44. Pletyka vagy igazság...

Sziasztok!

Ma megint az „időben érkezem” van soron.

Először is szeretnék mindenkit megnyugtatni az előző rész NEM azért került fel két részletben, mert megsértődtem azon, hogy gonosznak neveztek páran. Értem a viccet, és még véletlenül se akart büntetés lenni. Egyszerűen úgy alakult, hogy időközben meggondoltam magam, a második felét át kellett írnom és az időbe került. Azt viszont nem akartam, hogy aznap ne kapjatok semmit úgy gondoltam talán a felének is örülni fogtok. Ami csak zárójelben jegyzem meg még így is hosszabb lett, mint mondjuk az „A szerelem fáj...” első x része. Mostanában kicsit nagyobb a terjedelem, mert vannak dolgok, amiket nem akarok részekre osztani. Igaz ezért még senki se reklamált. J

A komikat köszönöm. Időrend szerint visszafelé haladva:

Böbe örülök, hogy megvagy és remélem jól. Már ennyi kis visszajelzésnek is örülök főleg a régi, rendszeres olvasóktól.

Hajni, néha még én is nevetek egykét részen amikor visszaolvasom, ami szerintem kicsit furi, lévén én találtam ki, de ez van.

Bobby igazad van. Jól belegondolva az előző 135 részes volt, most már a 44.-nél tartok és még alig egy hónap telt el a történet idősíkjában. Igaz később nem fogok minden napba ilyen részletesen belemenni, hiszen mint az várható a párocskánk jelentős időt fog külön tölteni. Így vagy úgy...

Lylia drága! Köszönöm, hogy minden résznél megörvendeztetsz a véleményeddel, annak ellenére, hogy én múltkor is elmaradtam. Mea Culpa… Csupán egyetlen dolog van, amire megoldást kell még találnunk, mert az őrületbe kergetsz azzal, hogy a fejezet végére odaírod, hogy van egy tipped. Ugyanis attól mindig mérhetetlenül kíváncsi leszek, hogy vajon mi az. J

Detty, lesz majd Gina, egyszer az az idő is eljön. És azt a képet, amin Kellannel leszel, mert remélem tényleg sikerül lencsevégre kapnod, én is szeretné látni. Amerikában még nem jártam, de ami késik, az nem múlik... 

Titti, szóval rafinált nőszemély?! Khm, ez tetszik. J A múltjukról még hallani fogtok, mert van ott még jópár olyan esemény, amit egyedül csak én ismerek. (Feltéve, hogy egy gondolatolvasó sincs a közelemben. Bár ha van, akkor őt őszintén sajnálom,, mert néha még én se értem magamat.)

Jud, emberkínzás?! Mondja ezt az aki napokra eltűnik a blogjáról és még face-n se ad életjelet? Oké, sejtettem, hogy most van itthon a párod. Ma megy egy mail.

Timi, gonoszságom nem mérhető? J Még bele se jöttem igazán… Az a helyzet, hogy imádom a függővégeket. A kis zsörtölődéseiteket mg még annál is jobban. Hogy ez gonoszság? Igen, lehet, de akkor se fog változni. Mentségemre legyen mondva, próbálom rendszeresen hozni a folytatást és nem bizonytalanságban tartani titeket.

Rita, szerelmes hangulat… igen időről-időre visszatér. Biztosan mindenki átélte már ezt, amikor az első hónapok édes, rózsaszín ködje beterít mindent. Aztán jön egy szél… orkán… hurrikán és messzire fújja az egészet, és jönnek a sötét fellegek.

Ria, Te, aki a blogra írtál, (mert belőletek kettő van.) Ahogy már ígértem Jaynek találok egy barátnőt!!! Ezért sokszor és sokan kampányoltok, illetve már meg is van, csak még várat kicsit magára a kis hölgy… És az ő egymásra találásuk se lesz egyszerű.

Lii, Evcu, Tudom a Rob-os részek kicsit hanyagolva vannak, de az a helyzet ez a jövőben is így marad. Lesz, hogy részeken át nem szerepel, lesz, hogy a fél fejezet az ő szemszögéből íródik. Részemről a főszereplő egyértelműen Anna. Az egész történet köré íródik, vele kapcsolhatóak össze a szereplők, az események többsége. És legfőképpen ez a történet, illetve történetek az ő és Kellan (képzeletbeli) szerelmét mutatja be.

Zsuzsi, Szanduss, GK, nektek is köszönöm, hogy írtatok, azt hiszem minden esetleges kérdésetekre, észrevételetekre válaszoltam már az előző sorokban, úgyhogy ide már nem maradt semmi.

Kesha, Ria, Netti és persze Annie, nektek megy a mail még ma.

Most látom csak milyen terjedelmes lett a kis bevezetőm, ideje is abbahagyni. Inkább a folytatást olvassátok.

Puszi mindenkinek: 

Dicta

(Anna szemszöge)

Jól érzem magam. Sőt, ez talán több is annál, boldog vagyok. Most már mosolyogva gondolok vissza Peter kis akciójára, a dolgok tisztázódtak, és mondhatjuk, jól jöttem ki belőle. Az a kis áskálódó perszóna is megkapta a magáét, és este bulizunk.

Charlie ötlete igazán tetszik. Bár először bevallom megfordult a fejemben, hogy már megint Kellan orra alá akar borsot törni, de amikor a fülembe súgta, hogy „Nyugi, ha felismer az övé lehetsz, nem fogok csalni” megnyugodtam. Az mondjuk aggasztott, hogy mindenkitől azt kérte ne mondjuk el, hogy mit viselünk. Aztán rájöttem, hogy ennek a kitételnek eleget tudok tenni. Mert azt viszont nem említette, hogy mutatni se lehet a segítséget.

  

Mindy kitűnő munkát végzett velem, villámgyorsan szabadított meg a fehér rétegtől és készítette el a mostani sminkemet. Ami be kell valljam -minden nagyképűség nélkül- gyönyörű lett. Ő persze szerénykedett, hogy ilyen alapanyagból könnyű, de tudom, hogy ez nem igaz. Másodszor is csodálkozva bámultam a tükörbe, mert olyan láthatatlannak tűnt az egész, mégis szinte szépnek éreztem magam. És a ruhák…

Oké, azon kicsit fennakadtam, hogy a stylist férfi, és amint beléptem közölte velem, hogy vetkőzzek. Főleg, hogy csak a bugyit hagyhattam magamon. Már megint olyan öntapadós izét raktak rám, ami egyszerre fed és emel meg. Mármint a melleimet. Ami jó is, mert az az eszméletlen Donna Karan ruha, amit először viseltem, köldökig kivágott volt. Szó szerint. Még a piercingem is kilátszott. Jó, egy helyen összefogta egy kis láncdarab, de akkor is. Még Rob szeme is kikerekedett.

Igaz nem annyira, mint a kedvesemé.

Kellan nem tudom hogyan, de egyszer csak ott állt a fotós mögött. Természetesen rögtön kiszúrtam, így láttam, ahogy nagyot nyelve néz végig rajtam. El is határoztam, hogy beszélek MaryBeth-tel és megkérem szerezzen egy példányt a ruhából. Nem maradt sokáig, de utólag visszanézve a nyers képeket azok lettek a legjobbak. Amit nem is csodálok, mert azokban a percekben a mosolyom neki szólt, és nem a kamerának.

Ötször kellett átöltöznöm, ami kicsit szokatlannak tűnt, főleg, hogy két alkalommal is egyedül kellett pózolnom. Először azt hittem azért fényképeznek Rob nélkül a fekete estélyiben, mert ő éppen mérgezi a tüdejét. De aztán ahelyett, hogy megvártuk volna, hogy visszaérjen újra elküldtek átöltözni. A következő farmer - top összeállításnál, -ami még most is rajtam van-  megint csak egyedül ücsörögtem a kandalló előtt és akkor már szóvá tettem a dolgot, mire válaszul beküldték mellém. Láttam, hogy ő is ráncolja a homlokát, de nem mondott semmit.

Végül jó két és félórányi kattogtatás után Mike, a fotós közölte, hogy ennyi elég lesz, pihenjünk kicsit és akkor pár perc múlva kezdődhet a felvétel. Ez kicsit furcsának tűnt, de Rob megnyugtatott, hogy gyakran készül az interjúról videofelvétel. Szerinte azért, hogy a riporter később könnyebben boldoguljon, és azt is elárulta, hogy bár én nem vettem észre, de ez a fotózás alatt is így volt. Bár már akkor is voltak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban, nem szóltam. Elég volt a reggeli kis akcióm, nem akartam, hogy mindenki egy hisztérikának gondoljon. Pedig akkor kellett volna tiltakozni…

Mivel már igen éhesek voltunk bekaptunk egy gyors ebédet, aztán újra a smink következett.

Ezúttal a díszlet helyett egy szobába kellett jönnünk, első pillantásra barátságosnak tűnik a helyszín, oké lámpák és a kamera nélkül jobban tetszene.

- Foglaljatok helyet – szólal meg egy nő, szerintem olyan asszisztensféle lehet. - Miss Lerinczki egy perc múlva megérkezik, éppen sminkelik.

Rob félúton jár az ajtó és a kijelölt helyünk között, de úgy blokkol le, hogy tudom, itt valami nincs rendben.

- Mi a baj? – kérdezem miközben leülünk.

- Az a nő – sóhajt fel azonnal.

- Melyik? - nézek körbe.

- Magdalena, a riporter.

- Mi a gond vele? – mire újabb sóhaj. A gyomron kezd egy gombócba összegyűrődni.

- Majd meglátod…

- Rob, a fenébe, ne szórakozz velem – sziszegem neki, miközben próbálok mosolyogni, mert szemlátomást a kamera már be van kapcsolva. – Ki az a nő, és mi a baj vele?

A fülemhez hajolva elmeséli, hogy egyszer már volt hozzá szerencséje, sőt Krisnek is, és mindkettőjük tapasztalata egyforma volt. Miss Magdalena felettébb kíváncsi természet, és ha egy témára rákattan, akkor olyan, mint egy pitbull.

Nagyszerű, már csak ez hiányzott.   

Még gyorsan megbeszéljük, hogy tartjuk magunkat az eredeti elképzeléshez, sőt abban is megegyezünk, hogy végig át fog karolni, én meg a combján tartom a kezem. Ha gond van jelzünk egymásnak és próbáljuk terelni a témát. De aztán elfogy az időnk, mert belibben Ő. Amikor meglátom a feltűnő, pink színű kosztümöt viselő nőt eláll a lélegzetem. A Miss Lerinczki elnevezésből egyáltalán nem ilyennek gondoltam. A fejemben egy 20-as, 30-as fiatal nő fordult meg, de az aki nyájas mosollyal leül velünk szembe, persze csak azután, hogy mindkettőnk arcára puszit nyomott, közelebb van a 60-hoz. Ennek ellenére meg kell, hogy mondjam jól tartja magát, bár sűrűn látogathatja a plasztikai sebészeket.

- Olyan régóta vártam erre a találkozásra – gügyögi, én meg rájövök, hogy ettől a hangtól öt percen belül tuti fejfájást fogok kapni. – Robert, maga egyre sármosabb. És most végre megismerhetem a titokzatos kis barátnőjét is. Anna, ha nem tévedek. Igazán lenyűgöző szépség.

Úgy mustrál végig, mintha én lennék a legújabb játékszere. Isten az égben, hát mi vagyok én egy porcelánbaba? 

- Akkor kezdjünk is bele – mondja.

Az első tíz percben még nincs is problémám, mert szépen végig kérdezi hogyan ismerkedtünk meg, mióta vagyunk egy pár, Rob munkájának is szentel pár percet, ezekre már rutinból megy a válasz. Még azt is megkockáztatom, hogy azokból a pillantások amelyeket egymásra vetünk azt hiheti a külső szemlélő, hogy nagyon-nagyon szerelmesek vagyunk egymásba. A kérdésére udvariasan mesélek a népes családomról, akik nem, még valóban nem találkoztak Rob szüleivel. Arról, hogy igen, kettős állampolgár vagyok, mert itt születtem Amerikában. Azt is beismerem, hogy Magyarországon esküvőszervezéssel foglalkozom, de ezt most kicsit pihentetem, mert szeretnék minél többet a párommal lenni.

Nem igazán értem miért olyan érdekes ez, és erre célzok is, mire megdöbbentő választ kapok.

- Tudja kedves Anna, manapság a csapból is Robert folyik. De Ön… ön titokzatos, igyekszik a háttérben maradni és ez felettébb kíváncsivá tesz. És persze az olvasóinkat is – teszi hozzá, de már késő, mert kibújt a szög a zsákból.

Óh a fenébe, Steph, ha kiderül, hogy tudtál erről én nem tudom mit teszek veled…

(Rob szemszöge)

Sejtettem én, hogy ez nem lesz egyszerű, de hogy ennyire nem…

Anna egy darabig jól veszi az akadályokat, csak miután Magde elárulja magát érzem, hogy a körmei a combomba vájnak. Kis hijján fel is szisszenek, de viszonylag gyorsan összeszedi magát.

- Tudja kedves Magdalena, ugye szólíthatom így – csicsergi olyan angyali hangon, hogy magam is meglepődök – én csak egy egyszerű lány vagyok. Nincs bennem semmi rendkívüli. Egyszerűen csak összeakadtam egy csodálatos emberrel és mellette boldog vagyok.

Csak úgy ragyog az arca, büszkén hallgatom a szavait, aztán leesik, hogy hoppá, ez most nem is rólam szól. Vagy mégis?

- Rob a való életben egészen más, mint ahogy azt a rajongók elképzelik.

- Valóban? - harap rá a csontra a riporter. Anna, ha kikotyogsz valamit itt fojtalak meg. – Meséljen nekünk az igazi Robert Pattinsonról…

És megteszi, de a félelmeimmel ellentétben semmi olyat nem mond, ami zavarba hozna, vagy kínosan érintene. Dicsér, de nem fest le félistennek. Amikor megemlíti, hogy mennyire örül, hogy ő szerettette meg velem a motorozást és elmeséli, hogy először bizony meghűlt benne a vér, mert lehajtottam a padkáról én is felnevetek. Annyira élethű az ijedtség az arcán. Mondjuk amikor kikotyogom, hogy milyen csodálatos hangja van a szemei dühösen megvillannak, és bár úgy csinál, mintha csak szégyellősen hozzám bújna, jó alaposan belém csíp. Kezdek feloldódni, sőt mindketten, de hamarosan kiderül, hogy a java még hátra van.

- És Anna meséljen nekem a többiekről. Azt hallottam igen bensőséges kapcsolatot ápol többekkel a stábból.

- Igen – nevet fel. – Azt kell mondjam ők igazán nagyszerű emberek. Kedvesen fogadtak, és most már merem állítani, hogy barátok lettünk.

- Van akivel ennél talán kicsit több is… - hallatszik a megjegyzés. Amire persze azonnal jön a válasz.

- Természetesen. A testvérem Taylorral, az unokabátyám pedig Ashleyvel alkot egy párt őket már családtagnak tekintem. Kristent pedig, mivel egy csupaszív ember olyan, mintha a húgom lenne.

- Ez igazán nagyszerű és kedves gondolat, de én most a két másik vámpírfiúra gondoltam. Kicsit korábban érkeztem és a stáb pár tagjától úgy hallottam, hogy a kapcsolat ami Önök közt van talán több is, mint barátság.

Érzem, hogy Anna keze remegni kezd, és egyre jobban szorít. Hogy figyelmeztessem és egyben le is nyugtassam nekiállok a csuklóját simogatni.

- Nem tudom kitől hallott ilyesmit – szólal meg azon a hangján ami a közelgő vihart jelzi. Még mindig mosolyog, de már közel sem olyan szívből, mint eddig. – De ez csupán tévedés. Tavaly április óta rengeteg alkalommal találkoztunk, és mint mondtam jóban lettünk. Két alakalommal is együtt nyaraltunk, az utóbbi egy hónapban pedig nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna. Olyan családban nőttem fel, ahol természetes, hogy sokszor megöleljük egymást, vagy éppen puszit adunk a másiknak. Mivel egykorúak vagyunk azt hiszem természetes, hogy jól kijövünk egymással. És egyébként is, soha nem foglalkoztam a pletykákkal és ezután se szándékozom. Mindig vannak olyan emberek akik úgy érzik, ők mindent jobban tudnak, ez ellen nem lehet védekezni. Nem mintha szükségem lenne rá, mert hűséges típus vagyok.

- Ez igazán nagyszerű. Ha már a pletykáknál tartunk, még valamit hallottam. – Látom, hogy felém fordul. Na én se úszom meg. - Robert, Önt már többször is összehozták a filmbéli partnernőjével… – Várom mi fog ebből kisülni, nem igaz, hogy már megint ezen lovagolnak. Hát hiába ülök itt Annát átölelve? – Mit szól ahhoz, hogy egyesek szerint Kristen és Kellan közel került egymáshoz?

Na a levegő itt akad el bennem, de szerencsére a zöldszemű gyorsabban kapcsol, mint én.

- Kris és Kellan? – nevet fel úgy, hogy az egész szoba harsog belé. – Istenem, hát úgy látszik az emberi butaság határtalan. Tudja kedves Magdalena, ha az akitől ezt az őrültséget hallotta egy kicsit is ismerné őket, ez meg se fordulna a fejében.

- És akkor valószínűleg abban sincs semmi igazság, ami az Ön és a két szereplő kapcsolatát illeti.

Már megint. Ebből baj lesz, nagy baj…

És nem is kell sokat várni a kitörésre.

- Nem nincs, és feleslegesen próbál a számba adni dolgokat - fortyan fel. – Jay a barátom, ő olyan ember aki előtt könnyebb megnyílni és akivel nem lehet nem jóban lenni. De többet belemagyarázni a kapcsolatunkba, mint barátság…

- És Kellan? – jön a visszavágás, érzem, ahogy megszorítja az ujjaimat, és a szeme is halálosan villan.

- Mi van vele?

- Egyesek szerint Ön annak ellenére, hogy Roberttel él, igencsak féltékeny a kollégájára is. Talán egy kis szerelmi háromszögbe csöppentünk.

- Abba semmiképpen – vág vissza azonnal. – Kellannek van barátnője, aki a hétvégén történetesen meg is látogatta. Szóval háromszögről semmiképpen nem beszélhetünk.

- Igazán frappáns válasz, bár mit is várhatunk valakitől aki ilyen kimagasló intelligenciával rendelkezik…

Annára kapom a fejem, aki lesápad, majd szinte azonnal felpattan.

- Na most van vége az interjúnak. Kapcsolja ki azt a kamerát – közli határozottan, és legnagyobb meglepetésemre az operatőr azonnal engedelmeskedik neki. Igaz a hangját hallva, szerintem mindenki így tenne. Én is felállok, és próbálom átölelni, de nem hagyja. – Tudja Magdalena az információja valóban helyes, de ha ezt sikerült kiderítenie, akkor azt is tudnia kell, hogy nem szeretem a nyilvánosságot. Az IQ-m valóban 156-os, de ha nem így lenne is feltűnt volna már, hogy itt valami egészen más folyik, mint aminek kéne. Elfogadtam, hogy a párom híres ember, és ennek megfelelően próbálom élni az életem. Hagyom, hogy folyton fotósok kövessenek, utánanézhet, egy esetet kivéve mindig barátságos voltam velük. Az interjúkon, díjátadókon is megjelentem, mert ez Rob életéhez tartozik, és szándékomban áll támogatni őt mindenben…

- Na persze – szólalna meg a riporter.

- Még nem fejezetem be – folytja belé azonnal a szót a zöldszemű. – Mint mondtam, nem szeretem a nyilvánosságot, mégis itt vagyok, és úgy érzem eleget tettem annak amit vállaltam. De az, hogy itt különböző légből kapott híresztelésekkel lopja az időmet és próbál a számba adni dolgokat, na ezt már nem hagyom.

- Ugyan már kedves, nem kell mártírkodni. Ezért az interjúért nem kis összeg üti a markát – most már ő se próbálja elrejteni az érzéseit.

- Ha ön mondja – vágja rá azonnal Anna, és látom, hogy kicsit bizonytalannak tűnik.

- Mondom bizony. Egy kis beszélgetésért egy öt számjegyű csekket kapni nem rossz dolog.

- Valóban, ezért is engedtem Rob ügynökének, és mentem bele ebbe az interjúba. Bár azt hiszem, a San Bernard projectnek, ahova ezt az összeget küldetem csak aprópénz amit itt kapok. És valószínűleg így van ez a Peta és az Alapítvány a leukémiás gyermekért esetén is, mert az előző két fotózásért kapott összegeket is jótékonyságra fordítottam.

Most ő az aki megölel és a fülemhez hajol, én meg csak lesek, mert erről eddig nem tudtam.

- A lakókocsidban leszek.

Aztán hátraarcot vág, és elindul az ajtó felé. Még udvariasan elköszön a döbbenten álló stábtól, majd távozik.

- Igazán figyelemreméltó kis hölgy – szólal meg mellettem Magde, és legnagyobb meglepetésemre a hangjából elismerés csendül. Nem igaz, hogy ez az ír boszorka még őt is lenyűgözte?! – Robert, az interjú anyagát majd átküldöm Stephanie-nak. Menjen, a barátnőjének most önre van szüksége.

Hát ezt őszintén kétlem, de hangosan persze nem mondom ki. Helyette ma már másodszor, futva próbálom minél előbb utolérni.

 

(Kellan szemszöge)

A szívem belesajdul abba, hogy láttam Annát itt feküdni ezen a kanapén. Méghozzá Rob mellkasának dőlve. Szerettem volna közbelépni, hogy elfoglaljam a helyét, és én tegyem a kedvesem derekára a kezem, de nem tehettem. Annyira gyönyörű volt, bár mikor nem az?! A smink, a kibontott haja, az a bronzszínű ruha, ami alatt felsejlett a teste minden domborulata. És a mosolya… Elragadó volt, titokban azzal biztatom magam, hogy kicsit nekem is szólt, de nem tudom. Az a bájgúnár fotós olyan negédes hangon bízatta.

- Ez az Anna, most néz rám nagyon csábosan… igen tökéletes… most a szempilláid alól… képzeld azt, hogy Rob áll a helyemen…

És ő mindent elsőre tökéletesen véghezvitt. Sajnos nem volt sok időm, mert felvétel volt, így viszonylag gyorsan távoztam. A szüneteink kerülték egymást, ezt onnan tudom, hogy a sminkben a lányok említették amikor bementem, hogy nemrégen voltak ott. Igaz ennek már jó egy órája. Azóta már volt két beállításom, most meg negyedóra pihenőm. Amikor megszólal a telefonom azonnal felkapom, de sajnos a kijelzőn Rob neve villog.

- Kellan ráérsz? – kérdezi, de közben erősen zihál, mintha futna.

- Aha - felelem és már indulok is. Igaz ebben nagy szerepe van annak, hogy a rendezőasszisztens ronda arcot vágva mutatja, hogy kifelé, mert zavarok. – Mi van? Anna?

- Gyere a lakókocsimba, most – vágja rá és már le is rakja. Mi történhetett már megint?

Kopogás nélkül lépek be, az első amit felfedezek, az a kissé gyámoltalanul álló haverom a kis helyiség közepén. Aztán meglátom a kedvesemet aki fel-alá mászkál, és mondja a magáét. Rob amint felfedezi, hogy megjöttem kifújja a levegőt, és hozzá fordul.

- Anna, itt van Kellan…

De nem történik semmi. Továbbra is menetel, és morog magában. Kikerülöm a haveromat és elállom az útját. Amikor lefékez előttem azonnal felemeli a fejét, először kissé bosszúsan bámul rám, feltesz egy kérdést, de a válaszom után úgy ölel át, mintha soha nem akarna elengedni.

- Mi történt? – kérdezem, de egy ideig egyik se szólal meg. Aztán viszont elmesélnek mindent. Hogy a riportert inkább Anna és a halott pletykák érdekelték, a haveromra alig vesztegetett időt. Hogy valaki szántszándékkal próbált bajt okozni. Hallgatom amit mondanak, és egyre jobban biztos vagyok benne, hogy én tudom is, hogy ki lehetett az illető. De nem szólok, mert tartok a reakciójától. És, mint kiderül meg is van rá minden okom. 

Jó öt perc kell ahhoz, hogy lehiggadjon, még mindig az ölemben ül, ahova még az elején húztam. Már percek óta küzdök azzal, hogy megtegyem amire reggel óta vágyok, mégpedig, hogy lecsókoljam a szájáról ezt a tűzpiros rúzst. Az egyik megjegyzése felnevet, és csábosan néz rám, úgyhogy nem várok tovább. Azonnal viszonozza, aminek örülök, de valami nem a megszokott.

- Te cigiztél? – kérdezem, mire a haverom is felkapja a fejét.

- Csak két slukkot, aztán elnyomtam – védekezik azonnal, és arra hivatkozik, hogy nagyon ideges volt, és a csomag meg itt volt az asztalon.

- Pedig a dohányzás káros az egészségre – szólal meg Rob kajánul. – Nem is tudom, ki emlegette azt nekem annyiszor. Meg szó volt valami koporsószögekről is…

- Rob – néz rá miközben elindul a mosdó felé – kapd be.

Mind a ketten felnevetünk, de amint megnyitja a csapot közelebb lépek a haveromhoz.

- Jó, hogy tudtál jönni. – Szólal meg ő elsőként. - Nagyon kiborult. Csak azt tudnám ki a fene dumálhatott össze ilyen hülyeségeket?

- Én tudom – vágom rá, mire kikerekedik a szeme. – Vagy legalábbis van egy alapos gyanúm. Igazság szerint minden összeillik. Egyszer célozgatott arra, hogy Kris és én, tegnap arra, hogy szerinte Anna féltékeny rám. És ma is ott volt amikor kiderült, hogy milyen okos – mutatok a fejemmel a fürdő felé. - Arról nem is beszélve, hogy már többször is összecsaptak és mindig ő került ki vesztesen.

- Maggie Grace? – mondja ki Rob a nevet engem megelőzve, csöppet se elővigyázatosan. És sajnos csöppet se halkan, mert egy fél pillanat múlva, mintha csak visszhang lenne, újra felhangzik.

- Maggie Grace volt az?! – kiált fel, legalábbis inkább hangzik annak, mint kérdésnek. Mind a ketten egyszerre fordulunk felé, ami nagy hibának bizonyul, mert mint egy kígyó csusszan át közöttünk, és már csapódik is mögötte az ajtó.  

- Meg fogja ölni – néz rám Rob.

- Vagy minimum megtépi – mondom ki én is azt ami először az eszembe jut. Aztán mind a ketten kapcsolunk és utána vetjük magunkat. De sajnos nem vagyunk elég gyorsak…

Mi ketten legalábbis, de szerencsére a felmentő sereg pont jókor érkezik.

- Ne engedjétek elmenni… - kiáltok oda.

- Állítsátok meg… - mutogat kézzel-lábbal Rob is.

Szerencsére sikerrel járnak, így rövid időn belül újra a lakókocsiban vagyunk.

- A fenébe, Cica nem mondhatsz neki semmit – próbálkozom, de az arcán látom, hogy hasztalan.

- Na csak figyelj – mondja, és már indulna is újra. Makacs ír bestia. Annyi energia és vadság sugárzik belőle, mint még talán soha. De mégis meg kell valahogy akadályoznom.

- Anna, ha most odamész, az olyan mintha beismernéd… - próbálkozik Rob is, de látom, hogy el se jut a füléig a mondata. Az újabb érkező láttán bezzeg felcsillan a szeme. Sejtem mire készül, alig két napja, hogy ezzel a trükkel átvert, de most nem veszem be.

Magam is meglepődök azon, hogy azonnal szót fogad, mindjárt lelkiismeret-furdalásom is támad, amiért rákiabáltam. Az is megfordul a fejemben, hogy na most kitör a balhé, eddig is elég feszült volt, de aztán mégse. Valószínűleg csak azért nem, mert újabb szökésen töri a fejét. Hosszú percekig kell neki duruzsolnom, mire végre meggyőzöm. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy sikerült…

(Anna szemszöge)

Nem értem én ezt a világot. Miért van az, hogy mi emberek mindig keresztbe akarunk tenni a másiknak? Miért nem tudunk örülni annak, amink van? Megbecsülni és elégedetten élni? Miért kell folyton újabb embereken átgázolni, újabb földeket leigázni?

Hova vezet ez így? Háborúk, éhínség, atombomba, világvége? Ennek semmi értelme…

Hirtelen megrázom a fejemet és nagyot slukkolok a cigiből, aztán ahogy megteszem rájövök, hogy mit is csinálok, így gyorsan elnyomom. Ez a hiéna, aki riporternek nevezi magát, nem érdemli meg, hogy miatta ártsak az egészségemnek.

De annyira felidegesített…

Jó, van bennem némi lelkiismeret-furdalás. Na nem miatta, hanem azért, mert igazándiból  bár nem jókedvemből teszem, de nem mondtam igazat. Igen, tisztelem és kedvelem Robot, de szeretni Kellant szeretem. Talán mégiscsak abba kéne hagyni ezt a színjátékot…

De elég meglátnom a belépő „pasimat” tudom, hogy az nem jó ötlet. Nem tehetem ezt velük, főleg most, hogy a saját bőrömön is tapasztalhattam, mikre képesek az újságírók. És nem kockáztathatom a kedvesem álmait se. De az egyszer biztos, hogy ha rájövök, hogy ki magyarázta tele ennek a túlkoros Barbie-babának a fejét, akkor annak annyi.

Méghogy szerelmi háromszög?! Kicsit kárörvendve gondolok arra, hogy Miss Lerinczkinek szerencsére fogalma sincs arról mennyire  beletrafált a közepébe.

Ki kell derítenem ki lehetett a jóakarónk. Mert ez az egész igazándiból nem is csak ellenem irányul. Oké, a fő cél az én befeketítésem volt, ez világos. Végülis engem akartak beállítani olyannak, aki mindhárom fiúval „jóban van”. Kész szerencse, hogy a ma reggeli akciómat Peterrel nem hozták fel, na az lett volna az igazán szép. Talán beszélnem is kéne vele, hogy említse meg Jennienek, nehogy valaki elferdítve kikürtölje azt is.    

De Kris és Kellan állítólagos kapcsolata a barátnőmnek is betett volna. Szegény Rob, hogy belefehéredett… Nem gondolhatta komolyan, hogy ők ketten? Bár van bennem féltékenység, ha valakitől akkor tőle egészen biztosan nem féltem a kedvesemet. És Ash, és Nikki is kiesett ilyen szempontból.

Nem tudom mióta mászkálok össze-vissza, próbálom kiűzni a fejemből a rossz gondolatokat. Az, hogy hirtelen valaki előttem terem meglep, sőt zavar is. Arra számítok, hogy Rob az, pedig tudhatná, hogy jobb, ha nem szól hozzám. De aztán felfedezem Kellan arcát, illetve próbálom felfedezni, mert ez a fehér kulimász és a kontaktlencse elég zavaró.

- Miért fekete a szemed? – kérdezem kapásból.

- Mert most éhes vámpírt játszom – feleli kicsit döbbenten. De nekem ennyi is elég, végre felfogom, hogy itt van velem, zárt ajtók mögött így nem kell törődnöm senkivel. Olyan jó hozzá bújni érezni a kemény izomkötegeket, az ismerős illatot, hallani a szívének ritmusos dobbanását. Most erre van szükségem, mégpedig mindennél jobban. Ettől majd megnyugszom és higgadtan, józan fejjel át tudom gondolni mit is kéne tenni. Mert ennek a dolognak még nincs vége. Részemről legalábbis.

Ők viszont nem értenek egyet velem, mindketten állítják, hogy ez csak a szokásos szenzációhajhászás, nem kell vele foglalkozni. Hát én ebben nem vagyok olyan biztos, de meghagyom őket abban a hitben, hogy oké, megnyugodtam, nem beszélünk róla többet. A dolgok lassan visszaállnak az eredeti medrükbe értem ez alatt, hogy nem kell neki sok idő és csókolózni kezdünk. Sajnálatos módon arról a szerencsétlen találkozásról ami a szám és Rob cigije között lezajlott, elfelejtkeztem. Kellan csodálkozva kérdez rá, én meg beismerem, mi mást tehetnék. Mr-folyton-füstölök-de-te-miért-teszed-Pattinson persze nem hagyja szó nélkül az esetet, igaz én is gyorsan megválaszolok neki. A fürdőben fogkefét az övén kívül nem találok, de az ujjamra nyomott fokrém segítségével próbálom újra frissé tenni a leheletem. Már mennék bemutatni a végeredményt amikor meghallok egy nevet. Mindkettő háttal áll nekem, ami nem lehet véletlen, és halkan beszélnek, mégis kiszúrom. Visszakérdezek, de még mielőtt megerősítenék, hogy az a ribanc árulkodott már tudom, hogy igaz a sejtésem. Az arcuk mindent elárul.

Na most jött el az az idő amikor valóra váltom régen dédelgetett tervemet és úgy megtépem Maggie Grace-t, hogy azt megemlegeti.

Hallom a srácok kiabálását, ami gyanítom nekem szól, de eszem ágába sincs megállni. Visszafordulni meg pláne. Csak sajnos muszáj. Mert van amit nem vettem figyelembe. Illetve akit, vagyis akiket.

Az egész megpróbáltatásom akkor kezdődik, amikor megjelenik velem szemben Dean és Larry. Kedvesen mosolyognak, nekem mondjuk nincs túl jókedvem. Hogy ki az, azt nem tudom, de egyszercsak a hátam mögül valaki kiabálni kezd, hogy kapd el, ne enged tovább. Először nem is gondolom, hogy ez rám vonatkozik, de látva a megváltozott arckifejezésüket rá kell jönnöm, hogy mégis. Próbálom én kicselezni őket, de őszintén szólva két mázsás hústoronnyal szemben nincs sok esélyem. Oké, talán ha csak Larry lenne még próbálkoznék, de Dean… ő egy kedves, csendes úriember mégse eshetek neki. És mivel a keze is hosszú, amint próbálnék elslisszolni ölbe kap. Tiltakozom, naná, de nincs sok értelme. Rövidesen a lakókocsiban találom magam, és hallgathatom Kellan és Rob szónoklatát arról, hogy milyen önfejű vagyok. Talán egy fél perc se telik el amikor az ajtó kivágódik, és Luca robban be rajta.

- Mi a fenét műveltek ti itt Annával? – bár haragszom rá még a tegnapi elszólása miatt, de itt az ideje szövetségest keresni.

- Luca, per favore, segíts – fordulok hozzá, de még mielőtt sikerülne elérnem Kellan elém áll.

- Anna, ezt most fejezd be. – Olyan határozottan szól rám, hogy a meglepődéstől azonnal lehuppanok a kanapéra.

- Hűha, ezt meg hogy csináltad? – hangzik azonnal a kérdés. Mindenki a kedvesemet figyeli, és nem engem. És én igyekszem is kihasználni a kínálkozó alkalmat. Már két lépéssel közelebb vagyok az ajtóhoz, amikor a hangja meginta fülembe csendül, ezúttal közvetlen közelről. És újra a kanapén találom magam, igaz az ölében..

- Cica, én csak jót akarok – duruzsol spanyolul, nekem viszont eszem ágában sincs bedőlni neki.

- Oké, akkor engedj el szépen, és hagyd, hogy lerendezzem ezt a dolgot azzal a… - hogy magamba mit gondolok, vagy magyarul mit mondok az egy dolog, de nem akarok közönséges lenni. Úgyhogy inkább nem fejezem be a mondatot.

- Ha szépen lehiggadsz, te is rájössz, hogy pont ez az amit nem lehet. Most még csak sejt valamit és célozgat, de ha lerohanod akkor az olyan, mintha beismernéd, hogy igaza van. És mivel nagy az esély arra, hogy nem lesz egyedül mások fejében is megfordulhat ugyanez.

Olyan bosszantó, hogy tudom, hogy igaza van. De azért még nem adom fel.

- Csak egy kis hajrángatás? Esküszöm nem mondok neki semmit…

- Nem lehet. Vagy szeretnéd, ha kiderülne. Talán még visszahívhatjuk Magdalenat…

- Na őt semmiképp – vágom rá azonnal, mire felkuncog. Látom a szemében a huncut csillogást. Ez a gazember. Tudta, hogy ezt fogom mondani. – Tudod Kellan, azt hiszem ma este jól fogunk szórakozni – a szája rögtön pimasz mosolyra húzódik, de amint befejezem a mondatot le is konyul azonnal – Charlieval.

Mert ezek után veled nem állok szóba, az tuti.