17. Újra…

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem tudtam betartani az ígéretem és a felrakás elcsúszott éjfél utánra. Mentségemre legyen mondva, a hétvégén 3 nap nem voltam gépközelbe (ez miatt komoly elvonási tüneteim is lettek) és ma is csak késő délután tudtam neki állni írni. Ennek ellenére elégedett vagyok, mert extra hosszú lett. A komikra a fejezet nagyjából válaszol, annyit azért elárulok előljáróban, hogy Kellan zaklatója nem AnnaLynne. Perpatvar várható, dehát úgy szép az élet, ha zajlik. Egy kérdésre válaszolva, Mark Zuckerberg csak egy kaland volt, nincs jelentősége, mindenki követ el hibákat, és a főhősömnek volt pár ilyen ballépése. Nem, a Facebookot nem Anna csinálta, a srác csak egy aprócska programot nyúlt le tőle, egy kis kiegészítő alkalmazást. Böbe, imádom a baracklekvárt, a nagyikám is mindig főz, áldja meg a Mindenható érte.

Mindenkinek aki még nyaralás előtt van kitartás, fogynak a napok. Akik már túlvannak rajta azoknak csak annyi, hogy emlékezzetek rá, milyen jó is volt. Mindenkinek ajánlom a figyelmébe, hogy jövő héten sziget fesztivál, irány bulizni. Én úgy néz ki ott leszek. Kesha, drágaságom, neked főleg jó pihenést, és sok ihletet, hogy utána csak úgy ontsd magadból a fejezeteket. 

Ennyi lenne, jó olvasást, a következővel igyekszem. 

Dicta 

(Anna szemszöge)

Reggel hat múlott és én fel-alá mászkálok az üres csarnokban. Csak páran lézengenek, korán van még. Indulnánk, Rob, Dean és Peter az egyik sarokban ül, de sajnos valakire még várnunk kell. Feléjük lesek, mind a három kómásan mered maga elé, igaz nem csodálom. Mi három után hagytuk ott a Beverly Hilton Hotelt és autóztunk vissza a Four Season’sbe. Csak egy gyors zuhany és átöltözés fért bele az időbe és már indulnunk is kellett a repülőtérre. A hajam még mindig az esti kontyba van felcsavarva, majd Baton Rougeba lebontom.

Baton Rouge… Kellan… ez a két dolog éltet, ez miatt rovom a köröket szakadatlanul. Aztán beugrik, hogy erre miért nem gondoltam előbb?! Ott két órával előbbre jár az idő, ha szerencsém van akár beszélni is tudok vele. Előhalászom a mobilom és már hívom is az ismerős számot. Alig csörög ki kétszer máris felveszi.

- Szia Cica. Ideértetek? – kérdezi, majd hallva a válaszom csalódottan sóhajt. – Még el se indultatok? Akkor ez megint egy hosszú nap lesz.

- Te csak dolgozz szorgalmasan, és észre se veszed és ott leszünk.

Beszélünk pár percig, közben egyre többen mászkálnak, évődünk, már a mai éjszakát tervezgetjük, amikor megérzem a karomon Rob kezét.

- Anna, indulunk – gyorsan elbúcsúzom, majd húzom magam után a bőröndömet. A gépet meglátva aztán lecövekelek a lépcső mellett. Kicsi, olyan hihetetlenül kicsi. Még azt is nehezen tudom elhinni, hogy elbír hét embert. Oké, Rob és Peter nem túl súlyos, én se vagyok az, a pilóták is testalkatuk szerint inkább vékonynak tűntek. Az ötödik utast még nem láttam, de Dean szerintem lehet vagy egy mázsa…

Két érzés között őrlődöm. Szívem szerint fel se szállnék erre a kis játékmasinára. De ha nem teszem, akkor vagy a menetrendszerinti járat –és ki tudja mikorra kapok jegyet- vagy a Jet. Telefon nagyapának, felkészíteni a gépet, ideérni LA-be, és utána Baton Rougeba. Talán, ha holnapra odaérnék. És ott a másik érzés, Kellant akarom, minél előbb. Úgyhogy lehunyom a szemem, erősen koncentrálok és mégis elindulok felfelé. Rob az ablak melletti üléshez terel, de aztán látva az arcomat azonnal csúszik belülre. Remeg a kezem, a szívem a torkomban dobog, próbálok valami kellemesre gondolni, de nehezen megy. Érzem, hogy valaki bekapcsolja az övemet, de nincs az a pénz, hogy kinyissam a szememet. Simogató ujjak és a mellettem ülő halk hangja próbál megnyugtatni.

Nem tudom mennyi idő telik el így, az agyam folyamatosan tömegszerencsétlenségeket, földbe csapódó repülőgépeket vetít elém. A hang távolról jut el a tudatomig.

- Anna, nyugodj már meg, felszálltunk, nem lesz semmi gond. – Rob folyamatosan zsörtölődik, és mintha aggódna valami miatt. – Csak azt tudnám Kellan mit mondott neked múltkor. Akkor bezzeg csak mosolyogtál és sóhajtoztál…

A kedvesem nevének hallatára és a felvillanó emlékképre ami erotikus ígéreteket idéz fel, mert Budapestről indulva ugye azokat suttogta a fülembe elhúzom a számat.

- Még jó, hogy nem tudod. Ha te is olyasmiket mondanál nekem valószínűleg kapnál egy hatalmas pofont.

- Miért? – kérdez rá.

- Azért, mert vannak dolgok amiket Kristennel kell megoldanod és nem velem.

- Aha… - leesik neki a lényeg, mert fülig érő szájjal vigyorog.

- Azt hiszem el kell beszélgetnem Bonnieval a kapcsolatunkról – az ismeretlen hangra azonnal felkapom a fejem. - Ő sose mondja azt nekem, hogy szexeljek mással, igaz én se hagynám neki, hogy valamelyik haverommal tegye ezt.

Egy kék szempárral találom szemközt magam, az előttünk lévő ülésről egy idegen néz hátra ránk.

Már megint egy kíváncsi angol…

(Rob szemszöge)

Úgy érzem állva el tudnék aludni. Hulla fáradt vagyok, az elmúlt napokban ugyan kicsit többet pihentem, de az éjjeli bulizás megint hazavágott. Főleg a tánc a végén… nem tudom, hogyan, de csak elérte amit akart és kénytelen voltam vele salsázni. Nagy szerencse, hogy rajtunk kívül még sokan kedvet kaptak és megtelt a táncparkett, így nem tűnt fel mindenkinek, hogy a lépéseim elég kuszák. A szállodába érve alig fél óra alatt összekaptuk magunkat, igaz nekem alig volt pakolnivalóm. Nem így Anna… már megint két hatalmas bőrönddel utazik, és természetesen az egyiket nekem kell cipelnem. Kivételesen csak a reptéren találkozunk a testőrömmel, ő is hazaugrott a csomagjáért, majd a kis váróba megyünk. Peter se tűnik kipihentebbnek, mint én. Egyedül az ír boszorka nyüzsög egyfolytában, gyanítom, hogy a haverommal beszél, mert az a mosoly ami az arcának nagy részét beborítja csak akkor jelenik meg, ha Kellan valahogy jelen van.

Jaime, mert ő az ötödik utas jó húsz perc késéssel érkezik meg, mert csak most ért be a repülője, azonnal a magángéphez indul, mi is követjük rövidesen. Csak arra vágyom, hogy végre alhassak, de ez nem megy ilyen egyszerűen. Jó azt már megszoktam, hogy Anna kicsit ideges fel és leszálláskor, de ilyen rossz állapotban még sose láttam. Amint leül összeszorítja a szemeit és görcsösen markolja az ülés karfáját. Semmire se reagál, az övét is én csatolom be, most hiába próbálkozom a viccekkel, mintha nem is hallaná amit mondok. Ebben valószínűleg lehet is valami, mert már régen elértük a repülési magasságot amikor végre rá tudom venni arra, hogy legalább felnézzen.

Csak a bűvös szót kell kimondanom „Kellan” és mindjárt magához tér. És ez okoz némi gondot, mert annyira csak rá koncentráltam, hogy elfelejtkeztem arról, hogy van itt valaki akinek fogalma sincs a mi egyességünkhöz. Na nem mintha attól tartanék, hogy megtudva az új információkat rohan a sajtóhoz, vagy a Summithoz, csak kicsit aggasztó, hogy egyre többen ismerik a titkunkat.

Amikor hátrafordul mindketten meglepődünk, szokás szerint Anna tér magához elsőként. Oldalba bök én meg kérdőn nézek rá.

- Gyerünk Rob, miért mindig én beszéljek. A te honfitársad…

Pár mondatban elmesélem az elmúlt hónapokat, és fogadom a gratulációt, amiért ilyen piszok nagy szerencsém van, hogy egyszerre két gyönyörű barátnőm van.

- Jaime Campbell Bower – mutatkozik be hátranyújtott kézzel.

- Anna Gádor-Mc’Gee – hangzik a válasz, mire a srác felugrik és nagy szemekkel bámul.

- Te ír vagy? – kérdezi meglepődve.

- Ahogy vesszük. Negyedrészt. – Gyorsan elmeséli a nemzetiségi családját és együtt örömködnek, mert Jaime egyik nagyszülője is ír felmenőkkel rendelkezik.

Oké, minden rendben, lehunyom a szemem, és alig fél perc múlva már húzom a lóbőrt.

Arra ébredek, hogy a fejem zuhan lefelé. Csönd van, Anna éppen felállt, ezért is borultam el, gyanítom már megint az ő vállán aludtam. Figyelem, ahogy nyújtózkodik, majd eltűnik a mosdó irányába a táskájával. Amikor visszaér, mintha kicserélték volna. Mosolyog, frissnek és üdének tűnik. Egy darabig… Lassan mindannyian magunkhoz térünk, utolsóként Peter a hangosbemondó hangjára, hogy kapcsoljuk be az öveinket. Újra látom a rettegést Anna arcán, és nem értem. Ennyire még sose tűnt zavartnak.

- Nyugi, mi a baj? – kérdezek rá. – Eddig nem féltél ennyire?

- Múltkor Wyoming felé viharba kerültünk – nyögi ki és megragadja a kezemet. – És az ilyen kicsi gépeken különben is mindig rosszabb…

Látom rajta, hogy szenved, és a szorításából ítélve nem kicsit. Semmi okosabb nem jut az eszembe, így jobb hijján elmesélem neki, hogy biztonsági okokból, most nem ugyanabba a szállodába fogunk lakni, mint amikor utoljára itt volt. De a hely nagyon jó, a szobáink egybenyílnak és gondoskodtam róla, hogy hatalmas ágyuk legyen. Ez a mondat kicsit felvillanyozza.

A repülőtéren már várnak ránk a kocsik, szintén a szigorodott biztonságra hivatkozva sötétített üvegű terepjárók. Mi hárman megyünk Annával és Deannel, elsőként érkezünk meg, pár pillanat alatt elintézik a bejelentkezését, kap egy kártyát és végre elfoglalhatjuk a szobánkat. Odafenn már nyoma sincs rajta a szorongásnak. A „mi” oldalunkon megyünk be, de amikor rámutatok az ajtóra már megy is arra felé. Követem és még éppen elkapom azt a pillanatot amikor az ágyra veti magát. Aztán a hátára fordul, rugózik párat, majd vigyorogni kezd.

- Jól választottál… megfelel. – Nem sokszor láttam ennyire gyerekesen viselkedni, talán soha, de kifejezetten tetszik. Aztán a párnára nézek, és nem értem a dolgot.

- A francba…

- Mi van? – kérdezi a nélkül, hogy felülne.    

- Arról volt szó, hogy tegnap áthúzzák az ágyat, mert előtte a biztonság kedvéért hol itt, hol a másikban aludtunk. De úgy látom nem történt meg. Majd amíg ebédelünk...

Felül, vizslatja az ágyat, ráncolja a homlokát, majd felkap egy párnát és megszagolja.

- Áthúzták.

- Miből gondolod? – kérdezek rá.

- Először is csak az egyik oldal gyűrött, amiből logikusan következik, hogy csak azon az oldalon aludt valaki. Márpedig ti ketten tuti, hogy összegyűrtétek a lepedőt rendesen…

Fogalmad sincs róla, mennyire…

- Másodszor a párnán érzem Kellan after shavejének illatát és ő mindig azon az oldalon alszik – közli magabiztos arccal, majd szinte azonnal vált. A szemei könyörgően néznek rám.- Te Rob… - ajajj, nem tetszik ez nekem – kérhetnék valamit?

Ettől féltem…

(Kellan szemszöge)

Nem tudok mit kezdeni magammal. Lassan percenként lesek az órámra, de az idő csak vánszorog. Pedig én siettetném, menni akarok. Átölelni Annát és elfelejteni a mai napot úgy ahogy van.

A reggel… na az katasztrofálisan indult. Nem elég, hogy erősen másnapos voltam még a látogatóm is… Bár nagyon remélem, hogy értett a szóból. Maggie már az első találkozásunknál kiszúrt magának, de akkor a ragaszkodását még annak tudtam be, hogy új a stábba, és velem egyszer már találkozott. De amióta a múlt héten együtt utaztunk LA-ből nem tudom levakarni magamról. Pedig mindent megpróbáltam, komolyan. Az este örültem, hogy miután beszéltem neki a gyönyörű barátnőmről „Susanaról” végre nem követett. Persze most már értem a dolgot, azért nem volt a többiekkel, mert már akkor is rám várt. A szobámban. Reggel mikor megláttam kis hijján szívinfarktust kaptam, aztán ezúttal félreérthetetlenül közöltem vele a véleményemet és úgy ahogy volt fehérneműben kiraktam a folyosóra. Bízom benne, hogy ezzel vége a dolognak, bár őszintén szólva nem vagyok benne biztos.
Megint a karomra nézek, négy óra. A következő jelenetem ötre van kiírva, ő pedig már biztosan megérkezett…

- Na mi van, ennyire megviselt az éjszaka – lép mellém Guri. – Elég gyűröttnek nézel ki. Megviselt Maggie baby, mert reggel mintha tőled lépett volna ki.

- Nem én csak…

- Onnan bizony, - hallom Lee nevető hangját. A fenébe, hát már mindenki erről beszél? És folytatja. – Haver, ha legközelebb ki akarod dobni ne reggel fél hétkor tedd, és főleg ne ilyen hangosan. Nem jól teljesített a kicsike?

- Nem, - mentegetőzök azonnal – én nem a szobámban aludtam, csak reggel mentem vissza, és ott találtam.

Látom az arcukon a hitetlenkedést. A francba, ha ez végigmegy a stábon, soha nem mosom le magamról.

- Miért te hol aludtál? – jön a kérdés, mire kapásból válaszolok.

- Kris szobájában, az este beszélgettünk kicsit…

- Ezt mostanában így hívják? – Atya ég, csöbörből vödörbe estem.

- Nem, mármint, tényleg csak beszélgettünk, meg ittunk pár sört, és inkább maradtam. De nem vele aludtam… Van barátnőm, és hamarosan meglátogat.

- Jó neked, az én feleségem nem tud jönni.

- Ja,  az enyém se – mondja Guri és a hátam mögé néz. - Mindenki nem lehet olyan szerencsés, mint Pattinson, hogy a barátnője vele jön.

- Rosszul választottatok srácok, - hallom meg a haverom hangját a hátam mögül és azonnal megfordulok. Ott állnak mögöttem, alig egy méternyire. A szemem csak Annát látja. Gyönyörű. Farmert és azt a pulcsit viseli, amit annak idején Londonban, az egyik vállát szabadon hagyja, a haja kibontva, a szemei csak úgy ragyognak. Nem tudok betelni a látvánnyal lépnék felé, de egy alig látható apró fejmozdulattal megállít. És leesik, nem szabad. Úgyhogy megvárom amíg, Rob bemutatja a srácoknak, de hirtelen mintha mindenki csak erre várt volna csoportokban érkeznek az emberek. És mindenki őt akarja. Tüneményes ahogy bemutatkozik, a veleszületett bájjal társalog mindenkivel, csak sokára ér el hozzám, puszit nyom az arcomra, egy pillanatra hozzám simul. Elég megéreznem a citrus illatát és a csupasz bőrét a kezem alatt már kész vagyok.

Többet akarok, mindent. Átölelni, szeretni kifulladásig.

De nem tehetem, főleg, mert már tovább is lépett. Jay bezzeg ölelheti, megforgatja a levegőben. Utána meg Nikki ragadja magával, én meg csak nézek utána.

- Élőben még szebb, mint a képernyőn – hallom magam mellől, nem válaszolok, azzal vagyok elfoglalva, hogy megfejtsem miért volt ilyen távolságtartó velem.

Aztán leesik.

A büdös életbe.

Hallotta.

És lehet, hogy most azt hiszi, hogy én meg Maggie… meg kell keresnem. Sietve búcsúzom el a többiektől, de mintha a föld nyelte volna el. Végigjárok mindent benézek Nikkihez, Jayhez, Krishez. Utóbbinak még felhívom a figyelmét arra, hogy jó lenne, ha zárná az ajtót, mert nem lenne szerencsés, ha a következő benyitó is azt látná, hogy Robbal csókolózik. Végre eszembe jut, hogy telefon is van a világon, és Anna ugye mindig magánál hordja az övét. Beütöm a számát, de mire kicsörögne megjelenik Ash. Kiveszi a kezemből és húz magával.

- Ash, most nem érek rá – próbálom megállítani, de apró termete ellenére képtelenség.

- Gyere csak Kellan Lutz, beszédem van veled… - már megint az a hang, aminek nem lehet ellent mondani. Belök a lakókocsija ajtaján és bezárja az ajtót, majd csípőre tett kézzel áll előttem. – Jó lenne, ha megmagyaráznád, mit kerestél az éjjel Kris szobájában és az a ribanc Maggie Grace mit a tiédben reggel?

Komor képpel néz rám.

- Én nem, Ash nem történt semmi mi csak… - mentegetőzök, pedig nem is követtem el semmit.

- Nem nekem, - vág közbe – hanem neki.

A háta mögé mutat én pedig mielőtt meglátnám, már tudom, hogy Anna áll ott.

(Anna szemszöge)

Látom Rob arcán a megkönnyebbülést, amikor meghallja, hogy csak ki akarok menni a forgatásra. Egyértelmű, hogy miért illetve kiért vágyom oda. Ő se tiltakozik az ellen, hogy pár órával előbb láthassa Krist, azt bezzeg már nehezményezi, hogy a zuhanyozásra is időt akarok pazarolni, de ebből nem engedek. Köztes megoldás születik, én célba veszem a fürdőt, ő beszél Deannel és rendel ebédet. A végén mindannyian ő, én, pincér, testőr egyszerre érünk a nappaliba. Szinte rágás nélkül nyelünk mindketten, -még jó, hogy a César salátával nincs sok gond- és az ötlet elhangzása után negyven perccel már újra kocsiban ülünk.

Bámulok kifelé az ablakon de az eszem már nála jár.

Vajon örül majd? Én is hiányoztam neki, úgy mint ő nekem?  

Rob még az első ideutazásomkor csináltatott nekem is egy belépőkártyát, de eddig nem volt módomban használni. Igaz, most is elég meglátnia az őrnek az anyósülésen feszítő Deant és kérdés nélkül enged át bennünket a kordonon. Rajongók állnak körben, kíváncsian nyújtózkodnak, de belátni nincs esélyük. A hely nem hasonlít azokhoz, ahol eddig jártam. Itt sokkal többen nyüzsögnek, egymás nyomában állnak az autók, a lakókocsik. Hatalmas épületek, mindenhova ponyvák vannak kifeszítve, eltakarva a belátást az idegeneknek. Amint megáll a kocsi kiszállunk és már gördül is tovább. Innen is, onnan is, kiáltások hallatszanak, a testőrt legalább annyian köszöntik, mint a mellettem álló „barátomat”. El is tűnik valamerre, mi ketten pedig a legnagyobb épület felé indulunk.

- Ez itt a fő stúdió, - enged be egy ajtón Rob. – Itt van az edzőterem és a megbeszéléseket is itt tartjuk legtöbbször – magyarázza és átölelve a derekamat integet valakinek. Mindenfelől emberek jönnek-mennek, vele kezet fognak, megveregetik a vállát, célzásokat tesznek arra, hogy értik már miért utazott el csütörtökön, biztos miattam és nem is volt semmi utóforgatás. Méregetnek, amikor bemutat kedvesek, de nem is leplezik, hogy kíváncsiak arra, vajon mivel foghattam meg magamnak a nagy Robert Pattinsont.

Csak lassan fogynak körülöttünk, mosolygok rendületlenül, de közben az ujjaim már türelmetlenül dobolnak az oldalán. Rám néz, vigyorogni kezd, majd a fülemhez hajol.

- Jól van már, nyugi, rögtön megyünk. – Nem örülök, hogy ennyire nyilvánvaló mit akarok, de alig bírok magammal. Hat napja nem láttam, csak a monitoron. Nem hallottam a hangját, csak a telefonon át. Hat napja nem ölelhettem át, nem éreztem a csókjait a számon…

Hirtelen indul meg és pár lépés után kinyit egy ajtót. Egy társalgószerűségbe lépünk, a kanapén ül valaki, előtte ketten állnak. Még nem fedeztek fel bennünket, hallom, hogy beszélnek, de nem jut el a tudatomig, hogy miről. Mindkettő fehérre van maszkírozva, ebből arra következtetek, hogy vámpírt alakítanak. Aztán ahogy az addig háttal ülő megszólal csak rá fókuszálok. Szinte szuggerálom, hogy forduljon már meg és nézzem rám. Rob finoman megszorítja a derekamat, felé kapom a tekintetem.

- Óvatosan – figyelmeztet, de alig figyelek rá.

Már attól gyorsabban ver a szívem, hogy hallom Kellan hangját, amikor végre felém néz iszonyatos erővel kezd el verni a pulzusom. Csak őt látom, próbálom leellenőrizni, hogy minden ugyanolyan-e rajta. A vámpírsmink ellenére ugyanúgy emeli meg a szemöldökét, ugyanúgy babonáz meg a szemeivel, ugyanabba a pimasz mosolyba húzódik a szája. Ha nincs az előbbi figyelmeztetés most röpülök a nyakába, látom, hogy ő is erre készül, de jelzem, hogy nem lehet. Érti mire gondolok, nehezen, de türtőztetjük magunkat. Óráknak tűnik amíg sikerül a közelébe érnem, itt is meglepnek bennünket, –Lee, Guri, Natasa, July, Al, Rami- kapkodom a fejem, próbálom megjegyezni a neveket, társítani az arcokkal, és közben nem téveszteni szem elől a legkedvesebbet mind közül. Amikor végre elé érünk, Rob lazán megveregeti a vállát, engem kicsit közelebb tol hozzá, majd a tegnap estéről kezd bele valami sztoriba.

- Szia Kellan – ölelem meg és nyomok egy barátinak szánt puszit az arcára.

- Szia Anna – súgja a hajamba, és egy pillanatra magához szorít. Ha csak rajtunk múlna, tovább is tartana, de hangos zsivajjal megérkezik Nikki, őt követi Jay és gyengéden, de határozottan eltávolítanak bennünket egymástól.

Nikki megragadja a kezemet és húz magával, vetek egy pillantást a vállam felett hátra, áll árván, a tömeg közepén és engem néz. Szívem szerint kitépném magam a barátnőm szorításából, de mielőtt megtehetném, belök egy ajtón.

Ott Kris ugrik a nyakamba, majd sietve el is tűnik. Őt követi Ashley aki elsőként elrablómra les.

- Még éppen időben érkeztünk Jayjel – közli a ki nem mondott kérdésre, majd nem folytatja és körbelesve megértem miért. Egy hatalmas helyiségben vagyunk, körbe sminkasztalok, most is többeken dolgoznak és a legtöbben minket, illetve, hogy pontos legyek engem vizslatnak. Kivétel nélkül nők, akik tüzetesen végig nézik a hajamtól a cipőmig az összes porcikám. Kicsit kihúzom magam, már csak azt erőviszonyok miatt is, Ash pedig a maga szeleburdi módján végigvezet. Vannak köztük szereplők, sminkesek, fodrászok, maszkmesterek. Az egyik csaj a hajamat húzza ki, és meglepetten néz rám amikor a kérdésére közlöm, hogy igen, ez a természetes hajszínem. A másik a szemeimmel van elfoglalva, és megemlíti, hogy hiába mondta Rob, nem akarta elhinni neki, hogy nem hordok kontaktlencsét. Egy darabig tűröm, hogy babaként bánjanak velem, leülök Ash mellé aki vidáman meséli, hogy Luca szerda este ideér, és, hogy amikor beszélt vele, említette, hogy Marcoékhoz kisfiút hoz a gólya. Lelkiismeret furdalásom támad, mert én szilveszterkor beszéltem velük utoljára, de amikor az egyik lány Kellant említi és valami Maggiet újra csak rá tudok gondolni. Mivel éppen végeznek a sminkével és felpattan azonnal a füléhez hajolva érdeklődöm.

- Ash, hol szoktál átöltözni?

- A lakókocsimban - feleli.  Nagyszerű.

- Egyedül használod? – kíváncsiskodom tovább.

- Aha – Jobb már nem is lehetne. Látom, hogy rájött mit akarok, az arcán nagy mosoly jelenik meg, magával húz, és egy perc múlva már valóban egy kényelmesen berendezett helyiségben találom magam. Kanapé, asztal, szék, hűtő, egy nyitott ajtó mögött fürdőt látok. Szélvészként távozik, visszaszólva, hogy itt várjam meg. Hát nem is mozdulnék el, főleg, hogy tudom nemsokára Ő is idejön. Villámgyorsan ellenőrzöm a hajam és a sminkem a tükörben. A tenyerembe fújok, oké, lehelet rendben. Hol vannak már?!

Mire végre belépnek az ajtón az idegeim már pattanásig feszülnek. Hallom, hogy a barátnőm valami magyarázatot követel tőle, de én csak Kellan arcára koncentrálok. Pillanatok alatt érzelmek sokasága villan át rajta. Öröm, vágy aztán bűntudat és eltökéltség.

Nem értem miről beszél és őszintén szólva jelenleg nem is érdekel. Csak egyetlen dologra vágyom de arra nagyon. Ezt vele is közlöm, de mintha fel se fogná mit mondtam csak bólint és folytatja. Döbbenten állok, és nem értek semmit, aztán mivel még mindig nem reagált kezdek dühös lenni.

(Kellan szemszöge)

Amikor meglátom egy pillanatig csak nézek rá, aztán leesik mit mondott Ash. Tudom, hogy ez elég gáz, már azon is csodálkoztam, hogy a társalgóban nem kérte számon azt, amit hallott.

- Nézd Cica, ez nem az amire gondolsz – kezdek bele. – Én nem aludtam együtt azzal a szukával, mást meg főleg nem… - csak mondom a magamét, a szemében érdeklődést látok. Az jó, legalább még nem vágott hozzám semmit. – ...a gépen egész idő alatt nem hagyott békén, és azóta folyamatosan követ.

- Kellan, megtennél nekem valamit? – szólal meg, mire azonnal bólintok. Ez nem kérdéses, amit csak akarsz…

- Én tényleg mindent megpróbáltam beszéltem neki rólad, illetve nem rólad, hanem a barátnőmről. – Megemeli a szemöldökét. A büdös életbe, szedd össze magad Kellan, mert ez egyre rosszabb. – Illetve érted Susanaról. És utána másnap, ami tegnap volt, úgy tűnt, mintha felfogta volna.

- Megcsókolnál végre? – mondja, de nem tetszik a bosszús tekintete. Nem veszíthetem el egy ilyen hülyeség miatt.

- És csak reggel mentem vissza, a srácok ezt említették, de nem tudtam hogy ott van, komolyan, és ki is dobtam azonnal, szóval semmi okod arra, hogy haragudj rám…

- Kellan Lutz – ajaj, nagy a baj, csak úgy villámlik a szeme. – most komolyan könyörögnöm kell azért, hogy hat nap után ide gyere és megcsókolj végre?

Hogy mi van?

Most jut csak el a tudatomig, mit is mondott. Most és az előbb is. Csókoljam meg. Ha haragudna nem kérne ilyet. És tényleg, hiszen annak ellenére, hogy most kicsit bosszúsnak tűnik mosolyog. Mázsás kő gördül le a szívemről.

- Jaj, Cica. – Azonnal magamhoz rántom, talán kicsit erősen is, de látszólag nem bánja. Sőt úgy tapad hozzám, mintha sose akarna elengedni, ami ellen nem is nagyon tiltakoznék. Csókolom ahol csak érem, ahogy a kezem a derekára csúszik megérzem a meztelen bőrét a kezem alatt és azonnal megkívánom. Érezni akarom minden porcikáját, kívül-belül. – Úgy hiányoztál…

Ő is ez suttogja, megremeg a lábam a vágytól, leroskadok a kanapéra és magammal húzom. Az, hogy azonnal lovagló ülésben rám helyezkedik, hogy az elcsúszott pulcsi alól kilátszik a fehérneműje és a belőle kidomborodó mellei csak tovább kínoznak. Legalább ennyit had tegyek meg. Végighúzom rajta a nyelvemet, és kezeimmel a hátát simogatom.

- Kellan, mikor kell visszamenned? – kérdezi, mire kelletlen de felemelem a fejemet. Az órámra nézek, majd válaszolok.

- Kb. fél óra múlva.

- Az jó, az még rengeteg idő – feleli. Felpattan, amit rosszul viselek, majd az ajtóhoz megy és egy szempillantás után már újra előttem áll. Nem értem mit akar, de már újra az ölemben van. Arra eszmélek fel, hogy a póló már nincs rajtam, ő pedig éppen beleharap a mellbimbómba. Lehetek én ennyire szerencsés? Vajon arra gondol amire én? Meg kell tudnom.

- Várj, Cica – azonnal felkapja a fejét, a szemeiből vágy sugárzik, amit azonnal felvált a csalódottság.

- Te nem akarod? – kérdezi, és itt van végem. Elég egy mozdulat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ez mennyire nem így van. A következő percekben aztán a szavakat felváltják a sóhajok, a csendesnek szánt nyögések, a csókok, a simogatások. Nem tudok betelni vele, Tépjük le egymásról a ruhát, próbáljuk minél közelebb vonni magunkhoz a másikat. Egyszerre sóhajtunk fel amikor végre elmerülök benne. Nincs ennél szebb dolog. Szeretkezni azzal, aki a legfontosabb nekem jelenleg a világon. Érezni a belső lüktetést, a testének apró rezdüléseit, hallani a gyönyörének hangjait, és látni az arcát miközben mindketten egyszerre repülünk a menny felé.

Kapkodva a levegő után ülünk már percek óta, ő se mozdul én se akarok. Jó így. Összefonódva, őt ölelve. Hirtelen halk kopogás hallatszik, majd egy tétova hang.

- Kellan, Anna. Lassan ki kéne jönnötök.

Annára nézek, látom, hogy elpirult amit nem értek mert percekkel ezelőtt még nem volt ilyen szégyellős. Rá is kérdezek mire, zavartan kérdez vissza.

- Szerinted egész idő alatt itt volt? – kinevetem, mire sértődötten fejbe csap, és már talpon is van. Ennek mondjuk annyira nem örülök, de igaza van nincs mit tenni. Próbáljuk rendbe szedni magunkat, majd mikor késznek nyilvánítjuk egymást még utoljára magamhoz húzom és megcsókolom. Csak éppenséggel nem tudom abbahagyni.

- A fenébe, srácok, Ne csináljátok ezt. Gyertek már ki… - hallatszik be Ash morgása, és a következő mondatára mind a ketten felnevetünk.

- Na menj, én majd később követlek.

Kelletlenül, de így teszek, csatlakozom a többiekhez, Rob cinkos mosolyából ítélve az elmúlt fél órát egyformán töltöttük. A lányok kiegészülve Nikkivel és Kristennel pár pillant múlva csatlakoznak hozzánk. Próbálom letörölni az arcomról a Jay szavaival élve „kielégült mosolyt”, de nehezen megy. Főleg, hogy Anna úgy helyezkedik beszélgetés közben, hogy egyszer csak mellettem van és a fülemhez hajol. Viszont amint meghallom a kérdését, meghűl bennem a vér.

Bajban vagy Kellan…

(Anna szemszöge)

- Jaj, Cica… - hallom az ismerős becézést, és végre valahára két lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot és a számra tapad. Kiszakad belőlem egy sóhaj, annyira hiányzott már ez. Az enyémmel játszó nyelve, a bőrömet cirógató ujjai. A falhoz préselő izmos teste. A hajába túrva vonom még közelebb magamhoz, és hosszú percekig faljuk egymást. Az ájulás kerülget amikor végre elvállunk egymástól, mindketten kapkodunk a levegő után. Persze nem sokáig, hirtelen távolodik el tőlem a kanapéra huppan és engem is húz magával. Úgy helyezkedem, hogy szembe kerüljek vele,

- Istenem Anna, meg akarsz ölni – hallom a hangját, de nem értem a kérdést. Aztán követem a tekintetét, és vigyorogni kezdek. Nem véletlenül vettem ezt a felsőt fel az alatta lévő mídert meg pláne nem. Látom rajta, hogy a látvány tetszik neki, nekem meg az, ahogy a száját végig húzza a dekoltázsomon. Az ajtó felé sandítok, a zárban ott a kulcs. Tudom, hogy rizikós amit tenni akarok, de nem hiszem, hogy kibírom estig. Annyira vágyom rá! Olyan régen érhettem hozzá, arról nem is beszélve milyen régen nem szeretkezhettünk. Nem vagyok egy nimfomán nő, de Kellan bármikor a kísértésbe tud vinni.     

Most és itt akarom. Elégedetten hallom, hogy van vagy fél óránk, ami rengeteg idő. A tettek mezejére lépve pattanok fel, gondoskodom arról, hogy senki se tudjon ránk törni. Amikor visszaérek újra ugyan oda ülök, de közben megszabadítom az első ruhadarabjától. Elég meglátnom a mellkasát, a kemény feszes izmait elvesztem a fejem, szerencsére itt nem borítja festék, így végighúzom rajta a nyelvemet. Viszont amikor megállít, akaratlanul is megharapom. Csalódott vagyok, hát elég volt hat külön töltött nap és máris megunt.

- Dehogynem akarom… - néz rám és megcirógatja az arcomat. – Ez szerinted itt mitől van?

Az öléhez szorít és minden kétségem elszáll. Az ujjai már a pulcsimat húzzák felfelé, én a nadrágját gombolom. A szánk újra és újra egymásra talál, miközben a kezeink sietve próbálják megszabadítani a másikat a ruhadaraboktól. A melltartóm repül valamerre, miközben a farmeromat vetem le, a keze már a bugyimba csúszik. Felnyögök amikor megérzem az érintését, és azonnal húzom le azt is. Nincs türelmem kivárni, hogy levetkőzzön, a nadrágja és az alsó csak a bokájáig jut, én pedig fölébe kerülök. Amikor végre megérzem magamban elégedett sóhaj szakad fel belőlem, ránézek és a szívem csordultig telik. Az arcomat a két kezébe fogva csókol meg, a szeméből gyengédség és az a szerelem sugárzik amit én is érzek iránta. Lassan kóstolgatjuk egymást, de elég az, hogy a tenyere a mellemre simuljon és újra felszabadulnak a gátlásaink. Amik talán nincsenek is. A keze a fenekemre simul és határozottan ösztönöz gyorsabb mozgásra, nem mintha sok biztatásra lenne szükségem.

 A gyönyör közeledtével bár próbálkozom, csak nehezen megy, hogy ne tudja meg a fél környék, hogy mit is művelünk idebenn.

Kicsit nehezményezem Ash kopogását, jó lett volna még egy kis idő, aztán belegondolva, hogy lehet, hogy egész idő alatt itt vigyázott nehogy lebukjunk… Remélem, hogy legalább nem hallótávolságon belül tette.

Egyikünknek se akaródzik felöltözni, de nincs más választásunk. Meglátva a mellkasát díszítő harapásnyomot, -nem tehetek róla, ő volt kéznél, illetve szájnál- elszégyellem magam, hát még amikor felfedezem a hátát díszítő karmolásokat.

Remélem, hogy mostanában nem lesz olyan jelenete amiben félmeztelenre kell vetkőznie.

Ash újbóli felbukkanásakor már éppen távozna, de meghallva a mondatát mindketten kuncogni kezdünk.

- A fenébe, nem elég, hogy ti ketten itt jól érzitek magatokat, én meg bepisilek itt kint.

Ezt persze nem szeretnénk, így Kellan egy utolsó aprócska puszi után a fülembe súgva, hogy este folytatjuk távozik. Én leülök a kanapéra, jobb kerülni a feltűnést, majd később követem. Ashley amint bejut beiszkol a fürdőbe, amikor kijön elégedetten vigyorog rám.

- Látom akkor a magyarázata meggyőző volt… - nem tudja folytatni, mert megérkezik Kris és Nikki és rákérdeznek, hogy nem akarom-e megnézni a felvételt. Azonnal rábólintok, követem őket és töröm a fejem. Milyen magyarázatról van szó? Aztán beugrik, hogy Kellan mentegetőzéssel kezdte. Amikor megérkeztünk a két srác, Guri és Lee, ha jól emlékszem is egy csajt emlegetett. Itt valami bűzlik…       

Nem szólok semmit, csak magamban próbálom összeilleszteni a mozaik darabkáit. Valaki a pasimat akarja. És ezért meg is tesz mindent.

Odakinn nagy a nyüzsgés, én azonnal Robot veszem célba aki szerencsére Kellan mellett áll. Jayjel beszélek pár szót, megemlíti, hogy a srácok, mármint a zenekar még mindig a városban dolgozik, valamelyik nap elmehetnék vele próbára. Amikor úgy érzem nem feltűnő, a kedvesem mellé lépek. A füléhez hajolva teszem fel a nagy kérdést.               

- Ki az a Maggie baby? – mert ezt a női nevet említették az elmúlt egy órában többször is. Hallom ahogy elakad a lélegzete, látom ahogy lemerevedik. A válasz viszont elmarad, mert valaki hangosan a nevemet kiálltja. Azonnal a felém rohanó srác felé fordulok.

- Anna, Istennő vagy!!! - nevetve hagyom, hogy felkapjon és forogjon velem. Tudom minek örül és én is boldog vagyok, hogy sikerült teljesítenem a húgom és a jelek szerint Taylor legnagyobb vágyát. Mindenki minket néz, nagy nehezen rak csak le, és éppen kérdezősködne, amit meg kell akadályoznom, mert mások ugye még nem tudnak a dologról.

De erre mégse kerül sor, mert a hátam mögül egy soha nem hallott hang szólal meg.

- Ő tehát a titokzatos barátnő… - lassan fordulok az érkező felé. Nézem ahogy közeledik, nem tudom ki ő, dehogy nem vagyok a szíve csücske az egészen biztos.