24. Kétségek...

(Anna szemszöge)

Lassan szedem csak össze magam, nem tudom meddig állnék a folyosón, de meghallom, hogy nyílik a liftajtó. Nem szeretnék most összefutni senkivel, így sietős léptekkel teszem meg a szobánk ajtajáig lévő pár métert. Próbálok a lehető leghalkabban közlekedni, mert nem akarom megzavarni Kris és Rob pihenését. Indulás előtt nem húztam be a függönyt, így anélkül, hogy villanyt kapcsolnék a kintről beszűrődő fénynél megyek a fürdőbe. Mintha napok és nem csak pár órája lett volna… Akkor annyira vártam, hogy láthassam Kellant. Hiányzott a mosolya, a hangja, az érintése. Na ez az egy legalább nem változott, most is megadnék bármit azért, hogy beszélhessek vele… 

Leszórom a ruháimat és beállok a zuhany alá, csak folyatom magamra a forró vizet. Jólesik, hogy a meleg átjárja a testemet de érzem, hogy hiábavaló. Mert nem szabadít meg a kínzó fájdalomtól, se a kétségektől. Őrlődöm. A hosszú percek alatt amíg kezemmel a csempének támaszkodva állok egyvalamire azért rájövök. Arra, hogy lehet rosszul értelmeztem a dolgokat. Nem tudom ugyan kitörölni azt a gondolatot a fejemből, hogy a kedvesem talán valaki másnál keres éppen vigaszt, de a lelkem egy része bizakodik.

Hinni akarom, hogy nem történt semmi, és van valami logikus magyarázat arra, hogy miért nincs a szobájában és miért nem elérhető. Ismételgetem magamban, hogy bíznom kell benne, nem adhatom fel a reményt. Annyi mindenen mentünk keresztül, és Kellan nem olyan, mint Ricsi. Ebben egészen biztos vagyok. Jobb ember nála, őszinte és nyílt. Persze vannak hibái, és a féltékenység úgy látszik ezek közül talán a legnyilvánvalóbb, de mégis… reménykedem.

Fáradt vagyok, de nem a testem, sokkal inkább a lelkem vágyik pihenésre. Miközben szárazra törlöm magam úgy érzem mintha valaki lassabbra vette volna a lejátszóban a sebességet.  Óráknak tűnő percekig mosom a fogam, fésülöm a hajam, mintha a csodára várnék. Arra, hogy belépjen az ajtón és minden rendben legyen. Úgy, mint reggel. A törülközőszárítóra dobva felfedezek egy nedves fürdőlepedőt, szépen kiterítem. Furcsa, mert úgy emlékszem mikor elindultunk errefelé tartott a szobalány, úgy látszik elfelejtette kicserélni. Egy kupac ruha tetején meglátok egy szürke foltot, azonnal előhúzom. Az ő pólója az, önkéntelenül szorítom magamhoz, még érezni rajta a tusfürdőjének és az after shavejának illatát, úgyhogy belebújok. Legalább az illúzió, hogy itt van velem megmarad ma éjszakára.

Anélkül, hogy felkapcsolnám a lámpát az ágyhoz csoszogok és bebújok a takaró alá. Hideg és üresség vesz körül, mert a megszokott test nem simul hozzám. Aztán végigfut rajtam egy kellemetlen érzés, úgy érzem, van valaki a szobámban, és ez megrémiszt. Rögtön felülök és a szemeimet meresztgetve bámulok a félhomályba. Egy pillanat múlva megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, mert felismerem.

Kellan kinyújtott lábbal, a fejtámlának döntve ül, az egyik keze az ölében, a másik a fotel mellett lógva majdnem a földet éri. Nagyot dobban a szívem. Vajon mióta van itt?

Aztán a kétségek újra megrohannak. Nem tudom, mikor jött, vagy éppen miért? Nem tudom mi a célja az ittlétének és azt se vajon hol volt azelőtt. Az egyik felem azt mondja ébresszem fel és kérjem számon. Ezt a hangot villámgyorsan az agyam lehető leghátsó zugába száműzöm. Inkább beszélnünk kéne arról ami történt. Megosztani a gondolatainkat.

Kibújok és az ágy szélére csúszok, készülök felállni, de aztán mégse teszem. Mi van, ha azért van itt, hogy elmondja nem akar már többé. Hogy keres valakit akivel nem ennyire bonyolult az élet. Hogy esetleg már meg is találta azt a személyt.

Gyáván megfutamodom és visszabújok. Úgy döntök, az a beszélgetés ráér reggelig. Hátha arra ébredek, hogy csak egy rossz álom volt az egész…

Fekszem a takaró alatt felé fordulva. Nem tudom levenni róla a szemem. Vajon szeret? Vagy már nem. Mérges rám vagy rájött, hogy ő is hibázott. Ezernyi kérdés és lehetséges válasz cikázik át az agyamban. Figyelem ahogy néha grimaszol, megmozdul, a lábait igazgatja.  

Elég kényelmetlen lehet neki ott. És csak egy boxert visel, meg fog fázni. Azt pedig nem hagyhatom. Igen Anna, ez kutya kötelességed. Nem akarhatod, hogy beteg legyen. Magammal húzva a takaróját lábujjhegyen osonok hozzá és óvatosan betakarom. Egy pillanatra azt hiszem felébred, de csak mocorog kicsit és alszik tovább.

Olyan békés az arca, szívem szerint megsimogatnám, már elindul a kezem, de félúton megállok. Morog valamit az orra alatt, de nem értem. Az jut eszembe, ha most magához tér nem lesz több időm. Kiderül miért van itt, és lehet, hogy amit mondani akar az nem kedvező számomra. Akarok még egy kis haladékot. Nagyapó mindig azt mondta, kislányom a nagy döntések előtt aludj egyet. Igaza lehet. Talán ez a módszer nálunk is beválik, és felébredve minden más lesz.

Igen. Hagyom pihenni. Beszélni ráérünk majd reggel is…

(Kellan szemszöge)

Lassan száll el a köd az agyamról és tisztulnak ki a gondolataim. Rájövök, hogy Anna nem tenne ilyet. Nem csalna meg, főleg nem a barátommal. És Jayt se ilyennek ismerem.

Felfedezek egy párt tőlem nem messze, állnak és önfeledten csókolóznak. Boldognak tűnnek. Eszembe jut az ahogy ő tapadt hozzám nem is olyan régen. Nem is érződött rajta az alkohol. És azok a srácok, végülis játszani is csak azért ment el, mert Nikki nem hagyott neki más választást. Idióta vagy Kellan.  

Lehet, hogy belemagyaráztam magamnak valamit. Megcélzom a hotelt, már tudom mit kell tennem. Azt viszont még nem, hogy fogok kimászni ebből a slamasztikából, mert emlékszem rá milyen dühös volt. És arra is, hogy ő se válogatta meg a szavait. Bár mire is számítottam, heves vérmérséklettel áldotta meg a sors, és makacs. De őszinte is. És kedves, és önfeláldozó és jószívű. És szeretem. És ez itt a lényeg.

Beletelik egy kis időbe mire a hotelhez érek pedig még egy taxit is leintek. Azonnal a szobájához megyek, számítok arra, hogy nincs még itt, de azért csalódott vagyok amikor a sejtésem beigazolódik. De legalább tudom, hogy jó kezekben van. Jay vigyáz rá. Nem tudom mit kezdeni magammal, bámulom a tévét, felkapom a fejem akárhányszor lépteket hallok a folyosóról. A szemem egyre többször csukódik le, amit nem csodálok. Úgy döntök lezuhanyozom, hátha attól felfrissülök kicsit. A percek csak múlnak, de Anna csak nem kerül elő. Néha elém kúsznak olyan rémképek, hogy miközben én itt várok rá ő valaki mással éppen jól szórakozik, de sietve elhessegetem az összeset. Már igen közel állok ahhoz, hogy elaludjak, úgyhogy inkább átülök a fotelbe. A kábulat lassan ér utol, tudom, hogy már késő van, előhalászom a telefonom, de sötét a képernyője. Most jut csak eszembe, hogy már délután jelzett, hogy merülőben van az aksi. Na mindegy, majd ha beszéltünk elmegyek a szobámba a töltőért…

Álmomban fázom. Olyan, mintha a sarkvidéken járnék, szinte érzem a jeges levegőt magam körül. Látom az iglukat, az egyikből Maggie integet és kéjes vigyorral csalogat maga felé. Hátrálni kezdek, de a másik irányból AnnaLynne közeledik. Újabb hátraarc, ott meg Kylet látom meg. Mintha nem lenne elég az első három exem feltűnik Suzy is, és nyomában arctalan lányok tucatjai. Menekülök a hidegben, de egyre közelebb érnek. Nem tudom mit kéne tennem, melegre, biztonságra vágyom. Elbújni előlük, végleg lezárni a múltat és a jövőre koncentrálni. A távolban meglátom a hívogató, narancsszínű napot, arra felé futok. Egy alak áll előtte, de a fénytől ami a háta mögött izzik nem látom az arcát. Ahogy közelebb érek friss citrusillatot érzek és már tudom ki ő. Anna arcán nagy mosollyal áll és kinyújtja felém a kezét. A szemei smaragdként ragyognak, a szája egy szót suttog.

Én is Cica. Én is szeretlek… kiáltanám, de nem jön ki hang a torkomon. Hirtelen megint hideg van és sötét. Megint rohanok árkon-bokron át. A testem néha egy fába ütközik, falnak csapódik, de nem állhatok meg. Meg kell keresnem…

És rájövök, hogy csak álom volt az egész.

Fáj minden porcikám, elgémberedtem az üléstől. Valahol a távolban hangokat hallok. Lassan fordítom körbe a fejem, a szoba idegennek hat. Lehunyom a szemem és próbálok arra koncentrálni hol lehetek. Aztán szinte azonnal újra felnézek, mert eljut a tudatomig, hogy az álombeli citrusillat a valóságban is körbeleng. Már mielőtt meglátom tudom, hogy itt van. Felállok és kis hijján orra esek a lábamra csavarodott takaróban. Pedig én nem hoztam magammal. Erre határozottan emlékszem. Tehát csak ő lehetett. Betakart. Akkor számítok neki, fontos vagyok, figyel rám és ez örömmel tölt el. Megindulok az ágy felé, nézem, ahogy hason fekve alszik, a kibomló haja alól csak a fél arca látszódik ki. Olyan védtelennek tűnik. Szívem szerint felébreszteném, de a kinti fényekből és a nappali irányából hallatszó hangokból arra következtetek reggel van. Vagy legalábbis már közel járunk hozzá. Úgyhogy ahelyett, hogy azonnal elmondanám neki, hogy tudom kicsit túlreagáltam a dolgot inkább a fürdőt választom. A mosdó mellett meglátom a telefonját és amikor felfedezem, hogy mennyi a pontos idő kapkodni kezdek. A jó életbe, még csak az kell, hogy elkéssek… akkor ma Bill szívatni fog késő estig. Áldom az eszem, hogy első nap jópár dolgot áthoztam magammal, villámgyors fogmosás, belebújok egy tiszta pólóba, a tegnapi nadrágomba és már megyek is kifelé. A liftig futva veszem fel a kabátomat, odalenn az egyik kocsi éppen elindul, Rob és Kris bámul ki rám kérdő tekintettel az ablakon. Beülök a másikba, és a sofőr máris a gázra lép. Körülöttem gyűrött arcú emberek magukba fordulva. Senki se szól, némán tesszük meg az egész utat. Még ki se tudok szállni May már mellettem terem, ledorongol amiért nem borotválkoztam meg. A lehető leggyorsabban igyekszem elintézni a dolgot és még nincs hét óra amikor már a sminkben ülök. Szerencsére az asszisztensünk megkönyörül rajtam és kapok egy szendvicset és egy kávét. Két óra múlva, bármilyen aranyosak is a lányok örömmel búcsúzom el tőlük, úgy érzem az arcomra a szokásosnál is több púder került. Éppen nyitom ki az ajtót, kis hijján ki is zuhanok, mert valaki megrántotta a másik oldalról.

Ismerős arc néz szembe velem, a mondatából az is kiderül, hogy pont engem keres.

- Kellan beszélnünk kell…

(Rob szemszöge)

Annak ellenére, hogy az elmúlt hét napi három-négy órájához képest még sokat is aludtam az éjjel úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. Kris is elgondolkozva bámul kifelé az ablakon, már amennyit lát a mellette terpeszkedő Larrytől. Változatlanul nem a kedvencem a srác, bár azt el kell ismernem a munkáját jól végzi. Dean foglalta el az anyósülést, mint mindig. Nagyot ásítok, amit persze nem úszok meg megjegyzés nélkül.

- Valaki nem sokat aludt az éjjel – szólal meg a kedvesem testőre. Kap is egy csúnya pillantást mindkettőnktől.

- Tényleg, mikor értetek haza, nem hívtál, gondolom nem volt semmi gond – kérdezősködik az enyém is, mert tegnap miután a forgatásról a hotelbe értünk közöltem vele, hogy este nem kell velem jönnie.

- Hát, lehet, hogy jobb lett volna, ha ott vagytok mindketten. Akkor talán nem balhéznak – szólal meg a szerelmem – bár kétlem. Rob szerinted most mi van? Kellan nem tűnt túl kipihentnek.

- Nem tudom. Majd megkeresem – felelem. Megérkezünk és kiszállunk, a kocsi már indul is vissza a következő turnusért.

- Ki balhézott? – kérdezősködik Dean a homlokát ráncolva.

- Kellan Annával – felelem. – Kitört rajta a féltékenység.

- Szegény Anna, jobban is megbecsülhetné. Na majd megvigasztalom… - Vajon visszaüt, ha beverem a képét? Valószínűleg a testőröm leolvassa a gondolatomat, mert közénk lép.

- Tudod Larry, én inkább a srácot félteném – szól közbe mosolyogva. – Gondolom megadta neki a magáét.

- Abba biztos lehetsz, - biztosítom.

Kénytelenek vagyunk kettéválni, mert külön helyiségbe kell mennünk. Tina már vár a kávémmal, kezembe nyomja a szövegkönyvet bejelölve a mai jeleneteknél. Egész délelőtt teszem a dolgomat, látom párszor a haveromat, de folyton félrehúzódik, mintha kerülne. Nem is sikerül közel kerülnöm hozzá egészen délig. Az ebédlőbe belépve kis hijján fellök két szemben jövő alak. Összeszedek némi kaját és elindulok Kellan mellé aki elmélyült beszélgetést folytat. Illetve inkább azt mondanám, hogy beszélnek hozzá, ő meg csak hallgat. Éppen leülnék, de már megint belém ütközik valaki. Hangosan szentségelek, mert a levesem frankón összekeveredett a hússal és a krumplival.

- Jaj ne haragudj… - mentegetőzik egy női hang. Tracey áll mögöttem és amikor felismer nagyra kerekedik a szeme. – Rob te itt vagy?

- Itt – felelem zordan, kicsit zabos vagyok a tönkrement ebédem miatt. – Miért hol kéne lennem?

- Hát az edzőteremben – feleli magától értetődően. Töröm a fejem, de mára nem volt kiírva semmi, és Kellan is itt van, pedig mi „Cullenek” mindig egyszerre megyünk gyakorolni. Kérdőn nézek rá, de csak rázza a fejét és válaszol helyettem.

- Nekünk ma nincs…

- Jaj, nem úgy értettem – rázza a fejét a csaj. – Te nem nézed meg őket?

- Kiket? – most komolyan minden szót harapófogóval kell kiszedni belőle?   

- Hát a… - nem tudja befejezni, de pár másodperc múlva mégis kiderül a rejtély. Amire mind a hárman egyszerre kiáltunk fel és kezdünk el rohanni.

Anna…

(Anna szemszöge)

Későn ébredek. Kipihentnek érzem magam, de az elégedettséget azonnal felváltja a hiányérzet amikor rájövök, hogy egyedül fekszem az ágyban. Azonnal a fotel irányába kapom a szemem, de üres. A takaró a földre dobva. És ennyi… semmi más jel nem utal arra, hogy Kellan itt volt. Az egész szobában csend van, a nappaliból se szűrődik be zaj, így biztos vagyok benne, hogy egyedül vagyok. Miért nem ébresztett fel? Lehet, hogy mégis a szakítós változat az érvényes és reggelre úgy döntött már ennyit se érdemlek. Hosszú ideig bámulom a plafont aztán rájövök, ez így nem fog menni. Meg kell tudnom most mi van. De előtte kicsit össze kell szednem magam és lenyugodni, mert ha így találkozunk akkor félő, hogy annak rossz vége lesz. Felülök és úgy döntök a leglogikusabb, ha a régi módszerhez folyamodom. Thai-chi.

Felöltözök és a teraszra lépve belekezdek. Egymás után végzem a gyakorlatot, teljesen kikapcsolok, csak a belső energiáimra koncentrálok. Lassan sikerül ellazítani nemcsak az izmaimat, de a lelkemet is. Nyugalom száll meg, és mire a végére érek optimistábban nézek a jövő elé. Miután végeztem azonnal a fürdőt veszem célba, ott minden változatlan, a cuccai még itt vannak, a fogkeféje a mosdó szélére rakva. Végülis, ha szakítani akarna elvitte volna…

Alapos gonddal készülök, bele is telik egy kis időbe mire úgy érzem minden oké rajtam. És megint nem tudom, hogyan tovább. Eddig mind a két nap volt társam, először Rob, tegnap Kellan, de külsősként abban nem vagyok biztos, hogy egymagamban is elvisznek a kocsik. A pontos címet viszont nem kérdeztem meg, hogy taxit foghatnék. Aztán eszembe jut, hogy Ash itt van, neki ma később kell mennie. Tárcsázom, de a telefonba nem ő szól bele.

- Buongiorno, solo.

- Buongiorno, caro – üdvözlöm én is Lucat. Megtudom, hogy a kedvese még készülődik, reggeliznek és utána indulnak. Mivel még én se ettem boldogan csatlakozom hozzájuk. A kopogásomra szinte azonnal nyílik az ajtó, hatalmas mosollyal ölel meg, szinte kicsattan a boldogságtól. Aztán az arca komolyra vált a fürdő felé sandít, és megszólal.

- Beszélnünk kell… - kérdőn nézek rá, de válaszra nincs idő, mert léptek közelednek, csak annyit súg a fülembe, hogy nem Ashley előtt.

- Buongiorno – csicsergi az érkező és erősen koncentrál, majd folytatja. - Hai dormito bene?
- Io dico grazie per la tua domanda sì. E tu? – kérdezek vissza.

- Oh, - ennyi csak a válasz, és kissé letörve bámul ránk. Aztán leesik, hogy olaszul válaszoltam és nem érthette, úgyhogy megismétlem.

- Köszönöm jól aludtam, és te? – erre mosolyogni kezd. Nem kétlem az alvás volt az éjjel a legkevesebb kettőjük között. – Ez volt a mai első lecke? Igazán szépen ejtetted ki a szavakat, talán egész éjjel ezt gyakoroltátok?

Luca már nyúl is utánam az ugratásra, de még időben ellépek. Szerencsére pont jókor kopog be a szobapincér. Az egész reggeli alatt jókedvűek vagyunk, a tegnap estére vonatkozó kérdésekre igyekszem úgy válaszolni, hogy még csak ne is sejtsék, hogy gond van Kellan és köztem. Úgyis megtudják, de miért rontsam el a kedvüket. Meg ismerve az olasz vérmérsékletet, lekapná a tíz körméről mielőtt kiderülne, hogy jogos-e. Fél tíz előtt indulunk, csak mi hárman, mert bár Ash úgy tudta, hogy Jay is velünk jön amikor rászól telefonon kiderül, hogy ő már odaért. Kicsit vacillálok odaérkezve, hogy mit tegyek, jó barátnőhöz illően először Robot keresem, Tinától meg is tudom, hogy melyik helyszínen forgat éppen. Arra sétálok, fel is fedezem őket, de amikor Kellan is feltűnik pánikszerűen távozom. Nem akarom, hogy a ránk váró beszélgetés ennyi ember előtt történjen meg. Leülök egy padra és csak nézek ki a fejemből. Kedvenc rokonom itt talál rám és azonnal mellém telepedik.

- De elgondolkoztál – szólít meg. – Valami baj van?

Nem csodálkozom, hogy kiszúrja a rossz hangulatomat, ismer már, de most nem akarom megosztani vele a bajomat, helyette a reggeli kérdése után érdeklődöm.

- Miről akarsz beszélni velem? – nézek rá. Tanácstalannak tűnik, ami eddig csak ritkán fordult elő. – Valami gond van a céggel?

- Nem, semmi – feleli azonnal.

- Akkor a család? Nonna? – imádott nagyanyánk gyengélkedik néha, az idő vasfoga rajta is fog már.

- Non, solo. – de persze nem folytatja.

- Luca, per favore… ne húzd az idegeimet.

- Ash mesélte az este, hogy jönnek a bálra. Igazság szerint én is magammal akartam vinni, csak nem tudtam, hogy fogjak hozzá.

- Akkor probléma megoldva – mosolygok rá. – Elintéztem, jöhetnek.

- Igen. Akkor van a születésnapja – szólal meg.

- Komolyan? Mikor? – kérdezek vissza.

- Hétfőn - válaszol azonnal. Kicsit szégyellem, hogy eddig nem néztem utána, meg is jegyzem magamnak, hogy ezt sürgősen meg kell tennem a többiekre vonatkozóan is.

- Akkor őt is megünnepeljük – vigyorgok, majd a kérdő tekintetére folytatom. – Anyáé pénteken, apáé vasárnap, Tayloré meg 11-én. Úgyhogy vasárnapra délutánra mindenképpen partyt terveztem. De jó…

- Aha – feleli, de még mindig gondterhelten néz maga elé. Mi baja lehet?

- Igen? – alig bírok a kíváncsiságommal.

- Arra gondoltam, hogy biztos örülne, ha a szülei és a testvére is ott lehetnének. – Aha ez itt a gond. – Szerinted?

Kinevetem mikor megértem, hogy csak azon aggódik vajon a szerelme rokonai valóban elfogadták-e őt. A mi családunk reakciójától biztosan nem tart, mert ők megkedvelték Asht, ez karácsonykor világosan kiderült, de hogy mit szólnak majd az olasz temperamentumhoz az amerikaiak…

- Luca, amikor náluk jártatok, hogy viselkedtek veled? – érdeklődöm.

- Rendesek voltak. El tudtunk beszélgetni, a bátyja Joe annyi idős, mint én.

- Akkor miért aggódsz? – nézek rá értetlenül, majd látva, ahogy bizonytalanul néz maga elé egy gyanú suhan át az agyamon. – Luca, te meg akarod kérni a kezét?

Azonnal felnéz, majd sietve körbe, amit nem értek, hiszen az anyanyelvén beszélgetünk.

- Nem – vágja rá azonnal, mire felszisszenek. – Mármint még nem. Vagy szerinted már kéne?

Csak nehezen tudom megállni, hogy fel ne nevessek.

- Nem tudom. Ezt neked kell érezni. Szerinted mit szólna hozzá?

- Hát ez az… olyan fiatal még.

- Ugyan már, öt év van köztetek – ellenkezek. – És szeret téged. De most akkor miért is aggodalmaskodsz?

- Mert nem tudom, hogy hívjam meg a családját.

- Telefonon vagy személyesen. Levélbe semmiképpen se – vágom rá, mire bosszúsan néz rám. – Oké, csak vicceltem – visszakozom. – De komolyra fordítva a szót, hívd fel az édesapját először. Mégiscsak ő a családfő. Hivatkozz arra, hogy hamár Ash nem tud odautazni hozzájuk miattunk, örömmel látjuk őket. Mindenképpen hangsúlyozd ki, hogy a lánya biztosan örülne, ha együtt ünnepelnének. Ne felejtsd el megemlíteni, hogy mennyire jó lenne, ha a családjaink megismernék egymást, ezzel biztosítod róla, hogy a szándékaid mennyire komolyak. Apropó, a szállásra nem lesz gond, még ma lefoglalok még két szobát ha igent mondanak. Tényleg… - ezerrel pörögnek az agytekervényeim, úgyhogy pár perc alatt megbeszéljük, hogy az Operabálba is meghívjuk őket, plusz négy fő, mert a meghívást a báty menyasszonyára is kiterjesztjük. A gondot egyelőre csak az odautazás jelenti, mert bár a Jetbe beférnének, az a megoldás mégse lenne szerencsés, lévén a cél az, hogy Ashley ne tudjon az egészről. Felajánlom, hogy ha akarnak jöhetnek velem és Taylorral a hét elején, vagy bármelyik nap és kimegyek eléjük és gondoskodom a szórakozásukról. Annyira belemerülünk a témába, hogy az aki előtt titkolózunk már majdnem elénk ér, mire felfedezzük. Pár halk szóval tudatja még velem, hogy még ma intézkedik, majd csatlakozik a lakókocsijába igyekvő barátnőjéhez. Én is felállok, most már valóban ideje üdvözölnöm Robot. Arra felé tartok ahol legutóbb volt, de amikor kifordulok az egyik épület mögül váratlan látvány tárul elém.

Kellan egymagában ül egy konténerszerű valamin és cigizik. Ez meglepő, mert eddig nem igazán láttam jelét ennek a káros szenvedélynek rajta. Megtorpanok egy pillanatra, majd el is indulok. Egyedül van, ideje beszélnünk. De két lépés után újra megállok. Mert az az undok, utálatos perszóna megjelenik a háta mögött, befogja a szemét és mond neki valamit. Gondolom valami kis édeset… A vérnyomásom azonnal az egekbe szökik, toporzékolni tudnék. Nem voltam elég világos az este? El a kezekkel Kellantől! A kedvesem reakciója viszont örömmel tölt el. Azonnal felpattan és még ebből a távolságból is látom, hogy dühösen beszél vele. Úgy kell neked, remélem elküld melegebb éghajlatra… bár ahhoz túl udvarias. Most nem bánnám ha kevésbé lenne jól nevelt.

Mivel félő, hogy ha a dög közelébe kerülök nem tudok uralkodni magamon inkább hátat fordítok. Sajnos nem adhatom meg neki ami járna, pedig benne lennék egy kis csihipuhiban.

(Kellan szemszöge)

Jay, mert ő áll a smink ajtajában szinte dühösen méreget. Nem értem mi baja, és nem is nagyon értékelem. Mi a fenét képzel? Egész éjjel a barátnőmmel bulizott, és még neki áll feljebb?

A lakókocsija csak pár méterre van odafelé tart, én meg jobb hijján követem. Miután becsukom magam mögött az ajtót azonnal felém fordul és rám támad.

- Te idióta barom. Mikor veszed már észre, hogy megtaláltad álmaid nőjét? – döbbenten bámulok rá, mert nem gyakran szokott ilyen hangnemet megütni. – Komolyan Kellan, te nem vagy normális. Anna egy felbecsülhetetlen kincs és itt még véletlenül se a vagyonára gondolok. Olyan rendkívüli, kedves, szép, nagylelkű és szeret téged. Miért akarsz elrontani mindent?

Felmegy bennem a pumpa. Hogy a francba jön ő ahhoz, hogy kioktasson? És csak ne áradozom a kedvesemről, én is tudom mennyire nem hétköznapi teremtés.

- Hát ha már az elrontásnál tartunk – vágok vissza - te persze azonnal lecsapsz a kínálkozó lehetőségre és megvigasztalod ha kell. Mi lenne, ha ahelyett, hogy itt nekem osztod az észt leszállnál a barátnőmről?

Csodálkozva bámul rám, de nem dőlök be az ártatlan képének.

- Elment az eszed? Nem mondod komolyan, hogy rám is féltékeny vagy? Hiszen a barátod vagyok.

A szavai kicsit józanító hatással vannak rám, megbántottnak tűnik. Csakhogy láttam amit láttam.

- Amikor az este ölelgetted a bárban nem igazán gondoltál erre. Se akkor amikor hajnalig buliztatok együtt…

Most már határozottan olyan arcot vág, mint aki nem ért semmit.

- Én nem ölelgettem… csak amikor elbúcsúzott. De te ezt honnan tudod?

- Visszamentem – felelem, majd leesik mit mondott. Elbúcsúzott. Akkor Anna nem is vele volt hajnalig? Újra méregbe gurulok. – Mi fenének engedted el egyedül? És kikkel távozott?

Állok előtte és határozottan közel vagyok ahhoz, hogy megüssem. Már megint. A fenébe, nyugtatót kéne szednem. Lassan olyan vagyok, mint egy idegbeteg. Hátrálok egy lépést és magyarázatra várok.

- Azért engedtem el egyedül, mert nem hagyta, hogy vele menjek. Én bízom benne, és nem akarom folyton korlátozni. Anna erős, önálló nő, csak te csinálsz úgy folyton, mintha gyámoltalan lenne. Ami a második kérdésedet illeti EGYEDÜL távozott, szóval nem kéne megint féltékenységi jelenetet rendezned. Főleg, hogy te vagy az akinek nyoma veszett. Mégis hol a búbánatban voltál?

- Ha lenne barátnőd aki szeretnél te se lennél nyugodt azt hallva, hogy egész éjjel ki tudja hol császkált. Ha te is órákig várnád a szobájában, hogy hazajöjjön nem tudva hol van éppen és kivel, te is féltékeny lennél.

- Te a szobájában voltál? – Kiált fel és látom rajta, hogy most megdöbbent. Majd szitkozódni kezd és leroskad a kanapéra. – Esküszöm, ti vagytok a legkomplikáltabb páros akiket csak ismerek.

Hitetlenkedve rázza a fejét én meg nem értek semmit. És ennek hangot is adok.

- Mi van?

- Tudod hol volt Anna órákon át? – kérdezi, mire megrázom a fejem. Mégis honnan a búbánatból tudnám?

- A szobád előtt a folyosón – feleli én meg nem értek semmit. Leülök mellé mire folytatja. – A távozásod után odamentem hozzá és beszélgettünk pár percet. Szomorú volt, de nem telt öt percbe és felugrott, hogy utánad menjen. Valószínűleg ezt láttad, mert akkor tényleg megölelt. Azt mondta, ne menjek vele, pedig akartam – látom rajta, hogy bántja a gyanúsításom, de aztán folytatja. – mi még maradtunk a srácokkal. Nem néztem az órát, de két órát minimum. Amikor visszaértem a hotelbe a szobád ajtaja előtt aludt a földön ülve. Azt hitte direkt nem engeded be, úgyhogy megnéztem az erkélyről és láttam, hogy nem voltál benn. Aztán otthagyott. Kellan, azt hiszem sírt…

Döbbenten hallgatom, Tehát utánam jött. És várt rám. Akkor talán nem haragszik.

- De most komolyan, te egész végig a szobájában voltál? De hát oda ment először? Hogyhogy nem látott?

- Először kicsit kiszellőztettem a fejem – mekkora marha vagyok. – Úgy fél óra múlva értem a hotelbe.

Csak bámulok magam elé. Ezt elszúrtam. Aztán eszembe jut valami.

- Sírt?

- Azt hiszem – feleli. – Amikor otthagyott könnyes volt a szeme, Kellan azt hiszem, hogy… ő… szóval azt hiszi, hogy valaki másnál aludtál.

De hát hogy képzelhet ilyen hülyeséget? Aztán rájövök, hogy végülis, minden ellenem szól. Ha a nyári viselkedésemre gondolok, meg arra, hogy nem talált egyik szobában se. Kicsit bánt, hogy a jelek szerint azonnal a legrosszabbra gondol. Aztán az jut eszembe, hogy minden ellenére nem ébresztett fel. Márpedig arra világosan célzott egyszer, hogy ha rájön, hogy megcsalom semmi jóra ne számítsak. És a vérmérsékletét ismerve ha komolyan azt hinné félreléptem nem hagyott volna aludni. Betakarni meg pláne nem takart volna be. Akkor vajon most mi járhat a fejében?

Egész délelőtt ezen töröm a fejem, a szünetekben igyekszem egyedül lenni és világosan végiggondolni mindent. A hangulatom a reménykedés és az elkeseredettség között ingadozik, egy alkalommal még egy cigire is rágyújtok, mert éppen a „kirúg, hogy a lábam nem éri a földet” eshetőség tűnik valószínűnek. Az arcomra simuló két kézről azonnal az jut eszembe, hogy ő az, de meghallva a tulajdonosához tartozó hangot elborul az agyam.

- Na ki vagyok? – Maggie zaklatása, mert naná, hogy ő nem bír leszállni rólam érzékenyen érint. Ő tehet mindenről… Ha ő elfogadná végre, hogy nem érdekel akkor tegnap nincs ez a kalamajka. Anna nem rág be rá, békésen élvezhettük volna az estét a barátaink társaságában és együtt bújtunk volna ágyba. Közvetve, de ő az oka minden bajnak.

- Még egyszer utoljára elmondom, - fordulok felé. – Van barátnőm, akit szeretek. Nincs szándékomban félrelépni, úgyhogy hagyj végre békén.

- De Kellan… - próbálkozik. Beléfojtom a szót.

- Nem. Semmi de Kellan. HAGYJ BÉKÉN. – Ezzel sarkon fordulok, és faképnél hagyom. Valószínűleg sikerül elérnem a célomat, mert a nap folyamán nem látom többet. De persze ez csak egy dolog ami miatt nem kell aggódnom többé. A legfontosabb, Anna megbékítése még hátravan és ehhez váratlan segítséget kapok olyan valakitől, akitől nem is számítok rá.