8. Ne higgy a szemednek…

Sziasztok!

Azt nem állítanám, hogy a mai fejezet annyi izgalmat tartogat, hogy tövig rágjátok majd a körmötöket, de mindennek eljön az ideje, a kedves boldogságos „rózsaszínű” fejezeteknek is vége szakad egyszer.

Köszönöm a jó tanácsokat, a kezem hála a vizes ruhának valóban nem dagadt be, de a véraláfutások miatt ma kénytelen voltam hosszú ujjúban dolgozni, mert nem akartam, hogy valaki is azt higgye drogproblémáim vannak. (Még jó, hogy van légkondi.)

Most csak ennyi lenne, vasárnap már rendesen jön a folytatás.

Dicta

(Kellan szemszöge)

Az éjjel sikeresen és hosszan melengettük egymást és csak hajnal felé sikerült elaludnunk. Arra ébredek, hogy Anna hangosan felnyög. Nem értem mi baja, óvatosan felém fordítom, de szemlátomást még alszik. Néha összeráncolja a homlokát, édesen grimaszol. Megsimogatom az arcát, mire elmosolyodik és motyog valamit. Csak bámulom egy ideig, azon tűnődöm megérdemlem-e, hogy ilyen boldog vagyok.

Kis idő múlva ma is csengetés zavarja meg a nyugalmamat, de most nem az ajtón, hanem a telefonom szólal meg. Azonnal a nappaliba megyek, hogy ne zavarjam a kedvesem pihenését, és csak ott kezdek beszélni. Anya az, megkapom a leszúrást, hogy milyen régen nem hívtam, természetesen érdekli, hogy mi ennek az oka. Illetve ki. Nem megyek bele részletekbe, bár rizikós a dolog, mert tudom, hogy képes repülőre ülni és idejönni. Csak, hogy megismerhesse a barátnőmet. Szerencsére jó indokom van amiért ne tegye, mégpedig a mai utazás, aztán jövő héten a fotózás és már utazunk is Baton Rouge-ba. Megígérteti velem, hogy nem várok sokat a bemutatással aztán elbúcsúzunk egymástól.

Odabentről még mindig nem szűrődik ki semmi hang, nem így a kert irányából. Kola szemrehányóan néz rám, miközben beengedem. Engesztelésképpen megtöltöm a tálját, de mire újra felé fordulok nincs sehol. Csak egyetlen ajtó van nyitva, a hálómé, így evidens, hogy ott lehet. Sietve követem, hogy nehogy felébressze Annát, de elkések a mentőakciómmal. Igazándiból amikor meglátom őket már nem is próbálkozom, mert mókás látványt nyújtanak. A nő akit imádok hason fekszik, az egyik keze kis hijján lelóg az ágyról, a kutya meg a párnájára hajtott fejjel bámul rá és hűségesen csóválja a farkát. A következő pillanatban aztán kitör a hangzavar én meg nem bírom tovább és nevetni kezdek. Persze én leszek a hibás, mindketten nekem támadnak, de megéri, mert a kavarodásban pár perc múlva már csak az összegabalyodott testrészeink lógnak le az ágyról.

Az egész délelőtt így telik, nevetéssel, viccelődve, szerelmeskedve. Viszont ahogy közeledik a dél, mintha az egy vízválasztó lenne, Anna úgy válik feszültebbé és rosszkedvűvé. Nem hibáztatom érte, mert szívem szerint én is inkább tölteném vele minden időmet, mint utaznék a nagyszüleihez, de most már nem mondhatjuk vissza. Illetve miután telefonál egyet benne felmerül, de lebeszélem róla. Éppen eléggé utál már így is a nagyapja...

(Anna szemszöge)

Már az ébredéskor érzem, hogy valami nincs rendben. Hogy mi azt nem tudom, de ott motoszkál a fejemben egy furcsa érzés. Először arra fogom, hogy a telefon csörgésére ébredtem. Csukott szemmel tapogatom magam mellett az ágyat, de sajnos üres. Nem örülök, sokkal jobb úgy ébredni, hogy itt fekszik mellettem. Hirtelen megérzem, hogy van valaki a másik oldalamon, továbbra is csukva tartom a szemem, és úgy teszek, mintha még aludnék. Aztán hirtelen nézek szemközt vele. És sikítok egy hatalmasat.

- A francba… - ugrom fel, és bámulok a kutyára, merthogy ő lihegett tőlem kb. 2 centire. Az ijedség kölcsönös, ő ugatni kezd, az ajtó irányából viszont kaján nevetés hallatszik. Kellan ott áll az ajtófélfának támaszkodva és szinte a hasát fogja úgy vigyorog.

Szóval ez szerinted vicces?!

Megfogom az egyik párnát és teljes erőmből hozzávágom. Látom, hogy meglepődik, de nem hagyok neki sok időt, már repül is a következő. Ádáz mosollyal indul meg felém, én meg csak most jövök rá, hogy könnyelmű voltam, mert elfogyott a munícióm. Az se sokat segít a helyzetemen, hogy a kapálózástól a paplan lecsúszott rólam, és alatta ugye meztelen vagyok. A megvillanó tekintete nem hagy kétséget bennem, hogy mire számíthatok ha ideér az ágyhoz, viszont hirtelen segítségem akad. Kola elkapja a Kellan kezéből lelógó huzat csücskét, és húzni kezdi. Ő persze nem hagyja magát, viszont amíg viaskodnak kihasználom a helyzetet, a háta mögé osonok és megszerezve a földön heverő másik párnát hátulról újra odacsapok.

- Szóval kinevettél… - mondom neki, aztán látva, hogy milyen gyorsan indul meg felém menekülök. Nem jutok sokáig és hamarosan az ágyon találom magam, amit csak addig bánok amíg meg nem érzem a testét és vágyának kézzel fogható bizonyítékát magamon.

- Szóval megdobtál… - feleli és a szája már le is csap az enyémre. Hosszan csókolózunk, pillanatok alatt kerül le róla az alsónadrág és bújik a takaróm alá.

Jó fél óra múlva keveredünk csak ki az ágyból, mert megéhezünk. A délelőtt gyorsan eltelik, teljesen hétköznapi dolgokat művelünk, mint ágyneműhúzás, mosás, -kivételesen megközelíthetem a mosógépet- rendrakás. Eszembe jut, hogy ma jönnek haza Sandyék, úgyhogy ráveszem, hogy főzzünk nekik valamit köszönetképpen, hogy magunkra hagytak bennünket pár napra. Kellan segít, és kiderül, hogy tényleg rendelkezik némi ismerettel ezen a téren. Jó móka, folyton belekotnyeleskedik, alig bírom elhessegetni, különben a vacsora fele se maradna meg. Luca fél egy körül telefonál, és érdeklődik, hogy gond lenne-e, ha egészen hétfő estig maradnának a lakásban, New Yorkban.

- Nem caro, már miért lenne gond. Érezzétek jól magatokat. – Nyugtatom meg azonnal. És felmerül bennem, hogy ha ők nem jönnek vissza akkor talán… de igazat kell adnom a kedvesemnek, már elígérkeztünk, menni kell. És igazság szerint látni akarom a kicsit. Aztán hirtelen ugrik be, hoppá, ajándék. Csak nem mehetünk üres kézzel.

- Kellan el kell mennem – nézek rá.

- Hova? – kérdez vissza azonnal, homlokráncolva, de amikor elárulom vigyorogni kezd és közli, hogy jó, együtt megyünk. Ez ellen semmi kifogásom, pár perc alatt elkészülünk, az álcázás terén lassan már profi leszek, és elindulunk. A Macy’sbe visz, és rá kell jönnöm, hogy ha létezik férfi aki vásárlás terén felér velem akkor az ő. Mindent megnéz, de nem vásárol ész nélkül, figyel a minőségre és ösztönösen válogat. Egyetlen dolog van amiben nem értünk egyet. Kifelé jövet ugyanis utunk a játékosztály mellett vezet el és ő ragaszkodik hozzá, hogy az ott található majd egy méteres macit meg kell vennie.

- Gary babának is vettem egyet, hidd el Cica, minden gyereknek kell egy ilyen.

- Ki az a Gary baba? – érdeklődöm, miközben beletörődően hagyom, hogy kifizesse a hatalmas, de egyébként aranyos mackót.

- A bátyám kisfia, és egyben az egyetlen unokaöcsém.

Hazafelé egész végig a kicsiről beszél, lelkesen amit meg tudok érteni. Már csak pár utcányira vagyunk a háztól amikor eszünkbe jut, hogy talán a kamrát se ártana feltölteni. Egy közeli hipermarkethez kanyarodik és kezdetét veszi a nagy bevásásrlás.

(Kellan szemszöge)

Olyan jól indult a vásárlás, bár amikor beléptünk a gyerekosztályra és meglátta a falatnyi ruhácskákat láttam, hogy az arca egy pillanatra elkomorult. De szokás szerint gyorsan váltott és lelkesen kezdett el válogatni. Hatalmas csomagokkal megrakodva távoztunk, igaz nem feltűnésmentesen, mert a pakolóban felfedeztem egy minket fotózó férfit. Abban is igazat adtam neki, hogy illő lenne bevásárolnunk. Ez a legkevesebb amit megtehetünk azok után, hogy Sandy is rávette Zacket a napokban. Felfoghatatlan, hogy csupán négy nap telt el azóta, hogy leszálltunk Európából hazaérkezve. Megragadok egy kocsit és egyik kezemmel átölelve a derekát lépünk be az ajtón.

- Szóval, merre tovább hölgyem? – kérdezem mire felcsillanó szemekkel néz körbe. Esküszöm még az orrát is felemeli, úgy szimatol, majd puszit nyom a számra és a frissen sült péksütemények felé néz. 

- Arra – jelzi az útirányt én meg követem. Ami rossz ötlet, mert a fenekén megfeszülő farmer azonnal bűnös gondolatokat ébreszt bennem, nem is beszélve arról amikor nyújtózkodás közben, mert persze a legfelső polcról szeretne valamit kivillan a hasa. Nagyot nyelek, és bánatosan gondolok arra, hogy vajon miképpen tudnám kicsit siettetni. A válasz pedig egyszerű. Sehogyan. Úgyhogy beletörődően követem végig az áruházon. A zöldség osztályon viszont elérem tűrőképességem végső határát. Tátott szájjal bámulom, ahogy lopva eltüntet egy szem szőlőt az egyik fürtről a szájában, majd a nyelvével végigsimít az ajkain.

- Te is megkóstolod – kérdezi, és közben már pakol is zacskóba.

- Inkább nem – mondom, és a kosarat elém vonva próbálom titkolni megváltozott állapotomat.

- Mi a baj – néz rám érdeklődve, és aztán az eperkínálatot kezdi tanulmányozni.

- Nem megyünk még – érdeklődöm, mire felém kapja a pillantását. Valószínűleg kiolvassa a szememből miért olyan sürgős hirtelen a távozás, mert gonosz kis mosollyal ezúttal a piros gyümölcsből vesz egyet az ujjai közé, felét leharapja a másik felét pedig a számba dugja.

- Rögtön, de ebből még veszek egy keveset, és kéne még némi tejszínhab is. Had legyen jó estéjük Sandyéknek.

Beletörődően sóhajtok látva, hogy szándékosan riszálva a csípőjét arrébb sétál.

- Mikor is érnek haza – kérdezi, szinte mellékesen.

- Ha jól emlékszem öt körül.

- Aha, szóval van még pár szabad óránk – Bizony Cica, és hasznosabban is eltölthetnénk, mint bevásárlással. – Akkor dupla adagot veszek és mehetünk.

Én csak az utolsó szóra figyelek és azonnal a pénztárhoz indulok, aztán amikor felfogom a mondat értelmét lecövekelek. Ő puszit nyomva elsétál mellettem és várakozásteljesen néz vissza a válla felett.

- Mégse sietünk? – Ezek után nem csoda, ha szinte szórok felfelé mindent, a pénztárosnő furcsán is méreget, de kiderül, hogy ennek csak az az oka, hogy felismert és szeretne egy autogramot a lánya részére. Villámgyorsan teljesítem a kérését, és a csomagtartóba is így pakolok, egészen addig amíg a fülemhez hajolva bele nem súg.

- Óvatosan, ne törd össze azt a gyümölcsöt, különben hogy fogom leenni a hasadról.

Nagyot nyelek a gondolatra, és magamban megfogadom, hogy ezért a kis játékért amit velem játszik meg fog fizetni. Ezt ismételgetem magamban egészen hazáig, és közben próbálok az útra koncentrálni ami nem egyszerű úgy, hogy az ujjai egyre feljebb kúsznak a combomon, de még véletlenül se érik el a lényeget.

Bezzeg amikor beállok a garázsba már nem foglalkozik velem, megragad egy papírzacskót és elindul vele befelé, mintha mi se történt volna. Én is megfogok kettőt, de amint lerakom a pultra magamhoz rántom és megcsókolom. Sietve szabadítom meg a pólójától, ő is húzza felfelé az enyémet amikor váratlan dolog történik.

(Anna szemszöge)

A hipermarket áruválasztéka lenyűgöz, de nem annyira, mint Kellan. Nem sok férfivel vásároltam életemben de egyik se volt ilyen türelmes. Hűségesen követ amit értékelek, egészen addig amíg az egyik hűtőpult üvegében fel nem fedezem, hogy a fenekemet stíröli. Bevallom jólesik, úgyhogy kicsit még rá is játszom a dologra. A gyümölcsöket máskor is megkóstolom, tudom, hogy nem szabályos, de különben honnan tudjam, hogy érett-e? Igyekszem a lehető legerotikusabban bekapni a szőlőszemet, mire nagyot nyel. Lopva a nadrágjára pillantok, kétségtelenül vágyik rám, úgyhogy én is sietve fejezem be a válogatást. Tetszik a kis játékunk, engem ugyanúgy feltüzel, mint őt, alig bírom kivárni, hogy végre a karjaiban lehessek. De sajnos keresztül húzzák a számításunkat. Az utolsó pillanatban.

Mert kétségtelen, ha Zack és Sandy egy perccel később lép be a bejárati ajtón akkor ugyancsak kínos helyzetbe kerülünk. Így is biztos vagyok benne, hogy nem kerülte el a figyelmüket az a mozdulat ahogy a pult takarásába bújva igyekszem visszabújni a pólómba, kevés sikerrel, mert elakad a fejem. Azt viszont már nem lehet nem hallani, ahogy szitkozódni kezdek amikor a beleakadt parókával küzdök. Kellan nevetve állít fel és próbál kiszabadítani, én meg csak mérgelődöm a sötétben.

- Látod Sandy, ezért mondom én mindig, hogy hagyd a kulcsot a zárban. Gondold el mi van, ha pár perc múlva érkezünk.

- Zack… ne hozd őket zavarba.

- Zavarba? Kellant? – hallom a csodálkozó hangját. – Lehetetlenség. Segítsek haver? – kérdezi, de ebben a pillanatban kiszabadulok és eligazítom magamon a rakoncátlan ruhadarabot.

- Nem kell, egyedül is megoldottuk – feleli a kérdezett és mindketten a frissen érkezők felé fordulunk. Ők meg döbbenten bámulnak ránk. Mi bajuk lehet?

Aztán egymásra néznek, Sandy arca egyre dühösebbnek tűnik és sugdolóznak valamit. Olyan, mintha a párja csitítani próbálná, de kevés sikerrel. Ő se tűnik jókedvűnek, főleg az után, hogy a kedvesem átölelve a derekamat magához húz. Megérzem a fenekemnek feszülő ágyékát, és kis hijján felnyögök.

- Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége – súgja a fülembe én meg azt se tudom hova nézzek, mert szerintem a másik kettő pontosan tudatában van annak, hogy mi folyik közöttünk. Csak Zack hangjára nézek újra feléjük.

- Kellan beszélhetnénk – fordul a kedvesem felé, a hangja tőle szokatlanul komolynak tűnik. – Négyszemközt.

- Nem Zack – tör ki Sandyből a harag amit még mindig nem értek. – Neki is joga van tudni. Mert gyanítom, hogy ez a szemétláda azt elfelejtette közölni, hogy már van barátnője. – Ez utóbbi mondatot már direkt nekem célozza, majd újra a mögöttem álló kerül sorra. - Szégyellheted magad Kellan Lutz, pár napja még Annának bizonygattad, hogy mennyire szereted, most meg képes voltál felszedni valami kis rajongó csitrit.

Döbbenten nézek rá, bár bevallom a csitri kifejezés jólesik. Halk kuncogás üti meg a fülem és én is mosolyra húzom a számat, mert leesik, hogy ők ugye még nem láttak így álcában. Sajnos ezzel egészen érdekes eredményt érek el, mert Sandy megindul felém.

- Van képed azon vigyorogni, hogy valaki másnak fájdalmat okozol. Lehet, hogy még élvezed is, hogy elcsábíthatsz egy híres embert… – határozottan látszik rajta a felháborodás, belőlünk viszont kitör a nevetés. Aztán már csak azt érzem, hogy Kellan eltüntet a háta mögött, és kikukucskálva látom, ahogy Zack próbálja visszatartani a felbőszült barátnőjét, akinek a haragja most már határozottam csak nekem szól. Illetve, hogy pontos legyek a parókámnak.

- Sandy, figyelj… – próbál magyarázatot adni neki a kedvesem, de ő mondja a magáét rendületlenül, úgyhogy én lépek a tettek mezejére.

(Kellan szemszöge)

Egyáltalán nem örülök annak, hogy a lakótársaim idő előtt hazajöttek. Bár, azt se tetszett volna, ha mondjuk csak pár perccel később érkeznek, mert akkor már valószínűleg a konyha padlóján szeretkeztünk volna. Én nem is próbálom leplezni, hogy miben zavartak meg minket, nem téma, volt már rá példa fordított esetben is, de azt azért nem akarom, hogy Anna is fedetlenül maradjon. Az ő testének szépsége csak rám tartozik. Próbálom megszabadítania a hajába akadt gombtól, de nehezen megy. Amikor mégis sikerül a hatás döbbenetes. Rövid ideig nem is értem mi bajuk, aztán jövünk csak rá, hogy nem ismerik fel a kedvesemet. Ami annyiból jó, hogy akkor remélhetőleg majd mások se. Próbálom én megmagyarázni a dolgot, de Sandy megállíthatatlanul mondja a magáét. Zacktől már hallottam arról, hogy ha úgy igazán dühbe gurul akkor elég temperamentumos tud lenni, de még sose voltam szemtanúja. Na most aztán az vagyok. Aztán amilyen gyorsan elkezdte olyan gyorsan fejezi is be, és mindketten meredten bámulnak a hátam mögé. Megfordulva már értem a dolgot.

- Anna, te vagy az? – kérdezi az egy perce még dühöngő amazon, mire a kedvesem felnevet és szóban is megnyugtatja, hogy igen. Persze nem ússzuk meg, mindent el kell mesélnünk. Attól mondjuk hihetetlenül zavarba jön, hogy megemlítem, hogy az ötlet a Halloweenkor történtekből jött, de élvezem, ahogy hozzám bújik.

Majd egy órán át beszélgetünk, mindketten azt mondják ez az ötlet akár be is válhat, mert valóban semmi se emlékeztet a barna démonban a szőke elegáns Annára.

Zack segítségével behordjuk a maradékot a kocsiból, morog egészen addig amíg beérve fel nem fedezi a teli edényeket, amiket a kedvesem éppen Sandynek mutogat, bennük a vacsorájukkal.

- Istenem, normális kaja. Egész héten zöldségekkel tömtek. Anna egy Istennő vagy.

- Zackarias Meissel még egy szó és ma éjjel a kutya mellett alszol… - harsan fel a barátnője hangja, mire azonnal mentegetőzni kezd, hogy ő tudja, hogy a zöldség egészséges. Elindulunk az utolsó két zacskóért és tovább morog.

- Méghogy a kutya mellett… mintha nem szenvedtem volna eddig is eleget… Az anyjának van egy macskája… minden éjjel minimum kétszer kellett kiraknom a szobánkból a dögöt.

Kinevetem, mire sértődötten néz rám.

- Ez egyáltalán nem vicces. El nem tudod képzelni milyen a vénasszony.

- Én a helyedben halkabban beszélnék, - ugratom, mire riadtan a nappali felé fordítja a fejét.

- Esküszöm, ha nem szeretném ennyire Sandyt nincs az a pénz amiért újra odamennék.

- De szereted – mondom neki. – És ne sajnáltasd magad, szerinted Anna nagyapja könnyebb eset? – kérdezem, de nem válaszol csak hümmög.

Négy óra felé jár az idő amikor a kedvesem közli, hogy akkor ő elugrik Lucahoz. Értetlenül nézek rá, de hamar magyarázattal szolgál.

- Honey, nem szállhatok a gépre a parókában mert Patrick nem ismer meg. De nem mehetünk együtt se, mert akkor meg ha meglát bennünket valaki jön a találgatás.

Értem amit mond, de nem örülök neki. Csöppet sem.

(Anna szemszöge)

Miután lenyugodtak a kedélyek békésen ücsörgünk és beszélgetünk.

- Az ötlet igazság szerint Kellantől származik – Válaszolok arra a kérdésre, hogy ki találta ki az álcámat.

- Ez így nem egészen igaz, Cica. Ha Halloweenkor nem veszed fel az álruhát sose jut eszembe – mondja miközben az ölébe húz.

- Miért mi volt Halloweenkor? – kérdezi Zack, de a barátnője közbeszól.

- Az te voltál? – néz rám kérdőn – a dögös kis tengerészlány, meg a csaj a fekete szuperminiben.

Szívem szerint a föld alá süllyednék, mert a nagyszájú persze úgy adja elő a dolgokat, hogy én csábítottam el őt. Na nem ez zavar, hiszen gyakorlatilag igaz. De akkor se kéne mindenkinek az orrára kötni.

Aztán egyszercsak eszünkbe jut, hogy ugye éppen a „bepakolás” közben zavartak meg bennünket. Mivel a garázsban még maradtak csomagok a srácok kimennek, mi meg neki állunk a benti zacskókból kipakolni.

- Hű, eper – hallom Sandy hangját – és tejszínhab.

Nevetni kezdek az arckifejezését látva.

- Nektek hoztuk – közlöm vele, mire felcsillan a szeme.

- Meddig is lesztek a nagyszüleidnél – kérdezi. A válaszomat hallva elégedett mosoly jelenik meg az arcán. – Oké, a desszert megvan, vacsorára meg rendelünk kínait.

A hűtőt kinyitva megmutatom neki a kínálatot, amit ugye csak melegíteni kell. Szemlátomást örül neki, csakúgy mint a párja. Jó hallgatni a játékos civódásukat, tökéletes párost alkotnak. Az idő gyorsan telik, és csak akkor tudatosul bennem, hogy egy apróságot elfelejtettem közölni Kellannel amikor felháborodottan néz rám, amiért indulni akarok. Jó én se örülök ennek a kis elvállásnak, de szükséges. A hajamat ezúttal csak sapka alá rejtem, és taxival egy közeli bevásárlóközponthoz vitetem magam. Ott a mosdóban megszabadulok a fejfedőmtől, kifordítom a kabátom és immáron újra szőkén autózom Luca házához. Gyors zuhany, diszkrét smink és új ruha, pár holmi egy utazótáskába és indulásra kész vagyok. Pontosan hat előtt öt perccel érkezem meg a Bob Hope-ra, ahogy sejtettem Patrick már vár a géppel együtt. Éppen egy férfitől vesz át egy borítékot, nem tudom ki ő és esélyem sincs megfigyelni, mert amint meglát sietve távozik. Éppen csak lepakolok az egyik ülésre amikor befut Kellan is.

Patrick vezeti fel, nem mond semmit, de úgy érzem megérdemel egy magyarázatot. Mielőtt eltűnne a pilótafülkében meg is ejtem a szükséges beszélgetést, ami mint kiderül felesleges volt.

- Köszönöm a bizalmát Chailleann, de be kell vallanom, hogy már tudtam róla. Tudja Inez asszony és Tara sokat beszélgetnek, és hát az asszony nem szokott titkolózni előttem.

Felnevetek a kis monológján, egyrészt mert tapasztalatom szerint nagyi és Tara tényleg sokat pletykálnak, másrészt Patrick nem egy szószátyár alak, úgyhogy az hogy ennyit beszél egyfolytában nagy szó.

Elégedetten foglalok helyet, Kellan azonnal mellém telepedik és a hangszóróból pár pillanat múlva felhangzik a felszállást bejelentő mondat. Azonnal megragadja a kezemet és simogatni kezdi, de ezzel éppen ellentétes hatást ér el, mint szeretne. Ugyanis nem nyugodt leszek tőle, hanem sokkal inkább eszembe jut, hogy azok az ujjak pár órája is így cirógattak, de sajnálatos módon a testem nem kapta meg azt a kielégülést, amire vágyott. Valószínűleg neki is eszébe jut valami hasonló, mert egyszercsak megfogja az arcomat és amennyire az öv engedi közelebb bújik és megcsókol. Lágyan becézgeti az ajkaimat, nyelve a számba kúszik és ízlelgeti az enyémet. Önkéntelenül szakad ki belőlem egy sóhaj, amire válaszul kapok egy mosolyt.

- Mennyi idő az út a nagyszüleid házáig? – kérdezi.

- Kb. egy óra – felelem. És egy óra hosszú idő…

(Kellan szemszöge)

Anna távozása után még elviszem sétálni Kolat, aztán irány a fürdő. Még egy borotválkozást is beiktatok, biztos ami biztos. Az ajándékokat még azelőtt elpakolta az egyik táskámba, hogy elment, arra vonatkozóan mondjuk nem adott konkrét választ, hogy mit fogunk ott csinálni, úgyhogy bedobálok pár farmert, pólót, pulcsit a biztonság kedvéért egy elegánsabb nadrágot és inget. Taxival megyek a repülőtérre, lévén csak belföldre utazok és ugye magángéppel, a szokásos procedúra jóval egyszerűbb. A pilótát már messziről kiszúrom, valószínűleg ő is emlékezik rám, mert céltudatosan indul meg felém.

- Mr. Lutz, a kisasszony már a gépen várja.

Némán követem, és közben azon gondolkodom, hogy milyen furcsa is az élet. Anna annyira egyedi, meghatározhatatlan, és ahogy ezt az egész Mc’Gee kérdést kezeli... A repülő most is lenyűgöz, de nem annyira, mint a fedélzeten található immáron újra szőke, zöldszemű tünemény. Minden tétovázás nélkül lép hozzám és ölel át, utána viszont beszél valamit a pilótával, gyanítom írül. Miután a már nem fiatal férfi eltűnik a gép elejében nekem is elmondja a lényeget, majd felszólít, hogy üljünk le, mert indulunk.

Az első gondolatom a megnyugtatása, de elég a bőréhez érnem, megéreznem a csókját és eszembe jut, hogy van valami amit nem volt módunkban befejezni. Amennyire látom ez neki is eszébe juthatott, indulnánk is a gép hátsó részébe, de a szerencse nem szegődik mellénk.

Mert odakinn vihar van, így a pilóta megkér bennünket, hogy maradjunk ülve. Úgyhogy nincs más választásunk, maradunk. Mivel a hír eléggé megviseli próbálom elterelni a figyelmét, kevés sikerrel. Még sose láttam ennyire feszültnek, szinte remeg az idegességtől és görcsösen szorítja a kezemet. Nem bírom látni a szenvedését, úgyhogy utasítás ide vagy oda, kikapcsolom az öveinket és felkapva a kanapéig viszem. Az ölembe vonom, azonnal hozzám bújik és nem is emeli fel a fejét amíg le nem szállunk. A pilóta mondatára félve néz fel, de felállni csak akkor hajlandó amikor a Góliát feljön a gépre és meghallja a hangját. Szerencsére végre elmosolyodik én meg irigykedve figyelem, ahogy a nagydarab férfi felemeli és megpörgeti. Kicsit oldottabban megyünk a házig, így esti szürkületben, hóesésben, kivilágítva még nagyobbnak tűnik. Alig lépünk be az ajtón a nagymamája elénk siet és boldogan ölelik át egymást. Engem is kedvesen üdvözöl.

- Nagyapa? Hol van? – kérdez rá Anna, bár nekem aztán egyáltalán nem hiányzik az öreg. Sajnos még a választ se tudjuk meghallani mert kivágódik egy ajtó és az emlegetett személy nyomában Briannal megindul felénk. És csöppet se tűnnek boldognak. Sőt...

De mégis mi a fene baja van velem már megint?