gyümölcsből vesz egyet az ujjai közé, felét leharapja a másik felét pedig a számba dugja.

- Rögtön, de ebből még veszek egy keveset, és kéne még némi tejszínhab is. Had legyen jó estéjük Sandyéknek.

Beletörődően sóhajtok látva, hogy szándékosan riszálva a csípőjét arrébb sétál.

- Mikor is érnek haza – kérdezi, szinte mellékesen.

- Ha jól emlékszem öt körül.

- Aha, szóval van még pár szabad óránk – Bizony Cica, és hasznosabban is eltölthetnénk, mint bevásárlással. – Akkor dupla adagot veszek és mehetünk.

Én csak az utolsó szóra figyelek és azonnal a pénztárhoz indulok, aztán amikor felfogom a mondat értelmét lecövekelek. Ő puszit nyomva elsétál mellettem és várakozásteljesen néz vissza a válla felett.

- Mégse sietünk? – Ezek után nem csoda, ha szinte szórok felfelé mindent, a pénztárosnő furcsán is méreget, de kiderül, hogy ennek csak az az oka, hogy felismert és szeretne egy autogramot a lánya részére. Villámgyorsan teljesítem a kérését, és a csomagtartóba is így pakolok, egészen addig amíg a fülemhez hajolva bele nem súg.

- Óvatosan, ne törd össze azt a gyümölcsöt, különben hogy fogom leenni a hasadról.

Nagyot nyelek a gondolatra, és magamban megfogadom, hogy ezért a kis játékért amit velem játszik meg fog fizetni. Ezt ismételgetem magamban egészen hazáig, és közben próbálok az útra koncentrálni ami nem egyszerű úgy, hogy az ujjai egyre feljebb kúsznak a combomon, de még véletlenül se érik el a lényeget.

Bezzeg amikor beállok a garázsba már nem foglalkozik velem, megragad egy papírzacskót és elindul vele befelé, mintha mi se történt volna. Én is megfogok kettőt, de amint lerakom a pultra magamhoz rántom és megcsókolom. Sietve szabadítom meg a pólójától, ő is húzza felfelé az enyémet amikor váratlan dolog történik.

(Anna szemszöge)

A hipermarket áruválasztéka lenyűgöz, de nem annyira, mint Kellan. Nem sok férfivel vásároltam életemben de egyik se volt ilyen türelmes. Hűségesen követ amit értékelek, egészen addig amíg az egyik hűtőpult üvegében fel nem fedezem, hogy a fenekemet stíröli. Bevallom jólesik, úgyhogy kicsit még rá is játszom a dologra. A gyümölcsöket máskor is megkóstolom, tudom, hogy nem szabályos, de különben honnan tudjam, hogy érett-e? Igyekszem a lehető legerotikusabban bekapni a szőlőszemet, mire nagyot nyel. Lopva a nadrágjára pillantok, kétségtelenül vágyik rám, úgyhogy én is sietve fejezem be a válogatást. Tetszik a kis játékunk, engem ugyanúgy feltüzel, mint őt, alig bírom kivárni, hogy végre a karjaiban lehessek. De sajnos keresztül húzzák a számításunkat. Az utolsó pillanatban.

Mert kétségtelen, ha Zack és Sandy egy perccel később lép be a bejárati ajtón akkor ugyancsak kínos helyzetbe kerülünk. Így is biztos vagyok benne, hogy nem kerülte el a figyelmüket az a mozdulat ahogy a pult takarásába bújva igyekszem visszabújni a pólómba, kevés sikerrel, mert elakad a fejem. Azt viszont már nem lehet nem hallani, ahogy szitkozódni kezdek amikor a beleakadt parókával küzdök. Kellan nevetve állít fel és próbál kiszabadítani, én meg csak mérgelődöm a sötétben.

- Látod Sandy, ezért mondom én mindig, hogy hagyd a kulcsot a zárban. Gondold el mi van, ha pár perc múlva érkezünk.

- Zack… ne hozd őket zavarba.

- Zavarba? Kellant? – hallom a csodálkozó hangját. – Lehetetlenség. Segítsek haver? – kérdezi, de ebben a pillanatban kiszabadulok és eligazítom magamon a rakoncátlan ruhadarabot.

- Nem kell, egyedül is megoldottuk – feleli a kérdezett és mindketten a frissen érkezők felé fordulunk. Ők meg döbbenten bámulnak ránk. Mi bajuk lehet?

Aztán egymásra néznek, Sandy arca egyre dühösebbnek tűnik és sugdolóznak valamit. Olyan, mintha a párja csitítani próbálná, de kevés sikerrel. Ő se tűnik jókedvűnek, főleg az után, hogy a kedvesem átölelve a derekamat magához húz. Megérzem a fenekemnek feszülő ágyékát, és kis hijján felnyögök.

- Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége – súgja a fülembe én meg azt se tudom hova nézzek, mert szerintem a másik kettő pontosan tudatában van annak, hogy mi folyik közöttünk. Csak Zack hangjára nézek újra feléjük.

- Kellan beszélhetnénk – fordul a kedvesem felé, a hangja tőle szokatlanul komolynak tűnik. – Négyszemközt.

- Nem Zack – tör ki Sandyből a harag amit még mindig nem értek. – Neki is joga van tudni. Mert gyanítom, hogy ez a szemétláda azt elfelejtette közölni, hogy már van barátnője. – Ez utóbbi mondatot már direkt nekem célozza, majd újra a mögöttem álló kerül sorra. - Szégyellheted magad Kellan Lutz, pár napja még Annának bizonygattad, hogy mennyire szereted, most meg képes voltál felszedni valami kis rajongó csitrit.

Döbbenten nézek rá, bár bevallom a csitri kifejezés jólesik. Halk kuncogás üti meg a fülem és én is mosolyra húzom a számat, mert leesik, hogy ők ugye még nem láttak így álcában. Sajnos ezzel egészen érdekes eredményt érek el, mert Sandy megindul felém.

- Van képed azon vigyorogni, hogy valaki másnak fájdalmat okozol. Lehet, hogy még élvezed is, hogy elcsábíthatsz egy híres embert… – határozottan látszik rajta a felháborodás, belőlünk viszont kitör a nevetés. Aztán már csak azt érzem, hogy Kellan eltüntet a háta mögött, és kikukucskálva látom, ahogy Zack próbálja visszatartani a felbőszült barátnőjét, akinek a haragja most már határozottam csak nekem szól. Illetve, hogy pontos legyek a parókámnak.

- Sandy, figyelj… – próbál magyarázatot adni neki a kedvesem, de ő mondja a magáét rendületlenül, úgyhogy én lépek a tettek mezejére.

(Kellan szemszöge)

Egyáltalán nem örülök annak, hogy a lakótársaim idő előtt hazajöttek. Bár, azt se tetszett volna, ha mondjuk csak pár perccel később érkeznek, mert akkor már valószínűleg a konyha padlóján szeretkeztünk volna. Én nem is próbálom leplezni, hogy miben zavartak meg minket, nem téma, volt már rá példa fordított esetben is, de azt azért nem akarom, hogy Anna is fedetlenül maradjon. Az ő testének szépsége csak rám tartozik. Próbálom megszabadítania a hajába akadt gombtól, de nehezen megy. Amikor mégis sikerül a hatás döbbenetes. Rövid ideig nem is értem mi bajuk, aztán jövünk csak rá, hogy nem ismerik fel a kedvesemet. Ami annyiból jó, hogy akkor remélhetőleg majd mások se. Próbálom én megmagyarázni a dolgot, de Sandy megállíthatatlanul mondja a magáét. Zacktől már hallottam arról, hogy ha úgy igazán dühbe gurul akkor elég temperamentumos tud lenni, de még sose voltam szemtanúja. Na most aztán az vagyok. Aztán amilyen gyorsan elkezdte olyan gyorsan fejezi is be, és mindketten meredten bámulnak a hátam mögé. Megfordulva már értem a dolgot.

- Anna, te vagy az? – kérdezi az egy perce még dühöngő amazon, mire a kedvesem felnevet és szóban is megnyugtatja, hogy igen. Persze nem ússzuk meg, mindent el kell mesélnünk. Attól mondjuk hihetetlenül zavarba jön, hogy megemlítem, hogy az ötlet a Halloweenkor történtekből jött, de élvezem, ahogy hozzám bújik.

Majd egy órán át beszélgetünk, mindketten azt mondják ez az ötlet akár be is válhat, mert valóban semmi se emlékeztet a barna démonban a szőke elegáns Annára.

Zack segítségével behordjuk a maradékot a kocsiból, morog egészen addig amíg beérve fel nem fedezi a teli edényeket, amiket a kedvesem éppen Sandynek mutogat, bennük a vacsorájukkal.

- Istenem, normális kaja. Egész héten zöldségekkel tömtek. Anna egy Istennő vagy.

- Zackarias Meissel még egy szó és ma éjjel a kutya mellett alszol… - harsan fel a barátnője hangja, mire azonnal mentegetőzni kezd, hogy ő tudja, hogy a zöldség egészséges. Elindulunk az utolsó két zacskóért és tovább morog.

- Méghogy a kutya mellett… mintha nem szenvedtem volna eddig is eleget… Az anyjának van egy macskája… minden éjjel minimum kétszer kellett kiraknom a szobánkból a dögöt.

Kinevetem, mire sértődötten néz rám.

- Ez egyáltalán nem vicces. El nem tudod képzelni milyen a vénasszony.

- Én a helyedben halkabban beszélnék, - ugratom, mire riadtan a nappali felé fordítja a fejét.

- Esküszöm, ha nem szeretném ennyire Sandyt nincs az a pénz amiért újra odamennék.

- De szereted – mondom neki. – És ne sajnáltasd magad, szerinted Anna nagyapja könnyebb eset? – kérdezem, de nem válaszol csak hümmög.

Négy óra felé jár az idő amikor a kedvesem közli, hogy akkor ő elugrik Lucahoz. Értetlenül nézek rá, de hamar magyarázattal szolgál.

- Honey, nem szállhatok a gépre a parókában mert Patrick nem ismer meg. De nem mehetünk együtt se, mert akkor meg ha meglát bennünket valaki jön a találgatás.

Értem amit mond, de nem örülök neki. Csöppet sem.

(Anna szemszöge)

Miután lenyugodtak a kedélyek békésen ücsörgünk és beszélgetünk.

- Az ötlet igazság szerint Kellantől származik – Válaszolok arra a kérdésre, hogy ki találta ki az álcámat.

- Ez így nem egészen igaz, Cica. Ha Halloweenkor nem veszed fel az álruhát sose jut eszembe – mondja miközben az ölébe húz.

- Miért mi volt Halloweenkor? – kérdezi Zack, de a barátnője közbeszól.

- Az te voltál? – néz rám kérdőn – a dögös kis tengerészlány, meg a csaj a fekete szuperminiben.

Szívem szerint a föld alá süllyednék, mert a nagyszájú persze úgy adja elő a dolgokat, hogy én csábítottam el őt. Na nem ez zavar, hiszen gyakorlatilag igaz. De akkor se kéne mindenkinek az orrára kötni.

Aztán egyszercsak eszünkbe jut, hogy ugye éppen a „bepakolás” közben zavartak meg bennünket. Mivel a garázsban még maradtak csomagok a srácok kimennek, mi meg neki állunk a benti zacskókból kipakolni.

- Hű, eper – hallom Sandy hangját – és tejszínhab.

Nevetni kezdek az arckifejezését látva.

- Nektek hoztuk – közlöm vele, mire felcsillan a szeme.

- Meddig is lesztek a nagyszüleidnél – kérdezi. A válaszomat hallva elégedett mosoly jelenik meg az arcán. – Oké, a desszert megvan, vacsorára meg rendelünk kínait.

A hűtőt kinyitva megmutatom neki a kínálatot, amit ugye csak melegíteni kell. Szemlátomást örül neki, csakúgy mint a párja. Jó hallgatni a játékos civódásukat, tökéletes párost alkotnak. Az idő gyorsan telik, és csak akkor tudatosul bennem, hogy egy apróságot elfelejtettem közölni Kellannel amikor felháborodottan néz rám, amiért indulni akarok. Jó én se örülök ennek a kis elvállásnak, de szükséges. A hajamat ezúttal csak sapka alá rejtem, és taxival egy közeli bevásárlóközponthoz vitetem magam. Ott a mosdóban megszabadulok a fejfedőmtől, kifordítom a kabátom és immáron újra szőkén autózom Luca házához. Gyors zuhany, diszkrét smink és új ruha, pár holmi egy utazótáskába és indulásra kész vagyok. Pontosan hat előtt öt perccel érkezem meg a Bob Hope-ra, ahogy sejtettem Patrick már vár a géppel együtt. Éppen egy férfitől vesz át egy borítékot, nem tudom ki ő és esélyem sincs megfigyelni, mert amint meglát sietve távozik. Éppen csak lepakolok az egyik ülésre amikor befut Kellan is.

Patrick vezeti fel, nem mond semmit, de úgy érzem megérdemel egy magyarázatot. Mielőtt eltűnne a pilótafülkében meg is ejtem a szükséges beszélgetést, ami mint kiderül felesleges volt.

- Köszönöm a bizalmát Chailleann, de be kell vallanom, hogy már tudtam róla. Tudja Inez asszony és Tara sokat beszélgetnek, és hát az asszony nem szokott titkolózni előttem.

Felnevetek a kis monológján, egyrészt mert tapasztalatom szerint nagyi és Tara tényleg sokat pletykálnak, másrészt Patrick nem egy szószátyár alak, úgyhogy az hogy ennyit beszél egyfolytában nagy szó.

Elégedetten foglalok helyet, Kellan azonnal mellém telepedik és a hangszóróból pár pillanat múlva felhangzik a felszállást bejelentő mondat. Azonnal megragadja a kezemet és simogatni kezdi, de ezzel éppen ellentétes hatást ér el, mint szeretne. Ugyanis nem nyugodt leszek tőle, hanem sokkal inkább eszembe jut, hogy azok az ujjak pár órája is így cirógattak, de sajnálatos módon a testem nem kapta meg azt a kielégülést, amire vágyott. Valószínűleg neki is eszébe jut valami hasonló, mert egyszercsak megfogja az arcomat és amennyire az öv engedi közelebb bújik és megcsókol. Lágyan becézgeti az ajkaimat, nyelve a számba kúszik és ízlelgeti az enyémet. Önkéntelenül szakad ki belőlem egy sóhaj, amire válaszul kapok egy mosolyt.

- Mennyi idő az út a nagyszüleid házáig? – kérdezi.

- Kb. egy óra – felelem. És egy óra hosszú idő…

(Kellan szemszöge)

Anna távozása után még elviszem sétálni Kolat, aztán irány a fürdő. Még egy borotválkozást is beiktatok, biztos ami biztos. Az ajándékokat még azelőtt elpakolta az egyik táskámba, hogy elment, arra vonatkozóan mondjuk nem adott konkrét választ, hogy mit fogunk ott csinálni, úgyhogy bedobálok pár farmert, pólót, pulcsit a biztonság kedvéért egy elegánsabb nadrágot és inget. Taxival megyek a repülőtérre, lévén csak belföldre utazok és ugye magángéppel, a szokásos procedúra jóval egyszerűbb. A pilótát már messziről kiszúrom, valószínűleg ő is emlékezik rám, mert céltudatosan indul meg felém.

- Mr. Lutz, a kisasszony már a gépen várja.

Némán követem, és közben azon gondolkodom, hogy milyen furcsa is az élet. Anna annyira egyedi, meghatározhatatlan, és ahogy ezt az egész Mc’Gee kérdést kezeli... A repülő most is lenyűgöz, de nem annyira, mint a fedélzeten található immáron újra szőke, zöldszemű tünemény. Minden tétovázás nélkül lép hozzám és ölel át, utána viszont beszél valamit a pilótával, gyanítom írül. Miután a már nem fiatal férfi eltűnik a gép elejében nekem is elmondja a lényeget, majd felszólít, hogy üljünk le, mert indulunk.

Az első gondolatom a megnyugtatása, de elég a bőréhez érnem, megéreznem a csókját és eszembe jut, hogy van valami amit nem volt módunkban befejezni. Amennyire látom ez neki is eszébe juthatott, indulnánk is a gép hátsó részébe, de a szerencse nem szegődik mellénk.

Mert odakinn vihar van, így a pilóta megkér bennünket, hogy maradjunk ülve. Úgyhogy nincs más választásunk, maradunk. Mivel a hír eléggé megviseli próbálom elterelni a figyelmét, kevés sikerrel. Még sose láttam ennyire feszültnek, szinte remeg az idegességtől és görcsösen szorítja a kezemet. Nem bírom látni a szenvedését, úgyhogy utasítás ide vagy oda, kikapcsolom az öveinket és felkapva a kanapéig viszem. Az ölembe vonom, azonnal hozzám bújik és nem is emeli fel a fejét amíg le nem szállunk. A pilóta mondatára félve néz fel, de felállni csak akkor hajlandó amikor a Góliát feljön a gépre és meghallja a hangját. Szerencsére végre elmosolyodik én meg irigykedve figyelem, ahogy a nagydarab férfi felemeli és megpörgeti. Kicsit oldottabban megyünk a házig, így esti szürkületben, hóesésben, kivilágítva még nagyobbnak tűnik. Alig lépünk be az ajtón a nagymamája elénk siet és boldogan ölelik át egymást. Engem is kedvesen üdvözöl.

- Nagyapa? Hol van? – kérdez rá Anna, bár nekem aztán egyáltalán nem hiányzik az öreg. Sajnos még a választ se tudjuk meghallani mert kivágódik egy ajtó és az emlegetett személy nyomában Briannal megindul felénk. És csöppet se tűnnek boldognak. Sőt...

De mégis mi a fene baja van velem már megint?    

 

Sziasztok!

A mai friss elmarad. Az okai mert több is van, egyrészt az, hogy mindkét karom fáj, mert egy asszisztensnő ma megpróbált vért venni tőlem, kevés sikerrel. Mivel az egyikből nem sikerült, ugye ott a másik LDe még ez a fájdalom se akadálozhatna meg az írásban, ha nem lenne a másik ok, mégpedig a teljes zárlat a fejemben. Pillanatnyilag nincs ihletem (oké ez nagyképűen hangzik de így van). Van ugyan egy fél fejezetem, de elakadtam. Egy felet nem akarok felrakni, befejezni viszont nem tudom.  Úgyhogy elnézést mindenkitől, de folytatás csütörtökön. 

Dicta 

7. Egy nyugis nap…

(Anna szemszöge)

Az álmaimból valami furcsa érzés zökkent ki és késztet arra, hogy kinyissam a szemem. Először a hátamra fordulva a plafont bámulom, majd lassan fordítom el a fejem és már értem az ébredésem okát. Kellan fülig érő mosollyal és igéző szemekkel néz rám.

- Jó reggel, álomszuszék – súgja, pedig rajtunk kívül nincs senki a házban. Viszonzom a köszönését, aztán percekig nem szólalunk meg, csak bámulunk egymásra. Felém nyúlva kisimít egy tincset az arcomból, válaszul én is megcirógatom.

- Régóta fenn vagy? – kíváncsiskodom, mire közli, hogy csak pár perccel előttem ébredt. Egyikünknek sincs kedve mozdulni, nem is tesszük egészen addig, amíg meg nem szólal a csengő. Morogva kászálódik fel és húz magára egy nadrágot, majd indul ajtót nyitni. Először arra gondolok, hogy megvárom amíg visszajön, de aztán másképpen döntök. Ez az utolsó napunk kettesben, és bár nincs kétségem az ágyban eltöltve is élvezetes lenne én mást szeretnék. Illetve a pontos megfogalmazás az, hogy mást is. Gyorsan megrohamozom a fürdőt és már éppen kifelé tartok amikor visszaér.

- Miért keltél fel? – kérdezi.

- Nem lehetek egész nap az ágyban, terveim vannak mára.

Időközben ideért hozzám és magához ölelve megcsókol. Nincs kétségem az a célja, hogy visszacsábítson. Aztán egy pillanat múlva, mintha csak most jutott volna el a tudatáig mit mondtam eltol és kérdőn néz rám.

- Milyen tervek? – elmosolyodok, mert az arckifejezése elég beszédes, hűen tükrözi, hogy mi lehet az amire gondol.

- Kirándulni fogunk – közlöm vele és látva, hogy mennyire elképed a válaszomon most már hangosan felnevetek.

- Kirándulni? Kizárt… - majd a fejét ingatva letelepedik az ágy közepére, éppen úgy, mint aki megfogadta, hogy egy lépést se tesz onnan egész nap.

- Megígérted… - nézek rá csípőre tett kézzel.

- Én ugyan nem – ragaszkodik az igazához.

- De igen. Az este azt mondtad szó szerint, hogy bármit megígérsz…

- Kirándulásról egy szó se esett – olyan, mint egy durcás kisgyerek.

- De azt mondtad bármit…

- De Cica, miért pont kirándulás – elkapja a kezem és miközben az ágy szélére csúszik engem is odahúz. – Annyi mindent csinálhatnánk.

- És fogunk is… – bólintok rá, mire felcsillannak a szemei. – Majd ha hazajöttünk.

(Kellan szemszöge)

Percek óta hallgatom a halk szuszogását így azonnal észreveszem amikor megváltozik a levegővétele. Ébredezik. Ennek igazolásául mocorogni kezd, majd a hátára fordul. A könyökömre támaszkodva figyelem, a szemei csak résnyire vannak nyitva, látom ahogy laposakat pislog, majd végre felém fordul. Nem is tudok elképzelni jobb napot annál, mint amelyiken ez a látvány fogad. A haja szinte körbeöleli az arcát, aprót ásít, majd amikor találkozik a tekintetünk elmosolyodik. És ez a mosoly szinte ragyogóvá varázsolja az amúgy is lenyűgöző szépségét. Órákig tudnám bámulni, de nem tehetem, mert az az átkozott csengő megszólal. Először az jut eszembe én ugyan fel nem kelek, ki tudja ki állhat az ajtó előtt és főleg mit akar, de amikor az elsőt követi egy második, majd egy harmadik is, aztán a kutya is felugat az udvaron nem várhatok tovább. Magamban megfogadom, hogy akárki az elküldöm. De végül mégsincs szükség drasztikus megoldásra, mert csak egy futár hozott egy vaskos csomagot az ügynökömtől. Csak ledobom az asztalra és visszamegyek a hálóba. A szememmel azonnal Annát keresem, de sajnálatos módon nincs az ágyban, éppen a fürdőből lép ki.

Kiderül, hogy a mai napra ő egészen mást tervezett, mint én. Nem akarok embereket magunk körül, szeretném kisajátítani a figyelmét és nem osztozni rajta senkivel. De persze nem tudok neki ellenállni, mert olyan kérlelően néz rám, nem is beszélve az érveiről. Esküszöm ezzel a szempilla rezegtetős trükkel arra is rá tudna venni, hogy kútba ugorjak.

Együtt készítjük el a reggelinket és közben immáron beletörődve az elkerülhetetlenbe fordulok hozzá.

- És hova akarsz menni? – felsorolok pár népszerű turistalátványosságot, mire döbbenten mered rám, majd felnevet.

- Nem Honey, én arra gondoltam kimehetnénk valahova a városból, és magunkkal vihetnénk Kolat is…

Na ez a verzió már nekem is tetszik, egészen belelkesedem a gondolattól. Villámgyorsan pakolunk össze, hamar végzek a fürdőbe és kezdek öltözni. Ő már készen, laza ruhába bújva vár, a lábára edzőcipő került. Megragadva az álcázási kellékeit elvonul én meg sietve felkapok egy szabadidőruhát. Sietve megyek utána, de sajnos a paróka már a fején van, pedig igencsak kíváncsi vagyok, hogy tudja elrejteni alá azt a szőke zuhatagot. A kontaktlencsékkel bíbelődik, amiről eszembe jut, hogy hamarosan én is újra használatba kell hogy vegyem őket a forgatáson.

A hűtőhöz megyek és előszedek pár ásványvizet, egy tálat a kutyának és a hátizsákomba pakolom mindet, a pórázzal együtt. Amikor kilép és látja az előkészületeket vigyorogni kezd, majd kérdőn néz rám.

- Kaphatok egy baseball sapkát? Azt elfelejtettem hozni – amíg keresek egyet, ami sejtésem szerint nem az enyém valaki itt hagyhatta, a ledobott küldeményt vizsgálgatja. – Ez micsoda?

- Ryan küldte – felelem – biztos megint forgatókönyvek…

- És miért nem bontottad fel? – jön az újabb kérdés.

- Mert valószínűleg van benne egy levél is, hogy sürgős. – Mindig ezt csinálja, aztán persze kiderül, hogy még hónapok vannak vissza a forgatás, sőt a meghallgatások kezdetéig is.

- Na de Kellan – és már tépi is fel a papírt, aztán viszont amikor mellé lépve a fejébe nyomom a sapkát bűntudatosan néz rám. – Nem baj?

- Most már úgyis mindegy – nevetek rá, mire lehajtja a fejét, úgyhogy puszit nyomok a szájára és megsimogatom az arcát. – Persze, hogy nem baj. Na mutasd mi van benne.

Ahogy előre sejtettem három paksaméta és a szokásos levél. Megint jön a rezegtetés, úgyhogy beletörődően ezek is a hátizsákomba kerülnek. Aztán még jópár dolog. Sebtapasz, kiskés, pár zacskó, papír zsebkendő, toll…

- Hány napra megyünk – kérdezem, mire csúnyán néz rám és folytatja. Én inkább látni se akarom mi mindent kell cipelnem, úgyhogy kimegyek a garázsba és keresek két plédet. Jól jöhet még…

Amire visszaérek már menetkészen áll, éppen a telefonjait dugja a kabátja zsebébe. Szólok a kutyának, felkapom a hátizsákot, szerencsére mégse olyan nehéz, mint gondoltam és mivel a szűk nadrágban olyan ingerlő a feneke, rácsapok.

- Indulhatunk.

(Anna szemszöge)

Nem kis könyörgésembe került, de végre kifelé tartunk Los Angelesből. Egymás után hagyjuk magunk mögött a házakat és ennek örülök. Az időjárás jó, annak ellenére, hogy január eleje van 20 fokot mutat a hőmérő, és így ablakon keresztül ez több mint kellemes. Most már Kola is hálásan liheg a nyakunkba előre dugott fejjel, vele ugyanis közelharcot kellett vívnom az első ülésért. Kellan hiába szólt rá kivételesen szigorúan, nem akart elmozdulni onnan. Aztán én egy kis simogatással, és némi kutyakeksszel meggyőztem, hogy az ott az én helyem. Amikor kikanyarodtunk a garázsból mindketten a fotós „rejtekhelye” felé sandítottunk, de nyomát se láttuk, sőt a kedvesem azóta se vette észre, hogy jönne utánunk. Úgyhogy immáron semmi se akadályozhatja meg, hogy jó napunk legyen.

Jó nekem majdnem sikerült, mert szokás szerint megint előbb cselekedtem, mint gondolkoztam. Csak miután már feltéptem a papírt jutott eszembe, hogy ez elég intim dolog, talán nem kellett volna, de szerencsére nem haragudott meg érte. Sőt még arra is rátudtam venni, hogy hozzuk magunkkal mindhármat, végülis a munkája nagyon is fontos, sose lehet tudni mikor akad egy olyan forgatókönyvre, amitől száznyolcvan fokos fordulatot vehet a karrierje. 

Érdeklődve vizsgálgatom az autóját, férfias. Természetesen fekete, feltűnően tiszta, és persze minden létező dologgal felturbózva. Szívesen kipróbálnám, mert a hangjából ítélve lehet benne lóerő.

Azt mondjuk nem tudom hova is tartunk. Miután belement az ötletembe ragaszkodott ahhoz, hogy meglephessen. Majdnem két órát kocsikázunk mire végre lekanyarodik egy mellékútra, és egyre feljebb kapaszkodunk a hegyre. Megjegyzem eddig nem nagyon tudatosult bennem, hogy erre felé ilyenek is vannak. Egy büfé parkolójában áll meg, először arra gondolok, hogy éhes, de aztán kiderül hogy nem erről van szó.

- Innen gyalog megyünk. – Oké, én mondtam, hogy kiránduljunk de túrabakanccsal határozottan nem készültem.

A kis teraszt figyelem, vajon mit szólna, ha most közölném, hogy én inkább itt megvárom. Ő meg félreérti a nézelődésem, felnevet és megszólal.

- Jó, előbb eszünk valamit.

- Nem vagyok éhes – vágok közbe, mire újabb huncut mosoly és a fülemhez hajol.

- Majd leszel. - Aztán puszit nyom a számra és kézen fog. Most már határozottan tartok attól, hogy mit akarhat. Odabenn próbálom húzni az időt, a lehető legaprólékosabban tanulmányozom az étlap mind a tíz fogását, de nem szól semmit. A végén aztán rábízom mit kér, én átveszem a pórázt és kimegyek. Rövid idő múlva kitömött hátizsákkal lép mellém és elindulunk. Felkészülve minden rosszra, mint például órákig tartó menetelés a sűrű aljnövényzetben lépkedek mellette, ő meg határozottan egy ösvény felé terel. Otthonosan mozog, sőt szemlátomást a kutya is tudja hova tartunk. Negyed óra múlva egyszercsak kiérünk egy tisztásra. Tátott szájjal bámulok. Szinte az egész város belátható, de olyan messze van, hogy csak a magas felhőkarcolók tűnnek ki. A távolban a tenger látszik egy kékes-zöldes foltként. Szólni se tudok, csak próbálom magamba szívni a látványt. Egyszerűen mesés.

- Hogy találtál rá erre a helyre? – kérdezem, miközben látom, hogy elengedi Kolat, aki már vígan ugrándozik, majd eltűnik. Mellém lép, átölel és együtt fordulunk meg, hogy gyönyörködjünk a kilátásban.

- Már nem is emlékszem – mondja, a lehelete csiklandozza a nyakamat. – Valahogy erre tévedtem, a büfében mondták, hogy itt az ösvény. Szép nem, - kérdezi. – És csendes. Kevesen járnak erre, és csak ritkán jönnek fel idáig. Kola imádja kergetni a nyulakat, én meg csak vagyok. De olyan is volt, hogy edzésként ide jöttünk futni. Elég megerőltető felfelé. Ha akarod mehetünk tovább – mutatja, hogy az ösvény folytatódik.

- Nekem jó itt – közlöm azonnal. Oké belátom, nem vagyok valami nagy túrázó. Ma is csak arra gondoltam kimegyünk valami parkba és egy padon elücsörgünk kicsit, néha beiktatva egy kis sétát. Most viszont a saját csapdámba estem. Itt még leülni se tudok. Aztán kiderül, hogy tévedésben élek.

(Kellan szemszöge)

Egész úton láttam rajta, hogy majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság. Aztán amikor leparkoltam azt, hogy aggódva néz körbe. Feltűnt, hogy húzza az időt, de nem szóltam. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki az uticélunk és így is lett. Együtt gyönyörködünk a kilátásban, aztán viszont mintha aggódna valami miatt.

- Mi a baj? – kérdezem.

- Mit fogunk itt csinálni? – kérdezi, mire felnevetek. Lennének ötleteim, de jobbnak látom nem azzal kezdeni.

- Hát gyönyörködünk a tájban, hamár egyszer kikényszeritetted olvashatunk forgatókönyvet, játszhatunk a kutyával. Van innivalónk és kajánk is. És ha mindezt megunnánk, akkor még mindig szeretkezhetünk a természet lágy ölén…

- Aha, azt lesheted… - mondja felháborodott hangon és ellép tőlem. Az arca is elég bosszúsnak tűnik. .

- Miért Cica, mondtam, hogy nem nagyon jár erre senki, de ha mégis Kola jelezni fogja.

- Az lehet, de hogy én le nem fekszem a földre az tuti…

- Nem kell, hoztam plédet – közlöm és már veszem is elő. – Nem leszel füves ne félj.

Mert oké belátom a halványkék ruhájának nem tennének jót a zöld foltok.

- Az lehet, de a fű nem is zavarna.

Na most már tényleg nem értem mi a gond. Leülök és mutatom neki, hogy jöjjön ide mellém, de csak megrázza a fejét. Amikor megkapom a magyarázatot a viselkedésére értek mindent, és persze nem tudom megállni, hogy ki ne nevessem. A végén csak sikerül lecsalogatnom magam mellé, de minden apró kis zajra idegesen kapja fel a fejét. Úgyhogy egy idő után kicsit arrébb költözünk, ami annyiból is jó, hogy van egy fatuskó. Én annak döntöm a hátam, ő meg a mellkasomnak az övét, ránk terítjük a másik plédet, azért mégiscsak tél van elvileg. Előkerülnek a forgatókönyvek, felkap egyet és olvasni kezdi, én is így teszek egy másikkal. Ami nem tetszik, így még a feléig se jutok el és már félrerakom. A második viszont határozottan bejön, tetszik a karakter, a pimasz arrogáns modora, és az hogy a történetben ő a rosszfiú. Egyetlen gond van csupán, hogy az ügynököm nem azt a szerepet szánta nekem, de ebben látok lehetőséget. Gyorsan végzek vele, Anna is éppen lerakja az övét, döbbenten nézem, hogy ő ennyi idő alatt kettőt is kiolvasott elejétől a végéig. Megvitatjuk azt amelyikbe már belenéztem, neki se tetszik. Arról viszont hiába faggatom amibe még nem olvastam bele, mert ragaszkodik ahhoz, hogy majd csak, ha végeztem vele. Beiktatunk egy kis ebédszünetet, a kajás zacskók zörgésére Kola is azonnal előkerül.

Imádom, hogy nem csak csipeget, hanem nagyokat harap a szendvicsből. Miután eltüntette elővarázsolok egy muffint (ezután mindig hordok majd magamnál mert amint meglátja a nyakamba ugrik). Én nevetve dőlök el, és húzom magamhoz. Percekig csókolózunk, a kezeim rögtön megtalálják az utat a pólója alá, de az a fránya telefonja szokás szerint megzavar bennünket. Úgy tűnik ő se túl boldog, de azért beletörődően előhalássza majd amikor meghallja a hívó hangját mosolyogni kezd. Nem tudom kivel beszélhet, de a jókedvét látva kezdek határozottan féltékeny lenni. Egészen addig amíg hozzám nem fordul.

- Anya üdvözöl – oké, Eva az más. Sőt Gina is, mert rövidesen ő kerül sorra. Nem akarom zavarni, na nem mintha érteném egyetlen szavát is, úgyhogy a hátamra feküdve, csukott szemmel élvezem a napsütést.   

(Anna szemszöge)

Igazán aranyos dolog Kellantől, hogy hozott magával plédet, de hogy én arra le nem ülök az biztos. Más egyebet csinálni meg főleg nem fogok.

- Honey, a föld tele van ezernyi apró kis izével… - adok magyarázatot a viselkedésemre.

- Anna azok csak… - kezd bele, de közbevágok.

- Azok csak apró kis élősködők, csípnek, harapnak, rám másznak a kis lábaikkal.

- Azt hittem szereted az állatokat – néz rám döbbenten, mire magyarázkodni kezdek.

- Szeretem is. Az összeset aminek van minimum két, maximum négy lába. A többit utálom.

Megrázkódom a gondolatra, mert a pók és bogáriszonyom kiterjed a kígyókra is. Apropó kígyók, vajon élnek erre felé?

- Akkor a sánta kutyák szóba se jöhetnek – ugrat és ezzel kizökkent a tűnődésből. Nem értékelem túl jól a humorát.

- A sánta kutyának négy lába van, csak az egyiket nem tudja használni – világítok rá a lényegre.

- Jól van, na. – Hízeleg, kérlel, percekig évődünk egymással és a végén megadom magam. Elhelyezkedek az ölében, igyekszem minél közelebb bújni hozzá, de a berögzült viszolygásomat nem tudom legyőzni. A fűben annyi minden lehet, és még csak nem is látom előre, ha valami közeledik. Aztán köztes megoldás születik, van egy homokos rész oda hurcolkodunk át. Itt legalább ha valami felém jön azt azonnal feltűnik. Belekezdek az olvasásba, még soha nem volt a kezemben forgatókönyv, meglep, hogy mennyire más, mint egy irodalmi mű. Utasítások, jelzések arra, mit érezhet, hogyan viselkedjen az adott szereplő. Megszakítás nélkül olvasom ki az elsőt, elmegy, de olyan közepes. Nem varázsol el. A második még ennyire se tetszik, kiderül neki se ezért még csak el se olvasta végig.

Rögtönzött kis ebédünk beszélgetéssel kezdődik és majdnem szeretkezésbe torkollik, mert a figyelmessége, hogy tudván édesszájú vagyok és a részemre desszertről is gondoskodott nagyon jól esik. Csak egy csókot akarok adni neki, de elborulunk a lendülettől, onnan viszont már nincs visszaút. Nem gondolok a körülöttünk lévő világra, a számos lesben álló kis élősködőre, csak ő létezik. Meg a telefonom ami szokás szerint rosszkor szólal meg. Bosszúsan halászom elő, az otthoni csengőhang, valószínűleg a drága kishúgom az. Aztán kiderül, hogy nem. Anya hív, igaz Gina keze is benne van a dologban, ő hisztizett, hogy az ígéretem ellenére mégse szóltam haza. Van is egy kis lelkiismeret furdalásom, de drága jó szülőm meggyőz, hogy ne legyen.

- És most mit csináltok kislányom? – érdeklődik. Amikor elmesélem, hogy hol vagyunk nevetni kezd, túlságosan is jól ismer. – És milyen óvintézkedéseket hajtottál végre?

Morgok, de azért elmesélem, hogy eddig megúsztam és egyetlen hívatlan látogató se tisztelt meg jelenlétével. Persze hamarosan a húgom veszi át a telefont, azonnal a titkos projektem felől érdeklődik, és elégedetten hallgatja, hogy jövő héten kiderül sikerrel járok-e.

Jó tíz percig beszélgetünk, aztán fordulok csak vissza és meglepő látványban van részem.

- Csúnya, rossz kutya - mondom neki, ugyanis amíg nem figyeltünk oda Kola felfalta a muffinom. Amikor ránézek éppen az utolsó morzsákat halássza ki a papírból. Kellanhez fordulok, hogy megtudakoljam miért nem védte meg a desszertem és azonnal mosolyogni kezdek. A karjai a feje alatt, és édesen alszik. Óvatosan kelek fel mellőle, és a hátizsákhoz megyek, hogy előhalásszak egy ásványvizet. És újabb meglepetés ér. Van mégegy muffin. Azonnal lecsapok rá, vígan majszolom, de a kérlelő szemeknek nem tudok ellenállni. Pedig próbálok.

- Egyet már megettél – közlöm a kutyával – ez az enyém.

De hiába minden, mert leül velem szembe és csak csóválja a farkát rendületlenül. Úgyhogy kettétöröm, a felét bekapom a másikat meg leguggolva felé nyújtom.

Azonnal elveszi, majd válaszul képen nyal, én meg fenékre esem. Esküszöm, mintha kiröhögne. Játszani kezdek vele, egy faágat dobálok, amit ő legtöbbször igyekszik már röptében elkapni és visszarohanni vele. Egy idő után mindketten megunjuk, ő újra elmegy nyulakat keresni, én meg visszatelepedek a biztonságos plédre. Olvasni kezdek, és amíg el nem végzek nem is emelem fel a fejem. Amikor megteszem Kellannel nézek szemközt, kicsit álmosan figyel.

- Jó reggelt Csipkejózsika… - ugratom. Meg is kapom érte a magamét. És ő is.

(Kellan szemszöge)

Először arra ébredek, hogy Anna hangosan kacag, Kola meg vidáman ugat. Feléjük nézve látom, hogy játszanak. Úgy döntök mivel minden rendben pihentetem még egy kicsit a szemeimet.

A következő ébredésem alkalmával ami feltűnik az a csend, kíváncsian lesek körbe, de minden oké, mert a kedvesem itt ül karnyújtásnyira törökülésben és elmélyülten olvas, a kutya meg mellette fekszik. Éppen befejezi, és pontosan szembenéz velem. Azonnal ugrat, úgyhogy „bosszút” állok és magam alá gyűröm. Illetve gyűrném, de Kola a nadrágom szárát húzogatja és morog. RÁM. Na szépen vagyunk, a saját kutyám tőlem védi a szerelmemet.

- Ej, de jóba lettetek – méltatlankodom, de azért megvakargatom a fülét.

- Naná, megette a muffinom – szólal meg Anna.

- Van mégegy a hátizsákban – vágok közbe, de csak rázza a fejét.

- Már nincs, megtaláltam. – Nem tudom megállni nevetés nélkül. Édes akár egy kis kópé, aki elcsente a sütit a dobozból. Majd durcás arcot vág. – És annak is elkönyörögte legalább a felét.

- Hazafelé veszek még neked – biztosítom azonnal, de aztán sajnos a dolog nem jön össze. Pár perc múlva úgy döntünk, hogy ennyi elég volt a kirándulásból, összepakolunk és hazaindulunk, a büfé viszont zárva van. A kocsiban véleményt cserélünk a harmadik forgatókönyvről, az tetszett neki a legjobban az összes közül. Döbbenten bámulok rá amikor megnevezi a karaktert, akit szerinte el kéne játszanom, amit persze nem ért.

- Valami rosszat mondtam? – kérdezi.

- Nem, de én is őt választottam. Ryan viszont nem.

Ezt azonnal ki is fejtem, mármint, hogy az ügynököm szeret jófiús szerepekbe bújtatni. Egyedül a Mescada esetében sikerült eddig keresztülvinnem az akaratom. Rögtön lecsap a témára, de fogalmam nincs, hol vetítik. A mondatára, hogy akkor letölti a netről viszont felkapom a fejem.

- Hogy mit csinálsz? – kérdezek rá.

- Letö…. – hitetlenkedve nézek rá.

- Meg ne próbáld.

- Miért? – néz rám ártatlanul, de ebben a kérdésben nem ismerek pardont.

- Anna, a neten lévő filmek kalózváltozatok. Senki se fizetett érte, illegális. Nem azért dolgozunk hosszú hónapokat, hogy utána senki se menjen be a mozikba, mert otthon a számítógép előtt kényelmesebb.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ti részesedést kaptok ezután – mentegetőzik.

- Nem is, - felelem azonnal – ritka az olyan szerződés amit így kötnek.

- De hát akkor minden a stúdióké, és a színészek mindentől függetlenül megkapják a pénzüket, nem?

- Az igaz, de itt az elvről van szó.

- Oké – látom rajta, hogy elgondolkozik azon amit mondtam, jó darabig nem is szólal meg, de ahogy menet közben többször is rápillantok feltűnik, hogy már más járhat az eszében. És így is van.

- Kellan?

- Igen, Cica.

- Kérhetek valamit.

- Mit szeretnél?

- Olyan régen voltam moziban, elmehetnénk ma este? – megszeppent kislányként néz rám, micsoda buta kérdés.

- Hát persze – felelem. – És előtte elmegyünk valahova enni.

- Szívesen főzök – mondja, de közbevágok.

- Nem, nem. Azt az időt hasznosabban is eltölthetjük.

(Anna szemszöge)

A harmadik forgatókönyv tetszik. Érdekesebb, mint az előző kettő, nem mondom, hogy túl eredeti a történet, de vannak benne lehetőségek. Az egyik szerep pedig éppen Kellannek való. Már csak azért is, mert a természete pontosan az ellentéte és így több lehetősége lenne annak, hogy bebizonyítsa, hogy jó színész. Örülök amikor hazafelé kiderül, hogy úgy tűnik ebben is egyezik az ízlésünk. Jó hallgatni, ahogy beszél róla, szerintem már a fejében kialakult a kép, mit hogyan csinálna. Ryan viszont egyre inkább nem tetszik nekem, főleg, hogy azt mondja, az ő ötlete az állandó jófiú image. Amikor megemlíti a decemberben bemutatott filmjét rögtön beugrik, hogy akkor ugye a szüleim balesete miatt nem láthattam és ezt pótolnom kell.

Én nem tudtam, hogy az Internetes letöltés ilyen nagy probléma?!

Illetve oké, tudom, hogy illegális meg minden, nem is túl sűrűn fordult elő, hogy valamit ott néztem meg, mert szeretek moziba járni, vagy ha már lehet akkor megveszem a filmeket dvd-n. Budapesten elég szép gyűjteményem van. Viszont hallgatva amit mond elszégyellem magam. És megfogadok két dolgot. Az egyik, hogy a jövőben nem teszek ilyet, a másik pedig, hogy ha mégis akkor azt tuti, hogy Kellan tudta nélkül fogom. Mert elvek ide vagy oda, én kíváncsi vagyok a Mescadara.

Amint megemlítette felmerült bennem, hogy milyen régen voltam moziba, utoljára tavaly márciusban láttam a Remember me-t Sarahval Londonban. Úgy döntök egy próbát megér, így rákérdezek mit szólna hozzá, ha este elugranánk. És rábólint. Madarat lehetne velem fogatni. Ez is egy olyan program amit normális párok akár naponta csinálhatnak, de esetünkben ez ugye nem így van. Hazaérve ő megnevezi az egyik közeli mozit, én a neten megkeresem mit vetítenek ma, és találunk is olyan filmet, ami mindkettőnket érdekel.

    

Elégedetten dőlök hátra a kocsiban. Túl vagyunk egy fantasztikus szeretkezésen, egy finom vacsorán és percek múlva látni fogunk egy remélhetőleg jó filmet. Kellan azt mondta ez egy nem túl zsúfolt mozi, talán nyugtunk lesz. Amikor kiszállunk a kocsiból azonnal a kezem után nyúl én pedig örömmel fűzöm össze az ujjainkat. Látom, hogy páran kíváncsian méregetik, de békén hagynak bennünket. Ő beáll megvenni a jegyeket, én meg azonnal a büfé irányába tartok. Amíg állok a sorban felfedezek egy tájképet és eszembe jut valami. Valami amit bizony elfelejtettem. Előkapom a telefonom, és tárcsázok. Nagyapa veszi fel, mint legtöbbször.

- Dea-tráthnóna, Seanathair – köszöntöm. Majd ugyanígy az anyanyelvén folytatom. – Jól vagytok?

- Hát persze kislányom, - üdvözöl ő is, és elárulja, hogy Inez nagyi éppen Liam fürdetését csodálja.

- Jó úgyse akartam zavarni, majd személyesen beszélünk. Egyébként éppen ezért telefonálok. Ide tudnád küldeni holnap Patrickot? Lemennénk pár napra.

- Hát persze – feleli azonnal. – Hatra jó lesz? Akkor vacsorára már itt lehetsz.

Gyorsan végiggondolom, az több mint jó. Legalább a nap nagy része még csak kettőnké.

- Igen. Akkor a Bob Hope-on várjuk hatkor.

- Várjuk – kérdez rá. – Miért kivel jössz?

- Hát Kellannal – felelem, de közben a sor elfogyott előlem. – Nagyapa, most le kell tennem, holnap találkozunk.

Hallom, hogy valamit még mond, de már nem értem mit, mert rendelek. Egy nagy adag pattogatott kukoricával, két üdítővel, és egy kisebb zacskóval a kezemben lépek a kedvesem mellé, aki éppen végzett.

- Tessék – nyomom a kezébe, mire furcsán néz rám. – Azt mondtad ezt fizethetem…

- Én nem szeretem a popcornt – feleli, mire döbbenten nézek rá. Ez nem volt szép húzás, szóval csak azért egyezet bele, mert tudta, hogy ő úgyse eszik belőle. És visszaadná ha hagynám, de én azonnal tiltakozom.

- Jaj, Cica, csak elbírsz ekkora mennyiséggel…

A válaszomat hallva aztán ő néz furcsán, majd mind a ketten nevetni kezdünk. A kezdésig egymással incselkedünk, olyan nehéz komolynak maradni mellette, és most nem is igen akarok. Egyszerűen csak boldog vagyok, és nem érdekel, hogyha ezt mások is látják.

A film valóban jó, hát még a sötétben fogni a kezét. Igaz, van amikor az kissé illetlen helyeken jár, és én is elkalandozok néha, de a lényeget azért látjuk. Miután vége egymást ölelve indulunk el kifelé és kitárgyaljuk a kaszkadőr jeleneteket. Mert kétségtelen, hogy azok vitték a prímet. Kapok pár csúnya pillantást amikor közlöm, hogy valami a látott motoros ugratáshoz hasonlót már én is csináltam. Az autó felé tartva megint elkap bennünket pár rajongó, ezúttal szerencsére csak ketten vannak, és az aláíráson kívül nem is akarnak mást. Egy vaku viszont villan valahol, így sietve ülünk be és indulunk el.

Azt hittem hazafelé vesszük az irányt, de helyette lemegy a partra, és sétálunk egy kicsit. Már sötét van, a körülöttünk lévők jobbára párok, egymással vannak elfoglalva és nem velünk. Jó fogni a kezét, hozzásimulni és andalogni. Egészen addig amíg el nem ered az eső. Persze ez nem az a Magyarországon szokásos, bumm és felhőszakadás. A víz is inkább langyos, mint hideg, de mégiscsak eső. És nem is esik, inkább csak szemerkél. Kellan erősködik, hogy induljunk, de nem hagyom magam, aminek az lesz a vége, hogy amikor jobban elered bőrig ázunk. Nevetve rohanunk a kocsi felé, de hiába a magasra állított fűtés, és, hogy alig húsz perc az út, amikor kiszállunk a garázsba, már mindketten vacogunk.

A lehető leggyorsabban igyekszünk megszabadulni a vizes göncöktől, és miközben egymást dörzsölgetve szárítkozunk a fürdőben lassan elfelejtjük, hogy miért is jöttünk ide és csak egymásra koncentrálunk.

(Kellan szemszöge)

Ahogy azt megjósoltam sikerül eltöltenünk a moziig tartó kis szabadidőnket. Nem igazán kell győzködnöm, mert amint belépünk céltudatosan a mosogatóhoz megy, enni-inni ad Kolanak aztán rám villant egy ígéretes mosolyt és elindul a hálószoba irányába. Már menet közben megszabadul a kabáttól, az ajtóban a pólótól, úgyhogy sietve követem. Élvezettel figyelem, hogy éppen a cipőjét rúgja le és a nadrág is megy utána, a zoknikat még hagyom, de a fehérneműjének levételét már megakadályozom. Azt majd én. 

Nem sokat időzök, mire hozzá érek, már rajtam sincs túl sok ruha…

Jó egy óra múlva kászálódunk csak ki az ágyból, közös egyetértésben egy akciófilmet választottunk, a mozi nincs messze, de előtte vacsoráznunk is kéne. Ugyanis miközben a hasát csókolgattam meghallottam, hogy korog és bár megint felajánlotta, hogy összedob valamit nem hagyom. Ő meg a közös zuhanyzást hárítja, mondván, hogy akkor a legutolsó előadásra se érünk oda. Hát ebben van valami.

Igaz ugyanez a gondolat fordul meg a fejemben akkor is amikor a hálóba lépve meglátom, immár felöltözve. Tetszik ez a szexis image, sokkal merészebb így álcával, mint Annaként. Egyetlen bajom van vele, az hogy mások is látják. A pincér is sokáig legelteti rajta a szemét és amikor én a jegyekre ő meg a popcornra vár, akkor is feltűnik, hogy milyen sokan megbámulják. De nem vesz róla tudomást, telefonál, csak azt nem tudom kivel. Aztán ahogy hozzám ér kiderül, hogy a Jet-et kérte el, hogy Wyomingba utazhassunk holnap. Természetesen belementem a dologba, már tegnap megbeszéltük, mert tudom, hogy ez neki sokat jelent. Végülis csak a nagyapja néz rám ferde szemmel, őt meg majd megpróbálom elkerülni. Meglepődök amikor a kezembe nyomja a kukoricát, és közlöm, hogy nem vagyok oda érte. Aztán döbbenten hallgatom, hogy ő se. Úgyhogy az egész a kukában végzi.

- Miért nem szereted? – kíváncsiskodom.

- Mert sós, - vágja rá azonnal – és mindig felcsípi a nyelvemet.

- Hogy mit csinál? – ő meg elmagyarázza, hogy apró kis hólyag lesz a nyelve hegyén. És szemlélteti is azt a pontot, ahol ez elő szokott fordulni, én meg meredten bámulom. De jó lenne most hazamenni… Azon már meg se lepődök amikor előszed egy kis zacskót, gondolhattam volna, hogy szerez valami kis nasit.

- Csokigolyót? - néz rám huncut mosollyal – M&M’s. Csak a szádban olvad, nem a kezedben.

És azonnal a számba is nyom egyet. Válaszul a füléhez hajolok és úgy súgok bele.

- Ne játssz velem, Cica, mert a vállamra kaplak és hazaviszlek.

- Csak semmi erőszak – súgja vissza. – Viselkedj jól, mozizni jöttünk.

Én próbálkozom is erősen, de amikor egyszercsak megérzem a kezét a combomon kezd megváltozni a hozzáállásom. Felé lesek, de elmélyülten nézi a vásznat, amikor viszont az ujjai feljebb csúznak és vészes közelségbe kerülnek az ágyékomhoz már nem dőlök be neki. Ő is felém fordul, és a felvillanó fényben látom azt a kis kacér mosolyt az arcán. Egyszerűen imádni való.  

Már vacsorakor elhatároztam, hogy kiviszem a kedvenc helyemre. Igaz most január van, nyáron sokkal szebb és a vízbe is bele lehet menni, de azért szeretnék vele sétálni az óceánparton. És nagyon jól teszem, mert el van ragadtatva a látványtól. Hihetetlen mennyire tud örülni apróságoknak. Még az eső se zavarja, hiába próbálom magammal csalogatni, csak áll a testére simuló farmerben, a válláról lecsúszó pulcsiban és bámul felfelé, miközben a cseppek az arcába hullnak. Megfordul a fejemben, hogy felkapom és erőszakkal cipelem a kocsihoz, de aztán megfogja a kezem és együtt rohanunk, mert most úgy igazán megeredt. Elkövetek mindent, de mire hazaérünk látom, hogy vacog és én se teszek másképp. A csizmájától már a garázsban megszabadul, én is így teszek a cipőmmel és mezítláb követem a fürdőbe. Már melltartóban áll, segítek lehúzni a szorosan rátapadó farmert, aztán beburkolom egy fürdőlepedőbe, de csak betűri mellnél és engem vetkőztet. Egymást töröljük, leveszi a parókát, végre megtudom, hogy alatta egy hálóba tűrte a haját. Hátulról átölelem, hátha így gyorsabban átmelegszünk, a tükörbe néz én is így teszek. Aztán egyszercsak összekapcsolódik a tekintetünk és innentől már a vágyaink irányítanak mindkettőnket.

6. Váratlan látogató…

Sziasztok!

És akkor hamarosan kiderül ki a látogató, voltak akik jól tippeltek (Lylia, GK), bár szerintem elég egyértelmű. Köszönöm a komikat, íme a folytatás:
Dicta


(Kellan szemszöge)

Kicsit kelletlenül engedem be a látogatóm, de nem zavartatja magát. Szerintem észre se veszi, hogy jobban örülnék, ha most valahol máshol lenne, mert nem törődik velem. Céltudatosan megy a nappaliba és néz körbe. Még a hálószobámba is bekukkant, megsimogatja a hozzá sündörgő kutyát majd rám néz.

- Hol rejtegeted?

- Kit? – adom az ártatlant.

- A titokzatos barátnődet. Azt csiripelték a madarak, hogy itt van. Szóval? – les körbe megint.

- Nincs itthon – felelem. Majd abban bízva, hogy így könnyebben megszabadulok tőle folytatom. – És azt se tudom, hogy mikor jön.

-Aa, ezt nem veszem be és különben is ráérek. – Ezzel odasétál a hűtőhöz, otthonosan kivesz egy üveg sört és elterül a kanapén. - És mesélj, milyen volt Európa…

Beletörődően ülök le én is és legalább fél óráig beszélgetünk, akkor viszont az órára pillantva úgy döntök, hogy mivel Anna hamarosan várható, ideje most már tényleg lezuhanyoznom. Magára hagyom, és bevonulok a fürdőbe. Készülődés közben azon töröm a fejem, vajon miképpen reagálnak egymásra. Mind a ketten fontosak nekem így az is, hogy milyen lesz a viszonyuk. Borotválkozás közben jut eszembe, hogy figyelmeztetnem kéne a kedvesemet is a vendégemre, így a nappaliba indulok a telefonomért. Ott viszont olyan látvány fogad amire nem számítok. Sőt…

A kettősük egyszerre hökkent meg és dühít fel. Meghökkent, mert csak akkor ismerem fel, amikor meglátom az ujján a pecsétgyűrűt. És dühös leszek, mert nem értem mit keres a keze éppen ott, ahol van.

- Hát itt meg mi az ördög folyik… - kiáltok fel, mire mindketten felém néznek.

Brandon teli szájjal vigyorog, Anna viszont zavartnak tűnik, döbbenten bámul rám, majd úgy kapja el a kezeit a bátyám mellkasáról, mintha forró parázshoz ért volna. Azonnal elindul felém, és tőle szokatlanul szinte szégyenlősen bújik a mellkasomhoz.

- Egy pillanatig azt hittem te vagy az – súgja spanyolul, hozzám simulva.

- Csak egy pillanatig? – ugratom.

- Aha, - villan felém a tekintete és mosolyogni kezd. – Amint a mellkasához értem, rájöttem. Ez összetéveszthetetlen… - mondja és a kezei ingerlően simítanak végig rajtam. Én is átölelem a derekát, arra készülve, hogy megcsókolom.

- Héé fiatalok, én is itt vagyok… - szólal meg Bran – és különben is öcsi nem mutatnád be a barátnődet. Mert gondolom őt ölelgeted.

Még nyomok egy puszit Anna szájára és a közbeszólóra nézek.

- Brandon, ő a barátnőm… - nem tudom befejezni, mert a megszólított közbevág.

- Susana… - megmerevedünk a hangjára, és szerintem egyszerre esik le mindkettőnknek, hogy az álcájának hála a bátyám kinek hiszi őt. És ezer wattos égő gyullad a fejemben. Én próbáltam szépen rávenni, hogy menjen el, nem tette. Úgyhogy nem szólhat semmit ha kicsit megtréfáljuk.

(Anna szemszöge)

Döbbenten bámulom a hálószoba ajtajában álló Kellant. Hogy a fenébe kerül oda? És ha ott van ki a franc ez itt? Elég dühösen néz, azonnal leesik, hogy a kezeim nem a megfelelő helyen vannak, sőt most már az is, hogy mit műveltem az előbb. Atya ég, a nyakát csókolgattam?! Azt se tudom hova bújak el szégyenemben, sietve a kedvesemhez indulok és hozzá simulok. Megnyugtat a közelsége, a testének ismerős illata, az izmos mellkas ami mindig lenyűgöz. És amit most nem takar semmi. Sőt, az egész testén csak egy derék köré csavart fürdőlepedő van. Nagyot nyelek, és muszáj hozzáérnem.

Meg se kell fordulnom, a hangját meghallva már tudom, hogy a bátyja van mögöttünk. Így még kínosabb a dolog. Felkészülve a mentegetőzésre fordulok meg, de a reakciója hallatán bennem reked a mondat. Na, még ez is. Elfelejtkeztem arról, hogyan is nézek ki jelenleg, és, hogy már volt szerencsénk találkozni ebben a formában. Gondolhat rólam valamit...

A srác tátott szájjal bámul én éppen belefognék a magyarázatba, de mintha most riadt volna fel ezeréves álmából Kellan a fülemhez hajol és belesúg egy mondatot.

- Megtréfáljuk kicsit… - Ez mind szép és jó, én benne vagyok a mókában, de valami közelebbit azért elárulhatott volna.

- Már találkoztatok, úgyhogy felesleges, hogy bemutassam, igaz Cica.

Ránézek, teli szájjal vigyorog és a szemei is furcsán csillognak. Most akkor azt akarja, hogy… Hogy is viselkedtem Atlantic Citybe?

- Si, Honey. Hello Brandon – lépek hozzá és puszit nyomok az arcára, majd a kedvesemhez fordulok. – Te mondani mi menni étterem…

- Éhes vagy? – vigyorog és újra magához von – csak felöltözök és indulhatunk. Az ott a te táskád? - kérdezi, mire csak bólintok – jó addig kipakolhatsz. Bran foglald el magad, rögtön jövünk.      

Megnyugodva követem és villámgyorsan rakom be az ajtót.

- Ezt meg miért csináltad? – kérdezem suttogva.

- Próbáltam rávenni, hogy menjen el, de nem sikerült. Ha most nekiállunk elmesélni ki vagy akkor egész éjjel itt lesz.

- De Kellan, ő mégiscsak a testvéred – próbálkozom. Kicsit zavar, hogy azt szeretné, ha éppen őt csapnánk be. Mit fog rólam gondolni Brandon ha megtudja az igazságot? Az ember a családtagjaival nem tesz ilyet…

- Az igaz, és őt szeretem a legjobban a testvéreim közül, de már annyiszor tört borsot az orrom alá, hadd viszonozzam neki egy kicsit. – Olyan szépen néz rám, levesz a lábamról. - Majd jövő héten beavatjuk, úgyis be akarlak mutatni a srácoknak is. Hivatalosan. Egyszerre meglesz mind a három. 

- Srácoknak? – kérdezek vissza.

- Scott és Erick. Összefutottunk a konditerembe, szerintem ők hívták fel Brandont, mert megtiltottam nekik, hogy a ház környékére jöjjenek.

- Miért? – kíváncsiskodom, pedig tudom a választ.

- Mert most csak az enyém vagy… - ölel át és csókol meg. Aztán elenged és nagyot sóhajt. – de most fel kell öltöznöm, és gyanítom az étterembe is velünk akar jönni. Egyébként vadítóan nézel ki.

Csak mosolygok rajta és kigombolom a kabátom.

- És még nem is láttál mindent…

Aztán gyorsan hátrálok az ajtó felé és intem a kezemmel, hogy nem. Mert az arcára kiülő vágy nem hagy kétséget abban, hogy már nem olyan sürgős neki a vacsora.

- Kint megvárlak – mondom és távozom. Csak amikor szembetalálkozom a bentihez hasonló szempárral tudatosul bennem, hogy itt se sokkal jobb a helyzet.

- És meddig maradsz Los Angelesbe? – érdeklődik Brandon.

- Oh, csak egy hét – válaszolom – utána én utazni el.

Ez végülis igaz, mert amint vége a díjátadónak megyünk a forgatásra Baton Rougeba.

- És Nina? Ő nem jött veled – ki a franc lehet az a Nina? Érdekesen nézhetek rá egészen addig amíg le nem esik, hogy ő Nikkire gondol és, hogy ők ketten…

- No, Nina most lenni sua famiglia. – Ez se hazugság, mert Nikki valóban a családjával van a héten, legalábbis azt mondta. A hír láthatóan elkeseríti egy kicsit, de aztán újult erővel kezd el kérdezősködni. Magamban a pokolba kívánom Kellan ötletét, és őt magát is, mert csak hosszú percek múlva kerül elő. Én meg figyelhetek, hogy nehogy eláruljam magam. Levetkőzni bezzeg másodpercek alatt letud, mi tart ilyen sokáig neki?! Amikor végre megjelenik a nappaliban azonnal megragadja a telefont, tárcsáz és asztalt foglal. Ahogy azt előre sejtettük a bátyja valóban velünk akar jönni, a taxiban semleges témákról beszélgetünk, az étterem nincs messze, alig fél óra múlva már egy kellemes asztalnál ülünk az étlapot bámulva. Majdnem sikerül lebuknom, mert naná, hogy egy olasz ristoranteba hozott bennünket, és meghallva a pincér köszönését kis hijján úgy szólalok meg én is. Igaz neki se sok hiányzik, mert amikor a férfi elveszi a kabátomat meglátja a ruhámat… de szerencsére sikerül kivágnom magam.

(Kellan szemszöge)

Anna, ahogy mindig most is azonnal kapcsol, és bár nem érti a dolgot azt teszi amire kérem. A hálószobában aztán beavatom a részletekbe, nem mondom, hogy örül, de belemegy. Itt már lehetőségem van arra, hogy kicsit közelebbről is szemügyre vegyem. Kettős érzések vannak bennem a kinézetével kapcsolatban. Egyrészt imádom a vakító zöld szemeit és a hosszú fürtjeit, de ugyanakkor a sötét smink és a rövid szertelen haj iszonyatosan vad és csábító.  A testéről már ne is beszéljek. Azt gondoltam, hogy szoknyát visel, hiszen csak a csizma szára kandikált ki ami most is hihetetlenül magas sarkú. A kabátja térdig ér, és amikor kigombolja és meglátom a ruhát elakad a lélegzetem, Kihangsúlyozza minden egyes domborulatát, magasan záródik, de ennek ellenére hihetetlenül szexis. És ugyan olyan tűzvörös, akárcsak az ajkai. Azonnal szemügyre venném közelebbről is, de nem hagyja. Igyekszem sietni, de beletelik pár percbe mire elkészülök. Kedélyesen beszélgetnek, annak mondjuk jobban örülnék, ha a bátyám nem rakná a háta mögé a kanapé támlájára a kezét. Bár tudom, hogy Brandonban megbízhatok, mert soha nem mozdult rá egyetlen barátnőmre se. Most se fog.

Egy közeli éttermet választok, sejtésem szerint Annának tetszeni fog és emlékeim szerint a fotósok is elkerülik. A taxiban közénk kerül, lopva végigsimítok a lábán, és magamban mosolygok azon, hogy egy pillanatra visszatartja a lélegzetét.
Ugyanúgy, ahogy én is amikor az étteremben meglátom -végre kabát nélkül-  leülni mellém. Mert a ruha első látásra teljesen zártnak tűnt, de  most kiderül, hogy mindkét oldalon magasan fel van vágva. És a lényeg a mindkét oldalon van. Mert ha csak felém lenne semmi gond, mögöttem a fal van, és én örömmel legeltetem a szemem vacsora közben a combjain. A másik oldalon viszont ott van Brandon és az egész étterem. És az, hogy a vendégek nagytöbbsége (minden hímnemű) benne gyönyörködjön egyáltalán nem tetszik. Úgyhogy villámgyorsan kapom fel az asztalkendőt és nyújtom felé. Kérdőn néz rám, de nem szól, csak az ölébe teríti. Ez így nem ér semmit. Azon gondolkodom mit tegyek, jobb hijján a sajátomat is a kezébe nyomom, de ezt már nem hagyja szó nélkül.

- Már van egy – mondja halkan, mire ugyanígy válaszolok.

- Látom, csak nem elég. - Végignéz saját magán, aztán mosolyogva rám emeli a tekintetét és visszaadja a második szalvétát. Én éppen tiltakoznék, de látom, hogy az elsőt megigazítja, és így már csak én részesülök a csábító látványban. Sőt valami többen is, mert a lábait keresztbe teszi, amiről eszembe jut valami.  

- Mond, hogy van rajtad valami ez alatt… - súgom halkan, mire elmosolyodik.

- Hát persze, hogy van – feleli, kicsit mozdít a lábán és meglátom a harisnyájának a csipkés szélét. Megkönnyebbülten kifújom a levegőt, de korai volt. – Nem gondolod, hogy januárban harisnya nélkül mászkálok?

Döbbenten bámulok rá, a kacér mosoly a szája sarkában bizonytalanná tesz. Lehet, hogy mást nem is vett alá? Felhördülök a gondolatra.

- Anna, ugye nem… - folytatnám a mondatot, hogy ugye nem jöttél bugyi nélkül, de mikor leesik mit mondtam rögtön elhallgatok. A fenébe. Persze Brandon figyelmét nem kerüli el a név amit kimondtam.

- Anna? Nem Susana – néz ránk kérdőn. Próbálok kitalálni valami észszerű magyarázatot, de persze megelőz.

- Si, nevem Susana, de mio padre szeretni mondani nekem csak Ana. És én is szeretni, ez egy apodo… becenév.

A bátyám elfogadja a választ és a továbbiakban egy téma körül folyik a beszélgetés, jobbára kettejük között. Körülöttem. Én meg néha szívem szerint a testvérem fejére borítanám a bort. Mi a fenének kell felemlegetnie minden fiatalkori ballépésemet?!  

Az este csak egy esetben lehetne jobb, ha előbb véget érne, és ha a végén nyugodtan távozhatnánk. De sajnos ez nem jön össze, szerencsére közös erővel ezt is megoldjuk, és éjfél előtt már haza is keveredünk. Brannek megígérem, hogy jövő héten viszonozzuk a vacsorameghívását, mert ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizessen. Ő már a hétvégén jönne, de Anna közli, hogy akkor elutazunk. Ez újdonságként hat rám, de aztán ahogy kimondja az uticélunk eszembe jut, hogy már említette, hogy szeretne visszamenni a nagyszüleihez, ha Mary hazaviszi a babát. Megkönnyebbülten zárok be magunk mögött, ő már kabát nélkül guggol, és Kolat simogatja. A hátamat az ajtónak támasztva figyelem, a ruha ingerlően megfeszül a fenekén és eszembe jut, hogy ezt valószínűleg direkt csinálja. Mert már az étteremben is láttam rajta, hogy, féltékeny, és őszintén szólva ez tetszik. Hiszen én is az vagyok, mindenkire aki csak ránéz…

(Anna szemszöge)

Kivételesen hízelgő Kellan féltékenysége, bár bevallom őszintén túlzónak találom. A békesség kedvéért azonban megteszem amit szeretne. Igaz bosszúból azt sejtetem vele, hogy nem viselek fehérneműt, ami persze nem igaz, bár abban biztos vagyok, ha meglátja mit rejt a vörös Gucci ruha akkor elégedett lesz. A vacsora jól sikerül ami köszönhető annak, hogy az étel fenséges, a kiszolgálás elsőrendű és a társaság is kellemes. Brandon igazán aranyos, annak ellenére, hogy látszólag folyton a testvérén köszörüli a nyelvét minden szavából sugárzik, hogy szereti a kedvesemet. Én szivacsként szívok magamba minden apró kis információt, bármi érdekel amiben részt vett, ami vele történt. És hallgatva a sztorikat velem együtt ő se volt egy otthonülő jófiú. Kedélyesen elborozgatunk, amíg ők kávéznak én még eltüntetek egy adag panna cottat, amit vigyorogva fogad. Nem tehetek róla, hogy édesszájú vagyok. Igaz egy pillanatra megáll a kanalam a levegőben amikor Bran megjegyzi, hogy milyen jó étvágyam van. Most arra céloz, hogy zabagép vagyok? Látom, hogy egy szinte alig észlelhető mozdulat történik az asztal alatt, csak az arcán átfutó fintorból jövök rá, hogy a kedvesem valószínűleg belerúgott a lábába. És persze abból, hogy azonnal mentegetőzni kezd, hogy nem azért mondta, mert amennyire látta Halloweenkor illetve most is látja az alakom kifogástalan, szerinte csúcsformában vagyok. Én megköszönöm a bókot, Kellantől meg begyűjt egy csúnya pillantást.
Már öltözünk és az előtérben a taxira várunk amikor felmerül a kérdés, hogy valamikor újra együtt vacsorázhatnánk.

- Szombat este? – kérdezi az idősebb kísérőm, látom, hogy a kedvesem éppen bólintani készül, én is örülnék, ha mihamarabb elmondhatnánk neki az igazságot, de az az este pont nem jó.

- Kellan, - fordulok hozzá spanyolul – ma beszéltem Maryvel, és arra gondoltam, hogy ha ráérsz odautazhatnánk a hétvégén. Lehet?

Azonnal beleegyezik, aminek őszintén örülök, és közli a bátyjával, hogy a jövő héten jobb lenne.

A krach akkor üt be amikor kilépünk az étterem ajtaján. Odakinn három tizenéves lány áll, látszólag ránk várva. Nem tartok attól, hogy engem felismernek, az álcám tökéletes, arról nem is beszélve, hogy szerintem akkor se vetnének rám egy pillantást se, ha meztelenül cigánykerekezni kezdenék mellettük. A szemük csak Kellant látja, kis hijján engem félrelökve veszik körbe és nyávogó hangon kérnek tőle autogramot. Én tudom, hogy ez elkerülhetetlen. Azt is, hogy a rajongók és a velük szembeni kommunikáció milyen fontos, hiszen folyton ezzel rágom Rob fülét. De most szívem szerint akkor is odamennék és jól megcibálnám kicsit ennek a három csitrinek a haját. Szinte rámásznak, és naná, hogy nem elégednek meg az aláírásával, fényképet is akarnak. Egyesével, miközben átölelik a derekát. Kellan jól kezeli a helyzetet, nem részesíti nagyobb figyelemben egyiket se, pedig az egyik nyomulós elég dögösen néz ki. Sőt meglepődve látom, hogy a szégyenlős alacsony arcára még egy puszit is lenyom. Kedves gesztus, de persze a másik kettő is azonnal kéri a részét. Én meg újra érzem, hogy közel állok ahhoz, hogy fizikai kontaktusba lépjek valamelyikkel. És abban nem lenne köszönet…

- Mindig ez van, de ne aggódj Ana, az öcsém hűséges típus – hallom, és csak most ugrik be, hogy Brandon itt áll mellettem. Igyekszem rendezni a vonásaimat, ő meg elnézően mosolyog. – Hiába minden, ha beleszeret valakibe akkor meg se lát másokat. És amennyire látom, érted odavan.

Mosolyognom kell azon amit mond, szép gesztus tőle, úgyhogy hálából adok egy puszit az arcára mire vigyorogni kezd. Kellan hirtelen terem mellettünk és terel bennünket a taxi felé. Először azt hiszem azért amit tettem, de aztán meghallva a hangját kiderül, hogy nem.

- Fotós, jobbra – súgja. Nem fordulok abba az irányba, helyette becsúszok az ülésre ők meg azonnal két oldalról mellém. Az út hazáig csendben telik, elbúcsúzunk, már a lépcsőn lépkedünk felfelé amikor a bátyja lehúzva az ablakot kiszól.

- Srácok, karácsonykor nem arról volt szó, hogy Ana szőke? – egymásra nézve nevetünk fel, ő meg nem érti. Aztán magyarázat helyett csak integetünk és belépünk a házba.

Örülök, hogy végre ketten lehetünk, illetve csak majdnem, mert Kola az ajtó hangjára azonnal megjelenik. Megsimogatom, majd amikor újra kivonul a kertbe becsukom mögötte az ajtót. Éppen megfordulnék, de nincs hozzá helyem, mert szorosan tapad hozzám, és csúsztatja a karjait a derekamra.

- Szóval Miss Mc’Gee, beszéljünk csak az ön hiányos ruházatáról. – Majdnem felnevetek a szigorú hangjától, de belemegyek a játékba.

- Nem igazán értem a kérdést Mr. Lutz – felelem miközben kiszabadítom magam és elindulok a kanapé irányába.

- A hiányzó fehérneműjére gondolok – folytatja tovább komoly hangon.

- Biztosíthatom, hogy minden szükséges ruhanemű rajtam van – incselkedem vele.

- Láthatnám? – kérdezi, és a hangjából felcsendülő vágyakozás megállít. Eredetileg a hálószobáig akartam menni, de végülis miért ne. Szembefordulok vele, és a szemébe nézek.

- Ahogy parancsolja Mr. Lutz. – A kabátomtól már előzőleg megszabadultam, most a ruha oldalán lévő zipzárt húzom le. Miután ez megvolt kikapcsolom a rejtett gombot, még mindig magam előtt tartva kihúzom belőle a két kezem, majd szándékosan lassan lecsúsztatom, kilépek belőle, majd komótosan az egyik székre terítem. A hang ami a torkából kitör olyan, mint egy fuldoklóé aki levegőért kapkod. Elégedetten figyelem, hogy szinte felfal a szemével, folytatnám a vetkőzést, de…              

(Kellan szemszöge)

A hangjából érzem, hogy mulat rajtam, de az arca komoly marad. Hihetetlenül lassan szabadul meg a ruhájától, lélegzet visszafojtva várom, hogy meglássam a meztelen testét, de nem így lesz. És az a látvány ami az után fogad, hogy leveti… Az a fűzőszerű valami ami alatta van lenyűgöző. Pánt nélküli, ingerlően megemeli a melleit, a dereka olyan keskenynek tűnik, hogy szerintem simán átérném a két kezemmel. Magasra szabott, kis hijján kilátszik a csípőcsontja, az aljához van csatolva a már emlegetett fénylő, testszínű harisnya aminek a csipkéje ugyanúgy, mint a ruha és a fehérnemű - vörös. Ahogy ott áll a magassarkú csizmában, izzó szemekkel maga a két lábon járó csábítás. És az enyém. Egyes egyedül én csókolhatom meg. Csak én simogathatom.  És csak én élvezhetem ennek az egyedülálló, gyönyörű nőnek a szerelmét. Késlekedés nélkül lépek mellé, képtelen vagyok tovább várni, meg kell érintenem. Nem mozdul, csak a szemembe néz. Zavar, hogy most nem láthatom a megszokott bársonyos szempárt, de képtelen lennék addig várni amíg megszabadul a lencséktől. Kell nekem, szőkén vagy barnán, barna vagy zöld szemekkel. Mindenhogyan. Nem tudok határt szabni a vágyaimnak piócaként tapadok a szájára, és amint megérzem az összeérő nyelveinket magamhoz rántom. Azonnal hozzám simul, kezei a hajamba túrnak egy pillanatra, de a következőben már érzem, hogy az ingem gombjait bontogatja. Villámgyorsan szabadulok meg a kabátomtól, és az útban lévő széket félretolva az asztalra ültetem. Lázasan simítok végig a hátán, majd az oldalán, próbálok rájönni milyen módon tudom kiszabadítani a két ingerlő halmot börtönéből. Mivel a megoldás kulcsa elveszett, én pedig jelenleg nem vagyok túl türelmes egyszerűen fogom az anyagot és meghúzom lefelé. Ad egy halk reccsenő hangot, de enged az erőszaknak. Várom, hogy rám szóljon, de nem teszi. Amennyire látom és érzem mással van elfoglalva, mert bár nem emlékszem mikor, de a nadrágom és az alsóm már valahol a bokámnál jár. Simogató ujjai az őrületbe kergetnek, a számmal a mellére tapadok mire a háta ívben megfeszül. Annyira vágyom rá, hogy az már szinte fáj, de még mindig nem tudom, hogyan kéne kihámoznom ebből az izéből. Most is, mint már sokszor azelőtt válaszol, mint feltenném a kérdést. A hangja csak egy suttogásnak tűnik, de megoldódik a rejtély és végre összeforr a testünk. Megkönnyebbülök és az arcára nézek, figyelem ahogy a nyelvét végighúzza az alsó ajkán és közelebb hajolva én is ezt teszem. Lágyan csókolom, és igyekezve visszafogni magam lassan kezdek el mozogni. A tekintetünk összefonódik és egymáshoz tapadva robban fel körülöttünk a világ.

Utána hosszú percekig vagyunk ebben a testhelyzetben, lassan cirógatom a hátát, miközben arcomat a vállára ejtem. Csak akkor húzódom el amikor megborzong és rájövök, hogy mindketten úszunk a verítékben.

- Meg fogsz fázni – mondom neki, mire felnevet.

- Nem, melegem van, - és újra magához húz. – Ez a nap is jól kezdődik – kuncog fel hirtelen én pedig nem értem mire gondol. Válaszul felém fordítja a kezemet és a csuklómon lévő órát. Az valóban azt mutatja, hogy egy új napba léptünk.

(Anna szemszöge)

Most is úgy közeledik hozzám, mint egy zsákmányát becserkésző ragadozó, de nem érzem magam áldozatnak. Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Érinteni akarom és amint megtehetem meg is teszem. Amikor elgurul egy apró gomb átfut rajtam a gondolat, hogy vagy be kell szereznem egy varrókészletet, vagy vennem neki egy tucat új inget, mert nem ez az első darab amit kissé leamortizálok. De csupán egy röpke pillanatig tart az egész, utána már azzal vagyok elfoglalva, hogy az ujjamat végig futassam valamennyi kis kockán ami a hasát alkotja. Azóta vágyom erre, hogy megláttam érkezéskor, és megnyugtató, hogy végre megtehetem.

Az viszont ahogy ő ér hozzám nem éppen a nyugalmamat szolgálja, sokkal inkább felborzolja és egy pontba gyűjti össze a testem minden idegszálát. Aztán ezek a pontok vándorolni kezdenek attól függően, hol érzem meg a bőrömön az ajkait, és az ujjai simogatását. Érte lüktet minden porcikám, a lehető leggyorsabban bontom ki az övét, pattintom ki a farmert és gyűröm lefelé. Agyam hátsó zugában egy hang azt suttogja, hogy kényelmesebb lenne a hálószobában, és ez itt mégiscsak az étkezőasztal, de a szívem dübörgése hangosabb és elnyomja. Érzem, hogy felültet és készségesen húzom széttárt combjaim közé.

Egyet akarunk. Egymást. Napok óta az időnk legnagyobb részét szeretkezéssel töltjük, de úgy tűnik ez ellen nincs orvosság. Se tabletta, se szérum, csupán akkor csillapodik kissé a vágyunk ha a testünk összeforr.  

Tudom, érzem mit szeretne. Eredetileg, mikor valamikor régen órákkal ezelőtt felöltöztem elképzeltem, hogy majd szépen lassan szabadulok meg először a csizmától, aztán egyesével a harisnyáktól és végül a bodytól, de ezt a tervet már elvetettem. Most akarom. Azonnal.

- Patentok – meglepődöm milyen erőtlenül szól a hangom, de azonnal rám néz. - Alul…

Nem kell elismételnem, érti mire gondolok. És végre megtörténik. Óvatos mozdulattal hatol belém, mintha attól tartana bármi bajom eshet. Pedig hát mi történhetne velem amikor itt tart szorosan? Csak őt látom, elveszek a tekintetébe, és abban az édes kínzó gyötrelemben amit a lassú mozdulatai okoznak. Nem értem, hogy képes még erre, én képtelen vagyok fékezni magam. Ujjaimmal az asztal szélét markolom, olyan erősen, hogy félek, hogy megreped. De persze nem. Helyette a világ darabokra hullik körülöttem és ezernyi apró csillagocska jelzi, hogy átléptem az univerzum azon részébe ahonnan már nincs tovább.

Kezemet a nyaka köré fonom, és úgy kapaszkodom belé, mint anyjába a kisgyermek. Érezni akarom, hogy itt van, hogy ez valóban valóság és nem csupán a képzeletem játszik velem. A néma csöndben csak a lassan csituló zihálásunk hallatszik, és az egymás testét cirógató ujjaink találkozása a másik bőrével. Nem érzékelem se az idő múlását, se azt, hogy fáznék, de ő aggódva húzódik el. Nem tetszik, nem akarom. Csak a közelségére vágyom, de be kell látnom, hogy igaza van és odabenn kényelmesebb lenne. Csalódott sóhajomat nem tudom visszatartani, mire felnevet. Én is elmosolyodom aztán azonnal tiltakozni kezdek.

- Kellan azonnal tegyél le – de persze nem hallgat rám, a karjába kap és indulna velem. Csak éppen nem számolt egy aprósággal. Azzal, hogy a lábait béklyóba köti még mindig a nadrágja. Együtt zuhanunk a földre, mire feljajdul. Én nevetni kezdek, de aztán látva az arckifejezését megijedek. – Jól vagy? Megütötted magad? Hol fáj?

Mellé csúszva tapogatom végig az oldalát, nem mintha lennének orvosi ismereteim csak valahogy ez tűnik logikusnak. Nem mond semmit, de az arca még mindig elég megkínzott.

- Honey szólalj már meg – sürgetem, mire végre választ kapok.

- Jól vagyok... – nem tűnik túl meggyőzőnek, de felül, így legalább abban biztos lehetek, hogy a gerince rendben van. Óvatosan végigsimítok a tarkóján, nem érzek nedvességet, szóval nem vérzik. A háta következik, aztán a bordái, mire meghallok egy furcsa, nem ideillő hangot. Kuncog. Döbbenten nézek rá, és valóban az arcán hatalmas mosoly. Elfut a pulykaméreg, én itt aggódom, és már látom magam előtt gipszben ő meg kiröhög. Felállok és a hálóba vonulok, és cseppet se érdekel a méltatlankodása. Azonnal a fürdőbe megyek, és megszabadulok a lencséktől, a parókától, a sminktől. Elég hangosan csukom be magam után a zuhanyajtót és megnyitom a csapot. Hosszú ideig élvezem a rám zúduló vizet, és csak sokára lépek ki. Ott áll, immáron meztelenül a csap mellett és bűnbánóan néz rám. Már nem haragszom, de ezt egyáltalán nincs szándékomban elárulni.

- Ne haragudj – mondja, én meg kikerülöm egy szó nélkül. Neki állok fogat mosni, hallom, hogy zuhanyozik. Bebújok az ágyba és csak az ő oldalán hagyom égve a kislámpát. Mikor bejön úgy teszek mintha aludnék, de közben hallgatózom és már a kezemben tartom a bosszúm eszközét.

(Kellan szemszöge)

Sóhajtozva simogatom a sajgó fenekem, mert a büszkeségemen kívül ez az egyetlen ami megsérült. Tudom, hogy kell esni, ez automatikusan jön akkor is, ha az ember nem éppen kaszkadőrmutatványok elvégzésére készül, hanem a barátnőjét akarja bevinni a karjaiban a hálószobába. Nagy szerencsémre egy lépést se tudtam tenni, így legalább Anna maradt felül és nem lett baja. Azért jajdultam fel, mert őt féltettem, de ő félreértette. Aztán már nem volt szívem elárulni, hogy kutya bajom, mert olyan aggódóan vizsgált meg. Csak nem számoltam azzal, hogy a vékony picurka ujjai megcsiklandoznak és felnevetek. Azt bizony kár volt, mert most duzzog. Láttam a sértődöttséget az arcán, csak nem tudom, hogy engeszteljem ki. Ezért nem mertem követni a zuhanyzóba, helyette itt várom, hogy kilépjen onnan.

Meghökkenek a gyors átváltozástól, mert immáron újra természetes szépségében áll előttem és éppen a hajcsatot veszi ki a hajából ami leomlik a derekáig. Szeretném átölelni, megcsókolni, de nem hatja meg a bocsánatkérésem. Percek múltán amikor belépek a hálószobába a takarót szorosan maga köré tekerve fekszik. Reggel megbeszéltük, hogy nincs több lefekvés haraggal ezért erre hivatkozva guggolok az ágy mellé az ő oldalán.

- Anna – semmi reakció, a szempillája se rebben, bár ebben a gyér fényben úgyse venném észre. – Ne haragudj, tudom, hogy megijedtél, de jól vagyok.

Hirtelen ül fel és néz felém. A lámpa a háta mögött van, így nem látom az arcát csak a körvonalait.

- Egészen biztosan? – a hangja aggódónak tűnik, így sietve válaszolok.

- Egészen biztosan.

- Nem fáj semmid? A hátad, gerinced, fejed? – kíváncsiskodik.

- Nem - felelem azonnal.

- Akkor jó – feleli. Éppen készülök felállni, hogy mellé bújjak, de ebben a pillanatban fejbe vág a párnával. – Ha még egyszer ilyesmivel szórakozol – püföl megállás nélkül – miközben én azt hiszem, hogy megsérültél – újabb ütések – akkor nagyon megjárod Kellan Lutz.

Próbálom leteperni, persze csak úgy, nehogy fájdalmat okozzak neki, de csak nehezen sikerül.

- Elég legyen már, na… Anna, hagyd abba…

- Megígéred… - kérdezi és hogy hogyan csinálja nem tudom, de átfordít és lovagló ülésben a hasamra telepedik.

- Bármit megígérek, csak fejezd be.

- Bármit? – jön az újabb kérdés, de az én gondolataim már messze járnak, mert vad amazonként hajol fölém, viszont az öle pontosan az ágyékom fölött van.

- Bármit – nyögök fel.

- Akkor jó – közli és mellém fekszik, magunkra húzva a takarót.

Egyáltalán nem tetszik ez a hirtelen helyzetváltoztatás, de hallom, hogy nagyot ásít. Oké, tudok én várni, akkor először alvás. Felveszzük a megszokott pozitúrát, a hasára simítom a kezem, mire azonnal összefonja az ujjaink. Hallgatom, ahogy szuszog és már majdnem elalszom amikor eszembe jut valami.

- Te átvertél – suttogom a hajába mire felkuncog.

- Te is. Egy-egy.