7. Egy nyugis nap…

(Anna szemszöge)

Az álmaimból valami furcsa érzés zökkent ki és késztet arra, hogy kinyissam a szemem. Először a hátamra fordulva a plafont bámulom, majd lassan fordítom el a fejem és már értem az ébredésem okát. Kellan fülig érő mosollyal és igéző szemekkel néz rám.

- Jó reggel, álomszuszék – súgja, pedig rajtunk kívül nincs senki a házban. Viszonzom a köszönését, aztán percekig nem szólalunk meg, csak bámulunk egymásra. Felém nyúlva kisimít egy tincset az arcomból, válaszul én is megcirógatom.

- Régóta fenn vagy? – kíváncsiskodom, mire közli, hogy csak pár perccel előttem ébredt. Egyikünknek sincs kedve mozdulni, nem is tesszük egészen addig, amíg meg nem szólal a csengő. Morogva kászálódik fel és húz magára egy nadrágot, majd indul ajtót nyitni. Először arra gondolok, hogy megvárom amíg visszajön, de aztán másképpen döntök. Ez az utolsó napunk kettesben, és bár nincs kétségem az ágyban eltöltve is élvezetes lenne én mást szeretnék. Illetve a pontos megfogalmazás az, hogy mást is. Gyorsan megrohamozom a fürdőt és már éppen kifelé tartok amikor visszaér.

- Miért keltél fel? – kérdezi.

- Nem lehetek egész nap az ágyban, terveim vannak mára.

Időközben ideért hozzám és magához ölelve megcsókol. Nincs kétségem az a célja, hogy visszacsábítson. Aztán egy pillanat múlva, mintha csak most jutott volna el a tudatáig mit mondtam eltol és kérdőn néz rám.

- Milyen tervek? – elmosolyodok, mert az arckifejezése elég beszédes, hűen tükrözi, hogy mi lehet az amire gondol.

- Kirándulni fogunk – közlöm vele és látva, hogy mennyire elképed a válaszomon most már hangosan felnevetek.

- Kirándulni? Kizárt… - majd a fejét ingatva letelepedik az ágy közepére, éppen úgy, mint aki megfogadta, hogy egy lépést se tesz onnan egész nap.

- Megígérted… - nézek rá csípőre tett kézzel.

- Én ugyan nem – ragaszkodik az igazához.

- De igen. Az este azt mondtad szó szerint, hogy bármit megígérsz…

- Kirándulásról egy szó se esett – olyan, mint egy durcás kisgyerek.

- De azt mondtad bármit…

- De Cica, miért pont kirándulás – elkapja a kezem és miközben az ágy szélére csúszik engem is odahúz. – Annyi mindent csinálhatnánk.

- És fogunk is… – bólintok rá, mire felcsillannak a szemei. – Majd ha hazajöttünk.

(Kellan szemszöge)

Percek óta hallgatom a halk szuszogását így azonnal észreveszem amikor megváltozik a levegővétele. Ébredezik. Ennek igazolásául mocorogni kezd, majd a hátára fordul. A könyökömre támaszkodva figyelem, a szemei csak résnyire vannak nyitva, látom ahogy laposakat pislog, majd végre felém fordul. Nem is tudok elképzelni jobb napot annál, mint amelyiken ez a látvány fogad. A haja szinte körbeöleli az arcát, aprót ásít, majd amikor találkozik a tekintetünk elmosolyodik. És ez a mosoly szinte ragyogóvá varázsolja az amúgy is lenyűgöző szépségét. Órákig tudnám bámulni, de nem tehetem, mert az az átkozott csengő megszólal. Először az jut eszembe én ugyan fel nem kelek, ki tudja ki állhat az ajtó előtt és főleg mit akar, de amikor az elsőt követi egy második, majd egy harmadik is, aztán a kutya is felugat az udvaron nem várhatok tovább. Magamban megfogadom, hogy akárki az elküldöm. De végül mégsincs szükség drasztikus megoldásra, mert csak egy futár hozott egy vaskos csomagot az ügynökömtől. Csak ledobom az asztalra és visszamegyek a hálóba. A szememmel azonnal Annát keresem, de sajnálatos módon nincs az ágyban, éppen a fürdőből lép ki.

Kiderül, hogy a mai napra ő egészen mást tervezett, mint én. Nem akarok embereket magunk körül, szeretném kisajátítani a figyelmét és nem osztozni rajta senkivel. De persze nem tudok neki ellenállni, mert olyan kérlelően néz rám, nem is beszélve az érveiről. Esküszöm ezzel a szempilla rezegtetős trükkel arra is rá tudna venni, hogy kútba ugorjak.

Együtt készítjük el a reggelinket és közben immáron beletörődve az elkerülhetetlenbe fordulok hozzá.

- És hova akarsz menni? – felsorolok pár népszerű turistalátványosságot, mire döbbenten mered rám, majd felnevet.

- Nem Honey, én arra gondoltam kimehetnénk valahova a városból, és magunkkal vihetnénk Kolat is…

Na ez a verzió már nekem is tetszik, egészen belelkesedem a gondolattól. Villámgyorsan pakolunk össze, hamar végzek a fürdőbe és kezdek öltözni. Ő már készen, laza ruhába bújva vár, a lábára edzőcipő került. Megragadva az álcázási kellékeit elvonul én meg sietve felkapok egy szabadidőruhát. Sietve megyek utána, de sajnos a paróka már a fején van, pedig igencsak kíváncsi vagyok, hogy tudja elrejteni alá azt a szőke zuhatagot. A kontaktlencsékkel bíbelődik, amiről eszembe jut, hogy hamarosan én is újra használatba kell hogy vegyem őket a forgatáson.

A hűtőhöz megyek és előszedek pár ásványvizet, egy tálat a kutyának és a hátizsákomba pakolom mindet, a pórázzal együtt. Amikor kilép és látja az előkészületeket vigyorogni kezd, majd kérdőn néz rám.

- Kaphatok egy baseball sapkát? Azt elfelejtettem hozni – amíg keresek egyet, ami sejtésem szerint nem az enyém valaki itt hagyhatta, a ledobott küldeményt vizsgálgatja. – Ez micsoda?

- Ryan küldte – felelem – biztos megint forgatókönyvek…

- És miért nem bontottad fel? – jön az újabb kérdés.

- Mert valószínűleg van benne egy levél is, hogy sürgős. – Mindig ezt csinálja, aztán persze kiderül, hogy még hónapok vannak vissza a forgatás, sőt a meghallgatások kezdetéig is.

- Na de Kellan – és már tépi is fel a papírt, aztán viszont amikor mellé lépve a fejébe nyomom a sapkát bűntudatosan néz rám. – Nem baj?

- Most már úgyis mindegy – nevetek rá, mire lehajtja a fejét, úgyhogy puszit nyomok a szájára és megsimogatom az arcát. – Persze, hogy nem baj. Na mutasd mi van benne.

Ahogy előre sejtettem három paksaméta és a szokásos levél. Megint jön a rezegtetés, úgyhogy beletörődően ezek is a hátizsákomba kerülnek. Aztán még jópár dolog. Sebtapasz, kiskés, pár zacskó, papír zsebkendő, toll…

- Hány napra megyünk – kérdezem, mire csúnyán néz rám és folytatja. Én inkább látni se akarom mi mindent kell cipelnem, úgyhogy kimegyek a garázsba és keresek két plédet. Jól jöhet még…

Amire visszaérek már menetkészen áll, éppen a telefonjait dugja a kabátja zsebébe. Szólok a kutyának, felkapom a hátizsákot, szerencsére mégse olyan nehéz, mint gondoltam és mivel a szűk nadrágban olyan ingerlő a feneke, rácsapok.

- Indulhatunk.

(Anna szemszöge)

Nem kis könyörgésembe került, de végre kifelé tartunk Los Angelesből. Egymás után hagyjuk magunk mögött a házakat és ennek örülök. Az időjárás jó, annak ellenére, hogy január eleje van 20 fokot mutat a hőmérő, és így ablakon keresztül ez több mint kellemes. Most már Kola is hálásan liheg a nyakunkba előre dugott fejjel, vele ugyanis közelharcot kellett vívnom az első ülésért. Kellan hiába szólt rá kivételesen szigorúan, nem akart elmozdulni onnan. Aztán én egy kis simogatással, és némi kutyakeksszel meggyőztem, hogy az ott az én helyem. Amikor kikanyarodtunk a garázsból mindketten a fotós „rejtekhelye” felé sandítottunk, de nyomát se láttuk, sőt a kedvesem azóta se vette észre, hogy jönne utánunk. Úgyhogy immáron semmi se akadályozhatja meg, hogy jó napunk legyen.

Jó nekem majdnem sikerült, mert szokás szerint megint előbb cselekedtem, mint gondolkoztam. Csak miután már feltéptem a papírt jutott eszembe, hogy ez elég intim dolog, talán nem kellett volna, de szerencsére nem haragudott meg érte. Sőt még arra is rátudtam venni, hogy hozzuk magunkkal mindhármat, végülis a munkája nagyon is fontos, sose lehet tudni mikor akad egy olyan forgatókönyvre, amitől száznyolcvan fokos fordulatot vehet a karrierje. 

Érdeklődve vizsgálgatom az autóját, férfias. Természetesen fekete, feltűnően tiszta, és persze minden létező dologgal felturbózva. Szívesen kipróbálnám, mert a hangjából ítélve lehet benne lóerő.

Azt mondjuk nem tudom hova is tartunk. Miután belement az ötletembe ragaszkodott ahhoz, hogy meglephessen. Majdnem két órát kocsikázunk mire végre lekanyarodik egy mellékútra, és egyre feljebb kapaszkodunk a hegyre. Megjegyzem eddig nem nagyon tudatosult bennem, hogy erre felé ilyenek is vannak. Egy büfé parkolójában áll meg, először arra gondolok, hogy éhes, de aztán kiderül hogy nem erről van szó.

- Innen gyalog megyünk. – Oké, én mondtam, hogy kiránduljunk de túrabakanccsal határozottan nem készültem.

A kis teraszt figyelem, vajon mit szólna, ha most közölném, hogy én inkább itt megvárom. Ő meg félreérti a nézelődésem, felnevet és megszólal.

- Jó, előbb eszünk valamit.

- Nem vagyok éhes – vágok közbe, mire újabb huncut mosoly és a fülemhez hajol.

- Majd leszel. - Aztán puszit nyom a számra és kézen fog. Most már határozottan tartok attól, hogy mit akarhat. Odabenn próbálom húzni az időt, a lehető legaprólékosabban tanulmányozom az étlap mind a tíz fogását, de nem szól semmit. A végén aztán rábízom mit kér, én átveszem a pórázt és kimegyek. Rövid idő múlva kitömött hátizsákkal lép mellém és elindulunk. Felkészülve minden rosszra, mint például órákig tartó menetelés a sűrű aljnövényzetben lépkedek mellette, ő meg határozottan egy ösvény felé terel. Otthonosan mozog, sőt szemlátomást a kutya is tudja hova tartunk. Negyed óra múlva egyszercsak kiérünk egy tisztásra. Tátott szájjal bámulok. Szinte az egész város belátható, de olyan messze van, hogy csak a magas felhőkarcolók tűnnek ki. A távolban a tenger látszik egy kékes-zöldes foltként. Szólni se tudok, csak próbálom magamba szívni a látványt. Egyszerűen mesés.

- Hogy találtál rá erre a helyre? – kérdezem, miközben látom, hogy elengedi Kolat, aki már vígan ugrándozik, majd eltűnik. Mellém lép, átölel és együtt fordulunk meg, hogy gyönyörködjünk a kilátásban.

- Már nem is emlékszem – mondja, a lehelete csiklandozza a nyakamat. – Valahogy erre tévedtem, a büfében mondták, hogy itt az ösvény. Szép nem, - kérdezi. – És csendes. Kevesen járnak erre, és csak ritkán jönnek fel idáig. Kola imádja kergetni a nyulakat, én meg csak vagyok. De olyan is volt, hogy edzésként ide jöttünk futni. Elég megerőltető felfelé. Ha akarod mehetünk tovább – mutatja, hogy az ösvény folytatódik.

- Nekem jó itt – közlöm azonnal. Oké belátom, nem vagyok valami nagy túrázó. Ma is csak arra gondoltam kimegyünk valami parkba és egy padon elücsörgünk kicsit, néha beiktatva egy kis sétát. Most viszont a saját csapdámba estem. Itt még leülni se tudok. Aztán kiderül, hogy tévedésben élek.

(Kellan szemszöge)

Egész úton láttam rajta, hogy majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság. Aztán amikor leparkoltam azt, hogy aggódva néz körbe. Feltűnt, hogy húzza az időt, de nem szóltam. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki az uticélunk és így is lett. Együtt gyönyörködünk a kilátásban, aztán viszont mintha aggódna valami miatt.

- Mi a baj? – kérdezem.

- Mit fogunk itt csinálni? – kérdezi, mire felnevetek. Lennének ötleteim, de jobbnak látom nem azzal kezdeni.

- Hát gyönyörködünk a tájban, hamár egyszer kikényszeritetted olvashatunk forgatókönyvet, játszhatunk a kutyával. Van innivalónk és kajánk is. És ha mindezt megunnánk, akkor még mindig szeretkezhetünk a természet lágy ölén…

- Aha, azt lesheted… - mondja felháborodott hangon és ellép tőlem. Az arca is elég bosszúsnak tűnik. .

- Miért Cica, mondtam, hogy nem nagyon jár erre senki, de ha mégis Kola jelezni fogja.

- Az lehet, de hogy én le nem fekszem a földre az tuti…

- Nem kell, hoztam plédet – közlöm és már veszem is elő. – Nem leszel füves ne félj.

Mert oké belátom a halványkék ruhájának nem tennének jót a zöld foltok.

- Az lehet, de a fű nem is zavarna.

Na most már tényleg nem értem mi a gond. Leülök és mutatom neki, hogy jöjjön ide mellém, de csak megrázza a fejét. Amikor megkapom a magyarázatot a viselkedésére értek mindent, és persze nem tudom megállni, hogy ki ne nevessem. A végén csak sikerül lecsalogatnom magam mellé, de minden apró kis zajra idegesen kapja fel a fejét. Úgyhogy egy idő után kicsit arrébb költözünk, ami annyiból is jó, hogy van egy fatuskó. Én annak döntöm a hátam, ő meg a mellkasomnak az övét, ránk terítjük a másik plédet, azért mégiscsak tél van elvileg. Előkerülnek a forgatókönyvek, felkap egyet és olvasni kezdi, én is így teszek egy másikkal. Ami nem tetszik, így még a feléig se jutok el és már félrerakom. A második viszont határozottan bejön, tetszik a karakter, a pimasz arrogáns modora, és az hogy a történetben ő a rosszfiú. Egyetlen gond van csupán, hogy az ügynököm nem azt a szerepet szánta nekem, de ebben látok lehetőséget. Gyorsan végzek vele, Anna is éppen lerakja az övét, döbbenten nézem, hogy ő ennyi idő alatt kettőt is kiolvasott elejétől a végéig. Megvitatjuk azt amelyikbe már belenéztem, neki se tetszik. Arról viszont hiába faggatom amibe még nem olvastam bele, mert ragaszkodik ahhoz, hogy majd csak, ha végeztem vele. Beiktatunk egy kis ebédszünetet, a kajás zacskók zörgésére Kola is azonnal előkerül.

Imádom, hogy nem csak csipeget, hanem nagyokat harap a szendvicsből. Miután eltüntette elővarázsolok egy muffint (ezután mindig hordok majd magamnál mert amint meglátja a nyakamba ugrik). Én nevetve dőlök el, és húzom magamhoz. Percekig csókolózunk, a kezeim rögtön megtalálják az utat a pólója alá, de az a fránya telefonja szokás szerint megzavar bennünket. Úgy tűnik ő se túl boldog, de azért beletörődően előhalássza majd amikor meghallja a hívó hangját mosolyogni kezd. Nem tudom kivel beszélhet, de a jókedvét látva kezdek határozottan féltékeny lenni. Egészen addig amíg hozzám nem fordul.

- Anya üdvözöl – oké, Eva az más. Sőt Gina is, mert rövidesen ő kerül sorra. Nem akarom zavarni, na nem mintha érteném egyetlen szavát is, úgyhogy a hátamra feküdve, csukott szemmel élvezem a napsütést.   

(Anna szemszöge)

Igazán aranyos dolog Kellantől, hogy hozott magával plédet, de hogy én arra le nem ülök az biztos. Más egyebet csinálni meg főleg nem fogok.

- Honey, a föld tele van ezernyi apró kis izével… - adok magyarázatot a viselkedésemre.

- Anna azok csak… - kezd bele, de közbevágok.

- Azok csak apró kis élősködők, csípnek, harapnak, rám másznak a kis lábaikkal.

- Azt hittem szereted az állatokat – néz rám döbbenten, mire magyarázkodni kezdek.

- Szeretem is. Az összeset aminek van minimum két, maximum négy lába. A többit utálom.

Megrázkódom a gondolatra, mert a pók és bogáriszonyom kiterjed a kígyókra is. Apropó kígyók, vajon élnek erre felé?

- Akkor a sánta kutyák szóba se jöhetnek – ugrat és ezzel kizökkent a tűnődésből. Nem értékelem túl jól a humorát.

- A sánta kutyának négy lába van, csak az egyiket nem tudja használni – világítok rá a lényegre.

- Jól van, na. – Hízeleg, kérlel, percekig évődünk egymással és a végén megadom magam. Elhelyezkedek az ölében, igyekszem minél közelebb bújni hozzá, de a berögzült viszolygásomat nem tudom legyőzni. A fűben annyi minden lehet, és még csak nem is látom előre, ha valami közeledik. Aztán köztes megoldás születik, van egy homokos rész oda hurcolkodunk át. Itt legalább ha valami felém jön azt azonnal feltűnik. Belekezdek az olvasásba, még soha nem volt a kezemben forgatókönyv, meglep, hogy mennyire más, mint egy irodalmi mű. Utasítások, jelzések arra, mit érezhet, hogyan viselkedjen az adott szereplő. Megszakítás nélkül olvasom ki az elsőt, elmegy, de olyan közepes. Nem varázsol el. A második még ennyire se tetszik, kiderül neki se ezért még csak el se olvasta végig.

Rögtönzött kis ebédünk beszélgetéssel kezdődik és majdnem szeretkezésbe torkollik, mert a figyelmessége, hogy tudván édesszájú vagyok és a részemre desszertről is gondoskodott nagyon jól esik. Csak egy csókot akarok adni neki, de elborulunk a lendülettől, onnan viszont már nincs visszaút. Nem gondolok a körülöttünk lévő világra, a számos lesben álló kis élősködőre, csak ő létezik. Meg a telefonom ami szokás szerint rosszkor szólal meg. Bosszúsan halászom elő, az otthoni csengőhang, valószínűleg a drága kishúgom az. Aztán kiderül, hogy nem. Anya hív, igaz Gina keze is benne van a dologban, ő hisztizett, hogy az ígéretem ellenére mégse szóltam haza. Van is egy kis lelkiismeret furdalásom, de drága jó szülőm meggyőz, hogy ne legyen.

- És most mit csináltok kislányom? – érdeklődik. Amikor elmesélem, hogy hol vagyunk nevetni kezd, túlságosan is jól ismer. – És milyen óvintézkedéseket hajtottál végre?

Morgok, de azért elmesélem, hogy eddig megúsztam és egyetlen hívatlan látogató se tisztelt meg jelenlétével. Persze hamarosan a húgom veszi át a telefont, azonnal a titkos projektem felől érdeklődik, és elégedetten hallgatja, hogy jövő héten kiderül sikerrel járok-e.

Jó tíz percig beszélgetünk, aztán fordulok csak vissza és meglepő látványban van részem.

- Csúnya, rossz kutya - mondom neki, ugyanis amíg nem figyeltünk oda Kola felfalta a muffinom. Amikor ránézek éppen az utolsó morzsákat halássza ki a papírból. Kellanhez fordulok, hogy megtudakoljam miért nem védte meg a desszertem és azonnal mosolyogni kezdek. A karjai a feje alatt, és édesen alszik. Óvatosan kelek fel mellőle, és a hátizsákhoz megyek, hogy előhalásszak egy ásványvizet. És újabb meglepetés ér. Van mégegy muffin. Azonnal lecsapok rá, vígan majszolom, de a kérlelő szemeknek nem tudok ellenállni. Pedig próbálok.

- Egyet már megettél – közlöm a kutyával – ez az enyém.

De hiába minden, mert leül velem szembe és csak csóválja a farkát rendületlenül. Úgyhogy kettétöröm, a felét bekapom a másikat meg leguggolva felé nyújtom.

Azonnal elveszi, majd válaszul képen nyal, én meg fenékre esem. Esküszöm, mintha kiröhögne. Játszani kezdek vele, egy faágat dobálok, amit ő legtöbbször igyekszik már röptében elkapni és visszarohanni vele. Egy idő után mindketten megunjuk, ő újra elmegy nyulakat keresni, én meg visszatelepedek a biztonságos plédre. Olvasni kezdek, és amíg el nem végzek nem is emelem fel a fejem. Amikor megteszem Kellannel nézek szemközt, kicsit álmosan figyel.

- Jó reggelt Csipkejózsika… - ugratom. Meg is kapom érte a magamét. És ő is.

(Kellan szemszöge)

Először arra ébredek, hogy Anna hangosan kacag, Kola meg vidáman ugat. Feléjük nézve látom, hogy játszanak. Úgy döntök mivel minden rendben pihentetem még egy kicsit a szemeimet.

A következő ébredésem alkalmával ami feltűnik az a csend, kíváncsian lesek körbe, de minden oké, mert a kedvesem itt ül karnyújtásnyira törökülésben és elmélyülten olvas, a kutya meg mellette fekszik. Éppen befejezi, és pontosan szembenéz velem. Azonnal ugrat, úgyhogy „bosszút” állok és magam alá gyűröm. Illetve gyűrném, de Kola a nadrágom szárát húzogatja és morog. RÁM. Na szépen vagyunk, a saját kutyám tőlem védi a szerelmemet.

- Ej, de jóba lettetek – méltatlankodom, de azért megvakargatom a fülét.

- Naná, megette a muffinom – szólal meg Anna.

- Van mégegy a hátizsákban – vágok közbe, de csak rázza a fejét.

- Már nincs, megtaláltam. – Nem tudom megállni nevetés nélkül. Édes akár egy kis kópé, aki elcsente a sütit a dobozból. Majd durcás arcot vág. – És annak is elkönyörögte legalább a felét.

- Hazafelé veszek még neked – biztosítom azonnal, de aztán sajnos a dolog nem jön össze. Pár perc múlva úgy döntünk, hogy ennyi elég volt a kirándulásból, összepakolunk és hazaindulunk, a büfé viszont zárva van. A kocsiban véleményt cserélünk a harmadik forgatókönyvről, az tetszett neki a legjobban az összes közül. Döbbenten bámulok rá amikor megnevezi a karaktert, akit szerinte el kéne játszanom, amit persze nem ért.

- Valami rosszat mondtam? – kérdezi.

- Nem, de én is őt választottam. Ryan viszont nem.

Ezt azonnal ki is fejtem, mármint, hogy az ügynököm szeret jófiús szerepekbe bújtatni. Egyedül a Mescada esetében sikerült eddig keresztülvinnem az akaratom. Rögtön lecsap a témára, de fogalmam nincs, hol vetítik. A mondatára, hogy akkor letölti a netről viszont felkapom a fejem.

- Hogy mit csinálsz? – kérdezek rá.

- Letö…. – hitetlenkedve nézek rá.

- Meg ne próbáld.

- Miért? – néz rám ártatlanul, de ebben a kérdésben nem ismerek pardont.

- Anna, a neten lévő filmek kalózváltozatok. Senki se fizetett érte, illegális. Nem azért dolgozunk hosszú hónapokat, hogy utána senki se menjen be a mozikba, mert otthon a számítógép előtt kényelmesebb.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ti részesedést kaptok ezután – mentegetőzik.

- Nem is, - felelem azonnal – ritka az olyan szerződés amit így kötnek.

- De hát akkor minden a stúdióké, és a színészek mindentől függetlenül megkapják a pénzüket, nem?

- Az igaz, de itt az elvről van szó.

- Oké – látom rajta, hogy elgondolkozik azon amit mondtam, jó darabig nem is szólal meg, de ahogy menet közben többször is rápillantok feltűnik, hogy már más járhat az eszében. És így is van.

- Kellan?

- Igen, Cica.

- Kérhetek valamit.

- Mit szeretnél?

- Olyan régen voltam moziban, elmehetnénk ma este? – megszeppent kislányként néz rám, micsoda buta kérdés.

- Hát persze – felelem. – És előtte elmegyünk valahova enni.

- Szívesen főzök – mondja, de közbevágok.

- Nem, nem. Azt az időt hasznosabban is eltölthetjük.

(Anna szemszöge)

A harmadik forgatókönyv tetszik. Érdekesebb, mint az előző kettő, nem mondom, hogy túl eredeti a történet, de vannak benne lehetőségek. Az egyik szerep pedig éppen Kellannek való. Már csak azért is, mert a természete pontosan az ellentéte és így több lehetősége lenne annak, hogy bebizonyítsa, hogy jó színész. Örülök amikor hazafelé kiderül, hogy úgy tűnik ebben is egyezik az ízlésünk. Jó hallgatni, ahogy beszél róla, szerintem már a fejében kialakult a kép, mit hogyan csinálna. Ryan viszont egyre inkább nem tetszik nekem, főleg, hogy azt mondja, az ő ötlete az állandó jófiú image. Amikor megemlíti a decemberben bemutatott filmjét rögtön beugrik, hogy akkor ugye a szüleim balesete miatt nem láthattam és ezt pótolnom kell.

Én nem tudtam, hogy az Internetes letöltés ilyen nagy probléma?!

Illetve oké, tudom, hogy illegális meg minden, nem is túl sűrűn fordult elő, hogy valamit ott néztem meg, mert szeretek moziba járni, vagy ha már lehet akkor megveszem a filmeket dvd-n. Budapesten elég szép gyűjteményem van. Viszont hallgatva amit mond elszégyellem magam. És megfogadok két dolgot. Az egyik, hogy a jövőben nem teszek ilyet, a másik pedig, hogy ha mégis akkor azt tuti, hogy Kellan tudta nélkül fogom. Mert elvek ide vagy oda, én kíváncsi vagyok a Mescadara.

Amint megemlítette felmerült bennem, hogy milyen régen voltam moziba, utoljára tavaly márciusban láttam a Remember me-t Sarahval Londonban. Úgy döntök egy próbát megér, így rákérdezek mit szólna hozzá, ha este elugranánk. És rábólint. Madarat lehetne velem fogatni. Ez is egy olyan program amit normális párok akár naponta csinálhatnak, de esetünkben ez ugye nem így van. Hazaérve ő megnevezi az egyik közeli mozit, én a neten megkeresem mit vetítenek ma, és találunk is olyan filmet, ami mindkettőnket érdekel.

    

Elégedetten dőlök hátra a kocsiban. Túl vagyunk egy fantasztikus szeretkezésen, egy finom vacsorán és percek múlva látni fogunk egy remélhetőleg jó filmet. Kellan azt mondta ez egy nem túl zsúfolt mozi, talán nyugtunk lesz. Amikor kiszállunk a kocsiból azonnal a kezem után nyúl én pedig örömmel fűzöm össze az ujjainkat. Látom, hogy páran kíváncsian méregetik, de békén hagynak bennünket. Ő beáll megvenni a jegyeket, én meg azonnal a büfé irányába tartok. Amíg állok a sorban felfedezek egy tájképet és eszembe jut valami. Valami amit bizony elfelejtettem. Előkapom a telefonom, és tárcsázok. Nagyapa veszi fel, mint legtöbbször.

- Dea-tráthnóna, Seanathair – köszöntöm. Majd ugyanígy az anyanyelvén folytatom. – Jól vagytok?

- Hát persze kislányom, - üdvözöl ő is, és elárulja, hogy Inez nagyi éppen Liam fürdetését csodálja.

- Jó úgyse akartam zavarni, majd személyesen beszélünk. Egyébként éppen ezért telefonálok. Ide tudnád küldeni holnap Patrickot? Lemennénk pár napra.

- Hát persze – feleli azonnal. – Hatra jó lesz? Akkor vacsorára már itt lehetsz.

Gyorsan végiggondolom, az több mint jó. Legalább a nap nagy része még csak kettőnké.

- Igen. Akkor a Bob Hope-on várjuk hatkor.

- Várjuk – kérdez rá. – Miért kivel jössz?

- Hát Kellannal – felelem, de közben a sor elfogyott előlem. – Nagyapa, most le kell tennem, holnap találkozunk.

Hallom, hogy valamit még mond, de már nem értem mit, mert rendelek. Egy nagy adag pattogatott kukoricával, két üdítővel, és egy kisebb zacskóval a kezemben lépek a kedvesem mellé, aki éppen végzett.

- Tessék – nyomom a kezébe, mire furcsán néz rám. – Azt mondtad ezt fizethetem…

- Én nem szeretem a popcornt – feleli, mire döbbenten nézek rá. Ez nem volt szép húzás, szóval csak azért egyezet bele, mert tudta, hogy ő úgyse eszik belőle. És visszaadná ha hagynám, de én azonnal tiltakozom.

- Jaj, Cica, csak elbírsz ekkora mennyiséggel…

A válaszomat hallva aztán ő néz furcsán, majd mind a ketten nevetni kezdünk. A kezdésig egymással incselkedünk, olyan nehéz komolynak maradni mellette, és most nem is igen akarok. Egyszerűen csak boldog vagyok, és nem érdekel, hogyha ezt mások is látják.

A film valóban jó, hát még a sötétben fogni a kezét. Igaz, van amikor az kissé illetlen helyeken jár, és én is elkalandozok néha, de a lényeget azért látjuk. Miután vége egymást ölelve indulunk el kifelé és kitárgyaljuk a kaszkadőr jeleneteket. Mert kétségtelen, hogy azok vitték a prímet. Kapok pár csúnya pillantást amikor közlöm, hogy valami a látott motoros ugratáshoz hasonlót már én is csináltam. Az autó felé tartva megint elkap bennünket pár rajongó, ezúttal szerencsére csak ketten vannak, és az aláíráson kívül nem is akarnak mást. Egy vaku viszont villan valahol, így sietve ülünk be és indulunk el.

Azt hittem hazafelé vesszük az irányt, de helyette lemegy a partra, és sétálunk egy kicsit. Már sötét van, a körülöttünk lévők jobbára párok, egymással vannak elfoglalva és nem velünk. Jó fogni a kezét, hozzásimulni és andalogni. Egészen addig amíg el nem ered az eső. Persze ez nem az a Magyarországon szokásos, bumm és felhőszakadás. A víz is inkább langyos, mint hideg, de mégiscsak eső. És nem is esik, inkább csak szemerkél. Kellan erősködik, hogy induljunk, de nem hagyom magam, aminek az lesz a vége, hogy amikor jobban elered bőrig ázunk. Nevetve rohanunk a kocsi felé, de hiába a magasra állított fűtés, és, hogy alig húsz perc az út, amikor kiszállunk a garázsba, már mindketten vacogunk.

A lehető leggyorsabban igyekszünk megszabadulni a vizes göncöktől, és miközben egymást dörzsölgetve szárítkozunk a fürdőben lassan elfelejtjük, hogy miért is jöttünk ide és csak egymásra koncentrálunk.

(Kellan szemszöge)

Ahogy azt megjósoltam sikerül eltöltenünk a moziig tartó kis szabadidőnket. Nem igazán kell győzködnöm, mert amint belépünk céltudatosan a mosogatóhoz megy, enni-inni ad Kolanak aztán rám villant egy ígéretes mosolyt és elindul a hálószoba irányába. Már menet közben megszabadul a kabáttól, az ajtóban a pólótól, úgyhogy sietve követem. Élvezettel figyelem, hogy éppen a cipőjét rúgja le és a nadrág is megy utána, a zoknikat még hagyom, de a fehérneműjének levételét már megakadályozom. Azt majd én. 

Nem sokat időzök, mire hozzá érek, már rajtam sincs túl sok ruha…

Jó egy óra múlva kászálódunk csak ki az ágyból, közös egyetértésben egy akciófilmet választottunk, a mozi nincs messze, de előtte vacsoráznunk is kéne. Ugyanis miközben a hasát csókolgattam meghallottam, hogy korog és bár megint felajánlotta, hogy összedob valamit nem hagyom. Ő meg a közös zuhanyzást hárítja, mondván, hogy akkor a legutolsó előadásra se érünk oda. Hát ebben van valami.

Igaz ugyanez a gondolat fordul meg a fejemben akkor is amikor a hálóba lépve meglátom, immár felöltözve. Tetszik ez a szexis image, sokkal merészebb így álcával, mint Annaként. Egyetlen bajom van vele, az hogy mások is látják. A pincér is sokáig legelteti rajta a szemét és amikor én a jegyekre ő meg a popcornra vár, akkor is feltűnik, hogy milyen sokan megbámulják. De nem vesz róla tudomást, telefonál, csak azt nem tudom kivel. Aztán ahogy hozzám ér kiderül, hogy a Jet-et kérte el, hogy Wyomingba utazhassunk holnap. Természetesen belementem a dologba, már tegnap megbeszéltük, mert tudom, hogy ez neki sokat jelent. Végülis csak a nagyapja néz rám ferde szemmel, őt meg majd megpróbálom elkerülni. Meglepődök amikor a kezembe nyomja a kukoricát, és közlöm, hogy nem vagyok oda érte. Aztán döbbenten hallgatom, hogy ő se. Úgyhogy az egész a kukában végzi.

- Miért nem szereted? – kíváncsiskodom.

- Mert sós, - vágja rá azonnal – és mindig felcsípi a nyelvemet.

- Hogy mit csinál? – ő meg elmagyarázza, hogy apró kis hólyag lesz a nyelve hegyén. És szemlélteti is azt a pontot, ahol ez elő szokott fordulni, én meg meredten bámulom. De jó lenne most hazamenni… Azon már meg se lepődök amikor előszed egy kis zacskót, gondolhattam volna, hogy szerez valami kis nasit.

- Csokigolyót? - néz rám huncut mosollyal – M&M’s. Csak a szádban olvad, nem a kezedben.

És azonnal a számba is nyom egyet. Válaszul a füléhez hajolok és úgy súgok bele.

- Ne játssz velem, Cica, mert a vállamra kaplak és hazaviszlek.

- Csak semmi erőszak – súgja vissza. – Viselkedj jól, mozizni jöttünk.

Én próbálkozom is erősen, de amikor egyszercsak megérzem a kezét a combomon kezd megváltozni a hozzáállásom. Felé lesek, de elmélyülten nézi a vásznat, amikor viszont az ujjai feljebb csúznak és vészes közelségbe kerülnek az ágyékomhoz már nem dőlök be neki. Ő is felém fordul, és a felvillanó fényben látom azt a kis kacér mosolyt az arcán. Egyszerűen imádni való.  

Már vacsorakor elhatároztam, hogy kiviszem a kedvenc helyemre. Igaz most január van, nyáron sokkal szebb és a vízbe is bele lehet menni, de azért szeretnék vele sétálni az óceánparton. És nagyon jól teszem, mert el van ragadtatva a látványtól. Hihetetlen mennyire tud örülni apróságoknak. Még az eső se zavarja, hiába próbálom magammal csalogatni, csak áll a testére simuló farmerben, a válláról lecsúszó pulcsiban és bámul felfelé, miközben a cseppek az arcába hullnak. Megfordul a fejemben, hogy felkapom és erőszakkal cipelem a kocsihoz, de aztán megfogja a kezem és együtt rohanunk, mert most úgy igazán megeredt. Elkövetek mindent, de mire hazaérünk látom, hogy vacog és én se teszek másképp. A csizmájától már a garázsban megszabadul, én is így teszek a cipőmmel és mezítláb követem a fürdőbe. Már melltartóban áll, segítek lehúzni a szorosan rátapadó farmert, aztán beburkolom egy fürdőlepedőbe, de csak betűri mellnél és engem vetkőztet. Egymást töröljük, leveszi a parókát, végre megtudom, hogy alatta egy hálóba tűrte a haját. Hátulról átölelem, hátha így gyorsabban átmelegszünk, a tükörbe néz én is így teszek. Aztán egyszercsak összekapcsolódik a tekintetünk és innentől már a vágyaink irányítanak mindkettőnket.