1. Vasököl, ha lecsap...

Prológus helyett…

A bizalom nem csak egy szó, mit kimondani is nehéz.

A bizalom egy törékeny kincs, mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út, melyen mi is végig megyünk,

s hogy nehéz lesz-e járni rajta, attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj, mit másoktól kaphatunk,

s bizony e ritka kincsért sokszor nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út egy másik ember szívébe,

s csak akkor tudjuk mennyit ér, ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés, mert bízni csak szeretve tudunk,

s e szeretetben a legszebb az, ha a másiktól bizalmat kapunk.

(Anna szemszöge)

Nézem Los Angeles fényeit az ablakon át. A fejem Kellan vállán pihen, odakinn már sötét van, kicsit sokáig időztünk Wyomingba. A pár perce még boldogan csivitelő társaság, amióta csak Patrick bejelentette, hogy hamarosan leszállunk, elcsendesült. Mindenki a gondolataiba mélyed, én is azon tűnődöm hogyan tovább. Az elmúlt napok alatt nem sok olyan óra volt amikor elválltunk egymástól, és most összeszorul a szívem arra, hogy akár csak egy rövid időre is elengedjem. Pedig szükséges lesz.

Talán, ha nincs ez a rengeteg előre meg nem jósolható esemény, mint a baba születése, a rövid látogatásunk a nagyszüleimnél, és az ünneplés az elmúlt egy órában, most többet tudnék. Például azt, hogyan tovább. Nem az érdekel együtt maradunk-e, mert ez nem kérdéses. De olyan apróságokkal, mint, hogy hol alszunk ma éjjel például, tényleg nem foglalkoztunk. És ez cseppet se egyszerű kérdés. És nem is csak kettőnket érint. Hanem minket. És ez a minket akárhogy is nézzük immáron négy személyt takar. Vagyunk mi Anna és Rob, a páros a külvilág felé. És vagyunk MI Anna és Kellan, Kris és Rob, négy összetartozó ember. Ki-ki a párjával.

Érzem, ahogy a repülő kerekei immáron a kifutó biztonságos talaján gördülnek. Sietve kapcsolom ki az övemet, és vetem bele magam a sűrűjébe. Szükség is van rá, mert mintha mindenki egyszerre akarna mindent. Elkallódott bőröndök, ledobált kabátok, sapkák keresik gazdáikat és viszont. Próbálok úrrá lenni a káoszon. Mint megtudtam Sarah mégse marad a városban, nagyapa egyenesen hazáig viteti, ami bevallom számomra is megnyugtató. Próbál segíteni, én meg távol tartani őt mindentől, aminek a súlya meghaladja az egy kilót. 
Az első emberek hamarosan megtalálva minden cuccukat, nagy ölelések és hálálkodás után már a lépcsőn lefelé tartanak. A csomagtér egyre ürül, már csak a négyesünk és a barátnőm táskái árválkodnak itt. Luca lép mellém, mögötte Ash áll elgondolkozó arccal.

- Solo, gondolom nálunk alszotok, – néz rám kedvenc rokonom. – Előremegyünk, ha mégse lennénk a házban mire odaértek érezzétek magatokat otthon. Még el kell hoznunk Marlowt – mondja, majd felkapva a legnagyobb bőröndöket elindul lefelé. A barátnője is így tesz a maradékkal, de egy lépés után visszafordul. A pillantása aggódónak tűnik.

- Ne hagyd, hogy felhúzzanak – int a fejével a társalgó felé.
Nem igazán értem mire gondol, de nincs is időm foglalkozni a dologgal, mert Patrick keres. Beszélek vele pár szót, majd Sarah gondjaira bízom, én meg a többiekhez indulok, hogy megtudjam mégis mire várnak.

- Srácok a gép tényleg kényelmes, de nem szállunk le? – kérdezem amint belépek. 
Mind felém néznek, de odabent, legnagyobb meglepetésemre, nem csak azt a három embert találom akikre számítottam.

(Kellan szemszöge)

Miközben Anna kezét simogatom, aki elgondolkozva bámul kifelé, azon tűnődöm, mi az amit ma még feltétlen el kell intéznem. Először is hiába van már este hét, Kolat feltétlen ki kell menekítenem a kutyapanzióból. Éppen eleget sínylődött már ott szegény pára. Aztán valami műszaki áruházat is útba kell ejtenem, mert az elmúlt napok alatt láthattam, hogy a kedvesem minden reggelt teával kezd. Megkérdeztem ugyan Zacket, hogy a barátnője egészen véletlenül nem hozott-e magával teafőzőt a költözéskor, de azt mondta nem. És ez pech, mert így még ma be kell szereznem egyet, hogy reggel ne legyen fennakadás. Nagy szerencsémre újdonsült lakótársam megkönyörült rajtam, és azt mondta a bevásárlást majd ő elintézi, így legalább azzal nem kell foglalkoznom, hogy a tea mellé mást is tálalni tudjak. Azt hiszem Sandy nevét amúgy is az imáimba fogom foglalni, főleg most, hogy elárulta a hajnali géppel elutaznak a szüleihez pár napra és csak a hétvégén jönnek vissza LA-be.

Vagyis az elkövetkezendő 96 óra a miénk.

Kettesben.

Nincsenek barátok, rokonok, ismerősök.

Senki.

Csak Anna és Én.

Amint leszállunk a szokásos lendülettel elrohan, csak kapkodom a fejem, hol itt, hol ott tűnik fel. Letelepedek Rob és Kris mellé, együtt várjuk, hogy a többiek összeszedjék a cuccukat.

- Mikor utaztok vissza Baton Rouge-ba? – kérdezem, mire szinte azonnal megkapom a választ.

- Holnap este még megyünk a People’s Choice-ra, és azt hiszem reggel irány vissza.

Nagyszerű, legalább rájuk se kell figyelni. Anna csak az enyém lesz.

- És ti mit terveztek? – kérdez rá Kris vigyorogva, de nincs időm válaszolni, mert Ash, aki éppen a kabátját veszi, megszólal.

- Mit követtetek el, hogy itt az egész különítmény? – Egyszerre fordulunk arra amerre ő néz. A kifutón három ember közeledik, és gyanítom, hogy nem véletlen tévedtek erre.

- A fenébe – szentségel Rob hangosan. – Bocs, de amikor Steph pár órája hívott megmondtam kb. mire érünk ide. De nem említette, hogy idejön…

Nézzük, ahogy feljönnek a lépcsőn, gyors üdvözlés után mintha csak otthon lennének, helyet foglalnak. Várjuk, hogy valaki végre kibökje miért vannak itt amikor Anna beviharzik. A mondatára mindenki felé kapja a fejét, egy pillanatra meghökken a megnövekedett létszám miatt, de aztán elmosolyodik és üdvözli Stephaniet és Ritat, majd kezet nyújt Ryannek is. Szó se róla, az ahogy az ügynököm végignéz rajta egyáltalán nem tetszik. Évek óta ismerjük egymást, majdhogynem barátnak nevezném, így azzal is pontosan tisztába vagyok mekkora nőcsábász. És az arcából azt látom, hogy most a kedvesemre fáj a foga. 
Hát, ha így folytatja, garantálom, hogy bele is fog törni neki. Majd rásegítek kicsit az öklömmel.

Anna leül a mellettem lévő székbe, majd kérdőn rám néz. De én nem tudok semmit. A pillantásunk tovább vándorol, Kris is tanácstalannak tűnik, de szerencsére Steph végre átveszi az irányítást.

- Nos fiatalok. Hamár ilyen szépen elrontottátok az elmúlt napjainkat, beszéljük át a további teendőket.

Fogalmam sincs mégis mire gondolhat, de persze rövidesen kiderül.

(Anna szemszöge)

A többieken kívül a társalgóban legnagyobb meglepetésemre ott találom Stephaniet, Ritat és egy idegen férfit, akiről pillanatok alatt kiderül, hogy ő a kedvesem ügynöke. Nem igazán értem mit keresnek itt, de arra gondolok lehet, hogy ez megszokott dolog, így csak lehuppanok Kellan mellé. Természetesen a diktátor à la Steph veszi át a szót. Mind kérdőn nézünk egymásra, majd hamar világossá válik, hogy Rob elfelejtette tájékoztatni arról, hogy a dolgok maradnak a régiben. Most már próbálkozik, de kevés sikerrel, mert folyton beléfolytja a szót. Én jól szórakozom rajta, főleg miután bevágja a durcát, még a karját is összefonja maga előtt, és hagyja, hogy az ügynöke azt ecsetelje mit hogyan is kéne csinálnunk a jövőben.

Úgy döntök, mivel előbb-utóbb úgyis befejezi az oktatást, és látván mennyit beszél, biztosan szomjas lesz, kerítek valami üdítőt mindannyiunknak. Hála a hosszú útnak és a népes társaságnak a készletek eléggé megcsappantak, így le kell guggolnom, hogy elérjem a hűtő hátuljában lapuló üvegeket. Csak amikor felállok veszem észre, hogy időközben társaságom akadt. Ryan áll mellettem és érdekesen méreget. A fickó talán ha pár évvel lehet idősebb Kellannél, viszont hihetetlen magas, még őt is megelőzi vagy fél fejjel. Valószínűleg gyakran látogatja az edzőtermet, mert a ruhái alatt nehéz izomkötegek dudorodnak.

- Segíthetek? – kérdezem udvariasan.

- Nem kétlem, hogy tudnál – feleli kissé kétértelműen.

- Egy üdítőt? – nézek rá, de csak megrázza a fejét. Újra az italokhoz fordulok, egy tálcára pakolva indulnék velük, de úgy áll, hogy nem férek el mellette. Próbálkozom, de nem mozdul, az arckifejezése viszont elég beszédes. Szinte levetkőztet a pillantásával. Azon gondolkodom hogyan is szereljem le, hogy ne legyek sértő, de pillanatok múlva kiderül, hogy semmi szükség arra, hogy finomkodjak. Ő se teszi.

- Mennyi? – kérdezi, de fogalmam sincs róla mire gondol.

- Micsoda? – nézek rá kérdőn.

- Mennyiért vagy hajlandó leszállni Kellanről…

Csak tátogok, mint egy partra vetett hal, ő meg az előző csevegő hangon folytatja.

- Figyelj kislány, okosan rájöttél, hogy Pattinsonnál nincs esélyed. Láttam az újságokban nyáron, hogy erősen próbálkoztál, de szerintem ő már tudja, hogy kit akar. Nem fogja otthagyni miattad – int a fejével Kristen felé. – Persze értem én, hogy most meg Kellant választottad, rendes srác, egyre többet szerepel, egyre jobban keres, a kinézete se rossz. Gondolom nem kellett sok idő, hogy kikövetkeztesd, hogy egy darabig jó lesz neked.

A döbbenettől csak bámulok, de persze még nincs vége.

- Ismerem a fajtádat, pár hónapig hagyod, hogy kényeztessen, kisajtolod belőle amit lehet, utána meg viszlát. Csak tudod az a gond, hogy én nem dőlök be a csinos kis pofikádnak, meg a kirakott ciciknek.     

Azonnal az ingemre nézek, hátha kigombolódott, de nem. Csak az a két gomb van nyitva amit én úgy hagytam, és az nem kihívó.

- Kedvelem a srácot, az anyagi helyzetével is tisztában vagyok, úgyhogy van egy ajánlatom. Hidd el nekem jobban jársz, ha szépen elfogadod.

- És mi lenne az? – kérdezem, bár sejtem a választ. A kezemben tartott tálcán össze-összekoccannak az üvegek, mert remegek a dühtől. Itt vér fog folyni, és garantálom, hogy nem az enyém.

- Kapsz egy csinos kis csekket, aztán lelépsz – feleli önelégült képpel. – Jobb lesz úgy mindenkinek. Ő nem bonyolódik bele mégjobban a dologba, te meg szépen kereshetsz egy másik palimadarat magadnak. Nem is tudom, legyen mondjuk húszezer…

- Húszezer dollár? – kérdezek rá, és nem is akarom titkolni a hangomból a megvetést.

- Na jó, legyen huszonötezer. – És van képe vigyorogni. – És, csak hogy lásd, hogy vajból van a szívem ismerek egy jó plasztikai sebészt, egye-fene az új cicidet is kifizetem, rád férne mellben egy kis erősítés.

Az az egyetlen szerencséje, hogy még mindig foglalt mindkét kezem, különben mostanra már lenne egy törött álkapcsa. Ez kurvának néz engem. És az utolsó mondat? Az fáj talán legjobban. Óvatosan pakolok le, majd felé fordulok.

- Szóval szerinted huszonötezer dollárért… - kezdek bele.   

- Oké, mivel ma jó napom van, legyen harminc. De ez az utolsó ajánlatom. És azért cserébe kérek egy kis ízelítőt a szolgálataidból…

- Ízelítőt – nézek rá mosolyogva. Azt meglesz haver. – Szívest örömest…

(Rob szemszöge)

Már megint Los Angeles. Nem a kedvencem, szó se róla. Túlságosan zajos, lépni se lehet a paparazziktól. A világ bármely pontján otthon érzem magam, de itt valahogy soha nem sikerül. Igaz nem is kell itt lennem sokáig. A holnapi nap elmegy a díjátadóra való felkészüléssel, utána meg irány vissza, forgatni. Éppen azon tűnődöm, vajon hogy is lesz. Emlékeim szerint Kellan-nek, sőt a többieknek is szabad ez a hete. Ash mondatára kapom csak fel a fejem, én is arra nézek amerre a többiek, majd hangosan felnyögök. Sejtem miért jön mindhármunk ügynöke, és azt is, hogy le fogják harapni a fejem. Steph legalábbis egészen biztosan. Nem tudom, hogy kezdjek bele, de nem is hagyja, hogy megszólaljak.

- Rob tájékoztatott, hogy úgy döntöttetek, hogy hivatalosan szakítatok Annával és ezentúl Kellannal fog járni.

- Steph, azt hiszem… - próbálkozom, de csak int egyet.

- Hát nem mondom, hogy örülök, sőt egyikünk se, de ti tudjátok. Akkor először is a sajtó…

- Steph, mi… - de megint belém folytja a szót.

- Jól van Rob, tudom, hogy jó okotok van rá. De számítsatok arra, hogy minden kezdődik elölről. A találgatások, a fotósok és a média fokozott érdeklődése.

- Tudjuk, éppen ezért döntöttünk úgy… - fogok bele harmadszor is, de nem jutok vele semmire.

- Ti csak ne döntsetek, azt bízzátok ránk. Majd mi megmondjuk mit csináljatok.

Oké, én mindent megpróbáltam, ha nem hallgat meg, hát az ő baja. Hátradőlve hallgatom, hogy sorolja, mi az amit nem tehetünk ezután, mint például a kettesben vacsorázás, vagy együtt megjelenés bárhol is.

Mindig is tudtam, hogy Kris ha akar nagyon határozott tud lenni, és erről most meg is győződhetek.

- Na jó, ebből elég. Steph, Rita sajnálom, hogy idefáradtatok, de teljesen felesleges volt. Ha valaki, - néz rám olyan arccal, hogy igyekszem a lehető legapróbbra összehúzni magam – veszi a fáradtságot és elárulja neked ma délután, hogy minden marad a régiben, akkor most nem kellett volna idefáradnotok.

- Mi az, hogy minden marad a régiben? – szólal meg érkezésük óta először Rita, ami elég furcsa tőle. Mert különben lelőni se nagyon lehet.

- A régiben. Anna és Rob. Együtt. Egy párként.

- Tessék… - emeli fel a hangját életem gyakori megkeserítője és olyan pillantást vet rám, mintha egy nagyon apró kis bogár lennék. – És miért? Kellan ti ketten mégse – kérdezi a  haveromat, aki jelenleg úgy néz ki, mintha csak most riadt volna fel álmából. Gyorsan magyarázatot ad arra miért döntött elsőként ő így, és, hogy Anna is belement. Látom, hogy a gondolatai máshol járhatnak, hogy kinél az nem kérdéses, mert meredten figyeli a szerelmét és az előtte álló ügynökét. Én meg a sajátommal vagyok elfoglalva, aki úgy néz ki Ritával egyetembe, mintha nyert volna a lottón.

- Tehát minden marad a régiben. Istenem, ha ezt tudom, nem eszek meg egy levél nyugtatót a héten. Rob ezért még számolunk… - szólal meg, de ebben a pillanatban pár méterre tőlünk olyan dolog történik ami elvonja a figyelmünket.

Sőt az események olyan iramban változnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket még jó ideig.  

(Kellan szemszöge)

Próbálok figyelni Stephanie szentbeszédére, de a figyelmem egyre inkább elkalandozik. Mint mindig Anna felé. Először csak azért, mert messze ő a legszebb látvány ami ebben a helyiségben található. Viszont amikor Ryan odasétál hozzá már inkább aggódom, mint gyönyörködöm. Nem tetszik az ahogy ránéz, az arckifejezése, a szemei ahogy szinte vetkőzteti a pillantásával. Először csak féltékeny vagyok, bár tudom, hogy hülyeség, mert bízhatok a kedvesemben. Aztán lassan de biztosan aggódni kezdek. És érdekes módon nem őt féltem, mert szemlátomást az ügynököm van nagy bajban, és még csak nem is tud róla. Fogalmam nincs miről beszélhetnek, mert messzebb állnak, és a szomszédos csivitelés se sokat segít. Az meg főleg, hogy a nevemet hallva kénytelen vagyok elfordítani a fejem.

- De igen, együtt vagyunk Annával – felelem kissé megkésve a kérdésre. – De úgy döntöttük nem hozzuk nyilvánosságra.

- Miért? – jön a kérdés.

- Azért mert nem szeretném, ha a média a szájára venné, hogy először Rob, most meg én. Megbeszéltük, tudjuk kezelni a helyzetet, és nekik is jobb lesz, ha minden marad a régiben.

Ennyi, és többet nem is foglalkozom a dologgal, helyette a zöldszemű felé fordulok. Az egész testtartása, az arca és főleg a szikrázó szemei elárulják, hogy rettenetesen dühös. Nem tudom miért, de csöppet se tetszik a dolog, így felállok, hogy megkérdezzem mi a gond. De sajnos későn, mert egyetlen lépést se tudok tenni és már nemcsak látom, de hallom is annak bizonyítékát, hogy nagy a baj.

Most már Ryan se tűnik jókedvűnek, sietve állok közéjük.

- Anna jól vagy? – kérdezem, mert egy pillanatra fájdalmat láttam átsuhanni az arcán. – Mi történt?

De még mielőtt megszólalhatna az ügynököm magához tér, és az amit mond és főleg amilyen hangsúllyal kiveri nálam a biztosítékot.

- Te ostoba ribanc, elment az eszed? Mit képzelsz?

- Ryan válogasd meg a szavaidat a barátnőmmel beszélsz – szólalok meg.

- Barátnő? Milyen barátnő? – emeli fel a hangját. – Ez egy pénzéhes kis szuka, a farkadnál fogva vezet. Pár hónapig jó vagy neki, aztán keres valakit akinek nagyobb a pénztárcája.

- Te hülye vagy? – nézek rá, és kezd bennem nagyon felmenni a pumpa. – Nem is ismered, ha tudnád…

Nincs időm megmagyarázni, hogy ha ezer évig élek se lesz annyi pénzem, mint a kedvesemnek, mert megállíthatatlanul mondja a magáét.

- Néz csak rá, most is itt áll köldökig kigombolkozva, éppen hogy csak fel nem kínálja magát. Hidd el nekem, már megvolt neki Rob is, meg szerintem még jópáran a bandából.

Na eddig és nem tovább. Senki se sértegetheti Annát, főleg nem ilyen hangnemben és stílusban. Még csak nem is ismeri…

Éppen arra készülök, hogy tőlem kapja meg az előző ütés párját, amikor Sarah hangja megállít.

(Anna szemszöge)

Az öklöm nagyot csattan a behemót állán ő meg a falnak tántorodik.

- Remélem ez az ízelítő megfelel az igényeidnek, mert ha nem szíves örömest adok még – állok elé csípőre tett kézzel. Az arca vörösre vált, először csak az ütésem helye, aztán az egész feje a dühtől. Indulna felém, de Kellan és Rob közénk áll. Igazán kár, szívesen adnék még neki párat. A kedvesem kérdése kizökkent egy pillanatra és rögtön beugrik, hogy sajog az öklöm. Nem csak ostoba, de még a feje is kemény. És még van pofája tovább sértegetni. Amennyire látom, ez Kellannek se nagyon tetszik sőt Rob is elborult arccal lép előre egyet amikor a Sarah hangja csattan a levegőben, mire mind felé kapjuk a fejünket.

- Kellan, Rob adjatok tíz dollárt.

Látom az értetlenkedést az arcukon, bevallom én se igazán értem mit akar. Mind bámulunk rá, ő meg megismétli a kérést.

- Gyerünk, adjatok tíz dollárt. – Mivel semmi se történik, lemondóan sóhajt, majd újra kezdi. – Na jó, öt is elég lesz, csak adjátok már ide. MOST.

Azok ketten szerintem azt hiszik elment az esze, én viszont már sejtem mit is akar, így vigyorogni kezdek. Megvárja amíg a kinyújtott tenyerében landol a két bankjegy, mindkettőt megvizsgálja, majd szépen összehajtogatva a zsebébe teszi és csak utána szólal meg.

- Nos, mint az ügyvédetek, - erre mind a kettő felkapja a fejét - már az vagyok, most fizettetek a szolgálatimért. Igaz nem túl sokat, még jó, hogy a főnököm nem fukarkodik a fizetésemmel – nevet rám. - Szóval, mint az ügyvédetek a következőket javaslom. - Hatásszünetet tart. - Gyomortájékra célozzatok.

Kis hijján felnevetek, ő meg teljes komolysággal folytatja.

- A fej nem jó. Mert ha mondjuk felreped a szemöldöke vagy a szája még a végén rátok sózza egy plasztikai műtét számláját. Az állát se javaslom, mert eltörhet, és annak a gyógyulása is hosszadalmas. Munka kiesés, miegymás. Szóval költséges. Igen határozottan a gyomor a legjobb ötlet. Elég fájdalmas, de ahogy elnézem edzett, szóval a hasizmai megvédik a belső szerveit.

Látom, hogy készül ellépni mellőlük, de aztán meggondolja magát. Teljes lelki nyugalommal Ryan mellé sétál elveszi a mellette lévő polcról az antik tálat.

- Bocs, de szerintem Inez nagyi sajnálná, ha összetörne – mondja neki csevegő stílusban, majd ellépve a két megrökönyödött sráchoz fordul. – Oké, most már nyugodtan üthetitek.

De nem történik semmi. Azon kívül, hogy Steph megint közbelép.

- Na jó elég  cirkuszból. Mi folyik itt. Anna? – néz rám kérdőn.

Magyarázatot adok, mire Kris kíváncsiskodni kezd.

- Tényleg és mit ígért? – látom, hogy az arca olyan, mint egy kis koboldé, nekem is mosolyognom kell, és megosztom velük az összeget. Meg azt, hogy ezért már ellenszolgáltatást akart volna. Kellan ezúttal megállíthatatlanul indul meg a srác felé, csak Rob közbelépése és az én hangom állítja meg. Ezúttal Rita közli, hogy most szépen mindenki leül, nincs is más választásunk, majd nekiállnak elmagyarázni a helyzetet ennek a  tudatlanságban szenvedő, pimasz, egoista baromnak. 

Én azonban nem törődök vele, kiadtam a mérgemet, a figyelmemet immáron a kedvesem engem ölelő karjai kötik le, és sietve biztosítom, hogy nincs az a pénz amiért lemondanék róla.

(Kellan szemszöge)

Nem értem Sarah mit akar a tíz dollárral, sőt azt se mikor került Rob mellém és miért kér pénzt tőle is. Talán viccesnek is találnám a dolgot, ha nem éppen a kedvesemet sértegette volna az ügynököm. Persze mire a dolog végére érünk, és látom, hogy mosolyog megnyugszom, örülök, hogy nem sértődött meg, biztos vagyok benne, hogy meg fogják kedvelni egymást, na nem mostanában…

- Ez az idióta le akart fizetni, hogy hagyjam el Kellant – válaszol arra a kérdésre Anna, hogy mi történt. A magyarázat, hogy Ryan pénzt ígért neki elég sértő. Mi van ezzel a világgal, hogy mindenki azt hiszi pár dollárral szét lehet szakítani két embert? Délután a nagyapja, most az ügynököm…

Kris kérdése arra vonatkozóan, hogy és mennyit számomra egyáltalán nem vicces, hát még amikor az egész mondat elhangzik.

- Az utolsó összeg harmincezer dollár volt, plusz egy mellplasztika. – Édes fintort vág, a szemem azonnal az adott területre téved, ő meg folytatja. – De ezért már várt volna némi ellenszolgáltatást.

Nem kell kimondania azt, hogy mit, egyértelmű a dolog. Ez a rohadék. Szemet mert vetni a barátnőmre…

Most nagyon is bánom, hogy Rob elém kerül, igaz csak egy pillanatig hátráltat, mert kikerülöm, de egy mondat megállít.

- Kellan, ne bántsd kérlek – mondja halkan a csak kettőnk által érthető spanyol nyelven. A hangja aggódónak tűnik, pedig semmi oka rá, kesztyűztem már párszor Ryannel, tisztába vagyok vele, hogy ki tudom ütni, de mégis vacillálok, mert ő azt kérte ne tegyem. Aztán a pillanat elszáll, Kris ügynöke leülésre kér bennünket. Illetve inkább parancsnak hangzik.

Engedelmesen foglalok helyet, látom, hogy Anna mellém készül, de azt nem hagyhatom. Helyette elkapom a kezét és az ölembe húzom. Az arca abban a pillanatban felragyog és azonnal kimegy a fejemből minden gondolat. Csak az ő smaragdzöld szemeit és a huncut mosolyra húzódó ajkait látom.

- Ne haragudj rá Cica, - próbálom feledtetni vele az  ügynököm szavait. – Elég jóba vagyunk, engem akar védeni. Bár ez nem mentség arra amit mondott…

- Én nem haragszom – feleli azonnal, majd miután vetek rá egy kérdő pillantást visszakozik – na jó egy kicsit.

- És miért? – mert hogy melyik mondat verte ki nála a biztosítékot azt nem tudom.

- Először is csak harmincezer dollárt ajánlott – feleli felháborodottan. Most akkor mégiscsak olyan fontos számára  a pénz?

- Kevesled… - inkább mondom, mint kérdezem.

- Még szép. Azért, hogy téged elhagyjalak? – néz rám. Nagyot dobban a szívem, akkor erről van szó. – Még ha két nullával többet ígér akkor se…

Ezt már én se tudom megállni vigyorgás nélkül, és ugratni kezdem.

- Három nulla?

- Nem is tudom – feleli mire megrökönyödök. Ő meg válaszul hozzám bújik, és a fülembe súgja. – NEM, azért se.

A megkönnyebbülést és az örömet, amit a szavai okoznak szerintem le lehet olvasni az arcomról. Szorosabban húzom magamhoz, majd eszembe jut valami.

- És kiengesztelhetlek valahogyan?

- Miért is? – kérdez vissza azonnal.

- Végülis, mégiscsak az én ügynököm.

Elgondolkozva néz maga elé, és csak utána szólal meg.

- Oké, de ugye tudod, hogy alapos engesztelésre lesz szükség…

- Hogyhogy? – értetlenkedem, azt mondta nem haragszik.

- Az hagyján, hogy pénzt akart adni nekem, de azt mondta befizet egy mellnagyobbításra… - mondja és a csókolni való ajkait duzzogva biggyeszti le.

Hangosan felnevetek, de úgy tűnik nem értékeli a jókedvemet, mert vállon bokszol.

- Ez egyáltalán nem vicces. Vagy szerinted szükségem van rá? – követem a tekintetét, és a szemeim megállapodnak a feszülő ingén. A mellei túlságosan is kívánatosan merednek felém emlékeztetve arra, hogy milyen régen nem volt alkalmam behatóbban foglalkozni velük. Nagyot nyelek, mert szerintem direkt egy kicsit még ki is tolja őket. Legalábbis a megvillanó szemeiből arra következtetek, hogy csak játszik velem. Éppen készülök a fülébe súgni, hogy akkor ma éjjel olyan kiengesztelésben kap, amiben nem lesz hiba amikor váratlan kiáltás hangzik fel.

- Hogy kicsoda…