41. Évforduló, kis segítséggel...

(Kellan szemszöge)

Jól átvágott… magamban háborgok miközben visszafelé tartok Rob lakókocsijába. Nem értem miért zavarta, hogy kettesben vagyunk?

Mert a rendezőnk valóban keresett, de csak azért, hogy megtudakolja jobban vagyok-e. Semmi szükség nem volt arra, hogy azonnal megjelenjek előtte. Oké, tíz perc múlva valóban jelenetem lesz, de addig nem kell a helyszínen lennem. És ezt a haverom nagyon jól tudja.

Ajánlom neki, hogy Anna még mindig ugyanott legyen, mert ha a szabadidőmet arra kell elpazarolnom, hogy megkeressem akkor azt Pattinson nagyon meg fogja bánni.

Kopogás nélkül nyitok be. Már az se tetszik, hogy olyan szorosan ülnek egymás mellett, de amikor meghallom a kedvesem hangját, azt az édesen búgó hangot, amit eddig csak szeretkezés alkalmával volt módomban, elborul az agyam. És az a mondat?!

- Szexis? – kérdezem, mire felém fordulnak, de csöppet se zavartatva magukat ülnek tovább. - Megtudhatnám miről beszélsz Cica?

- Éppen Rob szexuális életéről próbálom lerántani a leplet… – közli, mintha nem lenne ebben semmi meglepő.

- Ti a hátam mögött ilyesmiről beszélgettek? Ezért volt olyan sürgős, hogy eltűnjek? Talán a hallottakat utána ki is próbáljátok?

Már amikor meglátom az arckifejezésüket tudom, hogy ezt nem kellett volna, de már késő. A haverom hitetlenkedve néz és forgatja a szemeit, a kedvesem meg dühösen mered rám. Aztán, mint egy fúria pattan fel és áll meg előttem.

- Mikor szoksz már le arról, hogy előbb beszélj, és csak utána gondolkozz? És olyan nehéz dolog megvárni amíg befejezem a mondatot?

Tyűha, az Anna hurrikán kitörni készül.  

- Én csak… – mentegetőznék, de naná, hogy esélyem sincsen.

- Szóval, ha megengeded, akkor befejezem. A mondat másik fele úgy szól, hogy mert titkolózik előttem. Eddig annyit tudok, hogy Kris miatt van rossz kedve, aki haragszik rá.

- Haragszik? Rá? – ez olyan dolog, amivel eddig még nemigen találkoztam. Kristen mindig is túlságosan Robhoz idomult.

- Igen, mert elfelejtette az évfordulójukat…

- Milyen évfordulót? – vágok közbe újra, mire kapok egy nagyon csúnya pillantást.

- Kellan…

- Oké, oké, befogom – emelem fel mindkét kezem. Most, hogy elszállt a vörös köd az agyamról már én is kíváncsi vagyok. – Szóval milyen évforduló?

- Hát ez az – néz rám tanácstalanul, majd a kanapén ülő felé fordul. – Rob, ha nem árulod el nem tudok segíteni…

De a haverom egyáltalán nincs közlékeny hangulatában.

- Majd megoldom – közli, de látszik rajta, hogy halvány fogalma sincs arról, mit tegyen. Én békén hagynám, és inkább folytatnám azt amit nemrégen abbahagytunk, mármint a csókolózást, de naná, hogy nem hagyja. Letelepedik mellé és faggatózik. Megadom magam a sorsnak, én is a kanapéra ülök, ami őszintén szólva hármunknak elég szűkös. De hiába nézek körbe ezen kívül csak két szék van, ami még kényelmetlenebb lehet.

Nézelődés közben megüti a szememet valami, és szörnyű sejtésem támad.

- Az a virág kié? – kérdezem.

- Az enyém – vágja rá elégedetten Anna.

- Kitől van?

- Charlie hozta.

Na akkor én most megyek és elbeszélgetek Bewleyvel.

- Én már megtettem – közli, mire leesik, hogy ezt hangosan is kimondtam. – És nem lett volna rá szükség, ha nem játszod a machót, hanem elmondod neki az igazságot.

Nagyszerű, most meg még én leszek a hibás.

De aztán rám mosolyog, és ez feledteti minden kellemetlen gondolatom.

Oké, legyen, de a csokornak repülnie kell! 

És azért a biztonság kedvéért visszaülve áthúzom az ölembe. A keze azonnal a nyakam köré fonódik, én a derekát cirógatom, az államat pedig a vállára támasztom. Isteni illata van, már hetek óta együtt élünk és még mindig nem tudom, hogy a tusfürdőtől, a sampontól vagy valami parfümtől. Felkuncog, és a szemembe néz, én meg azonnal megcsókolom. Bele is merülnénk a dologba, de Rob nem hagyja.

- Ne zavartassátok magatokat… csak nyugodtan… mintha itt se lennék…

Sajnos a szavai józanító hatással vannak mindkettőnkre, figyelem ahogy rágyújt, tényleg szarul néz ki. Segítségre van szüksége, de az egészen biztos, hogy nem az enyémre.

Úgyhogy igyekszem javítani a helyzetemen azzal, hogy egy újabb csók után elbúcsúzok, és kettesben hagyom őket.

(Anna szemszöge)

Imádom ezt a pasit!

Csak bámulok Kellan után és az egész mellkasomat melegség járja át. Csupán azért, mert elmegy. Na jó, persze ez így nem teljesen igaz. Ami miatt boldog vagyok az az, hogy saját magától teszi ezt. Mert bízik bennem, és mint azt a fülembe súgta, tudja, hogy Robnak most nagyobb szüksége van rám. Amiben valóban van valami, úgyhogy kifújom a levegőt és az angol felé fordulok.

- Szóval, ha azt akarod, hogy segíteni tudjak el kell mondanod mi történt a mai napon.

- Már mondtam – vágja rá és kifújja a füstöt. Hogy mennyire utálom, ha cigizik. – Amíg kézbe nem vette a telefonját minden oké volt, de az óta…

- Rob, ne játssz az idegeimmel – emelem fel a hangom. – Minek az évfordulója van ma?

- Nem – vágja rá azonnal. Tényleg úgy látom, hogy zavarba jött.

- Oké, akkor találgatok. – Már nyitom is a számat, de közbevág.     

- Jó, te nyertél. Ma három éve, hogy először szeretkeztünk.

Tetszik a válasza, amit azonnal meg is osztok vele, de csak egy fintort kapok cserébe.

- Szóval három éve, jó és akkor mesélj, hogy csináltátok? – A fejemben már folyik a tervezés, de aztán feltűnik, hogy nem szólal meg. Ránézve látom, hogy döbbent és felháborodott arccal bámul rám.

- Ezt te se gondolhatod komolyan?

- Mit?

- Hát hogy elmesélem – most esik csak le a problémájának lényege, nem is tudok elfojtani egy vigyort.

- De egészen komolyan gondolom. Ne legyél már ilyen prűd. – Tartok tőle, hogy mindjárt szívrohamot kap, úgyhogy megkegyelmezek neki.  – Nem AZ érdekel, kösz már volt részem szexuális felvilágosításban, szóval a kivitelezésről vannak fogalmaim. Azt szeretném tudni, mi történt előtte és utána. És nem arra vagyok kíváncsi, hogy mondjuk elszívtatok egy cigit…

Lassan, de biztosan megértjük egymást, és azt kell mondjam elégedett vagyok a válaszaival. Minden lényeges kérdésemre felel, és miután vázolok neki pár lehetőséget rövidesen már ő ad ötleteket. A kezébe nyomott füzetbe jegyzetel, és mire megjelenik az asszisztense, hogy lassan vissza kéne mennie már mindent megbeszélünk.

Én is felkapom a táskám, mert lassan indulnom kell, a holnapi nap miatt van még egy kis elintéznivalóm.

Amíg együtt sétálunk átöleli a derekamat és megbeszéljük, hogy akkor telefonálni fog, ha valahol elakad. A terem ahova megyünk zsúfolásig tele van emberekkel, most a Cullen család vesz fel egy jelenetet, Kenzie mosolyogva integet, Kellan azonnal megindul felém, Kris is rám mosolyog, de amint felfedezi a szerelmét elkomorul az arca és visszafordul a mellette álló írónőhöz.

- Na, minden oké? – hajol a fülemhez a kedvesem, aztán amint meglátja a táskám kérdőn néz rám. – Hova mész?

- Vissza a hotelbe, van egy kis dolgom, és tudod, korán kell ágyba bújnom…

Sokatmondóan vigyorog, megegyezünk, hogy a szobámban találkozunk, amint tud jön. Már éppen kilépnék az ajtón amikor Peter kiabál utánam.

- Anna, este pókerezünk, nincs kedved?

- Ma nem – felelem kapásból, de nem elégszik meg a válaszommal.

- Ugyan már, csak pár parti, vagy félsz, hogy visszanyerem a pénzemet?

- Attól aztán nem – vágom rá azonnal, és nevetve távozom.

A biztonsági őrök kedvesek, hívnak egy taxit amivel a belvárosba vitetem magam. Egy óra leforgása alatt elintézem azokat a dolgokat, amiket nem bízhattunk Tinára, majd a csomagokkal a hotelbe indulok. A szobában rend uralkodik, pár perc alatt mindent előkészítek  és még éppen időben ahhoz, hogy el ne késsek célba veszem a földszinti szépségszalont.   

(Rob szemszöge)

Szinte remeg a gyomrom az idegességtől. Itt állok a kocsi mellett, egyik cigit szívom a másik után, de Kris csak nem akar felbukkanni. Ahogy azt Anna a lelkemre kötötte, elkövettem mindent, hogy rá ne jöjjön, tudom a rosszkedve okát. Kicsit szégyellem magam, mert nem tudtam azonnal miért bánatos. Kristen csodálatos nő és az lenne legkevesebb, amit megtehetek, hogy emlékszem a szerelmünk legfontosabb eseményeire. De, mint a zöldszemű boszorka megjegyezte férfi vagyok. Még most is a fülembe cseng a hangja.

- Rob, ti egyszerűen képtelenek vagytok megjegyezni az évfordulókat, dátumokat. Ez bocsánatos bűn, egyszer. De a kiengesztelésért sokat kell pedálozni. És jól jegyezd meg, a második alkalom már végzetes lehet…

Úgyhogy azonnal beírtam a telefonomba, mert többet nem követhetek el ilyen hibát. Először ugyan csak az első szeretkezésünk ugrott be, aztán viszont ahogy tovább gondolkodtam rá kellett jönnöm, hogy van itt még valami.

Bár az is akkor történt, és én boldogan emlékszem minden pillanatára, de sokkal fontosabb, hogy valójában attól a naptól kezdve van az, hogy MI.

Ő és én, mint egy pár.

A következő reggeltől az életünk gyökeresen megváltozott. Igyekeztünk minden napunkat és éjszakánkat együtt tölteni, de soha nem mondtuk ki, hogy akkor mi most együtt járunk. A család, a barátok tudomásul vették, nem várták el tőlünk, hogy üres frázisok mögé bújunk. Egyszerűen csak megtörtént.

És a mai napig se tehetjük hivatalosan.

Megrázom a fejemet, most nem ez a lényeg, csak az számít, hogy meglepjem, hogy örüljön és érezze, hogy a számomra Ő a legfontosabb a világon.

Nem bírom tovább, kivágom a terem ajtaját, látom, hogy az asszisztensével beszélget még mindig.

- Kris induljunk már…

- Ha ennyire sürgős menj csak – vágja oda. A mellette álló mond neki valamit, de én türelmetlen vagyok.

- Negyed órája várok. – Látványosan nagyot sóhajt, aztán újra felém fordul.

- Jó, - látom, hogy búcsúzni kezd, újra kimegyek és egy percen belül tényleg megjelenik. – Csak lemosom a sminket…

- Majd a hotelben lemosod… - vágok közbe, mert ha visszaérve azonnal elvonul a fürdőbe az pontosan illeni fog a terveinkbe.

Halkan morog, az arca semmi jót nem ígér.

- A táskámért bemehetek? – tőle szokatlanul gúnyosan cseng a hangja.

Reménykedek, hogy egy óra múlva már nem így lesz és valóban csak az a baja, hogy nem említettem a mai évfordulót és nem valami más. Mert ha mégis akkor a bajok nagyok.

Bólintok, és beülök a kocsiba, Dean kérdőn néz rám, de most nem foglalkozom vele. Egy percen belül a szerelmem valóban visszaér, morcosan ül mellém, és egész úton tüntetően az ablakon bámul kifelé. Én gondolatban újra végigfutok a listán, ha az emlékezetem nem csal, akkor mindent véghezvittem.

A hotelbe érve mintha mindkettőnknek sürgős lenne a mielőbbi szobába jutás. Amint ez megtörténik ő bevonul a fürdőbe és még az ajtót is becsapja maga után. Hallom, hogy megnyitja a vizet, úgyhogy ideje cselekednem.

- Anna… - lépek be a szomszédba. Azonnal kidugja az orrát a hálóból, azon mondjuk meglepődöm, hogy csak egy pólót visel, de nem tart tovább a dolog egy pillanatnál, mert felkap egy csomó dobozt és elindul felém.

- Hol van? – kérdezi, mire csak rámutatok az ajtóra.

- Oké, vacsora?

- Beszéltem Tinával indulás előtt, kb. két perc, ha nem késik. – Éppen ebben a pillanatban kopognak az ajtónkon, mire ő visszaugrik a szobájukba, én meg kinyitom. Az asszisztensem úgy tudja, hogy Annával ünneplem a visszatérését, szóval nem lenne jó, ha összetalálkoznának, mikor azt mondtam neki, hogy meg akarom lepni a „barátnőmet”. Seperc alatt elszedek tőle mindent, megköszönöm a szívességét. Bánom már, hogy délután olyan bunkó voltam vele, majd megpróbálom elfeledtetni a hülye viselkedésemet. Ha vége a forgatásnak valami nagy ajándékkal kell meglepnem.  

- Elment? – dugja ki a fejét a boszorka.

- Aha.

- Jó, lássunk hozzá.

Igazándiból, mint kiderül ezt a mondatot úgy kell érteni, hogy én üljek le kényelmesen, és ne legyek útban amíg ő mindent elrendez. A virágok egyelőre takarásba kerülnek egy előre odakészített vázába -kapok egy puszit, amiért neki is rendeltem egy csokrot- a kaja a kisasztalra, a dvd a lejátszóba. Mécsesek szerteszét a szobába. Csak lesek, hogy milyen gyorsan és szakszerűen dolgozik, vet mégegy pillantást aztán engem vizsgálgat.

- Jó, vetkőzz.

- Tessék? – nézek rá döbbenten.

- Rob, azt akarjuk, hogy magától jöjjön rá, igaz. Ehhez lazának kell tűnnöd. A farmer és a póló maradhat, a többit vedd le. – Teszem amit mond, éppen a zoknimat rejtem el a szekrény mélyére a hálóban amikor bekukucskál és suttogva megszólal. – Hol a gitárod?

Viszem a kedvenc hangszerem, mire elégedetten bólint.

- Ülj le, kezdj el játszani. Ha bejön vágj unott képet, közöld vele, hogy rendeltél vacsorát. Gyanítom, hogy nem lesz túl beszédes kedvében, szóval pár perc után mond, hogy bekapcsolod a tv-t. Úgy állítottam be, hogy már megy a főcím, szóval elvileg nem biztos, hogy rájön, hogy ez egy dvd. Ha még ebből a kettőtől se fog gyanút, akkor pár perc után jegyezd meg, hogy mintha már láttad volna ezt a filmet. Valószínűleg ennyi egybeesés már nem kerüli el a figyelmét, de ha mégis akkor tegyél úgy, mintha csak akkor találtad volna meg a szerencsesütiket. Ragaszkodj hozzá, hogy kettétörje és elolvassa a cetlit.

Csak bólogatok, már átvettük egyszer nem vagyok idióta.   

- Rob a fényes papírba csomagolt Krisé. Ha összekevered, én esküszöm kidoblak az emeletről.

- Oké, oké – bólogatok.

- Tudod te milyen nehezen vettem rá azt a kínai nőt, hogy direkt ezt a cetlit süssék bele? – Tudom, hogy igaza van és hálás is vagyok érte, csak… hát… izgulok. Hirtelen felkapja a fejét, én is figyelek, megszűnt a vízcsobogás. – Jó, a többi már a te dolgod. Ne felejtkezz el a virágról, és a mécsesekről se.

Újabb hallgatózás, majd elindul kifelé.

- És Rob… - felé fordulok, amennyire látom ugyanolyan izgatott, mint én. – Ügyes legyél.

Látom, hogy zárul az ajtó, megfogom a hangszerem, de újabb suttogást hallok. Arra kapom a fejem. 

- És ne felejtsd el beállítani az telefonod. Reggel dolgunk van.

(Anna szemszöge)

Miután végzek a szépségszalonba -ahova ha hat lóval akarnak behúzni, se teszem be többet a lábamat- a szobánkba megyek. Magamban átkozva a kozmetikus szakértelmének hiányát szabadulok meg a ruháimtól. Sajnos a holnapi fotózás miatt elengedhetetlen volt a gyantázás. Ó, hogy én azt hogy utálom. Arról nem is beszélve, hogy még életemben nem találkoztam senkivel, aki ennyire rosszul végezte volna. A megszokott gyors mozdulatok helyett szinte minden másodpercben elnézést kért. És a manikűrös… azzal meg azért kellett kis hijján közelharcot vívnom, hogy ne közelítsen felém a színes lakkjaival.

Na mindegy, ez is megvan. Miközben belebújok egy kényelmes pólóba, amit Kellantől csentem el, és a kivörösödött bőrömet bámulom hallom, hogy megjött Rob és Kris. Aztán az ajtócsapódásból ítélve utóbbi el is zárkózik valahova. A „pasim” felbukkanására nem kell sokat várni, én pedig azonnal megyek. Nincs sok időnk, és mindennek tökéletesnek kell lennie. Miközben a földszinten kínoztak, hogy eltereljem a figyelmemet átfutott a fejemen pár dolog. Ezért is kérem, hogy szabaduljon meg a ruhái többségétől azt meg tudom, hogy Kristen odavan azért, ha gitározik és énekel neki. Látom rajta, hogy zavarban van, amiért a segítségemet kellett kérnie, azt meg egyenesen imádom ahogy izgul az miatt, hogy minden jól sikerüljön. Örülök, hogy segíthetek, és hogy bár kis mértékben, de én is részese lehetek a boldogságuknak. Mert az este végére azok lesznek, ebben egészen biztos vagyok.

Rob meglepett. Nem igazán jellemző rá a szégyenlősség, az meg még annál is furcsább volt, amikor feloldódva ábrándos mosollyal mesélt arról az estéről. Nem sok férfit ismerek, aki három év után meg tudja mondani mit ettek, milyen filmet néztek meg és mit viselt a kedvese a jeles estén. Jó ötletnek találta, hogy próbáljuk meg felidézni, oké a szerencsesütibe rejtett Szeretlek felirat nekem jutott eszembe. Meg is küzdöttem érte rendesen, de megvan. Amíg lehet húzom az időt, de nem szeretném ha Kris rájönne, hogy benne volt a kezem. Majd holnap, akkor viszont kifaggatom és talán elárulom neki. Főleg azt, hogy a legtöbb dolog nem tőlem származik.

Bevallom kicsit hallgatózom, egyrészt, mert szeretem hallgatni Rob játékát, másrészt ugye nőből vagyok. Aztán inkább visszahúzódom a hálószobánkba. Kicsit magányosnak érzem magam, Kellan nagyon hiányzik, főleg így, hogy tudom mi folyik a szomszédban. Megkordul a gyomrom, és erről beugrik valami. Azonnal tárcsázom, bár nem bízok benne, hogy felveszi. De sikerrel járok, éppen állnak, hallom a hangzavart a háttérben. Azt mondja még legalább másfél óra, mire nagyot sóhajtok. Azonnal igent mond, bár van egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy szívességet kérek tőle annak ellenére, hogy sejtem fáradt lesz.

Miután elbúcsúzunk úgy döntök veszek egy nyugtató fürdőt. Az agyamnak se árt egy kis relaxálás, a bőröm meg szinte ordít érte. Teljesen kikapcsolok, a víz lágyan ölel körül a felcsendülő szimfónia hangjai szinte álomba ringatnak. Elképzelem, hogy hamarosan itt lesz velem, végre hozzá simulhatok, érezhetem az ajkait az enyémeken… egy pillanatig szinte érzem is. Furcsa, de valóságosnak tűnik.

Meglepődve tekintek fel és a legédesebb arc néz velem szemközt. Egyszerűen imádni való a kisfiús vigyorával, a csillogó kék szemeivel, és a rá jellemző megemelt szemöldökével. Pislogok párat, hogy meggyőződjek róla nem csak a képzeletem játszik velem. Az érkezése váratlan, de határtalan örömmel tölt el, hát még ami utána következik.

Csak viccnek szánom a felhívást, de ő azonnal benne van a játékba. Ami hamarosan már véresen komollyá válik, mert látva a mozdulatait, a szinte bűvöletbe ejtő szemeit, már lángol az egész testem. De ehhez már semmi köze a víznek…

Minden porcikám érte reszket, és az ő tekintetéből is vágy sugárzik, de mégis amikor beül mellém hosszú percekig csak ülünk egymáshoz simulva. Lassan kóstolgatjuk egymást, bár a még mindig rajta lévő púderréteg megízlelése elég kellemetlen élmény. Igaz sikerül tőle megszabadítanom, sose hittem volna, de van valami erotikus abban, ahogy a mosdókesztyűvel lesimogatom róla az utolsó kis foltot is.

(Kellan szemszöge)

Állok a folyosón és hallgatózom. Szerencsére senki se közeledik, így sietve dugom a zárba a kártyát, majd amint enged bent is vagyok. Közben kis hijján leejtem az egyik dobozt, az utolsó pillanatban tudom csak elkapni. Persze nem csoda, mind a két kezem roskadásig tele. Nem akartam kétszer fordulni, és legfőképpen ezzel időt veszíteni, így nálam van egy kisebb táska a tisztálkodó szereimmel, friss ruha holnapra, a telefonom és a vacsoránk.

Anna úgy egy órája hívott, még a forgatáson voltam és megkért, hogy ha nem kitérő hozzak egy kis kínait. Merthogy Rob is azt rendelt az évfordulójukra és olyan jó illata volt. Hát, ha azt mondja egyenesen Kínáig menjek érte valószínűleg azt is megteszem.

Szerencsére, vagy szerencsétlenségre előbb be kellett fejeznünk a melót, úgyhogy előbb tudtam jönni. Igaz, Bill közölte, hogy ezt a kis elmaradást holnap pótoljunk, de azon majd akkor bánkódok.

Kíváncsian nézek körbe, mindenhol sötét van.

Vajon hol lehet már megint?

Zeneszó üti meg a fülemet, ami meglepő módon a fürdő felől szól. Halkan nyitom ki az ajtót és támaszkodom meg. Egyszerűen csodaszép. Feltűzött hajjal fekszik a kádban, az arca nyugodt és a melegtől kipirult. A szemei lehunyva, a testét sajnos habfürdő fedi.

Olyan, mint egy angyal a felhők között.

Komolyzenét hallgat, bevallom fogalmam nincs mi lehet, nem igazán az én stílusom. A szempillája se rezdül, lábujjhegyen osonok oda mellé. Leguggolok, megtámaszkodom a kád szélén, még mindig nem mozdul, az is megfordul a fejemben, hogy talán elaludt. Lassan hajolok hozzá és apró csókot nyomok a szájára.

Szinte azonnal kipattannak a szemei, egy fél pillanatig gyanakodva néz, aztán elmosolyodik.

- Szia – suttogja, és kinyújtja felém a karjait. Közelebb hajolok, mire megcsókol amit sietve viszonzok. – Elaludtam? Mennyi idő?

- Nem, én jöttem előbb – felelem.

- Miért? – kérdezi gyanakodva, amit először nem értek. – Megint rosszul vagy? Fáj a fejed? Nem kellett volna orvoshoz menned?

Látom rajta, hogy aggódik és ez bevallom melegséggel tölti el a szívemet. Jó érezni, hogy fontos vagyok neki.

- Nem. - Igyekszem megnyugtatni. – Csak egy lámpa ment tönkre…

Ahogy kicsit megemelkedik a keblei ingerlően felbukkannak, de legnagyobb része sajnos még mindig takarásban van. Ez ellen tennem kéne valamit.

- Nagyon siettél, látom még a sminket se mostad le – mondja. Valóban így van, az étteremben néztek is amikor beléptem az arcomon a vastag fehér festékréteggel.

- Nem. Egy pillanat és megszabadulok tőle.

Már lépnék a mosdó felé, de megfogja a karom. Mintha csak kitalálná az előbbi gondolatomat megszólal.

- Nincs kedved csatlakozni hozzám? – Azonnal értem mire gondol, a szemei huncutul csillognak.

- Azt hittem már sose kérsz meg rá – felelem és indulok, hogy megszabaduljak a ruháimtól.

- Hééé – tiltakozik azonnal. – Nem lehetne itt?

Szégyellősen néz, de nem dőlök be neki, ahhoz már túlságosan ismerem ezt az arckifejezést. És ezt a bársonyos szempárt is.

- Ahogy a hölgy parancsolja – lassan bújok ki a kabátomból és rúgnám le a cipőm de megállít. Nyújtózkodni kezd, megkaparintja az iPodját, ez az akció nem köt le túlságosan, nem úgy, mint a most már teljes szépségében látszódó keblei. Nagyot nyelek, éppen abban a pillanatban amikor a tekintetünk találkozik. Tudom, hogy tudja mit csodáltam, erre utal az is, ahogy lerakja a készüléket. Amiből az a szám csendül fel, amire nemrégen ő táncolt nekem. Elhúzom a számat. Szóval így játszunk. Kényelmesen hátradől és a kezével mutatja, hogy folytassam. És megteszem, próbálok nagyon komoly arcot vágni, de nem igazán jön össze. Még szerencse, hogy bezártam minden ajtót, így biztos lehetek benne, hogy senki nem tud bejönni, mert ha bárki is meglátná mit művelek, azt hiszem az elkövetkező tíz évre meglenne a témájuk.

Szép komótosan megszabadulok minden ruhámtól, kezd tetszeni a játék, a farmeromat már úgy tolom lefelé, hogy közben hátat fordítok neki. Hangosan felkacag, én se bírom ki mosoly nélkül. Az alsómat egy laza mozdulattal dobom le a földre és csusszanok be a kádba, vele szemben.

- Nos? Hogy tetszett a műsor?

- Hát van még rajta mit javítani. Láttam már jobbat is… - feleli. Tessék?!

- És mégis hol és mikor?

- Tudod, esküvőszervező lennék – mutat magára. – És abba legtöbbször a leánybúcsúk is beletartoznak. - Így már értem, ő meg folytatja. – De fejlődőképesnek tűnsz, szóval szerintem csak gyakorlás kérdése…

Na azért ne essünk túlzásokba, ebből nem csinálunk rendszert.

Válasz helyett megragadom és közelebb húzom magamhoz, a testünk összeér, kicsit megemelve az ölembe ültetem. A lejátszóból új szám csendül, az ajkaink végre összetalálkoznak. Érzem a nyakamat cirógató ujjait, én a hátát simogatom, miközben végtelen lassúsággal kóstolgatjuk egymást. Egészen addig, amíg észre nem veszem az arcán átfutó kis fintort.

A smink, na arról megfeledkeztem.

Bár most, hogy itt piheg a fejét a vállamon pihentetve már nem bánom. Sose hittem volna, hogy a vámpírsmink, ami általában csak nyűg ilyen hasznos is lehet. Mert a következő perceket, amiket szerintem sokáig nem fogok elfelejteni éppen ennek köszönhetem.   

(Anna szemszöge)

Miután eltávolítottam róla a fehér réteget nem tudom meggátolni, hogy a kezeim tovább folytassák a simogatását. Végighúzom immáron csak az ujjaimat a vállán, elidőzök a kulcscsontján, cirógatom a mellizmait, majd amennyire hozzáférek a hasát borító acélkemény kockákat. Lassan emelem fel a tekintetem, látom rajta, hogy ő is ugyanúgy vágyik rám, ahogy én rá, bár ebben nincs semmi meglepő, mert ennek fizikai jeleit azóta érzem, hogy az ölébe húzott. Érzem a lüktetést, szeretném már magamban tudni és ezért meg is teszek minden tőlem telhetőt. Illetve megtennék, de valamilyen számomra érthetetlen oknál fogva Kellan nem hagyja. Sőt, megemel és egy mozdulattal visszarak az eredeti helyemre.

Csalódott vagyok, és ezt nem is igen titkolom. Igaz, gyorsan elfelejtem ezt a kis kellemetlen közjátékot, mert megérzem az ajkait. Először a nyakamat cirógatja végig, miközben a kezei az oldalamat simogatják. Letörli a melleimet borító habot, hogy aztán azokat ostromolhassa. Én pedig egyre szaggatottabban veszem a levegőt. Próbálom sürgetni, kinyújtom a karomat, hogy én is kényeztethessem, de nem hagyja. A testem egyre inkább megfeszül, kapkodva veszem a levegőt, úgy tűnik a végsőkig akar kínozni.

Mert igen, minden érintése felér egy kínnal. Nem azért mert fájdalmat okoz, hanem azért mert nem elég. Többet akarok, mindent. Amikor megérzem magamban az ujjait feltör belőlem egy elégedett sóhaj, mire válaszul kapok egy pimasz kis mosolyt. Élvezi. Azt, hogy nem tudok neki ellenállni, hogy az övé vagyok. Testestül–lelkestül.

Kiszabadítom az addig fogságba ejtett tenyeremet, miközben a másik kezem ujjait összefonom az övével. Végre egyenlők a lehetőségeink, semmitől se gátolva kulcsolom körbe a férfiasságát. Próbálom neki is ugyanazt az édes kéjt nyújtani amit én érzek, amennyire az elködösülő tekintetéből látom sikerrel. Egyre gyorsabban és kontrolálatlanabbul viselkedünk, de eljön az a pillanat amikor ez már egyikünknek se elég.

Hogy ki mozdul először? Nem tudom.

Talán ő, talán én, talán a testünk öntudatlanul is tudja mikor van itt az idő. Amikor már több kell. Már nem térdel, úgy, mint nemrégen, helyette újra ül és én visszakerülök az eredeti helyemre. A lélegzetem is elakad, amikor végre elmerül bennem. Érzem a lüktetést, és el se akarom hinni, hogy létezik ennél jobb dolog, mint amit most érzek.

Tágra nyílt szemmel figyelem, ahogy ő is csodálkozva bámul rám, az arcom a két hatalmas tenyere közé fogva húzva közelebb. Amikor az ajkai lágyan végigsimítanak az enyémen elveszek. Rövid ideig hagyom, hogy csak a nyelveink mozogjanak, de aztán átveszem a minket körülölelő víz ringatózását. Próbálok csak apróka mozdulni, előre-hátra, előre-hátra. De eljön az idő amikor ez már nem elég. Nekem se, neki se. Hirtelen váltunk gyorsabb ütemre, szinte vadul űzzük egymást a beteljesülés felé, hogy amikor végre elérjük egyszerre szakadjon ki mindkettőnkből az elégedett sóhaj.