67. Hol vagy már? 2. rész

Sziasztok!

Gyors leszek és rövid. A tegnap előtti napom kaotikus volt, mint tapasztalhattátok későn értem haza. Tegnap igyekeztem kialudni magam, aztán jöttek a családtagok, este pedig a barátaimmal ünnepeltünk, így csak most reggel, meló előtt jutottam el odáig, hogy indulás előtt felnézzek ide. A komiknak nagyon örültem, viszont két dolog meglepett. Egyrészt, hogy Rose rövidellte, másrészt, hogy senki se reklamált a függővég miatt. Aztán amikor megnéztem, hogy hány pipát kaptam, (oké tudom, hiú dolog, de mindig örülök neki ha sok van) megértettem az egészet.

A tegnapelőtti félhulla állapotomban csak a fél fejezet került fel. Hogy hogyan csináltam azt nem tudom, de ez van. Úgyhogy most itt a folytatása.

Dicta 

 Jaj, igen és akkor kihasználom az alkalmat és
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!  

(Kellan szemszöge)

Amint megcsörren a telefonom, már kapom is a fülemhez, anélkül, hogy megnézném ki van a vonal másik végén. Nem kicsit lepődök meg, amikor Anna hangja helyett egy másik szólal meg. Igaz Őt is szeretem, de most jobban örültem volna a kedvesemnek.

- Kisfiam, ugye nem vagy New Yorkban? – kérdezi anya aggódva. 
- De igen, – felelem, mire hatalmasat sóhajt.

- És jól vagy? Nem esett bajod? Biztonságos helyen vagy? – csak sorolja a kérdéseket, amiket esélyem sincs megválaszolni. Egyrészt, mert nem hagy szóhoz jutni, másrészt, mert a telefonom újabb hívást jelez, azt, amire már olyan régóta várok.

- Anya várj egy kicsit – mondom neki, és már kapcsolok is át. Anna hangja vidámnak tűnik, biztosít arról, hogy a haja szála se görbült meg, és közli, hogy már úton vannak hozzánk.

Sajnos pár perc után elbúcsúzik, mondván fel kell hívnia még Saraht is, mert biztosan aggódik érte. Megkönnyebbülten roskadok le a székre, látom, hogy mellettem Kris is mosolyogva telefonál. A minket bámuló bandát megnyugtatom, hogy hamarosan társaságot kapunk, és csak ezek után esik le, hogy a fenébe, drága jó anyámat ott hagytam lógni a vonal másik végén.

Basszus Kellan, mit fogsz ezért kapni…

- Anya… – szólok bele, tartva attól, hogy talán már ott sincs.

- Igazán szép tőled édes fiam, hogy végre rám is időt szakítasz – zsörtölődik velem, de tudom, hogy nem gondolja komolyan. Erről az is meggyőz, hogy miután elmesélem neki, hogyan kerültünk ebbe a zűrös szituációba, majd miképpen keveredtünk ki belőle, rögtön témát vált. – Tényleg, aztán mond csak mikor szándékozol meglátogatni? Karácsony óta haza se toltad a képed, a srácok már hiányolnak.

- Na, azt el tudom képzelni… - bukik ki belőlem, mert a legfiatalabb öcséimnek maximum akkor jutok eszükbe, ha kell pár autogram a barátnőiknek. De akkor már úgyis telefonáltak volna. Velük, és a többiekkel is havonta egyszer biztosan beszélek, bár szó se róla, mostanában eléggé elhanyagoltam ezeket a hívásokat.

Anya persze elsiklik a mondatom felett, és végre kinyögi azt, ami valóban érdekli.

- Arra bezzeg van időd, hogy Európába utazgass…

- Honnan tudsz te erről? – kérdezek rá azonnal, de még ki se mondom, már tudom a választ. – Beszéltél Brandonnal.

- Igen, neki legalább eszébe jutok néha – próbál lelkiismeret furdalást kelteni bennem. – És miért is mentek?

- Anna húga Gina, elsőbálozó lesz és meghívtak minket is.

- Várjunk csak, Anna az a magas szőke lány ugye? Robert barátnője?

- Iiigen – felelem kicsit húzódozva. Nehéz ez kimondanom, de nem ez a legjobb időpont arra, hogy elmeséljem, hogy akire gondol az valójában az Én barátnőm.

Nem, ezt a beszélgetést mindenképpen személyesen kell megejtenem, és nem így több ezer mérföldnyi távolságból.

- Gina meg nem az a lány, aki ott volt vele a legutóbbi premieren? Vörös ruhában… – jön a következő kérdés. Hogy a francba van az, hogy a nők mindig ruhák alapján azonosítanak be egy másik nőt?

- De igen – felelem.

- És nem idős ő egy kicsit már ahhoz, hogy elsőbálozó legyen? – érdeklődik tovább.

- Nem tudom, most volt tizennyolc december végén. Bár szó mi szó, a megjelenése alapján valóban érettebbnek gondolná az ember – folytatom. Hát még a viselkedése alapján.

- Értem, - nyugtázza odaátról jóanyám – hát akkor jó szórakozást. Tényleg a te barátnőd is ott lesz?

Aha, kibújt a szög a zsákból.

- Igen, – válaszolok tömören, de persze nem úszom meg ennyivel.

- Igazán bemutathatnád már végre. Talán ha visszajöttök, meglátogathatnátok bennünket valamelyik hétvégén…

- Öh, nem is tudom… – Most erre mit mondjak? Nem ígérhetem meg Anna tudtán kívül. Igaz azért se szólt, hogy a bátyámat és a barátaimat meghívtam Budapestre, de jobb nem túlfeszíteni a húrt. Inkább ködösítek. – Onnan szinte azonnal Vancouverbe megyünk, hogy folytassuk a forgatást.

- Jól van, akkor talán majd én látogatlak meg – hangzik a határozott válasz, ami sokkal inkább fenyegetésnek hat, mint ígéretnek.

- Felesleges lenne megtenned akkora utat – próbálok javítani a helyzetemen, - majd egyeztetünk egy időpontot és inkább mi utazunk.

- Hááát, ahogy gondolod. – Szinte látom magam előtt, ahogy odahaza elmosolyodik, és rögtön leesik, hogy besétáltam a csapdába. Mert pár dologban biztos lehetek, egyrészt jóanyám hetente emlékeztetni fog az ígéretemre, ez tuti. Másrészt, bár így mi határozhatjuk meg meddig is tart az a látogatás, ami jó, de abba viszont nem lesz beleszólásunk, illetve beleszólásom, hogy kikből is áll majd a fogadóbizottság. Márpedig nem csodálkoznék, ha mire megérkezünk, valami átlátszó indokkal odacsődítené az egész rokonságot.

- Jól van kisfiam, akkor nem is tartalak fel, vigyázz magadra – hallom, majd mire viszonoznám már le is teszi.

A fenébe Kellan, mit vettél a nyakadba… illetve sokkal inkább minek teszed ki Annát. Tartok tőle, hogy pár óra után fejvesztve fog menekülni…

(Anna szemszöge)

Az elmúlt órák minden viszontagságáért kárpótol az, ahogy Kellan fogad, amint belépünk a terembe. Elveszek az ölelésében, úgy szorít magához, mintha soha többé nem akarna elengedni. Micsoda szép jövőkép…

- Ezt soha, de soha többet ne csináld – néz mélyen a szemembe, miközben a két tenyere az arcomra simul. Esélyem sincs rákérdezni, hogy mégis mire gondol, mert az ajkai már az enyémre tapadnak, és belém fojtják a szót. Elégedetten viszonzom a csókot, annak ellenére, hogy milyen szenvedélyesen üdvözölt, a nyelve lágyan játszik az enyémmel és kér bebocsátást.

- Héé, fiatalok, még mielőtt felfaljátok egymást nem lehetne, hogy kérjünk valami kaját? – kiált fel Scott szemrehányóan. – Én is éhes vagyok…

Hogy a mondata nekünk, vagy a mellettünk ugyancsak összefonódott Kris-Rob párosnak szól nem tudom, de eleget teszünk a kérésének és helyet foglalunk.

A vacsora jól telik, egyetlen dolog zavar csak. Hiába próbálok elbújni a kushiyaki nyársam mögé, egész idő alatt a figyelem középpontjában vagyok. Azt természetesnek érzem, hogy a másik csoportban lévők, akik előbb érkeztek, kíváncsiak a késésünk okára. Én is így tennék hasonló esetben. De az, hogy Rob, Larry és legfőképpen Scott szinte minden egyes pillanatot idegesítő részletességgel elmesél, már eléggé zavar. Főleg, hogy szinte hőst csinálnak belőlem, mintha én egyetlen pillanatig se féltem volna. Pedig mennyire nem így van…

Kellan, szokás szerint most is mellettem ül, ugyanúgy, ahogy a másik oldalon Rob, vagy a szomszédjában Kris. Folyamatosan hol a könyöke ér össze az enyémmel, hol a lába simul hozzám, de legtöbbször a tenyere nyugszik a combomon. Jó érzés, határtalanul jó, de sajnos az is eszembe jut, hogy ezeket az érintéseket hamarosan nélkülöznöm kell.

Mikor a még csak pár órája nekem dolgozó, de már most idegesítő testőröm egy újabb beszámolóba kezd, feladom.

- Hova mész? – néz rám kérdőn Kellan, mire a fülébe súgom a célállomásom. – Siess vissza – húzza magához az arcom egy puszi erejéig, de utána mosolyogva elenged.

Az elmúlt órák zavaros eseményei után jólesik a mosdóban szóló lágy zenét hallgatni, éppen lecsukott szemmel állok a csempének dőlve, amikor nyílik az ajtó. Igyekszem gyorsan összekapni magam, hogy leplezzem a zavarom nekiállok mégegyszer megmosni a kezem, de a tükörbe nézve felfedezem, hogy csak Kris érkezett.

- Jól vagy? – néz rám aggódva.

- Persze, csak…

-… akartál pár nyugodt percet – fejezi be a mondatot helyettem. – Nem gond. – Majd egy percig állunk némán, aztán kérdőn néz rám. – Zavar, ha rágyújtok?

- Igen, – vágom rá kapásból. – De azért csak csináld – mutatok a fülke felé, mire elhúzza a száját.

- Mennyire volt szar a helyzet? – kérdezi kis idő múlva. Tudom, hogy mire, illetve kire gondol, így nem kertelek. Elmesélem mennyire meg volt zuhanva Rob, milyen szarul nézett ki mint külsőleg, mint lelkileg. Szerencsére a srácok erre nem tértek ki a beszámolónál.

- Megint lesz pár mozgalmas éjszakánk – fújja ki a füstöt, és a plafont szemléli elmélyülten.

Nem tudok neki mit mondani. Tudom milyen éjjel sikítva ébredni, kiizzadva, és percekig ülni az ágyban, mire sikerül felfogni, hogy az csak egy álom volt és nem a valóság. Átéltem, nem is egyszer…

- Köszönöm – szólal meg hirtelen, én meg azonnal rákapom a tekintetem.

- Nincs mit – felelem. Már nyitja a száját, de valaki belép, így szerencsére nem tudja folytatni. Az érkező személy szemrehányó pillantást vet a barátnőmre, mire ő elnyomja a cigijét, és int, hogy menjünk vissza. A folyosón összetalálkozunk Ash-sel, aki szemlátomást rám vár. Leülünk vele a bárban, Kris pedig tovább megy.

- Anna lehet egy kérésem? – néz rám kérdőn.

- Persze, mit szeretnél?

- Szóval, Luca is szerepel a divathéten, és a hétvégén én is ideutazom. Tudom nagy kérés, de lehetne, hogy megint kölcsönkérjük a lakásod? – néz rám hatalmas szemekkel.

- Hát persze – válaszolok azonnal. – Ez csak természetes.

Nem is értem hogy kérdezhet ilyet? És miért nem szólt erről eddig Luca?!

- Különben is, ha összehúzzuk magunkat csak elférünk négyen is – utalok arra, hogy az apartman van vagy kétszáz négyzetméter, plusz tíz főnek is bőven lenne hely.

- Mi? Ti is itt lesztek? – kérdez vissza csodálkozva, majd azonnal mentegetőzni kezd, hogy ezt nem tudta, és akkor persze vissza minden, és majd mennek szállodába.

- Ash dehogy is. Még szép, hogy ti is odajöttök. Egyébként, a srácoknak szerintem direkt jót tenne, ha több időt töltenének együtt. Szeretném, ha jóba lennének.

Ez fontos a számomra,  bár mostanában nem töltünk annyi időt legkedvesebb rokonommal, mint régen, de azért ő örökké meghatározó személy marad az életemben. És remélem Kellan is. 

- És különben is, – dobok fel mégegy érvet. – Ha te is itt leszel, legalább nem unatkozom, amíg Kellan bemutatókra járkál.

- Hát, igazság szerint nekem is lesz pár, amin meg kell jelennem… - szabadkozik, majd hirtelen elhallgat. Elmosolyodik, aztán olyan arcot vág, mint aki nyert a lottón – Velem kell jönnöd, szerzünk pár csodás ruhát, kicsit mutogatjuk magunkat, megebédelünk valami jó helyen…

- Ash nem hiszem, hogy ez jó ötlet – nézek rá kétkedve. – Engem nem hívtak meg és semmi keresnivalóm ott.

- Ugyan már, mindenki vihet magával mégegy embert. Menedzsert, stylistot, barátnőt, tökmindegy. Úgyhogy én téged viszlek. Egyébként MaryBeth is ott lesz mindenhol, és neki lassan te leszel a legjobb vevője. Arról nem is beszélve, hogy Robert Pattinson barátnője vagy, téged mindenhol szívesen látnak. Főleg a mai hírek után…

Teljesen belelkesedik.

 - Ez tök jó lesz, este meg elmegyünk valamelyik partyra. Vagy többre is, ha valahol nem tetszik a hangulat. Mivel mindenki tudja, hogy Kellan a legjobb barátom, te meg Luca unokatestvére vagy, nyugodtan mehetünk négyesbe…

Hallgatom, és bevallom engem is egyre inkább örömmel tölt el a lehetőség.  

Ruhák, vásárlás, buli, Kellan. Álmaim netovábbja egy ilyen hétvége.  

Ebben a felfokozott lelkiállapotban, már a programokat tervezgetve lépünk be újra a különterembe, ahol meglepő kép fogad. Többen is azonnal felénk kapják a fejüket, és döbbenten bámulnak ránk. Azonnal megtorpanok és hátra nézek, arra számítva, hogy van még valaki ott, de senkit se találok. Ash még mindig csacsogva tovább lép, így amikor újra a társaság felé fordulok rá kell döbbennem, hogy a barátságtalan pillantások bizony nekem szólnak.

Mi jöhet még ma?

(Rob szemszöge)

Az étterembe lépve azonnal a szerelmemet keresem a szememmel, igaz ez nem egyszerű, mert Dean halad elől, és a hátán kívül nagyjából semmit se látok. Határozottan célozza meg az egyik pincért, aki már azelőtt egy ajtóra mutat, mielőtt még rákérdezhetne, hol vannak a többiek.

Örülök annak, hogy valakinek eszébe jutott, hogy ne itt kint üljenek le, mert az idegállapotom határozottan szarul viselné, ha egész este figyelnem kéne minden mozdulatomra.

Amikor belépünk az első, amit meglátok az az, hogy Kellan úgy ragadja meg a mellettem állót, mintha ezer éve nem látta volna. De nem bámulhatom tovább az összefonódó alakjukat, mert egy törékeny női test csapódik belém.

- Jaj Rob, mibe keveredtél már megint… - Kris úgy csimpaszkodik belém, mint egy kis majmocska az anyjába, és bevallom tetszik. Azt persze sajnálom, hogy aggódott értem, de mivel nem szokása, hogy ennyire kimutassa az érzelmeit, így most rendkívül jól esik.

A barátaink elnézőek velünk szemben, kivételesen senki se akar azonnal szétválasztani bennünket, bár ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a késésünk miatt mind aggódtak kicsit.

És kíváncsiak. A zöldszemű próbálja ugyan terelni a témát, de nem hagyom. Igenis mindenkinek meg kell tudnia, hogy mennyire kiállt mellettem, sőt, ha jobban belegondolok mindannyiunk mellett, hiszen az a probléma, amit néha a rajongók jelentenek mindenkit érint.

Az idő gyorsan telik, hamarosan indulnunk kell, de valahogy ezt senkinek se akaródzik kimondani. Anna ugyan már elintézte, hogy a pilóta vigye át a gépet egy másik reptérre, de még így is rizikós, hogy észrevétlenül itt tudjuk-e hagyni a várost.

Pedig jó lenne, mert egy újabb rohamot nem hiszem, hogy könnyen viselnék.

Mondjuk a fotósokat valószínűleg így se tudjuk majd elkerülni, szokás szerint gondolom akad majd belőlük néhány.

- Mindjárt jövök – hallom a fülemnél Kris hangját, és a fejével arrafelé mutat amerre Anna az előbb távozott. Látom, hogy Kellan is lopva azt az ajtót bámulja, le se tudná tagadni, hogy mennyire zavarja még az is, hogy ilyen rövid időre el kellett válnia tőle. Pár perc múlva Ashley is követi őket, majd még be se csukódik mögötte az ajtó Nikki és Lisa is feláll. 

Mondjuk ezt sose fogom megérteni, hogy a csajok miért csoportosan járnak a mosdóba.  

Most sincs időm ezen merengeni, mert a következő mondatra akárcsak a többiek, felkapom a fejem.

- Oké, most, hogy a lányok mind távoztak ideje megbeszélnünk valamit.

Nem igazán értem, hogy Larry mire gondol, és ezzel nem vagyok egyedül. Mind hitetlenkedve bámulunk rá mikor elmeséli mit hallott. Illetve ez így nem igaz, mert amit mond az nagyon is hihető, de az, hogy Anna titokban akarta tartani, na az kivágja mindenkinél a biztosítékot.

A fenébe ezzel a konok ír-magyar nőszeméllyel, ezt nem ússza meg szárazon…

   

Utóirat: Rose a kötözködő csaj csak egy kitartó rajongó, ahogy azt leírtam. Robnak azért volt ismerős a hangja, mert előtte fényképet dugott az orra alá és ezért megjegyezte. Csak ennyi.