Sziasztok!
Hulla fáradt vagyok, így most nincs erőm átnézni. A hibákért, elírásokért elnézést. Ez egy átvezető szerűség...
(Kellan szemszöge)
Rosszemlékű, Maggievel történő találkozásom után a következő helyszínre megyek. Próbálok a jelenetre koncentrálni, de nehezen megy. Örülök amikor Bill közli, hogy a következő előtt kell némi díszletrendezés és mindenki menjen enni. Az ebédlő felé indulok, de váratlanul szembetalálom magam Ashleyvel és Lucaval. A jelek szerint már tudnak a tegnap esti vitánkról, mert az olasz érdekesen méreget a barátnőm pedig szemrehányóan néz rám.
- Azt hittem vége a viharos időszakotoknak. – Most erre mit mondjak? Én is. – Beszéltél már vele?
Csak megrázom a fejem, hogy nem, mire azonnal felfortyan.
- És mégis mire vársz?
- Jól van na… - mintha az olyan egyszerű lenne.
- Amore mio, magunkra hagynál bennünket egy kicsit? – mind a ketten döbbenten nézünk rá. Szinte biztos vagyok benne, hogy mit akar mondani. Azt, hogy én tehetek mindenről.
- De megígérted… - néz rá durcásan a barátnőm.
- Ne aggódj – simogatja meg az arcát erre mosolyogva – nem bántom. Tényleg csak beszélni akarok vele.
Hah, mintha különben hagynám magam. Azért vele még bármikor elbírok.
Megcsókolják egymást majd Ash közli, hogy elmegy Nikkihez. Ketten maradunk és csak nézzük egymást. Aztán én szólalok meg elsőként.
- Ebédelni indultam. – Bólint és jön velem, csak egy üdítőt vesz magának, én megrakok egy tálcát és leülök egy asztalhoz. Luca is ezt teszi a mellettem lévő széken és várom, hogy belekezdjen.
- Mi történt az este? – Hát nem éppen erre számítottam és ez valószínűleg az arcomra van írva. – Nyugi már. Szóval? Azt már tudom, hogy valami csaj rád szállt. Gondolom ez adhatta az alapot. Solo nem nagyon értékeli, ha valaki keresztbe akar tenni neki. És utána…
Elmesélek mindent, szó nélkül hallgat végig, nem tagadom, hogy elborult az agyam a féltékenységtől és talán nem is volt igazam. De Annának se, szóval azért nem minden az én hibám.
- Igen ezt az oldalát ismerem. Gyorsan ismerkedik, ez köszönhető a kinézetének és legfőképpen a természetének. Hidd el nekem nincs tudatában annak, ha flörtöl valakivel. Nem tulajdonít jelentőséget a dolognak, és fel se fogja, hogy mások esetleg félreérthetik a kedvességét. Annak ellenére, hogy az értelmi képessége messze az átlag fölött van néha gyermekien naiv – mosolyog magában, aztán folytatja. - Ezt meg kell szoknod. Anna nem hétköznapi, de van egy dolog amiben mindig biztos lehetsz. Soha, semmilyen körülmények között nem viselkedne tisztességtelenül. Ellenkezik az elveivel és főleg mivel ő is átélte, hogy megcsalták nem tenne ilyet. Hűséges típus. Ha kiszeret belőled az el fogja mondani jóval azelőtt, hogy bárki új szóba kerülhetne.
Még annak hallatán is fájóan szorul össze a szívem, hogy csak felmerül az a lehetőség, hogy mást keres helyettem. Az nem tudom, hogy viselném el…
- Ami pedig a felfortyanását illeti, tapasztalhattad már, hogy hirtelen haragú. Van, hogy előbb beszél, utána gondolkodik. Nem hiszem, hogy ebből valaha ki fog gyógyulni, még engem is ki tud hozni a sodromból a makacsságával.
Hallgatom amit mond, és tudom, hogy igaza van. Aztán a következő mondatára felkapom a fejem.
- Kellan, én megértelek. Én is férfi vagyok, és hozzád hasonlóan szerelmes. Nekem is szarul esik akárhányszor Ash megölel téged, vagy éppen a srácokat. Olasz vagyok, így határtalanul nagy bennem a birtokolni vágyás. De se Ashley, se Anna nem az a fajta aki hagyja magát irányítani. És a boldogságáért és a békesség kedvéért igyekszem túllépni ezen. Nem mindig sikerül, de olyankor elszámolok tízig. Párszor.
Meglepődve figyelek rá. Sose hittem volna, hogy egyszer ő lesz az aki megért. Pedig így van. És mivel jobban ismeri nálam, tanácsot is ad. Érdeklődve figyelek, és tudom, hogy igaza van. Azt persze nem állítom, hogy ezentúl nem borul el az agyam, ha bárki hozzá ér, de meg kell tanulnom uralkodnom magamon. És tudomásul venni, hogy bizonyos szempontból ő független. A javaslatát, hogy igyekezzek minél több időt kettesben tölteni vele és megismerni azonnal magaménak érzem.
Rá kell jönnöm, hogy még az is előfordulhat, hogy megkedvelem az olaszt, hiszen egy cipőben járunk. Mert annak ellenére, hogy mindig olyan idegesítően magabiztosnak tűnik, most elárulta, hogy néha ő is elbizonytalanodik Asht illetően. Persze biztosítom róla, hogy ez felesleges, csakúgy, mint ő Annát én meg Ashleyt ismerem évek óta, és látom rajta, hogy mennyire szerelmes.
Már az ebéd vége felé járok, amikor Rob megérkezik. Nem is ő lenne az, ha nem ütközne össze valakivel. Még mindig a kedvesemen jár az eszem, így csak a kérdésére figyelek fel, és felidézve a kiírást biztosítom is róla, hogy ma nincs edzés. Pedig talán egy kis fizikai megerőltetés jót tenne.
Nem igazán értem miről beszél Tracey, szemlátomást a haverom se. A csaj viszont nem fejezheti be a mondatot, mert Jamie viharzik be az ebédlőbe, majd el mellettünk. Felkap egy szendvicset és egy üdítőt, és már indul is vissza, de az ajtóból még visszakiabál a pár asztallal arrébb ülő Charlienak és Cameronnak.
- Srácok gyertek azonnal az edzőterembe, ezt kár lenne kihagynotok…
- Miért mi van ott? – kérdez vissza egyikük.
- Rob barátnője kontra Kris testőre. A csaj nagyon profi. Először Taylorral verekedtek, de rájött, hogy a srác visszafogja magát. Larry meg beszólt neki valamit, úgyhogy tatamira hívta. Higgyétek el, jó móka lesz…
Azon gondolkodom, miért akar Kris verekedni Larryvel? És miért tette Taylorral? Nem szokott ilyet csinálni. Aztán leesik kiről is beszél és felpattanok, ugyanúgy ahogy a most már mellettem álló két személy.
- Anna…
- Anna…
- Solo…
(Anna szemszöge)
Majd szétrobbanok a méregtől. Ez a csaj hihetetlenül kitartó. Ki kell találnom valamit, mert az biztos, hogy titkolózás ide vagy oda, ha még egyszer megkörnyékezi Kellant akkor én… nem is tudom mit teszek vele. De most őszintén, hát milyen ember az olyan, aki gátlástalanul a nyakába akaszkodik bárkinek, még akkor is, ha tudja, hogy nem egyedülálló?!
Rob lakókocsija felé indulok, de az egyik sarkon nekiütközök egy embernek. Csodálkozva emelem fel a fejem és Taylorral találom szembe magam. Ahogy találkozik a tekintetünk látványosan visszahőköl és ijedt képet vág.
- Ne bánts kérlek, nem tehetek semmiről… - nem értékelem a humorát, de ahogy a szája huncut mosolyra húzódik én is vigyorogni kezdek.
- Családtagot nem ütök meg – felelem neki. Kifújja a levegőt és megölel.
- Na mi a gond? – érdeklődik. – Hallom az este már megint balhé volt…
- Hát ezt meg kitől tudod? – csodálkozok azonnal, mert ő nem jött velünk a bárba tegnap. Iszonyatosan pletykás banda ez a színésznépség.
- Nikkivel reggeliztem - válaszolja. – És kibékültetek már?
- Nem – vágom rá, és amikor eszembe jut, hogy ez csak azért van, mert az az áspiskígyó már megint a kedvesem körül ólálkodik újra forrni kezdek a méregtől. Nyugi Anna, nyugi. – Hova mész? – kérdezem tőle, hogy eltereljem a figyelmemet a kellemetlen gondolatok felől.
- Az edzőterembe.
- Elkísérhetlek? – kérdezem azonnal, és valami szöget üt a fejemben.
- Persze.
A következő majd egy órában figyelem, ahogy az edzővel végigvesznek pár gyakorlatot. Arra számítottam, hogy a film egyik jelenetéhez kell, de kiderül, hogy nem. Csak azért csinálja, hogy ne jöjjön ki a formából. Irigykedve nézem, nekem is hiányozni kezd a mozgás. Hiába a reggeli thai-chi, az inkább relaxáció. És én most határozottan ütközetre vágyom. Kemény csatára és valakire akin levezethetem a felgyülemlett energiámat. Úgyhogy amikor elterül a szőnyegen mellé somfordálok.
- Nagyon elfáradtál? – érdeklődöm ártatlanul.
- Nem dehogy – ül fel azonnal. – Ez semmi se volt.
- És most? Mész forgatni? – folytatom a kérdezősködést.
- Majd csak délután. Miért? – Összeráncolja a homlokát, szerintem gyanít valamit.
- Nem lenne kedved? – intek a fejemmel a szőnyeg felé. A válasza gyors és azonnali.
- NEM. – Csalódottan nézek rá, de csak rázza a fejét. – Anna Gina azt ígérte nekem annyi, ha még egyszer megteszem. Nem is beszélve Kellanről.
Miért akar mindig mindenki beleavatkozni az életembe?!
- Jó, megértem – felelem szomorúan. Aztán persze folytatom. Férfi a lelkem, csak a megfelelő szavak kellenek és csőbe lehet húzni. – Csak jó lett volna. Mert így egyre nagyobb bennem a kísértés, hogy megtépjem azt az idegesítő nőszemélyt.
- Kicsodát? – kérdez vissza azonnal.
- Maggie Gracet. Az agyamra megy.
- Nem bánthatod, akkor lebuktok – dorgál meg, és már tudom, hogy nyert ügyem van.
- Aha, de tudod milyen vagyok, könnyen dühbe gurulok. És ő annyira fel tud húzni.
Lopva a félig lehunyt szempilláim alól figyelem, ahogy gondolkodik, amikor megszólal kis hijján felnevetek.
- Oké, de csak egy menet.
- Komolyan? – lelkendezek, majd felpattanok. Aztán végignézve magamon rá kell jönnöm, hogy a ruhám nem éppen a karatéhoz illő. De talán… - Egy perc és itt vagyok.
Villámgyorsan, már amennyire az öt centis sarkakon lehet rohanok Ash öltözője felé. odabent viszont nincs senki. Krisnél se járok sikerrel, végül Nikkinél találom mindhármukat.
- Sziasztok. – Azonnal a házigazdához fordulok. – Nincs valami kényelmesebb cuccod? Póló, szabadidőnadrág? Esetleg egy edzőcipő?
Csodálkozva bámulnak rám, de aztán Nikki a segítségemre siet. Igaz a nadrág kicsit feszül rám, a póló is csak a fenekem aljáig ér, de a cipő legalább lapos. Miközben rángatom le magamról a ruhát kérdezősködnek. Ash leszúr, hogy elfelejtettem megemlíteni az esti balhét, de most nincs időm. Persze nem tágítanak, szerencsére valami asszisztens éppen őket keresi, így sikerül lelépnem. Taylor változatlanul a szőnyeg szélén ücsörög, és gondterhelten bámul rám.
-Anna talán mégse… - na még csak az kéne, hogy visszakozzon. Egy mozdulattal rúgom le a cipőket és azonnal kezdőpozícióba állok.
- Ugyan már Tay, csak nem beijedtél? Félsz, hogy legyőzlek?
A büszkeség nagy úr, most is győz az aggályai felett és pár pillant múlva már velem szemben áll. Az agyam kikapcsol az első ütések után, élvezem a harcot. Egy darabig… Mert egy idő után feltűnik, hogy bár én beleadok mindent ő csak hárít és úgy bánik velem, mint a hímes tojással. És ez nagyon nem tetszik. Nem vagyok én porcelánbaba. És a nyári csatánkkal ellentétben, most hiába próbálom hergelni nem jön össze a dolog. Úgyhogy a következő sorozatnál kirúgom alóla a lábát és a földhöz szögezem.
- Csalódtam benned Taylor Lautner. Azt hittem tisztességesen fogsz küzdeni.
- Nem lehet – tiltakozik azonnal. – Értsd meg, Gina…
Úgy látszik a kishúgom átkozottul nagy hatással van rá. Látva, hogy a tervemnek annyi felkászálódok és elindulok a cipőmért. Valami mást kell kitalálnom a feszültségem levezetésére. Ha nem kaptunk volna össze az este akkor elég lenne Kellant magammal csábítanom egy lakókocsiba, de most az nem tűnik jó megoldásnak. Illetve de, csak mégse.
Meglepődve látom, hogy a teremben rajtunk kívül vagy húszan állnak, és minket bámulnak. Na még ez is. Zavar a figyelmük igyekszem minél előbb felöltözni amikor Larry, Kris testőre lép mellénk. A mondatára azonnal felkapom a fejem.
- Na mi van, feladtad? Nem is nőknek való a harc. Maradj csak az mellett amihez értesz.
Ezt nagyon nem kellett volna. A kissé lenéző szöveg kiüti nálam a biztosítékot.
- És szerinted mégis mi lenne az amit egy nőnek csinálnia kéne? Főzzek, mossak, kötögessek. Micsoda hím soviniszta duma ez? Bár mit is várhatok valakitől, aki szerint a skót whisky jobb, mint az ír – utalok a karácsonyi mondatára ami még mindig böki a csőrömet. - Úgy látom nem csak az ízlésed pocsék. Bár tudod mit, ha van kedved szívesen megmutatom mit tudok.
- Ugyan már – legyint és ezzel még jobban felingerel. – Nem szeretem a cicaharcot.
- Cicaharcot? – na most már az eget veri a vérnyomásom.
- Hát az amit a sráccal műveltetek maximum annak nevezhető. Az igazi férfiak nem így küzdenek.
- Valóban? – és már érzem, hogy mégiscsak le fogom tudni vezetni a bennem dúló energiát. - Oké, gyere mutasd meg.
Újra mezítláb állok, és várom, hogy mit lép.
(Kellan szemszöge)
Úgy robbanunk be az edzőterembe mindhárman, majd azonnal meg is torpanunk, mert a tömegtől mozdulni se lehet. Először csak a küzdelem hangja üti meg a fülemet. A gondolat, hogy a csattanások a testőrtől eredhetnek és valószínűleg a kedvesem testén érnek célba egyszerre hoz dühbe és késztet aggódásra. Ha csak egy haja szála is meggörbül a szuszt is kiverem a srácból. Nem törődök azzal kit kell félrelöknöm törtetek előre, de el csak a szőnyeg széléig jutok mert Ash, Kris és Nikki a közeledésünkre hátrafordult és elénk áll. Próbálom kikerülni őket, de „kicsi feleségem” igen határozottan gátol meg.
- Majd Rob… - Most komolyan azt hiszi, hogy tétlenül állok amíg a haverom tesz végre valamit?! – és különben se hiszem, hogy örülne, ha közbeavatkoznál.
Azonnal visszahőkölök. Anna mondott neki valamit velem kapcsolatban? Szerencsére magyarázatot ad.
- Már Taylor és Dean is próbálta visszafogni, de nekik se sikerült. Amennyire látom nem is Larryvel van baja. Inkább csak ki akarja engedni a gőzt.
Mióta bejöttünk most először emelem rá a tekintetem és lenyűgöz. Az, hogy a ruha második bőrként feszül rá, és a pólója többször is annyira felcsúszik, hogy nemcsak a hasfala, de kis hijján a melltartója is kilátszik nem igazán tetszik. Mindenki rajta legelteti a szemét… De az eltökéltség, a koncentrálás még ragyogóbbá teszi. Az arca kipirult, a szemei minden egyes ütésnél amit bevisz annak a behemót állatnak elégedetten villannak. És azt el kell ismernem, hogy jól csinálja. Aggaszt, hogy látszólag egyikük se fogja vissza magát, illetve csak az, hogy a srác se kíméli őt. Ha Anna szarrá veri az bocsánatos bűn.
- A k…a életbe – morog a haverom mellettem. A hangjából kiérződik az aggódás, és a düh is. – Anna… - kiáltja el magát hangosan, mire ő rögtön felénk fordul, majd a következő pillanatban a földön találja magát. Ez a rohadt szemétláda… Lucaval egyszerre indulunk el a testőr felé, de Dean elénk lép. Azonnal kikerüljük és egy pillanatnyi késlekedés után mennénk tovább. De ekkor váratlan dolog történik.
(Anna szemszöge)
Larry elnéző mosolya nincs túl jó hatással rám az meg, hogy csak legyint pláne. De elég utalnom arra, hogy csak a szája nagy feltámad benne a harci kedv. Aztán hozzám hasonlóan ő is szembesül azzal a problémával amit a jelenlegi ruhája jelent, de mivel a szabadidejükben ők Deannel különben is szoktak edzeni csak két percet kér. Amint távozik többen is körülvesznek. Elsőként persze Taylor áll elém és próbál eltántorítani az elhatározásomtól. Na nem mintha sikerülne neki. Jay fogalmam sincs honnan kerül elő, de már tud mindent.
- Biztos nem lesz baj? – kérdezi. Megmelengeti a szívemet, mert ő mint mindig nem vattába akar csomagolni, hanem hagyja, hogy saját magam döntsek.
- Nem. – Rázom meg a fejem. – Nem hiszem, hogy eldurvulnának a dolgok, Larry nem tűnik egy brutális fazonnak.
A következő aki csatlakozik hozzánk Dean. És a szokottnál is komorabb.
- Hol van Larry? – kérdezi és igyekszik nem a szemembe nézni.
- Egy perc és itt van. Átöltözni ment – felelem neki, mire azonnal sarkon fordul. Rögtön beugrik, hogy ez mit jelenthet, és elé pördülök. – Ugye nem akarod megkérni, hogy ne álljon ki velem?
Megrázza a fejét és már lépne is el mellettem, de szörnyű gyanú suhan át rajtam.
- Meg akarod tiltani neki – azonnal leblokkol és leolvasható, hogy beletrafáltam a közepébe. Látom Tay felcsillanó szemeit, Jay tanácstalanságát és egy pillanatra megingok, de aztán úgy döntök, ha ők az hiszik beleszólhatnak a dolgomba, nem kell, hogy lelkiismeret furdalásom legyen amiért átverem őket.
Az alakításommal elégedett vagyok, adom a szomorú, szerencsétlen nőt, aki nagyon vágyik valamire de nem kaphatja meg. Nem kell sok idő, hogy megessen rajtam a szívük, de Rob testőre csak nehezen adja be a derekát. De beadja és ez a lényeg. Azt azért halkan közli, hogy nem irigyli a holnapi napomat, de rábólint a dologra. Alig bírom visszatartani az elégedett mosolyomat, Jay sejthet is valamit, mert majd szétreped az arca annyira vigyorog.
Larry valóban siet vissza és elégedetten szemléli a felgyűlt tömeget. Igazándiból nem tartok tőle. Olyan embernek tűnik, akinek ez csak egy kis szórakozás. Nem tartok attól, hogy meg akarna alázni, vagy feleslegesen kegyetlen lenne. Jó, ebben a felé érzett fene nagy bizalmamban azért nagy szerepe van a körülöttünk állóknak is, mert tudom, hogy ha kell Taylor és Dean biztosan közbelép. Az arcán neki is inkább izgalom látszik, amennyire látom ez mindkettőnk részére csak egy kis „felüdülés” lesz. Amint először összecsapunk furcsa borzongás fut végig rajtam. Az adrenalin szintem megemelkedik és az agyam kikapcsol. Csak az érzékszerveimre összpontosítok. Figyelem azt, hogyan veszi a levegőt, mert abból tudom mennyire fárad. A szemmozgását, mert az utal a támadásai irányára. Érzem a mindkettőnkről szakadó verejték illatát. És persze próbálom kideríteni azt, hogy mi a gyenge pontja. Tisztességesen küzd, de tudom, hogy valószínűleg a tudása messze meghaladja az enyémet. Nem a győzelem a fontos, hanem a lehetőség.
Nem érzékelem az idő múlását, de azt sejtem, hogy a tömeg körülöttünk egyre nő. Tisztességesen küzdünk egészen addig amíg engem egy külső tényező ki nem zökkent. Rob kiáltása váratlanul ér, mert egyszerre aggódó és segélykérő. És Larry most kimutatja a foga fehérjét. Mert ha tisztességesen küzdene akkor most nem sajogna a fenekem az eséstől. De egy dologra azért ráébredek. Nem kell szégyellnem, ha én is cselhez folyamodom, mert hogy fogok az egészen biztos.
De előtte még szembesülök egy problémával amit a velem szemben álló jelent. Na nem Rob, az ő méltatlankodása nem tud meghatni. De Kellan… Már az is nagy hatással van rám, hogy ilyen közelről láthatom. És az arca annyi érzelmet tükröz. Látom rajta az aggódást, a bocsánatkérést és a… szerelmet. Igen, az összefonódó tekintetünk biztosít arról, hogy ő is szeret és ez új lendületet ad. Most már nincs szükségem arra, hogy levezessem a feszültséget. Csak arra, hogy vele lehessek. Minél előbb. Arra számítok, hogy közbelép, sőt Robtól is tartok valami ilyesmitől, de aztán mégse teszik. Már amikor felállunk tudom mit kell tennem. Tökéletesen hajtom végre az elterelő rúgást, szerencsére az ellenfelem bedől a trükknek és a következő kaszálással földre kerülünk. És én vagyok felül, ami a lényeg.
Fogadjuk a gratulációkat, nem látom rajta, hogy zavarná, hogy engem kiáltanak ki győztesnek, holott, ha ez egy valódi szabályos küzdelem lett volna akkor én maradtam volna alul. Most már a csipkelődésének is csak látszólag dőlök be, a hangszínéből és a huncuttan csillogó szeméből tudom, hogy egyetlen szavát se kell komolyan vennem.
És nem is teszem, nem így a „pasim”. Na az ő reakciója kicsit furcsa és ki is hoz a sodromból. Mégis mit képzel.
- Azonnal tegyél le – püfölöm a hátát.
- Kizárt – feleli és visz tovább.
- Robert Thomas Pattinson ez nagyon meg fogod bánni. – De hiába minden és amikor megtudom hova és főleg kihez tartunk már én se tiltakozom.
(Rob szemszöge)
Én tudom, hogy végtelenül hálásnak kell lennem Annának, de ha így folytatja ki fog hullni az összes hajam. Mert csomókba fogom kitépni az aggodalomtól. Mégis, hogy a búbánatba jutott eszébe kihívni a nála egy fejjel és minimum ötven kilóval nehezebb férfit? Már ez a két ok is elé lenne, hogy ne tegye. Arról nem is beszélve, hogy nagyon jól tudja, hogy akárcsak Dean ő is a Közel-Keleten harcolt. Tuti hogy tanult harcművészetet és nem is a finomabb módszereket. Miért kell ennek az átkozott ír boszorkának állandóan bajba kerülnie?! Csak futok Kellan és Luca után és előre tartok attól mi vár ránk. A tömegre titkon számítottam azok után, hogy annyian elrohantak mellettem amikor ebédelni mentem. Szemlátomást a hír, hogy a barátnőm az edzőteremben verekedik mindenkit idecsődített. El fogok beszélgetni Taylorral. Mert ha Jamie szavaiból jól vettem ki a lényeget miatta van ez az egész. Mi a fenének nem titkolta jobban, hogy nem teljes erőből harcol? Tudhatta volna, hogy ki fogja szúrni, a nyáron is azonnal feltűnt neki. És ilyenkor van igazán elemében. Az se igazán tetszik, hogy Kris az első sorba állva a lányokkal teljes egyetértésben drukkol neki, ahelyett, hogy leállította volna őket. Legalább a testőrét.
Tudom, hogy tennem kell valamit, elvileg én vagyok a pasija, de fogalmam nincs hogyan fogjak hozzá. Nem vagyok teljesen idióta, így az, hogy közéjük vessem magam fel se merül bennem. Tuti, hogy mind a kettő engem ütne ki. De látva a velem érkezettek arcát cselekednem kell, mert robbanás közeli állapotban vannak. Elkáromkodom magam majd felkiáltok.
- Anna – legnagyobb meglepetésemre azonnal felém fordul, majd a földön köt ki. Hogy ezért mit fogok én kapni…
- Főnök, ez nem volt a legjobb ötlet - tátott szájjal bámulok rájuk, azt sajnos Dean leszúrása miatt nem hallom mit mond Anna Larrynek. És ezért azt se értem miért kezdik újra. Zavartan toporgok egyik lábamról a másikra, figyelem ahogy küzdenek, de nem tudom elkerülni a mögöttem felhangzó mondatokat
- Ez az, adj neki kislány…
- A fenébe, még a végén tényleg a csaj nyer…
- Neki kíméld Anna…
- Ez szép volt…
Döbbenten fordulok hátra, mindenki szurkol ki lelkesen, ki aggódva. Mivel annyira elbambulok természetesen lemaradok a döntő csapásról, de nem érdekel, örülök, hogy végre vége. Látom Kellan arcán a zavart és a vágyakozást amiből azt a következtetést vonom le, hogy ezek ketten még nem békültek ki. Tennem kell valamit. És meg is születik a fejemben egy ötlet. A haverom füléhez hajolok, és halkan megszólalok. Csak bólint egy aprót, vet egy utolsó pillantást szíve hölgyére majd elindul. Én is így teszek csak éppen az ellenkező irányba.
- Egy pillanatra se hagyhatlak egyedül? – kérdezem és felhúzom a földről.
- Miért? – olyan ártatlan arcot vág, mintha az egész délutánt kötögetéssel töltötte volna. Már éppen kifejteném a véleményemet, miközben megölel, de Larry mondatára mindketten megmerevedünk.
- Ugyan már, ez után a kis testmozgás után legalább kevesebb ereje lesz veszekedni. Talán ha az éjjel sikerült volna levezetnie valami mással a felgyülemlett energiáját nem lenne ilyen kis méregzsák.
Látom rajta, hogy csak viccel, Annán meg azt, hogy ennek rossz vége lesz.
- Kit neveztél te méregzsáknak? – kérdezi vészjósló hangon. Aztán világrengető mosoly jelenik meg az arcán. – Savanyú a szőlő Larry? Az zavar, hogy legyőztelek?
- Ha nem hagyom magam sose sikerül – ugratja most már vigyorogva a testőr, pedig nem kéne.
- Oké, gyere, játsszuk le újra. Bebizonyítom, hogy elbánok veled… - és el is indul felé, de ezt már nem tűrhetem. Ír vérmérséklet ide, hála amiért segít oda, nem fogom végignézni még egyszer, hogy egymást püfölik. Úgyhogy az egyetlen módszert választom ami jelenleg jó megoldásnak látszik. De természetesen nem is ő lenne az, ha szépen csöndben hagyná a dolgot…
(Kellan szemszöge)
Nevet. Nem ez nem jó szó. A kacag jobban illik arra a csilingelő hangra ami elhagyja a száját. Attól tartok, hogy ez az esés okozta sokktól van, de szemlátomást semmi baja. Még az ellenfél is döbbenten bámul rá és felé nyújtja a kezét. Feláll, majd még mindig vidám arccal néz felénk. Rob megint próbálkozik, de persze hasztalan. Anna tekintete egy pillanatra összekapcsolódik az enyémmel, és nyugalmat áraszt felém. Mintha arra kérne bíz bennem. Ne avatkozz közbe, tudom mit teszek. Aztán persze kitör belőle a kisördög és látva az arckifejezését sejtem, hogy van még valami a tarsolyában. Csak remélni merem, hogy elég lesz a testőr ellen. Újra kezdőpozícióba állnak, és most már más érzéssel figyelem. Drukkolok neki. És végtelenül büszke vagyok rá. A végkimenetel számomra nem kétséges, de azon elcsodálkozom, hogy amikor vége mögöttünk többen is felhördülnek és pénzt szednek elő. Jay felé nyújtják aki az arcán szintén határtalan büszkeséggel veszi el. Nem tudom hogyan, de beszélnem kell vele. Most azonnal. Körbenézek, Rob engem figyel elgondolkozva. Aztán bólint egyet inkább magának, mint nekem és halkan a fülembe súg egy mondatot.
- Menj a lakókocsimba, mindjárt viszem.
Teszem amit kér és várok. Türelmetlenül és lélegzet visszafojtva.
