20. Rossz ébredés…

(Rob szemszöge)

Még jó, hogy az este mind a ketten megígértük, hogy beállítjuk a telefonunkat...

Így nem csak én vagyok a hibás, mondhat bárki bármit. Persze egyikünk se tette meg, ezért kell most kapkodunk fejvesztve miközben Anna morgolódik és félkómásan közlekedik a két szoba között.

Nem az én hibám! De komolyan! Előző éjjel nem aludtunk a díjátadó miatt. A gépen nem lehetett rendesen pihenni, az este meg elég későn keveredtünk ágyba, és akkor se az volt az első dolgunk, hogy aludjunk. Először is kaptam egy fejmosást. Pedig elsősorban rá gondoltam, amikor ellenkeztem a bált illetően.

Kris már a vacsorakor is a fülembe súgta, hogy ez a legkevesebb amit megtehetünk, és amint kettesben maradtunk bővebben is kifejtette.

- Rob, tartozunk neki ennyivel. Annyit segített és segít nekünk és mégis most se magának kér szívességet. És megértem miért szeretné, hogy Kellan ott legyen. Láttad, hogy néznek egymásra. Az a legjobb amikor azt hiszik senki se figyeli őket. Nekünk is nehéz, de nekik szerintem most még rosszabb. Mi már beleedződtünk, de ők még nem. – Hihetetlen, hogy ugyan azt mondja, mint amin én is tűnődtem nemrégen. Azonnal mentegetőzni akartam, de félbeszakított. Hiszen, tudom, hogy mennyire hálásnak kell lennem nekik, csak ne lenne az a fránya bál.

- Mind a kettő elég szenvedélyes ember és nehéz visszafogniuk magukat, a kedvünkért mégis megteszik. Kellan az este eléggé maga alatt volt, és én megértem. Nem jó látni, hogy az akit szeretsz mással ölelkezik – nem akartam, hogy ilyesmire gondoljon, de persze azt se hagyta, hogy kinyissam a számat. Túl sokat van Anna közelében. Ő is mindig belém fojtja a szót… 

- Tudom, hogy nincs köztetek semmi, - folytatta és ez jól esett. - Fölösleges bizonygatnod. De akkor se jó azt látni, hogy Anna áll melletted és én még mindig a kislány vagyok az Alkonyatból. Ő felnőtt nő én meg egy sört se kérhetek nyilvános helyen. Ő határozottan válaszol a kérdésekre én meg csak dadogok, vagy percekig fontolgatom, mit is kéne válaszolnom.

- De kicsim… - hosszan győzködtem szóval és tettekkel, mennyire nem érdekelnek ezek a különbségek, mert hiába a boszorka minden előnye ő az aki nekem igazán számít.

- A bált meg csak túléljük. Azt mondta, nem muszáj mutogatni magunkat. Mi az a pár tánc, ahhoz képest, hogy megint eltűnhetünk pár napra.

- Pár tánc? – néztem rá döbbenten. – Egyről volt szó.

- Jaj, Rob, ne legyél már ilyen fafejű – dorgált meg azonnal. – Annával muszáj lesz táncolnod a látszat miatt. De illene Ginával, és minimum az édesanyjával is. És hátha akad még ott olyan személy akit esetleg lesz kedved megforgatni.

Azonnal eszembe jutott, hogy az a személy éppen kartávolságnyira van tőlem és megpörgettem párszor. A nevetéstől az ágyban kötöttünk ki, és mivel utalva a délutáni mondatomra felszólított, hogy ideje bebizonyítanom azt a fenemód kitartó állóképességemet az ébresztő beállítása elmaradt.

És ezért kapkodunk most itt, holott már régen a helyszín felé kéne robognunk és nem hallgatni a testőreink morgolódását. Reggelire már nincs idő, amíg a sminket kenik fel bekapok egy szendvicset amit Tina, az asszisztensem nyom a kezembe. Most ugrik csak be, hogy ő még nem is ismeri a „barátnőmet” , tegnap nem dolgozott, mert ugye én se. Azt tudom, már az este megbeszéltük, hogy Anna csak ebéd előtt jön ki, mert a haverom délelőtt szabad.

De aztán persze minden máshogy alakul…

(Anna szemszöge)

Kopogásra ébredek, amit hamarosan hangos dörömbölés vált fel. Kellan is mocorogni kezd, igyekszem a lehető leggyorsabban eljutni az ajtóig, közben magam köré tekerem a paplanomat.

- Mi van? – nyitom ki az ajtót cseppet se kedvesen nézve az előttem álló Larryre.

Ő az ajtószámot aztán engem néz, majd végre megszólal.

- Én csak Kristent keresem.

- Másik ajtó – mutatom neki, de ott éppen Dean próbál bejutni.

A büdös életbe Pattinson, kinyírlak…

- Gyere – intek a testőrnek és tapogatózva jutok el az átkötő ajtóig. Ami kulcsra van zárva, így majdnem lefejelem, mert arra számítottam, hogy a kilincshez érve kinyílik. A hátam mögül kuncogás hallatszik, vetek is egy olyan pillantást a hangot kiadóra, hogy a levegő is benne akad. Beengedem Deant is a másik oldalon, a folyosón pont akkor megy el egy férfi, tegnap bemutatták, de jelenleg nem vagyok abban az állapotban, hogy fel tudjam idézni a nevét.

Próbálva nem elesni a takarómban, amire minduntalan rálépek eljutok a hálószobájukig. Csöppet se finomkodva kapcsolom fel a villanyt és hangosan megszólalok.

- Jó reggelt fiatalok. Elaludtatok… - a kómás fejükből majd a nagyra tágult szemükből arra következtetek, hogy felfogták a lényeget, így elindulok vissza a meleg és kényelmes ágyikómba.

- Hol voltál? – kérdezi a kedvesem és azonnal a hátamhoz bújik. Valószínűleg nem érti, mit mondok, én se vagyok teljesen tudatában és szinte azonnal öntudatlanságba süllyedek.

A következő ébredésem már jóval kellemesebb, lágyan cirógató ujjak simítanak végig a hajamon és apró csókokat érzek az arcomon. Ki se kell nyitnom a szememet tudom, hogy ő van mellettem, az illatokból ítélve frissen zuhanyozva és borotválkozva.

- Szia – mosolyog amikor találkozik a pillantásunk. Imádok így ébredni.

- Szia – motyogom a nyakába, miközben próbálom közelebb húzni magamhoz. Meglepődve tapasztalom, hogy fel van öltözve, ami csöppet se tetszik. – Hova mész?

- A forgatásra – feleli mosolyogva.

- Már annyi idő – ülök fel hirtelen kis hijján lesodorva Kellant az ágyról. – Miért nem ébresztettél fel.

- Telefonáltak, hogy menjek előbb. Te csak pihenj…

- Nem – tiltakozok azonnal. – Én is megyek. Mennyi időm van elkészülni?

- Negyed óra… - válaszol. Az több mint elég. Már a fürdőajtóból fordulok vissza. – Kellan kérnél nekem egy…

- Gyümölcsteát – fejezi be a mondatomat. – Már megrendeltem, és a reggelinket is.

Melegség önti el a szívemet, pedig amúgy így meztelenül nincs olyan nagyon meleg. Hozzá rohanok, csókot nyomok a szájára, majd tényleg bevetem magam a fürdőbe.

Gyors zuhany, fogmosás, farmer, póló, kapucnis kabát, lapos cipő. Amennyire láttam mindenki kényelmesen öltözködik, nem akarok kilógni a sorból. A bőrdzsekimbe beledugom a telefonjaimat, pénz és késznek ítélem magam. A nappaliban nincs senki, de a szomszéd szobából hangokat hallok. Azt kiveszem, hogy éppen elengedi a szobapincért így megvárom amíg csukódik az ajtó és csak utána lépek be.

Nem jó ez így. Sokkal kényelmesebb volt, amíg egy lakosztályba laktunk közös nappalival. Itt folyton figyelnem kell melyik ajtón lépek be, melyiken ki. Valamit erre ki kell találnom…

Villámgyorsan eszünk, annak ellenére, hogy sietnünk kellett jól érzem magam. Azzal vagyok akit szeretek, az egész napot együtt tölthetjük. Az másodlagos, hogy közben nem érhetek hozzá, majd este bepótoljuk.

Ma is egy sötétített kocsival megyünk, rajtunk kívül még egy férfi utazik velünk, őt is előbb rendelték be. Kellan bemutat neki, mint Rob barátnőjét és már indulunk is. Az idegen aki szerintem van vagy két méter,  Patrickként mutatkozik be, előre ül és nem is szól többet. Mi halkan beszélgetünk, de személyes dolgokat nem hozhatunk szóba a sofőr és utastársunk miatt. Az út majd félórás, gyorsan kifogyunk a semleges témákból, bámulok kifelé az ablakon. Egyszercsak megérzem a telefonom rezgését, elővéve látom, hogy üzenetem érkezett. Kellantől. Kellantől?!

Rá nézve látom, hogy mosolyog, így megnyitom és elolvasom.

            Az este valami vad, kikötözős szexet emlegettél. Mikor?

Kis hijján felnevetek, de nem akarom, hogy komplett idiótának tartsanak.

            Majd egyszer. Semmiképpen se olyankor amikor forgatsz.

Oldalba bök és hangtalanul kérdezi, hogy miért. Válaszolok neki.

           

Nem akarom, hogy más is lássa rajtad a nyomaimat.  

Ezen úgy tűnik elgondolkozik kicsit. Aztán megint pötyögni kezd.

            Jelmezt is veszel fel? Bilincs? Korbács?

Csúnyán nézek rá, és csak egyetlen szót mondok válaszul. Sértődött képet vág, de közben a szeme huncutul csillog. Aztán elkomolyodik, a homloka ráncba szalad és dühösen méreget. Felhúzom a vállamat, mert nem értem ezt a hirtelen változást. Megint írni kezd.

            Csináltál már ilyet máskor is? Mással?

Én is dühösen nézek rá, azt hittem ezt az este megbeszéltük. Ami volt elmúlt, nem emlegetjük. Tüntetőleg elfordulok, és elrakom a telefonomat is. Jobb, ha egyszer és mindenkorra elfelejti ezt. Két perc múlva megint rezeg, először rá nézek, bánatos kiskutyaszemekkel bámul rám, aminek képtelenség ellenállni. Megnézem mit írt.

            Ne haragudj… szóval? Igen vagy nem?

A fenébe veled Kellan Lutz, mindig le tudsz venni a lábamról.

            Nem. Még soha. És nincs is kedvem hozzá mással. Sőt már veled se.

Látom, hogy felderül az arca, csak az utolsó mondatnál törik le kicsit. De aztán mosolyog. Úgy tesz, mintha a táskájában keresne valamit, felrakja a térdére, eltakarva a látnivalót az elöl ülőktől, majd villámgyorsan ragadja meg a kezem és szorítja az ágyékára. Attól amit ott érzek az én vérem is forrni kezd, hangosan felsóhajtok, éppen abban a pillanatban amikor a kocsi lassítani kezd a biztonsági kapunál. Most előhalászom a belépőkártyám, csak egy futó pillantást vetnek rá, a kedvesemére azt se, csak vigyorogva üdvözli az őr, és már megyünk is a tegnapi épület elé. Kiszállva kicsit tanácstalanul állok, tudom, hogy neki a dolgára kell mennie, nincs is szándékomban fenntartani, de egyetlen dolgot tegnap Rob elfelejtett megmutatni. Mégpedig azt, hogy melyik az ő lakókocsija.

- Min töröd a fejed Cica? – kérdezi azonnal. Elárulom neki a problémámat, mire vigyorogni kezd. – Hát mit láttál amíg itt voltatok?

- Ashley lakókocsiját, de azt tüzetesen szemügyre vettem minden benne lévővel együtt - vágok vissza azonnal.

- Igen, rémlik valami ilyesmi – feleli. – Na gyere, úgyis van még öt percem.

Éppen elindulnánk amikor egy kiáltás hangzik fel az udvaron, mind a ketten arra fordulunk és úgy várjuk, hogy az akitől származik hozzánk érjen.

(Kellan szemszöge)

Imádom nézni, ahogy alszik. A meztelen bőrét, a szétomló haját. Kisimítom az arcából, csak egy aprócska puszit akarok adni neki.

Kit akarsz becsapni Kellan? Azért csinálod, hogy felébredjen és veled menjen a forgatásra.  

Tudom, ez önzőség, hiszen még nincs nyolc óra, és olyan békésen pihen, de nem tudom itt hagyni. Mentegetőzök, hogy felébresztettem, majd elárulom magam azzal, hogy már megrendeltem a reggelinket. Lebukom, de nem nehezményezi, sőt. Olyan csókot kapok érte… nagyon nagy akaraterőt kell tanúsítanom. Szívem szerint leszórnám a ruháimat és rángatnám vissza az ágyba, ahol aztán tetőtől-talpig végigcsókolnám a csábító idomait.

Még a kocsiban is ez jár az eszemben, Patrick előre ül, így nem feltűnő, hogy mi ketten a hátsó ülést foglaljuk el. Szegény srác amennyire látom nem sokat aludt az éjjel. Gondolom a kisfia, -mert ő a családját is magával hozta- nem hagyta pihenni. Még mindig Anna meztelen teste jár az eszemben, hiába próbálom elterelni a figyelmemet, az agyam minduntalan elém vetíti, ahogy  a fürdőbe ment. A hosszú combjait, a gömbölyű fenekét, a csodás, a hideg levegőtől azonnal megmerevedő melleit. Atya ég, hogy fogom én ezt estig kibírni?!

Aztán egy újabb dolog ugrik be, mégpedig az esti mondata. Kikötözés? Vad, gátlástalan szeretkezés? Most ránézve nehéz elhinni róla, a lófarkával, baseballsapkával, lazán felöltözve tizenévesnek néz ki. De mégsincs kétségem a felől, hogy ha sor kerülne rá megint vaddá és zabolázhatatlanná válna.

Beszélni nem lehet, mutogatni pláne, úgyhogy marad az írás. Figyelem az arcát amikor elolvassa az első üzenetem, és tudom, hogy ezt bizony meg fogjuk egyszer valósítani. Az ötleteimre viszont válaszul egyszerűen csak lehülyéz. Na de Cica?

Oké, nem vagyok perverz, de egy olyan ruhát, mondjuk bőrből, mint amit Halloweenkor viselt mindenképpen felvehetne. Az elég apró volt, könnyű megszabadítani tőle. Aztán viszont beugrik valami. A válaszai alapján ő nagyon is tudja, hogy nyomai maradnak annak, ha ilyesmivel próbálkozik. Ergo, már megtette máskor is. És ez bizony nem tetszik. Nagyon nem. A féltékenység elemi erővel tör rám, ő meg meglátva a kérdésemet besértődik.

Na szépen vagyunk… de sikerül kiengesztelnem, sőt felcsigáznom is az érdeklődését, mert amint magamhoz húzom a kezét már körbe is ölelnek az ujjai. Veszélyes játékot játszunk…

A folytatásról szó se lehet, mert megérkezünk. Kicsit elveszettnek tűnik, azonnal felajánlom, hogy elviszem Rob lakókocsijához. Egyrészt ez elemi udvariasság, senki se találhat benne kivetnivalót, elvégre a haverom „barátnője” és az egész világ tisztában van azzal, hogy a banda sokat lóg együtt. Másrészt felmerül bennem, hogy ott legalább zárt ajtók mögött –remélhetőleg nem lesz ott senki- legalább egy csókot válthatunk. Éppen indulnánk, amikor meghallom. Megint azon a negédes hangon mondja ki a nevemet, amibe csak engem részesít. Nem tudom mit tegyek, lelépni nincs idő, alig pár méternyire van. Túl közel ahhoz, hogy valamit is elmondhassak Annának az érkezőről. Márpedig, ha rájön ki az a kedvesem nem fog örülni, főleg, hogy azt mondtam neki, egyszer s mindenkorra elintéztem a dolgot.

Tényleg, hiszen tegnap reggel világosan közöltem vele, hogy hagyjon békén. Akkor most mi az ördögöt akar?

- Kellan. Végre, hogy megjöttél. Bill éppen az előbb mondta, hogy előbb behívott.

Ez a nő tudathasadásos esküszöm. És még csak fel se fogja mekkora veszélyben van. Mert Anna arcára nézve azt látom, hogy ha nem történik valami akkor itt nagy bajok lesznek. De szerencsére történik. Áldom is a közbeavatkozót. Egy darabig. Elviselem a kedvesemet ölelő kezét, a birtokló mozdulatokat, de van amit nem tudok. Az, hogy a barátnőm itt előttem pár centire ilyen bizalmasan érjem valaki máshoz, na az megfekszi a gyomromat. Nem kicsit.

(Anna szemszöge)

Ő tehát Maggie baby. Ezt már az első pillanatban tudom. Érzem a zsigereimben, hogy azt akarja aki az enyém. A csaj tipikus Barbie baba. Szőke hosszú haj, a smink ellenére is látszik, hogy sok időt tölt a napon, tökéletes arcvonások. Kb. olyan magas, mint én igaz csak azért, mert én laposba ő meg magassarkúba van.

Nem érdekel a kényelem, holnap a tűsarkú csizmámba jövök.

Talán a külsejével még nem is lenne problémám. Ami nem tetszik az a hangja. Olyan, mint a méz. Émelyítően édes. És én a mézet is szívből utálom. Ha hihetek Kellannek, márpedig hiszek akkor eddig sose bátorította és tegnap reggel fehérneműben dobta ki a folyosóra. Hát nincs ebben a nőben semmi büszkeség? Úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Látom a kedvesem arcán is a megrökönyödést.

Egy biztos, ha az ujjai nem távoznak sürgősen a kedvesem karjáról akkor én szedem le onnan és abban nem lesz köszönet. Aztán ahogy találkozik a tekintetem az ismerős kék szempárral rájövök, hogy vissza kell fognom magam. Koncentrálj Anna. Nem rendezhetsz jelenetet. Rob, Kris, és legfőképpen Kellan bajba kerülhet és azt nem hagyhatom. Valami mást kell kitalálnom. De mit? Aztán beugrik. Nem elég, hogy ostoba még udvariatlan is.

- Szia – köszönök rá, mire csodálkozva néz rám. – Anna Gádor-Mc’Gee.

Kezet nyújtok neki, legalább ezt a problémát is megoldottam. Ujjak eltávolítva.

- Szia – néz rám és édesen mosolyog. Hrrr. – Maggie Grace. Veled még nem találkoztam.

- Csak tegnap érkeztem – felelem azonnal.

- Te vagy Kellan barátnője? – bennem szorul a levegő. Kínos csönd, se a kedvesem se én nem bírjuk kimondani, hogy nem. Mert igenis az vagyok. Szerencsére az érkezők megtörik a csendet és elterelik a figyelmét.

- Anna, szívem. Azt hittem csak később jössz ki. – Rob siet hozzánk, idegesen kapkodja a tekintetét közöttünk. Átöleli a derekamat és feltűnés nélkül húz arrébb pár centivel a csajtól. Mégis mire gondol, megtépem itt az udvar közepén? Bár de szívesen megrángatnám egy kicsit…

- A korai ébresztés miatt van. – Célzok neki arra, hogy a reggel nincs elfelejtve. – Összefutottam Kellannel, úgyhogy vele jöttem, hogy ne kelljen kocsit küldened értem.

- Az jó. Látom megismerkedtetek.

Csak bólintok, és próbálok keresni magamnak valamit ami eltereli a figyelmemet. És találok is.

- Hűha. – Döbbenten bámulok a „pasim” aranyszínű szemeibe. – Ez nem semmi.

Megfogom az arcát úgy vizsgálom meg közelről a kontaktlencséket.

- Nem tetszik a sminkem? – kérdezi, mire felnevetek.

- Hát a múlt heti csövesnél jobban mutatsz. – Ő is felnevet, mire zavart torokköszörülés hallatszik mellőlünk. Jay az, ránézve átsiklik a tekintetem Kellan arcán aki szemlátomást fortyog a dühtől. Hoppá, talán valami rosszat tettem? Azonnal leejtem a kezemet.

- Rob, mindjárt kezdődik a következő felvétel. Kellan neked nem kéne már a sminkben lenned?

A kérdezett morog valamit, de nem mozdul. Egészen addig amíg meg nem érkezik Bill és Wyck. Utóbbival eddig csak egyszer találkoztam, udvariasan üdvözöl és belemélyed a paksamétájába.

- Anna azt ígérted nem fog elkésni – emlékeztet a rendező vigyorogva. A pokolba, most még ebből is nekem kell kimagyaráznom magunkat.

- Igen tudom – próbálok nagyon bűntudatosnak tűnni. – Mentségemre legyen mondva, hogy még mindig az előző éjjeli kialvatlanság miatt van. Meg az este összefutott a banda, és elbeszélgettünk, a fiúk söröztek is. Rob valószínűleg ezért nem hallotta meg az ébresztést. De tényleg ez volt az utolsó…

- Sör – kapja fel a fejét a producer. – Ki sörözött, te tudsz valamit?

Értetlenül nézek rá, de feltűnik, hogy Kellan kicsit elsápad.

- A srácok az este. De nem volt több fejenként kettőnél.

- Tegnap este? – néz rám gyanakodva. Ennek meg mi baja lehet? Alkoholstop van és én nem tudok róla?

- Igen, tegnap – bólintok.

- És előző este? Vasárnap? Akkor is iszogattak?

- Nem tudom, mi tegnap délben érkeztünk. – Erre látszólag megnyugszik, bólint, majd az orra alatt morog valamit.

- Valaki megtréfálta őt is – nevet Bill, és elmeséli az egészet. Már értem a  kedvesem arcát. Oké, én nem buktattam le.

Pár perc után mindenki megy a dolgára. Én Robbal a lakókocsijába, majd a következő jelenet helyszínére, hogy végre lássam milyen is egy vámpírfilm forgatása.      

  

(Rob szemszöge)

Végre… nagyot slukkolok a cigimből, már alig vártam, hogy kijöhessek rágyújtani. Reggel óta rohanás van, csak kapkodom a fejemet. Kezdődött az ébresztéssel, aztán a két óra smink. Egy vödör kávé, két szendvics és két kóla után éreztem csak úgy, hogy felébredtem. Akkor a cigi elmaradt, mert Bill azonnal csatasorba állított bennünket. Túl vagyunk két beállításon, de hamarosan jön a következő. Krist berendelték a sminkbe, mert igazítani akarnak rajta valamit, így egyedül álldogálok a falnak támaszkodva. Körülöttem többen is komoran néznek maguk elé, az egész stábra kihat az őrület. A rendezőnk reggel úgy találta, hogy ma megfelelő az időjárás az egyik kulcsfontosságú részhez, így szinte mindenkit berendelt, gőzerővel folyik a munka.

- De elgondolkoztál – rángat ki a gondolataimból egy hang. – Fáradtnak tűnsz…

- Te is az lennél, ha olyan nő melegítené az ágyadat, mint aki az övét. – Felkapom a fejem és azon gondolkodom miből jöttek rá, hogy Kris velem alszik. - Ő se tűnt ma reggel kipihentebbnek. Ha tudom, hogy egy szál takaróban nyit ajtót akkor megelőzöm a testőrödet és én magam kopogok be hozzátok. – Lee bőszen vigyorog rám, és többen is a reakciómat lesik. – Gondolom az alvás volt az utolsó amivel az éjjel foglalkoztatok. Nagyon kie… kiegyensúlyozottnak látszott.

Töröm a fejem, valami itt nincs rendben. Aztán leesik, a fenébe ez Annára gondol nem Kristenre. Biztos akkor látta amikor beengedte Deant. Vigyorogni kezdek, mert abban száz százalékig biztos vagyok, hogy az éjjel a szomszéd szobában nem csak alvás volt.

- Aha, ja. Jól gondolod. – Látom az irigységet az arcukon, de csak egy pillanatra és biztos vagyok benne, hogy ez is csak azért van, mert az ő „párjuk” nincs itt.

Néhányan távoznak, én is az utolsókat szippantom amikor megint megszólítanak, ezúttal Jaime az.

- Rob, Anna milyen természetű? – kérdezi. Csöppet se tetszik az arcán látszódó vigyor. Valamiben töri a fejét szokás szerint.

- Hogy érted? – kérdezek vissza.

- Tapasztalatom szerint az ír emberek mind nagyon hevesek és hirtelen haragúak.

- Ja, ezt a részt tuti, hogy megörökölte a nagyapjától – helyeselek azonnal. Sőt szerintem három generáció összes szeszélyét is. – Néha olyan, mint egy kitörésre kész vulkán.  

- Hát… akkor én a helyedben szedném a lábam, mert az még ilyen messziről is világosan látszik, hogy most is közel áll hozzá – int a fejével.

Azonnal abba az irányba nézek amerre mutat.

- A rohadt életbe… – eldobom a csikket, és a lehető leggyorsabban indulok meg. Pár lépés után csatlakozik hozzám Jay, fogalmam nincs, hogy kerül mellém, de örülök, hogy itt van. És a beszédéből az is kitűnik, hogy ő is látta őket.

- Ebből balhé lesz… - mondja ki azt amitől én is tartok. Kellan egyszerre tűnik zavartnak és dühösnek. Maggie szemlátomást megint bedobta magát, ami se a haveromnak, se a mellette álló zöldszemű boszorkának nem tetszik. Sőt… Éppen annál a mondatnál érek oda amikor a kettejük közötti kapcsolatot firtatja.

Fogalmad sincs róla milyen közel jársz az igazsághoz Maggie.

Látom a zavart az arcukon, pontosan tudom mit éreznek. Úgyhogy mentem ami menthető. Szerencsére sikerül kicsit eltávolítanom a csaj közeléből, bár attól nem tartok, hogy tettlegességre kerülne sor, mert Anna annál sokkal megfontoltabb. Bár, ha Kellanről van szó… nem is tudom. Jay is segít, így kis hijján fellélegzem.

A meccs ugyan még nincs lejátszva, de legalább senkit se kellett kispadra küldeni. Mondjuk, hogy szünet van.

Éppen indulnánk amikor megérkezik Bill és Wyck. Újabb egyensúlyozás az igazság és a hazugság között. Még szerencse, hogy a „barátnőm” gyorsan kapcsol, így a haverom és Kris nem buknak le. Amint lehet igyekszem biztonságos helyre kísérni, ami jelenleg a lakókocsim. Leroskadok a kanapéra, megviseltek az elmúlt percek izgalmai.

- Ez nagyobb, mint Ashleyé – szólal meg Anna, bennem meg tudatosodik, hogy ő is itt van.

- Még szép – válaszolok azonnal. – Az egyik főszereplő lennék…

- Szerintem csak azért kaptál ekkorát, hogy az a fene nagy egód elférjen – vág vissza azonnal.

- Ez nem volt szép – ellenkezek azonnal – különben is micsoda dolog ez, most húztalak ki a csávából és már szekálsz.

- Milyen csávából? – naná, hogy nem hagyja annyiban. – Én egy pillanatig se voltam bajban.

Morog valamit valamelyik számomra érthetetlen nyelven az orra alatt. Nem hiszem, hogy dicsérő szavak lennének.

- Apropó, ugye tudod, hogy neked annyi, ha mégegy reggel felébresztenek, mert elaludtál…

Erre mondjuk számítottam, megígérem neki, hogy ezután odafigyelek az ébredésre. Kopognak, Tina dugja be az ajtón a fejét.

- Rob? Nem akarok zavarni, de jönnöd kéne… - nagyot sóhajtok. De messze még az este.

- Jó, jövünk – felelem. – Megnézed?

- Persze - bólint azonnal Anna, majd az asszisztensemre néz. – Szia, Anna vagyok. Folyton elfelejt bemutatni.

Válasz nélkül tűröm az újabb leszúrást, hagyom, hogy kezet fogjanak, majd elindulunk. Út közben kérdez pár dolgot, ahhoz képest, hogy azt állítja fogalma nincs a filmezésről és eddig kétszer volt forgatáson a Bel Ami és a Water for Elephans esetén otthonosan mozog, és azonnal feltalálja magát. Bár mire számítottam? Zseni.

(Kellan szemszöge)

Látom Anna arcán, hogy egyből kiszúrta mi a gondom, és bár továbbra is a haveromhoz dőlve áll a tekintete azt sugározza „nyugi, ő nem számít, csak te”. Legalábbis én ezt akarom kiolvasni a smaragdzöld szemekből.

Nem tudom mit tegyek. Nem mehet ez így tovább, magamban már azt fogalmazom mit mondok majd ennek a kullancs nőszemélynek, ha a többiek elmennek. Vagy lehet, hogy nem is kéne mondanom semmit? Talán ha nem veszek róla tudomást leszakad végre rólam.

Még nem tettem le arról, hogy a kétórás hercehurca előtt amivel a vámpírrá válásom jár lopjak tőle egy csókot, de persze nem jön össze a dolog. Igaz a végén én vagyok az aki igyekszik eltűnni minél előbb. Jobb, ha mostanában tartózkodom Wyck közelségétől, mert előbb-utóbb biztosan megtudja, hogy én voltam aki az ajtója elé pakolt. Na nem a haragjától félek, ismerem már annyira. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem azért nyomoz olyan bőszen, mert bosszút akar állni. Sokkal inkább viszonozni a tréfát. Na az rá vall.

Már majdnem elérem a smink ajtaját amikor észreveszem, hogy Maggie mellettem lohol, és szemlátomást kérdezett valamit. De mit? Kérdőn néz rám.

- Akkor megyünk együtt? – De hova? ugrik be. Aztán leesik együtt? Én - vele? Na még csak az kéne… Bár fogalmam sincs róla, miről van szó, kapásból elutasítom.

- Nem, már megbeszéltem Jayjel, hogy vele megyek.

- Oh, - végre valami olyasmit látok az arcán, hogy leesik neki, hogy nem kéne erőlködnie, de egy szempillantás múlva már újra mosolyog. – Akkor majd ott találkozunk. Foglalok neked helyet magam mellett.

Még arra se veszem a fáradtságot, hogy feleljek neki, csak becsukom magam után az ajtót.

- Kellan, na végre. Azt hittem már sose érsz ide…

Két óra és a szokásos procedúra után végre Emmetté maszkíroztak és otthagyhatom a sminkszobát. Már éppen ideje volt, mert az idő nagy részében mintha csak nem lenne elég, hogy különben is egyfolytában Annára gondolok, a lányok is szinte csak róla beszéltek. Büszkeséggel tölt el, hogy mennyire dicsérik. A külsejét és többen, akik közben a felvételnél is dolgoznak a kedvességét. Vágyom arra, hogy láthassam, a közelébe mehessek, az érintésére, a csókjára… Bár sejtem, hogy ez utóbbi még várat magára kicsit.     

Először viszont meg kell találnom. A stúdióban nincs, Rob, Kris, Ash öltözője szintén üres. Jay már elment, tehát kiesett. Nikki… nem ott sincs.

Szinte az egész területet bejárom, és a végén az ebédlőben akadok rá. Meglepődve nézek, őt és az egész bandát. Hát itt meg mi folyik?