40. Félreértések…

Sziasztok!

Nem mennék bele hosszas magyarázkodásba, ez most sajnos így alakult, majd igyekszem behozni ezt a kis kiesést. Hátráltató okaim is voltak, és a fejezet is csak harmadjára jött össze és ezt most szó szerint kell érteni. Amit most olvasni fogtok a harmadik amit megírtam, az első kettő nem tetszett. Nagyon nem, így újrakezdtem. Ez most fogjuk rá, hogy megfelel annak amit el akarok érni. Tudom, lassan haladok, én is alig hiszem el, hogy néha egy nap eseményei akár 3-4 fejezetig is tartanak, de ez van. Jaynek lesz barátnője, de nem mostanában.

Ami Robékat illeti Jud drága csak neked, csak most, csak itt. (Meg persze a többieknek is.) Hát ennyi. Megyek és próbálom behozni a lemaradásom, a következő fele már megvan.

Dicta

(Anna szemszöge)

Csöppet se tetszik, hogy ez a dög már megint Kellan körül ólálkodik.

Szívem szerint odamennék, és megint jól helyreraknám, de sajnálatos módon nem tehetem. Helyette felelek Jamie kérdéseire, hogy honnan jött az álruha ötlete. Aztán megtudom tőle, hogy valószínűleg Charlie bepróbálkozik nálam, mert a hamis információk miatt azt hiszi a kedvesem félrelépett.

Ha még egyszer hozzáér Kellan karjához odamegyek, és… és megritkítom a hajkoronáját.

- Tessék? – nézek a beszélgetőpartneremre, mert azt felfogom, hogy hozzám beszél, de az amit mondott nem jutott el a tudatomig.

- Melyik fog kínhalált halni? – vigyorog. – Lutz vagy a szöszi?

- Mi? - Fordítom el a tekintetem az említettekről.

- Úgy nézel ki, mint aki gyilkosságra készül.

- Jaj, dehogy – tiltakozom, pedig van benne valami. – Nem tennék olyat.

- Nem kell a duma, - vágja rá azonnal. – Bonnie, a menyasszonyom is olyan, mint te. Az egyik pillanatban szende és kedves a következőben, meg mint egy fúria.

- Mi is a hölgy vezetékneve? És esetleg valami elérhetőség? – nézek rá célzatosan. – Szívesen elbeszélgetnék vele erről a mondatodról.

- Aha, azt elhiszem. De nem vagyok bolond, hogy eláruljam. – Pimaszul vigyorog, én se maradhatok adósa.

- Jó, majd megkérdezek másokat. Valaki csak ismeri. Azt mondtad angol, akkor Rob…

- Na azt hiszem itt az ideje, hogy visszamenjek dolgozni – közli, és valóban indulni készül.

- Várj, megyek én is – lépek mellé. Azonnal átöleli a derekamat. Ezen nem kicsit lepődök meg, mire kacsint egyet.

- Azt hiszem ezzel kicsit megsietetjük, hogy utánad jöjjön – mondja.

Rob lakókocsijába megyek, titokban valóban számítok arra, hogy Kellan keresni fog. És nem is kell csalódnom, mert alig fél perc múlva üzenetem érkezik.

Hol vagy?

Pár másodpercig fontolgatom, hogy csak azért se válaszolok neki, de aztán mégis megteszem. Nem kell sokat várnom és már nyílik is az ajtó. Kíváncsian néz körbe, majd amikor felfedez mosolyogni kezd. Aztán ahogy rájön, hogy nincs túl jó kedvem azonnal lehervad a szájáról.

- Mi a baj? – kérdezi, mintha nem lenne egyértelmű.

- Mit akart tőled már megint Maggie? – csúszik ki a számon. Már szívnám vissza, de késő. Nagyszerű Anna, szépen elárultad magad. Ha lehet az előbbinél is nagyobb mosoly jelenik meg az arcán.

- Te féltékeny vagy?

- Nem, dehogy – próbálom tagadni a nyilvánvalót, de hasztalan.

- Te féltékeny vagy – ismétli meg ezúttal teljes meggyőződéssel, és láthatóan nagyon elégedetten.

- Szóval? – nézek rá kérdőn, mert tényleges választ még nem kaptam.

- Csak azt mondta, hogy a srácok rendben visszaértek LA-be. – A hangja őszintén cseng és nincs is okom arra, hogy kételkedjem benne. És időm sincs rá, mert megindul felém. Várom, hogy végre magához öleljen, nézem azokat az édes csókolni való ajkait, még egy méter, még egy fél, de közvetlen előttem leblokkol. – És Jamie?

Hoppá. Ellenem fordította a saját fegyveremet.

- Mi van vele? – csak azért se válaszolok azonnal.

- Ő mit akart?

- Aggódott, hogy tudok-e a kis hétvégi kiruccanásodról.

Morog valamit az orra alatt, amit nem értek, de a dolog el is veszti a jelentőségét, mert kinyújtja a kezét és szorosan átölel. Szomjazom a csókjára, szerencsére ő is így lehet vele, mert nem várat tovább. Szorosan összesimulva állunk percekig, a nyelveink édes táncot járnak. Csak akkor válunk szét amikor már nagyon muszáj a levegővétel miatt.

- Hiányoztál – súgja a fülemben, miközben lehuppan a kanapéra és azonnal az ölébe von engem is.

- Te is – viszonzom a mondatát, és összeérintem a homlokunk. – Miért nem ébresztettél fel?

- Fáradt voltál – közli, és megsimogatja az arcomat.

- De legalább reggel… - duzzogok, mire felnevet.

- Ha megtettem volna akkor valószínűleg elkésem a melóból. – Ezt nem igazán értem, egy puszi még nem a világ, de aztán folytatja. – Tudja Miss Mc’Gee ön igen csábító reggel az ágyban.

- Tudja Mr. Lutz – incselkedem vele – az ember megteszi amit lehet. Ekkora konkurenciánál jobb nem kockáztatni – célzok az előbbi beszélgetőpartnerére.

- Jaj Cica, neked nincs konkurenciád… - koppint az orromra. Amit azonnal meg is dörgölök. Micsoda bánásmód ez kérem szépen?!

De a szavai azért jól esnek, ezt kár is lenne tagadni.

- Meddig dolgozol ma? – érdeklődöm, mert az ahogy a nyakamat csókolgatja egyre jobban feltüzeli a vágyaimat. Sajnos kiderül, hogy még hosszú órákat kell külön töltenünk, és ez mindkettőnket elkeserít. Aztán eszembe jut valami.

- Ma korán kell lefeküdnöm… - látom, hogy felcsillan a szeme, de hirtelen felemelt szemöldökkel néz rám.

- Miért?

- Mert holnap lesz az a fotózás. Tudod Robbal, meg valami interjú. – Semmi kedvem az egészhez, de persze tisztába vagyok vele, hogy nem bújhatok ki alóla, már hetek óta leegyeztették, és Steph ki is nyírna ha megtenném. – Úgyhogy a legjobb formámat kell hoznom.

- Igaz – feleli és kissé eltol magától. Nem értem a reakcióját, hát még amikor meghallom a következő mondatát. – Akkor valóban ki kell pihenned magad. Talán jobb lesz, ha a ma éjszakát a saját szobámban töltöm…

Hogy mi van?! Döbbenten bámulok rá, ő meg csak néz maga elé.

- Ahogy gondolod – vágom rá és felkászálódok az öléből. Nem is akarom titkolni a csalódottságomat. Nem elég, hogy ennyire hamar megunt, még képes és ilyen átlátszó indokot hoz fel.

(Kellan szemszöge)

Kíváncsian méregetem a kb. tíz méterre álló kedvesemet. Miközben Jamienek magyaráz látom, hogy lopva engem figyel. Vajon most miben törheti a fejét?

- Nagyszerű, megjött Miss Tökéletes…

- Tessék? - elfordítom a tekintetem róluk, legnagyobb meglepetésemre Maggie is őket nézi.

- Anna. - Int a fejével, és ezzel megerősíti a sejtésemet, hogy a csöppet se hízelgő jelzőt neki szánta.

- Mi bajod vele? – kérdezem azonnal, mert az egyértelmű, hogy nem a kedvesség mondatta vele ezt.

- Túlságosan… magabiztos. És mindig a középpontba akar lenni. Kisajátít mindannyiótokat magának. És ti… az összes srác úgy zsongja körbe, mintha valami különlegesség lenne.

Nézem a kedvesem arcát, éppen mosolyog, aztán a mellettem állóét. Össze se lehet hasonlítani. Előbbiről vidámság, báj és egy kis huncutság olvasható le, utóbbiról csak úgy süt a féltékenység. Kétségtelen, hogy mindig a középpontban van, de csak azért, mert a kisugárzásának senki se tud ellenállni. Újra az őt méricskélő nőre nézek.

Azt hiszem mégse fogom megkedvelni. Csak remélni merem, hogy Scott akárcsak az eddigi barátnőivel vele se tervez túl komoly kapcsolatot.

- Na jó, én azt hiszem megyek, még mielőtt idejön – mondja, megvillantva egy csábosnak szánt mosolyt. - Éppen elég volt a hétvégén a barátnőd, nem akarok mégegy féltékenységi jelenetet - közli.

- Tessék? – mondom immáron másodszor. – Ezt meg hogy érted?

Csak nem sejt valamit?

- Ugyan már, nem vagyok teljesen hülye – néz rám, majd lenézően Annára. – Hiába jár Robbal, odavan érted. Messziről lerí róla. – Az arca kárörvendő grimaszba torzul. – Remélem, egyszer ő is összetalálkozik Susanaval, és megkapja a magáét…

Ezzel sarkon fordul és elsétál. Elgondolkozva nézek utána. Ha valaha rájön, hogy a két nő ugyanaz annak nem lesz jó vége.

Újra a kedvesem felé fordulok, de nincs ott ahol pár pillanattal ezelőtt állt. Még éppen látom eltűnni a sarkon a fekete kabátját, ami összeolvad Jamie Volturis köpenyével.

Mit ölelgeti ez Annát?

Sietve indulok meg utánuk, de mire elérek az épület széléig már semmi nyomuk, úgyhogy marad a telefon. Már nyomnám be a számát, de megjelenik mellettem May és az iránt érdeklődik, hogy jobban vagyok-e. Biztosítom, hogy igen, és közben sms-t írok. A válasz azonnal megérkezik, szerencsére az asszisztensemnek dolga akad, így megindulok Rob lakókocsija felé. Odabent szinte azonnal feltűnik, hogy valami gond van, először arra gondolok talán előbb kell elutaznia, na annak nagyon nem örülnék. De aztán megkönnyebbülök, mert kiderül, hogy csak féltékeny. Olyan édesen duzzog és persze próbálja leplezni, de a szemei elárulják. És ez bizony tetszik. Szeretem amikor kimutatja az érzéseit, még akkor is, ha Maggie az utolsó akire azokat pazarolnia kell. Tudom, hogy nem szép dolog, de a kérdésére, hogy mit akart a csaj, csak az igazság felét mondom el. A beszélgetésünk végén tett megjegyzéseit inkább megtartom magamnak.

Az, hogy a srácok azonnal le akarnak csapni rá, mert gyanítom, hogy az angolnak is voltak hátsó szándékai, nem igazán tetszik. Ki kell találnom valamit erre, csak ne szövögessenek terveket Annával kapcsolatban, ő hozzám tartozik.

Nem tudok sokáig ellenállni neki, na nem mintha annyira akarnék, reggel óta a csókjaira vágyom. Incselkedik velem, és most is, mint már annyiszor fel se tűnik neki, hogy a keze a hajamat cirógatja. Nekem annál inkább és a testem reagál is az ingerekre, amik érnek.

Egyedül a holnapi programja nem tetszik, felrémlenek előttem az eddig róluk készült közös képek, nem volt kellemes látni őket az újságok címlapján. Nagy bennem a birtoklási vágy, de szerencsére sikerül visszaszorítanom. Bízom benne, bíznom kell… Csak sajnos közben elkövetem azt a hibát, hogy nem figyelek minden szavamra, esküszöm a villámgyors hangulatváltozásai visznek egyszer a sírba.  

Amint felfedezem, hogy az ő furmányos agyában valami egészen más járhat, és nem vette észre, hogy csak viccelek bevetek mindent, hogy kiengeszteljem. Mintha képes lennék külön tölteni tőle egyetlen éjszakát is amikor egy városban tartózkodunk?!

Szemmel láthatóan sikerül elterelnem a figyelmét, mert egy perc múlva már újra lágyan simul hozzám, miközben a szám az ajkaival játszik.

Talán túlságosan is belemerülünk egymás kóstolgatásába, mert már csak arra kapom fel a fejem, hogy valaki berobban a lakókocsiba. Egy felettébb bosszús Robbal nézek szemközt, aki egy pillanatig döbbenten bámul rám, aztán a háta mögött visszaszól.

- Tina hozz egy kávét… - még sose hallottam, hogy ilyen udvariatlanul szólt volna a csajhoz, de nincs időm töprengeni az okokon, mert a következő mondata nekem szól, amint becsukta maga mögött az ajtót. – Bill tíz perce téged keres…

A francba… Az órámra lesek, hát bőven letelt már az az idő amit pihenésre kaptam. Gyorsan állok talpra, nyomok mégegy puszit Anna édes ajkaira és sietve távozom.

(Rob szemszöge)

Nem értem én ezt. Szombaton még minden rendben volt, tegnap is. Együtt aggódtunk Annáért amikor eltűnt, és beszéltük ki őket amikor Kellan közölte, hogy előkerült és minden rendben. Még az este is hatalmasat szeretkeztünk, de reggel óta Kris szinte keresztül néz rajtam. Illetve ez így nem igaz.

Előbb ébredtünk, mint jelzett volna a telefonunk. Akkor még mosolygott. Igen, azóta, hogy kikapcsolta a jelzést… azóta nem vesz rólam tudomást. A kocsiban a forgatásra jövet olyan messze húzódott tőlem, hogy szinte rámászott Larryre. Aztán azonnal elrohant a sminkbe. Egyetlen egyszer se evett velem, nem jött ki cigizni.

De mi az ördög lehet vele? Tanácstalan vagyok. Éppen a lakókocsimba tartok, remélem van még pár darab azokból a fánkokból amiket Anna hozott. Az édesség ugyan nem oldja meg a problémámat, de legalább finom. Talán meg kéne kérnem a zöldszeműt, hogy derítse ki mi baja lehet Krisnek.

Már a kilincsen a kezem amikor meghallom Tina hangját.

- Rob ezt Bill küldi – pontosan ebben a pillanatban nyitom ki az ajtót és látom meg őket. Illetve jobbára csak Kellant, mert az egész testével a „barátnőmön” fekszik, így ő ki se látszik a kanapéból. Meglepődök de kivételesen gyorsan kapcsolok. Igazán lehetnének kicsit elővigyázatosabbak.

Bár minek? A dolgok jelenlegi állása szerint Kristen hamarosan lapátra tesz, és akkor véget vethetünk ennek a színjátéknak. Ők boldogok lehetnek együtt, én meg itt maradok egyedül. Csak azt tudnám mit rontottam el? Sietve eltávolítom Tinát, nehogy olyasmit lásson ami nem az ő szemének való, aztán hozzájuk fordulok.

- Bill tíz perce keres… - közlöm a haverommal. Valóban így van, de ha nem lenne ilyen szar kedvem akkor hagytam volna még nekik pár percet. De most nem tudom elviselni, hogy ők boldogok én meg bűnhődök valamiért, anélkül, hogy tudnám az okát.

- Neked meg mi bajod? – néz rám az ír boszorka, miután a szerelme elviharzik. Felé fordulva látom, hogy a ruháját és a haját igazgatja, kicsit kipirult. Gondterhelten ráncolja a homlokát, de a szeme ragyog a boldogságtól.

- Semmi – közlöm vele, éppen amikor kopognak. Ő szól ki, én csak leülök az ablak elé, kinyitom és rágyújtok. Fel se tűnik, hogy az asszisztensem jött és elment, csak akkor amikor Anna a kezembe nyomja a kávémat. Most már szinte dühösen méreget.

- Rob mi bajod? – Miért nem lehet engem békén hagyni?

- Se… - válaszolnék, de belém folytja a szót.

- Ne merészeld azt mondani, hogy semmi. Majd felrobbansz, goromba voltál Tinával, amint beértél eltávolítottad Kellant és még a fánkos dobozt se támadtad meg. Valami nagy bajod van. Ki vele. Mond el.

Leguggol elém, és csak bámul rám. Végülis, ha valaki akkor ő mindig tudja a megoldást.

- Kris.

- Mi van Krisszel? – kérdezi.

- Nem tudom. Éppen ez az. – Elpanaszolok neki mindent, némán végighallgat, már éppen szólásra nyitja a száját, amikor kopognak. Kikiabál, mire az ajtó kinyílik és egy csomó fehér virággal a kezében Charlie jön be. Nem értem mit akar, de Anna szemlátomást sejti. Elé lép, és mond neki valamit. Halkan beszélnek, nincs erőm figyelni mit. Csak akkor nézek fel amikor mindketten felnevetnek. Nagyszerű, mindenkinek jó kedve van.

- Te Rob, én a helyedben vennék Krisnek egy csokrot, - szólít fel a honfitársam. - Az előbb nagyon megörült amikor meglátta a kezemben, de amikor elárultam, hogy kinek hozom olyan gyorsan elpucolt, hogy majdnem fellökött.

- Látod – nézek a szöszire. – Én mondtam…

Újabb sugdolózás, aztán megint kettesben maradunk. Vízbe rakja a virágot, én becsukom az ablakot és leroskadok a kanapéra. Mi lehet a baja?

- Megvan – huppan le mellém Anna. Azonnal felkapom a fejem. – Tudom már. Elfelejtettél valamit.

Fogalmam nincs miről beszél és ez valószínűleg látszik is rajtam.

- Gyerünk törd a fejed. Kris nem az a virágcsokros fajta, ha arra számított, hogy ma kap egyet akkor valami eseménynek kell lenni a háttérbe. Születésnap? Nem, az áprilisban van neki – válaszolja meg azonnal a kérdését. – Itt névnapot nem tartanak, tehát logikus, hogy a kapcsolatotokkal függ össze. Nincs valami évfordulótok?

Évforduló?

- Rob ne légy már ilyen értetlen… - néz rám türelmetlenül. – Évforduló, mondjuk azé a napé amióta egy pár vagytok? Vagy amikor először találkoztatok? Vagy… - csak sorolja és sorolja és egyszercsak beugrik.

Azt a büdös…

- Tudom már – nézek rá. Hogy is felejthettem el?!

- És minek? – érdeklődik, de kizárt, hogy eláruljam. Csak megrázom a fejem, nem mondhatom el neki.

Akkor bezzeg nem volt ilyen hideg… Igaz Los Angelesben mikor van az? Előtte két hónappal volt az Alkonyat premierje, akkor még csak kerülgettük egymást. Már tudtuk, hogy hamarosan újra forgatni kezdünk, éppen az Újhold ruhapróbáján futottunk össze. Onnan már együtt távoztunk, mászkáltunk, kávéztunk a Starbucksban. Emlékszem másnap moziba hívtam, harmadnap vacsorázni. Sajnos pár rajongó ránk talált, igaz még nem voltak ennyien mint most, de mégis mindketten pánikba estünk. Kris ötlete volt, hogy menjünk hozzájuk, akkoriban a szüleinél lakott. Kínait rendeltünk és a szőnyegen ülve dobozból ettünk. Aztán beraktunk egy filmet, összebújtunk. Csak ketten voltunk otthon, a film felénél járhattunk amikor Jules telefonált, hogy késik a gépük, csak másnap reggel érnek haza.

Emlékszem milyen zavarban voltam, előtte persze csókolóztunk már, a forgatáson és a randikon is, de vágytam rá. Annyira kívántam, de mégis alig mertem hozzáérni. De aztán megtörtént.

Igen éppen három éve. Hogy is felejthettem el?  Igaz egyszer se ünnepeltük, bár soha nem is voltunk egy helyen ezen a napon.

Tehát ez lehet a gond…

- Tudod igazán édes vagy, ahogy így elpirulsz a vámpírsmink alatt – hallom a csipkelődést mellőlem. Huncut mosollyal néz rám, látom mennyire kíváncsi. – Nagyon szexis.

Éppen megszólalnék, hogy hiába minden, lakat a számon, de valaki más teszi meg helyettem.

- Szexis?

(Anna szemszöge)

Csak mérgelődök magamban, de nem sokáig, mert hirtelen megint a kanapén találom magam. Kellan szinte odaszegez a testével én meg döbbenten nézek fel rá.

- Jaj Cica, csak nem hitted, hogy egy pillanatig is komolyan gondoltam… - mondja miközben kisfiús mosollyal és csillogó szemekkel néz le rám.

De igen Honey, képzeld elhittem.

- Csak vicceltem – suttogja miközben már az arcomat borítja be apró puszikkal.   

- Jót nevettem, ha-ha-ha – mondom, ő meg felkuncog.

- Néha olyan kis puffancs vagy – morog az orra alatt, de meghallom. Már éppen visszavágnék, de megsejthette, mert lecsap a számra és egy perc múlva már nem csak arra nem emlékszem, hogy miért is haragszom rá, hanem arra se, hogy egyáltalán haragszom. Sikeresen és rendkívül hatásosan tereli el a figyelmemet, és csak arra tudok koncentrálni, hogy minél közelebb érezzem magamhoz. Próbálok bejutni a pulcsija alá, kis hijján sikerül is, de Rob megzavar bennünket.

Mindig a legrosszabb pillanatot választja.

Jó végülis ez az ő lakókocsija, és hallgatva a morgolódását abban is van valami, hogy lehetnénk elővigyázatosabbak, de akkor se értékelem túlságosan, hogy hála a közreműködésének egy perc múlva Kellan már nincs sehol.

Éppen készülök közölni vele, hogy én soha nem kavarok be a szerelmi életébe, jobb lenne, ha ő se tenné, de feltűnik, hogy milyen megzuhanva és szerencsétlenül ül. Gondterhelten néz maga elé, mire rögtön megsajnálom.

De hiába minden, hárít. Illetve hárítana, de engem nem olyan fából faragtak, mint aki hagyja lerázni magát. Ezt már tudhatná…

A férfiak hihetetlenül furcsák. Persze azt beismerem, hogy mi nők se vagyunk mindig egyértelműek, de hogy azonnal pánikolni kezdenek, ha valami nem úgy megy ahogy ők szeretnék az elég bosszantó. Rob is ahelyett, hogy az okokat keresné csak dühöng és játssza a tanácstalant. Abból amit elmesél, mármint, hogy reggel még jól indult a nap arra következtetek, hogy a barátnője rossz kedve a mai dátummal függ össze. Én mindig úgy indítok, hogy rálesek a naptárra, valószínűnek tartom Kris is így tehetett. Erre utal Charlie mondata is.

Charlie… egy báránybőrbe bújt farkas. De a huncut fajtából, az már biztos. Próbálom diszkréten tudatni vele, hogy a szívem még mindig Kellanért dobog, de ő csak nevet rajtam.

- Tudom – közli. – Abból ahogy reagált valami ilyet sejtettem, - utal az álruhámra. - És az előbb Jamie is felvilágosított.

- De akkor ezt miért kapom? – mutatok a csokorra, ami be kell vallanom gyönyörű.

- A barátod megtehette volna, hogy elmond mindent. De nem, ő magabiztosan közölte, hogy az övé vagy, és feleslegesen is próbálkoznék. Én meg szeretek borsot törni az orra alá.

Csak ingatom a fejem, két bolond gyerek, de ha nekik ez jó, hát legyen. Mindenesetre azt világosan leszögezem, hogy ne számítson tőlem semmire.

Miután távozik újra a szomorkodó felé fordulok. Sajnálatos módon nem könnyű vele boldogulni, de egyszercsak felcsillan a szeme. Várom, hogy elmesélje, hogy mit ünnepelnek, de esze ágába sincs. Viszont olyat tesz amire eddig még nem volt példa. Elábrándozva bámul maga elé, és hihetetlen, de elpirul.

Mint egy tinédzser fiú az első szeretkezése után. Ezt közlöm is vele, de nem kellett volna.

Hihetetlen, hogy mindig csak az utolsó szót hallja meg és abból próbál kikövetkeztetni valamit. Nem lenne egyszerűbb, ha megvárná amíg mindent elmesélek az helyett, hogy itt háborog?