23. Féltékenység…

(Anna szemszöge)

Dühös vagyok. Majd szétrobbanok a méregtől és bámulom a velem szemben állót. Miért kellett ez? Nem adtam rá okot. Egyetlen pillanatig sem. Ezt tudnia kéne, de úgy látszik csak én gondoltam komolyan, hogy bízom benne.

Miután lenyugodnak a kedélyek és minden zavaró tényezőtől megszabadulunk az este további része jól telik. Kellan ugyan boldogtalan képet vág amikor elárulom neki, hogy már ígéretet tettem arra, hogy az étteremből átmegyünk a bárba a srácokhoz, de nem ellenkezik.

Pedig mennyivel jobb lett volna ha azt teszi…

Többen is csatlakoznak hozzánk, Bill a lelkükre köti, hogy reggel meló és mindenki ott legyen pontosan. Ash és Luca inkább a hotelt és egymás társaságát részesíti előnyben, amit meg is értünk, csak rájuk kell nézni, borítékolható miért olyan fáradtak hirtelen. Mivel úgyis csak pár percnyi séta az egész út, gyalog tesszük meg. Meglepő, hogy nem tűnnek fel a fotósok, de hiányozni persze nem hiányoznak. Már az első pillanattól tetszik a hely. Félhomály, hátul valóban van pár biliárdasztal, a helyiek ügyet se vetnek ránk. A hangszórókból rockzene szól, hatalmas bár, meghitt, de tágas bokszok. Az egyik sarokban azonnal meglátjuk Jay zenekarának tagjait. Integetnek, mi pedig feléjük indulunk. Gyors ölelések és puszik után azon kapom magam, hogy Larry ölében ülök, aki próbálja bizonygatni, hogy ő valóban úgy gondolja, hogy van tehetségem a doboláshoz és szívesen ad pár privát órát nekem. Nagyot nevetek rajta, és biztosítom róla, hogy nem tud átverni. Többé nem.

Szinte az egész banda sört iszik, de én nem vagyok hajlandó, úgyhogy egy Cuba Libret kérek. A hangulat jó, Judy, MyAnna és Nikki elmegy játszani Leevel, Gurival és Noellel. Mivel ők az egyetlenek akik nem tudnak Kellanről és rólam, amint látótávolságon kívül kerülnek felállok és átcsúszok az ölébe. Egy másodperc késlekedés után a keze már a derekamat öleli én pedig a nyaka köré fonom a kezem. Annyira hiányzott már az érintése, sajnálatos módon mire összeérne a szánk megjelenik a pincérnő, így kénytelen vagyok felállni.   

Jó kedvünk van, oldott a hangulat, legtöbbször én és a zseniségem a célpont, mert a srácok már mindent tudnak rólam hála Jaynek és Jeradnak, de nem bánom. Annyit vetek csak közbe, hogy azért nyilvánosság előtt ne nagyon hangoztassák.

Azt nem tudom mikor romlik el minden, talán a második koktélnál? Kellan hangjára amikor a fülembe súgja, hogy sok lesz, megárthat, a bennem élő kisördög lázadozni kezd. Nem akarok én veszekedni, de felnőtt nő vagyok, ne akarja megmondani mit bírok és mit nem.

Ő bezzeg egymás után kéri a söröket, nem azt mondom, hogy megárt neki, de kezd furcsán viselkedni. Lee elrángat egy játszma erejéig, kicsit be vagyok rozsdásodva így sikerül nyernie -na jó nem akarom elsőre letörni a lelkesedését- és az is zavar a koncentrálásban, hogy érzem, hogy a kedvesem árgus szemekkel lesi minden mozdulatomat. Éhes ragadozóként néz rám, egyre többször húzza össze ráncolva a homlokát én pedig nem tudom mi a baj.

A mosdóba indulok, egy helyiségből nyílik a férfi és a női rész, így meg se lepődök amikor kilépve ott találom. Szinte erőszakosan húz magához amit a külön töltött óráknak tudok be és nem is bánok, mert ő is hiányzott nekem. Összetapadva állunk, a nyelveink vad táncot járnak egymással, a keze már a melltartóm alatt simogat, de muszáj elválnunk mert valaki éppen lehúzza a wct. Kelletlenül távolodunk el egymástól, és indulunk kifelé. Megint egy mondat, semmivel se jobb, mint az előző ezúttal a ruhámra vonatkozóan, de igyekszem viccel elütni az élét.

- Honey, ugye tudod, hogy a születésnapi ajándékot is csak az ünnepelt bonthatja ki, a többieknek csak a csomagolás nézegetése jut.

Morog az orra alatt, a nyíló ajtó miatt nem értem mit, és nem is tudok rákérdezni, mert a kinti hangzavar lehetetlenné teszi a dolgot. Indulok vissza az asztalunkhoz, de leülni már nem tudok, Nikki magával rángat, hogy segítsek neki, legyek a párja, mert kihívták egy partyra.

A srácok velünk egykorúak lehetnek, összeszokottan játszanak, de mi se hagyjuk magunkat. Látom, hogy a barátnőm lopva mégegy gombot kigombol az ingjén, és a következő lökésnél úgy hajol, hogy az ellenfeleinknek is feltűnjön a látvány. Vigyorogni kezdek, de persze nem követem a példáját. A játszma alatt ártatlan flörtbe bonyolódunk, de nincs jelentősége, ezt mind tudjuk. Amikor vége lesz, a mi győzelmünkkel, gratulálnak, majd odébb állnak, mi meg visszaindulunk a többiekhez.

- Anna – szólít meg azonnal Rob, és fel is áll indulásra készen. – Mennünk kéne.

Már nyúlok a kabátom felé, de a kezem félúton a levegőben megáll.

(Rob szemszöge)

Nem értem én ezt. De, komolyan. Miért van az, hogy ha két ember szereti egymást időről időre kitör a veszekedés. Miért nem lehet meglenni békés egyetértésben? Olyan jól indult minden, a félhomály miatt nem kellett attól tartani, hogy bárkinek is feltűnik, hogy nem mozdulnak el egymás mellől, és én is nyugodtan átkarolhattam Kris vállát. Jól eldumáltunk, de játszani egyikünknek se volt kedve. Még Kellannek se amit csodáltam, mert ha valamiben akkor a biliárdban verhetetlen. Inkább csak ücsörgött mellettünk és itta a söreit.

- Mi baja van? – bökött oldalba a szerelmem fejével a haverom felé intve. Így, hogy felhívta rá a figyelmet nekem is feltűnt a mogorva hangulata, de elég volt az ír boszorkának rámosolyognia mindjárt kisimultak a vonásai. Amikor mindketten eltűntek kicsit aggódtam, de csak azért, hogy ha magukra zárják a mosdó ajtaját, hogy fogjuk onnan kiimádkozni őket. De viszonylag gyorsan visszatértek.

Amikor Nikki elrángatta Annát már voltak gyanús jelek, ezért is kezdeményeztem amint visszatért a hazaindulást. Aztán kitört a balhé.

Az a legfrusztrálóbb az egészben, hogy mind a kettő mondja a magáét, de fogalmunk sincs, hogy min is veszekednek, mert már megint spanyolul beszélnek. De a gesztusaik, a testtartásuk és a villámló szemeik mind-mind azt sugallják, hogy nincsenek jókedvükben. Az hagyján, hogy ennek a két makacs szamárnak köszönhetően újabb ember tudja meg, hogy mi az igazság négyünket illetőleg… De az, hogy így az este végére ők ketten haragosan merednek egymásra és Anna még csak hazajönni se hajlandó Kellannel egyszerre, na az kiborít.

(Kellan szemszöge)

Mindennek van határa… a tűrőképességemnek is, és most elértem a legvégső pontját. Nem akarom a szobába zárva tartani esküszöm, de egy kicsivel több odafigyelést és némi távolságtartást azért nem bánnék. Tudom, hogy hergelem magam, de képtelen vagyok tenni ellene. Az egyre gyakrabban lehajtott koktélok, az alig takart teste mind-mind bűnre csábít. És nem csak engem. Látom a mozdulatait követő tekinteteket, de ő szemlátomást nincs tudatában ennek. Persze, jó poén, hogy csak én csomagolhatom ki az ajándékot, de miért kell úgy tennie, hogy az egész bár arra áhítozzon, hogy a helyemben lehessen… És a biliárd… jól játszik, de a nyerés legalább annyira köszönhető annak, hogy a két srác nem bírja levenni a szemét a csábító idomairól. Vissza akarok menni a hotelbe bebizonyítani, hogy én kellek neki, csak rám van szüksége.

Rob szerencsére a segítségemre siet, amint Anna visszaér az asztalunkhoz közli, hogy indulni kéne. Talán nem kéne megszólalnom… De a féltékenység eluralkodik rajtam.

- Persze nem muszáj, – mondom a bestiának, mert az arca azt sugallja maradna még. – Gondolom az a két bájgúnár szívesen hazakísér. Esetleg már meg is beszéltétek a részleteket?

Láttam, hogy amikor elbúcsúztak puszit adtak az arcára -amit persze bájos mosollyal viszonzott- és kérdeztek tőle valamit.

- Miről beszélsz? – kérdez vissza ő is spanyolul, mert én is így szóltam hozzá, és összeráncolja a homlokát.

- Arról a két srácról – intek a fejemmel, - vagy lemaradtam valamiről és voltak mások is?

- Kellan ne csináld ezt… - mondja, a hangja inkább kihívó, mint bűnbánó.

- Mit ne csináljak? – kérdezem azonnal. – Ne vegyek tudomást arról, hogy a barátnőm itt illegeti magát mindenkinek. Óh, bocsánat, legközelebb majd elfordulok, nehogy zavarjak. Bár végülis, hiszen nem is vagy hivatalosan a barátnőm. Értem, akkor nincs is jogom beleszólni a dologba.

Most már határozottan dühös vagyok. Éppen elég volt a mai nap, miért nem maradtunk inkább a hotelbe? Nem én akartam idejönni…

- Hát ami azt illeti valóban nem vagyok a barátnőd, – szólal meg közönyös hangon. – De had ne emlékeztesselek rá, hogy kettőnk közül ki miatt van ez így.

- Szóval ez is az én hibám – fortyanok föl. - Nagyszerű. Vállalom, hogy segítsünk a barátainknak, úgy teszek, mintha nem zavarna, hogy Rob ölel, te meg válaszul iszol, kihívóan viselkedsz és nyakába borulsz minden jöttmentnek.

- Hogy mit csinálok? – és még ő néz rám mérgesen, na ne már… - kettőnk közül ki az aki nem képes arra, hogy megszabaduljon az őt üldöző ötven kilós nőtől. Te se úgy tűntél, mint akit nagyon zavar, amikor a combodat simogatta. Gondolom jót tesz az egódnak az érdeklődése. De tudod mit Honey, én meg ezt nem vagyok hajlandó eltűrni. Több, mint egy heted volt lerendezni a dolgot, de mégis én voltam az aki helyre tette a csajt…

Gyönyörű, még így is, hogy áll előttem a méregtől kipirult arccal és a mellkasomat böködi. A tökéletes megközelíthetetlenség.

- Hát persze. Miss Mc’Gee mindig mindent elrendez… - jegyzem meg. Nincs igaza, valóban megtettem amit csak tudtam, de nem akartam megalázni a csajt. Ő bezzeg nem zavartatta magát.

- Srácok, most akkor mi van – hallom meg Lee kissé akadozó hangját mellettünk. – Ti ketten együtt vagytok?

Minden fej azonnal felé fordul lévén angolul beszélt. Még ez is.

- Nagyszerű. – Támad rám Anna azonnal, mintha minden az én hibám lenne. – Még egy ember. Talán kéne kérnem egy mikrofont, abba is elismételhetnél mindent.

- Nem én akartam, hogy ide jöjjünk – vágok vissza azonnal. – Te akartad mindenáron. Miattam már régen a hotelbe lehetnénk, reggel úgyis melóznunk kell.

- Értem – néz rám és levágja a bokszba a kabátját. – Akkor szép álmokat. Nem akarlak meggátolni a pihenésbe, úgyhogy viszlát.

- Srácok elég legyen már – szól közbe Kris. – Menjünk, majd a hotelbe megbeszélitek, mindenki minket néz…

- Menjetek csak, - közli durcás arccal. – Én maradok, majd Jayjel visszamegyek.

- Nem. – Na még csak az kéne. – Velünk jöttél…

De persze nem hagyja, hogy befejezzem.

- És azzal megyek akivel akarok. És veled egészen biztosan nem. Majd ha lehiggadtál és tudsz értelmesen beszélni akkor esetleg szóba állok veled.

Döbbenten nézem, ahogy puszit nyom Rob arcára, megöleli Krist és mintha itt se lennék hátat fordít és elmegy. Felül egy bárszékre a pult előtt. Mozdulni se tudok egészen addig amíg meg nem látom a kezében az újabb koktélt, amit egyhúzóra eltűntet.

- Majd én vigyázok rá – fogja meg a kezemet Jay. Kábultan nézek rá, és hagyom, hogy a többiek kirángassanak a bárból. 

(Anna szemszöge)

Nem érdemeltem meg a szemrehányásait. Miközben próbálom visszapislogni a könnyeimet egymás után a másodikat iszom meg, és azon tűnődöm miért nem bízik bennem. Rosszul estek a mondatai. Jó, az igaz, hogy több pohár is kiürült, de a ruhám semmivel se kihívóbb, mint a többieké. És az elbúcsúzó srácok is csak két puszit adtak és azt kérdezték, hol tanultam játszani. A féltékenysége kikészít. Főleg, hogy én is elmondhatnám ugyanezt. Azt hiszi nem láttam, hogy a pincérnő hogy flörtölt vele? És nekem is rosszul esett, hogy idefele a keze a vele beszélgető Judy derekán volt. Tudom, ártatlan gesztus, de akkor is. És Maggie Baby? Gyakorlatilag majdhogynem rámászott az étterembe, mégse küldte el. A székemért is magamnak kellett megküzdenem, ő egy szóval se mondta, hogy hé kisanyám, itt Anna ül.

Kikérem a harmadikat, bár már nem vagyok szomjas, de a jéghideg ital jó hatással van rám. legalább a testem lehűl, hamár belül úgyis fortyogok.

- Elég lesz – ül mellém Jay. – Még a végén tényleg megárt…

A hangja megnyugtató, azonnal felé fordulok.

- Kizárt – vágom rá azonnal.

- Ez már a sokadik… - feleli, de csöppet se számon kérően. Kellan miért nem tudta így mondani?

- Kóstold meg – tartom elé a poharat. Tiltakozás nélkül megteszi, majd megdöbbenve néz rám.

- Ez kóla… - csak bólintok válaszul. Csodálkozva néz rám. – Te egész este ezt ittad?

- Nem, az elsőben volt rum.

- De miért nem mondtad meg neki? – tudom kire céloz, és hirtelen olyan elveszettnek érzem magam. Megviselt a veszekedés. Nem akarom ezt az űrt, amit maga után hagyott. Hozzá szeretnék bújni, érezni az illatát, az engem ölelő kezeit. De most haragszik rám. Pedig nem tettem semmit…

- Miért nem mész után – kérdezi a barátom, mire döbbenten fordulok felé. – Ugyan már, látom, hogy megfordult a fejedben.

- De… - nem tudom, hogy mondjam el Jaynek a félelmeimet. Ha most megteszem nem lesz ez máskor is? Vagy egy kapcsolatban természetes, hogy mindig a nőnek kell alkalmazkodnia? A ruháiban, abban mit iszik, kivel beszél? Ricsivel is így kezdődött. Igaz ő sokkal alattomosabban csinálta, apró kis megjegyzések arra, hogy a barátai nem öltöznek olyan kihívóan, mint én. Hogy a hajam sokkal elegánsabb, ha fel van tűzve…

- Anna ne kombinálj. – Felkapom a fejem, látom, hogy szelíd arccal engem figyel. – Kellan jó gyerek, nem ilyen idióta, mint ma este volt. De neki is új ez. Mindig behódoltak neki a barátnői, nem ellenkeztek. – Tiltakoznék, de nem hagyja. – Igen, tudom. Igazad van, valamennyire. De van amiben neki is. Te vagy a második legdögösebb nő a bárban, és ha az én barátnőm lennél én is azt akarnám, hogy más ne érjen hozzád. Talán neked fel se tűnik, de néha túlzottan közvetlen vagy. Azt hiszem a nagy család miatt lehet… bárkit megölelsz, megpuszilsz, akkor is, ha csak pár perce találkoztatok. És egy férfinek ezt nem könnyű végignézni.

Feszülten figyelem minden szavát.

- A ti helyzetetek különben is egyedi ez miatt a kamu kapcsolat miatt Robbal. Türelmesnek kell lennetek, bár az egyikkőtöknek se szokása. – Rötyög magában és kér egy sört. Csak simogatom a poharam oldalán kicsapódott párát és azon tűnődöm igaza lehet. Talán túl nagy feneket kerítettem a dolognak, és a természetemnek köszönhetően ahelyett, hogy megnyugtattam volna, hogy csak ő kell nekem inkább visszavágtam. Jó, tudnia kéne magától is, de talán neki szüksége van arra, hogy minden percben éreztessem vele amit iránta érzek. Igen. Ezt fogom tenni. Visszamegyek, megkeresem és elmondom neki, hogy szeretem. Hogy sajnálom a veszekedést. Meg kell beszélnünk ezt, nem fekhetünk le úgy, hogy haragszunk a másikra.

Gyorsan csúszok le a bárszékről, és fordulok felé.

- Én… - vigyorogni kezd.

-… visszamész a hotelbe. – Fejezi be a mondatomat. – Elkísérjelek?

- Nem kell – vágom rá azonnal. – Nagylányok vagyok már, tudod.

- Oké. – Megölelem, ő is puszit nyom az arcomra, már indulnék, de eszembe jut valami.

- Jay, Lee… - most se hagyja, hogy kimondjam a kérdést.

- Elmondtam neki mindent, megígérte hogy tartja a száját. Még jó, hogy csak ő ért spanyolul. Tényleg lehettetek volna kicsit elővigyázatosabbak – dorgál meg.

Hát igen, ebben van valami. Nem csak rólunk van szó, Rob, Kris is bajba kerülhetett volna.

- Na menj – mondja, mire újra megölelem. Aztán eszembe jut valami.

- Te Jay, azt mondtad én vagyok a második legdögösebb nő, és ki az első – kisfiús mosoly, aminek szerintem lányok milliói nem tudnak ellenállni.

- Ő ott, az a vörös. – Arra fordulok amerre a fejével mutat. A csaj ruhája sokkal kihívóbb, mint az enyém, a haja messziről olyan mintha lángolna és ezernyi irányban mered. A legfeltűnőbb mégse az rajta, hanem a mellei. Szinte kibuggyannak a szűk kivágott topból. Ilyen kifacsarodott ízlése lenne? De hát Angie sose rakta ki ennyire azt amilye van, mégis körbeudvarolta. Gyanús ez nekem. Ahogy felé fordulok már tudom, hogy csak szórakozik velem.

- Bevetted… - nevet, mire fejbe csapom, és én is nevetni kezdek. – Az a barna ott. Na ő tényleg tetszik.

Ezt a csajt már valóban el tudom képzelni vele, kedves szelíd arca van, büszke testtartása, és a szemében értelem csillog, ez még így kétméternyi távolságból, félhomályban is látszik.

- Hajrá, csapj le rá – bíztatom, és most már valóban elindulok. A bokszunkban csak Jerad és az egyik Ben ül, elbúcsúzom tőlük és sietve távozom.

Szerencsére a késői óra ellenére is van forgalom, pár méter után leintek egy taxit és a hotelbe vitetem magam. A liftre várva azon tűnődöm hova menjek először, a saját vagy az ő szobájához aminek a számát indulás előtt megkérdeztem Jaytől. Próba szerencse alapon a sajátom mellett döntök. Robék oldalán megyek be, az összekötő ajtó csukva, a nappaliba lépve csak egy kislámpát kapcsolok fel. A hálóban sötétség van, de még ennél a kevés fénynél is látom, hogy az ágy üres. Kicsit csalódott vagyok, de már fordulok is meg és indulok tovább.

Kopogásra emelem a kezem, aztán visszaejtem. Nem tudom mire számítsak, de nem hátrálhatok meg. Kifújom a levegőt és megteszem. A hang az éjszaka csendjében fülsértőnek hat, de hiába várom, hogy odabentről mocorgás szűrődjön ki nem történik semmi. Újabb próbát teszek, aztán még kétszer. Az utolsónál már nem érdekel, ha felkeltek bárkit is, de válasz így se érkezik. Próbálkozom a telefonnal, de az övé ki van kapcsolva.

- Kellan, engedj be kérlek. – Az jut eszembe, hátha direkt csinálja, de nem történik semmi. Márpedig én el nem megyek innen amíg nem beszéltünk. Úgyhogy leülök és a hátamat az ajtónak támasztom. Fejemet a térdeimre fektetem, ha kell reggelig várok, de akkor is elmondom neki, hogy mit érzek.   

Fogalmam nincs mikor aludtam el, és vajon mennyi ideig tartott az egész, arra riadok fel, hogy valaki gyöngéden megrázza a vállamat.

- Anna mit csinálsz itt? – Jay néz szembe velem aggódó arccal.

- Nem enged be - felelem neki kábán.

- Talán nincs itt – mondja és hirtelen valami összeszorítja a mellkasomat. – Lehet, hogy nálad van.

- Ott néztem először – mondom, de az eszem már máshol jár. Hagyom, hogy a barátom felhúzzon a földről, távoli hangként érzékelem, hogy ő is kopog és a kedvesemet szólítja. Választ ő se kap.

- Várj, megnézem, hátha az erkélyről látok valamit. – Követem a szobája ajtajáig. Látom, ahogy elrángatja a függönyt majd kilép. Aztán rövidesen visszajön, az arca zavart. – Üres az ágya…

És megértem. Ő is csak egy férfi. Ha valami nem jön össze újabb préda után néz. Nem is értem miért gondoltam, hogy egy olyan pasinak, mint Kellan nem akad utánpótlás azonnal. Talán éppen Maggie ágyában keresett vigasztalást…

Mázsás kő telepedik a szívemre, úgy érzem összeroskadok a kín alatt amit az elvesztése okoz, de meglátom az aggódva bámuló Jay arcát.

- Anna én nem hiszem… - nem várom meg, hogy befejezze. Hogy kimondja hangosan. Felegyenesedek, csak pár perc és egyedül leszek. De addig muszáj tartanom magam. Majd egyedül hagyom, hogy a fájdalom maga alá temessen, de semmi szükség arra, hogy más is tanúja legyen.

- Biztosan csak mászkál még kicsit – szólalok meg. Átlátszó mondat, én is tudom, ő is tudja. – Megyek lefekszem.

- Ne menjek veled? – kérdezi, de csak megrázom a fejem.

- Nem kell. Jó éjszakát.

A kanyarig még eljutok, de ott már meg kell állnom. Erőtlenül támaszkodom a falnak, és kapkodok a levegő után. Percek telnek el így, de lassan sikerül kissé megnyugodnom. A családomra gondolok. A szüleimre, a nagyszüleimre, a húgomra. A pici leendő keresztfiamra. Azokra az emberekre akikért érdemes élni, és küzdeni. A barátokra, akik fontosak. Értük kell túllépnem magamon, a saját fájdalmamon. 

(Kellan szemszöge)

Nem tudom, hogy jutottam ki a bárból, kábán tűröm, hogy Rob és Kris egy taxi felé tereljen. Mi az, hogy nem jön velem haza? A hideg levegő némiképp józanító hatással van rám, próbálok világosan gondolkodni. Hogy a fenébe jutottunk el idáig? És miért? Lehet, hogy csak felfújtam a dolgot? Talán neki van igaza, nem tettem meg mindent, hogy eltávolítsam a közelemből Maggiet? És ő nem tett szemrehányást… Talán meg kéne ezt beszélnünk. Hiszen minden pár veszekedik néha, miért pont mi lennénk a kivételek. Főleg ha a vérmérsékletét vesszük alapul. Milyen gyönyörű volt. Még akkor is amikor faképnél hagyott. Vissza kéne mennem. Vissza kell mennem.

- Álljon meg – kiáltom el magam, és majdnem kiröpülök a szélvédőn, mert a sofőr szó szerint vette és satufékkel állt meg. – Én… - a hátsó ülésről értetlenül bámulókra nézek.

- Menj csak – szólal meg elsőként Kris. Nem válaszolok, csak némán beteszem az ajtót magam után. Aztán a lehető leggyorsabb tempóban indulok vissza. Csak pár utcát tettünk meg, jó tíz perc múlva már nyitom is a bár ajtaját. És nem is lépek tovább.

A látvány letaglóz, azonnal felfedezem ahogy ugyanúgy, mint a távozásunkkor a pultnál van. Értem már miért mondta Jay, hogy menjek csak nyugodtan. Persze vigyáz rá, jó duma. Olyan bensőséges ahogy megölelik egymást. Nem bírom tovább nézni.

Hátraarcot vágok és elindulok az éjszakába.

Rohadt sokat bánkódott utánam. És még ő tesz szemrehányást nekem. Alig tettem ki a lábam, már a barátommal vigasztalódik. Kóválygok össze-vissza a városban. Nem találom a helyem. Mit kéne tennem? Hagyni, hogy ilyen egyszerűen vége legyen mindennek. Vagy magyarázatot követelni? Mardos a kétség, fázósan húzom össze a kabátomat. Aztán a séta meghozza az eredményét. Döntésre jutok.

(Rob szemszöge)

Fekszem az ágyban és bámulom a plafont. Ezen a két idiótán gondolkodom. Remélem Kellannek sikerült rendbe hoznia a dolgot.

- Szerinted kibékültek? – szólal meg mellettem Kris.

- Miért nem alszol? – fordulok felé azonnal. A függöny nincs behúzva, így a kintről beszűrődő fényben látom az arcát.

- Nem tudok. Olyan hülyék, mind a kettő.

Nem felelek neki, ezzel nem tudok vitába szállni.

- Kellan igazán bízhatna jobban is Annában.

- Azért őt is meg lehet érteni – veszem azonnal védelmembe a haveromat.

- Rob… - néz rám felháborodottan.

- Nem azt mondom, hogy mindenben igaza van – mentegetőzök. – Csak Anna olyan…

- Tökéletes – mondja ki. Nem pont erre gondoltam, de ebben is van valami. – Az embernek kisebbségi érzése lesz mellette. De annyit változott. És én azt hiszem tényleg szereti Kellant.

- Igen azt tudom, - vágom rá azonnal. – Abban biztos vagyok, hogy szeretik egymást, csak valahogy még nem szoktak össze.

- Végülis, ez volt az első alkalom.

- Milyen alkalom? – kérdezek rá azonnal.

- Hát először voltak együtt az óta, hogy beismerték, hogy szeretik egymást. Mármint társaságban.

Nem igazán értem a gondolatmenetét.

- De hát Ausztriában is…

- De ott csak mi voltunk. Barátok. Akik mind tudtuk az igazságot. Még csak nem is néztek másra egymáson kívül. Ma este viszont Kellan szembesült azzal, hogy Anna szeret ismerkedni. És Anna is azzal, hogy Kellannek ez nem tetszik. Ez egy próbatétel volt amin még dolgozniuk kell.

Csak bámulok rá. Igaza van, az én kedves, okos és nagyszívű szerelmem. Nem lesz gond, csak össze kell csiszolódniuk. Közelebb bújok, hozzá és megcsókolom. És boldog vagyok, hogy megtaláltam, hogy mi ketten túl vagyunk a kapcsolatunk azon fázisán amivel a barátaink most küzdenek. De azért mélyen legbelül kicsit aggódom.

Féltem őket. Mindkettőt.

De Annát jobban…