3. Fülledt percek…

(Anna szemszöge)

Olyan türelmetlen vagyok. Szívem szerint siettetném a sofőrt, de nem akarok feltűnést kelteni. Elkövettem ugyan mindent, hogy ne lepleződjem le de tartok tőle, hogy a sapka egyszer csak félrecsúszik és leomlik a hajam alóla. Szerencsére eddig megúsztam, hiába próbáltam megkeresni nem tudom hova raktam el a parókát, pedig úgy emlékszem hazahoztam Atlantic Cityből. Na mindegy, majd a napokban veszek párat, és kontaktlencséből is fel kell tankolnom. Most szerencsére sötét van, úgyse látszik a szemem színe.

Felismerem az utcát ahol Kellan lakik, pedig eddig csak kétszer jártam erre. Az sms-t már előre megírtam, most csak el kell küldenem. Gyorsan fizetek és még fel se érek a lépcsőn amikor az ajtó már kinyílik. Olyan hihetetlen hogy engem akar. Márpedig kétségem se lehet, hogy így van, mert nemcsak a tekintete fal fel kis hijján, de úgy ölel, mintha hetek óta nem találkoztunk volna. A kutya felbukkanása akadályoz csak meg bennünket abban, hogy itt az ajtónál essünk egymásnak. Most is barátságos bár Kellannek igaza van, rá elég szemrehányóan néz. Aztán persze gyorsan elérünk a hálószobájáig, sőt ha nem lépek közbe az ágyat is kipróbálás alá vesszük, de előtte van valami ami fontosabb.

Lassan egy napja, hogy utoljára zuhanyoztam, így ugyancsak itt az ideje. Amikor a hajába túrtam csók közben éreztem, hogy nedves, ő gondolom már túl van a tisztálkodáson, ami nagy kár, mert a közös zuhanyzásaink eddig mindig frenetikusak voltak. Próbálok sietni, de mégis több mint negyedóra mire letusolok, fogat mosok, kifésülöm a hajamat. Hoztam ugyan magammal hálóinget, de feleslegesnek érzem felvenni és azt se akarom megkockáztatni, hogy megint letépje rólam. Úgyhogy meztelenül lépek ki a fürdőből, csak egy lámpa ad némi fényt az egyik éjjeliszekrény irányából. Kell egy másodperc, mire a szemem hozzászokik a félhomályhoz. Az első amit felfedezek az Ő, az oldalán fekszik és szemlátomást alszik. Figyelem egy percig, csak utána lépek halkan az ágy mellé. Szerencsére sikerül megszereznem a takarót, úgyhogy bebújok mellé és magunkra húzom.

(Kellan szemszöge)

Sietve behozom a kért üdítőt, kizárom a kutyát, lekapcsolom a lámpát és várom, hogy visszaérjen. Hallom a fürdőből kiszűrődő víz hangját, majd ahogy fogat most. Csak egy pillanatra csukom le a szemem, mégis a következő amire feleszmélek, hogy csend van. Túlságosan is nagy csend. Aztán hamar megnyugszom, mert érzem hogy bejött. Fel se kell néznem, a testéből áradó citrus illat összetéveszthetetlen, és egyre csak közeledik felém. Résnyire nyitom a szemem, de már csak azt látom, hogy magunkra húzza a takarót.

Na nem. Kizárt, hogy most aludjunk. Az határozottan nem szerepel a ma éjszakai terveimben. Ezt sietve a tudomására hozom, de amikor megérzem a meztelen testét már tudom, hogy egyre gondoltunk. Szeretni akarom. A kimerülésig gyötörni, és a lehető legnagyobb örömet szerezni neki. Jó nem mondom azért jó lenne, ha az én testem is megszabadulna attól az édes kíntól, amit a jelenléte okoz minden alkalommal amikor mellettem van.

Azonnal megcsókolom, az ismerős mentol íz bizseregteti a nyelvemet, igyekszem nem agyonnyomni, így félig az oldalamon fekszem. Ez több szempontból is jó, kényelmes, és a kezem nyugodtan kalandozhat rajta. Amikor elérem a kebleit, nagyot sóhajtok. Romlik Ryan látása, még hogy ezeket a kívánatos halmokat elcsúfítani némi szilikonnal?! Istenkáromlás lenne. Ujjaim elégedetten játszadoznak az azonnal megmerevedett bimbókkal, amikor meghallom a halk sóhaját a számmal is rátapadok. Incselkedik velem már megint, és én megmutatom mit tervezek. Lépésről lépésre közeledem a forróságot árasztó édes barlanghoz, válaszul a teste megmerevedik. Egy pillanatra nem tudom ez most minek a jele. Jó vagy rossz amit teszek, a hangja is elbizonytalanít.

- Kellan… ne… hagyd abba… - nem okozhattam fájdalmat neki, de azért rákérdezek.

- Mi a baj? – a válaszán nevetnem kell. Folytatom a kényeztetését, persze nem is ő lenne, ha a kezei nem tévednének válaszul veszélyes tájakra a testemen, próbálok távol kerülni a simogató ujjaktól, de a lábaival magához szorít, és bevallom annyira nem tiltakozom. Nem tudom, hogy került le rólam a nadrág, és nem is igen érdekel. Csak az a fontos, hogy végre belé temetkezhetem. Nem akarom elsietni, de élvezetének hangjai a végsőkig feltüzelnek. Érzem, ahogy a körmei a hátamba vájnak, testének rejtett izmai szorítják lüktető férfiasságom és megadom magam a sorsnak. Szinte bele robbanok, és csak nehezen tudom visszanyerni a normális légzésemet. Szeretném megcsókolni, de előtte váratlan akadályba ütközöm, sietve távolítom el az útból, és a forrasztom össze az ajkainkat.

Kis idő múlva félve, hogy túl nehéz vagyok neki a hátamra gördülök, el nem engedve egy pillanatra sem. Kielégülten cirógatom a hátát, hiába a tervek a fáradtság a hosszú utazás miatt megteszi a hatását, csak egyetlen mondatra van még erőm. Aztán már szinte alszom, de a válasz szerencsére még eljut a tudatomig. És megmelengeti a szívemet.

(Anna szemszöge)

Éppen elhelyezkednék kényelmesen amikor két kéz kúszik a derekamra és a következő pillanatban már félig alatta találom magam.

- Most megvagy… - közli. A meglepődéstől csak arra eszmélek fel, hogy az ajkai a nyakamat csókolgatják.

- Azt hittem alszol – méltatlankodok, de azért igyekszem kényelmesen elhelyezkedni, és a hátát cirógatva még közelebb húzni magamhoz. Na nem mintha ez lehetséges lenne… - becsaptál. 

- Én ugyan nem – emeli fel a fejét, ami bevallom őszintén elégedetlenséggel tölt el. Jó helyen volt ott ahol eddig időzött. – Te vontál le téves következtetést abból, hogy csukva volt a szemem. De én mára nem alvást terveztem…

A kalandozó kezei bizonyítják is, hogy ez mennyire így van. Az ajkai követik az ujjai útját a testemen.

- És mégis mit, ha nem alvást – kérdezem, de az utolsó szó már csak egy sóhajtásnak tűnik.

- Ezt… - nyom egy puszit a számra – aztán ezt… - újabb csókok, ezúttal a melleimen, - és főleg ezt… - megérzem a nyelvét a köldökömben, céltudatosan halad dél felé, de ha így folytatja, akkor nekem annyi. A testem izzik a vágytól, próbálom rávenni, hogy lassítson a tempón.

- Kellan… - nem akarom, hogy ilyen gyorsan vége legyen – kérlek…

Azonnal megáll amint meghallja a hangomat, bár érzem, hogy nehezére esik. Hihetetlen, hogy azt hiszi baj van. Ugyan mi baj lehetne? Csak egyetlen gond akadhat, ha nem fejezi be amit elkezdett, mert bár a száját elemelte az ujjai megállás nélkül kényeztetnek.  

- Ne hagyd abba – mondom ki ezúttal egy szuszra a teljes mondatot, hogy végre helyesen értelmezze azt.  

Felkuncog, és a továbbiakban már képtelen vagyok a beszédre. A szavak helyét átveszik a sóhajok, a halknak szánt nyögések és kisvártatva a testeink ütemes mozgása. Egy párnát rakok a számra, mert nem akarom, hogy más rajtunk kívül a lakásban tartózkodó is tisztában legyen azzal melyik az a pillanat amikor a kéj robbanásszerűen önti el a testemet.

Határtalan jó érzés magamban érezni, hallani, ahogy ő is kapkodva veszi a levegőt bizonyítva, hogy az együttlétünk neki is örömet okozott.  

- Mi a fene - távolról jut el hozzám a morgás hangja, és a következő pillanatban a hangtompítóm már a szoba egy távoli pontján landol. Aztán húz magával, és én mágnesként követem. Anélkül fordulunk át, hogy a testünk egy centimétert is eltávolodna egymástól, és ez így van jól. Érzem, hogy lassan átevezek az álom világába, de még mielőtt megtehetném déjà vu érzésem támad.

- Szeretlek, Cica.

A születésnapomkor júniusban az első közös éjszakánk hajnalán is ezt mondta mielőtt elaludtunk volna. Akkor korainak éreztem ezt a vallomást, ma már tudom, hogy őszintén gondolja. És én is. És már nem félek kimondani, sőt ezután minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy a tudomására hozzam, mert ma láthattam ez mekkora öröm a számára.

- Én is szeretlek Kellan.

(Kellan szemszöge)

Kipihenten ébredek, mintha még soha nem aludtam volna ilyen jól. Fekszem a hátamon és bámulom a plafont. Olyan elégedettnek érzem magam, mint maci a málnásba. Aztán hirtelen jut el a tudatomig, hogy mi is ennek az oka. Illetve ki. Valaki aki most határozottan nem ott van ahol lennie kéne. Mert a helyes az lenne, ha Anna itt feküdne mellettem, és azonnal magamhoz húzhatnám. Rövid ideig kétségbe esek, de felfedezem a táskáját és a kabátját, úgyhogy messze nem mehetett. A fürdőből nem szűrődik ki zaj, így kénytelen vagyok felkelni, hogy kiderítsem hova lett. Útközben felkapom az esti alsónadrágom, az ágyra dobom a párnát. Vigyorogni kezdek, mert eszembe jut, hogy miért került a földre. Az, hogy én váltottam ki belőle azokat a hangokat kifejezetten tetszik. És szándékomban áll megismételni minél előbb a dolgot. Hangtalanul nyitom ki a hálószobám ajtaját és azonnal le is cövekelek. Szokás szerint a konyhában találom, nekem háttal áll mezítláb és valamit aprít miközben a kutyámmal beszélget. Még soha nem tűnt fel, hogy ez a póló ennyire szexis lenne, bár valószínűleg most is csak azért van így, mert nem én viselem, hanem ő. Alig takarja a combjait, kifejezetten tetszik, ahogy felfelé csúszik amikor levesz valamit a felső polcról.

Vajon… nem vagyok benne biztos, de sejtésem szerint semmit se visel alatta. Khm.

Úgy döntök meglepem és ebben kivételesen Kola is a segítségemre van, mert bár elnéz felém egy pillanatra, de szinte azonnal újra a kedvesem felé fordul. Hálátlan.

Aztán megértem a ragaszkodását, mert éppen egy szép szelet sonkát nyújt felé.

- Nem tudom mivel etetnek téged – hallom Anna hangját – de hihetetlen étvágyad van. Aztán nem ám elárulsz a gazdinak. Kétlem, hogy örülne annak, hogy sonkával etetlek. Ez maradjon a mi titkunk, oké.

- Csak semmi titkolózás – súgom a fülébe, mert éppen mögé érek.  – És rád még azért se haragudnék, ha grillcsirkével tömnéd a kutyát.

Aprót sikkant és azonnal sarkon fordul, ami kifejezetten jó, mert egyazon pillanatban ragadom meg a derekát és húzom magamhoz.

- Megijesztettél – súgja vissza, én pedig elmerülök a felragyogó szempárban. – Miért nem szóltál… - néz szemrehányóan a kutyára, aki aprót vakkant.

- Jó reggelt – mondom és azonnal az ajkaira tapasztom a számat. Lágyan csókolom, a nyelveink azonnal találkoznak és csak másodpercek kellenek ahhoz, hogy magával ragadjon a vágy mindkettőnket. A pultnak szorítom, nem mintha tiltakozna egy pillanatig is. A kezeim útra kelnek, és türelmetlenül simítok végig a mellei irányába. Érzem, ahogy a kezem alatt azonnal megmerevednek, ő se tétlenkedik, ujjai a hátamat simogatják. A póló elcsúszik így a V kivágás felfedi az egyik vállát, és a kilátás… megfizethetetlen. A számat igyekszem alá juttatni az anyag halk reccsenéssel enged egy picit. Ez a hang kettős hatással van rá, egyrészt finoman eltol magától, amit rosszul tűrök, másrészt elhomályosult szemmel néz az arcomba.

- Kellan, bejöhetnek… - mondja halkan. De meghazudtolva a szavait, a tenyere fájóan feszülő ágyékomra simul. És simogatni kezd.

- Kik? – nézek rá zavaros fejjel, mert az amit a kezével művel elveszi az utolsó józan gondolatomat is.

- Hát Sandy és Zack.

- Jah, - esik le, és most már tudom, hogy minden akadály elhárult annak az útjából, hogy itt és most magamévá tegyem. – Nincsenek itthon.

Az ellenállása megtört, én pedig végre elérem a póló alját és kutakodni kezdek. Ahogy sejtettem és reméltem nincs alatta semmi. Egy mozdulattal emelem fel és ültetem pár centivel arrébb a pultra. A magasság pontosan megfelel, végigsimítva a combjain tárom őket szét, majd a fenekénél fogva húzom a szélére.

- És ha közben hazajönnek? – szólal meg újra, de közben azok az édes kis tenyerei már az alsómban járnak, és az érte ágaskodó testrészemet cirógatják.

- Szombat este előtt semmiképp – válaszolom, és közben elérem a forróságot árasztó nőiességét. Egy mozdulattal tüntetem el benne két ujjamat mire hangosan felnyög, de persze makacsul kérdezősködik tovább.

- Miért hova menteeek – elhúzom a számat, mert a sóhaj ami feltör belőle kifejezetten tetszik. Miközben a kezem változatlanul benne mozog hüvelykujjammal duzzadt gombocskáját morzsolgatom. Azt hiszem most van vége a beszélgetésnek, mert a teste ívben megfeszül, érzem, hogy a kezei nyomán az alsóm elindul lefelé, és ez határozottan tetszik. Aztán hirtelen mégis megakad a mozdulatban. Na most meg mi van? Rá emelem a szemem, mintha zavarban lenne, majd elmosolyodik.

- Kellan…

- Igen – kérdezem azonnal, de egy percre se hagyom abba a kényeztetését.

- Kiengednéd Kolat a kertbe – egyszerre tűnik zavartnak és vidámnak. Én is a kutya felé fordulok. Az ajtó előtt fekszik, az egyik mancsával mintha a szemét takarná. Jó, végülis ebben van valami. Nem túl szívesen de elhúzódom a kedvesemtől.

- Ne mozdulj… - kérem, és villámgyorsan lépek a terasz üvegajtajához. Elhúzom, majd azonnal vissza. A kutya ugyanis ágyúgolyót megszédítő sebességgel lő ki. Megnyomom a roló gombját, de nem várom meg, hogy valóban leér-e újra a konyhába termek. Ugyan ott ül, ugyanúgy ahogy hagytam. Egy pillanatig gyönyörködöm benne. Az arca kipirult, a szemei ragyognak, a haja sátorként omlik a vállára. Mellé érve szó nélkül csókolom meg, csak annyi időre válok el tőle, hogy lecibáljam róla a pólót és megszabaduljak az alsónadrágomtól. Éhes tekintettel néz rám, és valószínűleg én is így festhetek. Magához ragadja az irányítást, ami kifejezetten tetszik. A csípőmnél fogva húz magához, és akadály nélkül csúszok belé. Mindketten megkönnyebbülünk amikor összeforr a testünk, ajkaimat a mellére tapasztom és lassan mozogni kezdek. A lábai a derekamra simulnak miközben az egyik keze a pultra támaszkodik. A másikkal a vállamba kapaszkodik és próbál gyorsabb mozgásra ösztönözni. Na nem mintha nagyon kellene…   

(Anna szemszöge)

Reggel kipihenten ébredek, csönd van, de mintha valami furcsa, ütemes zaj zavarta volna meg az álmomat. Ami bevallom elég rosszul érint, mert olyan valóságosnak tűnt az egész. Azt álmodtam, hogy Kellannel szeretkezem, és most kicsit csalódott vagyok. Az is elég kellemetlen, hogy valami satuként szorít a matrachoz, próbálok szabadulni, mire halk morgás a válasz, de enyhül a nyomás a derekamon. És végre rájövök. Óvatosan fordulok meg, és máris mosoly önti el az arcomat. Hát nem álom volt. Valóban itt fekszik mellettem, már emlékszem az esténk minden élvezetes percére, az érkezésre, az összebújásunkra, a kölcsönös vallomásokra. Az öröm lávaként folyik szét az ereimben, és csak figyelem elégedetten az öntudatlan arcát. Viszont a zaj újra visszatér, lassan bújok ki a karja alól, mert hallva, hogy határozottan a táskám irányából szűrődik, már tudom mi lehet az.

Ahogy sejtettem a telefonom rezeg, öt hívás van rajta, természetesen mind egyazon személytől. Tanácstalanul állok, amikor újra villogni kezd. Felfedezem a fotel hátára dobott pólót sietve magamra húzom és kilépek a szobából. Az egész házban csend honol, nem akarom zavarni a kedvesem lakótársait se, így a teraszra vezető ajtót elhúzva kilépek a kertbe. Bár a nap szépen süt nem lehet több tíz foknál, úgyhogy pillanatok alatt megfagyás közeli állapotba kerülök. Jobb hijján egy székbe telepedem és igyekszem minél nagyobb testfelületemet elrejteni a hatalmas póló alatt.

A készülék a kezemben újra vadul villogni kezd, én meg beletörődően megnyomom a hívásfogadás gombot.

- Buongiorno, piccola! Mi olyan sürgős, hogy ilyen korán hívsz? – kérdezem azonnal, mert a kijelzőn természetesen Gina neve villogott rendületlenül.

- Oh, mi dispiace mia sorella – szabadkozik azonnal. – Felébresztettelek? Nem akartam, de gondoltam már biztosan fenn vagytok. Mindjárt dél. Mit műveltetek az éjszaka?

A hangján érzem, hogy szíve szerint repülőre ülne és jönne ide, és gyanítom, hogy nem miattam. Sietve javítom ki a tévedését.

- Először is, alig múlt nyolc óra… - befejezni sincs időm, mert közbeszól.

- Miért nem hat óra az időeltolódás?

- Nem piccola, kilenc. A hat óra New Yorkra érvényes.

- Jó de akkor is…

- Igen akkor is, de ha gondolkodsz rájössz, hogy majd egy napot repültünk, és nem is kerültünk túl korán ágyba.

Persze mindent el kell mesélnem, kezdve a felszállás után történteket amiről már hallott, mert az ikrek leadták a drótot. Időközben megérkeznek a szüleink is, így immár kihangosítva faggatóznak. Megnyugtatom őket, hogy minden rendben, elmesélem a többiek reakcióját, aztán persze szóba kerül Mary és a baba, hogy jártunk Shane papáéknál a farmon. Azt eltitkolom, hogy mit művelt már megint őurasága, a Los Angelesben minket váró fogadóbizottságot és a kapott instrukciókat viszont nem. Davide most is morog egy kicsit a színjáték folytatása miatt, de nem komolyan. Le tudnám szerelni, csakhogy ez nem telefontéma, így inkább terelve a szót közlöm, hogy már egy lépéssel közelebb vagyok a húgom kérésének megvalósításához, és azok után, hogy belementem a díjátadóba remélem, hogy sikerül is kiharcolnom amit szeretne. Ahogy az várható volt odavan attól, hogy megyek Robbal a Golden Globe-ra, sőt ettől a hírtől még anya is lelkesedni kezd. Jó tíz percig beszélünk, de a lábujjaim már kis hijján lefagytak, így közlöm, hogy amint tudok már valamit hívom őket, és azt is megígérem, hogy legalább kétnaponta telefonálok.

Amikor lerakom azonnal egy kíváncsi szempárral találom szemközt magam, Kola a mancsaira támaszkodva figyel, de szerencsére most is barátságosan csóválja a farkát.

- Szia nagyfiú – nyújtom ki felé a kezem, mire azonnal közelebb jön. Megsimogatom a fejét. – Téged meg ide száműztek…

Megy ez így egy rövid ideig, de lassan ráeszmélek, hogy ugye itt kinn hideg van, ideje bemennem. Van mégegy dolog ami sürgeti az indulásom ez pedig a gyomrom irányából hallatszó határozott jelzés. Belegondolva, tegnap délután Wyomingba ettem utoljára, ott se túl sokat. Kettesben, mert a kutya egy lépést se távolodik tőlem megyünk a lakásba. Az este nem néztem körül túlságosan, most igyekszem bepótolni a mulasztást. A nappalira még a nyáron vetettem pár pillantást, minden ugyan olyannak tűnik és engem most határozottan a konyha érdekel. Tipikus amerikai, egy pult szeli ketté a teret a konyhaszekrény és az ebédlőasztal között. Oké, enyhén zavar amire készülök, de a szükség nagyúr. Márpedig nekem most határozottam valami ehetőre van szükségem. A hűtő már akkor tetszik amikor még ki se nyitom, kétajtós masszív darab az egyik oldalon beépített jégkocka készítővel. Még egy pillanatig vacillálok, és a bezárt ajtók felé nézek, aztán úgy döntök, hogy csak nem bánják ha reggelivel várom őket.

Elégedetten szemlélem a választékot, mindent megtalálok, szedegetem elő a hozzávalókat, és már szinte a számban érzem az étel ízét. A következő lépésként a szekrényeket térképezem fel, olyan rendezettnek tűnik minden. Kíváncsi lennék, hogy vajon ez már Sandynek köszönhető, vagy a srácok is ilyen pedánsak. Inkább az előbbi.

- Az a helyzet, hogy nem szoktam más házába mindjárt az első reggel főzni, de éhes vagyok. – mondom a magamét halkan. – És ha éhes vagyok, akkor nincs mese… Te, hogy állsz ezzel a témával?

Kola, mert ő az egyetlen élőlény a közelemben mellettem ül, és vágyakozó pillantást vet a sonkára amit éppen szeletelek. Úgy sejtem, hogy az ő gyomra is üres lehet, így félreteszem a kést és szétnézek. Vajon hol tarthatják a kutyakaját? A mosogató alatt fedezem fel a konzerveket és a szárazeledelt is, a tálján majdnem sikerült átesnem befelé jövet, így azt könnyen megtalálom. Tekintélyes adagot pakolok bele mindkettőből, kicserélem a vizet is, majd újra a saját reggelink felé fordulok. Nem telik bele egy percbe, amikor olyan érzésem támad, mintha valaki figyelne, körbenézek, de senkit se látok. Aztán elég kicsit a padló felé fordítanom a szemeimet felfedezem a leskelődőt. Úgy néz, mintha egy hete nem evett volna, a tálja felé fordulok ami üres. Nagyságra akkora, mint Vico, de ki tudja, adok neki még egy kicsit, de még vissza se érek a vágódeszkához már ott ül és csóválja a farkát. Most már értem, nem a mennyiséggel van itt a gond, a füstölt sonka illata mozgatja a fantáziáját.

Oké, senki se látja, ez a kis darab csak nem fog hiányozni. Hálásan veszi el az ujjaim közül és tünteti el szinte rágás nélkül. Zsörtölődök kicsit amíg megmosom a kezem, de hamar elterelődik a figyelmem, mert két erős férfikéz fonódik a derekamra. Bevallom megijedek, na nem attól, hogy valami idegen áll mögöttem, sőt az se merül fel bennem, hogy Zack lenne a „támadóm”. Túlságosan ismerős az érintés, így tudom, hogy Kellan ölel magához. Egyszerűen csak nem számítottam rá. De persze örülök. Olyan jó ránézni. A mosolyra húzódó szájára, az alvás közben összekócolódott hajára, nem is beszélve arról, hogy a tökéletes testét aminek látványától nagyot dobban a szívem csak egy aprócska, természetesen Calvin Klein alsónadrág fedi. Már nem fázom, de azért igyekszem minél közelebb bújni hozzá. Az a csók amit kapok életre kelt, sőt sokkal inkább lángra lobbant. Hozzá hasonló intenzitással viszonzom a simogatását, már megint kívánom, belőle soha nem elég. Csak pár józan pillanatom van, különben elveszi az eszemet az amit velem művel, nem is beszélve az ujjaim között lüktető férfiasságáról.

- Ne mozdulj… - mondja, nem mintha szándékomban állna. Már nem érdekel a reggeli, csupán annyiban, hogy amíg a kutyát kiengedi a kertbe, mert az azért kicsit perverz lenne, ha előtte szeretkeznénk, arrébb tolom a pulton sorakozó alapanyagokat. Figyelem ahogy engem néz, ruganyos léptekkel siet vissza, csak a csókunkra összpontosítok, az ajkaira amik az enyémet tépik, a nyelvére ami közben lágyan simogat. Próbálok a pult legszélére csúszni, hogy minél közelebb legyek hozzá. Türelmetlen vagyok, az ágyékom lüktetve várja, hogy magában tudhassa őt. Amikor aztán végre megtörténik megszűnik a világ. Csak ez az ősi ritmus létezik ami a kielégülés felé űz mindkettőnket és repít a csúcs felé.

Egyszerre adunk hangot a testünkben robbanó gyönyörnek és borulunk egymás vállára. Percekig nem mozdulunk, csak szorítjuk a másikat, nem megtörve a mindkettőnket fogva tartó varázst. Aztán egyszercsak arra eszmélek, hogy ha lehet még közelebb von magához és már nem a pulton ülök, hanem ő tart a karjaiban, és gyakorlatilag még mindig bennem van. Szorosabbra fonom körülötte a lábaimat és ölelem a nyakát, mire elindul.

- Hova megyünk? – kérdezem. Válaszul felnevet, a lehelete csiklandozza a nyakamat.

- Vissza az ágyba, ott kényelmesebb…

(Kellan szemszöge)

Csak a lélegzetvételünk hangja hallatszik az egész házban. Hallgatom, ahogy halkan piheg, miközben apró rezgései csak lassan csitulnak. Szorosan tartom csábító testét, és magamban hálát adok a Mindenhatónak, hogy rátaláltam. Nem mozdul én se szívesen teszem, de rájövök, hogy ez a testhelyzet neki elég kényelmetlen lehet így a feneke alá nyúlva emelem le a pultról és indulok el a hálószobám irányába. Nem tiltakozik, de kíváncsian kérdez rá hova tartunk. Viszont alighogy lerakom az ágyra és mellé fekszem eltűnik. Már megint villámgyors, nem tudom, hogy csinálja, de a következő amit látok, hogy az ágy mellett áll.

- Gyere ide – kérem, mutatva a helyet mellettem, de csak fejrázás a válasz.

Most meg miért húzódozik?

Nem igazán értem, és bevallom őszintén a figyelmemet eltereli az, hogy felém hajol és megcsókol. A mellei alig pár centire vannak tőlem, és a tökéletes rálátás újra feléleszti a vágyaimat. Kis hijján sikerül elkapnom, de hihetetlen gyorsan húzódik ki a karom hatótávolsága alól.

- Miért nem? – kérdezem csalódottan.

- Éhes vagyok… - feleli.

Jaj, a francba. Gondolnom kellett volna, hiszen láthattam, hogy mit csinált amikor kimentem. Pedig olyan szépen elterveztem tegnap, hogy ma én készítem el a reggelijét. Erre elfelejtettem.

Én is sietve kelek fel és minden hátsó szándék nélkül mondom, hogy zuhanyozzunk le és mehetünk enni. Aztán elég csak meglátnom, ahogy ringó csípővel természetesen meztelenül besétál előttem a fürdőbe, máris háttérbe szorul az étkezés. És nem csak nálam, mert amint behúzom a zuhanykabin ajtaját ő immáron vizesen áll előttem hátát a csempének támasztva. A szemei pajkosan csillognak, egy kevés tusfürdőt nyom a kezébe és mosakodni kezd. Nem is lenne ezzel gond, de miközben az ujjai habot képeznek a mellkasán lehunyja a szemét és halkan felsóhajt. Én nagyot nyelek, de még tartom magam. Egészen addig amíg a kezei a lábai közé nem csúsznak. Akkor nem bírom tovább, én is a szemközti falnak támaszkodom, hátha a hideg segít feledtetni velem a fellobbanó vágyaimat. Talán menne is, magamban ismételgetem, hogy reggeli, reggeli, Annának ennie kell. Ez majdhogynem működik. De csak majdnem, mert ez a csábító bestia nem ismer irgalmat.

- Segítsek? – kérdezi, és rá pillantva látom, hogy mulat rajtam. A visszavágáson töröm a fejem, egészen addig amíg meg nem érzem a tenyerét, amint lágyan mosdatni kezd. Csak azért se mozdulok, pedig mindent bevet. Szoborként tűrök, miközben minden mozdulata a mennybe repít, csukott szemmel élvezem a simogatást. Kezébe véve a zuhanyfejet mossa le rólam a habot, koncentrálok, és magamban azt tervezem, hogy fogok édes „bosszút” állni ezért.

Mert megérdemli az már egyszer biztos, amikor már azt hiszem a vágyam utána már nem lehet gyötrelmesebb hihetetlen dolog történik. Hangosan nyögök fel, és hagyom, hogy azt tegyen velem amit csak akar. És tesz is. Robbanás közeli állapotban vagyok amikor elhúzódik. Hitetlenkedve nyitom ki a szemem, hátat fordít és saját magáról mossa a tusfürdőt. Mintha minden rendben lenne. Pedig nincs. Nagyon nincs. Megragadom a derekát és hozzá nyomom az ágyékomat.

- Ezzel itt mi a terved? – kérdezem, mire szinte közönyösen válaszol.

- Semmi.

Hogy semmi? Na ne már!

Talán kissé erőszakosan, de határozottan a csempének szorítom, becsúsztatom a kezemet a fal és közé, egyikkel a mellébe markolok a másikat eltüntetem a lábai között. Hallom ahogy felnyög, a teste ívben megfeszül. Belé hatoló ujjaimon érzem, hogy ő is kíván, térdemmel kissé szétnyitom a lábait és közéjük állva húzom magamra. Válaszul egy sóhaj érkezik, és megfeszítve a testét hagyja, hogy egyre gyorsabb iramot diktálva űzzem a beteljesülés felé.

Eddig sose hallott sikítással a nevemet kiáltva hozza a tudtomra, hogy elélvezett és akkor én is elengedem magam. Fejemet a vállára ejtem, és lustán csókolgatom azt, amire egy idő után kuncogás a válasz.

Újra lemossuk egymást, de immáron szigorúan a tisztálkodásra koncentrálva. Egy törülközőt teker a hajára, egy másikkal a testéről itatja fel a vizet. Meztelenül megyünk vissza a hálóba, felé nézni se merek az ágyra meg pláne, mert most valóban az első a reggeli.

- Kellan – szólal meg, miközben egy igencsak csábító bugyit húz magára. – kaphatok egy pólót?

Átnyújtok egy tisztát, kifejezetten tetszik, hogy az én ruhám van rajta.

- És mi legyen a reggeli – kérdezem és én is felöltözöm. – Mire van gusztusod?

A válasza feledteti velem, hogy pár perce megfogadtam előbb az evés, minden más csak utána. Bestia. Amit mond, a jelentőségteljes pillantása.

Ezt még megbánod Cica...  

(Anna szemszöge)

Minden más esetben hagynám magam, mert az ahogy menetelés közben akaratlanul is érzem a mozgását magamban nem hagy hidegen. A kábulat egészen addig tart amíg földet nem érek az ágyon, akkor mindkettőnk bánatára kicsúszik belőlem. És szinte ugyan ebben a pillanatban kordul meg a gyomrom emlékeztetve arra, hogy mi közben zavart meg a konyhában. Látom a szemén, hogy mire készül így sietve gördülök arrébb és állok fel az ágy mellett. Csodálkozva néz rám, és mutatja, hogy bújjak vissza mellé, de csak megrázom a fejem. Összeráncolja a homlokát és meg nem bírom nevetés nélkül. Olyan aranyos. Közelebb lépek és puszit nyomok a szájára, de azonnal hátrébb is ugrok, mert a szemei csibészesen megvillannak.

- Aa – rázom meg a fejemet. Persze kíváncsi miért húzódozom, de látom, hogy a magyarázatomon elgondolkozik, majd bólint.

- Oké, lezuhanyozunk, aztán reggeli.

- Együtt? – kérdezem, mire elmosolyodik.

- Aha, tudod, mindent a környezetvédelemért…

Előre tudom mi lesz a vége, de nem tiltakozom. Elsőként lépek a zuhanyzóba, de szorosan a nyomomban van. Mosakodni kezdek, a vágyam iránta újra feltámadt, viszont legnagyobb bánatomra nem történik semmi. Úgyhogy a kezembe ragadom az irányítást, ő meg látszólag ellenáll. Arra számítok, hogy már a tisztálkodásom meghozza a kedvét de nem. Illetve ez így nem igaz, mert elég egy pillantást vetnem az ágyékára a felém meredő keménység biztosít arról, hogy cseppet se közömbös. De mégse mozdul. Oké baby, játszhatunk így is.

De még a mosdatásomat is mozdulatlanul tűri, csak a lélegzetvétele lesz egyre szaporább és látom, hogy az ökleit hol összeszorítja, hol kinyitja. Úgyhogy tudom, győzelem várható, de nem tudok ellenállni a kísértésnek, meg akarom törni az ellenállását. A langyos víz lemossa róla az összes habot, miközben kezeim még a mellkasán kalandoznak letérdelek a padlóra. Lassan csúsztatom le a kezem, simítok végig a combjai találkozásán és közelebb hajolva végighúzom vágyának bizonyítékán a nyelvemet. Nem kell látnom, érzem ahogy visszatartja a lélegzetét, de még nem adom meg neki azt, amire legjobban vágyik. Lassú csapásokkal járom körbe minden irányból, majd szinte csak millimétereket mozdulva veszem a számba. Egy kicsit, alig a végét, aztán vissza. Megint előre, megint vissza. Magamat is kínzom, mert a testem hihetetlenül szeretné, hogy a szám helyett máshol kalandozzon. Újra előre, aztán hátra, de ezúttal már nem megy, mert az ujjai a hajamba túrva gyengéden, de határozottan mutatják mit tegyek. Ha nem lenne tele a szám valószínűleg felnevetnék, de így nem tehetem. Igyekszem teljesen feltüzelni, ami szemlátomást sikerül. Akkor viszont belém bújik a kisördög. Olyan sokáig kérette magát. Úgyhogy felállok, és mintha semmi se történt volna én is megszabadulok a habtól. Még hátat is fordítok, de közben szinte remegve várom, hogy miképpen reagál. És igen, megérte várni, mert most pontosan ez az amire vágyom. Megtámaszkodom, és szinte önkívületbe esve hagyom, hogy majdhogynem durván hatoljon belém. A lökései egyre gyorsabbak és mélyebbek és eljön az a pillanat amikor a világ milliónyi apró darabra szakad körülöttünk. Igen…

Csak hosszú percek múltán válunk szét és fejezzük be a tisztálkodást, immáron külön-külön. Rá pillantva látom az elégedettséget az arcán, és a tükörbe nézve az enyémről is az sugárzik.

Felkapok egy francia bugyit, de a magammal hozott felsőkhöz nincs kedvem. Az előbb is olyan jól éreztem magam az ő pólójában, így kérek egy újat. Merthogy az előző valahol a konyha padlóján végezte, nem is beszélve arról, mintha hallottam volna valami reccsenést.

Elégedetten indulok el a konyha irányába, illedelmesen nézünk ki mindketten, talán a reggeli végéig kibírjuk. Nem terveztem előre, és tényleg nem az én hibám. Ő az aki feldobja a magas labdát. A szavak arra a kérdésre, hogy mire van gusztusom maguktól jönnek a számra.

- Nem is tudom. Csak egy dolog van amit kizárok.

- Mit? – kérdez vissza azonnal.

- A virslit. – Felelem. – Az már megvolt…