47. Jó barátság, néha átok...

Sziasztok!

Tudom késő van már, de ahhoz képest, hogy dél körül ebből a fejezetből még egy betű se nagyon volt, és közben is akadt pár dolgom elégedett vagyok magammal. Arról nem is beszélve, hogy egy napja még komolyan azt fontolgattam, hogy fogom és csak pár ember számára teszem elérhetővé a blogot. Hogy mi ennek az oka? Hát az, hogy az utolsó két fejezethez összesen két ember írt komit. Lylia itt, és Kesha e-mailbe. Oké, nem vártam, hogy majd tízesével reagáltok, de hogy mindenki elmaradt az eléggé elkedvtelenített, főleg, hogy a 46. fejezet szerintem mindenkiből kiváltott valamilyen reakciót. Aztán pár perce a chatbe láttam, hogy Detty azt írja a blogger nem jeleníti meg amit írt. Szóval, lehet, hogy a hiba nálam van. Próbálok mindent átnézni, fogalmam nincs ez miért lehet. Ha mással is ez történt nagyon szépen kérek mindenkit ismételje meg és próbálkozzon. Mert őszintén szólva kedv nélkül nem igazán megy az írás.

Dicta

(Kellan szemszöge)

Mindketten döbbenten bámulunk, és pár másodpercig megszólalni se tudunk. A szemem sarkából látom, hogy ezzel a körülöttünk állók is így vannak.

- Az Istenedet Bewley nem tudod befogni – sziszegem neki, mire bárgyún vigyorogva néz rám. De szívesen beverném a képét.

- Charlie azt hiszem megártott neked a pia – nevet fel Anna mellettem, de a hangja kissé erőltetettnek tűnik. Aztán közelebb hajol hozzá, így a következő mondatot csak ők ketten értik.

- Tu…tudom, hogy ez ti…ttok. Pszt… - emeli a szájához az ujját. - De min…hukh, min…mindenki beva…bevan avatva – mutat körbe.

Ahogy végignézek a társaságon, egyet kell értenem vele, egyetlen ember kivételével.

- Ő meg al…alukál, - vigyorog az angol, pont a szőke srácra mutatva. – Megnéztem…

Mázsás kő esik le a mellkasomról. Oké, eddig mindenki rendes volt velünk, aki tudomást szerzett az igazságról, de sose lehet tudni. A színészek sikerorientált emberek. Bármikor akadhat valaki, aki Maggie tegnapi akciójához hasonlóan úgy érzi, hogy segítségére lehet a titkunk felfedése, mondjuk egy újságnak.

- Húú, de gyor…san forog a föld… - nyöszörög, én meg komolyan aggódom, hogy nem dobja-e ki ide a taccsot.

- Szerintem ágyba kéne bújnod – mondja neki a kedvesem, mire újabb vigyor.

- Csaaak ha te is jööössz – Ez az orrba vágás egyre jobban érik.  

- Oké, gyere nagyfiú – döbbenten bámulok rájuk, ugye ez csak valami vicc, de Anna valóban átöleli a derekát. Aztán azonnal rám mosolyog, és spanyolul szólal meg. – Segíts légy szíves. Minél előbb el kéne távolítani innen, még mielőtt mást is kifecseg.

Ezzel egyet kell értenem. Jobbnak látom, ha nem őrá nehezedik a súly, nem is kell kérnem Jayt anélkül is segít. Anna megy ajtót nyitni, de alighogy megteszi, már csukja is be. Látom, hogy megrázkódik, és a következő felé indul, itt már óvatosabb, elővigyázatosan beles, aztán tárja csak ki, hogy beférjünk.

Csöppet se finoman segítem le a srácot az ágyra, és mennék is, de naná, hogy nem elégszik meg ennyivel. Látom, hogy lehúzza róla a cipőjét, még mielőtt mással is próbálkozna, megszólalok.

- Ugye nem akarod levetkőztetni teljesen? – azonnal felém fordul, és huncut mosollyal néz rám.

- Te szeretnéd? Parancsolj – mutat a hangosan horkoló srácra, aki úgy fekszik az ágyon, mint egy kiterült béka. – Én a helyedben a nadrágjával kezdeném.

Most komolyan azt hiszi, hogy…  

Jay felröhög mellettem, kérdőn nézek rá.

- Te komolyan bedőlsz ennek? Csak szórakozik veled…

Látva a bestia arcát igazat kell adnom neki, kilátásba is helyezek neki egy elfenekelést, de csak kinevet, és az említett testrészét riszálva kimegy előttünk. Odakinn már csak páran lézengenek, az addig alvó Noel próbál egyenesen állni, és elindulni, de folyton visszaesik a fotelbe. Csak lemondóan sóhajtok egyet, és közlöm Annával, hogy csak menjen előre, mi ezt még elrendezzük itt a barátommal. Majd húsz percbe telik, mire sikerül mindenkit ágyba dugnunk, mert időközben előkerül Lee is, de ő ragaszkodik a saját szobájához, csak éppen egyedül képtelen eljutni oda.

Amikor belépek síri csend fogad, lekapcsolom a nappaliban égve hagyott lámpát, és a hálóba indulok. Ott is csak az egyik éjjeliszekrényen van felkapcsolva egy, a szobában friss citrusillat kering, azonnal felfedezem a kedvesemet. Az ágyban fekszik, és édesen alszik, a haja vége még kicsit nedves, gondolom nemrégen végzett a zuhanyzással. Mellé guggolva megsimogatom az arcát, mire furcsán grimaszol és morog valamit, de nem ébred fel. Igaz ezt belegondolva, hogy előző éjjel se sokat pihent, nem csodálom.

Pár perc alatt én is lemosom magamról a buli szagát, és mögé bújok. Átölelem a derekát, felveszem a megszokott pozíciót, és már kis hijján elalszom, amikor mocorogni kezd. Csöppet se tetszik, hogy elhúzódik, de hamarosan melegség járja át a szívemet. Mert alig egy másodperc múlva valahogy a hátamon találom magam, a vállamra kispárna kerül, arra az ő buksija. Az egyik lábát átdobja az enyémen, tenyerét a vállamra rakja, és teljesen hozzám simulva húzza ránk a takarót.

- Jó éjszakát… - vagy legalábbis valami ilyet tudok kivenni a szavaiból, de szemlátomást nincs magánál. Kicsit félek attól, hogy az az óriási mosoly, ami tudom, hogy ott az arcomon szét ne repessze azt. Eddig begubózott alváskor, és szinte védekezve húzta össze magát. Az, hogy megfordult, és hozzám bújik csak jelent valamit...

(Anna szemszöge)

Lassan ébredezek, elégedetten hallgatom a fülem alatt egy szív ütemes dobbanását. Nem kell elgondolkodnom ki lehet, tudom, hogy Kellan az akit kis hijján magam alá gyűrtem. Óvatosan evickélek le róla, mire morogni kezd és egy laza kézmozdulattal meggátol minden további szökési kísérletemet. Mosolyogva várok egy rövid ideig, majd újra próbálkozom. Szépen lassan, centiről centire csúszom ki a karja alól, már éppen sikerülne, amikor hirtelen a hátamon találom magam, ő pedig bár álmos arccal, de annál éberebb tekintettel bámul le rám.

- Hova, hova? – kérdezi, és már megint próbál nagyon morcosan nézni.

- Sehova, - mondom neki, és elégedetten nyújtózkodom egyet. Látom, hogy ez igencsak tetszik neki, úgyhogy kicsit megemelve a fejemet, puszit nyomok a szájára. – Jó reggelt…

- Hát ez meg mi volt? – emeli meg a szemöldökét.

- Jó reggelt csók – felelem, mire lecsap a számra. A nyelve azonnal befurakodik az enyémhez és hosszú másodpercekig csábítgatja azt. Aztán ugyanolyan hirtelen, ahogy jött, már nincs is sehol.

- Na ezt esetleg nevezhetjük jó reggelt csóknak – feleli, és látom, hogy elégedetten figyeli, ahogy levegő után kapkodok.

Olyan jó így ébredni. Ennél jobb már nem is lehetne egy reggel.

Egyszerre mosunk fogat, aztán meggyőz, igaz nem kell sokáig, hogy a zuhanyzás is élvezetesebb együtt. Bár egymás mosdatása eltereli a figyelmünket más irányba, de mivel korán, jóval az óra jelzése előtt ébredtünk nem kell kapkodnunk. Amíg felöltözik megrendelem a reggelit, természetesen az „igazi” szobámba, amit ugye Robbal osztok meg. Legalábbis a külvilág felé. Komótosan eszünk, mindig mire befejezném még a számba tuszkol egy falatot, mondván, hogy túl sovány vagyok. Ez ellen persze élénken tiltakozom, de képtelenség ellenállni. Kellan meggyőzésének és a friss kifli illatának meg pláne. Amikor kopognak én nyitok ajtót, Jay az, már indulásra készen. Mindketten öltözni megyünk, én érek vissza később, ők valamit nagyon sutyorognak, de nem mondják meg mit, én meg nem akarok kérdezősködni. A liftben még váltunk egy csókot, de amint kinyílik az ajtaja kétfelé indulunk. Ő a főbejárat felé, ahol már várja az autó, mi pedig a hátsón lépünk az utcára.

- Fogjak egy taxit, vagy sétálunk? – kérdezi a barátom.

- Inkább sétáljunk – vágom rá azonnal. – Elég sokat ettem, - simogatom meg a hasam, mire csak kinevet. A stúdió jó húszpercnyire van, gyorsan odaérünk, igaz mindkettőnk arca piros már a hidegtől, hála a szélnek, ami szokatlan erővel fúj. Kívülről teljesen átlagosnak néz ki az egész épület, belépve se tűnik fel semmi, a recepciónál ülő fiatal nő csak int a barátomnak, és folytatja tovább a telefonálást. Egy zárt ajtó felé terel, udvariasan előre enged, én meg amint belépek reflexből húzom el a fejemet a repülő tárgy útjából. Ami így őt találja el.

Egy pillanatnyi csend után hatalmas nevetés harsan, megfordulva én is csatlakozok hozzájuk, mert az arcához ragadt fél lekváros fánkkal elég mókás látványt nyújt.

Percek kellenek, hogy csillapodjon a hangulat, Jerad ad magyarázatot, természetesen nem nekünk szánta a bombát, hanem Bennek, a magasabbiknak a kettő közül, aki elcsente előtte az övét. Az egész nap így telik, nevetéssel, mert ezek öten egy pillanatra se tudnak komolyak lenni. De közben amit művelnek, az valami fantasztikus. Laza és nemtörődömnek tűnik mind, de amit felgyullad a piros lámpa ami a felvételt jelzi odateszik magukat. Soha nem gondoltam volna, hogy külön-külön rögzítik a hangszereket, majd az éneket, és nem is csak egyszer. Én csak néma áhítattal figyelem őket, és hárítom az invitálást, ami egyre sűrűbb. Az, hogy a végén mégis becsalogatnak a hangszigetelt fülkébe csak annak köszönhető, hogy kíváncsi vagyok. És, hogy a keverőpult mögött addig dekkoló emberek elmennek ebédezni.

- Na milyen? – kérdezi Jay, miután visszahallgattam azt a számot, amit utoljára felvettek.

- Nagyon jó, - vigyorgok rá, és tényleg így gondolom. Bár még mindig nem ismerem minden számukat, de ez szerintem kitűnik közülük. – Imádni fogja mindenki…

- Szerintem valami hiányzik – szólal meg az egyik fiú, nem ellenkezek, ők tudják. Hosszas eszmecserét folytatnak, csak felületesen figyelek ezért is lehet, hogy csőbe húznak.

- De igen, szerintem sokkal jobb lenne duettként…

- Nem. Most komolyan bele akarsz venni egy női hangot? Csak gondot okozna később. Hogy játszanánk koncerteken?

- Ott mehetne szólóban, de a lemezen…

- Oké, de honnan szerzünk egy énekesnőt…

- És ki tudja jó lenne-e úgy…

- Talán… - hallom, és hirtelen csend lesz. Ez tőlük elég szokatlan, így felkapom a fejem. Mind engem bámulnak, csak fogalmam nincs miért. Aztán visszapörgetve az elmúlt pár mondatot leesik.

- NEM – vágom rá kapásból, és már hátrálok is kifelé. – Jay, nem – rázom a fejem, mert látom rajta, hogy mire készül.

- Anna csak egy próba…

- Nem, nem fogom itt égetni magam. Nem tudok énekelni. Ezt nem kérheted tőlem.

- Dehogyis nem tudsz – vágja rá azonnal Jerad. – Hallottam.

- Az csak karaoke volt, azt mindenki tud… - rázom továbbra is a fejem.

- Srácok, hagyjátok már, - szól közbe az alacsonyabbik Ben, aki egyébként elég csendes srác. – Ha nincs hangja, hát nincs hangja.

Ez egy kicsit szíven üt, mert olyan lekicsinylő az arca. Azt azért nem mondanám, hogy nincs hangom, csak éppen nem olyan jó, hogy nyilvánosan is mutogassam. Már ez is arra ösztönöz, hogy csak azért is visszavágjak, de a következő mondat mindent eldönt.

- Valahonnan csak szerzünk egy énekesnőt, igaz elég húzós lesz, ilyen rövid idő alatt, de talán a kiadó kifizeti. Bár kidobni egy csomó pénzt, amikor lehet, hogy be se válik a dolog…

Töröm a fejem, mind így tesznek. Jaj a fenébe. Olyan nehéz ez. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy megtegyem, de az ellen is, hogy a srácok fölöslegesen pénzt dobjanak ki valamire, amikor talán tudnék segíteni nekik. Végülis ez csak egy próba, ha jó, akkor majd szépen keresnek egy hivatásos énekesnőt.

- Oké, egy próbában benne vagyok – mondom, mire döbbenten néznek rám. Kivétel Jay, akinek bár az arca csodálkozónak tűnik, a szeme huncutul csillog. Egészen addig amíg észre nem veszi, hogy gyanúsan méregetem.

Egy fél perc múlva már a mikrofon előtt találom magam, és itt kezdődik a  probléma. Mert közlik, hogy kezdjek el skálázni, és akkor beállítják a hangomhoz. A szemem szerintem kétszeresére tágul, de a barátom a segítségemre siet. Szépen mutatja mit tegyek, én meg jobb hijján utánozom. Mivel valahogy nem tudok elszakadni attól, hogy az üvegfal másik oldalán bármikor megjelenhetnek az itt dolgozó műszakiak valamelyik felajánlja, hogy behúzzák a függönyt. Kapok egy papírlapot amin a dal szerepel, Jay bejelöli nekem, mikor kell belépnem, melyik az én szakaszom, majd szépen lassan mindenki kimegy. A gyomrom öklömnyire zsugorodik, remeg kezem, lábam. Aztán ő is felveszi a fülhallgatót és elkezdődik a zene.

Követem a szöveget és amikor int, folytatom. Olyan furcsa érzés visszahallani a saját hangomat. Félve nézek rá, hogy mennyire katasztrofális amit csinálok, de csak biztatóan mosolyog. Amikor vége látom, hogy a szája fülig ér, hát én nem vagyok ennyire elragadtatva, de nem akarom letörni a lelkesedését. A többiek belépve rögtön kitárgyalják, mi hogyan lenne még jobb, én már mennék ki, de rábírnak, hogy próbáljam meg követve az instrukciókat mégegyszer. Ezúttal ők is bent maradnak, mondván a vokál miatt kellenek. Olyan lelkesnek tűnnek, belemegyek, ezúttal már kicsit felengedek, főleg, hogy Jerad bohóckodása mellett képtelenség komolynak maradni. Még egy kis táncikálásba is belekezdünk, és a végén nevetve az utolsó sort énekelve már nem is tudom titkolni, hogy élvezem a dolgot.

- They sing, ooh, la da, ooh, la da da, oh, la da da dada, Ooh, la da da da da… 

Amikor csend lesz kíváncsian bámulok rájuk, és váratlan dolog történik…  

(Kellan szemszöge)

Itt toporgunk már vagy öt perce az autókra várva, ami végre visszavisz a hotelbe. A nap a várakozásommal ellentétben elég gyorsan eltelt, mindenki tette a dolgát. Bár Jay reggel figyelmeztetett, hogy ne lepődjek meg, ha nem érem el Annát telefonon, mert a stúdióban a műszerek miatt nincs térerő, kétszer is beszéltem vele. Igaz mindkétszer ő hívott. Először kicsit bosszúsnak tűnt, de amikor rákérdeztem letagadta, hogy bármi baja lenne. Másodszor kb. fél órája csörgött rám, valami meglepetést emlegetett, ami állítólag tetszeni fog és a háttérben elég nagy volt a hangzavar.

- Hol a francba vannak már a kocsik… - durrog mellettem Rob, és közben nagyot slukkol a cigijéből. Gyanítom nem a várakozás a gondja, hanem, hogy Kris már vagy másfél órája végzett és elment.

- Csakhogy ennek a napnak is vége. – Hallom Charlie panaszos sóhaját, elég gyűrött arca van, kapott is érte eleget ma Billtől. – Srácok, hogy én mennyit ittam tegnap… de igaza volt Annának, az ír whiskytől tényleg nem fáj a fejem. Mondjuk arra nem emlékszem, hogy kerültem ágyba…

- Én vittelek oda Jayjel – világosítom fel, és nem is titkolom, hogy nem önszántamból tettem.

- Tényleg? – néz rám kérdőn, és látszik rajta, hogy erősen próbál emlékezni. – Köszi.

- Ja, Kellan az este igen tevékeny volt. – Szólal meg az éppen érkező Guri. – Volt akivel az ágyig se jutott el. Csak a fürdőig.

Egy pillanat alatt lesápadok.
Ezt meg honnan tudhatja? Nem volt ott akkor már.

- Nem tudom miről beszélsz… - próbálom elodázni a dolgot, de mint kiderül semmi értelme, mert megérkezik Noel.

- Tényleg? – néz rám. – Mostanában elég rossz a memóriád. Még azt is elfelejtetted, hogy barátnőd van. Bár téged még csak-csak megértelek, engem is kísértésbe vinne a szöszi, de őt…

- Miről van szó? – kérdez rá Charlie, hát éppen neki kéne a legjobban tudnia. Ezt közölném is vele, de Rob közbelép.

- Hogy miről? Arról, hogy pár pohár után túl sokat jár a szád… Bár ti is lehettetek volna óvatosabbak – néz rám szemrehányóan. – Eddig legalább a szobáig kibírtátok.

- Te tudod? – néz rá a két srác csodálkozva.

- Miről beszéltek? – kérdezi Bewley újra, most már türelmetlenül.

- Arról, hogy Kellan meghúzta az éjjel Rob csaját – vágja rá Noel. – És ne is tagadd, - támad rám – hallottam mit mondott neked – mutat az angolra.

- Te tudod? – mondja újra Guri és hátrál egy lépést. – A kurva életbe, ti hármasba is csináljátok? Ilyen nincs?!

A tekintete villámgyorsan jár Rob és köztem, mi meg amint leesik mire céloz, sietve lépünk messzebb egymástól. Még a hideg is kiráz a gondolatra és nem kétlem őt is. Éppen sietnék magyarázatot adni nekik, de újabb mondat hangzik el.

- Én nem gondoltam volna, hogy Anna ekkora ribanc… - a kezem automatikusan indul el az arca felé, szinte egyszerre a haveroméval. Az, hogy mégse Noel állán csattan mindkettő csak Dean közbelépésének köszönhető, de ő is elég dühösen néz rá.

- Én a helyedben megválogatnám a szavaimat… - mondja, mire a srác hátrálni kezd.

- Én megmondtam, hogy ne bőszítsétek fel őket, mert annak nem lesz jó vége… - közeledik Jaime, és most már tökéletes a káosz. – Mit mondtak? – kérdezi.

- Volt egy nem túl hízelgő megjegyzésük Annára – felel Charlie a honfitársának.

- Nem túl hízelgő? – méltatlankodok, mert még mindig forr bennem a méreg. – Leribancozta a barátnőmet - aztán leesik, hogy mit is hallottam az előbb. – Ti tudjátok…

A két srác csak vigyorog, én meg valóban közel állok ahhoz, hogy összeverekedjek velük.

- Bocs Kellan, - mentegetőznek látva a haragomat. – Csak Jaime azt mondta, még sose látott senkit, akiért ennyire tűzbe menne mindenki. És tényleg így lehet, mert egy pillanatig komolyan féltem, hogy mind a négyen ránk támadtok.

Rápillantva Robra, a testőrére, sőt a mindent kikotyogó Bewleyre, igazat kell adnom neki.

Amíg a már a külső kapunál járó kocsik végre ideérnek megtudjuk, hogy Noel eléggé kiakadt az éjjel hallottakon, hát még mikor látta, hogy én hogyan bámulok a kedvesemre, és ő is hogyan mosolyog rám. A felfedezését megosztotta Gurival, Jaime éppen arra járt, legnagyobb szerencsénkre, és felvilágosította őket, hogy szó sincs itt megcsalásról, valójában mi ketten alkotunk egy párt. Azt is megosztotta velük, hogy ez miért van így, és csak pár ember ismeri a titkunkat. Aztán az a vicces ötletük támadt, hogy megtréfálnak bennünket, és ez majdnem túl jól sikerült. Mire a hotel előtt egyszerre kiszállunk az autókból, már nincs harag, főleg, hogy mindkettő elnézést kér a kedvesemet szidó szavakért. Együtt lépünk be a liftbe, majd próbálnánk ki is onnan, de ez nem jön össze, mert az éppen ott várakozó Jay megakadályoz bennünket.

- De jó, hogy jöttök – mondja és már bent is van. Megnyom egy gombot, aztán újra felénk fordul. – Én komolyan nem értem, hogy van Annának ennyi energiája. Te hogy a fenébe bírod tartani vele az iramot? - néz rám, majd amint észreveszi a két hátul állót elkomorul.

- Már tudják – felelem. - Hova megyünk?

- Mindjárt megtudod - feleli nevetve. A lift ebben a pillanatban áll meg, az első amit felfedezek az egy ajtó, ami ki van támasztva egy székkel. Odabentről két egymással veszekedő olasz beszéde hallatszik.

- Mi folyik itt? – kérdezem, pedig körbenézve ez elég érthető.   

(Anna szemszöge)

Amikor felharsan a taps és meglátom a már elhúzott függöny mögött álló embereket elfut a pulykaméreg. Hát még amikor a tekintetem végigfut az öt csirkefogón, akik elégedetten gratulálnak egymásnak. Hát én nem vagyok boldog, és ez valószínűleg nekik is elég gyorsan leesik, mert alig csapódik be az ajtó mögöttem, már hallom, hogy a nevemet kiáltják. De eszem ágában sincs megállni. Már a recepciós pultnál járok amikor rájövök, hogy a kabátom odabent marad, és így egy szál ingben mégse lenne tanácsos kirohannom az utcára. Helyette a pult mögött ülő döbbent nőtől megkérdezem hol a mosdó és oda zárkózom be percekre.

A wc tetején ülve igyekszem lehiggadni, de nehezen megy. Az első gondolatom mindjárt az, hogy Kellant akarom, szerencsémre a telefonom egész idő alatt a zsebemben volt. A második csörgésre felveszi, jópár percig beszélünk, és a hangja csillapítóan hat rám.

Egészen addig, amíg a mosdó ajtaja előtt meg nem látom a zavartan toporgó Jayt.

- Anna sajnálom, esküszöm nem terveztük meg előre… - mondja és az arca őszinteséget sugárzik.

- Aha, persze – felelem neki morózusan, mire még bánatosabb képet vág.

- Komolyan nem – válaszol azonnal. – De ha őszinte akarok lenni egyáltalán nem bánom.

- Nagyszerű – vágok közbe. – Mert persze jogotok van beleavatkozni az életembe. Hiába mondtam, hogy nem akarom, mégis csőbe húztatok.

Meg sem állva megyek a pihenőhelyiségbe és szedem össze a cuccomat. A barátom követ, és kis idő múlva a többiek is belépnek. Már a kabátomat veszem és indulnék kifelé, de elállják az utamat. Hiába néznek rám bűnbánóan, nem tud meghatni.

- Mégis mi a fenét képzeltetek? – támadok rájuk. – Csak segíteni akartam, azt hittem világos, hogy utálom a nyilvánosságot. Hogy nem szeretem, ha figyelnek. Én segíteni akartam, hogy kipróbálhassátok, hogy szól a szám duettként, ti meg felvettétek.

Mert ebben, amióta csak megláttam a hüvelykujját vigyorogva felfelé emelő hangmérnököt, biztos vagyok.

- Azért nem kéne ennyire hisztizned – vág közbe megint pikírt hangon Ben. Úgy látszik hiába csendes ő a zenekar szószólója. – Nem olyan rossz a bandánk, hogy ennyire tiltakozni kéne azért, mert szerepelhetsz a lemezen.   

- Neked elment az eszed? – esek pánikba, és most már egyáltalán nem az zavar, hogy esetleg mások is meghallják azt, hogy énekelek. – Kérem a felvételt, - nyújtom ki a kezem, de senki se mozdul. – Jay, kérem a felvételt…

- Anna, de komolyan, rohadt jó lett…

- A fenébe Jackson Rathbone, ne szórakozz velem. Kérem azt a rohadt felvételt, vagy esküszöm az égre rátok szabadítom az ügyvédemet.

- De Anna… - hirtelen végtelenül fáradtnak érzem magam. Tudom nem érti mi a bajom, látom a bánatot és a sértődést a szemében. De a megbánást is. Levesz a lábamról, nem tehetem ezt vele, az a legkevesebb hogy magyarázatot adok.

- Jay tudod, hogy mi vár rám fél év múlva. Hiába lesz a cég nagy része az én tulajdonom meg kell majd küzdenem az igazgatókkal, a sajtóval… mindenkivel. Muszáj hitelesnek lennem a szemükben és ebbe nem fér bele, hogy lemezen énekeljek.

Látom a döbbenetet a szemükben, valószínűleg leesett nekik, hogy az örökségem igencsak szigorú keretek közé szorít. Egyszerre indulnak meg a vezérlő felé, én pedig követem őket.

És egy fél pillanat múlva már tudom, hogy a vaskalaposok kapnak egy támadási pontot. Mert odabenn éppen az előbb felvett szám szól, és azt kell mondjam rohadt jól. Mindenki néma csöndben hallgatja, többen is a lábukkal verik a ritmust, az öt srác bár komor képet vág, látom, hogy élvezi amit összehoztunk. Nagyot sóhajtok amikor vége, mind azonnal felém fordul.

- Oké, rendben. Maradhat. – Látom rajtuk, hogy nem akarnak hinni a fülüknek, úgyhogy még gyorsában folytatom. – de van két feltételem.

Élénken figyelnek, szerintem lélegzetet is elfelejtenek venni.

- Először is, soha sehol nem szerepelhet a nevem, lemezborító, riport, semmi. Nem mondhatjátok el senkinek. – Szinte egyszerre bólintanak, én pedig folytatom. – És újravesszük, mert a második versszak harmadik soránál elcsuklott a hangom. Ha már rávettetek erre a hülyeségre, legalább jól akarom csinálni.

Erre még az előbbinél és döbbentebb arcot vágnak, főleg, hogy visszahallgatva kiderül, hogy igazam van.

A következő egy órában újra és újra felvesszük, a végén már csak egyedül állok odabent és azt kell mondjam, élvezem. Na nem fogok ebből rendszert csinálni, de egyszeri kitérőnek megfelelt. Elmondhatom, hogy ezt is kipróbáltam, bár nem nyerek érte AMA-t, de nem kell szégyenkeznem sem.

A srácok még maradnak, taxival megyek vissza a hotelbe. Még órák vannak hátra a kedvesem hazaérkezéséig, éppen azon töröm a fejem mivel üssem le addig az időt, így kis hijján fellököm a hotelmenedzsert.

- Miss Mc’Gee, jó napot. – Udvariasan üdvözlöm és megköszönöm neki a tegnapi estét. Elégedetten mosolyog, úgyhogy közlöm vele, hogy akkor rendezném is a számlát. Miután megtettem támad egy ötletem, amire ugyan megemeli a szemöldökét, de azonnal a rendelkezésemre áll. Negyed óra múlva már újra a szállodából kifelé tartok és Jayt hívom telefonon. Ugyan megbocsátottam a kis cselszövésüket, de egy kis bűnhődés nem árt nekik...