43. 2 : 1, de a meccsnek még nincs vége…

Sziasztok!

Ma, mint mostanában mindig időhiányban szenvedek. Az a nagy helyzet, hogy bár a párom a héten sajnos elutazott, és ugye áprilisig nem is jön haza, de mégse lett több szabadidőm. Belefogtam valamibe ami rengeteg időmet vesz el, legtöbbször az írás vagy méginkább az alvás terhére. De itt van...

(Kellan szemszöge)

Kifejezetten utálom, ha egyedül ébredek. Persze tudom, hogy a kedvesem nem véletlen nincs itt mellettem ilyen korán reggel, de akkor se jó érzés. A telefonom jelzése után legalább egy percig csak bámulom a plafont és a tegnapon gondolkodom. Aztán megadom magam a sorsnak, végülis minél előbb végzek és érek be a stúdióba, annál előbb láthatom. Már ha van egy kis szerencsém, és nem akadályoz senki. Pár perc alatt végzek a fürdőbe, mosolyognom kell, amikor felfedezem a szép gondosan egymás mellé rakott fogkeféinket, az egyformára hajtott törülközőinket. Mintha több éve együtt élnénk, és nem csak pár hete.

Gyorsan öltözöm, a reggelit majd inkább a forgatáson oldom meg, és már lépek is a nappaliba. Legnagyobb meglepetésemre nem csak én. Ugyan ebben a pillanatban érkezik meg az átkötő ajtón át Kris, és elég vigyori feje van.

- De jó éjszakája lehetett valakinek – ugratom azonnal.

- Ahogy elnézem te se panaszkodhatsz – feleli kapásból. – Mi van, kertészetet akartok nyitni?

Nem értem miről beszél, de aztán meglátom a csokrokat. Igen, már nem csupán egy csokor, hanem kettő terpeszkedik a komód tetején. Az elsőt már láttam, Bewleytől kapta.  De honnan lehet a második?  Ha azt is az az átkozott angol küldte neki, akkor azt bánni fogja.

- Rob úgy látom előrelátó volt – szólal meg Kris.

- Mert? – nézek rá kérdőn.

- A virág – mutat arra, amit én is szemlélek éppen. – Mondjuk hálás is lehet neki, Anna egy angyal.

Ezzel csak egyet tudok érteni, de még mindig nem értem miből gondolja, hogy az a haveromtól van.

- Ugyanolyan szalag van rajta, mint az enyémen. Biztos, hogy egy helyről származik a kettő.

Én is a másik nappali felé fordulok, ott is a komód tetején díszeleg a virág. De szerencsére a kettő nem egyforma. Míg az hatalmas, és csupa vörös rózsa alkotja, ez ahhoz képest szerénynek tűnik és egészen halvány, krémszínű.

Oké, akkor ez rendben is van, de a másiknak mennie kell.

Már nyúlnék érte, de Kris hangja megállít.

- Én a helyedben nem tenném – kérdőn nézek rá, mire folytatja. – Nem te kaptad, ha most kidobod, mert ha jól sejtem ez volt a szándékod, akkor a te tűzrőlpattant barátnőd le fogja harapni a fejedet. Ez az övé, és ha elfogadta az az ő dolga.

Ebben van valami. De ez így akkor se jól van.

- Szerintem venned kéne egyet neked is. Tudod mi a kedvenc virága?

Hát ez egy elég nehéz kérdés, mert tudom, hogy a kálát szereti, de hogy az-e a kedvenc, na azt nem. De van valaki, aki erre tud nekem válaszolni. Azonnal tárcsázok és szerencsémre a kis tornádó rögtön felveszi. Az én szerencsémre meg, mivel az időeltolódásról ugye elfelejtkeztem, már végzett a suliban. Persze amikor rákérdezek ahelyett, hogy felelne először tudni akarja mit követtem el. És nem hiszi el nekem, hogy semmit. De szerencsére a mellettem álló meg tudja győzni, hogy nagyon is béke van köztünk, így megkapom a választ.

Elővigyázatosan Kris lép ki először a szobából, majd miután körülnézett jelez, hogy jöhetek. Larry a földszinten vár rá, kint éppen beparkol az egyik kocsi, így már indulhatunk is. A helyszínre érve csak leszórom a cuccomat és a kedvesem keresésére indulnék, de sajnálatos módon May talál rám előbb. Először csak a hogylétem felől érdeklődik, de miután megnyugtatom, hogy teljesen rendben vagyok azonnal a nagyterem felé küld, mondván, hogy öt perc múlva megbeszélés, már csak páran hiányzunk.

Nem állítanám, hogy örülök, de jobb nem kísérteni a sorsot, mert se Bill, se Wyck nem szereti a későket. Leülök az egyik üres székre, és szinte azonnal akad is társaságom.

Maggie megint a haveromról ábrándozik, csendben hallgatom mit beszél, igaz esélyem sincs közbeszólni, mert egyfolytában mondja a magáét.

Amikor kivágódik az ajtó, mindenki odakapja a tekintetét, ami nem csoda, mert nagyot csattan a falon.

Először fel se ismerem, mert annyira másképpen néz ki, csak amikor megindul felém jövök rá, hogy az a felettébb dühös amazon, aki a smink alatt van, az bizony Anna.

- Teee – mutat a kezével felém. A hangja vészjósló, hát még az, ahogy elindul.

Mi az ördög baja lehet?

(Rob szemszöge)

Döbbenten állok és bámulok a sarkon eltűnő „barátnőm” után. Mi történhetett? Hirtelen újra kivágódik a szoba ajtaja és Mindy, az egyik sminkes lép ki. Amikor meglát rögtön hozzám lép.

- Rob én nem tudtam. De komolyan. Még az este jött be és azt mondta változott a terv, és hogy a barátnődet így fessem ki. Én nem tehetek róla… - kis hijján sírva fakad, amit látva Anna távozását és emlékezve az előtte lévő kiabálásra értek is. De vajon… 

- Ki volt az? – kérdezem és a választ hallva már mindent értek. Illetve mindent nem, de azt igen, hogy ez megint egyike az átkozott tréfáinak. Amit az ír boszorka szemlátomást elég rosszul fogadott. Vacillálok, hogy beleavatkozzak-e vagy sem, de a kíváncsiság erősebbnek bizonyul. Látni akarom mi történik, mert egyhamar nem felejti el az egészen biztos.

- Nem lesz semmi gond, - nyugtatom meg a mellettem állót. – Pár perc, visszahozom, és akkor kiigazítod. Nyugi, nem rád mérges.

- Biztos? – csak bólintok, és futni kezdek arra, amerre Anna eltűnt. Kis hijján bele is rohanok Maybe.

- Mi van itt ma? Hova siet mindenki ennyire?

- Jó reggelt – üdvözlöm udvariasan, mégiscsak anyám korú lehet. – Nem láttad a barátnőmet erre rohanni?

- Nem – feleli kapásból - csak egy statiszta akart fellökni. Aztán meg kikapta a kezemből a mai forgatási tervet, valamit megnézett rajta és futott tovább. Elég dühösnek tűnt.

- Helyben vagyunk – bólintok. – Megnézhetném én is.

Persze megmutatja, egyből felfedezem a nevet, és azt is hol kell most lennie, és legfőképpen,  hogy szinte a teljes szereplőgárdát odarendelték arra a helyre.

Nagyszerű, ebből aztán lesz jelenet.

Van egy mondás, mi szerint szégyen a futás, de hasznos, hát ezzel most egyet kell értenem. Na, nem azért mert üldöznek, hanem, mert nem akarok lemaradni a lényegről. És legnagyobb szerencsémre pont elkapom azt a pillanatot, amikor az ír boszorka egyetlen rúgással -megjegyzem ugyan azzal, amivel annak idején engem is- a padlóra küldi a tréfás kedvű kollégát.

(Anna szemszöge)

Amióta csak ideértünk szóval tartanak. Ez a filmes népség olyan kíváncsi, főleg ez a banda itt körülöttem. Minden érdekeli őket. Újra szóba került a szemem színe, a hajam hihetetlen sok árnyalata, az egyikük megemlítette, hogy még sose látott ilyet festés nélkül, igaz ő kicsit gyanúsan méregetett. Beszélnem kellett a családomról, megerősíteni, hogy valóban van még pár felettébb jóképű unokatestvérem, Lucan kívül. Hogy igen, az a sötéthajú szépség, akinek a képeit Taylor mindenfelé úgy mutogatja, hogy ő a barátnője, valóban a húgom. Csak lassan csitult az érdeklődés, illetve lehet, ha nem kérnek meg, hogy csukjam le a szemem, sose fejezik be a kérdezősködést.

De megkértek, én meg bevallom őszintén kis hijján elaludtam. Olyan kellemes volt, a frizurámat készítő fodrász meleg levegőt fújt a fejemre, az arcomra a sminkes szinte simogatva vitte fel az újabb és újabb rétegeket.

Én meg ábrándozni kezdtem, természetesen most is, mint egy ideje szinte állandóan, Kellanről.

Mostanra már neki is fel kellett kelnie, ami azt jelenti, hogy hamarosan ideér, és remélem még sikerül látnom legalább egy percre, mielőtt belekezdünk. Igaz csak úgy lehet, ha nem maradunk kettesben, mert ha mégis akkor annak nem lesz jó vége. Mármint a rúzsomat illetően.

- Anna, most néz felfelé légy szíves…

Teszem, amire kérnek.

Remélem ma este is korán haza tud jönni.

Haza, hülye vagy Anna, az csak egy szállodai szoba.

- Kinyitnád egy kicsit a szádat…

Igen csak egy szoba, de igazság szerint már eléggé belaktuk. Mondjuk még mindig zavar, hogy folyton ennyire kell ügyelni a közlekedésre. Egy nagy közös lakosztály jobb lenne.

- Oké, most berakom a kontaktlencséket. Nem vagy rá allergiás ugye?

- Nem.

Ma nekem kéne gondoskodnom a vacsoráról. Meg is kell kérdeznem, mit enne. De szívesen főznék neki... Igen, kéne az a lakosztály. Olyan, amiben van konyha.

- Anna, kimegyek rágyújtani – kúszik el a tudatomig Rob hangja.

Terasz is kell. Iszonyat sokat cigizik. És mostanában Kris is.

- Oké, na most nehogy kinyisd a szemed, még egy réteg púder… egy kis szempillaspirál… készen vagy. Parancsolj.

Végre.

Értem már miért morognak folyton a srácok, nekem csak a fotózáshoz kellett egy kis smink, és ez is iszonyat hosszúnak tűnt. Érdeklődve pillantok a tükörbe.

Mintha lett volna egy itt velem szemben?! De most nem találom. Jobbra nézek, hátha időközben elfordították a székemet, és ekkor feltűnik.

Az, amit eddig poszternek hittem mégiscsak a tükör, és ez a horrorfilmbe illő kriptaszökevény én vagyok. Hitetlenkedve hajolok közelebb és vizsgálom meg magam minden oldalról, de nincs mese. Ez tényleg én vagyok?! De mégis mi a fene folyik itt?

- Ez meg mi? – nézek a mellettem elégedetten mosolygó sminkes lányra.

- Mármint micsoda? – vág értetlen arcot.

- Ez a kulimász az arcomon…

- De hát… eddig még mindenkinek megfelelt. Jó, az idő rövidsége miatt nem teljes, ha kamera elé mennél raknék még rá két réteget, de a fotózásnál biztos, hogy nem fog feltűnni a különbség. Ennyi idő alatt… - nem érti a problémám lényegét. Ha nem lennék ilyen ideges, valószínűleg közölném vele, elhiszem, hogy tökéletesen végzi a munkáját, de most képtelen vagyok udvariassági köröket futni.

- Mégis mi a frászkarikának kented rám ezt?

- Hát… hát… - valószínűleg lerí rólam, hogy jobb lesz, ha kinyögi a lényeget, mert végre megteszi. – Mert nekem ezt mondták.

- Ezt mondták? – Ha ez Steph újabb ostoba ötlete, akkor én nem is tudom mit csinálok. – És mégis ki mondta ezt neked?

- Rob ügynöke küldött faxot. Igaz az elsőben még nem ez szerepelt, abban natúr színeket és a szemed kihangsúlyozását kérte. De aztán az este kaptam egy újabbat, abban már ezt kérték.

Itt valami nagyon nincs rendben.

Azonnal előkapom a telefonom és tárcsázok. A hívó szinte azonnal felveszi, és beleszól.

- Szia Anna. Csak nincs valami gáz? Megint a ruhák? Megmondtam nekik, hogy…

- Nem, addig még el se jutottunk – vágok közbe. – Elárulnál nekem valamit…

Megteszi, és a vérnyomásom lassan, de biztosan kezd az egekbe szökni. Gyorsan búcsút veszek tőle, most fontosabb dolgom van.

- Hol vannak azok a faxok? – rögtön előhúz két papírt én meg tanulmányozni kezdem. És persze azonnal kiszúrom. A kettő ugyanaz. Ugyanaz az időpont, a küldő száma, az aláírás, minden. Csupán a másodikon már ennek a borzalomnak az elkészítése szerepel. Ha valaki jobban megnézi kivehető, hogy a kettőt összefénymásolták. Tehát nincs mese, ez bizony direkt volt, és csak ellenem irányul.

- Ki hozta ezt? – mutatok rá.

- Az elsőt Tina. Stephanie neki küldte. A másodikat pedig… - látom rajta, hogy hirtelen megvilágosodik, és leesik neki, hogy őt is átverték. - Azt mondta éppen ott volt Billnél. Hogy Tina már hazament és Rob is. És, hogy nem akarta, hogy későn kapjam meg…     

Itt valaki nagyon kibabrált velem.

- Ki volt az? – kérdezem és kis hijján én is megijedek a saját hangomtól. Mindyre egészen biztosan a frászt hozom, mert azonnal kiböki a nevet.

Miért is nem lepődök meg én ezen?! Az az átkozott spagetti zabáló… csak kerüljön a szemem elé… nem is, most rögtön megkeresem és ellátom a baját.

Nem törődve a döbbenten bámuló emberekre azonnal elindulok, azt még nem tudom hova, de mindenesetre ki innen. Fél füllel hallom, hogy Rob utánam kiabál, de most nem érek rá.

Ki kell tekernem annak a mindig rosszban sántikáló olasznak a nyakát.

Legnagyobb szerencsémre az első akit meglátok az udvaron, az a drága May.

Kedves, gondoskodó asszony, aki mindig mindent tud. Valószínűleg azt is amire kíváncsi vagyok. Üdvözlöm, bár ő szemlátomást nem ismer fel, de amikor rábökök a kezében tartott mappára késlekedés nélkül átadja. Azonnal kiszúrom a keresett nevet, és azt is, hogy szerencsére már itt kell lennie, mégpedig a nagyteremben. Ami alig tízméternyire van tőle.

Azonnal azt veszem célba, és magamban válogatott sértéseket mormolok.

- Furfante dannato… piantagrane inutili… perché pagare per un molto, molto… potrai anche fare con me ha iniziato…

Amint kinyitom az ajtót, a szemem azonnal rá fókuszál. Fókuszálna, de közvetlen mellette ott ül Kellan, így először természetesen leellenőrzöm, hogy vele minden rendben van-e. Elégedetten konstatálom, hogy igen. Illetve majdnem minden, mert az a dög Maggie Grace már megint ott ólálkodik körülötte. De vele majd később számolok. Most más dolgom van.

- Peter Facinelli mégis, hogy tehetted ezt velem?– támadok rá azonnal az anyanyelvén, és megindulok felé. És még van képe vigyorogni.

- Tyűha, szépségem, ennyire rosszul aludtál az éjjel? Sápadtabb vagy mint egy vámpír...

- Vámpír? VÁMPÍR? De mégis miért, az Istenit neki?

- Miért? - Kérdi ő, immáron szintén olaszul. - Csak azt kaptad, amit érdemeltél.

Na ne már, nehogy még neki álljon feljebb, még hogy azt kaptam amit érdemeltem? Hát barátocskám ezt nagyon megszívtad…

Látom, hogy nevetve keresi a menekülési útvonalat, de abból nem eszik. Próbálok a lehető leggyorsabban odaérni mellé, ami elég könnyen sikerül, mert mintha mindenki menekülne előlem. Egyre jobban hátrál, az ajtó már nincs messze, így nincs választásom.

Először leteríteni, utána kérdezni. 

(Kellan szemszöge)

Várom, hogy kiderüljön Anna miért közeledik felém ilyen dühösen. Egy pillanatig átfut az agyamon, hogy mivel szemlátomást képtelen visszafogni magát elképzelhető, hogy lebukunk. Ezzel egy időben az is bevillan, hogy akkor vége lenne a titkolózásnak, és miután megbékítettem -bár fogalmam nincs miért haragszik- végre élhetnénk a saját, közös életünket.

De a reményeim gyorsan elszállnak, mert még félúton se jár amikor megszólal.

Megszólal, nem ez csöppet se jó szó. A kiabál, sikít, visít sokkal közelebb áll annak meghatározásához, amit éppen csinál. És legnagyobb meglepetésemre nem angolul teszi.

És mivel legjobb tudomásom szerint a teremben lévők közül olaszul csak Peter beszél, vele lehet gondja. A sejtésemben az is megerősít, hogy a válasz se késlekedik. Igaz ő mosolyog és hátrál. Egy darabig.  

Egészen addig, amíg a kedvesem elé érve egy mozdulattal el nem kaszálja a lábait. Na utána már nem mosolyog, és mozdulni se nagyon tud.
Meg kell mondanom igazán hatásos módszer, most már értem, hogy Budapesten hogy tudott engem is olyan gyorsan padlóra küldeni. Az mondjuk annyira nem tetszik, hogy csakúgy mint nekem, Peternek is a mellkasára telepedik. Igaz, az ahogy továbbra is mondja a magáét biztosít arról, hogy itt a folytatás közel sem olyan lesz, mint velem.

Rob jelenik meg a látóteremben, látom rajta, hogy kissé tart attól amire készül. És nem is csodálom, mert vannak azok a pillanatok amikor jobb a kedvesemet nem piszkálni. És ez most határozottan olyannak tűnik.

- Anna - szólal meg és kissé bátortalanul és lép még egyet felé. – Elárulnád mit művelsz?

Választ nem kap, szemmel láthatóan azok ketten annyira el vannak foglalva egymással, hogy meg se hallották mit mondott.

- Anna – emeli meg kissé a hangját. – Gyere, segítek felkelni.

- NEM – a válasz határozott és azonnali. A haverom segítségkérően néz rám, oké, igaza van, ideje, hogy én is közbelépjek.

- Anna mi történt? – kérdezem, de még mielőtt felelhetne valaki más szólal meg.

- Hát itt meg mi az ördög folyik? – Bill az ajtónál áll, a társaságot szemléli, majd mivel mindenki egy pontra szegezi a tekintetét közelebb jön. És nem is kell sokáig várni, hogy újra megszólaljon. – Rob, mi a fenét keresel itt? Nem lehet a tiétek egész nap a díszlet. Indíts fotózni. – Ő már éppen felelne, de a rendezőnk felfedezi a földön lévő párost és megtorpan. – Peter te mit csinálsz a földön?

- Elgáncsolt – mutat ő a kedvesemre azonnal, mire rögtön jön pár megjegyzés, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki bánja a dolgot.

- Na jó, elég a mókából – hallatszik a parancs. – Kelj fel és kezdjünk bele,

- Kelnék én ha hagyná – panaszkodik az alul lévő.

- Leszedné valaki róla a kis hölgyet? – kérdezi a rendezőnk, de senki se mozdul. Egyedül Rob sóhajt egy nagyot és mellé lép, ezúttal a vállára rakva a kezét.

- Anna, gyere már…

- Anna? Rob mit keres a barátnőd Peteren?

- Ha én azt tudnám… - többen is kuncogásban törnek ki a panaszos hangja hallatán. De történni nem történik semmi.

- Oké, ebből tényleg elég. – Veszi elő Bill azt a hangját, amit eddig talán ha kétszer hallottunk. Határozott és ellenkezést nem tűrő. - Anna légy szíves engedd felkelni, dolgunk van, és ha jól tudom nektek is.

- NEM – hangzik a dacos válasz. – Eszem ágában sincsen, amíg nem ad magyarázatot.

A rendezőnknek még a szája is tátva marad a csodálkozástól. Arra, hogy valaki nem engedelmeskedik azonnal még nem volt példa. Igaz eddig nem is akadt össze ezzel a makacs nőszeméllyel.

- Nem? De mégis mit művelt, hogy ennyire haragszol rá?

- Hogy mit? – esküszöm pár oktávval megemelkedik a hangja. – Hát ezt – fordul meg és mutat az arcára. – Ez az átkozott gazfickó vámpírt csinált belőlem.

Most, hogy van időm alaposabban megnézni, mert eddig az arcát csak egy villanásnyi ideig láttam, már értem miért nem ismertem fel elsőre. Csakúgy, mint máskor, most is megbűvölve bámulom. Még a túlságosan fehér festék se tudja elfedni a gyönyörű vonásait, amit lágy hullámokba szárított haj keretez. Az ajkai, amiket, most durcásan biggyeszt le, csak úgy ragyognak, rögtön kedvem is lenne lecsókolni róla a tűzpiros rúzst. A szemei a szokásosnál is nagyobbnak tűnnek, egyetlen dolog van ami nem a megszokott, mégpedig a színe. Mert azt most vörös kontaktlencse fedi.

Először csak halk kuncogás hallatszik egyre több felől, majd mindenkiből kitör a nevetés. Figyelem, ahogy ráncolja a homlokát, körbenéz, várom a dühkitörést. De egyszercsak találkozik a tekintetünk. Tudom, hogy nem kéne, de nem bírom megállni és én is elhúzom a számat. Újabb homlokráncolás és aztán legnagyobb meglepetésemre elmosolyodik. Aprót sóhajt, majd egy szempillantás múlva már talpon is van. Nem tudom róla levenni a szememet, a farmer és a póló olyan kívánatosan feszül a testére. Egyszerre lépnénk egymás felé, de…  

2.

(Anna szemszöge)

Még mindig nem értem miért bánt el így velem Peter. De meg fogom tudni, ettől nem tágítok... illetve, kis időre mégis. Nincs más választásom, kénytelen vagyok felállni, mert kissé rosszul érint, hogy mindenki minket bámul. Várom, hogy valaki közölje, hogy komplett idiótát csináltam magamból, de helyette csak vigyorognak. Mind, kivétel nélkül.

Mintha olyan marha vicces lenne. Ha a tekintetem nem találkozik Kellanével valószínűleg tovább tart a lehiggadás, de az a huncut és kicsit talán büszke mosoly levesz a lábamról. Öntudatlanul indulnék felé, ha valaki nem ölelné át azonnal a derekamat és húzna vissza. Még mielőtt felé fordulnék, megérzem a fanyar after shave és a cigaretta jellegzetes illatát, így tudom, hogy Rob karja kulcsolódik körém. És beugrik, hogy hoppá, lassabban Anna, ezt most nem szabad. 

- Peter, Peter hát te soha se komolyodsz meg – szólal meg nevetve Bill. Örömmel fordulok felé, végre valaki, aki felismeri a lényeget. Mondjuk az arca egyáltalán nem azt sugallja, hogy bánja amiért a vakolat rám került. – De mégis miért babráltál ki szegénnyel ennyire?

Na erre lennék kíváncsi én is már percek óta…

- Mert megérdemelte – vágja rá azonnal a kérdezett.

Méghogy megérdemlem, na ne már?!

 - Ez nem igaz – szólok közbe. – Te kezdted az egészet, meg ő – mutatok a vigyorgó rendezőre. – Én a vacsorával csak kiegyenlítettem.

- Nem, nem – ingatja a fejét a tréfás kedvű olasz. – Az egészet te kezdted még novemberben…

Azonnal beugrik mire céloz, nem gondoltam volna, hogy ennyire hímsoviniszta. Még hónapok múltán is ezen kesereg?

- Az igazán nem az én hibám, hogy nyertem. Nem lehetsz ilyen egoista – vágok vissza azonnal.

- Persze nyertél. De hogyan… csalással.

Hirtelen megdermedek. Ez igazán nem volt szép. Hogy mondhat rólam ilyet?!

- Én soha nem csalok – közlöm vele, és szerintem lerí az arcomról, hogy mennyire megbántott. - Kártyában meg főleg.

- Tudom, amit tudok. Luca az este elmondta…

- Mit mondott Luca? – most már végleg nem értek semmit. A kedvenc rokonom nagyon is tisztában van azzal, hogy soha nem tennék ilyet.

- Megkérdeztem őt is, hogy jön-e kártyázni, merthogy te nem akarsz és még kéne egy ember. Erre kinevetett és kíváncsi volt játszottam-e már veled. – lassan kezd világosság gyúlni a fejemben. - Mondtam, hogy igen, erre még jobban nevetett és azt akarta tudni mennyit veszítettem. Rákérdeztem, hogy miből gondolja, hogy te nyertél, erre közölte, hogy te olyan trükköket ismersz, amivel szemben csak keveseknek van esélye. De nekem semmiképp.

Ilyen nincs. Luca Salti a fene abba a hihetetlen lepcses szádba. Ezt meg mi a francnak kellett elárulnod?

Mert hallva a történteket már tudom, hogy ő egyáltalán nem arra célzott, mint amire Peter. Na most mi csináljak? Szívem szerint nem mondanám el, mert senkinek semmi köze hozzá, de ha nem teszem akkor mindenki azt fogja hinni, hogy tisztességtelenül elszedtem a pénzüket. És ezt nem hagyhatom. De még mielőtt megszólalhatnék az olasz felkiált.

- Óh, hogy ez nem jutott előbb az eszembe. Ne haragudj Anna, elfelejtettem. Luca az IQ-ra gondolt ugye? Te számolod a lapokat?

- NEM, - kiáltok fel azonnal. Ez egyre rosszabb. – Az olyan, mintha csalnék.

De hiába minden, mert valaki azonnal lecsap a témára.

- Miért mi van az IQ-jával? – naná, hogy Maggie kíváncsiskodik, és az arcáról simán leolvasom, hogy arra gondol minimum értelmi fogyatékos vagyok. De még mielőtt valami elfogadható magyarázatot adhatnék Nikki felettébb elégedetten felvilágosítja.

- Anna kiemelkedő intelligenciával rendelkezik. 156-os az IQ-ja. Nem úgy, mint itt egyeseknek - az utóbbi mondta kifejezetten jól esik, mert nem is titkolja, hogy a szőke csajra céloz.

- És mégis Robbal jársz? – kérdezi Lee csodálkozva. Mintha nem tudná, hogy ez nem így van. - Igaz a zseniknek vannak furcsa dolgaik.

- Kösz szépen, - szólal meg a mellettem álló, mire többen is felnevetnek. De Facinelli persze nem tágít.

- De akkor mégis, hogy a francba csináltad. Ne mond, hogy a kezdő szerencséje volt, azt nem veszem be. Tuti, hogy előzőleg is játszottál már párszor.

Azt hiszem ideje magyarázatot adni, mert úgyse nyugszik, amíg nem tudja meg az igazságot.

- Én soha nem mondtam, hogy nem tudok játszani. És leszögezném, hogy nem én akartam mindenáron pénzben játszani, és a tétet is te kezdted el emelgetni. Én csak megadtam amit kértél. És ami azt illeti, drága Peter, a pókerarcodon még dolgoznod kéne. Annak ellenére, hogy színészek vagytok – mutatok a mellette állókra, mert most már Jay és Kellan is ott van – elég gyorsan ki lehet ismerni mit miért tesztek.

Ezzel a mondatommal úgy látszik a lelkükbe gázoltam, mert csúnyán néznek rám, csak Rob kuncog a fülem mellett. Úgyhogy igyekszem elterelni a figyelmüket.

- De valójában azért vertelek meg mindannyiótokat, mert nagyon jó tanítómestereim voltak. A volt párom és a barátai hivatásos pókerjátékosok.

Ricsi említésére Kellan összehúzza a szemöldökét, Jay arcán pedig felismerés villan, valószínűleg érti már miért találkoztunk össze annak idején Vegasban.

- Komolyan? – jön közelebb egy fickó, akit eddig még nem találkoztam, de valahogy ismerősnek tűnik. – Szeretnék játszani veled, ha lehet. És szerintem mások is. Ugye Peter?

Ő csak bólint, és egyre többen csatlakoznak. Én csak döbbenten bámulok rájuk. Most vagy nagyon bíznak magukban, vagy nagyon bizonyítani akarják, hogy rajtuk nem tudok kifogni. Vagy csak meg akarnak szabadulni a pénzüktől…

- Ugyan már, ne kéresd magad – feleli a férfi nyájasan, ami újra csak megerősít abban, hogy ezt a hangot már hallottam valahol. – És különben is, mivel én vagyok a Volturi feje, te meg most csatlakoztál hozzánk - mutat az arcomra - ez szinte már kötelességed.

Többen is felnevetnek, én is elvigyorodom, mert most már tudom ki ő. A valódi neve nem jut eszembe, de azt tudom, hogy ő játssza a filmben Arot.

- Igen mester. – Felelem szemlesütve, mire elégedetten vigyorog, a nevetés meg még hangosabb lesz.

- Nem, ma nem lehet – szól közbe valaki. - Anna ma nem ér rá.

Kíváncsian fordulok Charlie felé, azt hittem tegnap világos voltam azzal kapcsolatban, hogy kettőnk között nem lesz semmi.

- Ne nézz így szépségem – közli vigyorogva. – Ma más dolgod van, és nektek is – mutat körbe. - Ma van a születésnapom, úgyhogy ma este bulizunk. És neked – néz rám – kötelező ott lenned. Én is ott voltam a tiéden.

- Khm… Charlie… - köszörüli meg a torkát mellette Cameron. – Nem felejtettél el valamit?

- Jaj, bocsi – és már mondja is, hogy nemcsak ő, de a srác is ünnepel. Utóbbi a 18. ő pedig a bűvös 30. születésnapot. És mivel Cam holnap hazautazik, bár hivatalosan nem egy napon van a kettő, ezzel most nem foglalkoznak. Úgyhogy este mindenki számára kötelező a megjelenés.

Éppen azon töröm a fejem mivel is kéne meglepni őket, és főleg, hogy mivel fogom rávenni Kellant a megjelenésre, mert igencsak bosszúsan áll, még a karját is összefonta maga előtt, amikor Bill megint közbelép.

- Oké, most, hogy a dolgok így megoldódtak, mehet is mindenki a maga dolgára. Anna, kedves, úgy látom van tehetséged a színészethez, csütörtökön úgyis kell pár vámpír statiszta, nem lenne kedved?

Ijedten hőkölök vissza és igyekszem minél jobban elbújni Rob mögé. Na még csak az hiányozna.

- Nem, köszönöm inkább kihagynám.

- De miért? Jó móka? – csicsereg mellettem Ash. – És benne lehetnél a filmben.

Előbb fekszek ki egy rétre meztelenül a bogarak közé…

- Végülis azok után, hogy Carlisle tett vámpírrá, szinte kötelező is – ugrat Jay, amiért meg fogja kapni a magáét.

- Ja, de legalább vegát csinált volna belőlem, de ez?! – mutatok a szememre. Bevallom ez a tény valóban zavaró, mert ha legalább olyan furcsa aranyszínű lencséket rakatott volna be, akkor oké, én is Cullen lettem. Végülis a „családhoz” tartozom, de így.

- Azt ki kell érdemelni – csendül fel egy negédes hang, mire azonnal a tulajdonosa felé fordulok. Ez a nő nagyon ki tud hozni a sodromból.

(Rob szemszöge)

Mégis mit vétettem?! Miért haragszanak rám odafent ennyire? Még dél sincs, de ha ez így megy tovább itt őszülök meg…

Visszagondolva azokra a boldog időkre amikor még halkan magamban rötyögve álltam a smink egyik asztalának dőlve és arra vártam, hogy Mindy befejezze Anna arcán a sminket. Mintha nem is órák, hanem napokkal ezelőtt lett volna.

Igazán érdekes fél óra volt mögöttünk. Az ahogy a boszorka lerendezte a dolgokat lenyűgöző volt. Oké, az már nem annyira, hogy közben többször is az élcelődők céltáblájára kerültem, de ez ellen nem tudtam és nem is fogok tudni mit tenni. Szégyen vagy nem, igenis tartok a haragjától, és bár tudom, hogy nem kéne hagynom, de folyton kibabrál velem.

Nem is értem Kellan hogy bírja ezt.

Igaz kettejük között valami egészen rendkívüli kapcsolat van. Elég a haveromnak csak ránéznie és megszelídül. Első alkalommal még éppen időbe tudtam közbelépni, mert nem sok választotta el őket attól, hogy egymás nyakába boruljanak.

Szerintem az is csak az ő jelenlétének köszönhető, hogy Anna nem ugrott Peter nyakának amiért elkotyogta azt, hogy ő egy zseni. Láttam az arcát, nem sok hiányzott, de csak egy pillanatra nézett Kellanre és máris lenyugodott. Mondjuk ez a hatás oda vissza alapon működik, mert a haverom agyvize a kilátásba helyezett esti bulitól forrt fel. És akkor meg a szöszi mosolya oldotta meg a helyzetet.

A buli. Na nem állítom, hogy első pillanatba boldogsággal töltött el. Megint egy este, amit végig kell alakoskodnunk ahelyett, hogy szépen visszavonulnánk a szobánkba és úgy töltenénk az értékes szabadidőnket, mint mondjuk tegnap. Ez volt az első gondolatom.

Aztán ahogy Charlie kifejtette, hogy mire is gondolt, és látva, hogy erre a lányok milyen lelkesen reagálnak, már más színben láttam a dolgokat. Hálás vagyok a honfitársamnak, mert bár nem mondta ki – szerencsére, mert sokan voltak körülöttünk – de sejtésem szerint ezzel az „egy este-egy nő” felhívással nekünk akar kedvezni. Annának és Kellannek és Krisnek és nekem.

Már csak arra kell rájönnünk, hogy hogyan fogjuk felismerni a két álruhás nőszemélyt.

          

Figyeltem, ahogy sminkelik, látszott, hogy lenyűgöző lesz, ha végeznek vele. Valószínűleg az az elégedett mosoly ami az arcán látszott az utolsó kis csetepaténak volt köszönhető. Nem is értem Maggiet miért próbálkozik újra meg újra, úgyis ő húzza a rövidebbet.

Anna arca igencsak elborult, amikor beszólt neki, hogy a „vegavámpírságot” ki kell érdemelni. De szokás szerint gyorsan kapcsolt.

- Igen, én is úgy tudom. De ha jól emlékszem a könyvre, akkor nemcsak bekerülni nehéz, hanem családtagnak maradni is. Van akit ki is penderítenek maguk közül. – Mesterien adta az ártatlan. – Igen, határozottan emlékszem, hogy Irina árulóvá vált. És tényleg, te pont őt játszod. Ezt a véletlent…

Maggie persze azonnal sarkon fordult és elrohant, Bill pedig jót vigyorogva újra feltette a nagy kérdést.

- Biztos nem akarsz szerepelni a filmben? – a kérdezett megrázta a fejét, de aztán elgondolkozva nézett a távozó után.

- Egy esetben talán. – Mindenki várakozásteljesen nézett rá, de a folytatás nem az volt amire számítottunk. Megmondom őszintén, én azt hittem, hogy azt mondja, Irina akar lenni, de naná, hogy nem így történt. – Ha nekem adod Caius szerepét arra örömmel igent mondok…

Mindenki tátott szájjal bámult rá, kellett egy kis idő, mire felfogtuk, hogy csak azért mondta ezt, mert ő nyírja ki az idegesítő Maggiet a filmben.

Szerencsére éppen akkor érkezett meg Tina és közölte, hogy a fotós már vár ránk, mert Bill arcán világosan látszott, hogy érdekelné ezek ketten miért utálják egymást ennyire.

Az pedig bukta lett volna, ha kiderül, hogy a háttérben Kellan áll. Ez valószínűleg Annának is eszébe jutott, mert megragadta a kezemet és angyali mosollyal közölte, hogy akkor mi most megyünk. Én meg persze követtem. Igaz, nem hazudtolta meg magát, mert az ajtóból még visszafordult.

- Ashley megkaptad már a mai szavadat? – persze nem értettük miről van szó, de a kérdezett igen.

- Nem, ma még nem volt rá időnk.

- Oké, - és olyan elégedett mosoly villant fel az arcán, hogy tudtam, valamit forgat a fejében. – Akkor ma én adok egyet. Traditore.

- Mit jelent? – kérdezte Ash azonnal.

- Kérdezd meg Lucatól…

Nem bírtam a kíváncsiságommal, így amíg a sminkbe értünk rákérdeztem. Elárulta, hogy az unokatestvére olaszul tanítja a barátnőjét, hol egy mondat, hol egy új szó. Minden napra legalább egy.

- És ez a tradi… micsoda mit jelent? – kérdeztem.

- Azt, hogy áruló.

Nevetni kezdtem és kivételesen ő is csatlakozott hozzám.

- Na most tényleg készen vagy – szólalt meg kicsit később Mindy és elégedetten szemlélte Anna arcát. Ő meg megölelte és kedvesen megköszönte a munkáját. Szegény sminkes alig bírt elnézést kérni tőle amikor visszajöttünk, de villámgyorsan megnyugtatta, sőt még bocsánatot is kért a viselkedéséért.

Kész rejtély ez a nő.  

A fotózás… még soha nem éreztem ennyire jól magam, pedig már rengeteg alkalommal készültek rólam sorozatok. Most nyoma se volt rajta feszültségnek, minden utasításra azonnal tette amit kell. Talán ezért nem figyeltem fel a furcsaságokra azonnal. De most már tudom, hogy hiba volt megnyugodni, és azt hinni, hogy problémák nélkül be tudjuk fejezni ezt az egész hülyeséget. Mert nem. Már amikor megláttam a riportert éreztem, hogy itt hamarosan nagy baj lesz. Ránk küldték a nagyasszonyt. Miss Magdalena Lerinczkit személyesen.

És nem kellett hozzá sok idő, hogy a két konok és parancsoláshoz szokott nő összekapjon.

Én meg, mint csendes szenvedő ülhetek közöttük és nézhetem tehetetlenül a csatát.

Szómagyarázat:

* Furfante dannato… piantagrane inutili… perché pagare per un molto, molto… potrai anche fare con me ha iniziato… - Átkozott csirkefogó… semmirekellő bajkeverő… ezért nagyon, nagyon megfizetsz… bánni fogod még, hogy velem kezdtél.