2011. november 30., szerda

Helyzetjelentés


Sziasztok!

Először is mindenkinek aki megjegyzésbe, chatbe, e-mailbe írt nagyon-nagyon köszönöm, hogy megtetette. Higgyétek el, nagyon sokat jelent a számomra, hogy ennyien együtt éreztek velem.
Elég húzós napok vannak mögöttem és még nem is vagyunk túl a nehezén, mert a nagypapám bár javult, de még mindig életveszélyes állapotban van. A doki folyton bíztat bennünket, de közel a 80-hoz nem egyszerű dolog átvészelni két szívműtétet. De szerencsére a küzdeni akarás és a humora megmaradt, úgyhogy reménykedünk.

Sajnos új fejezettel most nem tudok szolgálni, egy felet már összehoztam, mert kellett valami, ami pillanatnyilag kikapcsolt, de nem vagyok vele megelégedve, úgyhogy lehet a Lomtárban végzi és kezdem elölről. Amint tudok jelentkezem, és mégegyszer köszönöm, hogy bíztattok.  

Dicta

2011. november 27., vasárnap

Sziasztok!

Nagyon köszönöm, hogy annyian írtatok, megjegyzést és a chatbe is. Sajnos én nem tudok jó hírrel szolgálni. A nagyapám kórházba került, eddig két életmentő műtétet hajtottak végre rajta, most is csak azért jöttem haza, hogy aludjak pár órát és lezuhanyozzam. Nem tudom mikor, de ha tudok jelentkezzem. Kérlek drukkoljatok nekem...
Dicta

2011. november 24., csütörtök

47. Jó barátság, néha átok...

Sziasztok!


Tudom késő van már, de ahhoz képest, hogy dél körül ebből a fejezetből még egy betű se nagyon volt, és közben is akadt pár dolgom elégedett vagyok magammal. Arról nem is beszélve, hogy egy napja még komolyan azt fontolgattam, hogy fogom és csak pár ember számára teszem elérhetővé a blogot. Hogy mi ennek az oka? Hát az, hogy az utolsó két fejezethez összesen két ember írt komit. Lylia itt, és Kesha e-mailbe. Oké, nem vártam, hogy majd tízesével reagáltok, de hogy mindenki elmaradt az eléggé elkedvtelenített, főleg, hogy a 46. fejezet szerintem mindenkiből kiváltott valamilyen reakciót. Aztán pár perce a chatbe láttam, hogy Detty azt írja a blogger nem jeleníti meg amit írt. Szóval, lehet, hogy a hiba nálam van. Próbálok mindent átnézni, fogalmam nincs ez miért lehet. Ha mással is ez történt nagyon szépen kérek mindenkit ismételje meg és próbálkozzon. Mert őszintén szólva kedv nélkül nem igazán megy az írás.

Dicta


(Kellan szemszöge)
Mindketten döbbenten bámulunk, és pár másodpercig megszólalni se tudunk. A szemem sarkából látom, hogy ezzel a körülöttünk állók is így vannak.
- Az Istenedet Bewley nem tudod befogni – sziszegem neki, mire bárgyún vigyorogva néz rám. De szívesen beverném a képét.
- Charlie azt hiszem megártott neked a pia – nevet fel Anna mellettem, de a hangja kissé erőltetettnek tűnik. Aztán közelebb hajol hozzá, így a következő mondatot csak ők ketten értik.
- Tu…tudom, hogy ez ti…ttok. Pszt… - emeli a szájához az ujját. - De min…hukh, min…mindenki beva…bevan avatva – mutat körbe.
Ahogy végignézek a társaságon, egyet kell értenem vele, egyetlen ember kivételével.
- Ő meg al…alukál, - vigyorog az angol, pont a szőke srácra mutatva. – Megnéztem…
Mázsás kő esik le a mellkasomról. Oké, eddig mindenki rendes volt velünk, aki tudomást szerzett az igazságról, de sose lehet tudni. A színészek sikerorientált emberek. Bármikor akadhat valaki, aki Maggie tegnapi akciójához hasonlóan úgy érzi, hogy segítségére lehet a titkunk felfedése, mondjuk egy újságnak.
- Húú, de gyor…san forog a föld… - nyöszörög, én meg komolyan aggódom, hogy nem dobja-e ki ide a taccsot.
- Szerintem ágyba kéne bújnod – mondja neki a kedvesem, mire újabb vigyor.
- Csaaak ha te is jööössz – Ez az orrba vágás egyre jobban érik.  
- Oké, gyere nagyfiú – döbbenten bámulok rájuk, ugye ez csak valami vicc, de Anna valóban átöleli a derekát. Aztán azonnal rám mosolyog, és spanyolul szólal meg. – Segíts légy szíves. Minél előbb el kéne távolítani innen, még mielőtt mást is kifecseg.
Ezzel egyet kell értenem. Jobbnak látom, ha nem őrá nehezedik a súly, nem is kell kérnem Jayt anélkül is segít. Anna megy ajtót nyitni, de alighogy megteszi, már csukja is be. Látom, hogy megrázkódik, és a következő felé indul, itt már óvatosabb, elővigyázatosan beles, aztán tárja csak ki, hogy beférjünk.
Csöppet se finoman segítem le a srácot az ágyra, és mennék is, de naná, hogy nem elégszik meg ennyivel. Látom, hogy lehúzza róla a cipőjét, még mielőtt mással is próbálkozna, megszólalok.
- Ugye nem akarod levetkőztetni teljesen? – azonnal felém fordul, és huncut mosollyal néz rám.
- Te szeretnéd? Parancsolj – mutat a hangosan horkoló srácra, aki úgy fekszik az ágyon, mint egy kiterült béka. – Én a helyedben a nadrágjával kezdeném.
Most komolyan azt hiszi, hogy…  
Jay felröhög mellettem, kérdőn nézek rá.
- Te komolyan bedőlsz ennek? Csak szórakozik veled…
Látva a bestia arcát igazat kell adnom neki, kilátásba is helyezek neki egy elfenekelést, de csak kinevet, és az említett testrészét riszálva kimegy előttünk. Odakinn már csak páran lézengenek, az addig alvó Noel próbál egyenesen állni, és elindulni, de folyton visszaesik a fotelbe. Csak lemondóan sóhajtok egyet, és közlöm Annával, hogy csak menjen előre, mi ezt még elrendezzük itt a barátommal. Majd húsz percbe telik, mire sikerül mindenkit ágyba dugnunk, mert időközben előkerül Lee is, de ő ragaszkodik a saját szobájához, csak éppen egyedül képtelen eljutni oda.

Amikor belépek síri csend fogad, lekapcsolom a nappaliban égve hagyott lámpát, és a hálóba indulok. Ott is csak az egyik éjjeliszekrényen van felkapcsolva egy, a szobában friss citrusillat kering, azonnal felfedezem a kedvesemet. Az ágyban fekszik, és édesen alszik, a haja vége még kicsit nedves, gondolom nemrégen végzett a zuhanyzással. Mellé guggolva megsimogatom az arcát, mire furcsán grimaszol és morog valamit, de nem ébred fel. Igaz ezt belegondolva, hogy előző éjjel se sokat pihent, nem csodálom.
Pár perc alatt én is lemosom magamról a buli szagát, és mögé bújok. Átölelem a derekát, felveszem a megszokott pozíciót, és már kis hijján elalszom, amikor mocorogni kezd. Csöppet se tetszik, hogy elhúzódik, de hamarosan melegség járja át a szívemet. Mert alig egy másodperc múlva valahogy a hátamon találom magam, a vállamra kispárna kerül, arra az ő buksija. Az egyik lábát átdobja az enyémen, tenyerét a vállamra rakja, és teljesen hozzám simulva húzza ránk a takarót.
- Jó éjszakát… - vagy legalábbis valami ilyet tudok kivenni a szavaiból, de szemlátomást nincs magánál. Kicsit félek attól, hogy az az óriási mosoly, ami tudom, hogy ott az arcomon szét ne repessze azt. Eddig begubózott alváskor, és szinte védekezve húzta össze magát. Az, hogy megfordult, és hozzám bújik csak jelent valamit...

(Anna szemszöge)
Lassan ébredezek, elégedetten hallgatom a fülem alatt egy szív ütemes dobbanását. Nem kell elgondolkodnom ki lehet, tudom, hogy Kellan az akit kis hijján magam alá gyűrtem. Óvatosan evickélek le róla, mire morogni kezd és egy laza kézmozdulattal meggátol minden további szökési kísérletemet. Mosolyogva várok egy rövid ideig, majd újra próbálkozom. Szépen lassan, centiről centire csúszom ki a karja alól, már éppen sikerülne, amikor hirtelen a hátamon találom magam, ő pedig bár álmos arccal, de annál éberebb tekintettel bámul le rám.
- Hova, hova? – kérdezi, és már megint próbál nagyon morcosan nézni.
- Sehova, - mondom neki, és elégedetten nyújtózkodom egyet. Látom, hogy ez igencsak tetszik neki, úgyhogy kicsit megemelve a fejemet, puszit nyomok a szájára. – Jó reggelt…
- Hát ez meg mi volt? – emeli meg a szemöldökét.
- Jó reggelt csók – felelem, mire lecsap a számra. A nyelve azonnal befurakodik az enyémhez és hosszú másodpercekig csábítgatja azt. Aztán ugyanolyan hirtelen, ahogy jött, már nincs is sehol.
- Na ezt esetleg nevezhetjük jó reggelt csóknak – feleli, és látom, hogy elégedetten figyeli, ahogy levegő után kapkodok.

Olyan jó így ébredni. Ennél jobb már nem is lehetne egy reggel.
Egyszerre mosunk fogat, aztán meggyőz, igaz nem kell sokáig, hogy a zuhanyzás is élvezetesebb együtt. Bár egymás mosdatása eltereli a figyelmünket más irányba, de mivel korán, jóval az óra jelzése előtt ébredtünk nem kell kapkodnunk. Amíg felöltözik megrendelem a reggelit, természetesen az „igazi” szobámba, amit ugye Robbal osztok meg. Legalábbis a külvilág felé. Komótosan eszünk, mindig mire befejezném még a számba tuszkol egy falatot, mondván, hogy túl sovány vagyok. Ez ellen persze élénken tiltakozom, de képtelenség ellenállni. Kellan meggyőzésének és a friss kifli illatának meg pláne. Amikor kopognak én nyitok ajtót, Jay az, már indulásra készen. Mindketten öltözni megyünk, én érek vissza később, ők valamit nagyon sutyorognak, de nem mondják meg mit, én meg nem akarok kérdezősködni. A liftben még váltunk egy csókot, de amint kinyílik az ajtaja kétfelé indulunk. Ő a főbejárat felé, ahol már várja az autó, mi pedig a hátsón lépünk az utcára.
- Fogjak egy taxit, vagy sétálunk? – kérdezi a barátom.
- Inkább sétáljunk – vágom rá azonnal. – Elég sokat ettem, - simogatom meg a hasam, mire csak kinevet. A stúdió jó húszpercnyire van, gyorsan odaérünk, igaz mindkettőnk arca piros már a hidegtől, hála a szélnek, ami szokatlan erővel fúj. Kívülről teljesen átlagosnak néz ki az egész épület, belépve se tűnik fel semmi, a recepciónál ülő fiatal nő csak int a barátomnak, és folytatja tovább a telefonálást. Egy zárt ajtó felé terel, udvariasan előre enged, én meg amint belépek reflexből húzom el a fejemet a repülő tárgy útjából. Ami így őt találja el.
Egy pillanatnyi csend után hatalmas nevetés harsan, megfordulva én is csatlakozok hozzájuk, mert az arcához ragadt fél lekváros fánkkal elég mókás látványt nyújt.

Percek kellenek, hogy csillapodjon a hangulat, Jerad ad magyarázatot, természetesen nem nekünk szánta a bombát, hanem Bennek, a magasabbiknak a kettő közül, aki elcsente előtte az övét. Az egész nap így telik, nevetéssel, mert ezek öten egy pillanatra se tudnak komolyak lenni. De közben amit művelnek, az valami fantasztikus. Laza és nemtörődömnek tűnik mind, de amit felgyullad a piros lámpa ami a felvételt jelzi odateszik magukat. Soha nem gondoltam volna, hogy külön-külön rögzítik a hangszereket, majd az éneket, és nem is csak egyszer. Én csak néma áhítattal figyelem őket, és hárítom az invitálást, ami egyre sűrűbb. Az, hogy a végén mégis becsalogatnak a hangszigetelt fülkébe csak annak köszönhető, hogy kíváncsi vagyok. És, hogy a keverőpult mögött addig dekkoló emberek elmennek ebédezni.
- Na milyen? – kérdezi Jay, miután visszahallgattam azt a számot, amit utoljára felvettek.
- Nagyon jó, - vigyorgok rá, és tényleg így gondolom. Bár még mindig nem ismerem minden számukat, de ez szerintem kitűnik közülük. – Imádni fogja mindenki…
- Szerintem valami hiányzik – szólal meg az egyik fiú, nem ellenkezek, ők tudják. Hosszas eszmecserét folytatnak, csak felületesen figyelek ezért is lehet, hogy csőbe húznak.
- De igen, szerintem sokkal jobb lenne duettként…
- Nem. Most komolyan bele akarsz venni egy női hangot? Csak gondot okozna később. Hogy játszanánk koncerteken?
- Ott mehetne szólóban, de a lemezen…
- Oké, de honnan szerzünk egy énekesnőt…
- És ki tudja jó lenne-e úgy…
- Talán… - hallom, és hirtelen csend lesz. Ez tőlük elég szokatlan, így felkapom a fejem. Mind engem bámulnak, csak fogalmam nincs miért. Aztán visszapörgetve az elmúlt pár mondatot leesik.
- NEM – vágom rá kapásból, és már hátrálok is kifelé. – Jay, nem – rázom a fejem, mert látom rajta, hogy mire készül.
- Anna csak egy próba…
- Nem, nem fogom itt égetni magam. Nem tudok énekelni. Ezt nem kérheted tőlem.
- Dehogyis nem tudsz – vágja rá azonnal Jerad. – Hallottam.
- Az csak karaoke volt, azt mindenki tud… - rázom továbbra is a fejem.
- Srácok, hagyjátok már, - szól közbe az alacsonyabbik Ben, aki egyébként elég csendes srác. – Ha nincs hangja, hát nincs hangja.
Ez egy kicsit szíven üt, mert olyan lekicsinylő az arca. Azt azért nem mondanám, hogy nincs hangom, csak éppen nem olyan jó, hogy nyilvánosan is mutogassam. Már ez is arra ösztönöz, hogy csak azért is visszavágjak, de a következő mondat mindent eldönt.
- Valahonnan csak szerzünk egy énekesnőt, igaz elég húzós lesz, ilyen rövid idő alatt, de talán a kiadó kifizeti. Bár kidobni egy csomó pénzt, amikor lehet, hogy be se válik a dolog…
Töröm a fejem, mind így tesznek. Jaj a fenébe. Olyan nehéz ez. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy megtegyem, de az ellen is, hogy a srácok fölöslegesen pénzt dobjanak ki valamire, amikor talán tudnék segíteni nekik. Végülis ez csak egy próba, ha jó, akkor majd szépen keresnek egy hivatásos énekesnőt.
- Oké, egy próbában benne vagyok – mondom, mire döbbenten néznek rám. Kivétel Jay, akinek bár az arca csodálkozónak tűnik, a szeme huncutul csillog. Egészen addig amíg észre nem veszi, hogy gyanúsan méregetem.
Egy fél perc múlva már a mikrofon előtt találom magam, és itt kezdődik a  probléma. Mert közlik, hogy kezdjek el skálázni, és akkor beállítják a hangomhoz. A szemem szerintem kétszeresére tágul, de a barátom a segítségemre siet. Szépen mutatja mit tegyek, én meg jobb hijján utánozom. Mivel valahogy nem tudok elszakadni attól, hogy az üvegfal másik oldalán bármikor megjelenhetnek az itt dolgozó műszakiak valamelyik felajánlja, hogy behúzzák a függönyt. Kapok egy papírlapot amin a dal szerepel, Jay bejelöli nekem, mikor kell belépnem, melyik az én szakaszom, majd szépen lassan mindenki kimegy. A gyomrom öklömnyire zsugorodik, remeg kezem, lábam. Aztán ő is felveszi a fülhallgatót és elkezdődik a zene.

Követem a szöveget és amikor int, folytatom. Olyan furcsa érzés visszahallani a saját hangomat. Félve nézek rá, hogy mennyire katasztrofális amit csinálok, de csak biztatóan mosolyog. Amikor vége látom, hogy a szája fülig ér, hát én nem vagyok ennyire elragadtatva, de nem akarom letörni a lelkesedését. A többiek belépve rögtön kitárgyalják, mi hogyan lenne még jobb, én már mennék ki, de rábírnak, hogy próbáljam meg követve az instrukciókat mégegyszer. Ezúttal ők is bent maradnak, mondván a vokál miatt kellenek. Olyan lelkesnek tűnnek, belemegyek, ezúttal már kicsit felengedek, főleg, hogy Jerad bohóckodása mellett képtelenség komolynak maradni. Még egy kis táncikálásba is belekezdünk, és a végén nevetve az utolsó sort énekelve már nem is tudom titkolni, hogy élvezem a dolgot.
- They sing, ooh, la da, ooh, la da da, oh, la da da dada, Ooh, la da da da da… 
Amikor csend lesz kíváncsian bámulok rájuk, és váratlan dolog történik…  

(Kellan szemszöge)
Itt toporgunk már vagy öt perce az autókra várva, ami végre visszavisz a hotelbe. A nap a várakozásommal ellentétben elég gyorsan eltelt, mindenki tette a dolgát. Bár Jay reggel figyelmeztetett, hogy ne lepődjek meg, ha nem érem el Annát telefonon, mert a stúdióban a műszerek miatt nincs térerő, kétszer is beszéltem vele. Igaz mindkétszer ő hívott. Először kicsit bosszúsnak tűnt, de amikor rákérdeztem letagadta, hogy bármi baja lenne. Másodszor kb. fél órája csörgött rám, valami meglepetést emlegetett, ami állítólag tetszeni fog és a háttérben elég nagy volt a hangzavar.
- Hol a francba vannak már a kocsik… - durrog mellettem Rob, és közben nagyot slukkol a cigijéből. Gyanítom nem a várakozás a gondja, hanem, hogy Kris már vagy másfél órája végzett és elment.
- Csakhogy ennek a napnak is vége. – Hallom Charlie panaszos sóhaját, elég gyűrött arca van, kapott is érte eleget ma Billtől. – Srácok, hogy én mennyit ittam tegnap… de igaza volt Annának, az ír whiskytől tényleg nem fáj a fejem. Mondjuk arra nem emlékszem, hogy kerültem ágyba…
- Én vittelek oda Jayjel – világosítom fel, és nem is titkolom, hogy nem önszántamból tettem.
- Tényleg? – néz rám kérdőn, és látszik rajta, hogy erősen próbál emlékezni. – Köszi.
- Ja, Kellan az este igen tevékeny volt. – Szólal meg az éppen érkező Guri. – Volt akivel az ágyig se jutott el. Csak a fürdőig.
Egy pillanat alatt lesápadok.
Ezt meg honnan tudhatja? Nem volt ott akkor már.
- Nem tudom miről beszélsz… - próbálom elodázni a dolgot, de mint kiderül semmi értelme, mert megérkezik Noel.
- Tényleg? – néz rám. – Mostanában elég rossz a memóriád. Még azt is elfelejtetted, hogy barátnőd van. Bár téged még csak-csak megértelek, engem is kísértésbe vinne a szöszi, de őt…
- Miről van szó? – kérdez rá Charlie, hát éppen neki kéne a legjobban tudnia. Ezt közölném is vele, de Rob közbelép.
- Hogy miről? Arról, hogy pár pohár után túl sokat jár a szád… Bár ti is lehettetek volna óvatosabbak – néz rám szemrehányóan. – Eddig legalább a szobáig kibírtátok.
- Te tudod? – néz rá a két srác csodálkozva.
- Miről beszéltek? – kérdezi Bewley újra, most már türelmetlenül.
- Arról, hogy Kellan meghúzta az éjjel Rob csaját – vágja rá Noel. – És ne is tagadd, - támad rám – hallottam mit mondott neked – mutat az angolra.
- Te tudod? – mondja újra Guri és hátrál egy lépést. – A kurva életbe, ti hármasba is csináljátok? Ilyen nincs?!
A tekintete villámgyorsan jár Rob és köztem, mi meg amint leesik mire céloz, sietve lépünk messzebb egymástól. Még a hideg is kiráz a gondolatra és nem kétlem őt is. Éppen sietnék magyarázatot adni nekik, de újabb mondat hangzik el.
- Én nem gondoltam volna, hogy Anna ekkora ribanc… - a kezem automatikusan indul el az arca felé, szinte egyszerre a haveroméval. Az, hogy mégse Noel állán csattan mindkettő csak Dean közbelépésének köszönhető, de ő is elég dühösen néz rá.
- Én a helyedben megválogatnám a szavaimat… - mondja, mire a srác hátrálni kezd.
- Én megmondtam, hogy ne bőszítsétek fel őket, mert annak nem lesz jó vége… - közeledik Jaime, és most már tökéletes a káosz. – Mit mondtak? – kérdezi.
- Volt egy nem túl hízelgő megjegyzésük Annára – felel Charlie a honfitársának.
- Nem túl hízelgő? – méltatlankodok, mert még mindig forr bennem a méreg. – Leribancozta a barátnőmet - aztán leesik, hogy mit is hallottam az előbb. – Ti tudjátok…
A két srác csak vigyorog, én meg valóban közel állok ahhoz, hogy összeverekedjek velük.
- Bocs Kellan, - mentegetőznek látva a haragomat. – Csak Jaime azt mondta, még sose látott senkit, akiért ennyire tűzbe menne mindenki. És tényleg így lehet, mert egy pillanatig komolyan féltem, hogy mind a négyen ránk támadtok.
Rápillantva Robra, a testőrére, sőt a mindent kikotyogó Bewleyre, igazat kell adnom neki.

Amíg a már a külső kapunál járó kocsik végre ideérnek megtudjuk, hogy Noel eléggé kiakadt az éjjel hallottakon, hát még mikor látta, hogy én hogyan bámulok a kedvesemre, és ő is hogyan mosolyog rám. A felfedezését megosztotta Gurival, Jaime éppen arra járt, legnagyobb szerencsénkre, és felvilágosította őket, hogy szó sincs itt megcsalásról, valójában mi ketten alkotunk egy párt. Azt is megosztotta velük, hogy ez miért van így, és csak pár ember ismeri a titkunkat. Aztán az a vicces ötletük támadt, hogy megtréfálnak bennünket, és ez majdnem túl jól sikerült. Mire a hotel előtt egyszerre kiszállunk az autókból, már nincs harag, főleg, hogy mindkettő elnézést kér a kedvesemet szidó szavakért. Együtt lépünk be a liftbe, majd próbálnánk ki is onnan, de ez nem jön össze, mert az éppen ott várakozó Jay megakadályoz bennünket.
- De jó, hogy jöttök – mondja és már bent is van. Megnyom egy gombot, aztán újra felénk fordul. – Én komolyan nem értem, hogy van Annának ennyi energiája. Te hogy a fenébe bírod tartani vele az iramot? - néz rám, majd amint észreveszi a két hátul állót elkomorul.
- Már tudják – felelem. - Hova megyünk?
- Mindjárt megtudod - feleli nevetve. A lift ebben a pillanatban áll meg, az első amit felfedezek az egy ajtó, ami ki van támasztva egy székkel. Odabentről két egymással veszekedő olasz beszéde hallatszik.
- Mi folyik itt? – kérdezem, pedig körbenézve ez elég érthető.   

(Anna szemszöge)
Amikor felharsan a taps és meglátom a már elhúzott függöny mögött álló embereket elfut a pulykaméreg. Hát még amikor a tekintetem végigfut az öt csirkefogón, akik elégedetten gratulálnak egymásnak. Hát én nem vagyok boldog, és ez valószínűleg nekik is elég gyorsan leesik, mert alig csapódik be az ajtó mögöttem, már hallom, hogy a nevemet kiáltják. De eszem ágában sincs megállni. Már a recepciós pultnál járok amikor rájövök, hogy a kabátom odabent marad, és így egy szál ingben mégse lenne tanácsos kirohannom az utcára. Helyette a pult mögött ülő döbbent nőtől megkérdezem hol a mosdó és oda zárkózom be percekre.
A wc tetején ülve igyekszem lehiggadni, de nehezen megy. Az első gondolatom mindjárt az, hogy Kellant akarom, szerencsémre a telefonom egész idő alatt a zsebemben volt. A második csörgésre felveszi, jópár percig beszélünk, és a hangja csillapítóan hat rám.
Egészen addig, amíg a mosdó ajtaja előtt meg nem látom a zavartan toporgó Jayt.
- Anna sajnálom, esküszöm nem terveztük meg előre… - mondja és az arca őszinteséget sugárzik.
- Aha, persze – felelem neki morózusan, mire még bánatosabb képet vág.
- Komolyan nem – válaszol azonnal. – De ha őszinte akarok lenni egyáltalán nem bánom.
- Nagyszerű – vágok közbe. – Mert persze jogotok van beleavatkozni az életembe. Hiába mondtam, hogy nem akarom, mégis csőbe húztatok.

Meg sem állva megyek a pihenőhelyiségbe és szedem össze a cuccomat. A barátom követ, és kis idő múlva a többiek is belépnek. Már a kabátomat veszem és indulnék kifelé, de elállják az utamat. Hiába néznek rám bűnbánóan, nem tud meghatni.
- Mégis mi a fenét képzeltetek? – támadok rájuk. – Csak segíteni akartam, azt hittem világos, hogy utálom a nyilvánosságot. Hogy nem szeretem, ha figyelnek. Én segíteni akartam, hogy kipróbálhassátok, hogy szól a szám duettként, ti meg felvettétek.
Mert ebben, amióta csak megláttam a hüvelykujját vigyorogva felfelé emelő hangmérnököt, biztos vagyok.
- Azért nem kéne ennyire hisztizned – vág közbe megint pikírt hangon Ben. Úgy látszik hiába csendes ő a zenekar szószólója. – Nem olyan rossz a bandánk, hogy ennyire tiltakozni kéne azért, mert szerepelhetsz a lemezen.   
- Neked elment az eszed? – esek pánikba, és most már egyáltalán nem az zavar, hogy esetleg mások is meghallják azt, hogy énekelek. – Kérem a felvételt, - nyújtom ki a kezem, de senki se mozdul. – Jay, kérem a felvételt…
- Anna, de komolyan, rohadt jó lett…
- A fenébe Jackson Rathbone, ne szórakozz velem. Kérem azt a rohadt felvételt, vagy esküszöm az égre rátok szabadítom az ügyvédemet.
- De Anna… - hirtelen végtelenül fáradtnak érzem magam. Tudom nem érti mi a bajom, látom a bánatot és a sértődést a szemében. De a megbánást is. Levesz a lábamról, nem tehetem ezt vele, az a legkevesebb hogy magyarázatot adok.
- Jay tudod, hogy mi vár rám fél év múlva. Hiába lesz a cég nagy része az én tulajdonom meg kell majd küzdenem az igazgatókkal, a sajtóval… mindenkivel. Muszáj hitelesnek lennem a szemükben és ebbe nem fér bele, hogy lemezen énekeljek.
Látom a döbbenetet a szemükben, valószínűleg leesett nekik, hogy az örökségem igencsak szigorú keretek közé szorít. Egyszerre indulnak meg a vezérlő felé, én pedig követem őket.

És egy fél pillanat múlva már tudom, hogy a vaskalaposok kapnak egy támadási pontot. Mert odabenn éppen az előbb felvett szám szól, és azt kell mondjam rohadt jól. Mindenki néma csöndben hallgatja, többen is a lábukkal verik a ritmust, az öt srác bár komor képet vág, látom, hogy élvezi amit összehoztunk. Nagyot sóhajtok amikor vége, mind azonnal felém fordul.
- Oké, rendben. Maradhat. – Látom rajtuk, hogy nem akarnak hinni a fülüknek, úgyhogy még gyorsában folytatom. – de van két feltételem.
Élénken figyelnek, szerintem lélegzetet is elfelejtenek venni.
- Először is, soha sehol nem szerepelhet a nevem, lemezborító, riport, semmi. Nem mondhatjátok el senkinek. – Szinte egyszerre bólintanak, én pedig folytatom. – És újravesszük, mert a második versszak harmadik soránál elcsuklott a hangom. Ha már rávettetek erre a hülyeségre, legalább jól akarom csinálni.
Erre még az előbbinél és döbbentebb arcot vágnak, főleg, hogy visszahallgatva kiderül, hogy igazam van.
A következő egy órában újra és újra felvesszük, a végén már csak egyedül állok odabent és azt kell mondjam, élvezem. Na nem fogok ebből rendszert csinálni, de egyszeri kitérőnek megfelelt. Elmondhatom, hogy ezt is kipróbáltam, bár nem nyerek érte AMA-t, de nem kell szégyenkeznem sem.

A srácok még maradnak, taxival megyek vissza a hotelbe. Még órák vannak hátra a kedvesem hazaérkezéséig, éppen azon töröm a fejem mivel üssem le addig az időt, így kis hijján fellököm a hotelmenedzsert.
- Miss Mc’Gee, jó napot. – Udvariasan üdvözlöm és megköszönöm neki a tegnapi estét. Elégedetten mosolyog, úgyhogy közlöm vele, hogy akkor rendezném is a számlát. Miután megtettem támad egy ötletem, amire ugyan megemeli a szemöldökét, de azonnal a rendelkezésemre áll. Negyed óra múlva már újra a szállodából kifelé tartok és Jayt hívom telefonon. Ugyan megbocsátottam a kis cselszövésüket, de egy kis bűnhődés nem árt nekik...

2011. november 21., hétfő

46. Lopott percek...







Lylia, azt hiszem érteni fogod mire gondoltam tegnap. J

(Kellan szemszöge)
Az Isteni szikra abban a pillanatban pattan ki a fejemből, hogy meglátom elindulni. Igaz ő a végén elhalad a zárt ajtó mellett és a konyhában köt ki. De nem adom fel, mert nekem háttal áll. Körbenézek, hogy feltűnik-e valakinek a távozásom, a szemem Jay tekintetével akad össze, aki bőszen vigyorog rám, és int, hogy menjek. Miatta nem aggódom, ő a barátom.
Sietve lépek a sötét helyiségbe és nincs is szándékomban villanyt kapcsolni. Lélegzetvisszafojtva várok, mégis csak az utolsó pillanatban sikerül elkapnom a derekát, és berántani magamhoz.
Az ajtót még be tudom csukni, de a következő pillanatban egy hatalmas ütést érzek a mellkasomon.
- Aúú, - férfihez nem illően jajdulok fel, mire szinte azonnal világosság támad. Hunyorogva bámulok, előttem Anna áll felettébb dühösen.
- Kellan? – meglepetten néz rám amikor felismer. Hát mégis ki az ördögre számított? – Elment az eszed? – támad azonnal. – A frászt hoztad rám…
Úgy érzem a fejemben dédelgetett tervek most szálltak el nagyon messzire. Valamit ki kell találnom. Aztán beugrik, az együttérzésére és arra a hatalmas szívére kell hatnom. Vagy legalábbis megpróbálkozni vele.
- Jó, de azért nem kellett volna mindjárt eltörni két bordámat…
Az arca azonnal bűnbánóra vált és immáron aggódó tekintettel lép mellém.
- Ne haragudj, nem akartam – suttogja. – Nagyon fáj?
Szívem szerint sajnáltatnám még egy kicsit magam, mert valóban sajog még az a pont ahol belém vágta a könyökét, de jobbnak látom nem túlzásokba esni.
- Nem, annyira nem – felelem, és próbálok egy lépéssel közelebb jutni hozzá. – De azért egy csókkal kiengesztelhetnél.
- Miért is? – emeli meg a szemöldökét.
- Azért mert egész éjjel nélkülöznöm kellett téged…
- És ki tehet erről? – jön a villámgyors kérdés.
- Én, - felelem beletörődően. Nem egészen értek egyet ezzel, de oké, valamit valamiért. Annyit megér ez a beismerés, hogy végre megcsókolhassam. - De ez már akkor is olyan, mint egy kínzás.
Önkéntelenül bukik ki belőlem a mondat, de csak elmosolyodik válaszul.
- Tényleg? – Huncut fény költözik a szemébe. – Akkor talán valahogy kompenzálnom kéne azt a hatalmas áldozatot, amit hoztál.
- Nem volt áldozat… - próbálom kimagyarázni magam, mert ha ez Ash fülébe jut és félreérti, ami szinte biztos, akkor nekem annyi. De nincs erőm befejezni a mondatot, mert lassan gombolni kezdi az ingemet.
Egy hang a fejemben azt súgja, itt valami csapda van, de egy másik testrészem rögtön arra ösztönöz, hogy ne foglalkozzak vele. Nagyot nyelek, amikor végezve végtelenül óvatosan kiszabadítja az anyagot a nadrágomból,  és amennyire csak lehet oldalra húzza.
- Tudod, - kezd bele egy mondatba anélkül, hogy hozzám érne – a szüleim mindig azt mondták, csúnya dolog a verekedés. Meg, hogy nem szép fájdalmat okozni másoknak, legyen az testi vagy lelki.
Egyre közelebb hajol, szinte sajog minden porcikám, annyira vágyom az érintésére. Végre az ujjai végtelen lassúsággal végigsimítanak a bordáimon.
- Gyermekkoromban anya mindig puszit adott a bibire, hogy ne fájjon. – Már csupán milliméterekre van tőlem, a forró lehelete szinte perzsel. – Talán ez nálad is beválhat…
Az ajkai apró puszikat nyomnak a bőrömre, úgy érzem, mintha áramütések bizseregtetnének meg ahol hozzám ér.
- A másik oldalon – nyögök fel.
- Tessék? – kérdezi és azonnal megbánom, hogy megszólaltam, mert eltávolodik tőlem.
- A másik oldalon ütöttél meg – felelem, mire huncut mosoly jelenik meg a szája sarkában.
- Óh, hát persze. Itt fáj? – kérdezi, én pedig csak bólintani tudok, mert a bizsergés a másik oldalamon is felsejlik. – Vagy talán itt?
Az ajkai lassan bejárják az egész felsőtestemet. Azon veszem észre magam, hogy már a köldökömnél érzem, majd mintha csak véletlenül tenné a tenyere a nadrágom elejére simul.
Hangosan felnyögök, ez már több mint amit elbírok viselni anélkül, hogy ne viszonoznám az érintését.
- Óh, szóval itt is fáj? – rebegi, és csak a szempillái alól néz fel rám. A hátamon végiggördül egy verejtékcsepp, ha ennek nem lesz gyorsan vége, akkor nekem annyi. De persze folytatja. – Akkor ide is kell a puszi…
Szinte csak suttog, de hiába a kinti hangos zene, a fülemben dübörgő szívverésem idebenn, annyira rá koncentrálok, hogy tisztán hallom minden szavát. Végre megérzem az ajkait, gondolatban, már látom, ahogy körbeölelik a férfiasságom…
… egy pillanatra, hogy aztán, mintha mi se történt volna villámgyorsan elhúzódjon, és már induljon is kifelé. Megrökönyödve nézek rá és azonnal lecsapok a kilincsre, merthogy éppen távozni készül.
Nem úgy van az Cica, ilyet nem játszunk…

(Anna szemszöge)
Ösztönösen védekezem a támadómmal szemben, majd amint érzem a lazuló szorítást a villanykapcsoló után nyúlok. Már jártam itt korábban, így elsőre megtalálom és miután fényt gyújtottam  védekező állást veszek fel. De nincs rá szükség, ezt tudom amint felfedezem ki áll előttem. Kellan komolyan megijesztett és ezt nem is titkolom, de a mérgem gyorsan tovatűnik, mert fájdalmas arccal tapogatja az oldalát.
A fenébe Anna, már megint előbb cselekedtél és csak utána gondolkozol.

Imádnivaló, ahogy zsörtölődve próbál meg levenni a lábamról, úgy döntök belemegyek a játékba. Csak éppenséggel, szokás szerint azt hagyom figyelmen kívül, hogy amint hozzáérek elvesztem a fejemet. Csupán ő létezik, és a vágy, hogy minél többet kapjak belőle. Miközben az ő érzékeit akarom felszítani, amire a nadrágját feszítő dudor alapján már semmi szükség, magamat is kínzom. Hihetetlen nagy lelkierőre van szükségem ahhoz, hogy el tudjak mozdulni mellőle. Menekülök, de valójában egy percig se gondolom komolyan. Jóleső sóhajjal nyugtázom, hogy elém lép, de aztán felfedezve az arcán megjelenő kifejezést rájövök, hogy valószínűleg kicsit túlfeszítettem a húrt.
- Aa, - ingatja a fejét – nem mész sehova.
Édes kis macska-egér játékot játszunk szokás szerint, a kérdés csak az, hogy most melyikünk melyik.
Próbál nagyon félelmetesen nézni, de nem dőlök be neki. Lassan hátrálok, miközben le nem veszem róla a szememet. Hallom a kulcs fordulását a zárban, újabb lépést teszek.
- Ezt mégis, hogy gondoltad? – kérdezi, és velem egy ritmusban halad. – Felingerelsz, aztán itt akarsz hagyni? Nem az előbb mondtad, hogy Eva és Davide figyelmeztetett, hogy nem szabad fájdalmat okozni?
A szüleim említése annyira nem ideillő, hogy azonnal elmosolyodok.
- Nem hiszem, hogy az ilyen esetekre gondoltak volna – próbálkozom.
Már csak egy lépés és elérem a másik ajtót.
De még mielőtt megtehetném gyorsabb nálam, ezt is bezárja, és a kulcsot eltünteti a zsebében. Tudom, hogy esélyem sincs a menekülésre, igazándiból szándékom se, de akkor se akarom megadni magam azonnal. És nem is teszem, egészen addig, amíg neki nem ütközök valaminek. Kíváncsian nézek hátra, és ez a röpke pillanat elég arra, hogy előttem teremjen. Várom, hogy hozzám érjen, de csak áll és csillogó szemekkel néz le rám. Maga a tudat, hogy tudom mi fog következni, hogy hamarosan megízlelhetem újra az ajkait, magamon érezhetem az ujjait és magamban azt a lüktetést, amire már órák óta vágyom, felizgat. Lassan, szaggatottan veszem a levegőt, nem akarom megtenni az első lépést, pedig minden idegsejtem erre ösztönöz.

Nem tudom meddig állunk így, hogy csak a tekintetünk kapcsolódik össze. Többször is úgy érzem, hogy most, végre megmozdul, de aztán csak az ingétől szabadul meg. Azt követi a nadrágszíj kikapcsolása, a gombok a farmerén. És ennyi.
Láttatni engedi merev férfiasságát, de a nadrág marad.
Vágyakozó tekintettel pásztázom a mellkasát, nagyot nyelek amikor meglátom, hogy egy cseppnyi veríték elindul lefelé. Követem az útját, szeretném a nyelvemmel megízlelni, de helyette csak nagyot sóhajtok.

És valószínűleg ez indít el mindent. A következő pillanatban vadul ránt magához, az ajkai kiéhezetten csapnak le az enyémre, és a nyelvét erőszakosan fúrja a számba. Azonnal megadom magam az ostromának, ujjaim önkéntelenül a hajába túrnak, hogy a tarkóját simogatva adjam a tudtára, én is erre vágyom. Egyszerre nyögünk bele a csókunkba amikor egyetlen mozdulattal a derekamig rántja a topomat. Én a felhevült melleimet megcsapó hűvös levegőtől, ő amennyire a tekintetéből leveszem, a meglepetéstől, hogy nem viselek fehérneműt. Illetve, hogy pontos legyek csak melltartót. Ez azért fontos csupán, mert a következő mozdulattal a tenyere a fenekemre simul, és tapogatózó mozdulatai meggyőznek arról, hogy arra volt kíváncsi, hogy bugyi van-e rajtam.
- Egész este megőrjítettél azzal, hogy ebbe a középiskolás egyenruhába bújtál… - dünnyögi, miközben végighúzza a nyelvét a nyakamon.
- Mibe? – kérdezem nyöszörögve, mert időközben elérte a mellemet és földöntúli gyönyört okoz, ahogy finoman szívni kezdi.
- A szoknyád – feleli, miközben a másik felé közeledik. – Olyan, mint amilyen a csajoknak volt a középiskolában.
Nem egészen értem mire gondol, egy egyszerű kockás anyagból készült rakottszoknya van rajtam, ez is egyike a karácsonyra Kristől és Robtól kapott daraboknak, de a továbbiakban nem is foglalkozom vele. Helyette inkább, próbálom leügyeskedni a nadrágját, de meg kell mondanom, nem túl segítőkész, mert próbál elhúzódni a kezem ügyéből.
- Nagyon szexis – hallom a vágytól elfúló hangját, amibe egy csöppnyi vidámság is társul. – Mindig is imádtam az ilyeneket…

A féltékenység elemi erővel tör rám minden átkozott tini lány ellen, aki csak valaha hozzá érhetett. Vajon hányan lehettek? Nincs kétségem, már akkor is népszerű lehetett a csajok körében. Lehet, hogy őket is a mosdóba cipelte be, hogy aztán örömüket leljék egymásban.
- Ugyan már Cica, ne törd folyton az a gyönyörű fejedet. Főleg ne hülyeségeken és ne szeretkezés közben… - dorgál meg, mire felkapom az említett testrészemet. Látom a huncutságot a szemében, ezúttal én vagyok aki erőszakosan az ajkai után kap. Igaza van, mit számítanak. Most velem van itt, semmi és senki más nem érdekes.
Felmordul és a következő pillanatban kissé megemelve a beépített mosdópult szélére ültet. Istenem, már megint egy fürdőben vagyunk… De nincs több időm ennek a ténynek perverzitásán gondolkodni, mert az ujjai nyomán a bugyim elindul lefelé és egy szempillantás múlva már valahol a távolban landol. A hűvös márvány se tudja lehűteni a vágytól izzó testemet, ami már szinte lángol, amikor megérzem az érintését a testem lüktető pontján. A hátam ívben megfeszül, ahogy egyszerre két ujjával hatol belém és kezdi el mozgatni. Nem bírok tovább várni, többet akarok. Próbálom végre elérni a célomat és megszabadítani a zavaró ruhadarabjaitól, de lefogja a kezemet mellettem. Szerencsére ebből kettő is a rendelkezésemre áll, így a másikkal tovább küzdök. De újra ellenkezésbe ütközöm. Nem is próbálom titkolni a csalódottságomat, amikor abbahagyva a kényeztetésemet mindkét kezével az enyémek után nyúl. Arra számítok, hogy végre megkönyörül rajtam, de helyette meglepetésben van részem.

Miközben az ajkai körbeölelik a mellbimbómat, gyönyörhöz jutatva ezzel a testemet, az egyik kezének ujjai bilincsként fonják körbe a csuklóimat a hátam mögött. Ha nagyon akarnék ki tudnék szabadulni, de nincs erőm. És akaratom se, mert teljesen elvette a józan eszemet.
- Most csak élvezd… - duruzsolja a fülembe, a hangja is olyan akár egy lágy simogatás. Az ajkai hol szenvedélyesen tapadnak a bőrömre, hol csak lágyan simogatva húzza végig rajta a nyelvét. A szabad ujjai visszatértek eredeti helyükre, néha úgy ér hozzám, mintha csak egy tollpihével cirógatna, majd a következő pillanatban mélyen belém fúrja őket, hogy ezzel is az őrületbe kergessen. Küzdök, de a testem cserbenhagy, nem képes tovább elviselni az édes kínzást. A robbanás ami bennem történik elementális erővel taszít a mélybe, majd repít az ég felé.
Akár egy bungee jumping ugrás…   

(Kellan szemszöge)
Figyelem, ahogy a lélegzete lassan kezd visszaállni a rendes ritmusba. A szívverése ugyan még most is úgy zakatol, hogy szinte hallom a fülemben. Mint egy riadt kismadáré. Cirógatom a hátát, és közben arra gondolok, mennyire jó, hogy más nem látta azt, amit én nemrégiben.

Máskor is gyönyörű, de a beteljesülés pillanatában a szépsége szinte földöntúli volt. Minden apró kis izom és ín megfeszült a testén, a szemei drágakőként ragyogtak, az ajkaiból pedig angyalok hangját idéző kis sóhaj szakadt ki.
Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy ezt más is képes kiváltani belőle. Ő most már az enyém, és nem eresztem soha többet. Az én édes, ír bestiám.
Visszagondolva, hogy játszott velem, csodálom, hogy vissza tudtam magam fogni. A testem még mindig fájóan vágyik rá, csak hatalmas akaraterővel tudtam és tudom visszatartani, hogy nehogy rávessem magam.
De megérte. Az, hogy láthattam, hogy érezhettem az ő gyönyörét, többet ér mindennél. Persze ezért meg kellett küzdenem, bár nem tűnt úgy, hogy bánná a közeledésem. Sőt milyen hévvel próbált elcsábítani… Egyetlen egyszer akadtam meg csupán, amikor a körmei a fenekembe mélyedtek. Fogalmam nincs mi járhatott abban a csavaros agyában, de sikerült elterelnem róla a figyelmét. És ez a lényeg.  

Hirtelen egy lágy érintés zökkent ki a mélázásomból.
Miközben az ujjai végigsimítanak a gerincem vonalán, az ajkai a nyakamat cirógatják. Felemelem a fejem, a tekintete immáron kitisztulva kapcsolódik össze az enyémmel. Csókra nyújtja a száját, amit én nem késlekedek elfogadni. Lassan ízleljük egymást, a megszokott mentol ízbe most keveredik némi pezsgő és csokoládé. Megfordul a fejemben, hogy a szomszédban ott egy hálószoba, legalábbis amikor bezártam az ajtót és vetettem befelé egy röpke pillantást, a fürdőből beszűrődő fénysugárban egy ágy vonalai rajzolódtak ki.
Be kéne mennünk.
- Nem, jó itt – suttogja. Újra tudatosodik bennem, hogy már megint kimondtam azt, amit gondoltam.
Erről nagyon gyorsan le kell szoknom. Igaz, eddig csak akkor fordult elő velem, ha ő is ott volt. Anna elveszi a józan eszemet, az érzékszerveim annyira csak rá vannak hangolva, hogy hajlamos vagyok kizárni minden mást.

Már megint elgondolkodtam, de amikor megérzem az alsómba kúszó ujjait az észhez térít. Próbálnék elhúzódni, akárcsak nemrégen. Nem azért, mert nem vágyom rá, óh, dehogynem. De akárcsak akkor, most is attól félek, hogy ha hozzám ér, akkor túlságosan gyorsan végem lesz. Ezért is nem vetkőztem le, így legalább valami egyben tartott. Egészen eddig, mert most, miközben a nyelve kis köröket rajzol az egyik mellbimbóm körül, az ujjai körbekulcsolják lüktető testrészemet és finomat simogatni kezdik. Tudom, hogy ez nem mehet így sokáig. Már a tűrőképességem végső határait feszegetem, ha nem lépek közbe, itt a tenyerébe fogok elsülni. És az azért rohadt égő lenne.
Nem is beszélve arról, mennyire vágyom arra, hogy végre megérezhessem testének vulkánként izzó barlangját. Igen, ezt kell tennem.

Csak letolom a nadrágomat és zavaró alsóneműmet, hogy aztán a következő pillanatban elmerüljek benne. Egyszerre szakad fel a megkönnyebbült sóhaj mindkettőnkből.
Végre, mintha csak egy hónapos kóborlás után hazataláltam volna.
A lábai a derekam köré kulcsolódnak, én pedig még mélyebbre hatolok, figyelem az arcát nehogy fájdalmat okozzak, de csak gyönyört látok rajta. A háta most is akár egy felhúzott íj, két kezével a pultra támaszkodik. Miközben próbálom visszafogni magam egy villanásnyi időre valami megcsillan. Arra kapom a fejem, a pecsétgyűrűjének smaragdköve az a tükörben. Kíváncsisággal vegyes csodálkozással bámulom a tükörképemet, és egy új gondolat fészkeli be magát a fejembe. Bár minden porcikám tiltakozik ellene, kihúzódom belőle, azonnal felkapja a fejét, és kérdőn néz rám. Egy mozdulattal leemelem és fordítom meg. Az arca zavart tükröz, aztán mintha kissé el is pirulna. Látom, hogy nagyot nyel, nyelvével benedvesíti az ajkait, majd kérés nélkül is azt teszi amit szeretnék. Enyhe terpeszben áll, végigsimítok az oldalán, miközben egy pillanatra se engedem el a tükörben összefonódott tekintetünket. Tenyerem bejárja a mellkasát, cirógatva azokat a csodálatos halmokat. Másik kezemmel félretolom a vastag varkocsba font haját, és a nyakát csókolgatom. Egyre nehezebben veszi a levegőt, de ezzel én is így vagyok. Finoman csúsztatom le a kezem a combjai találkozásához, és érintem meg. Halk sóhaj hagyja el a száját, és ezt a pillanatot használom ki arra, hogy újra belétemetkezzek.
Iszonyatos kínok között, de sikerül visszafognom magam, csak lassan mozgok, egészen addig amíg szinte már türelmetlen pillantást vetve rám a szakadék szélére nem taszít. Hátranyúlva a kezével magához szorít, miközben belső rejtett izmai fájóan izgatják lüktető testrészemet.

Nem vagyok perverz… de a látvány, amelyet a hullámzó keblei, a kéjtől csillogó szemei, és legfőképpen az egy ritmusban mozduló testeink nyújtanak… mint egy torpedó robbanok belé, és fúrom a fejem azonnal a nyakába, nehogy eláruljam magunkat a kiáltásommal.

(Anna szemszöge)
Valahol azt olvastam régebben, hogy ha egy férfi azt akarja, hogy fordíts hátat neki szeretkezés közben, az azt jelenti, hogy uralkodni próbál rajtad.

Hát ez egy hatalmas nagy baromság! Próbálná csak ki a cikk írója egyszer így, tükör előtt, mindjárt meggondolná magát…  

Még mindig olyan érzésem van, mintha vattacukorfelhők között lebegnék. A levegőt betölti a szeretkezésünk édes illata, Kellan ujjai úgy simogatnak, akár egy puha vattapamacs, és az egész testem bizsereg még attól a mindent elsöprő érzéstől amit nemrégen átéltem.
- Gyönyörű vagy – súgja a fülembe, a lehelete csiklandozza a bőrömet. Követem a tekintetét a tükörben a párosunkat figyelem. Általában nem tartom magam szépnek, oké, csúnyának se, inkább átlagosnak. De most, életemben először, azért mert ő azt mondja, elégedett vagyok a látvánnyal.
- Köszönöm – válaszolok mosolyogva, és próbálok még közelebb bújni hozzá. Ami gyakorlatilag fizikai képtelenség, főleg, hogy a mocorgásomnak hála, a testünk sajnos elválik egymástól. Azonnal egy űrt érzek és máris hiányzik, de be kell látnom, hogy már így is sokat kockáztattunk. Nagyot sóhajtva próbálom rendbe hozni magam, és a hangokból arra következtetek ő is ezt teszi.

A pultnak dőlve figyeli, ahogy próbálom feljebb küzdeni a topom, de az oldalába épített merevítő nem engedi. Lemondóan sóhajtok, és most már azt próbálom elérni, hogy sikerüljön kibújnom belőle. Kellan a segítségemre siet, igaz közben nem mulaszt el puszit nyomni a vállamra. Amikor rá emelem a tekintetem, látom, hogy huncut mosollyal bámul rám, és a szemei már megint vágyakozva csillognak.
- Vissza kell mennünk – mondom, mire durcás arcot vág.
- Muszáj? – kérdezi, én meg próbálom egy nagyon határozottnak tűnő igennel meggyőzni.
- Már így is elég hosszú időre eltűntünk, még feltűnik valakinek – felelem, és közben újra befonom a hajamat. – De nemsokára úgyis megyünk, nem lenne jó, ha reggel elaludnátok.
- Nekem csak 9-re kell mennem – közli – úgyhogy reggelizhetünk együtt, és jöhetsz velem.  
Hoppá.
- Jó, ehetünk együtt, de ma nem megyek ki, - válaszolok, és gyorsan még megmosom a kezemet. – A napot Jayjel töltöm…
Csak miután szárazra töröltem, nézek fel újra, és csöppet se tetszik amit látok. A kedvesem arca elég borús, ráncolja a homlokát, dühösen összeszorítja a száját. Remélem, nem kezdi megint a féltékenykedést…
- Mi a baj? – bújok hozzá, mire azonnal átölel, de nem szólal meg. Kicsit eltolom magam, mire végre megszólal.
- Hova mentek? – kérdezi, próbál közömbösnek tűnni, de nem túl jól játssza a szerepét.
- A stúdióba, a srácokkal ott dolgoznak, és meghívtak, hogy nézzem meg mit művelnek.
Ez úgy látszik megnyugtatja, mert érzem, ahogy lazul a görcsös tartása.
- Jó, akkor majd holnap. 
- Hát, szóval… - ebből balhé lesz.
- Igen? – emeli meg a szemöldökét és most kísértetiesen olyan, mint Brandon volt pár napja.
- Csütörtökön se valószínű, hogy járok a forgatáson. Át kell néznem a M.I.C. utolsó negyedévének jelentéseit. Tudod, péntek reggel New Yorkba kell mennem.
Hatalmas sóhaj, próbálok kiolvasni valamit az arcából, de per pillanat nem túl beszédes. Aztán bár a mosolya elég erőltetett elhúzza a száját.
- Oké, a hétvégét úgyis együtt töltjük.
- Aha, - bólintok. Már előre várom, hogy elbújhassunk Baile Inez’sben. Két nap amikor nem kell alakoskodni. – Megyünk?
Csak bólint, nyom még egy puszit a számra, amivel persze sikeresen eltünteti róla az alig egy perce felkent szájfényt. De csak vigyorog a morgásomon, és elsőként távozik.

Miután újra kiigazítom a sminkemet követem, odakint ugyanúgy folyik a buli, szemlátomást a banda fele már kissé illuminált állapotban van, valaki látszólag alszik az egyik fotelben, de a zene még most is dübörög és többen is táncolnak.
Megcélzom az a kanapét, ahol eddig ücsörögtünk, belekortyolok a koktélomban, ami a felolvadt jégkocka miatt már elég élvezhetetlen. Éppen leülnék Jay mellé, de Kellan előttem terem. Kérdőn nézek rá, vajon mit akarhat. Csibészesen mosolyog, és a fülemhez hajol.
- Elkértelek Jay-től. Hölgyem, szabad egy táncra? – azonnal felé nyújtom a kezemet, és együtt megyünk a táncparkettnek kinevezett részre. A pezsgő ritmusra egyszerre mozgunk, miközben a tekintetünkkel fogva tartjuk egymást. Mindketten megkönnyebbülünk, amikor alig két perc után a zene lassúra vált, boldogan simulok hozzá. Körülöttünk ugyanígy hullámoznak a többiek, látom, hogy most éppen mindenki a párjával táncol. Luca Asht akarja elevenen felfalni, Rob Kris fülébe sutyorog valamit.

Talán véget kéne vetni ennek az egésznek, már eleget buliztunk, ideje, hogy odébb álljunk. Igen, ha vége a számnak, beszélek a többiekkel.

De kiderül ezt előbb kellett volna megtennem. Először csak a vállamhoz érő kezet érzem meg, aztán fedezem fel, hogy a mellettünk álló születésnapos a másikat Kellan vállán pihenteti. Elég vigyori képe van, a szemei is homályosak kissé, nem kétlem, az ünneplés elérte célját. Örvendezve hálálkodik, amiért itt vagyunk, amivel még nem is lenne gond, de a következő mondata olyan, mint egy hidegzuhany. Döbbenten kapom fel a fejem, mert nem elég, hogy amit mondott, az elég kínosan érint, de hogy pont akkor, amikor a zene elhallgatott, na az már felér egy katasztrófával.

(Kellan szemszöge)
Két érzés tombol bennem egymással veszekedve. Az egyik a bizalom, ami azt súgja, ne törődjek semmivel, Anna engem szeret. A másik a féltékenység, amit akárhogyan is próbálok visszaszorítani, nem megy. Nem fizikailag féltem Jaytől, tudom, hogy a barátom nem próbálkozna be a kedvesemnél, de mégis a kisördög ott bökdös belülről.
Az egész napot együtt fogják tölteni…
És ma este is, választhatta volna Lucat, mégiscsak az unokatestvére, de nem, ő Jay párja lett. Irigylek minden percet, amikor nélkülöznöm kell, amit nem tölthetünk együtt. Pedig egyre több lesz. Erre utal az is, hogy a következőn papírokat akar tanulmányozni, utána pedig elutazik.
És ez még csak egy nap, és éjszaka együtt leszünk.
Mi lesz velem, velünk, ha napokat esetleg heteket kell külön töltenünk. Hiszen még ezt az egy estét se bírtuk ki egymás nélkül…

De persze ezt nem mondom el neki, próbálom titkolni a kétségeimet, hogy is ronthatnám el a kedvét, amikor ilyen odaadóan simul hozzám, és reménykedve néz a szemembe. És olyan rohadtul csábítóan. Szívem szerint újra kihámoznám az alig egy perce visszaigazított felsőjéből. Miért is kell kimennünk innen? Sokkal jobb időtöltést is el tudnék képzelni, mint színlelni a többiek előtt. De megint csak nem szólok, megadom magam a sorsnak.
Amikor kilépek körbenézek, de nem tűnik fel, hogy valaki is figyelne. Lehuppanok a kanapéra, kíváncsian bámulom, hogy a barátaink nem zavartatják magukat. Oké, Ash és az olasz úgy bámul egymás szemébe, mintha senki se lenne a helyiségben rajtuk kívül, de ez náluk megszokott. Rob és Kris kicsit szolidabban viselkedik ugyan, de ha a banda nagy része nem lenne erősen ittas lehet, hogy páran felfigyelnének rá. Úgy döntök, ha nekik szabad, nekem is,  
- Anna? – kérdezi a mellém ülő Jay.
A fürdő felé intek a fejemmel, éppen most lép ki az ajtón. Én meg felpattanok.
- Elviszem táncolni – mondom neki, mire csak bólint és meghúzza az üvegét.

Imádom, ahogy mozog, szeretek vele táncolni. Ösztönösen csavargatja a csípőjét, a keblei lágyan ringanak, bennem meg újra felsejlik, ahogy nemrég a zavaró ruhadarab nélkül tették ezt. Aztán a gyorsat egy lassú követi, és rá kell jönnöm, ez talán még jobb. Ugyan nem látom az arcát mert, mint egy kiscica bújik hozzám, de érzem a testét ami egyszerre ringatózik velem. Nem is örülök Charlie felbukkanásának, teszek rá, hogy ő az ünnepelt, legalább ezt a kis időt meghagyhatta volna nekünk.
Aztán amint megszólal rá kell jönnöm, nagyobb gondunk is van annál, mint, hogy nem fejezhettük be ezt a táncot.
- Tu…tudjátok gye…gyerekek, azért az mé…még csak oké, hogy félórkra, hukh,  be..bezárkóztok a fü…fürdőbe. Éértem én, - kacsint egyet, és bárgyún vigyorog. – Tu…udok ti…itkot tartaniii. De le…le…legalább ezt a ki..elé…gült, hukh,  vigyort tö…tör…tröljétek le az arcotkrl, hukh,  még mi…miel… mielőtt másnak is f..f..feltűnik…