46. Lopott percek...

Lylia, azt hiszem érteni fogod mire gondoltam tegnap. J

(Kellan szemszöge)

Az Isteni szikra abban a pillanatban pattan ki a fejemből, hogy meglátom elindulni. Igaz ő a végén elhalad a zárt ajtó mellett és a konyhában köt ki. De nem adom fel, mert nekem háttal áll. Körbenézek, hogy feltűnik-e valakinek a távozásom, a szemem Jay tekintetével akad össze, aki bőszen vigyorog rám, és int, hogy menjek. Miatta nem aggódom, ő a barátom.

Sietve lépek a sötét helyiségbe és nincs is szándékomban villanyt kapcsolni. Lélegzetvisszafojtva várok, mégis csak az utolsó pillanatban sikerül elkapnom a derekát, és berántani magamhoz.

Az ajtót még be tudom csukni, de a következő pillanatban egy hatalmas ütést érzek a mellkasomon.

- Aúú, - férfihez nem illően jajdulok fel, mire szinte azonnal világosság támad. Hunyorogva bámulok, előttem Anna áll felettébb dühösen.

- Kellan? – meglepetten néz rám amikor felismer. Hát mégis ki az ördögre számított? – Elment az eszed? – támad azonnal. – A frászt hoztad rám…

Úgy érzem a fejemben dédelgetett tervek most szálltak el nagyon messzire. Valamit ki kell találnom. Aztán beugrik, az együttérzésére és arra a hatalmas szívére kell hatnom. Vagy legalábbis megpróbálkozni vele.

- Jó, de azért nem kellett volna mindjárt eltörni két bordámat…

Az arca azonnal bűnbánóra vált és immáron aggódó tekintettel lép mellém.

- Ne haragudj, nem akartam – suttogja. – Nagyon fáj?

Szívem szerint sajnáltatnám még egy kicsit magam, mert valóban sajog még az a pont ahol belém vágta a könyökét, de jobbnak látom nem túlzásokba esni.

- Nem, annyira nem – felelem, és próbálok egy lépéssel közelebb jutni hozzá. – De azért egy csókkal kiengesztelhetnél.

- Miért is? – emeli meg a szemöldökét.

- Azért mert egész éjjel nélkülöznöm kellett téged…

- És ki tehet erről? – jön a villámgyors kérdés.

- Én, - felelem beletörődően. Nem egészen értek egyet ezzel, de oké, valamit valamiért. Annyit megér ez a beismerés, hogy végre megcsókolhassam. - De ez már akkor is olyan, mint egy kínzás.

Önkéntelenül bukik ki belőlem a mondat, de csak elmosolyodik válaszul.

- Tényleg? – Huncut fény költözik a szemébe. – Akkor talán valahogy kompenzálnom kéne azt a hatalmas áldozatot, amit hoztál.

- Nem volt áldozat… - próbálom kimagyarázni magam, mert ha ez Ash fülébe jut és félreérti, ami szinte biztos, akkor nekem annyi. De nincs erőm befejezni a mondatot, mert lassan gombolni kezdi az ingemet.

Egy hang a fejemben azt súgja, itt valami csapda van, de egy másik testrészem rögtön arra ösztönöz, hogy ne foglalkozzak vele. Nagyot nyelek, amikor végezve végtelenül óvatosan kiszabadítja az anyagot a nadrágomból,  és amennyire csak lehet oldalra húzza.

- Tudod, - kezd bele egy mondatba anélkül, hogy hozzám érne – a szüleim mindig azt mondták, csúnya dolog a verekedés. Meg, hogy nem szép fájdalmat okozni másoknak, legyen az testi vagy lelki.

Egyre közelebb hajol, szinte sajog minden porcikám, annyira vágyom az érintésére. Végre az ujjai végtelen lassúsággal végigsimítanak a bordáimon.

- Gyermekkoromban anya mindig puszit adott a bibire, hogy ne fájjon. – Már csupán milliméterekre van tőlem, a forró lehelete szinte perzsel. – Talán ez nálad is beválhat…

Az ajkai apró puszikat nyomnak a bőrömre, úgy érzem, mintha áramütések bizseregtetnének meg ahol hozzám ér.

- A másik oldalon – nyögök fel.

- Tessék? – kérdezi és azonnal megbánom, hogy megszólaltam, mert eltávolodik tőlem.

- A másik oldalon ütöttél meg – felelem, mire huncut mosoly jelenik meg a szája sarkában.

- Óh, hát persze. Itt fáj? – kérdezi, én pedig csak bólintani tudok, mert a bizsergés a másik oldalamon is felsejlik. – Vagy talán itt?

Az ajkai lassan bejárják az egész felsőtestemet. Azon veszem észre magam, hogy már a köldökömnél érzem, majd mintha csak véletlenül tenné a tenyere a nadrágom elejére simul.

Hangosan felnyögök, ez már több mint amit elbírok viselni anélkül, hogy ne viszonoznám az érintését.

- Óh, szóval itt is fáj? – rebegi, és csak a szempillái alól néz fel rám. A hátamon végiggördül egy verejtékcsepp, ha ennek nem lesz gyorsan vége, akkor nekem annyi. De persze folytatja. – Akkor ide is kell a puszi…

Szinte csak suttog, de hiába a kinti hangos zene, a fülemben dübörgő szívverésem idebenn, annyira rá koncentrálok, hogy tisztán hallom minden szavát. Végre megérzem az ajkait, gondolatban, már látom, ahogy körbeölelik a férfiasságom…

… egy pillanatra, hogy aztán, mintha mi se történt volna villámgyorsan elhúzódjon, és már induljon is kifelé. Megrökönyödve nézek rá és azonnal lecsapok a kilincsre, merthogy éppen távozni készül.

Nem úgy van az Cica, ilyet nem játszunk…

(Anna szemszöge)

Ösztönösen védekezem a támadómmal szemben, majd amint érzem a lazuló szorítást a villanykapcsoló után nyúlok. Már jártam itt korábban, így elsőre megtalálom és miután fényt gyújtottam  védekező állást veszek fel. De nincs rá szükség, ezt tudom amint felfedezem ki áll előttem. Kellan komolyan megijesztett és ezt nem is titkolom, de a mérgem gyorsan tovatűnik, mert fájdalmas arccal tapogatja az oldalát.

A fenébe Anna, már megint előbb cselekedtél és csak utána gondolkozol.

Imádnivaló, ahogy zsörtölődve próbál meg levenni a lábamról, úgy döntök belemegyek a játékba. Csak éppenséggel, szokás szerint azt hagyom figyelmen kívül, hogy amint hozzáérek elvesztem a fejemet. Csupán ő létezik, és a vágy, hogy minél többet kapjak belőle. Miközben az ő érzékeit akarom felszítani, amire a nadrágját feszítő dudor alapján már semmi szükség, magamat is kínzom. Hihetetlen nagy lelkierőre van szükségem ahhoz, hogy el tudjak mozdulni mellőle. Menekülök, de valójában egy percig se gondolom komolyan. Jóleső sóhajjal nyugtázom, hogy elém lép, de aztán felfedezve az arcán megjelenő kifejezést rájövök, hogy valószínűleg kicsit túlfeszítettem a húrt.

- Aa, - ingatja a fejét – nem mész sehova.

Édes kis macska-egér játékot játszunk szokás szerint, a kérdés csak az, hogy most melyikünk melyik.

Próbál nagyon félelmetesen nézni, de nem dőlök be neki. Lassan hátrálok, miközben le nem veszem róla a szememet. Hallom a kulcs fordulását a zárban, újabb lépést teszek.

- Ezt mégis, hogy gondoltad? – kérdezi, és velem egy ritmusban halad. – Felingerelsz, aztán itt akarsz hagyni? Nem az előbb mondtad, hogy Eva és Davide figyelmeztetett, hogy nem szabad fájdalmat okozni?

A szüleim említése annyira nem ideillő, hogy azonnal elmosolyodok.

- Nem hiszem, hogy az ilyen esetekre gondoltak volna – próbálkozom.

Már csak egy lépés és elérem a másik ajtót.

De még mielőtt megtehetném gyorsabb nálam, ezt is bezárja, és a kulcsot eltünteti a zsebében. Tudom, hogy esélyem sincs a menekülésre, igazándiból szándékom se, de akkor se akarom megadni magam azonnal. És nem is teszem, egészen addig, amíg neki nem ütközök valaminek. Kíváncsian nézek hátra, és ez a röpke pillanat elég arra, hogy előttem teremjen. Várom, hogy hozzám érjen, de csak áll és csillogó szemekkel néz le rám. Maga a tudat, hogy tudom mi fog következni, hogy hamarosan megízlelhetem újra az ajkait, magamon érezhetem az ujjait és magamban azt a lüktetést, amire már órák óta vágyom, felizgat. Lassan, szaggatottan veszem a levegőt, nem akarom megtenni az első lépést, pedig minden idegsejtem erre ösztönöz.

Nem tudom meddig állunk így, hogy csak a tekintetünk kapcsolódik össze. Többször is úgy érzem, hogy most, végre megmozdul, de aztán csak az ingétől szabadul meg. Azt követi a nadrágszíj kikapcsolása, a gombok a farmerén. És ennyi.

Láttatni engedi merev férfiasságát, de a nadrág marad.

Vágyakozó tekintettel pásztázom a mellkasát, nagyot nyelek amikor meglátom, hogy egy cseppnyi veríték elindul lefelé. Követem az útját, szeretném a nyelvemmel megízlelni, de helyette csak nagyot sóhajtok.

És valószínűleg ez indít el mindent. A következő pillanatban vadul ránt magához, az ajkai kiéhezetten csapnak le az enyémre, és a nyelvét erőszakosan fúrja a számba. Azonnal megadom magam az ostromának, ujjaim önkéntelenül a hajába túrnak, hogy a tarkóját simogatva adjam a tudtára, én is erre vágyom. Egyszerre nyögünk bele a csókunkba amikor egyetlen mozdulattal a derekamig rántja a topomat. Én a felhevült melleimet megcsapó hűvös levegőtől, ő amennyire a tekintetéből leveszem, a meglepetéstől, hogy nem viselek fehérneműt. Illetve, hogy pontos legyek csak melltartót. Ez azért fontos csupán, mert a következő mozdulattal a tenyere a fenekemre simul, és tapogatózó mozdulatai meggyőznek arról, hogy arra volt kíváncsi, hogy bugyi van-e rajtam.

- Egész este megőrjítettél azzal, hogy ebbe a középiskolás egyenruhába bújtál… - dünnyögi, miközben végighúzza a nyelvét a nyakamon.

- Mibe? – kérdezem nyöszörögve, mert időközben elérte a mellemet és földöntúli gyönyört okoz, ahogy finoman szívni kezdi.

- A szoknyád – feleli, miközben a másik felé közeledik. – Olyan, mint amilyen a csajoknak volt a középiskolában.

Nem egészen értem mire gondol, egy egyszerű kockás anyagból készült rakottszoknya van rajtam, ez is egyike a karácsonyra Kristől és Robtól kapott daraboknak, de a továbbiakban nem is foglalkozom vele. Helyette inkább, próbálom leügyeskedni a nadrágját, de meg kell mondanom, nem túl segítőkész, mert próbál elhúzódni a kezem ügyéből.

- Nagyon szexis – hallom a vágytól elfúló hangját, amibe egy csöppnyi vidámság is társul. – Mindig is imádtam az ilyeneket…

A féltékenység elemi erővel tör rám minden átkozott tini lány ellen, aki csak valaha hozzá érhetett. Vajon hányan lehettek? Nincs kétségem, már akkor is népszerű lehetett a csajok körében. Lehet, hogy őket is a mosdóba cipelte be, hogy aztán örömüket leljék egymásban.

- Ugyan már Cica, ne törd folyton az a gyönyörű fejedet. Főleg ne hülyeségeken és ne szeretkezés közben… - dorgál meg, mire felkapom az említett testrészemet. Látom a huncutságot a szemében, ezúttal én vagyok aki erőszakosan az ajkai után kap. Igaza van, mit számítanak. Most velem van itt, semmi és senki más nem érdekes.

Felmordul és a következő pillanatban kissé megemelve a beépített mosdópult szélére ültet. Istenem, már megint egy fürdőben vagyunk… De nincs több időm ennek a ténynek perverzitásán gondolkodni, mert az ujjai nyomán a bugyim elindul lefelé és egy szempillantás múlva már valahol a távolban landol. A hűvös márvány se tudja lehűteni a vágytól izzó testemet, ami már szinte lángol, amikor megérzem az érintését a testem lüktető pontján. A hátam ívben megfeszül, ahogy egyszerre két ujjával hatol belém és kezdi el mozgatni. Nem bírok tovább várni, többet akarok. Próbálom végre elérni a célomat és megszabadítani a zavaró ruhadarabjaitól, de lefogja a kezemet mellettem. Szerencsére ebből kettő is a rendelkezésemre áll, így a másikkal tovább küzdök. De újra ellenkezésbe ütközöm. Nem is próbálom titkolni a csalódottságomat, amikor abbahagyva a kényeztetésemet mindkét kezével az enyémek után nyúl. Arra számítok, hogy végre megkönyörül rajtam, de helyette meglepetésben van részem.

Miközben az ajkai körbeölelik a mellbimbómat, gyönyörhöz jutatva ezzel a testemet, az egyik kezének ujjai bilincsként fonják körbe a csuklóimat a hátam mögött. Ha nagyon akarnék ki tudnék szabadulni, de nincs erőm. És akaratom se, mert teljesen elvette a józan eszemet.

- Most csak élvezd… - duruzsolja a fülembe, a hangja is olyan akár egy lágy simogatás. Az ajkai hol szenvedélyesen tapadnak a bőrömre, hol csak lágyan simogatva húzza végig rajta a nyelvét. A szabad ujjai visszatértek eredeti helyükre, néha úgy ér hozzám, mintha csak egy tollpihével cirógatna, majd a következő pillanatban mélyen belém fúrja őket, hogy ezzel is az őrületbe kergessen. Küzdök, de a testem cserbenhagy, nem képes tovább elviselni az édes kínzást. A robbanás ami bennem történik elementális erővel taszít a mélybe, majd repít az ég felé.

Akár egy bungee jumping ugrás…   

(Kellan szemszöge)

Figyelem, ahogy a lélegzete lassan kezd visszaállni a rendes ritmusba. A szívverése ugyan még most is úgy zakatol, hogy szinte hallom a fülemben. Mint egy riadt kismadáré. Cirógatom a hátát, és közben arra gondolok, mennyire jó, hogy más nem látta azt, amit én nemrégiben.

Máskor is gyönyörű, de a beteljesülés pillanatában a szépsége szinte földöntúli volt. Minden apró kis izom és ín megfeszült a testén, a szemei drágakőként ragyogtak, az ajkaiból pedig angyalok hangját idéző kis sóhaj szakadt ki.

Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy ezt más is képes kiváltani belőle. Ő most már az enyém, és nem eresztem soha többet. Az én édes, ír bestiám.

Visszagondolva, hogy játszott velem, csodálom, hogy vissza tudtam magam fogni. A testem még mindig fájóan vágyik rá, csak hatalmas akaraterővel tudtam és tudom visszatartani, hogy nehogy rávessem magam.

De megérte. Az, hogy láthattam, hogy érezhettem az ő gyönyörét, többet ér mindennél. Persze ezért meg kellett küzdenem, bár nem tűnt úgy, hogy bánná a közeledésem. Sőt milyen hévvel próbált elcsábítani… Egyetlen egyszer akadtam meg csupán, amikor a körmei a fenekembe mélyedtek. Fogalmam nincs mi járhatott abban a csavaros agyában, de sikerült elterelnem róla a figyelmét. És ez a lényeg.  

Hirtelen egy lágy érintés zökkent ki a mélázásomból.

Miközben az ujjai végigsimítanak a gerincem vonalán, az ajkai a nyakamat cirógatják. Felemelem a fejem, a tekintete immáron kitisztulva kapcsolódik össze az enyémmel. Csókra nyújtja a száját, amit én nem késlekedek elfogadni. Lassan ízleljük egymást, a megszokott mentol ízbe most keveredik némi pezsgő és csokoládé. Megfordul a fejemben, hogy a szomszédban ott egy hálószoba, legalábbis amikor bezártam az ajtót és vetettem befelé egy röpke pillantást, a fürdőből beszűrődő fénysugárban egy ágy vonalai rajzolódtak ki.

Be kéne mennünk.

- Nem, jó itt – suttogja. Újra tudatosodik bennem, hogy már megint kimondtam azt, amit gondoltam.

Erről nagyon gyorsan le kell szoknom. Igaz, eddig csak akkor fordult elő velem, ha ő is ott volt. Anna elveszi a józan eszemet, az érzékszerveim annyira csak rá vannak hangolva, hogy hajlamos vagyok kizárni minden mást.

Már megint elgondolkodtam, de amikor megérzem az alsómba kúszó ujjait az észhez térít. Próbálnék elhúzódni, akárcsak nemrégen. Nem azért, mert nem vágyom rá, óh, dehogynem. De akárcsak akkor, most is attól félek, hogy ha hozzám ér, akkor túlságosan gyorsan végem lesz. Ezért is nem vetkőztem le, így legalább valami egyben tartott. Egészen eddig, mert most, miközben a nyelve kis köröket rajzol az egyik mellbimbóm körül, az ujjai körbekulcsolják lüktető testrészemet és finomat simogatni kezdik. Tudom, hogy ez nem mehet így sokáig. Már a tűrőképességem végső határait feszegetem, ha nem lépek közbe, itt a tenyerébe fogok elsülni. És az azért rohadt égő lenne.

Nem is beszélve arról, mennyire vágyom arra, hogy végre megérezhessem testének vulkánként izzó barlangját. Igen, ezt kell tennem.

Csak letolom a nadrágomat és zavaró alsóneműmet, hogy aztán a következő pillanatban elmerüljek benne. Egyszerre szakad fel a megkönnyebbült sóhaj mindkettőnkből.

Végre, mintha csak egy hónapos kóborlás után hazataláltam volna.

A lábai a derekam köré kulcsolódnak, én pedig még mélyebbre hatolok, figyelem az arcát nehogy fájdalmat okozzak, de csak gyönyört látok rajta. A háta most is akár egy felhúzott íj, két kezével a pultra támaszkodik. Miközben próbálom visszafogni magam egy villanásnyi időre valami megcsillan. Arra kapom a fejem, a pecsétgyűrűjének smaragdköve az a tükörben. Kíváncsisággal vegyes csodálkozással bámulom a tükörképemet, és egy új gondolat fészkeli be magát a fejembe. Bár minden porcikám tiltakozik ellene, kihúzódom belőle, azonnal felkapja a fejét, és kérdőn néz rám. Egy mozdulattal leemelem és fordítom meg. Az arca zavart tükröz, aztán mintha kissé el is pirulna. Látom, hogy nagyot nyel, nyelvével benedvesíti az ajkait, majd kérés nélkül is azt teszi amit szeretnék. Enyhe terpeszben áll, végigsimítok az oldalán, miközben egy pillanatra se engedem el a tükörben összefonódott tekintetünket. Tenyerem bejárja a mellkasát, cirógatva azokat a csodálatos halmokat. Másik kezemmel félretolom a vastag varkocsba font haját, és a nyakát csókolgatom. Egyre nehezebben veszi a levegőt, de ezzel én is így vagyok. Finoman csúsztatom le a kezem a combjai találkozásához, és érintem meg. Halk sóhaj hagyja el a száját, és ezt a pillanatot használom ki arra, hogy újra belétemetkezzek.

Iszonyatos kínok között, de sikerül visszafognom magam, csak lassan mozgok, egészen addig amíg szinte már türelmetlen pillantást vetve rám a szakadék szélére nem taszít. Hátranyúlva a kezével magához szorít, miközben belső rejtett izmai fájóan izgatják lüktető testrészemet.

Nem vagyok perverz… de a látvány, amelyet a hullámzó keblei, a kéjtől csillogó szemei, és legfőképpen az egy ritmusban mozduló testeink nyújtanak… mint egy torpedó robbanok belé, és fúrom a fejem azonnal a nyakába, nehogy eláruljam magunkat a kiáltásommal.

(Anna szemszöge)

Valahol azt olvastam régebben, hogy ha egy férfi azt akarja, hogy fordíts hátat neki szeretkezés közben, az azt jelenti, hogy uralkodni próbál rajtad.

Hát ez egy hatalmas nagy baromság! Próbálná csak ki a cikk írója egyszer így, tükör előtt, mindjárt meggondolná magát…  

Még mindig olyan érzésem van, mintha vattacukorfelhők között lebegnék. A levegőt betölti a szeretkezésünk édes illata, Kellan ujjai úgy simogatnak, akár egy puha vattapamacs, és az egész testem bizsereg még attól a mindent elsöprő érzéstől amit nemrégen átéltem.

- Gyönyörű vagy – súgja a fülembe, a lehelete csiklandozza a bőrömet. Követem a tekintetét a tükörben a párosunkat figyelem. Általában nem tartom magam szépnek, oké, csúnyának se, inkább átlagosnak. De most, életemben először, azért mert ő azt mondja, elégedett vagyok a látvánnyal.

- Köszönöm – válaszolok mosolyogva, és próbálok még közelebb bújni hozzá. Ami gyakorlatilag fizikai képtelenség, főleg, hogy a mocorgásomnak hála, a testünk sajnos elválik egymástól. Azonnal egy űrt érzek és máris hiányzik, de be kell látnom, hogy már így is sokat kockáztattunk. Nagyot sóhajtva próbálom rendbe hozni magam, és a hangokból arra következtetek ő is ezt teszi.

A pultnak dőlve figyeli, ahogy próbálom feljebb küzdeni a topom, de az oldalába épített merevítő nem engedi. Lemondóan sóhajtok, és most már azt próbálom elérni, hogy sikerüljön kibújnom belőle. Kellan a segítségemre siet, igaz közben nem mulaszt el puszit nyomni a vállamra. Amikor rá emelem a tekintetem, látom, hogy huncut mosollyal bámul rám, és a szemei már megint vágyakozva csillognak.

- Vissza kell mennünk – mondom, mire durcás arcot vág.

- Muszáj? – kérdezi, én meg próbálom egy nagyon határozottnak tűnő igennel meggyőzni.

- Már így is elég hosszú időre eltűntünk, még feltűnik valakinek – felelem, és közben újra befonom a hajamat. – De nemsokára úgyis megyünk, nem lenne jó, ha reggel elaludnátok.

- Nekem csak 9-re kell mennem – közli – úgyhogy reggelizhetünk együtt, és jöhetsz velem.  

Hoppá.

- Jó, ehetünk együtt, de ma nem megyek ki, - válaszolok, és gyorsan még megmosom a kezemet. – A napot Jayjel töltöm…

Csak miután szárazra töröltem, nézek fel újra, és csöppet se tetszik amit látok. A kedvesem arca elég borús, ráncolja a homlokát, dühösen összeszorítja a száját. Remélem, nem kezdi megint a féltékenykedést…

- Mi a baj? – bújok hozzá, mire azonnal átölel, de nem szólal meg. Kicsit eltolom magam, mire végre megszólal.

- Hova mentek? – kérdezi, próbál közömbösnek tűnni, de nem túl jól játssza a szerepét.

- A stúdióba, a srácokkal ott dolgoznak, és meghívtak, hogy nézzem meg mit művelnek.

Ez úgy látszik megnyugtatja, mert érzem, ahogy lazul a görcsös tartása.

- Jó, akkor majd holnap. 

- Hát, szóval… - ebből balhé lesz.

- Igen? – emeli meg a szemöldökét és most kísértetiesen olyan, mint Brandon volt pár napja.

- Csütörtökön se valószínű, hogy járok a forgatáson. Át kell néznem a M.I.C. utolsó negyedévének jelentéseit. Tudod, péntek reggel New Yorkba kell mennem.

Hatalmas sóhaj, próbálok kiolvasni valamit az arcából, de per pillanat nem túl beszédes. Aztán bár a mosolya elég erőltetett elhúzza a száját.

- Oké, a hétvégét úgyis együtt töltjük.

- Aha, - bólintok. Már előre várom, hogy elbújhassunk Baile Inez’sben. Két nap amikor nem kell alakoskodni. – Megyünk?

Csak bólint, nyom még egy puszit a számra, amivel persze sikeresen eltünteti róla az alig egy perce felkent szájfényt. De csak vigyorog a morgásomon, és elsőként távozik.

Miután újra kiigazítom a sminkemet követem, odakint ugyanúgy folyik a buli, szemlátomást a banda fele már kissé illuminált állapotban van, valaki látszólag alszik az egyik fotelben, de a zene még most is dübörög és többen is táncolnak.

Megcélzom az a kanapét, ahol eddig ücsörögtünk, belekortyolok a koktélomban, ami a felolvadt jégkocka miatt már elég élvezhetetlen. Éppen leülnék Jay mellé, de Kellan előttem terem. Kérdőn nézek rá, vajon mit akarhat. Csibészesen mosolyog, és a fülemhez hajol.

- Elkértelek Jay-től. Hölgyem, szabad egy táncra? – azonnal felé nyújtom a kezemet, és együtt megyünk a táncparkettnek kinevezett részre. A pezsgő ritmusra egyszerre mozgunk, miközben a tekintetünkkel fogva tartjuk egymást. Mindketten megkönnyebbülünk, amikor alig két perc után a zene lassúra vált, boldogan simulok hozzá. Körülöttünk ugyanígy hullámoznak a többiek, látom, hogy most éppen mindenki a párjával táncol. Luca Asht akarja elevenen felfalni, Rob Kris fülébe sutyorog valamit.

Talán véget kéne vetni ennek az egésznek, már eleget buliztunk, ideje, hogy odébb álljunk. Igen, ha vége a számnak, beszélek a többiekkel.

De kiderül ezt előbb kellett volna megtennem. Először csak a vállamhoz érő kezet érzem meg, aztán fedezem fel, hogy a mellettünk álló születésnapos a másikat Kellan vállán pihenteti. Elég vigyori képe van, a szemei is homályosak kissé, nem kétlem, az ünneplés elérte célját. Örvendezve hálálkodik, amiért itt vagyunk, amivel még nem is lenne gond, de a következő mondata olyan, mint egy hidegzuhany. Döbbenten kapom fel a fejem, mert nem elég, hogy amit mondott, az elég kínosan érint, de hogy pont akkor, amikor a zene elhallgatott, na az már felér egy katasztrófával.

(Kellan szemszöge)

Két érzés tombol bennem egymással veszekedve. Az egyik a bizalom, ami azt súgja, ne törődjek semmivel, Anna engem szeret. A másik a féltékenység, amit akárhogyan is próbálok visszaszorítani, nem megy. Nem fizikailag féltem Jaytől, tudom, hogy a barátom nem próbálkozna be a kedvesemnél, de mégis a kisördög ott bökdös belülről.

Az egész napot együtt fogják tölteni…

És ma este is, választhatta volna Lucat, mégiscsak az unokatestvére, de nem, ő Jay párja lett. Irigylek minden percet, amikor nélkülöznöm kell, amit nem tölthetünk együtt. Pedig egyre több lesz. Erre utal az is, hogy a következőn papírokat akar tanulmányozni, utána pedig elutazik.

És ez még csak egy nap, és éjszaka együtt leszünk.

Mi lesz velem, velünk, ha napokat esetleg heteket kell külön töltenünk. Hiszen még ezt az egy estét se bírtuk ki egymás nélkül…

De persze ezt nem mondom el neki, próbálom titkolni a kétségeimet, hogy is ronthatnám el a kedvét, amikor ilyen odaadóan simul hozzám, és reménykedve néz a szemembe. És olyan rohadtul csábítóan. Szívem szerint újra kihámoznám az alig egy perce visszaigazított felsőjéből. Miért is kell kimennünk innen? Sokkal jobb időtöltést is el tudnék képzelni, mint színlelni a többiek előtt. De megint csak nem szólok, megadom magam a sorsnak.

Amikor kilépek körbenézek, de nem tűnik fel, hogy valaki is figyelne. Lehuppanok a kanapéra, kíváncsian bámulom, hogy a barátaink nem zavartatják magukat. Oké, Ash és az olasz úgy bámul egymás szemébe, mintha senki se lenne a helyiségben rajtuk kívül, de ez náluk megszokott. Rob és Kris kicsit szolidabban viselkedik ugyan, de ha a banda nagy része nem lenne erősen ittas lehet, hogy páran felfigyelnének rá. Úgy döntök, ha nekik szabad, nekem is,  

- Anna? – kérdezi a mellém ülő Jay.

A fürdő felé intek a fejemmel, éppen most lép ki az ajtón. Én meg felpattanok.

- Elviszem táncolni – mondom neki, mire csak bólint és meghúzza az üvegét.

Imádom, ahogy mozog, szeretek vele táncolni. Ösztönösen csavargatja a csípőjét, a keblei lágyan ringanak, bennem meg újra felsejlik, ahogy nemrég a zavaró ruhadarab nélkül tették ezt. Aztán a gyorsat egy lassú követi, és rá kell jönnöm, ez talán még jobb. Ugyan nem látom az arcát mert, mint egy kiscica bújik hozzám, de érzem a testét ami egyszerre ringatózik velem. Nem is örülök Charlie felbukkanásának, teszek rá, hogy ő az ünnepelt, legalább ezt a kis időt meghagyhatta volna nekünk.

Aztán amint megszólal rá kell jönnöm, nagyobb gondunk is van annál, mint, hogy nem fejezhettük be ezt a táncot.

- Tu…tudjátok gye…gyerekek, azért az mé…még csak oké, hogy félórkra, hukh,  be..bezárkóztok a fü…fürdőbe. Éértem én, - kacsint egyet, és bárgyún vigyorog. – Tu…udok ti…itkot tartaniii. De le…le…legalább ezt a ki..elé…gült, hukh,  vigyort tö…tör…tröljétek le az arcotkrl, hukh,  még mi…miel… mielőtt másnak is f..f..feltűnik…