22. Vacsora kis félreértésekkel…

Alig ugyan, de éppen beleférek az ígéretembe mi szerint vasárnap jön a friss. Lydia, köszi, hogy aggódsz értem, szerencsére mostanában nem ért semmi baj. Szerencsésen hazaértünk, igaz némi késéssel. Ma viszont majd az egész napot átaludtam, aztán a párom következett, így csak most jutottam géphez. Most is csak amíg felrakom, mert megint álmos vagyok. És most ami gondolom jobban érdekel benneteket, mint a helyzetjelentés: Az új fejezet.

A veszekedés borítékolható…

(Kellan szemszöge)

Itt valami nagyon nincs rendben. Fél nyolc múlott, már mindenki vagy egy órája távozott, csak én dekkolok itt újra és újra végig próbálva ugyanazt az ugrást. Nem értem miért csinálják ezt velem, de persze nem szólok, teszem a dolgom. Már mindenem sajog a folyamatos eséstől, és a hangulatom a béka feneke alatt van. Mennék már nagyon, Annát akarom és nem ezt a soha véget nem érő felvételt.

- Oké, ennyi volt – hallom végre Bill hangját. Megkönnyebbülten ülök fel, de korai volt az örömöm.

- Oh a fenébe, - szólal meg szinte azonnal az operatőr. – Nem jó, rajta hagytam a kamerán a fényvédőt, újra kell vennünk.

Bár a hangja komolynak tűnik, ahogy elfordul látom, hogy vigyorog magában. Szórakoznak velem? Újra pozícióba állok, de most élénken figyelek. Igen, határozottan az a céljuk, hogy kiborítsanak.

A harmadik eset után, amikor kiterülve fekszem a szőnyegen aztán megelégelem a dolgot.

- Elárulná valaki miért vagyok büntibe? – Volt ez így már máskor és mással is, gyakran kibabrálunk egymással és ennek általában ez a vége.

- Ne engem kérdezz – jön a válasz és egy személy felé mutat.

A jó életbe, megtudta…

Igyekszem elővenni a legbűnbánóbb arcomat és megindulok Wyck felé. Amikor elé érek rám néz a szemüvege felett.

- Igen Kellan? Mit akarsz? – kérdezi, mintha nem tudná.

- Én voltam.

- Tessék? – úgy tesz, mintha fogalma se lenne semmiről, ami persze nem igaz.

- Én raktam az üres üvegeket az ajtód elé hétfő reggel. Hülye ötlet volt, többet nem teszem.

- Valóban? – Kezd felmenni bennem a pumpa, most mégis mit akar, térden állva könyörögjek a bocsánatáért. 

- Igen. Sajnálom. Elmehetek végre? – ha azt mondja nem akkor is elmegyek, mára ennyi bőven elég volt.

- Hát persze, ezt a jelenetet úgyis kihagyjuk. Melissa átírta a forgatókönyvet, úgyhogy nincs rá szükség.

Döbbenten bámulok rá, majd egy szó nélkül fordítok hátat és rohanok az öltözőmbe. Még mielőtt valami nagyon csúnyát mondanék neki. Villámgyorsan szabadulok meg a sminktől és állok be a zuhany alá. A többiek nyolcra mennek az étterembe, kis késéssel, de odaérhetek, arra viszont már nem lesz időm, hogy visszamenjek a hotelbe. Rajtam kívül már szerintem egy színész sincs itt, erre utal az is, hogy csak egy a számunkra kijelölt kocsi áll a parkolóban. A sofőrnek megmondom hova vigyen és már robogunk is. Belépve az ajtón a pincér azonnal egy különterem felé kalauzol, jártunk itt már máskor is csoportosan.

Az első ami feltűnik, hogy rengetegen vagyunk. Mindenfelé beszélgető emberek, hangzavar, a hangszórókból halk zene szól. A tekintetemmel azonnal a kedvesemet keresem, de nem látom semerre. Helyette viszont felfedezem Robot, Krisszel beszélget szokás szerint az asztal mellett.

- Na mi van, kiengedtek? – vigyorog rám. – Bill az előbb ért ide, már csak rád vártunk.

Kiderül, hogy az egész stáb tisztában van azzal miért kellett bűnhődnöm, csak azt nem tudom, mégis hogyan jött rá Wyck arra, hogy én voltam a tettes. De már nem számít, csak egy dolog érdekel.

- Hol van Anna? – kérdezem, mert valahol itt kell lennie, erre utal a táskája ami a haverom melletti székre van akasztva.

- Valahol itt – emeli fel a fejét Rob, de körbenézve ő se találja.

- Azt hiszem a bárba ment Leevel és Gurival pár perce – hallom Kris hangját.

Indulnék utánuk, de éppen ebben a pillanatban lép be az ajtón. Megbűvölten nézem, egyszerűen gyönyörű. Nem tudom mit művelt az elmúlt órákban, de valahogy más lett. A haja lágyan omlik le, a szeme nagyobbnak és zöldebbnek tűnik, mint máskor. És a ruhája… Minden mozdulatánál megcsillan a köldökében lévő kis ékszer, a mellein kívánatosan feszül meg az anyag. A lábai hihetetlen hosszúnak tűnnek a térd fölé érő csizmában. Nagyot nyelek, főleg mikor a tekintetünk találkozik és az arcát egy hatalmas mosoly önti el. Az már annyira nem tetszik, hogy Lee keze a derekán van, de látom, hogy mond neki valamit és elindul felém. Várom, hogy ideérjen, elfordítom a fejemet és úgy teszek, mintha a mellettem ülők beszélgetésére figyelnék, nem akarom hogy bárkinek is feltűnjön, hogy őt bámulom.

Amikor viszont meghallom, hogy kihúzza a széket és leül rögtön felé fordulok. És meglepődöm…

(Anna szemszöge)

A vásárlás Ashleyvel határozottan jó ötlet volt. Jópár táskával megrakodva és vidáman érünk vissza a hotelbe. Mindketten a szobánkba megyünk lepakolni, majd átöltözés és irány a wellness. Pár hossz leúszása után a pezsgőfürdőben ejtőzünk és beszélgetünk. A barátnőm már alig várja, hogy Luca visszajöjjön Amerikába, és kicsit aggódik is, mert ma még nem kapott hírt róla. Újra elmesélteti velem az étteremben lezajlott kis csata részleteit, és győzköd, hogy semmi értelme idegeskednem a kis dög Maggie miatt. Ezzel tisztába is vagyok, mert láttam Kellan arcán mennyire terhes neki a csaj kitartó érdeklődése, de akkor is bosszant a dolog. A figyelmem aztán elterelődik, mert Ash megkér valamire.

- Anna kérhetek egy szívességet – fordul hozzám.

- Persze – vágom rá azonnal.

- Én szeretnék megtanulni pár dolgot olaszul.

Mosolyognom kell a kérésen, és örülök neki, mert ebből azt a következtetést vonom le, hogy ő is hosszú távra tervez a rokonommal. Úgyhogy a következő majd két órában amíg a fodrásznál, a kozmetikusnál és a manikűrösnél ücsörgünk igyekszem elsajátítatni vele pár egyszerűbb mondatot. Hét óra előtt felmegyünk készülődni, jó negyed óra múlva hallom, hogy valakik belépnek a szomszédba. Azonnal oda indulok, de legnagyobb sajnálatomra csak Kris és Rob érkezett meg.

- Tyű, de kicsípte magát valaki – jegyzi meg utóbbi, mire végignézek magamon. Egy szűk farmer van rajtam és egy top amit ma vettem. Semmi extra, igaz a fölső válla ejtett és a köldököm fölött végződik. De végülis veszek kabátot is, így nem fogok megfagyni. Lábujjhegyre ágaskodva nézek a hátuk mögé de nem fedezem fel a kedvesem mosolygós arcát.

- Kellan? – kérdezem azért a biztonság kedvéért. – A szobájába ment?

Csodálkoznék ha igen, de a válasz rosszabb, mint amire számítok.

- Nem, majd csak az étterembe jön. – Most már nem is akarom titkolni mennyire csalódott vagyok. Főleg, hogy Rob bőszen vigyorog. – Visszatartották, Wyck megtudta, hogy tőle származnak az üvegek…

- Micsoda? – emelkedik meg Kris hangja, úgy látszik ez rá is újdonságként hat.

- Nyugi, úgyse fog elárulni téged. Kicsit ott tartják és el lesz felejtve az egész.

Cseppet se tetszik az amit hallok, de nem tehetek ellene semmit. Újra a szobámba megyek, ők azt ígérik negyed óra múlva kész lesznek. Még keresek egy fülbevalót és pár karkötőt, ellenőrzöm a táskám, hogy minden megvan-e és türelmetlenül várom, hogy indulhassunk. Négyesben, Ashsel kiegészülve megyünk az étterembe ahol az első aki szembejön velem Lee, a délutáni támadóm. Azonnal nagy öleléssel üdvözöl, amennyire látom túl van már pár pohárkán és húz magával. Csak arra van időm, hogy ledobjam a táskám a szék karfájára és intsek a kérdőn néző Robnak, hogy nincs gond maradjon csak, én feltalálom magam. Az asztalok U alakban vannak felállítva leszünk páran amennyire látom, bár még csak most gyülekezik a tömeg. Üdvözöljük egymást pár emberrel és újjakkal is ismeretséget kötök. A hangulat baráti, megérkezik Jay is, azonnal csatlakozik hozzánk és megemlíti, hogy vacsora után átmehetnénk egy bárba ami nincs messze, mert a zenekarának tagjai ott lesznek és szeretnének látni. Mivel ez az érzés kölcsönös azonnal rábólintok a dologra.

Nem tudom kitől származik az ötlet és hogy jutunk el az étterem bárjába, de hamarosan azt veszem észre, hogy ott állunk.

- Akkor ki mit iszik? – hangzik el a kérdés. Egy koktél mellett döntenék, de leszavaznak. Illetve ez nem jó szó. A mondat úgy hangzik, hogy a koktél kislányoknak való. És hát ugye nem hagyhatom magam.

- Oké, akkor legyen whisky – nézek a kínálatra. – Egy Tullamoret kérek.

- Jéggel? – Döbbenten nézek a pultosra, elrontani azt a jó kis italt? Micsoda ötlet…

- Tisztán – vágom rá.

A srácok értékelik a bátorságom jókat nevetünk, vidám egy banda ez. A második kör után azonban közlöm, hogy én visszamegyek. Semmi kedvem versenyt inni velük. Persze azonnal megkapom, hogy ilyen rövid ideig bírom csak Rob nélkül. Ha sejtenék… Lopva az órámra lesek, már elmúlt nyolc, bízom benne, hogy Kellan hamarosan megérkezik. Nehéz elhinni, de szinte jobban hiányzik, mint a múlt héten amikor nagy távolság választott el bennünket. Most csak pár órája nem láttam és reggel ölelhettem át utoljára, de mégis gyötör a hiánya. Amint belépünk az ajtón még nem látom, de a zsigereimben már érzem, hogy itt van. Nem kell sokáig keresnem, mert az én székem mellett fedezem fel. Örülök, hogy senkinek se volt mersze oda telepedni, így ha mellettem ül talán kibírom az estét.

- Na menj csak kislány, de később még tartozol nekem egy játszmával – Lee, mert a mondat tőle származik a biliárdra céloz. Meghallotta ugyanis, hogy hova készülünk Jayjel és mivel már járt ott, tudja hogy van pár asztal, arra azonban már nem emlékszem, mikor ígértem meg neki, hogy játszani fogunk. Megígértem egyáltalán?

Boldogan indulok meg a helyem felé, már éppen odaérnék amikor megelőznek. Csak pár lépésnyire vagyok így hallom minden szavát.

- Kellan, olyan édes vagy, hogy foglaltál nekem helyet… - azonnal felmegy bennem a pumpa és ez valószínűleg látszik is, mert Jay elém lép. Próbálom kikerülni, de nem hagyja, így kérdőn nézek rá.

- Csak okosan, nem akarod hogy kiderüljön ugye? – Értem a célzást, és nagyot sóhajtok. Aztán újra kifújom a levegőt és mosolyogni próbálok.

- Oké, magam leszek a két lábon járó bűbáj. – Ezen nevetni kezd, de félrelép. Kiengedem az addig görcsösen összeszorított ujjaimat és megkocogtatom a székemen helyet foglaló vállát.

- Igen? – fordul hátra Maggie baby, és csak most veszem észre, hogy az ujjai a kedvesem combján nyugszanak. Hatalmas lelkierőre van szükségem, hogy ne söpörjem le onnan azonnal, de nem teszem.

- Ez itt az én helyem – közlöm vele mosolyogva, mire megemeli a szemöldökét, de nem mozdul. – Megengeded, hogy leüljek?

Magamban már tizenötnél tartok a számolásban, mert persze nem mozdul, az én türelmem meg véges. Látom, hogy körbetekint, nem kétlem, hogy azon töri a fejét, hogyan tudna kigolyózni innen, de lévén, hogy a másik oldalon ott van Rob nem teheti. Aztán megszólal, de nem hozzám.

- Ashley arrébb csúsznál – kérdezi a barátnőmet aki kettővel arrébb foglal helyet és a mellette lévő szék valóban üres.

- Nem tudok – csicsergi az imádni való hangján, és közben bájosan mosolyog. – Nikki ül mellettem.

A nevezett azonnal le is dobja magát és kihívóan bámul a szöszire. A másik oldalon Kris mellé látom, hogy becsúszik Peter, így immáron ott is megtelt minden szék.         

A csaj beismerve a vereséget dühösen fujtatva áll fel és vet rám egy csúnya pillantást, de csak addig amíg a többiek nem láthatják az arcát. Villámgyorsan kerüli meg az asztalt és ül le pontosan velünk szembe.

Te jó ég, ez így majdhogynem rosszabb, mintha itt ülne. Most bámulhatom a képét egész este.

Mosolyogva foglalok helyet, elsőként Robhoz hajolok, biztos ami biztos és csak utána fordulok a kedvesem felé. Annyira nehéz megállni, hogy ne csókoljam meg azonnal, de tudom, hogy nem tehetem. Annyit azonban megengedek magamnak, hogy amikor a füléhez hajolok a kezem a combjára tegyem. Ebben nincs semmi kirívó, baráti gesztus csupán.

- Na megbűnhődtél? – kérdezem tőle, mire elmeséli, hogy mennyit kellett szenvednie.

- Majd a szobánkban kimasszírozom belőled – súgom a fülébe, mert arra panaszkodik, hogy mindene fáj. Megvillan a tekintete, a pajzán gondolatok szinte kiolvashatóak belőle.

- Fodrásznál voltál – szólal meg aztán és gyorsabban kezd verni a szívem attól ahogy rám néz. Jólesik, hogy feltűnt neki, pedig csak kicsit beszárították a hajam. Ash ragaszkodott hozzá, hogy ne rakjak bele csatot, pedig úgy sokkal kényelmesebb. – Gyönyörű vagy…

- Köszönöm – súgom neki, de többre nincs idő, mert Bill hangjára mindenki leül és a pincérek megrohamoznak bennünket. Érdeklődve lapozok bele az étlapba, a választék bőséges, több olyan fogást is találok ami ígéretes. A végén a carpaccio és a New York steak mellett döntök és ebben nagy szerepe van Peternek. De nincs időm kimondani mit is kérek, mert valaki végigsimít a lábamon.

(Rob szemszöge)

Amióta csak megláttam Annát a hotelszobánkban van egy olyan érzésem, hogy ma este balhé lesz. Annak ellenére, hogy számomra változatlanul Kristen az etalon el kell ismernem, hogy az ír boszorka lenyűgözően néz ki. És ismerve a srácokat ebből következik, hogy körül fogják zsongani. Aminek viszont az lesz a következménye, hogy Kellan ki fog akadni. Igyekszünk persze mindent elkövetni, hogy ez ne történjen így, és egy darabig sikerül is. A vacsora megviseli az idegrendszeremet, mert nincs egy nyugodt pillanatom se. Olyan az egész, mintha egy bokszmeccsen ülnék és várnám, hogy én kapom-e a következő pofont. Az első menet Anna és Maggie között jól alakul, a csaj átmegy a másik oldalra, a zöldszemű meg elégedetten ül le közénk. A másodikat is a „barátnőm” nyeri, de már látom rajta, hogy csak nehezen tudja visszafogni magát. Az ír-magyar vérmérséklet nem hazudtolja meg önmagát, de annak örülök, hogy ez esetben nem én vagyok a szenvedő fél. A harmadikon amit Peterrel játszik le még jól is szórakozom és jogosnak érzem. A negyediknek nem vagyok ugyan szemtanúja, de a csajok elmondása szerint döntő csapást mér a haveromat üldözőre, aki nem is titkolva a haragját a többiek előtt dühösen fújtatva rohan el.

Már szinte fellélegzek, és megnyugszom hiszen csak barátok vesznek körbe bennünket amikor újabb bomba robban. Hát mit vétettem könyörgöm?

(Kellan szemszöge)

Maggie újbóli felbukkanásának egyáltalán nem örülök. Nem tudom hányszor kéne még a tudomására hoznom, hogy nem érdekel. Most is ezzel a céllal fordulok felé, de megelőznek. Látom Annán a visszafojtott dühöt, de szerintem rajtam kívül csak a barátaink érzékelik, hogy valami nincs rendben. Az ő segítségükkel aztán rövid időn belül leül mellém. A közelsége csak még inkább fokozza az iránta való vágyakozásomat, és az se sokat segít, hogy megérzem a combomon az ujjait. Azonnal felrémlik bennem amikor legutóbb így ért hozzám, a zavaró ruhadarabok nélkül. Miközben az étlapot bámulom azon gondolkodom hogyan tudnám minél előbb visszacsábítani a hotelbe, így csak akkor veszem észre, hogy baj van amikor már nem tudok mit tenni.

A hangja bár halkan és visszafogottan szól döbbent csendet okoz, majd jópáran hangos nevetésben törnek ki. Én csak bámulok, és csak lassan fogom fel miről is van szó, de amikor rájövök elfut a pulykaméreg. Mégse adok hangot a nemtetszésemnek, csak tűröm az ugratást és ezt később keservesen meg is bánom.

Mindenki jóízűen falatozik, a vacsora fenséges. Lopva figyelem ahogy eszik, és nagyot nyelek ahogy meglátom a szájában eltűnő villát, majd azt ahogy lassan, elégedetten végig nyalja az ajkait. Istenem, de vágyom a csókjára. Peter hangja ránt ki a gondolataimból, de az is csak azért, mert a kedvesem nevét mondja.

- Anna a tiéd nem erős? – kérdezi, oda fordulva látom, hogy mindketten ugyan azt az előételt választották.

- Pont olyan, ahogy szeretem – feleli neki, de közben a szeme huncuttan csillog. Vajon miben sántikál?

Peter int a pincérnek, aki rögtön ott terem mellette.

- Hozna nekem egy üveg ásványvizet – kéri – szétégette a számat a carpaccio. Ez mindig ilyen erős?

A férfi döbbenten néz rá, majd a mellettem ülőre és kissé félve szólal meg.

- Nem, csak az önök adagja. A hölgy azt mondta így kérik.

- Anna… - szól rá méltatlankodva de amikor meghallja a felhangzó olasz mondatot, amit rajtuk kívül senki más nem ért felpattan és puszit nyom az arcára, ő is az anyanyelvén válaszol neki, majd újra a helyére indul. Mindenki a kedvesemet bámulja, és nem kell sokat várni Guri fel is teszi a kérdést ami őket foglalkoztatja.  

- Olaszul is? Hát mégis hány nyelven beszélsz? – látom, hogy lehajtja a fejét, tudom, hogy ez azt jelenti, hogy zavarja, hogy mindenki rá figyel. Töröm a fejem, mivel tudnám elterelni róla a figyelmet, de Peter elérkezettnek érzi az időt a visszavágásra.

- Ha jól tudom hét, ugye bellissima mia – persze azonnal mindenki tudni akarja, hogy ez hogy lehet, ő pedig magyarázatot ad. A vacsora további részében viszont olyan csendes, mint még soha.

- Jól vagy? – kérdezem tőle, de csak bólint, hogy igen.

(Anna szemszöge)

Kérdőn nézek Kellanre, de ő az étlapjával van elfoglalva. Aztán leesik, hogy mivel mindkét keze az asztal felett van, ő nem lehet az aki simogat. A balomon Rob ül aki szintén kizárt, és el se érne erre az oldalamra. Velünk szemben Bill foglal helyet, hogy rá nem hatnak a bájaim az száz százalék így csak egy ember maradhat. Maggie baby. Az ujjak amelyek ezek szerint nem is egy kézhez, hanem egy lábhoz tartoznak újra elindulnak a combjaimon. Most mi a fenét tegyek? Nem akarok nyíltan konfrontálódni vele, de a hideg is kiráz a gondolattól, hogy egy nő simogat. Az arcára nézve aztán felfedezem, hogy Kellant bámulja úgy, mintha fel akarná falni, és ettől aztán elszakad nálam a cérna.

- Elnézést – nézek rá, és bár nehezemre esik igyekszem udvarias és nem túl feltűnő lenni.  Amikor rám néz az arcán azonnal tükröződik, hogy cseppet se tetszik neki, hogy megzavarom abban amit éppen csinál, de legalább a matatás azonnal abbamarad.

- Igen? – kérdezi fensőbbséges hangon, ami csöppet se tesz jót a hangulatomnak.

- Megkérhetlek, hogy hagyd abba a combom simogatását? Elég csiklandós vagyok. – Én esküszöm halkan és visszafogottan kérem, az már nem az én hibám, hogy a körülöttünk ülők meghallva a mondatomat nevetésben törnek ki, és mivel úgy látszik a kíváncsiság mindenkire jellemző a történtek egy szempillantás alatt végigfutnak az asztal körül. Kapok egy újabb dühös pillantást, nem kétlem, hogy sikerült megutáltatnom magam vele.   

Miután mindenki megrendelte a vacsoráját a pincérek távoznak, majd kisvártatva az italokkal visszatérnek. Kiválasztok egy fiatal srácot és intek neki, hogy jöjjön közelebb.

- Elnézést, de a carpaccio ugye fűszeres – kérdezem.

- Igen, hölgyem, de csak enyhén.

- Oh, tényleg? – úgy teszek, mintha nem tudnám, és próbálok elkeseredett képet vágni. – Kár...

- Szeretné, hogy máshogy ízesítsük? – kérdezi, én meg ártatlan szemekkel kérem meg, hogy igen, és ne csak az enyémet. Ha Mr. Facinelli azt hiszi, hogy csak úgy büntetlenül kibabrálhat velem nagyon téved. Majd most megtanulja, hogy fehér ember nem felejt. Hát még fehér asszony…

A kis színjátékomnak meg is van a hatása, ezt már az első falat után érzem, mert nem sajnálták a chilit az biztos. Ez persze Peternek is feltűnik, amióta csak nekiállt enni várom mikor szólal meg. Nem is kell sokáig. Lebukom, de erre számítottam, a méltatlankodását viszont nem hallgatom sokáig.

-  Ho ricambiato il vostro scherzo di ieri solo ... – emlékeztetem az előző napi kis tréfájára amiért Bill olyan emlékezetesen üdvözölt.

Nevetve ölel meg és közli, hogy ez gonosz húzás volt. Én gonosznak éppen nem nevezném, de egy-egy. Sajnos egy pillant múlva megint ő áll vezetésre, mert naná, hogy nem tesz lakatot a szájára amikor felmerül, hogy vajon hány nyelven beszélek. Tudom, hogy nem gonoszságból teszi, így nem haragszom rá, de a túlzott figyelem amit hirtelen kapok zavar kicsit. Igyekszem meghúzni magam. Meg kell majd kérnem a beavatottakat, hogy ha egy mód van rá ne tegyék közhírré a végzettségeimet, az IQmat meg pláne. Nem akarom, hogy folyton mindenki velem foglalkozzon, márpedig tapasztalhattam már, hogy amint ezek a dolgok kiderülnek annak az lesz a következménye.

A steak kiváló a desszertről amit nem hagyok ki, nem is beszélve. Igaz ennek felét Rob lopva elorozza, amiért rá is csapok a kezére. Hihetetlen ez a pasi. Miért nem rendel magának? Miért mindig az enyém kell neki?

Figyelem az embereket, olyan hétköznapinak tűnnek. Nincs nyoma sztárallűröknek, nem ugráltatják feleslegesen a pincért, nem rendelnek homárt vagy osztrigát. Mondjuk a különterem jó ötlet, mert azért amikor a bárba mentünk felfedeztem pár kíváncsi arcot. A merengésből a telefonom csörgése rángat ki.

- Szia Piccola – üdvözlöm Ginát, mert ő van a vonal másik végén. Azonnal el kell mesélnem neki mi ez a hangzavar, és persze, hogy mi történt az elmúlt napokban. Megígérem neki, hogy holnap este hívom és kap egy részletes beszámolót így belenyugszik.

- Mia sorella, Taylor is ott van? – kérdezi. Csodálom, hogy eddig kibírta.

- Igen – felelem azonnal. – Szeretnél beszélni vele?

Meg se várom a választ integetek az említett személynek, és elég csak a telefonra mutatnom már rohan is. Az arcáról boldogság sugárzik. Örülök, hogy a húgom ilyen kedves srácba esett bele, mert, hogy Gina is szereti őt azt nem kétlem.

Látom, hogy az asztal körül megfogyatkozott a jó nép, így újra Kellan felé fordulok. Érzem magamon a pillantását, csalogat és szinte hipnotizál, de az ismerős, de szerencsére ritkán hallott hang ami a „családi” telefonomtól származik megzavar.    

(Kellan szemszöge)

Miután mindenki jóllakott még sokáig üldögélünk és beszélgetünk, Anna telefonja megszólal, a mosolyából tudom, hogy valamelyik családtagja lehet a vonal másik végén. Mikor meghallom a nevet amit kimond már azt is tudom kicsoda. Felállva az asztaltól arrébb sétál,  figyelem ahogy beszél és azon tűnődöm meddig kell még itt maradnunk és, hogyan tudnám legalább csak egy pillanatra átölelni és megcsókolni, mert az, hogy itt van tőlem karnyújtásnyira, de nem érhetek hozzá szinte fizikai kínokat okoz. Emlékek garmadája tör elő, és mind arra emlékeztet, hogy mi mindent művelhetnénk kettesben és mit nem tehetünk meg itt, a többiek előtt. Nemsokára int Taylornak és felé nyújtja a készüléket, hogy ő is beszélhessen a barátnőjével. Látom, hogy felém indul, de még le se ül vissza mikor a másik készülék is csörögni kezd. Csodálkozva és kissé félve veszi elő, emlékszem még, hogy eddig ha megszólalt mindig csak bajt jelzett. Bámulja a kijelzőt majd egy szó nélkül kimegy a teremből. Töröm a fejem mit tegyek, de mire végre feltűnés nélkül követhetem nem találom sehol. Benézek a bárba, az előtérbe, még az utcára is kimegyek, de mintha a föld nyelte volna el. Visszaérve a különtermünkbe ismerős új arcot fedezek fel, odamegyek üdvözölni, és tőle végre megtudom, hogy valószínűleg a mosdóban van. Várom, hogy visszajöjjön, de helyette csak Maggie érkezik, látszólag majd szétrobban a feje a dühtől. Nem irigylem azt akire ennyire haragszik, de legalább engem hanyagol.

Alig csapódik be mögötte az ajtó végre visszaér Anna is. Nikki, Judy, Myanna és Casey fogja közre és szemlátomást jól szórakoznak valamin.

- Solo, mit műveltél már megint? – kérdez rá Luca. – Ez az arckifejezés általában semmi jót nem jelent.

Miután megtudom mi történt egyet kell értenem vele, ez a nő egyszerűen…

(Anna szemszöge)

A kijelzőn Luca neve villog amin csodálkozom, mert nem szokott ezen hívni. Talán egyszer ha tette, amikor Vegasban voltam az ősszel.

- Buona sera, caro – üdvözlöm azonnal. – Mi újság.

- Buona sera, solo. Merre vagy? – kérdezi.

- Most végeztünk a vacsorával – felelem neki, mire tovább kíváncsiskodik.

- Hol?

Megnevezem az éttermet, és leesik, hogy valószínűleg nem véletlen ez az érdeklődés.

- Itt vagy Baton Rougeba? – már mielőtt megszólalna tudom a választ, mert így már érthető miért nem hívta ma még a szerelmét.  – Mennyi idő múlva érsz ide?

Mivel azt mondja csak négy-öt perc kimegyek elé az előcsarnokba. Páran kint cigiznek így velük beszélgetek, majd amikor meglátom azonnal a nyakába ugrom.

- De jó színben van valaki – ölel meg és nagy puszit nyom az arcomra.

- Te se panaszkodhatsz – nevetek rá. – Jól utaztál?

Pár mondatban végig vesszük a családtagokat, de egyre türelmetlenebbül tekinget a hátam mögé.

- Hát én már nem is vagyok elég neked – nézek rá szomorúan, de persze csak ugratom.

- De igen te gonosz nőszemély, de gondolom most már te se cserélnéd el Kellant rám.

- Hát nem – vágom rá azonnal, mire kinevet. – Na menj, mindjárt jövök én is, csak van egy kis dolgom.

Luca nagy léptekkel elindul a terem felé én meg a mosdót veszem célba. Nagy a forgalom, de hamar sikerül találnom egy felszabaduló fülkét. Már öltözök felfelé amikor meghallom az ismerős és utált hangot és azonnal el is kap a harci ideg.

- Ugyan már, Kellan csak kéreti magát… - Maggie, mert a mondat természetesen az ő száját hagyja el éppen a tükör előtt rúzsozza a száját. Válaszolnék, de megelőznek, és mivel még nem fedeztek fel, kivárom a végét. Egy szőke lány áll mellette, a neve nem jut eszembe, de rögtön a szívembe zárom.

- Szerintem teljesen feleslegesen strapálod magad, - mondja neki, és közben megmossa a kezét. – Nem veszed észre, hogy szinte menekül előled…

- MyAnnanak igaza van - vág közbe egy újabb hang. Judy az, őt már ismerem a kajacsatából. - Ennél világosabban már nem fejezhetné ki, hogy nem érdekled. Ma is csak hülyét csináltál magadból az asztalnál. Még szegény Anna volt zavarban miattad.

- Szegény Anna, aha. Ostoba beképzelt liba. Itt illegeti magát a fenemód nagy nyelvtudásával. Kit hat meg? Csak lopja a napot és élősködik Robon.

- Fogalmad sincs róla miről beszélsz, - hallom meg Nikki hangját, éppen most lép be az ajtón. Az arca nem sok jót ígér.  - Többet dolgozik, mint te egész életedben fogsz. Nem mintha sok közöd lenne hozzá.  

Bemegy egy fülkébe, a ribanc, mert a következő mondat után jobb szót nem tudok rá, meg folytatja, bár kicsit visszavesz a hangjából.

- Mondhattok amit akartok, de Kellan Lutz akkor is bebújik az ágyamba. És ha megvolt, akkor azt a barnát fogom becserkészni, aki most jött.

- De hát ő Ashley pasija… - vág közbe egy újabb lány, engem meg valóban elfut a pulykaméreg.

Nem elég, hogy az én kedvesemet akarja utána Luca is kéne neki?

Eddig még az is megfordult a fejemben, hogy szegény azért teszi amit tesz, mert szerelmes Kellanbe, amit megértenék, de csak hogy egy újabb trófeát akar, az beteszi a kaput. Az meg, hogy szívfájdalom nélkül belerondítana a családtagjaim szerelmébe, na ez több a soknál.

- Luca akkor se menne a közeledbe ha tüzes vasvillával szurkálnák. Már messziről felismeri a hozzád hasonló számító nőket. Arról nem is beszélve, hogy hűséges, rajong Ashért, és egyáltalán nem vagy az esete.

Felém fordul és gúnyos mosolyra húzódik a szája.

- És ezt te mégis honnan tudod? – kérdezi.

- Hároméves korom óta ismerem. Luca az unokatestvérem. – Ez úgy látszik újdonságként hat rá. A mosdóhoz lépek, megengedem a csapot, de miért is gondoltam, hogy ennyi elég lesz neki.

- Az emberek változnak… – mondja száj biggyesztve.

- De nem a családomba - vágok vissza, és csak alig tudom visszafogni magam, hogy ne nyomjam a víz alá a fejét. – Mi mindig kínosan ügyeltünk arra, hogy kit fogadunk be és kit nem. És te semmi szín alatt nem felelsz meg. Vannak bizonyos jellemvonások amiket nem tartunk sokra…

Nem megyek bele részletekbe, de minden jelenlévő érti a célzást.

- Majd meglátjuk – böki oda és indulna kifelé. Úgy látszik nem voltam elég világos. Elkapom a kezét és egy mozdulattal fordítom meg. Látom az arcán a meglepődést.

- Még egyszer elmondom, lassan és érthetően, hogy felfogd azzal a tyúk eszeddel. Meg ne próbálj Luca és Ash közé állni, mert velem gyűlik meg a bajod.

Nikki lép mellénk és közénk furakszik. Nem kétlem, hogy azért, hogy engem visszatartson egy esetleges meggondolatlan lépéstől.

- Annának igaza van – szólal meg, és ő sem tesz lakatot a szájára. – Engem nem érdekel milyen világi nagy kurva vagy, és hány pasit cipelsz az ágyadba, de a barátaimat hanyagold. Főleg azokat, akik még csak nem is egyedülállóak. Luca és Ash egy pár és jó lenne, ha felfognád, hogy Kellannek is van barátnője. Szeretik egymást, méghozzá úgy ahogy téged soha nem fog senki, mert nem érdemled meg.  

Úgy látszik ez végre beteszi neki a kaput, mert dühösen kiviharzik. Mi csak állunk néma csöndben, majd a két szőke lányból kitör a nevetés.

- Jól megmondtad a nővérkénknek – döbbenten nézek rájuk, semmi hasonlóságot nem tudtam eddig felfedezni bennük, de aztán leesik, hogy a szerep szerint testvérek.

Kicsit szégyellem, hogy sor került erre a nyílt konfrontálódásra, de talán így majd megérti végre, és nyugtunk lesz tőle. Megvárom az éppen kezet mosó Nikkit és együtt indulunk vissza a terembe, még éppen látjuk ahogy Maggie Grace vöröslő fejjel és villámló szemekkel odébb áll.