6. Váratlan látogató…

Sziasztok!

És akkor hamarosan kiderül ki a látogató, voltak akik jól tippeltek (Lylia, GK), bár szerintem elég egyértelmű. Köszönöm a komikat, íme a folytatás:
Dicta


(Kellan szemszöge)

Kicsit kelletlenül engedem be a látogatóm, de nem zavartatja magát. Szerintem észre se veszi, hogy jobban örülnék, ha most valahol máshol lenne, mert nem törődik velem. Céltudatosan megy a nappaliba és néz körbe. Még a hálószobámba is bekukkant, megsimogatja a hozzá sündörgő kutyát majd rám néz.

- Hol rejtegeted?

- Kit? – adom az ártatlant.

- A titokzatos barátnődet. Azt csiripelték a madarak, hogy itt van. Szóval? – les körbe megint.

- Nincs itthon – felelem. Majd abban bízva, hogy így könnyebben megszabadulok tőle folytatom. – És azt se tudom, hogy mikor jön.

-Aa, ezt nem veszem be és különben is ráérek. – Ezzel odasétál a hűtőhöz, otthonosan kivesz egy üveg sört és elterül a kanapén. - És mesélj, milyen volt Európa…

Beletörődően ülök le én is és legalább fél óráig beszélgetünk, akkor viszont az órára pillantva úgy döntök, hogy mivel Anna hamarosan várható, ideje most már tényleg lezuhanyoznom. Magára hagyom, és bevonulok a fürdőbe. Készülődés közben azon töröm a fejem, vajon miképpen reagálnak egymásra. Mind a ketten fontosak nekem így az is, hogy milyen lesz a viszonyuk. Borotválkozás közben jut eszembe, hogy figyelmeztetnem kéne a kedvesemet is a vendégemre, így a nappaliba indulok a telefonomért. Ott viszont olyan látvány fogad amire nem számítok. Sőt…

A kettősük egyszerre hökkent meg és dühít fel. Meghökkent, mert csak akkor ismerem fel, amikor meglátom az ujján a pecsétgyűrűt. És dühös leszek, mert nem értem mit keres a keze éppen ott, ahol van.

- Hát itt meg mi az ördög folyik… - kiáltok fel, mire mindketten felém néznek.

Brandon teli szájjal vigyorog, Anna viszont zavartnak tűnik, döbbenten bámul rám, majd úgy kapja el a kezeit a bátyám mellkasáról, mintha forró parázshoz ért volna. Azonnal elindul felém, és tőle szokatlanul szinte szégyenlősen bújik a mellkasomhoz.

- Egy pillanatig azt hittem te vagy az – súgja spanyolul, hozzám simulva.

- Csak egy pillanatig? – ugratom.

- Aha, - villan felém a tekintete és mosolyogni kezd. – Amint a mellkasához értem, rájöttem. Ez összetéveszthetetlen… - mondja és a kezei ingerlően simítanak végig rajtam. Én is átölelem a derekát, arra készülve, hogy megcsókolom.

- Héé fiatalok, én is itt vagyok… - szólal meg Bran – és különben is öcsi nem mutatnád be a barátnődet. Mert gondolom őt ölelgeted.

Még nyomok egy puszit Anna szájára és a közbeszólóra nézek.

- Brandon, ő a barátnőm… - nem tudom befejezni, mert a megszólított közbevág.

- Susana… - megmerevedünk a hangjára, és szerintem egyszerre esik le mindkettőnknek, hogy az álcájának hála a bátyám kinek hiszi őt. És ezer wattos égő gyullad a fejemben. Én próbáltam szépen rávenni, hogy menjen el, nem tette. Úgyhogy nem szólhat semmit ha kicsit megtréfáljuk.

(Anna szemszöge)

Döbbenten bámulom a hálószoba ajtajában álló Kellant. Hogy a fenébe kerül oda? És ha ott van ki a franc ez itt? Elég dühösen néz, azonnal leesik, hogy a kezeim nem a megfelelő helyen vannak, sőt most már az is, hogy mit műveltem az előbb. Atya ég, a nyakát csókolgattam?! Azt se tudom hova bújak el szégyenemben, sietve a kedvesemhez indulok és hozzá simulok. Megnyugtat a közelsége, a testének ismerős illata, az izmos mellkas ami mindig lenyűgöz. És amit most nem takar semmi. Sőt, az egész testén csak egy derék köré csavart fürdőlepedő van. Nagyot nyelek, és muszáj hozzáérnem.

Meg se kell fordulnom, a hangját meghallva már tudom, hogy a bátyja van mögöttünk. Így még kínosabb a dolog. Felkészülve a mentegetőzésre fordulok meg, de a reakciója hallatán bennem reked a mondat. Na, még ez is. Elfelejtkeztem arról, hogyan is nézek ki jelenleg, és, hogy már volt szerencsénk találkozni ebben a formában. Gondolhat rólam valamit...

A srác tátott szájjal bámul én éppen belefognék a magyarázatba, de mintha most riadt volna fel ezeréves álmából Kellan a fülemhez hajol és belesúg egy mondatot.

- Megtréfáljuk kicsit… - Ez mind szép és jó, én benne vagyok a mókában, de valami közelebbit azért elárulhatott volna.

- Már találkoztatok, úgyhogy felesleges, hogy bemutassam, igaz Cica.

Ránézek, teli szájjal vigyorog és a szemei is furcsán csillognak. Most akkor azt akarja, hogy… Hogy is viselkedtem Atlantic Citybe?

- Si, Honey. Hello Brandon – lépek hozzá és puszit nyomok az arcára, majd a kedvesemhez fordulok. – Te mondani mi menni étterem…

- Éhes vagy? – vigyorog és újra magához von – csak felöltözök és indulhatunk. Az ott a te táskád? - kérdezi, mire csak bólintok – jó addig kipakolhatsz. Bran foglald el magad, rögtön jövünk.      

Megnyugodva követem és villámgyorsan rakom be az ajtót.

- Ezt meg miért csináltad? – kérdezem suttogva.

- Próbáltam rávenni, hogy menjen el, de nem sikerült. Ha most nekiállunk elmesélni ki vagy akkor egész éjjel itt lesz.

- De Kellan, ő mégiscsak a testvéred – próbálkozom. Kicsit zavar, hogy azt szeretné, ha éppen őt csapnánk be. Mit fog rólam gondolni Brandon ha megtudja az igazságot? Az ember a családtagjaival nem tesz ilyet…

- Az igaz, és őt szeretem a legjobban a testvéreim közül, de már annyiszor tört borsot az orrom alá, hadd viszonozzam neki egy kicsit. – Olyan szépen néz rám, levesz a lábamról. - Majd jövő héten beavatjuk, úgyis be akarlak mutatni a srácoknak is. Hivatalosan. Egyszerre meglesz mind a három. 

- Srácoknak? – kérdezek vissza.

- Scott és Erick. Összefutottunk a konditerembe, szerintem ők hívták fel Brandont, mert megtiltottam nekik, hogy a ház környékére jöjjenek.

- Miért? – kíváncsiskodom, pedig tudom a választ.

- Mert most csak az enyém vagy… - ölel át és csókol meg. Aztán elenged és nagyot sóhajt. – de most fel kell öltöznöm, és gyanítom az étterembe is velünk akar jönni. Egyébként vadítóan nézel ki.

Csak mosolygok rajta és kigombolom a kabátom.

- És még nem is láttál mindent…

Aztán gyorsan hátrálok az ajtó felé és intem a kezemmel, hogy nem. Mert az arcára kiülő vágy nem hagy kétséget abban, hogy már nem olyan sürgős neki a vacsora.

- Kint megvárlak – mondom és távozom. Csak amikor szembetalálkozom a bentihez hasonló szempárral tudatosul bennem, hogy itt se sokkal jobb a helyzet.

- És meddig maradsz Los Angelesbe? – érdeklődik Brandon.

- Oh, csak egy hét – válaszolom – utána én utazni el.

Ez végülis igaz, mert amint vége a díjátadónak megyünk a forgatásra Baton Rougeba.

- És Nina? Ő nem jött veled – ki a franc lehet az a Nina? Érdekesen nézhetek rá egészen addig amíg le nem esik, hogy ő Nikkire gondol és, hogy ők ketten…

- No, Nina most lenni sua famiglia. – Ez se hazugság, mert Nikki valóban a családjával van a héten, legalábbis azt mondta. A hír láthatóan elkeseríti egy kicsit, de aztán újult erővel kezd el kérdezősködni. Magamban a pokolba kívánom Kellan ötletét, és őt magát is, mert csak hosszú percek múlva kerül elő. Én meg figyelhetek, hogy nehogy eláruljam magam. Levetkőzni bezzeg másodpercek alatt letud, mi tart ilyen sokáig neki?! Amikor végre megjelenik a nappaliban azonnal megragadja a telefont, tárcsáz és asztalt foglal. Ahogy azt előre sejtettük a bátyja valóban velünk akar jönni, a taxiban semleges témákról beszélgetünk, az étterem nincs messze, alig fél óra múlva már egy kellemes asztalnál ülünk az étlapot bámulva. Majdnem sikerül lebuknom, mert naná, hogy egy olasz ristoranteba hozott bennünket, és meghallva a pincér köszönését kis hijján úgy szólalok meg én is. Igaz neki se sok hiányzik, mert amikor a férfi elveszi a kabátomat meglátja a ruhámat… de szerencsére sikerül kivágnom magam.

(Kellan szemszöge)

Anna, ahogy mindig most is azonnal kapcsol, és bár nem érti a dolgot azt teszi amire kérem. A hálószobában aztán beavatom a részletekbe, nem mondom, hogy örül, de belemegy. Itt már lehetőségem van arra, hogy kicsit közelebbről is szemügyre vegyem. Kettős érzések vannak bennem a kinézetével kapcsolatban. Egyrészt imádom a vakító zöld szemeit és a hosszú fürtjeit, de ugyanakkor a sötét smink és a rövid szertelen haj iszonyatosan vad és csábító.  A testéről már ne is beszéljek. Azt gondoltam, hogy szoknyát visel, hiszen csak a csizma szára kandikált ki ami most is hihetetlenül magas sarkú. A kabátja térdig ér, és amikor kigombolja és meglátom a ruhát elakad a lélegzetem, Kihangsúlyozza minden egyes domborulatát, magasan záródik, de ennek ellenére hihetetlenül szexis. És ugyan olyan tűzvörös, akárcsak az ajkai. Azonnal szemügyre venném közelebbről is, de nem hagyja. Igyekszem sietni, de beletelik pár percbe mire elkészülök. Kedélyesen beszélgetnek, annak mondjuk jobban örülnék, ha a bátyám nem rakná a háta mögé a kanapé támlájára a kezét. Bár tudom, hogy Brandonban megbízhatok, mert soha nem mozdult rá egyetlen barátnőmre se. Most se fog.

Egy közeli éttermet választok, sejtésem szerint Annának tetszeni fog és emlékeim szerint a fotósok is elkerülik. A taxiban közénk kerül, lopva végigsimítok a lábán, és magamban mosolygok azon, hogy egy pillanatra visszatartja a lélegzetét.
Ugyanúgy, ahogy én is amikor az étteremben meglátom -végre kabát nélkül-  leülni mellém. Mert a ruha első látásra teljesen zártnak tűnt, de  most kiderül, hogy mindkét oldalon magasan fel van vágva. És a lényeg a mindkét oldalon van. Mert ha csak felém lenne semmi gond, mögöttem a fal van, és én örömmel legeltetem a szemem vacsora közben a combjain. A másik oldalon viszont ott van Brandon és az egész étterem. És az, hogy a vendégek nagytöbbsége (minden hímnemű) benne gyönyörködjön egyáltalán nem tetszik. Úgyhogy villámgyorsan kapom fel az asztalkendőt és nyújtom felé. Kérdőn néz rám, de nem szól, csak az ölébe teríti. Ez így nem ér semmit. Azon gondolkodom mit tegyek, jobb hijján a sajátomat is a kezébe nyomom, de ezt már nem hagyja szó nélkül.

- Már van egy – mondja halkan, mire ugyanígy válaszolok.

- Látom, csak nem elég. - Végignéz saját magán, aztán mosolyogva rám emeli a tekintetét és visszaadja a második szalvétát. Én éppen tiltakoznék, de látom, hogy az elsőt megigazítja, és így már csak én részesülök a csábító látványban. Sőt valami többen is, mert a lábait keresztbe teszi, amiről eszembe jut valami.  

- Mond, hogy van rajtad valami ez alatt… - súgom halkan, mire elmosolyodik.

- Hát persze, hogy van – feleli, kicsit mozdít a lábán és meglátom a harisnyájának a csipkés szélét. Megkönnyebbülten kifújom a levegőt, de korai volt. – Nem gondolod, hogy januárban harisnya nélkül mászkálok?

Döbbenten bámulok rá, a kacér mosoly a szája sarkában bizonytalanná tesz. Lehet, hogy mást nem is vett alá? Felhördülök a gondolatra.

- Anna, ugye nem… - folytatnám a mondatot, hogy ugye nem jöttél bugyi nélkül, de mikor leesik mit mondtam rögtön elhallgatok. A fenébe. Persze Brandon figyelmét nem kerüli el a név amit kimondtam.

- Anna? Nem Susana – néz ránk kérdőn. Próbálok kitalálni valami észszerű magyarázatot, de persze megelőz.

- Si, nevem Susana, de mio padre szeretni mondani nekem csak Ana. És én is szeretni, ez egy apodo… becenév.

A bátyám elfogadja a választ és a továbbiakban egy téma körül folyik a beszélgetés, jobbára kettejük között. Körülöttem. Én meg néha szívem szerint a testvérem fejére borítanám a bort. Mi a fenének kell felemlegetnie minden fiatalkori ballépésemet?!  

Az este csak egy esetben lehetne jobb, ha előbb véget érne, és ha a végén nyugodtan távozhatnánk. De sajnos ez nem jön össze, szerencsére közös erővel ezt is megoldjuk, és éjfél előtt már haza is keveredünk. Brannek megígérem, hogy jövő héten viszonozzuk a vacsorameghívását, mert ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizessen. Ő már a hétvégén jönne, de Anna közli, hogy akkor elutazunk. Ez újdonságként hat rám, de aztán ahogy kimondja az uticélunk eszembe jut, hogy már említette, hogy szeretne visszamenni a nagyszüleihez, ha Mary hazaviszi a babát. Megkönnyebbülten zárok be magunk mögött, ő már kabát nélkül guggol, és Kolat simogatja. A hátamat az ajtónak támasztva figyelem, a ruha ingerlően megfeszül a fenekén és eszembe jut, hogy ezt valószínűleg direkt csinálja. Mert már az étteremben is láttam rajta, hogy, féltékeny, és őszintén szólva ez tetszik. Hiszen én is az vagyok, mindenkire aki csak ránéz…

(Anna szemszöge)

Kivételesen hízelgő Kellan féltékenysége, bár bevallom őszintén túlzónak találom. A békesség kedvéért azonban megteszem amit szeretne. Igaz bosszúból azt sejtetem vele, hogy nem viselek fehérneműt, ami persze nem igaz, bár abban biztos vagyok, ha meglátja mit rejt a vörös Gucci ruha akkor elégedett lesz. A vacsora jól sikerül ami köszönhető annak, hogy az étel fenséges, a kiszolgálás elsőrendű és a társaság is kellemes. Brandon igazán aranyos, annak ellenére, hogy látszólag folyton a testvérén köszörüli a nyelvét minden szavából sugárzik, hogy szereti a kedvesemet. Én szivacsként szívok magamba minden apró kis információt, bármi érdekel amiben részt vett, ami vele történt. És hallgatva a sztorikat velem együtt ő se volt egy otthonülő jófiú. Kedélyesen elborozgatunk, amíg ők kávéznak én még eltüntetek egy adag panna cottat, amit vigyorogva fogad. Nem tehetek róla, hogy édesszájú vagyok. Igaz egy pillanatra megáll a kanalam a levegőben amikor Bran megjegyzi, hogy milyen jó étvágyam van. Most arra céloz, hogy zabagép vagyok? Látom, hogy egy szinte alig észlelhető mozdulat történik az asztal alatt, csak az arcán átfutó fintorból jövök rá, hogy a kedvesem valószínűleg belerúgott a lábába. És persze abból, hogy azonnal mentegetőzni kezd, hogy nem azért mondta, mert amennyire látta Halloweenkor illetve most is látja az alakom kifogástalan, szerinte csúcsformában vagyok. Én megköszönöm a bókot, Kellantől meg begyűjt egy csúnya pillantást.
Már öltözünk és az előtérben a taxira várunk amikor felmerül a kérdés, hogy valamikor újra együtt vacsorázhatnánk.

- Szombat este? – kérdezi az idősebb kísérőm, látom, hogy a kedvesem éppen bólintani készül, én is örülnék, ha mihamarabb elmondhatnánk neki az igazságot, de az az este pont nem jó.

- Kellan, - fordulok hozzá spanyolul – ma beszéltem Maryvel, és arra gondoltam, hogy ha ráérsz odautazhatnánk a hétvégén. Lehet?

Azonnal beleegyezik, aminek őszintén örülök, és közli a bátyjával, hogy a jövő héten jobb lenne.

A krach akkor üt be amikor kilépünk az étterem ajtaján. Odakinn három tizenéves lány áll, látszólag ránk várva. Nem tartok attól, hogy engem felismernek, az álcám tökéletes, arról nem is beszélve, hogy szerintem akkor se vetnének rám egy pillantást se, ha meztelenül cigánykerekezni kezdenék mellettük. A szemük csak Kellant látja, kis hijján engem félrelökve veszik körbe és nyávogó hangon kérnek tőle autogramot. Én tudom, hogy ez elkerülhetetlen. Azt is, hogy a rajongók és a velük szembeni kommunikáció milyen fontos, hiszen folyton ezzel rágom Rob fülét. De most szívem szerint akkor is odamennék és jól megcibálnám kicsit ennek a három csitrinek a haját. Szinte rámásznak, és naná, hogy nem elégednek meg az aláírásával, fényképet is akarnak. Egyesével, miközben átölelik a derekát. Kellan jól kezeli a helyzetet, nem részesíti nagyobb figyelemben egyiket se, pedig az egyik nyomulós elég dögösen néz ki. Sőt meglepődve látom, hogy a szégyenlős alacsony arcára még egy puszit is lenyom. Kedves gesztus, de persze a másik kettő is azonnal kéri a részét. Én meg újra érzem, hogy közel állok ahhoz, hogy fizikai kontaktusba lépjek valamelyikkel. És abban nem lenne köszönet…

- Mindig ez van, de ne aggódj Ana, az öcsém hűséges típus – hallom, és csak most ugrik be, hogy Brandon itt áll mellettem. Igyekszem rendezni a vonásaimat, ő meg elnézően mosolyog. – Hiába minden, ha beleszeret valakibe akkor meg se lát másokat. És amennyire látom, érted odavan.

Mosolyognom kell azon amit mond, szép gesztus tőle, úgyhogy hálából adok egy puszit az arcára mire vigyorogni kezd. Kellan hirtelen terem mellettünk és terel bennünket a taxi felé. Először azt hiszem azért amit tettem, de aztán meghallva a hangját kiderül, hogy nem.

- Fotós, jobbra – súgja. Nem fordulok abba az irányba, helyette becsúszok az ülésre ők meg azonnal két oldalról mellém. Az út hazáig csendben telik, elbúcsúzunk, már a lépcsőn lépkedünk felfelé amikor a bátyja lehúzva az ablakot kiszól.

- Srácok, karácsonykor nem arról volt szó, hogy Ana szőke? – egymásra nézve nevetünk fel, ő meg nem érti. Aztán magyarázat helyett csak integetünk és belépünk a házba.

Örülök, hogy végre ketten lehetünk, illetve csak majdnem, mert Kola az ajtó hangjára azonnal megjelenik. Megsimogatom, majd amikor újra kivonul a kertbe becsukom mögötte az ajtót. Éppen megfordulnék, de nincs hozzá helyem, mert szorosan tapad hozzám, és csúsztatja a karjait a derekamra.

- Szóval Miss Mc’Gee, beszéljünk csak az ön hiányos ruházatáról. – Majdnem felnevetek a szigorú hangjától, de belemegyek a játékba.

- Nem igazán értem a kérdést Mr. Lutz – felelem miközben kiszabadítom magam és elindulok a kanapé irányába.

- A hiányzó fehérneműjére gondolok – folytatja tovább komoly hangon.

- Biztosíthatom, hogy minden szükséges ruhanemű rajtam van – incselkedem vele.

- Láthatnám? – kérdezi, és a hangjából felcsendülő vágyakozás megállít. Eredetileg a hálószobáig akartam menni, de végülis miért ne. Szembefordulok vele, és a szemébe nézek.

- Ahogy parancsolja Mr. Lutz. – A kabátomtól már előzőleg megszabadultam, most a ruha oldalán lévő zipzárt húzom le. Miután ez megvolt kikapcsolom a rejtett gombot, még mindig magam előtt tartva kihúzom belőle a két kezem, majd szándékosan lassan lecsúsztatom, kilépek belőle, majd komótosan az egyik székre terítem. A hang ami a torkából kitör olyan, mint egy fuldoklóé aki levegőért kapkod. Elégedetten figyelem, hogy szinte felfal a szemével, folytatnám a vetkőzést, de…              

(Kellan szemszöge)

A hangjából érzem, hogy mulat rajtam, de az arca komoly marad. Hihetetlenül lassan szabadul meg a ruhájától, lélegzet visszafojtva várom, hogy meglássam a meztelen testét, de nem így lesz. És az a látvány ami az után fogad, hogy leveti… Az a fűzőszerű valami ami alatta van lenyűgöző. Pánt nélküli, ingerlően megemeli a melleit, a dereka olyan keskenynek tűnik, hogy szerintem simán átérném a két kezemmel. Magasra szabott, kis hijján kilátszik a csípőcsontja, az aljához van csatolva a már emlegetett fénylő, testszínű harisnya aminek a csipkéje ugyanúgy, mint a ruha és a fehérnemű - vörös. Ahogy ott áll a magassarkú csizmában, izzó szemekkel maga a két lábon járó csábítás. És az enyém. Egyes egyedül én csókolhatom meg. Csak én simogathatom.  És csak én élvezhetem ennek az egyedülálló, gyönyörű nőnek a szerelmét. Késlekedés nélkül lépek mellé, képtelen vagyok tovább várni, meg kell érintenem. Nem mozdul, csak a szemembe néz. Zavar, hogy most nem láthatom a megszokott bársonyos szempárt, de képtelen lennék addig várni amíg megszabadul a lencséktől. Kell nekem, szőkén vagy barnán, barna vagy zöld szemekkel. Mindenhogyan. Nem tudok határt szabni a vágyaimnak piócaként tapadok a szájára, és amint megérzem az összeérő nyelveinket magamhoz rántom. Azonnal hozzám simul, kezei a hajamba túrnak egy pillanatra, de a következőben már érzem, hogy az ingem gombjait bontogatja. Villámgyorsan szabadulok meg a kabátomtól, és az útban lévő széket félretolva az asztalra ültetem. Lázasan simítok végig a hátán, majd az oldalán, próbálok rájönni milyen módon tudom kiszabadítani a két ingerlő halmot börtönéből. Mivel a megoldás kulcsa elveszett, én pedig jelenleg nem vagyok túl türelmes egyszerűen fogom az anyagot és meghúzom lefelé. Ad egy halk reccsenő hangot, de enged az erőszaknak. Várom, hogy rám szóljon, de nem teszi. Amennyire látom és érzem mással van elfoglalva, mert bár nem emlékszem mikor, de a nadrágom és az alsóm már valahol a bokámnál jár. Simogató ujjai az őrületbe kergetnek, a számmal a mellére tapadok mire a háta ívben megfeszül. Annyira vágyom rá, hogy az már szinte fáj, de még mindig nem tudom, hogyan kéne kihámoznom ebből az izéből. Most is, mint már sokszor azelőtt válaszol, mint feltenném a kérdést. A hangja csak egy suttogásnak tűnik, de megoldódik a rejtély és végre összeforr a testünk. Megkönnyebbülök és az arcára nézek, figyelem ahogy a nyelvét végighúzza az alsó ajkán és közelebb hajolva én is ezt teszem. Lágyan csókolom, és igyekezve visszafogni magam lassan kezdek el mozogni. A tekintetünk összefonódik és egymáshoz tapadva robban fel körülöttünk a világ.

Utána hosszú percekig vagyunk ebben a testhelyzetben, lassan cirógatom a hátát, miközben arcomat a vállára ejtem. Csak akkor húzódom el amikor megborzong és rájövök, hogy mindketten úszunk a verítékben.

- Meg fogsz fázni – mondom neki, mire felnevet.

- Nem, melegem van, - és újra magához húz. – Ez a nap is jól kezdődik – kuncog fel hirtelen én pedig nem értem mire gondol. Válaszul felém fordítja a kezemet és a csuklómon lévő órát. Az valóban azt mutatja, hogy egy új napba léptünk.

(Anna szemszöge)

Most is úgy közeledik hozzám, mint egy zsákmányát becserkésző ragadozó, de nem érzem magam áldozatnak. Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Érinteni akarom és amint megtehetem meg is teszem. Amikor elgurul egy apró gomb átfut rajtam a gondolat, hogy vagy be kell szereznem egy varrókészletet, vagy vennem neki egy tucat új inget, mert nem ez az első darab amit kissé leamortizálok. De csupán egy röpke pillanatig tart az egész, utána már azzal vagyok elfoglalva, hogy az ujjamat végig futassam valamennyi kis kockán ami a hasát alkotja. Azóta vágyom erre, hogy megláttam érkezéskor, és megnyugtató, hogy végre megtehetem.

Az viszont ahogy ő ér hozzám nem éppen a nyugalmamat szolgálja, sokkal inkább felborzolja és egy pontba gyűjti össze a testem minden idegszálát. Aztán ezek a pontok vándorolni kezdenek attól függően, hol érzem meg a bőrömön az ajkait, és az ujjai simogatását. Érte lüktet minden porcikám, a lehető leggyorsabban bontom ki az övét, pattintom ki a farmert és gyűröm lefelé. Agyam hátsó zugában egy hang azt suttogja, hogy kényelmesebb lenne a hálószobában, és ez itt mégiscsak az étkezőasztal, de a szívem dübörgése hangosabb és elnyomja. Érzem, hogy felültet és készségesen húzom széttárt combjaim közé.

Egyet akarunk. Egymást. Napok óta az időnk legnagyobb részét szeretkezéssel töltjük, de úgy tűnik ez ellen nincs orvosság. Se tabletta, se szérum, csupán akkor csillapodik kissé a vágyunk ha a testünk összeforr.  

Tudom, érzem mit szeretne. Eredetileg, mikor valamikor régen órákkal ezelőtt felöltöztem elképzeltem, hogy majd szépen lassan szabadulok meg először a csizmától, aztán egyesével a harisnyáktól és végül a bodytól, de ezt a tervet már elvetettem. Most akarom. Azonnal.

- Patentok – meglepődöm milyen erőtlenül szól a hangom, de azonnal rám néz. - Alul…

Nem kell elismételnem, érti mire gondolok. És végre megtörténik. Óvatos mozdulattal hatol belém, mintha attól tartana bármi bajom eshet. Pedig hát mi történhetne velem amikor itt tart szorosan? Csak őt látom, elveszek a tekintetébe, és abban az édes kínzó gyötrelemben amit a lassú mozdulatai okoznak. Nem értem, hogy képes még erre, én képtelen vagyok fékezni magam. Ujjaimmal az asztal szélét markolom, olyan erősen, hogy félek, hogy megreped. De persze nem. Helyette a világ darabokra hullik körülöttem és ezernyi apró csillagocska jelzi, hogy átléptem az univerzum azon részébe ahonnan már nincs tovább.

Kezemet a nyaka köré fonom, és úgy kapaszkodom belé, mint anyjába a kisgyermek. Érezni akarom, hogy itt van, hogy ez valóban valóság és nem csupán a képzeletem játszik velem. A néma csöndben csak a lassan csituló zihálásunk hallatszik, és az egymás testét cirógató ujjaink találkozása a másik bőrével. Nem érzékelem se az idő múlását, se azt, hogy fáznék, de ő aggódva húzódik el. Nem tetszik, nem akarom. Csak a közelségére vágyom, de be kell látnom, hogy igaza van és odabenn kényelmesebb lenne. Csalódott sóhajomat nem tudom visszatartani, mire felnevet. Én is elmosolyodom aztán azonnal tiltakozni kezdek.

- Kellan azonnal tegyél le – de persze nem hallgat rám, a karjába kap és indulna velem. Csak éppen nem számolt egy aprósággal. Azzal, hogy a lábait béklyóba köti még mindig a nadrágja. Együtt zuhanunk a földre, mire feljajdul. Én nevetni kezdek, de aztán látva az arckifejezését megijedek. – Jól vagy? Megütötted magad? Hol fáj?

Mellé csúszva tapogatom végig az oldalát, nem mintha lennének orvosi ismereteim csak valahogy ez tűnik logikusnak. Nem mond semmit, de az arca még mindig elég megkínzott.

- Honey szólalj már meg – sürgetem, mire végre választ kapok.

- Jól vagyok... – nem tűnik túl meggyőzőnek, de felül, így legalább abban biztos lehetek, hogy a gerince rendben van. Óvatosan végigsimítok a tarkóján, nem érzek nedvességet, szóval nem vérzik. A háta következik, aztán a bordái, mire meghallok egy furcsa, nem ideillő hangot. Kuncog. Döbbenten nézek rá, és valóban az arcán hatalmas mosoly. Elfut a pulykaméreg, én itt aggódom, és már látom magam előtt gipszben ő meg kiröhög. Felállok és a hálóba vonulok, és cseppet se érdekel a méltatlankodása. Azonnal a fürdőbe megyek, és megszabadulok a lencséktől, a parókától, a sminktől. Elég hangosan csukom be magam után a zuhanyajtót és megnyitom a csapot. Hosszú ideig élvezem a rám zúduló vizet, és csak sokára lépek ki. Ott áll, immáron meztelenül a csap mellett és bűnbánóan néz rám. Már nem haragszom, de ezt egyáltalán nincs szándékomban elárulni.

- Ne haragudj – mondja, én meg kikerülöm egy szó nélkül. Neki állok fogat mosni, hallom, hogy zuhanyozik. Bebújok az ágyba és csak az ő oldalán hagyom égve a kislámpát. Mikor bejön úgy teszek mintha aludnék, de közben hallgatózom és már a kezemben tartom a bosszúm eszközét.

(Kellan szemszöge)

Sóhajtozva simogatom a sajgó fenekem, mert a büszkeségemen kívül ez az egyetlen ami megsérült. Tudom, hogy kell esni, ez automatikusan jön akkor is, ha az ember nem éppen kaszkadőrmutatványok elvégzésére készül, hanem a barátnőjét akarja bevinni a karjaiban a hálószobába. Nagy szerencsémre egy lépést se tudtam tenni, így legalább Anna maradt felül és nem lett baja. Azért jajdultam fel, mert őt féltettem, de ő félreértette. Aztán már nem volt szívem elárulni, hogy kutya bajom, mert olyan aggódóan vizsgált meg. Csak nem számoltam azzal, hogy a vékony picurka ujjai megcsiklandoznak és felnevetek. Azt bizony kár volt, mert most duzzog. Láttam a sértődöttséget az arcán, csak nem tudom, hogy engeszteljem ki. Ezért nem mertem követni a zuhanyzóba, helyette itt várom, hogy kilépjen onnan.

Meghökkenek a gyors átváltozástól, mert immáron újra természetes szépségében áll előttem és éppen a hajcsatot veszi ki a hajából ami leomlik a derekáig. Szeretném átölelni, megcsókolni, de nem hatja meg a bocsánatkérésem. Percek múltán amikor belépek a hálószobába a takarót szorosan maga köré tekerve fekszik. Reggel megbeszéltük, hogy nincs több lefekvés haraggal ezért erre hivatkozva guggolok az ágy mellé az ő oldalán.

- Anna – semmi reakció, a szempillája se rebben, bár ebben a gyér fényben úgyse venném észre. – Ne haragudj, tudom, hogy megijedtél, de jól vagyok.

Hirtelen ül fel és néz felém. A lámpa a háta mögött van, így nem látom az arcát csak a körvonalait.

- Egészen biztosan? – a hangja aggódónak tűnik, így sietve válaszolok.

- Egészen biztosan.

- Nem fáj semmid? A hátad, gerinced, fejed? – kíváncsiskodik.

- Nem - felelem azonnal.

- Akkor jó – feleli. Éppen készülök felállni, hogy mellé bújjak, de ebben a pillanatban fejbe vág a párnával. – Ha még egyszer ilyesmivel szórakozol – püföl megállás nélkül – miközben én azt hiszem, hogy megsérültél – újabb ütések – akkor nagyon megjárod Kellan Lutz.

Próbálom leteperni, persze csak úgy, nehogy fájdalmat okozzak neki, de csak nehezen sikerül.

- Elég legyen már, na… Anna, hagyd abba…

- Megígéred… - kérdezi és hogy hogyan csinálja nem tudom, de átfordít és lovagló ülésben a hasamra telepedik.

- Bármit megígérek, csak fejezd be.

- Bármit? – jön az újabb kérdés, de az én gondolataim már messze járnak, mert vad amazonként hajol fölém, viszont az öle pontosan az ágyékom fölött van.

- Bármit – nyögök fel.

- Akkor jó – közli és mellém fekszik, magunkra húzva a takarót.

Egyáltalán nem tetszik ez a hirtelen helyzetváltoztatás, de hallom, hogy nagyot ásít. Oké, tudok én várni, akkor először alvás. Felveszzük a megszokott pozitúrát, a hasára simítom a kezem, mire azonnal összefonja az ujjaink. Hallgatom, ahogy szuszog és már majdnem elalszom amikor eszembe jut valami.

- Te átvertél – suttogom a hajába mire felkuncog.

- Te is. Egy-egy.