21. Mint a gyerekek…

Sziasztok!

Pár apró közlendő. Először is nagyon köszönöm annak a pár elszánt embernek, aki megörvendeztet komikkal, hogy írt. Tudom a függővégeket nem szeretitek, ma nem is lesz. De csak ma nem, a jövőben természetesen igen. Nem siránkozom azért, hogy csak ennyien teszitek, mert gondolom így augusztus vége felé még mindenki igyekszik kihasználni a jóidőt, (már amikor van, felettem éppen dörög). Remélem van időtök és módotok pihenni, és lazítani egy kicsit. Nekem a következő négy napban lesz, mert reggel repülőre ülök és meglátogatom a hugaimat, akik nyelvtanulás miatt egy hónapot külföldön töltöttek. Igaz a fő ok amiért utazok az az, hogy annyi a cuccuk, hogy majdhogynem olcsóbb nekem egy jegy, mint nekik kifizetni a plusz csomagdíjat. Úgyhogy reggel utazom, szombaton érek haza, vasárnap elvileg lesz friss. Ez még nem a nyaralásom, az szeptemberben várható, akkor két hétre kilépek az Internet varázsából. 
Láthatjátok, hogy elkészült egy új fül, illetve a készülődik jobb szó rá. A mai fejezethez mindenesetre tartalmaz segítséget, és mivel úgysincs jobb dolgom, ihletem írni meg pláne, ezen fogok ma még ügyködni. 
Detty a szavaidon nem sértődtem meg, nincs is miért, azért nem válaszoltam mert el voltam havazva szokás szerint melóval. Van igazság abban amit írtál ezt én is tudom, dolgozom az ügyön. 
Akkor most ennyi. Jó olvasást.
Dicta


(Anna szemszöge)

Követjük Tinát, aki első látásra szimpatikusnak tűnik. A „pasim” a kezem után nyúl, amin egy pillanatra meglepődöm. Az arcán bizonyos fajta büszkeséget vélek felfedezni, pimaszul vigyorog és a reakciómat lesi. Érzem magamon a kíváncsi tekinteteket arról nem is beszélve, hogy vissza akarok vágni neki. Úgyhogy egy pillanatra hozzá bújok, remélem Kellan és Kris nincs a közelben, és puszit nyomok a szájára.

- Ezt miért kaptam? – kérdezi azonnal.

- A tegnap éjszakáért – vágom rá kétértelműen.

- Látjátok, mondtam én. Ezért volt olyan álmos – szólal meg egy férfi közvetlen mellettünk.

A fenébe, biztos hallotta. De vajon mire célozhat?

Kíváncsian fordulok a hang irányába, aztán rájövök, hogy ő volt az aki reggel elment az ajtó előtt. Most már értek mindent, úgyhogy ránézve válaszolok.

- Igen, kicsit kevés időnk maradt az alvásra. Olyan sokáig voltunk távol egymástól. Most igyekezünk mindent bepótolni.

Az utolsó előtti szót szántszándékkal megnyomom, és átölelem Rob derekát. Végülis minden szó igaz, az már más kérdés, hogy a mondataim nem a mellettem állóra vonatkoznak…

- Ugyan már, - röhög fel ő – még zavarba hozod a fiúkat.

- Ó, nem tennék én olyat… - felelem. Látom, hogy többen is válaszolni készülnek, de újabb két ember lép mellénk.

- Szia Anna – üdvözöl Stephanie. Megöleljük egymást az írónővel, csodálkozom, hogy emlékszik a nevemre, pedig csak egyszer találkoztunk az Eclipse after partyján. Összeismertetnek Melissaval, megtudom, hogy ő írja a forgatókönyveket. Újra elhatározom, hogy holnaptól visszaállok az eredeti állapotomhoz és a megszokott magassarkú cipőimet hordom, mert nem szeretem ha a körülöttem lévő nők magasabbak nálam. És ő az.

Gyorsan tovább állnak, Rob megmutatja, hova ülhetek le, ahol egész biztos nem leszek útban. Nem akarok zavarni.

Éppen indul, hogy újra felvegye a munkát amikor a hátam mögé nézve felderül az arca és vigyorogni kezd. Arra számítok, hogy Kris érkezik, de nem.

- Kislányom… - kiált fel, mire döbbenten nézek rá. Aztán leesik, hogy a filmbeli karakterének gyermekére gondol. Ez a színésznépség hajlamos beleélni magát a szerepbe a forgatáson túl is. Ez világosan látszik. Az érkező kislány csodaszép. Minden arányos rajta, de ami feltűnővé teszi az a tiszta, értelmes tekintete és a kedves mosolya.

- Szia apuci – üdvözli, majd kíváncsian rám néz.

- Anna ő itt a lányom, Mackenzie ő a barátnőm Anna – viccelődik továbbra is a megszólított. De legalább most már eszébe jut, hogy bemutasson. Csípőre vágom a kezem, mérgesen nézek rá és megbököm a mellkasát.

- Robert Thomas Pattinson, te mostohát csináltál belőlem…

Kenzie, mert udvariasan megkér, hogy szólítsam így, felkuncog.

- Na de szívem – zsörtölődik azonnal Rob – ne a gyerek előtt…

Én is nevetni kezdek, ebben a pillanatban lép mellénk Kris. Még sose láttam vámpírsminkben, így visszahőkölök.

- Azta… jó a szemed – mutatok a kontaktlencsékre.

- Ja, csak ne lenne ilyen kurva szar érzés – válaszol. Legnagyobb meglepetésemre a kicsi előkap egy füzetet és beleír valamit. Kíváncsian nézek rá, majd a megszólaló barátnőmre.

- Jaj, ne. Már megint… Kenzie a végén az egész gázsim a te zsebedben fogja végezni.    

 A folytatásra nincs idő, mert Bill elég hangosan szólítja a szereplőket. Ők azonnal indulnak, én meg letelepedem a helyemre.

A forgatás egyszerűen varázslatos. Tágra nyílt szemmel próbálok felfogni mindent. Egészen más, mint amit eddig láttam. Órákig bámulom őket, és csodálkozom, hogy tudják követni a történet fonalát. Mert persze nem a könyv szerinti kronológia szerint zajlik a felvétel, hanem össze vissza. Az egyik pillanatban még „Nessie és Jacob” áll a középpontban, a következőben valami családi jelenet forog. Emberek jönnek-mennek, mindenki tudja a dolgát. Tina letelepedik mellém néha, hoz üdítőt, próbálom meggyőzni, hogy én elvagyok, tegye csak a dolgát, de úgy tűnik kötelességének érzi, hogy gondoskodjon rólam is. Csakúgy, mint Robról amint leáll a kamera. Meglepődve figyelem, hogy a férfinak, aki máskor frászt kap attól, hogy mindenki őt nézi most fel se tűnik a dolog. Teszi a dolgát, meghallgatja amit Bill mond, hagyja, hogy a sminkes és a fodrász minden egyes megállás után újra igazgatni kezdjen rajta valamit. Néha, ha hosszabb szünet van int, mire odasétálok, beszélgetek velük. Próbálom elkerülni a cigaretta bűzös körét, de mivel Krisszel együtt folyton pöfékelnek, és rajtuk kívül jópár szereplő még ez, elég nehéz feladat. Már elmúlik dél amikor megint szünet van, a gyomrom jelzi, hogy enni kéne, de nem akarom zavarni őket. Éppen indulnánk az ebédlőbe, de a rendező visszatartja őket.

- Srácok, kibírtok még egy kis időt. Még el kéne próbálnunk a… - azonnal indulok is vissza a „helyemre” de Rob megállít.

- Anna, nem tudom meddig fog tartani, de te menj nyugodtan. Tina, - fordul a fiatal nőhöz – mutasd meg neki légy szíves merre van.

Hiába tiltakozok, hogy ráérek ragaszkodik hozzá, hogy menjek csak. A végső lökést az adja meg, hogy a fülemhez hajol és egy mondatot súg bele.

- Délben általában Krisszel elbújunk a lakókocsijába… - nem kell folytatnia, értek mindent.

Még az ajtóig se érünk és már újra púderezik az orrukat.

Az emlegetett ebédlő nincs messze, az asszisztens kedvesen kérdezget arról hogy tetszik a forgatás, de amint belépünk az ajtón megszólal a zsebében egy adóvevő szerű ketyere. Mentegetőzve közli, hogy neki mennie kell és már nincs is sehol. Én meg csak állok a hatalmas teremben és nem tudom merre tovább. Aztán váratlan segítséget kapok.

- Ebédelsz velem?   

(Rob szemszög)

Mintha a forgatás is jobban menne amióta Anna itt van. Az, hogy látják velem eltereli azokat a gondolatokat, hogy Kris és köztem esetleg van valami, így nyugodtan beszélgethetünk a szünetekbe, nem kell attól tartani, hogy valakinek feltűnik. Főleg, hogy általában hármasban tesszük és a lányokon látszik, hogy jóban vannak. Csak az a baj, hogy ez legtöbbször abban is megnyilvánul, hogy közösen ugratnak engem. Tartottam attól, hogy esetleg unatkozni fog, attól meg még inkább, hogy egyszercsak nem találom a kamerák mögött azon a széken amire letáborozott, hanem elmegy megkeresni Kellant. De nem teszi. Úgy látszik nagyobb az önuralma, mint gondoltam. Amikor egyedül küldöm előre ebédelni van egy kis lelkiismeret furdalásom, de nincs más választásom. Mert így bár csak pár percet, de bebújhatunk valamelyikünk lakókocsijába, és legalább átölelhetem a szerelmemet. Többre nincs idő, meg éhesek is vagyunk.

Az ebédlőbe érve olyan kép fogad amit míg élek nem felejtek el.

- Meg ne halljam, látni meg főleg ne lássam még egyszer… - a szigorú hangra valamennyien lesütött szemekkel bólogatnak.

- Mi történt? – kérdezem közelebb lépve Annához, de kár volt, mert legalább egy tucat ember kezd el beszélni egyszerre. Miért is nem csodálkozom, hogy mindig benne van a sűrűjében?

Igaz, aztán a romeltakarításból is kiveszi a részét.

- Azt hiszem holnaptól meg kell kérnem Dean-t, hogy a forgatás helyszínén vigyázzon rád. Sőt, Kris nem lehetne, hogy Larry is? Ketten hátha meg tudják fékezni…

- Larry csak tartsa szépen a tisztes távolságot Annától – szólal meg mellettem Kellan halkan. Elég borús képet vág, úgyhogy azonnal visszakozom. Elég azonban rámosolyognia a boszorkának, máris kisimulnak a vonásai.

- Srácok, ti is jöttök este ugye? – lép mellénk Lee. Fogalmam sincs miről beszél, és ez valószínűleg látszik is rajtam. – Úgy döntöttünk csapunk egy kis bulit. Már majdnem mindenkinek szóltam. Nyolckor a Fleming’sbe. Neked muszáj jönnöd – mutat Annára. – Meg kell ismernem azt aki ekkora gubancot képes okozni.

- Te kezdted – vágja rá azonnal.

- Mert árulkodtál Kenzienek…

- Te meg csúnyán beszéltél… - végre értem a lényeget.

- Hát ezután előtted nem fogok – vágja rá, majd nevetve távozik.

- És én még attól féltettelek, hogy unatkozni fogsz…   

(Anna szemszöge)

A hang ami enni invitál Kenzietől származik. Kérdőn néz fel rám, kezében az elmaradhatatlan kis füzete.

- Te is egyedül vagy? – kérdezem.

- Ma igen, az anyukámnak fogorvoshoz kellett mennie.

Valószínűleg látja az arcomon, hogy én se rajongok értük, mert mosolyogni kezd.

- Már egy hete fáj neki, de csak ma szánta rá magát.

- Nem csodálom… - bukik ki belőlem.

- Te is félsz a fogorvostól?

- Ki nem? – kérdezek vissza, mire édesen magára mutat. – Mond voltál te már fogorvosnál?

Csak egy bólintás a válasz.

- És húztak vagy tömtek? – érdeklődöm.

- Csak megnézték – kuncog - és a doki azt mondta, hogy mind egészséges.

- Na így könnyű…

Elérünk egy hosszú pulthoz, olyan az egész, mint egy önkiszolgáló étterem. Tálca, evőeszközök és ételek hosszú sora. Csak éppen itt szó sincs tökfőzelékről vagy mákos tésztáról. (Ez a két étel mély nyomokat hagyott bennem. Akárhányszor annak idején betévedtem az egyetem menzájára az biztos, hogy mivel késve érkeztem, már csak ezek közül lehetett választani.) Itt főleg saláták, grillezett soványhúsok, halak szerepelnek. A választék hatalmas nem is tudom eldönteni mit kóstoljak meg elsőre. Egy helyi specialitás mellett döntök és veszek még egy szelet csokitortát és egy üveg ásványvizet.

Utána viszont tanácstalanul állok, mert egy dologban különbözik azoktól ez a hely ahol eddig jártam. Nincs pénztár.

- Kenzie – szólok a kicsi felé, aki éppen egy asztal mellett áll és valamit ír. Azonnal visszasiet hozzám.

- Igen?

- Elárulnád, hogy hol kell fizetni? – Értetlenül néz rám.

- Itt nem kell fizetni.

- Nektek, de én nem dolgozom itt, csak vendég vagyok.

- Anya se fizet soha… - hűha, ezt le kell fixálnom Robbal. De megnyugszom és követem az ebédlő egyik sarkába. Figyelem, ahogy akkurátus mozdulatokkal elrendezi az evőeszközöket aztán lassan enni kezd. Én is így teszek. Az étel Isteni, a jambalaya csípős, de nem az elviselhetetlen fajtából és megvan benne minden ami belevaló. Még életemben nem ettem ilyen finomat. A sonka, a kolbász és a fűszerek elegyét jól egyensúlyozza a csirke, rák és rizs semlegessége. A vizem persze elfogy, mire a feléig érek, így visszasétálok egy újabb üvegért. Menet közben mosolyogva hallgatom, ahogy két szereplő éppen az én fenekemre tesz megjegyzéseket. Mivel dicsérnek nem árulom el nekik, hogy annak ellenére, hogy nem angolul beszélnek értem minden szavukat.

Kenzie is kedvet kap a tortához így hozz magának egy szeletet. Látom, hogy út közben megáll és beszél pár szót egy fiatal nővel. Aztán a másik asztalnál is így tesz. Szeretik amennyire látom, mert mindenfelől elnéző kedves pillantások követik. Amint visszaér mellém leül, és előhúzza a füzetét. Na most már nem bírok a kíváncsiságommal.

- Mit írogatsz? – kérdezem.

- Ha valaki csúnya szót használ annak fizetnie kell.

- Kinek?

- Hát nekem. Eleinte mindig azonnal odaadták, de aztán rájöttem, hogy sokkal jobb, ha felírom, és hét végén behajtom rajtuk.

- És tényleg fizetnek? – Ennek a pici lánynak? Felnőtt emberek? 

- Muszáj nekik – kuncog, gyermeki huncutsággal az arcán. – Bill mindenkinek megmondta.

- És mennyit? – hogy mennyi esze van…

- Hát az attól függ. A b betűs szó 1 dollár, a k betűs 2. Ha valaki többet használ egyszerre akkor általában 5-t írok fel.

- És gyűjtesz valamire? – kérdezem.

- Aha. Szeretnék egy laptopot. Már nem sok hiányzik, de nem biztos, hogy meglesz – kicsit elszontyolodik. – Mostanában a csúnya szavakat mindig más nyelven mondják ki.

- Tényleg? – Hát ez nem szép dolog. Átverni egy ilyen tündéri kislányt… aztán beugrik.

- Kenzie őket ott ismered? – mutatok arra a két férfire akik az előbb engem fixíroztak.

- Aha.

- Jó akkor írj csak fel nekik 5-5 dollárt. És neki ott – mutatok egy másik asztalra – neki mindjárt egy meg kettő meg öt… - számolok visszaemlékezve a fél perce hallott cifra káromkodásra, mert lefröcskölte magát a levesével - na neki a legjobb, ha mindjárt tizet írsz.

- Tényleg? – néz rám nagyra tágult szemmel. – Te értetted mit mondtak?

- Aha – bólintok.

- De jó – csillan fel a szeme, és rögtön könyvelni kezd. Aztán megfordul a három delikvens felé és megszólal. – Guri, Noel öt dollár. Lee, neked tíz.

Ők persze értetlenül néznek rá. Mint aki jól végezte dolgát újra a csokitortájának szenteli a figyelmét, akárcsak én. Csak éppen nem számítottunk arra, hogy ők se hagyják magukat.

- Kenzie, - kiabálnak át neki. – Most miért?

- Anna azt mondta olyan szavakat mondtatok amikért ennyi minimum jár.

- Tessék? Nem is igaz… - csúnyán nézek rájuk.

- Vous voudriez que je le répète qu'avez-vous dit ? – kérdezem, mire tátva marad a szöszi szája.

- Te beszélsz franciául?

- Oui. apparence si beaucoup. – Mintha nem lenne egyértelmű.

- Y en español? – jön a kérdés a másik asztalnál ülőtől.

- Por supuesto. – Mondhatni az anyanyelvem a spanyol, a nagyanyanyelvem.

Látom rajtuk, hogy csodálkoznak a dolgon és nem csak ők, mert a körülöttünk ülők mind engem bámulnak. Aztán egyszercsak azt veszem észre, hogy valami repül. Automatikusan hajolok félre, így mögöttem landol. Követem az útját, de még meg se látom azt akit eltalál már felismerem a hangját.

- Héé – Charlie, Cameron és egy hatalmas termetű srác áll mögöttem, akit még nem ismerek.– Ne kezdj ki a Volturi-val - mondja a mindig tréfás angol az őt eltalálónak. Azonnal felpattanok, és örömmel üdvözlöm őket.

- Szia Charlie, nekem szánta – közlöm vele, mert a támadó arcát látva ebben biztos vagyok.

- Anna, szépségem. Gyere majd én megvédelek – felkapva a levegőbe megölel, majd Cam is puszit nyom az arcomra. – Ő Daniel. A testőrség előállt, ha jól látom a legjobbkor. Mit vétettél, hogy máris rád szálltak, - int a fejével a három, most már egy asztalnál álló és gyanúsan sugdolózó alakra.

Miután bemutatkozok az ismeretlennek elmesélem a dolgot, ők meg nevetni kezdenek. Éppen indulnának az ebédjükért, de hirtelen vagy tizenöt galacsin röpül egyszerre. Az egyik pont homlokon találja Camet, mire hatalmas nevetés tör ki. Döbbenten nézem őket, aztán a támadókat, de nincs sok időm, mert jön a következő adag. Ezúttal még több. Merthogy már lányok is csatlakoztak hozzájuk. A sminkjük alapján ők is vámpírt alakítanak. A felhangzó kiáltásokból azt is megtudom, hogy a könyv szerint Cullenék mellett állnak.

De akkor én miért kapok? Elvégre az egyik barátnője lennék?!

De persze őket se kell félteni, pillanatokon belül hatalmas kavarodás támad. Mert megérkezik Jamie is és a négy srác nem hagyja magát. Én meg ugye, mégiscsak engem támadtak meg először, szintén nem. Még jó, hogy a kenyérből gyúrt kis golyók nem hagynak nyomot a ruhájukon… Szerintem az óvodás gyerekek érettebben viselkednek nálunk, de ez jelenleg senkit se érdekel. Kenzie is vidámnak tűnik, a tálca takarásában kimenekítem a tűzvonalból és utána ő szállítja az utánpótlást.

Aztán a csatának egyszercsak egy határozott hang vet véget.

- Mi az ördög folyik itt?

(Kellan szemszöge)

Annak örülök, hogy végre megtaláltam Annát, de a többiek viselkedését már nem értem. Vad csata folyik, amennyire látom megint vicces kedvükben vannak, mert Volturi kontra Cullen-barátok a két ellenfél. De a kedvesem miért a rossz oldalon áll? És Kenzie is. Figyelem, ahogy a kislány éppen átnyújt pár gombócot -az ott kenyér?- Anna meg azonnal dobja el, és közben egy tálcával védi mindkettőjüket. Lenyűgözve figyelem ahogy nevet, vidámnak és szinte gyermekinek tűnik. Már éppen készülök beszállni a küzdelembe amikor Bill hangja harsan fel mellettem.

Mindenki egy csapásra lemerevedik, csak Lee kezéből repül el az utolsó lövedék, pont a rendezőt találva el.

- Elment az eszetek? Könyörgöm, nem az óvodában vagyunk. Még jó, hogy nem tortával dobálóztok… - pár szempárban látom, hogy ez a lehetőség is felmerült bennük. – Ha mindenki végzett irány a nagyterem, úgy látom valamivel le kell kötnöm benneteket, hogy nyugalom legyen.

Páran akik csak most érkeztek zúgolódni kezdenek, úgyhogy negyed órát kapunk. Nesze neked tervek… ha enni is akarok abból semmi se lesz.

- Meg ne halljam, látni meg főleg ne lássam még egyszer – szól Bill utolsó mondata, de látom, hogy amint megfordul vigyorogni kezd.

Pont Anna mellé érek, megszólalni viszont nincs időm, mert Rob megelőz. A válaszát hallva döbbenten hallom, hogy az egészet tulajdonképpen ő okozta.

- Én csak eleget tettem pótanyai kötelességeimnek – feleli huncut mosollyal. – Kenzienek segítségre volt szüksége, és nekik ez nem tetszett, de az első lövedék Charliet találta el, - mutat az éppen ebédet választó Bewley felé.

Csöppet se tetszik, ahogy egymásra mosolyognak, kissé közelebb lépek Annához, mire a srác felemeli a szemöldökét. Bizony haver, jól gondolod. Hozzám tartozik, úgyhogy nem is próbálkozz.

Rob mondatára kapom fel a fejem, ez se tetszik jobban. Larry csak tartson távolságot. Egyáltalán nem kell a kedvesemre vigyáznia. Sőt a közelébe mennie se. Az már végképp kiveri nálam a biztosítékot, hogy Lee kifelé menet megöleli, és közli, hogy mindenképpen ott kell lennie az esti vacsorán. Mégtöbb ember aki őt akarja. És mindig olyan sokáig tartanak ezek az esték… szeretek bulizni, de ma szívesebben lennék vele kettesben. Illetve nem csak ma. Tényleg, most ugrik csak be, akkor biztosan az az idegesítő nőszemély is erre célzott. És akkor ő is ott lesz. Te jó ég!

- Miért nézel ilyen csúnyán? – hajol a fülemhez és néz rám kérdőn. Megérzem a citrusillatot és újra felötlik bennem, hogy valami kevésbé feltűnő helyet kellene keresnünk.

- Gyere velem – súgom neki, látom a szemében az örömet, de aztán mégse mozdul.

- Ebédeltél már? – kérdezi.

- Nem, de most a desszerttel kezdeném – felelem.

- Nem – döbbenten nézek rá. – Irány a pult, a desszert ráér estig.

- Nem ér rá – felelem azonnal – én most akarom.

- Aa. – Rázza meg a fejét. – Legyél jófiú, nem akarom, hogy miattam éhes maradj.

Nem tudom mit kéne bevetnem, amivel meggyőzhetném az ellenkezőjéről. A végső lökést az adja meg, hogy lesöpörve a székét leül és a tányérjának szenteli a figyelmét. Illetve bosszúsan méregeti azt, majd angyali mosollyal fordul hozzám.

- Hoznál nekem mégegy ilyet? – mutat a csokis finomságra, bekapva az utolsó falatot. Nagyot nyelek amikor meglátom, ahogy lenyalogatja a tejszínhabot a villáról, és azonnal elindulok.

Mire visszafordulok már többen is ülnek az asztalnál, de látom, hogy a mellette lévő szék üres. Éppen elindulnék oda de a nevemet kiáltó hang hallatán megtorpanok. Miért pont engem kellett kinéznie magának?

Nem veszek tudomást róla, de naná, hogy nem érdekli.

- Macikám, gyere, foglaltam neked helyet.

- Kösz, de velük eszem – mutatok a barátaim felé, és már le is huppanok a székemre.

Anna arcára nézve meglepődve látom, hogy villámló szemekkel méreget.

- Macikám? – kérdezi olyan hangon, hogy a vér is megfagy az ereimben. Ilyenkor szokott dührohamot kapni.

- Valaki nagyon szeretné, ha a maci bemenne a málnásba. Mármint az övébe – dühös pillantást vetek a megszólaló Cameronra, aki azonnal az ebédjének szenteli a figyelmét.

- Un ayudante, nosotros...
- Yo sólo... – mentegetőzök azonnal. Valóban csak azért mondtam neki pár napja, hogy egy asszisztens keres valakit, mert nem akartam, hogy félreértse.
- Hablamos de esto por la tarde aún – Este… csak már ott tartanánk, nem a beígért beszélgetés érdekel, de szívesen lennék már kettesben vele.

- Tehát akkor mégiscsak együtt vagytok? – kérdezi Charlie. Anna arca egy szempillantás alatt változik, és én se tudom megállni mosolygás nélkül. Szinte ragyog, látszik rajta, hogy boldog. És én is az vagyok. Annyira szeretem, hogy elmondani nem lehet. Figyelem a ragyogó zöld szemeit, a csábító ajkait, de már megint megzavarnak a gyönyörködésben.

Mindenki minket ugrat, de kit érdekel. Nagyokat nevetünk egészen Ash érkezéséig.

- Srácok, Bill üzeni, hogy húzzatok a nagyterembe. Itt meg mi történt, miből maradtam ki? – kérdezi. Pár szóval összefoglaljuk a lényeget, mindenki a saját verzióját. Megérkeznek Rob és Kris asszisztensei, nekik természetesen saját egyéni embereik vannak. Aztán jön May is, akin mi többi Cullen osztozunk.

- Kellan, na végre. Alig találtalak meg. – morog velem. De hát csak enni jöttem el. - Ash, drágám akkor te holnap délelőtt tízre gyere.

Sietve távozik, mert Nikki még hiányzik, de az ajtóból még visszafordul és az órájára mutogatva jelzi, hogy mi az amim nincs. Időm.

- Anna, jössz vissza? – kérdezi Rob, de a kedvesem csak megrázza a fejét.

- Nem. Ashsel maradok. És lehet, hogy visszamegyek vele a hotelbe, ha nem látod a táskám a lakókocsiban akkor elmentem. Akkor este vacsorázni megyünk? – érdeklődik, majd bólint. – Oké.

Feláll, megöleli a haveromat és már lépne felém amikor Kris közbelép.

- Nem kéne. – Valóban, nekem is csak most esik le, hogy milyen sokan vannak körülöttünk. Bánatosan indulok el utánuk, de az ajtóhoz érve még visszalesek. A telefonját nyomkodja, és nem is kell sokat várnom, hogy az enyém rezegni kezdjen.

Este bepótoljuk. Szeretlek. A.

Máris jobb a hangulatom, és boldogabban követem a többieket.

(Anna szemszöge)

Bánatosan nézek a távozó kedvesem után, én is szívesen maradtam volna vele kettesben egy kicsit, de azt nem hagyhattam, hogy kihagyja az ebédet. Annak ellenére, hogy van egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy a társaság most „büntiben”  van a kis csatánk miatt úgy gondolom jó móka volt. Úgy tűnt befogadnak, nem tekintenek kívülállónak és ez jó érzés. Az esti vacsorához is csak ezért érzek nagy kedvet, mert ha megismerem őket talán könnyebb lesz a beilleszkedés. Pedig szívesebben tölteném az estém Kellannel. Fel se fogtam a rengeteg új élmény miatt mennyire hiányzott az alatt a rövid idő alatta amíg a sminkje készült amíg meg nem hallottam a hangját. Úgy látom a többiek kedvelik, Kenzie is mosolyogva beszélt a bácsikájáról. És annak ellenére, hogy milyen csúnya pillantásokat vetett Charliera úgy láttam ő is csak ugratni akarta. Az mondjuk annyira nem tetszik, hogy néha úgy viselkedik, mintha más rám se nézhetne, beszélni meg pláne nem beszélhetne hozzám. Ezen a féltékenység dolgon még dolgoznunk kell.

Nem mintha én nem lennék az. Ó, dehogynem. Csak én jobban titkolom. Kivéve, ha az a felettébb idegesítő cicababa nem húz fel.

Méghogy macikám… oké azt megértem, hogy tetszik neki Kellan. Kinek ne tetszene? Dögös, a szemei vakítóan kéklenek, a teste akár egy görög szoboré, vicces, kedves és értelmes. És hozzám tartozik!!!  Úgyhogy jobb lesz, ha Maggie Grace sürgősen keres magának egy szabad pasit.

- Mit ártott neked az a torta, hogy halálra akarod szurkálni? – csendül fel Ash hangja mellettem. Most esik csak le, hogy milyen udvariatlan vagyok, teljesen elmerültem a gondolataimban, és úgy ülök itt mint a sült hal. 

- Semmit – felelem és bekapom a második szelet utolsó falatját, ami valóban elég érdekes látványt nyújt. – Végeztél mára?

- Aha, csak le kell mosnom a sminkem.

- És utána mit terveztél? – kérdezem, mert eszembe jutott valami, és remélem, hogy vevő lesz rá.

- Semmit, van talán valami ötleted? – csillognak a szemei. – Vásárolni megyünk?

Csak bólintok.

- És talán egy kis lazítást is beiktathatnánk vacsora előtt. Meg tudod nézni mikor végeznek a többiek?

Természetesen igennel válaszol, kér fél órát és pár pillanat múlva már itt sincs. Én viszont látva, hogy egy takarító már nekilátott a rendrakásnak a szinte teljesen kiürült teremben a segítségére sietek. A meglepődést nem tudja leplezni, és élénken tiltakozik az ellen, hogy a kezembe vegyem a seprűt. De nem olyan fából faragtak, mint aki ekkora kupit hagy maga után, arról nem is beszélve, hogy nála makacsabb emberek is próbáltak már meggyőzni párszor és nekik se nagyon sikerült, ha egyszer elhatároztam magam. .

Ash fél óra múlva valóban előkerül, közli, hogy a többiek úgy hét körül érnek a hotelbe, majd int, hogy szálljak be az egyik kocsiba és elindulunk felderíteni Baton Rouge legnagyobb bevásárlóközpontját.   

Szómagyarázat:

* Vous voudriez que je le répète qu'avez-vous dit? – Te beszélsz franciául?

* Oui. apparence si beaucoup. – Igen, nagyon úgy néz ki.

* Y en español? - És spanyolul is?

* Por supuesto. – Természetesen.