2. Az első lépés…

Sziasztok!

Először is hálás köszönet a komikért, ha minden esetben ennyivel megörvendeztettek nagyon boldog leszek. Először is válaszolnék a kérdésekre:

A betűtípus, nekem nagyon bejött ez a cirádás, de mivel az első két megjegyzésből ketten is írtátok, hogy zavaró megváltoztattam, és marad is ezután ez a hagyományos. Mindent az olvasókért!!! (Oké, összehasonlítottam, tényleg könnyebb ezt olvasni.)

Az Annát ábrázoló képeken Doutzen Kroes van, aki egy holland származású modell, és mellesleg egyike a Victoria's Secret Angelseinek. Szerintem csodaszép. De arra már nem emlékszem, hogy hogyan találtam rá.

Amúgy a dizájn és főleg a fejléc képe okozott némi gondot, időm se sok volt rá, úgyhogy egy ideig ez marad.

Függővégek… maradnak. És pont. Tudom, hogy bosszantóak tudnak lenni, de legalább jobban várjátok a folytatást.

Ryan… majd még lesz szerepe.

Nem raktam és nem is fogom kirakni a többi szereplő képét oldalra. Úgy döntöttem, hogy lesz egy új kis fül (majd valamikor) amin mindenkiről lesz kép, sőt mivel ezt már többször kitárgyaltuk nagyon sok szereplővel „dolgozom” pár ismertető szó is róluk, így, ha valaki nem tudja, hogy a fejezetben egy-egy keresztnév ki takar, ott megpróbálhatja kideríteni. Ha még akkor se sikerül akkor meg megkérdez engem.J

Ami a frisst illeti oldalra is kitettem, kétnaponta. Ha mégse akkor chatbe jelezni fogom. De heti 3 rész mindenképpen.

Hát ennyi és akkor a fejezet:

2. Az első lépés…

(Anna szemszöge)

Egyáltalán nem örülök, hogy már megint megzavarnak bennünket, bár az is igaz, ha nem kapjuk fel a fejünket talán túlságosan is belemerülünk az incselkedésbe. Azt meg jobb lesz inkább majd kettesben…

Kíváncsian fordulok el Kellan arcától és rögtön farkasszemet nézek Ryan nagyra tágult tekintetével. Tátott szájjal bámul, szemlátomást engem. Igyekszem illedelmesebb testhelyzetet felvenni, de semmi reakció.

- Hát ennek meg mi baja? – nézek a többiekre, mire Sarah mosolyogva felel.

- Elárultuk neki, hogy ki a nagyapád.

Hát ehhez nincs sok hozzáfűznivalóm, de persze nem úszom meg magyarázat nélkül, mert a srác egyszer csak magához tér és ontja magából a kérdéseket csakúgy, mint Rita, mert úgy látszik neki is újdonság, hogy az a Mc’Gee vagyok.

Patrick jövetele vet véget a kíváncsiskodásnak, aki azt tudakolja, hogy mik a szándékaink. Végre leesik mindenkinek, hogy fenntartjuk a gépet, de Steph közli, hogy pár percre még szükségünk van.

- Először is, ha minden marad a régiben akkor lesz némi változás a programokban. Ti ketten – mutat Robra és Kristenre – holnap mentek a People’s Choice-ra. Külön. Sőt ezek után ott is igyekeztek nem elárulni magatokat.

És csak sorolja, sorolja a programokat, persze hamarosan én is sorra kerülök. A vörös szőnyeges bevonulás nem igazán tetszik, a díjátadó és az azt követő partik meg pláne, de mivel tudom, hogy ő az egyetlen aki segíthet, hogy elérjem amire ígéretet tettem a kishúgomnak rábólintok. A fotózás már nem zavar, csupán arra vagyok kíváncsi, hogy vajon a kedvesem hol lesz éppen.  

- Kellan? – nézek rá kérdőn, hogy abban az időben vajon forgat-e már, ő meg tovább passzolja a kérdést az ügynökének.

- Ryan? – a srác is előkap egy mappát, hát ő se lesz kevésbé elfoglalt, mint Rob. De amire kíváncsi voltam azt megtudom.

- Tényleg együtt lehetünk egész hónapban – mosolygok rá, és amennyire látom ennek ő is örül.

Miután mindenki megkapja az utasításokat jön a legrosszabb pillanat. Mert Steph, sőt mind a hárman hajthatatlanok.

- Nem, nem mehettek együtt – közli a diktátor. – Rob foglaltam neked szobát a Four Season’sbe, de mivel ketten lesztek ki kell cserélnünk nagyobbra. Titeket Annával én viszlek.

- Nem, Lucanál alszunk, a csomagjaimat úgyis is oda kell vinnem egyelőre.

Persze tiltakozik, de végül sikerül elérnem amit akarok, igaz attól nem tágít, hogy személyesen szállítson oda bennünket.

A többiek is megkapják a felügyeletet, úgyhogy mind a négyen elindulunk a bőröndjeinkért a csomagtérbe. Ott aztán kihasználjuk azt, hogy hallótávolságon kívül vannak és haditervet kovácsolunk. Elsőként Kris és Rita hagyja el a gépet, megöleljük egymást, mert most több mint egy hétig nem találkozunk. Rob bánatosan néz utána de a fülébe súgva sikerül jobb kedvre derítenem. Másodikként Kellan és Ryan indul el, búcsúzóul még kapok egy olyan csókot, hogy felmerül bennem, hogy magammal rángatom az egyik fülkébe és ránk zárom az ajtót.

- Sarah – lépek a barátnőmhöz, miközben Rob a két pilótával lehordja a csomagjainkat a kiskocsihoz amiről Patrick szerencsére gondoskodott. – Nagyon vigyázz magadra, magatokra. És ha bármi van azonnal hívjál. Február elején mindenképpen megyek, ha jól láttam Kellannek is volt valami beírva New Yorkba…

- Nem nagyon akarsz elszakadni tőle - simogatja meg az arcomat. – De örülök neki, jó látni, hogy boldog vagy. De azért vigyázzatok. Ugye tudod, hogy ha ez kiderül abból hatalmas botrány lesz. Így is elég nehéz lesz elfogadtatnod magad a vénemberekkel, ne nehezítsd meg a saját életedet.

- Nem, nem szeretném. Muszáj lesz figyelnünk minden mozdulatunkra.

- Anna amikor kimentetek az ügynökeik beszéltek valamiről – látom rajta, hogy nem tudja hogyan kezdjen bele.

- Igen? – nézek rá kérdőn.

- Kellan nagy bajba kerülhet, ha ez kiderül. A Summit nagy valószínűséggel őt teszi meg bűnbaknak négyetek közül. Kris és Rob a sztárjaik, te kivételezett helyzetben vagy, mert ott van Shane papa, és a befolyása. De ő… derékba törhetik a karrierjét…

(Kellan szemszöge)

Nem csodálom, hogy Ryant és Ritat is letaglózzák az információk Annáról. Még én is alig akarom elhinni. Persze kíváncsiak, de ő őszintén felel a kérdésekre, ami látom, hogy az ügynökömre nagy hatással van. És ahogy az várható volt attól a pillanattól kezdve, hogy felléptek a gépre amint minden tisztázódik rögtön megszabják mit tehetünk és mit nem. De erre számítottam. A díjátadókra, ahova Robbal megy, a fotózásokra ahol vele szerepel majd. Arra, hogy csak társaságban lehetünk együtt nyilvánosan álca nélkül. Az viszont felvillanyoz és látszólag nem csak engem, hogy az egész hónapot együtt tölthetjük. A nappalok majdcsak eltelnek valahogy, az éjszakák azonban csak kettőnké lesznek. Ez is valami.

Az elkülönítés már most elkezdődik, de három ügynök se elég ahhoz, hogy kifogjon a kedvesemen.

- Akkor mi Lucaékhoz megyünk. Ti jöttök oda vagy mi menjünk hozzátok? – kérdezi és közben édesen mosolyog. Krisszel egyszerre válaszoljuk, hogy ők jöjjenek. Még nem árultam el neki, hogy lesz pár szabad napunk kettesben, és most sincs esélyem, mert Rita megjelenik mellettünk és szétválasztja az éppen búcsúzkodó barátainkat. Én megelőzve a bajt szorítom magamhoz. Talán túlságosan is, bár szó se róla úgy simul hozzám, mintha nem órákra hanem napokra válnánk el. A karjai a nyakamat karolják át, érzem ahogy az ujjai a hajamba túrnak. Miközben nyelveink édes táncot járnak végigsimítok a gerince mentén éppen elérném a fenekét amikor megzavarnak bennünket.

- Jól van fiatalok, elég lesz. Ez a gép tele van kerozinnal, ha felrobban miattatok szép kis lyukat ütünk ide a kifutóra – Ryan úgy vigyorog mellettünk, mint aki megivott egy üveg whiskyt.  

Még nyomok egy utolsó puszit Anna szájára, a bársonyossá vált szemei azt mutatják ő is ugyanúgy érez mint én, márpedig az én nadrágom igencsak szűk jelenleg.

- Siess – súgom még a fülébe, majd megragadva a bőröndömet elindulok az ügynököm után.

- Na haver, téged aztán elkapott a gépszíj… - vigyorog amaz a kocsi felé menet. – Bár nem csodálom. Nem semmi a csaj… És milyen temperamentumos…

- Hát jobb lesz, ha legközelebb meggondolod mit mondasz neki, ma még olcsón megúsztad – figyelmeztetem.

- Ezt meg hogy érted? – néz értetlenül.

- Ha akarta volna lehetne most komolyabb sérülésed is. 3 danos feketeöves. Karate.

- Anyám… - miután beülünk felém fordul. – És mióta van ez köztetek?

- Nem is tudom? – töröm a fejem. – Hát áprilisban találkoztunk először, végülis május óta csak voltak kisebb félreértések a nyáron...

- Na álljunk csak meg kicsit – még jó, hogy nem indult még el, mert a reakciójából ítélve akkor most padlófék és kirepültem volna az ablakon. – Akkor te miatta voltál meghúzatva egész évben? Az ajándékkönyv, a piálás, a csajozás… minden.

Csak bólogatok, ő meg rázza a fejét, de szerencsére végre elindul.

- Te Kellan és szerinted ez tényleg menni fog? – kérdezi, látom rajta, hogy nem igazán hisz a sikerben. – Nem mehettek ketten sehova.

- Megoldjuk – felelem, bár én is aggódom kicsit.

- De mégis hogyan? Zsákot húztok a fejére? – fortyan fel, én meg elvigyorodok.

- Majdnem… - de nem bonyolódok bele bővebb magyarázatba. Ha látta volna Halloweenkor Annát, akkor nem lennének kétségei, de nem kell neki mindent tudni. Legyen ez a mi titkunk, egyelőre.

- Ryan mennyire sietsz? – kérdezem inkább.

- Miért?

- Meg kéne állni a Searsnél…

(Anna szemszöge)

Egész úton azon töröm a fejem amit Sarah mondott. A fenébe. Nagyobb a tét, mint eddig gondoltam, és a kockázat… hatalmas. Rob beletörődően hallgatja az ügynöke szavait, amik nem akarnak elfogyni. Csak akkor szabadul meg amikor Luca házához érünk, szinte örömmel kapja fel két bőröndömet és viszi egészen az emeletig. Én amint eltűnik a szemünk elől Stephhez fordulok.

- Van egy kis gondom – kezdek bele.

- A ruha, segíthetek kiválasztani… - mondja azonnal.

- Nem, azt MaryBethnél megoldom, de ha szeretnéd mehetünk együtt.

- Nem mintha nem bíznék az ízlésedben – mentegetőzik kissé átlátszóan. Igenis aggódik, hogy nehogy valami nem odaillőt húzzak magamra. Igyekszem a kedvére tenni.

- Nem gond, igazság szerint még sose voltam ilyen helyen, szóval jól jöhet plusz egy szempár. Más, szeretnék valamit… - persze Rob visszaér. – Felviszed ezt a kettőt is? – kérdezem, mire morgás a válasz. – Szóval szeretnék valamit, de a megvalósításához kéne a segítséged. És nem akarom, hogy tudjanak róla amíg nem biztos a dolog.

Látom a kíváncsiságot a szemében, de aztán csak lediktálja a számát, hogy csörögjek rá, és majd nyugodt körülmények között megbeszéljük.

Rövid búcsúzás után magukra hagyom őket és felvonulok az emeletre, hogy összeszedjem azt amire szükségem lehet. Rob itt talál rám, letelepedik az ágyra és nézi ahogy kicsomagolok.

- Hihetetlen sok cuccod van… - csodálkozik most is.

- Ezért is lesz a házunkban hatalmas gardróbom – felelem neki vigyorogva. – Tényleg erre eddig nem is gondoltunk, válás esetén ki kellett volna, hogy vásároljalak.

- Vagy én téged… - húzza el a száját. – Hogy áll? Mármint vannak benne még ép falak, vagy az összeset lebontattad.

Hozzávágok egy pulóvert, de rutinosan elhajol.

- Nem tudom, - vallom be őszintén. – A héten majd körülnézek. Vagy ha szeretnél tevékenyen részt venni eljövendő otthonunk kialakításában jövő hétvégén mehetünk együtt.

- Na még csak az kéne – méltatlankodik. – Te akartál házat… Végeztél, mármint a pakolással.

Látom rajta, hogy valami böki a csőrét.

- Aha – felelem.

- Akkor gyere csak ide, beszédem van veled. – Hűha, valami komolyról lesz szó, mert olyan képet vág, mintha minimum a kezemet akarná megkérni. De az elképzelhetetlen.

És ahogy gondoltam nem is az a célja, de helyette kapok hideget-meleget. Leszúr rendesen. Nem árulom el neki, hogy pedig én egyre inkább fontolgatom azt a lépést ami ellen tiltakozik. Amiről nem tud az nem is okozhat álmatlan éjszakákat.

A beszélgetésünket jó egy óra múlva kutyaugatás zavarja meg, úgyhogy a táskáinkkal egyetemben indulunk a földszintre.

- Hát ti? – kérdez rá Luca azonnal a csomagokra. – És a többiek?

Elmeséljük, hogy mit akart a három látogatónk, és milyen parancsokat kaptunk tőlük a továbbiakkal kapcsolatban.

- Akkor jól sejtettem – szól közbe Ash. – De amennyire látom nem tervezitek betartani amit mondtak.

- De nem ám – vigyorgok rá. – Rob Krishez megy és majd reggel beköltözik a hotelbe, mert oda viszik a ruháját. Én viszont Kellannél alszom, és túl korán nincs is szándékomban hazajönni.

- Jó, ti tudjátok. De azért óvatosan. – Luca, az örök aggódó. – Solo, kulcsod van, használd nyugodtan. Ha addig nem kerülnél elő, mi két nap múlva New Yorkba repülünk. Fotózásra. Méghozzá közösre.

Fülig ér a szája, látom rajta, sőt mindkettőjükön, hogy örülnek ennek a felkérésnek.

- Oké, kell a lakás? – kérdezem, ez a legkevesebb amit megtehetek értük.

- Van New Yorkba is egy lakásod? – néz rám tátott szájjal a „barátom”.

- Nem az enyém, a cégé de alig használja valaki. Utoljára Sarahék laktak benne amíg nem vettek sajátot. Most üresen áll. Na kell? – érdeklődöm újra, és biztos ami biztos felkeltem kicsit Ash érdeklődését. – Manhattan, portaszolgálat, tetőtér…

Nem csak én látom a lelkesedést az arcán, így visszarohanok a szobámba, majd visszaérve odaadom a kulcsot és a pontos címet, plusz közlöm, hogy odaszólok, hogy mennek.

- Ash, van itt Marlownak valami kutyanasija? - kérdezem, mire felnevet.

- Kola ezelőtt is imádott – de azért rak egy zacskóba pár darabot.

- Oké és most, jó volt veletek, de menjünk mááár – nézek Robra, mire mindhárman felnevetnek. Két taxit hívtunk, végszóra meg is érkeznek. Gyors ölelés, puszi, mindketten álcázzuk magunkat, majd elindulunk ellentétes irányba.

Már csak fél óra, és vele lehetek.

(Rob szemszöge)

Tudom én, hogy a javunkat akarják, de jelenleg egyáltalán nem értékelem. Nem vagyunk már óvodások, elsőre is megértettük mind a négyen, hogy oda kell figyelnünk minden mozdulatunkra. De nem, ennyi nem elég.

Méghogy nem alhatok Krisszel?! Azt szeretném én meglátni.

Tartottam attól, hogy Anna dührohamba fog kitörni, amikor Steph kiadta az utasítást, de nem. És ez furcsa. Figyelembe véve, hogy nemrégen, hogy kiütötte Kellan ügynökét, most meg csak mosolyog. Jó a csávó megérdemelte, sőt, ha nem akadályoznak meg én magam is szíves örömest kiosztottam volna neki pár pofont. Csak ne sértegesse azt a nőt aki a „barátnőm”. Aztán persze jött a - tényleg…, nem mondod…, hogy ki a nagyapja... Sarah, aki eddig mindig olyan nagyon komolynak tűnt bebizonyította, hogy tud humoros is lenni, és micsoda elégedett vigyorral dobta be az aduászt.  

- Anna a Mc’Gee International Company örököse, és hamarosan a 75 százalékának tulajdonosa.

Ezen mind a ketten meglepődtek, én meg azon, hogy az ügynököm szemlátomást már ismerte ezt az információt. Márpedig ha nem ma hallotta először akkor előbb értesült róla, mint én. És ez cseppet se tetszik.

Megadóan hordom le a bőröndöket, persze Kellan már lelépett. Jó poén, övé a nő, enyém a meló. Még szerencse, hogy a két pilóta segít. Luca házáig megadóan hallgatom a következő bő egy hónapra elvállalt munkáimat. Csak egy dolog érdekelne. Mikor fogok aludni? Hogy más az ágyban végzendő tevékenységről ne is beszéljünk. Zsong a fejem a hallottaktól így amikor megáll az autó önként ragadok meg két hatalmas koffert, Anna kinyitja az ajtót, de nem követ. Sőt amikor visszaérek valamit sutyorog Stephanieval. Ugyan kéri, hogy vigyem már föl a többi csomagját is, de az arcáról azt olvasom le, hogy a nemleges választ nemigen fogadná el.

Hát mi vagyok én hordár?

És egyáltalán mióta vannak ők ketten ilyen jóban. És tényleg se a fotózás ellen nem tiltakozott, se a Golden Globe-ra nem volt egy szava se. Még arra se, hogy végig kell vonulnunk a vörös szőnyegen. Pedig nem bántam volna, mert azt a felhajtást nagyon utálom.

Keresek magamnak egy üdítőt, ahogy sejtettem a szobájában találok rá. Vajon hogy csinálja, hogy minden cucca olyan mintha frissen vasalták volna, bezzeg az enyémek…

Figyelem, ahogy pakol, sugárzik az arca, örülök, hogy ilyen boldog. Megérdemli. Ugratjuk egymást egy kicsit a „házunk” miatt, de már alig bírom ki, hogy végre végezzen és elbeszélgessek vele egy kicsit. Mert van miről.

Mégis mikor leül mellém az ágyra a lábait maga alá húzva nem tudom hogyan kezdjek bele.

- Miről akarsz beszélni? – érdeklődik és az arca olyan ártatlannak tűnik. Pedig egyáltalán nem az. Egy fifikás ír boszorka.

- Mi az a hülyeség, hogy Summit részvényeket akarsz vásárolni? – robban ki belőlem a kérdés, ami már jó ideje böki a csőrömet.

Morog valamit az orra alatt, látom, hogy esze ágába se volt ezt megosztani velem.

- Anyukád megígérte, hogy nem mondja el – kezd bele – és különben is az még akkor volt amikor nem tudtam, hogy Kellan felajánlja, hogy maradjon minden így.

Csöppet se tűnik bűntudatosnak, de amikor kiejti a haverom nevét felragyog az arca.

- Anya nem szólt egy szót se – felelem, mire felemeli a szemöldökét. –Lizzynek mondta el, ő meg nekem. De nem ez a lényeg. Anna verd ki a fejedből ezt a hülyeséget. Értem én, hogy van pénzed, de költsd másra. Éppen elég, hogy segítesz titkolózni. Már ettől is úgy érzem magam, mintha tehetetlen lennék. Nem oldhatod meg ezt helyettem. Nem akarom. Arról nem is szólva, hogy miért nem beszéltél erről az egész céges dologról? Annyi időt töltöttünk együtt és véletlenül kell megtudnom.

- Ez elég bonyolult, és elmondtam volna, de még nekem is hozzá kell szoknom. És különben is egy nőnek joga van titkolózni. Ettől leszünk titokzatosak a férfiak szemében.

- Titokzatosak? – már megint próbálja terelni a szót. – Te nem titokzatos vagy, hanem egy két lábon járó rejtély. Biztos, hogy jó lesz ez így? – kérdezek rá. Bűntudatos vagyok, napok óta figyelem őket, mintha a mágnes két pólusa lennének. Vonzzák egymást. Elképzelhetetlennek tartom, hogy távolságot tudjanak tartani.

- Muszáj… - mondja és most valóban azt látom, hogy elkomorodik. Elárulja mit hallott Sarahtól. Hogy Kellan bajba kerülhet, és ez látom, hogy aggasztja. – Rob szerinted is kitolnának vele?

- Azt hiszem, nem tudom, de lehet. – Erre eddig nem gondoltam, de igazság szerint elképzelhetőnek tartom. – Te is találkoztál már Friedmannal, az öreg nyájas, de ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja akkor utálatos tud lenni. A záradék ötlete is tőle származik…

Látom rajta, hogy ezen elgondolkozik, én is hallgatok. Nem tudom mivel tudnám jobb kedvre deríteni, de próbálkozom. Mire a házigazdáink megérkeznek a kis döggel aki megint vadul morog rám, már nevet. Okoz egy kis meglepetést a New York-i lakás, persze ezt is, mint minden mást úgy kezel, mintha teljesen természetes lenne. Aztán egyszercsak mint akit megcsípet valami rájön a mehetnék. Olyan, mint egy kis csitri, szinte toporzékol, hogy induljunk már. És ez elég mulatságos, de belül megértem. Nekem is hiányzik a szerelmem, és későre jár már. Még egy gyors ölelés, és ígéret, hogy beszélünk majd a héten aztán bepattan a taxiba. Megvárom amíg elindul vele az autó, és egész úton azon gondolkodom, hogy jól döntöttünk-e. Anna elég jól álcázta magát, meg is lepődök, bár biztosít, hogy ez még nem minden. Remélem, hogy nem lesz gond, igaz sötét van, és szerencsére egyetlen fotós se tudja, hogy a városban vagyunk.

De valahogy mégis rossz előérzetem van. Aggódom, pedig boldognak kéne lennem, hogy elszálltak a viharfelhők a fejünk fölül. A gond csak az, hogy lehet, hogy csak ideiglenesen, és a végén mégis bőrig ázunk…

(Kellan szemszöge)

Otthon, édes otthon.

Alig több mint egy hetet voltam távol, mégis amikor belépek az ajtón úgy érzem, mintha évek teltek volna el. Bár az a rengeteg esemény ami velem történt mostanában valóban elég lenne évekre is. Voltak jobbak és rosszabbak, de most valahogy úgy érzem minden rendben van. Illetve majdnem minden. Mert Anna még nincs velem, Kola meg olyan durcásan nézeget rám, esküszöm, mintha nem is kan kutya lenne, hanem nőstény. Hisztis, szóba se akar állni velem amióta csak kiengedték a kennelből. Arra számítottam, majd megcsóválja a farkát, megnyalja a kezemet de semmi. Most is bevágtatott előttem én meg próbálok behurcolkodni. Bőrönd, táska, snowboard, a kutya cucca és persze a teafőző. Az eladó szerint a legjobb és könnyű használni.

Senkit se találok itthon, így miután megetettem ezt az átokfajzatot, amit persze úgy tesz mintha nem is látna a szobámba vonulok. Villámgyorsan pakolok ki, és ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. Áthúzom az ágyneműt, tiszta törülközőket rakok ki.

Aztán a fejemhez kapok. Kellan olyan vagy, mint egy szűzlány a nászéjszaka előtt, ebből elég.

A nappaliból hangok szűrődnek be, így én is kimegyek. A lakótársaim éppen hatalmas zacskókat raknak le a pultra.

- De nem is leszünk itthon – morog Zack. – Mi a francnak vettünk ennyi mindent.

- Azért, mert ők viszont itthon lesznek. Szerinted csak úgy elindulhatnak a bevásárlóközpontba? Egyébként is, a zöldségen és a gyümölcsön kívül semmi se romlandó, és szombaton már mi is hazaérünk. Gondolom nem akarsz akkor megint bevásárolni menni.

Hallgatom, ahogy civakodnak, de látszik mindkettőn, hogy nem komoly a dolog. Háttal állnak, így Sandy háta mögé osonok.

- Piszok nagy szerencséje van Zacknek – mondom és puszit nyomok az arcára.

- Az lehet, de csak vedd le szépen a kezeidet a barátnőmről, ha jót akarsz – emeli meg a szemöldökét az említett. – És jössz nekem eggyel… Azt hittem a fél boltot felvásároljuk. Majd leszakad a derekam.

- Na azért ne túlozz, ez a három zacskó csak nem volt olyan nehéz – ugratom, de a válasza után már értek mindent.

- Jah, ezek nem, de kint a kocsiban van még vagy öt.

Segítek neki becipekedni, miközben Sandy mindent a helyére pakol. Aztán viszont hiába akarom rendezni a számlát, mert nem hagyják. Hazaérkezésük óta először mindketten egyetértenek, mégpedig abban, hogy ez a legkevesebb amit megtehetnek azután, hogy a kedvesem se hagyott kifizetni semmit. Se a szállást, se az utazást vagy az ott tartózkodás költségeit. Bennem is csak most tudatosul, hogy tényleg, erről eddig még nem is beszéltünk.

Volt jobb dolgunk is.

Még beszélgetünk egy rövid ideig egy sör mellett, de aztán Sandy kijelenti, hogy ideje ágyba bújniuk, mert reggel korán kelnek. Amennyire látom előbbi ellen Zack se nagyon tiltakozik, de az utazás nem hozza lázba túlságosan.

- Három napig hallgathatom, hogy mikor házasodunk már össze… - morog amint a barátnője hallótávolságon kívül kerül. – És, hogy mikor keresek már valami tisztességes munkát.

Csak vigyorgok rajta, ő meg hátba vág.

– Elég legyen, nem lehet mindenkinek olyan piszok mázlija, mint neked. Anna szülei olyan normálisak. Esküszöm, ha nem szeretném ennyire Sandyt hagynám a fenébe az egészet. De csak kibírom valahogy…

Az órámra nézve látom, hogy még van időm, a kedvesem azt ígérte tíz előtt semmiképpen nem ér ide. Elvonulok lezuhanyozni, nem szívesen, de egy borotválkozást is beiktatok. Olyan érzékeny finom bőre van, nem akarom, hogy felsértsem. Mert az biztos, hogy a mai éjszakát nem alvással akarom tölteni…

Kimegyek a nappaliba és próbálom magamhoz édesgetni a kutyát, kevés sikerrel. Amikor meghallom az üzenetjelző hangot azonnal felkapom a telefonom.

Nyithatod az ajtót.

Nem kell gondolkodnom azon ki küldte, azonnal felpattanok. Még éppen látom a taxi féklámpáját, Ő pedig már előttem áll. Ha valahol máshol találkozunk össze valószínűleg elmegyek mellette, de így csak beengedem és sietve becsukom az ajtót. Ma még nem láttam a saját kis fotósomat, aki mindig itt lebzsel, de sose lehet tudni.

Teljesen más, mint amikor elválltunk. Akkor maga volt az elegancia, most viszont olyan szexis, hogy nagyot nyelek már a látványtól is. Megint az a szédítő csizmát viseli amit Atlantic Cityben, egy nagyon-nagyon szűk farmerrel, a kabátja alig takarja a fenekét, egy méretes táska van a vállán amit megkönnyebbülve rak le a földre. A haja úgy omlik le, mint egy függöny amikor leveszi a sötét sapkát. A sminkje most jóval erősebb, de a szeme ismerősen csillog.

- Nem találtam azt a fránya parókát sehol. Kell vennem párat a napokban. Na – néz rám kérdőn. – Mi a véleménye Mr. Lutz, megfelelek így?

- Mi az hogy, - húzom közelebb, és csókolom meg azonnal. A kezeim a kabát alá csúsznak, ő se tétlenkedik, szinte faljuk egymás száját. Aztán, mint mindig megzavarnak bennünket. Először csak egy finom kis nyomást érzek a lábamon, utána viszont egy halk vakkantás következik. Kola mellettünk ül és félrefordított fejjel figyel bennünket. Illetve nem, csak Annát. Igazság szerint nincs oda az idegenekért, ez éppen közölném hangosan, de nincs rá időm, mert a kedvesem leguggol és kinyújtja felé a karját. A kutya meg mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, ránéz, majd közelebb jön és képen nyalja. Anna csak nevet rajta, majd a zsebéből valami kutyakeksz szerűséget varázsol elő és nekiadja.

Csak bámulok, még soha senkivel nem barátkozott meg ilyen gyorsan. Miközben ők egymásnak hízelegnek rám bezzeg szemrehányóan néz, mintha csak azt mondaná, látod, ő jobb gazdám, mint te vagy.

- Áruló – mondom neki, mire mindketten felkapják a fejüket.

- Baj, hogy adtam neki, - néz rám a kétlábú démon, mert közben felfedeztem, hogy a kabát alatt lévő top alig takar valamit belőle.

- Nem, nem – biztosítom azonnal. – Csak velem nem áll szóba amióta hazahoztam. Veled bezzeg elsőre, sose szokott ilyet csinálni.

- Óh, ezelőtt is azonnal barátságos volt – feleli – pedig akkor nem hoztam neki semmit, igaz nagyfiú. – Vakarja meg a füleit.

- Ezelőtt? – kérdezem, de már késő. Mert amint meglátom az arcán átfutó fintort már tudom mikor járt itt, és azt is miért távozott olyan gyorsan egy szó nélkül. Igyekszem elterelni a figyelmét, így megragadom a táskáját és a szobám felé terelem. – Nem olyan hatalmas, mint a tiéd…

- Ágy van? – kérdez rá mosolyogva.

- Persze – válaszolok azonnal.

- Akkor megfelel – közli, és csókra nyújtja a száját. A táskát útközben ledobom a fotelbe, és terelem az emlegetett bútordarab felé, de megállít. – Lezuhanyozhatom előbb, úgy érzem ragadok. Nem volt időm, mert Rob fenntartott…

- Mármint mivel? – kérdezek rá reflexből, mire felemeli az egyik szemöldökét.    

- Beszélgetni akart – feleli, tovább nem is érdeklődöm, nem akarom, hogy azt higgye nem bízom benne.

- Ott a fürdő, - nyitom ki az ajtót. – Itt találsz törülközőt…

Figyelem, ahogy egy pillanatra körbe les, majd visszafordul. Felkapja a táskáját, de az ajtóból még visszanéz.

- Kellan, kaphatok egy pohár üdítőt – kérdezi, én meg azt tudakolom mit szeretne. – Narancslét, ha lehet.

Már indulok is a konyha felé, de újra kidugja a fejét.

- Honey, ugye a kutya nem a hálószobába alszik…