55. Meggondolatlan szavak…

Sziasztok!

Köszönöm a jókívánságokat és a gratulációkat. Sajnos most el vagyok havazva ezért is a csúszás, és ez még egy darabig így is lesz, de majd igyekszem. És legközelebb a komikra is válaszolok.  

Dicta

(Kellan szemszöge)

Távoli kutyaugatás és nevetés hangjára ébredek. Pár percig csak a hátamra fordulva bámulok ki a fejemből, és azon tűnődöm hol a francban lehetek. Aztán felfedezek egy aprócska fehérneműt, ami az ágy egyik oszlopán díszeleg és rögtön beugrik, hogy kié, és főleg, hogy miképpen került oda. Az éjszakánk minden pillanata lepörög előttem, és meg kell mondanom, visszaemlékezni majdnem olyan kellemes, mint anno átélni.

Már a konyhából felfelé tartó utunk is kalandos volt, próbáltunk nagyon halkan osonni, de mivel alig tudtuk visszatartani a nevetést, ez nem ment egyszerűen. Egymást csitítottuk, nem túl sok sikerrel. A szobánkba lépve újabb akadályba ütköztünk, mert Kola naná, hogy kiszúrta a tányért a tortával, és hiába bújtunk el előle az ágyba, a baldachin nem jelentett neki akadályt. A végén, bár a kedvesem morgott, a szelet legalább fele az ő gyomrában végezte.

Igaz a tejszínhabból nem kapott, azt bizony mi ketten ettük meg. Illetve le, egymásról. Aztán tisztességesen, rendeltetésének megfelelően felavattuk végre az ágyát és szerintem már hajnal felé járt az idő mikor végre összebújva elaludtunk.

Most pedig itt vagyok egyedül, mert megint meglépett valamerre. Mondjuk a hangokból ítélve nem lehet messze.

Próbálok kievickélni, nem egyszerű, mert a szobában sötét van. Amint a függönyhöz érek sietve ráncigálom el, és csodás látvány tárul elém. És itt nem csak a hófödte tájra, a közelben hömpölygő folyóra, vagy a távoli hegyekre gondolok. Lent az udvaron Anna kergetőzik, természetesen a kutyámmal. Olyan, mint egy kis hóember, jól be van öltözve, és valószínűleg már egy ideje kint lehetnek, mert az arca kipirosodott. Nagyokat nevet, és újra és újra eldobja a labdát, amit Kola folyton a lába elé hoz.

Egy épület takarásában felfedezek egy hatalmas alakot, a cowboykalapból azonnal rájövök, hogy Brian az. Óvatosan les ki a sarkon, majd lehajol és nekiáll hógolyókat gyártani. Mivel közel s távol a kedvesem az egyetlen személy akit látok, egyértelmű, hogy a támadás ellene irányul.

Segítenem kell neki.

Az biztos, hogy nem érek le olyan gyorsan, mint kéne, így innen fentről kell akcióba lépnem. Felkapom az este a fotelre dobott pulcsim és a farmerom, és kilépek az erkélyre. Szó se róla pokoli hideg van, de próbálok nem figyelni rá, csak gyúrok pár lövedéket és felkészülök. Szerencsére nem kell sokat várnom, pillanatokon belül repül az első, ami a hátán találja el Annát. Döbbenten fordul meg, és meg is kapja a következőt, ezúttal a sapkáját viszi le kis hijján a fejéről. Na ezt már nem tűrhetem, én is támadásba lendülök. És ő is. Össztűz alá vesszük a Góliátot, sőt a játékba még a kutya is beszáll, és végül persze mi nyerünk. De mivel azért tartok a megtorlástól lekiabálok neki.

- Gyere be, siess – visszainteget és látom, hogy eleget tesz a kérésemnek. Én is a földszintre indulok, mire leérek már a konyhából fut kifelé, kezében egy forrónak látszó kiflivel, amit sejtésem szerint úgy csenhetett el, mert az ajtóból a házvezetőnő mosolyogva néz utána.

- Szia, - ugrik a nyakamba, és azonnal csókra nyújtja a száját. – Jól aludtál?

Csak annyit tudok mondani, hogy igen, a következő pillanatban elnéz a hátam mögé és meglátva a közeledő alakot faképnél hagy. Ezúttal nem bánom, mert a nagymamája az, akit azonnal megrohamoz és megpuszilgat.

- Felmegyek lezuhanyozni, mert szétfagytam – közli aztán, és mint a szélvihar rohan fel a lépcsőn.

- Bolond lány – morog az idős asszony, de a hangjában nem érzek neheztelést. Sőt. – Még sose láttam ilyen boldognak…

Vizsgálódva méreget, zavarba is jövök tőle, de aztán csak annyit közöl, hogy a reggeli pár perc múlva az asztalon.

Lassan sétálok fel az emeletre, útközben bekopogok Zackékhez, éppen indulnának lefelé, de amikor meghallják, hogy nekem még kell pár perc azt mondják, akkor inkább ők is várnak.

(Anna szemszöge)

Halkan bújok ki a paplan alól, Kellan azonnal tapogatózni kezd, de kicselezem, szerencsére megelégszik a párnámmal, amit a keze irányába tolok. Pillanatok alatt elvégzek a fürdőbe, még korán van, alig múlt hét óra. Mivel majd az egész utat átaludtam a gépen, most kipihentnek érzem magam.

Látnom kell Hairicint. És persze Bhíomát is.   

Már majdnem az ajtónál járok, amikor megérzem, hogy valaki áll mellettem, és leesik, hogy az éjszakánkat nem kettesben, hanem hármasban töltöttük. Most először nagyon is örültem, hogy nagymama a „babaházamba” -ahogy néha, szigorúan csak magamban nevezem a szobám- ilyen hatalmas ágyat rakatott, és főleg annak, hogy a nehéz drapéria mögött el lehet bújni, kizárva a kíváncsi pillantásokat. Mert szerencsére miután a fifikás állat elpusztította a tortám legnagyobb részét, szépen lefeküdt a helyére és hangját se hallottuk egész éjjel,

Kola várakozóan néz rám, csak intek neki, mire azonnal követ. A konyhában adok neki enni és inni, és én is készítek magamnak egy teát, mert abban egészen biztos vagyok, hogy odakinn hideg van. Egy kis almával és sárgarépával felszerelkezve lépek ki a szabadba, az éjjel eshetett a hó, mert frissen ropog a talpam alatt. Valaki már megelőzött, gyanítom Brian, előttem hatalmas lábnyomok vezetnek az istálló felé. Nem hoztam pórázt, ami kicsit aggaszt, de szerencsére a kutya nem okoz gondot. Bhíoma megint kicsit tartózkodó az első percekben, de a csemege meghozza a barátkozó kedvét. Hairicin viszont még nem is érek a boksz ajtajához már kidugja a fejét, és nyerítve ösztökél gyorsabb mozgásra.

- Kola ülj le itt – szólok kísérőmre, mire kapok egy szemrehányó pillantást, amiért nem jöhet be velem. De azért megteszi amit kérek, jobb is, mert kedvenc lovam elég szeszélyes, nem akarom, hogy bármelyiküknek is baja essen. - Szia nagyfiú – paskolom meg a nyakát és dugom a fejét az övéhez. – Megint itt vagyok…

Majd félórát töltök nála, szokás szerint „beszélgetünk”, elcsaklizza az almát a zsebemből, látom rajta, hogy neki is futni lenne kedve, de azt későbbre kell halasztanunk. Már indulnánk vissza a házba, de az istállóban találok egy labdát, eldobom és játszani kezdünk. Kola természete sokban hasonlít a gazdájáéhoz, néha ugyan olyan pimaszul néz rám, mint Kellan, ha valami rosszban töri a fejét. De ha valamit akar, legyen szó játékról vagy ennivalóról, akkor a szemeit igencsak beszédesen tudja használni.

Már alig érzem az orrom, a többi testrészemet vastag ruharéteg fedi, amikor egy hógolyó eltalál.

Brian néha olyan, mint egy gyerek.

Oké, én se maradok el mögötte, de szerencsém van, hogy segítségem akad, mert különben csúfos vereséget szenvednék. Így viszont amint meglátom, hogy a kutya nekifutásból egy határozott ugrással a hóba dönti fogadott bátyámat elégedett vagyok. Kellan hívó szavára azonnal a házba indulok, egyrészt, mert velem ellentétben rajta alig van ruha, kabát legalábbis egészen biztosan nincs, másrészt, nem vagyok hülye, hogy megvárjam amíg támadóm új erőre kap.

A konyhába lépve azonnal üdvözlöm Tarát, Kola persze rögtön letáboroz mellette, amit nem csodálok, mert a pulton egy hatalmas sonka szeletelése folyik.

- Menj csak, Anna, azt hiszem, mi megleszünk itt kettesben, - enged utamra, úgyhogy nyugodt szívvel indulok a kedvesemhez. Nem is kell sokáig mennem, már a nappaliban jön velem szembe, én meg azonnal a nyakába ugrok. Kipihentnek tűnik, az arca kipirosodott a hidegtől, de a csókja arra enged következtetni, hogy belül forr a vérre most is.

Nagyi is előkerül, őt is megölelgetem, de aztán szólít a természet, és azzal is tisztában vagyok, hogy erősen istállószagom van.

Éppen kijövök a fürdőből amikor Kellan becsukja maga mögött a szobám ajtaját, és kitárja a karjait. Nem is késlekedem sokat, szinte feldöntöm azzal, ahogy a nyakába vetem magam, ideje tisztességesen is jó reggelt kívánnom neki. Amíg felöltözök ő is elvégez a fogmosással, aztán együtt indulunk le az ebédlőbe. A barátai már a nyitott szobaajtóban várnak ránk, kicsit megilletődöttnek tűnnek, amit nem értek.

Már az első emeletről indulnánk le a lépcsőn amikor a gyerekszoba irányából gőgicsélés üti meg a fülemet. Azonnal megtorpanok, a kedvesem kérdőn néz rám, de meghallva a kicsi hangját csak int, hogy menjek nyugodtan. Óvatosan nyitok be, semmi mozgolódást nem érzékelek a szülök hálójának irányából, úgyhogy bátran lépek közelebb.

Pici Liam egyre gyönyörűbb. Az én szememnek úgy tűnik hatalmasat nőtt ez alatt a két hét alatt, érdeklődve tekint rám, keze-lába jár a kis takaró alatt, nem tudok neki ellenállni. Muszáj felvennem. Ez látszólag neki is megfelel, az ujjai azonnal a hajamba kapaszkodnak, és annak ellenére milyen apróka, meglehetősen erősen rántja meg.

- Aúú, hát így kell bánni a keresztanyáddal, komisz kölyök – simogatom meg a kis arcocskáját, mire esküszöm vigyorogva elhúzza a száját. – Úgy látom apukád természetét örökölted, sajnos…

- Héé, nem mondj ilyeneket a gyerek előtt – szólal meg egy ismerős bariton a szomszédos ajtó felől, majd mellém sétál. – Ne is hallgass rá kisfiam, csak egy nő…

- Brian Sean Keating, hát mire tanítod te a kicsit? Mi az, hogy csak egy nő? – követi a felesége, és az arca nem sok jót ígér. Én meg még hergelem is kicsit.

- És még ha csak mondana ilyeneket – panaszkodok. – Az előbb megdobált. Orvul, minden figyelmeztetés nélkül, lesből támadva.

Ez jó ötlet volt, mert Mary már szidja is, hogy még a végén megfázok, és hogy képzelte ezt. Én meg szépen, észrevétlenül, az ajtó felé osonok. Végülis a kicsi elég ébernek tűnik, babahintőpor szagot áraszt, vagyis nemrégen tették tisztába, ebből következik, hogy valószínűleg a pocakja is tele van. Csak nem bánják, ha leviszem…

Odalent mindenki örömmel fogad bennünket, Sarah reakciójától ugyan tartok, de csak mosolyog és nyújtja a karját, úgyhogy a kezébe adom a kicsit. Sandy hatalmas szemekkel bámul a babára, és látom, hogy lopva Zack reakcióját figyeli. Sajnos a kellemes hangulat gyorsan tovaszáll, mert a belépő Brian mondatától megdermedek.

(Kellan szemszöge)

Hármasban lépegetünk le a földszintre, kicsit elgondolkoztam, remélem, hogy a kedvesem nem lesz szomorú a baba látványától. De szerencsére mikor pár perc múlva csatlakozik hozzánk csak jókedvet látok az arcán. Sőt, sokkal inkább boldognak tűnik. Mind a három lány arcán üdvözült mosoly látszik, ahogy körbeajnározzák a kicsit, de hamarosan a belépő Góliát szavaira egyetlen pillanat alatt szomorúság költözik Anna szemébe. A srác lesápad amikor a felesége figyelmeztetően oldalba böki, a nagyszülők is zavartnak tűnnek.

A kedvesem nem szól semmit, már ez is furcsa, csak automatikusan megindul, és nem törődve senkivel leül az asztalhoz. Mind tanácstalanok vagyunk, egészen addig, amíg fel nem emeli a tekintetét. Mintha nem lenne tudatában annak hol van, kérdőn néz körbe.

- Nem reggelizünk? – kérdezi. Valami járhat a fejében, de hogy mi azt nem tudom. Aztán a szemembe néz, és a következő pillanatban bájosan elpirul. Na most már főleg semmit se értek. Figyelem, ahogy megragad egy szelet pirítóst és olyan elmélyülten kenegeti, mintha az valami képzőművészeti műalkotás lenne.

Az egész reggeli feszült hangulatban telik, gondolatban messze járhat, mert az se tűnik fel neki, hogy lopva mindenki őt lesi. Inez nagyi próbál beszélgetést kezdeményezni, Sandyt és Zacket kérdezgeti, honnan származnak, milyen az élet Los Angelesben, és szerencsére Sarah és Mary is bekapcsolódik a társalgásba, de a feszültség ettől még nem szűnik meg teljesen.

Zavar, hogy fogalmam nincs róla mi a gond, bár abban most már egészen biztos vagyok, hogy Góliát rontott el valamit, mert kivételesen még Shane papa is bosszús pillantásokat vet rá. Anna néha rám mosolyog, de hang maximum akkor jön ki a száján, ha valamit nem ér el az asztalon, és ezért a segítségemet kéri. Az étkezés végeztével megint csak ő az első aki asztalt bont.

- Megjáratom kicsit Hairicint – közli, és már indulna is kifelé, de aztán hirtelen megtorpan. – Szeretne még valaki lovagolni?

A kérdésre többen is mozdulnak, de amíg Briant a felesége, engem a nagyi tekintete állít meg abban, hogy igennel válaszoljak. Egyedül új lakótársam mondja, hogy ő szívesen kimenne vele, és ez látszólag Annának is kedvére van, mert egy perc múlva már ezerrel pörög, csizmát, és megfelelő ruhát keresve Sandynek. Amint elindul átöltözni és látom, hogy hallótávolságon kívül van, az óriáshoz fordulok.

- Mit mondtál neki? – kérdezem, és a válaszát hallva a kezem ökölbe szorul.

Hogy lehetett ilyen meggondolatlan?!   

De annak ellenére, hogy szívesen beverném a képét, ami ellen szerintem a bűnbánó arcából kiindulva nem is tiltakozna, inkább én is a szobánkba megyek. Már felöltözve lép ki a fürdőből, nem tudom mit kéne tennem, hogyan mondjam el neki, mennyire sajnálom, hogy emlékeztették a veszteségére, de mint kiderül nincs szükség semmi ilyesmire. Várakozóan néz rám, majd elém állva hozzám simul. Meglepődök, de ösztönösen ölelem át, amit egy percre viszonoz, de aztán elhúzódik.

- Ne aggódj már, csak megyünk egy kört a közelben Sandyvel. Ígérem egyetlen karámot se ugratok át… - meglep amit mond, de nem állítanám, hogy nyugodt leszek tőle. Eddig azért aggódtam, hogy milyen hatással volt rá a srác mondata, most meg azért, hogy nehogy valami őrültséget műveljen azzal a sátánfajzattal.

Együtt, kézen fogva megyünk le, a kedves házvezetőnő két termoszt ad át neki, hogy az majd átmelegíti őket, ha ráfagynának a lovakra, és a következő percben már kint is vannak. Én meg zavartan toporgok az ablak előtt, mert nem tudom mit kezdjek magammal, amíg nincs itt.

De ez a gondom hamar megoldódik, mert a mögülem felhangzó mondat tudatosítja bennem, hogy nem fogok unatkozni.

- Kellan, fiam, beszédem van veled…

Mi a francot művelhettem már megint?

(Anna szemszöge)

Annak ellenére, hogy alaposan fel vagyok öltözve alig érzem az orromat. A többi testrészemet vastag ruharéteg fedi, így nem fenyegeti őket a lefagyás veszélye. Nem tudom mióta vagyunk kint, elvesztettem az időérzékemet. Brian szavai még mindig a fülemben csengenek.

Bídeach, micsoda dolog ez, hogy csak úgy elraboltad a fiamat. Mondjuk elhiszem, hogy megjött a kedved a babázáshoz. Talán kéne neked is egy saját…

Szó se róla nem reagáltam túl jól a dologra, kellett pár perc, mire összeszedtem magam.

Tudtam, tudom, hogy a szavai mögött nincs semmi rossz szándék. Leginkább az zavart, hogy ez a téma még mindig ennyire érzékenyen érint. Egyszerűen leblokkoltam. Ami a legrosszabb az egészben, hogy ezt bizony a helyiségben mindenki észrevette. Bár szerintem ők azt hiszik nem láttam, de elkaptam néhány aggódó pillantást, amit egymás között váltottak. Még Sarah és Kellan is, pedig ők nem is érthették miről volt szó.

Miután dűlőre jutottam magammal, mely szerint vannak dolgok, amik elkerülhetetlenek, mégpedig a környezetemben születendő kisbabák ilyenek, már csak egy dolog okozott gondot a fejemben. Az, hogy fogadott bátyám utolsó mondata ellen bizony nem lenne kifogásom.

Azonnal magam elé képzeltem egy szőke hajú, kékszemű kisfiút, akinek az arcán édes gödröcskék jelennek meg, amikor mosolyog, és ez a lehetőség sokkal nagyobb riadalmat keltett a fejemben, mint az, hogy egy csöppséget már elveszítettem. Mert akárhogy is nézem, a kapcsolatom a kedvesemmel még eléggé kezdeti stádiumban van, szerintem, ha sejtené mi jutott eszembe egész Baton Rouge-ig menekülne, ha nem tovább. Nem is beszélve arról, hogy a hamarosan rám váró feladatokat egy gyerekkel összeegyeztetni lehetetlenség lenne.

Hirtelen eszmélek csak rá, hogy milyen udvariatlan vagyok, amióta elindultunk alig szóltam szegény Sandyhez, csak meggyőződtem róla, hogy biztos kézzel irányítja a lovát, aztán a gondolataimba merültem. Felé nézve látom, hogy éppen a neki adott termoszból iszik. Aztán felfordítja, és kissé bosszúsan méregeti, mert az kiürült.

- Jól vagy? - kérdezem, mire rám néz. A szemei gyanúsan csillognak, amit nem értek.

- Aha, hukh. Nagyon finom ez a tea, csak elfogyott. Piszkosul hideg van itt felétek, de ez frankón átmelegít…

- Kérsz még? – emelem fel az enyémet, mire üdvözült mosollyal kezd el bólogatni.

Lecsavarom a kupakot, majd átnyújtom neki. Alaposan meghúzza, majd visszaadja. Én is iszom egy kicsit és amint megérzem az ismerős ízt a számban, már értek mindent. A csillogó szemeit, az előbbi csuklást, a nem is titkolt jókedvét. Jobbnak látom biztonságban tudni, így megállítom Hairicint.

- Azt hiszem, jobb, ha visszafordulunk – közlöm vele, és már fordulok is vissza, mire azonnal tiltakozni kezd, de azért szerencsére követ.

- De hát miért? Olyan jó itt kint. Csend van és nyugalom, LA iszonyat zajos. Tudod én Iowaban születtem… - és csak mondja és mondja. Már jó negyedórája haladunk hazafelé amikor meglátom az ismerős épületeket, ő éppen a nagyszülei farmjáról mesél. – Óh, bocs, hogy nem hagylak szóhoz jutni. Pedig nem szoktam ilyen sokat beszélni. Biztos a jó levegőtől van…

- Szerintem inkább a teától – nevetek fel, mire értetlenül néz rám, de aztán elmosolyodik.

- Kérhetek még egy kicsit, kezdek megint fázni.

- Inkább nem, - felelem, mire bosszús képet vág.

- És miért nem?

- Sandy a termoszban nem csak tea volt…

- Hanem?

- Hát tea is, de szerintem legalább a felerészt jó ír whisky lehetett.

- Óh… - kicsit mintha meginogna, de mire felé kapnék, már határozottan ül és csak bámul maga elé, aztán hirtelen rám néz.     

- Akkor azt hiszem becsiccsentettem kicsit… - huncut arccal mosolyog, én is elhúzom a számat.

- Attól tartok…  

- Zack nem fog örülni – bukik ki belőle. Aztán viszont ha lehet még jobban kezd el vigyorogni. – Mit is mondtál mikor van errefelé az ebéd?

- Általában egykor – felelem.

- Az jó, most 11 van, - morfondírozik magában, miután megnézte az óráját. - Majd arra hivatkozom, hogy elfáradtam kicsit és felcsábítom a szobánkba… és kiengesztelem.

Leesik mire céloz, úgyhogy nevetni kezdek.

Tehát nemcsak rám van vágykeltő hatással az ital. Talán nekem is így kéne tennem.

Jókedvűen érünk vissza az istállókhoz, Thomas már vár ránk és azonnal elvezeti a két lovat. Mi összeölelkezve haladunk, mondván csúszik a hó, és közben nagyokat nevetünk. Most is a konyhán át megyünk be, Tara éppen valami süteményt tol a sütőbe, majd meglátva az társam arcát kikerekednek a szemei.

- Ajjaj, lehet, hogy kicsit több tea kellett volna bele. – Megnyugtatom, hogy nincs semmi gond, majd elindulunk felfelé. A nappaliban nagyapa, Kellan és Zack beszélget, utóbbi azonnal felpattan, amint meglátja a barátnőjét, majd az emelet irányába kíséri.

- Mi baja Sandynek? – kérdezi a kedvesem, mire biztosítom, hogy semmi olyan, ami ne múlna el pár óra alatt. Én is felfelé indulok, de legnagyobb meglepetésemre nem jön velem. Aztán megértem miért.

- Kislányom, szeretnék beszélni veled – közli Shane papa, a kedvesem meg nagyot sóhajt. Vagyis ő már tudja miről lehet szó. Intek neki, de csak megrázza a fejét és visszaül a kanapéra.

Nem tetszik ez nekem.

(Kellan szemszöge)

Túl vagyok egy igen kínos beszélgetésen, ami azt kell mondjam, jobban alakult, mint arra számítottam. Mert amikor Shane papa megint behívott az irodájába az, ahogy rám nézett nem sok jót ígért.

- Miért menekült az unokám kétszer is a tetőre a szállodában?

Bevallom őszintén a kérdésétől még a szám is tátva maradt, annyira meglepődtem. De jobb hijján, ha már egyszer tudott a dologról, bár azt persze nem árulta el honnan, elmeséltem neki mindent. A bátyámék látogatását, az ő reakcióját Anna anyagi helyzetére, és az azt követő kis összezördülésünket. Aztán, hogy a második eset is csak egy aprócska gond volt, őszintén elmondtam, hogy nem igazán tetszik, hogy fontos dolgokról azonnal és főleg önállóan dönt. Az öreg egész idő alatt nem szólt semmit, én meg, hogy biztosítsam arról, hogy azért történt előmozdulás abban, hogy közös nevezőre jussunk elmeséltem az öltönyvásárlásomat. Mire a történet végére értem nagyot nevetett.

- Édes fiam, te jobban kezeled az unokám makacs természetét, mint én. Pedig jóval régebben ismerem.

- Talán mert maguk ketten túlságosan is hasonlóak – bukott ki belőlem, de szerencsére nem sértődött meg.

Jó egy óráig beszélgettünk aztán, olyan híreket közölt, amikre sajnos már számítottam, lévén vége a hónapnak, de azért csöppet se örültem nekik. Ahogy Anna se fog, ebben biztos vagyok.

Pár perce értek vissza a lovaglásból, csak átöltözni ment fel, de már éppen hallom, ahogy rohan le a lépcsőn.

- Egyszer még kitöröd a nyakad – dorgálja meg Inez nagyi, aki időközben csatlakozott hozzánk.

- Hűha, mi van itt kupaktanács? – kérdezi és lehuppan mellém.

Miközben puszit nyom az arcomra azonnal a kezem után nyúl.

- Na halljam? Mit tettem már megint. Szeretném még ebéd előtt kicsit kényeztetni Liamot.

Kicsit meglepetten nézek rá, mert a reggeli nyomott hangulatát mintha elfújták volna, a szemei vidáman csillognak. Shane papa kapcsol először, és tér magához a döbbenettől.

- Nos kislányom, kedden már elseje van.

Az arcán beállt változásból azonnal tudom, hogy érti a ki nem mondott lényeget. Új hónap, és rá nagy feladatok várnak. És bár a szívem is belesajdul, hogy el kell válnunk, de nem tehetek ellene semmit. A homloka azonnal ráncba szalad és nagyot sóhajt, de aztán meglep mindanyiunkat.

- Igen tudom. Sajnálom Honey, - simít végig a kezemen. – És hova kell mennem?

- Azt rád bízom – feleli a nagyapja. A következő majd egy órában, miután lehozta a laptopját és én is a határidőnaplómat, egyeztetünk. Mert mint kiderül Anna fejében már kész tervek vannak, és ezekben legnagyobb örömömre én is szerepelek. És amitől még boldogabb vagyok, hogy ezek ellen a nagyapjának nincs is kifogása. A végén már február végénél járunk, és sikerült úgy alakítanunk mindent, hogy a legtöbb amit külön kell töltenünk az négy nap. Elégedetten mosolygunk egymásra, de aztán a nagyapja a homlokára csap, mintha most jutott volna az eszébe valami. Megjegyzem ezt elég színpadiasan teszi, le is bukik mindkettőnk előtt azonnal.

- Mond nagyapa – néz rá várakozásteljesen. – Mi jutott eszedbe…

- Csak egy kis apróság, hétfőn lenne egy kis kitérőtök. Kellan már mondta, hogy aznap ráér és azt is, hogy mit terveztetek. Még időben megérkeztek majd a barátaitokért Baton Rougeba.

Anna kérdőn néz rám, de fogalmam nincs mire akar kilyukadni az öreg.

- Talán jobb, is, ha ő is veled megy, végülis mindkettőtöknek hasznos lehet...

- Elárulnád végre hova küldesz bennünket? – kérdez rá most már kissé türelmetlenül a zöldszemű mellettem.

- Seattle-be – jön a válasz, majd azt is elárulja miért. És a hír bizony meglep mindkettőnket. Én csak ülök döbbenten, Annából viszont kitör az ír bestia és kis hijján toporzékolni kezd.

Ajajj, ebből baj lesz…