66. Amire senki se számított… 2. rész

Sziasztok!

Mivel a héten okoztam egy kis galibát a három változattal, előtte meg késtem kicsit ma is itt a friss. Azért ez nem lesz mindig így, visszaállunk a négy napokra, vagy majd kiderül, mert a párom lassan hazajön. J

Köszönöm a komikat, Bobby, azt hiszem ma se fogsz szeretni... Örülök az új embereknek, mert a régiek elmaradtak pár ritka kivétellel. És most... tessék olvasni!

Dicta

(Rob szemszöge)

Hogy lehettem ekkora marha?

Miután elbúcsúztam Annától és leraktam a telefonom, éppen készültem megtenni azt a tíz lépést, ami elválasztott a butik bejáratától. Az járt a fejemben, hogy meg kéne sürgetnem a srácokat, hiányzott már Kris. Kettőt még sikerült is, mármint lépnem, de aztán váratlan akadályba ütköztem. A csaj kissé félszegen bámult rám, és láttam, hogy idegesen gyűrögeti a kezében tartott papírlapot.

- Én… elnézést… Robert… Rob… - nyökögött zavartan. – Én… ha lehetne…

Automatikusan nyúltam a toll után, hogy odakanyarítsam a nevemet.

Na azt nem kellett volna… ott kellett volna hagynom egy szó nélkül!

Hogy miért nem tettem mégse? Talán, mert még mindig a szöszi járt a fejemben, és ő folyton azt sulykolja belém, hogy a rajongók nem ellenségek, és vannak köztük normálisak is. Az a lány majd két fejjel alacsonyabb volt nálam, szemüveges és nem tűnt veszélyesnek.

És nem is volt az. Ő nem.

De a többi… fogalmam nincs, hogy kerültek oda, honnan jöttek, hogyan fedeztek fel, de egyszercsak ott voltak. Eleinte csak tolták az orrom alá a papírokat, egynél rólam készült fénykép is volt, amit a pénztárcájából húzott elő, szemlátomást állandóan ott tartotta.

Hogy mikor szabadult el a pokol?

Őszintén nem tudom. Egyre inkább éreztem, hogy szabadulnom kéne, de nemhogy közelebb nem tudtam lépni az ajtóhoz, de sokkal inkább úgy tűnt, mintha távolodnék tőle. Úgy éreztem, mintha egy szűk lyukba lettem volna bezárva, és egyre fogyott körülöttem a levegő. Mindenfelől a nevemet kiabálták, kezek nyúltak felém, és kezdett eluralkodni rajtam a pánik. A hangzavartól zúgott a fülem, valaki mintha a hajamba túrt volna, de hogy a kapucni mikor került le a fejemről, arról fogalmam se volt. Még soha nem féltem annyira. Nem tudtam, hogy fogok onnan kijutni, aggódva gondoltam arra, hogy odabent mikor fedezik fel mekkora szarban vagyok.

Autók fékcsikorgása és dudálás hallatszott, majd egyszercsak azt vettem észre, hogy egy kéz a baseballsapkámért nyúl. Rögtön követte egy másik, ami a napszemüvegemet tüntette el, a dzsekim zsebe reccsent, még éppen sikerült elkapnom a telefonom, mielőtt egy ismeretlen lenyúlta volna.

Aztán hirtelen megváltozott minden, körülöttem ritkult a tömeg, innen is, onnan is fájdalmas kiáltások hallatszottak és a látóteremben megjelent Dean. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, akinek abban a pillanatban jobban örültem volna. Mögötte felbukkant Larry és Scott, majd mire felocsúdtam, már csattant is mögöttem az üvegajtó.

És most itt vagyok. Ülök az egyik próbafülkében, és annak ellenére, hogy az eladó kétszer is elmondta, hogy itt nem lehet dohányozni, cigizek. Teszek rá.  Próbálom kizárni a kintről beszűrődő zsivajt. 

Nem tudom mióta vagyok itt, csak egyetlen dologban vagyok biztos, nem megyek ki, amíg azok ott kint el nem tűnnek.

Ha kell, egész éjjel itt maradok – ismételgetem magamban makacsul.

(Kellan szemszöge)

Letaglózva figyelem, ahogy a három ember félelmet nem ismerve száll szembe a tömeggel, majd mire odakint rájöhetnének mi is történt, már lökik is be Robot az ajtón. A haverom gyalázatos néz ki, de a ruhái állapota semmi ahhoz képest, ami a szemeiben látszik.

Már megint New York… egyszer a sokadik sör után mesélt arról az esetről, amikor itt, ebben a városban megkergették a rajongók egy forgatás alkalmával. Utána vette fel Deant.

Úgy menekül be a butik hátsó részébe, mintha attól tartana, hogy hamarosan özönleni kezd befelé a nép, és be kell látnom, ebben van is valami. Döbbenten bámulom az üveg másik oldalán állókat, határozottan úgy néznek ki, mint akiknek elment az eszük. Eddig csak Rob nevét skandálták, de akik belátnak a kirakati bábuk között valószínűleg felfedeztek minket is. Most már a Rob… Rob… Rob… vegyül a Taylor… Taylor… Taylor, vagy az imádunk Kellan, cuki vagy Jackson és szeretünk Peter kiáltásokkal.

Még soha nem éltem át ilyet. Azok, akikkel eddig dolgom akadt megelégedtek egy-egy autogrammal, fotóval, elég volt egy mosoly vagy egy kérdés, hogy hogy vannak és máris elégedettek voltak. De ezek itt mások, mint a feldühödött, prédára leső hiénák. 

Minket akarnak.

A hátam mögött a három hivatásos, igen, most már Scottot is odasorolom, mert a fellépése annak tűnt, azon tanakodik mit kéne tenni. Szó esik valami hátsó ajtóról, de olyan gyorsan beszélnek, hogy nem tudom követni.

- Ezeknek elment az eszük – tör ki Luca hitetlenkedve, majd a hanglejtésből úgy sejtem káromkodni kezd. Mire észbe kapunk megindul az ajtó felé, de alig nyitja ki többen is ugrunk, hogy a segítségére siessünk. Négyen kellünk, hogy visszaszorítsuk a bejutni vágyó tömeget, az olasz meg úgy áll, mint aki sokkot kapott.

- Mi a francot művelsz? – támad rá Dean, és most látom életemben először dühösnek.

- Én csak… – néz rá kétségbeesetten – ezek csak lányok, azt hittem, hogy meg tudom győzni őket, hogy…

- Meg ne próbáld mégegyszer – morran rá a testőr, majd mindanyiunkat a bolt hátsó részébe terel. – Jó, mindenki öltözzön fel, rendezze a számlát meg ilyenek. Legyetek menetkészek, kitalálunk valamit.

A percek lassan telnek, Dean valóban próbálkozik, de a hátsó kijárat nem tűnik jó megoldásnak.

A hangzavar egyre jobban zavar, a tömeg nagyobbnak tűnik, néha meg-megremeg a kirakat hatalmas üvegtáblája. Az eladó lányokon látszik, hogy közel állnak ahhoz, hogy kitörjön rajtuk a hisztéria, kétségbeesetten telefonálgatnak, de sehonnan se kapnak javaslatot arra, mit kéne tenni. Aztán egyszercsak, mintha valami megváltozna. Nem tudom mi az, így kíváncsian lesek ki a bejáratra.

Hogy a fenébe képzelte ezt?

Magamhoz térve a kábulatból az ajtó felé mozdulok, de valaki félrelök, és már csak azt látom, ahogy Anna mosolyogva lép be, miközben mélyen a szemembe néz.

A rohadt életbe, Cica.  Nem tűnt fel, hogy azoknak odakint elment az eszük? Nem gondoltál arra, hogy megtámadhatnak, hogy bajod eshet?

Lépnék felé, szeretném számon kérni, hogy miért csinálta ezt, de csak megrázza a fejét és vet egy figyelmeztető pillantást az alkalmazottakra. De nem érdekel, jelenleg nem tud meghatni, hogy lebukhatunk, egyszerűen csak szeretnék meggyőződni arról, hogy jól van.

Persze nem tudok, Jay észrevétlenül elém áll és megakadályoz. Ash -mert most fedezem fel, hogy ő is itt van- átöleli Lucat, majd én következem, hallom, hogy hozzám beszél, de én csak a menet közben a karomon végigsimító nőszemélyre tudok koncentrálni. Egészen apró mozdulat, másoknak talán fel se tűnt, de engem mégis megnyugtat.

- Hol van Rob? – csendül fel a hangja, és kíváncsian néz körbe.

- Ott – emeli fel a kezét Larry, és a haverom rejtekhelye felé mutat. Látom Anna szemében az átsuhanó pánikot, amikor felfedezi milyen állapotban van szegény, majd egy fél pillanatig magamon érzem a tekintetét. De aztán elindul felé.

A következő percek eseményei szinte fizikai fájdalmat okoznak, látni ahogy hozzáér, hallani ahogy beszél hozzá… nem való ez nekem. Próbálok eltávolodni, arra gondolva, hátha úgy kevésbé szar érzés, de még mielőtt megtehetném Ashley elállja az utamat. Megragadja a tenyerem, és érzem amint valamit belenyom. Kíváncsian nézem mi lehet az, és nem értem minek ad nekem egy használt mozijegyet. Aztán feltűnik, hogy ez nem egy akármilyen jegy.

Ez arra az estére, sőt arra az előadásra szól, amit még LA-ben néztünk meg Annával a hónap elején. Látom a barátnőm arcán a mosolyt, így megfordítom. Rajta a kedvesem gyöngybetűivel egyetlen mondat áll.

Ne higgy a látszatnak, téged szeretlek.

(Anna szemszöge)

Amikor Sarah elmeséli, hogy a tévében azt mutatják, rajongók százai vették körbe a Madison Avenue-n lévő Giorgio Armani butikot bevallom kicsit meglepődök. Igaz, így már érthetőnek tűnik, hogy a srácok késnek, mert az jut eszemben, biztosan autogramot osztogatnak. De gyorsan kiderül, hogy nem éppen erről van szó.

- Anna ezek úgy néznek ki, mint akiknek elment az eszük – tudósít egyenes adásban a barátnőm. – Sikítoznak, a srácok nevét kiabálják. Nem is tudom, mintha be lennének drogozva. Ez elképesztő…

Az első gondolatom az, hogy Kellan veszélyben van. Tudom, hogy nagydarab és meg tudja védeni magát, és ők mind férfiak, de mégis valami belülről arra késztetett, hogy menjek oda. Látnom kell. Sietve megyek vissza a lányokhoz és mesélem el a fejleményeket. Ahogy azt előre sejtettem nem én vagyok az egyetlen, aki azonnal veszi a kabátját.

Pár pillanat múlva Ash és Kris is menetkészen áll mellettem, ami megtorpanásra késztet.

- Nem jöhettek velem – jelentem ki, és őszintén mondom, nekem is fáj, hogy ezt ki kell mondanom. Tudom mit éreznek.

- Dehogyisnem – vágja rá azonnal mindkettő. Rövid huzavona kezdődik, makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy mindhárman menjünk, és beletelik pár percbe mire sikerül döntenünk. Ash a végsőkig kitart.

- Nem érdekel, Luca is ott van, és különben is szeretnek a rajongók, Robot se kell félteniük tőlem, szerintem te sokkal nagyobb veszélyben leszel. 

Igyekszem nem tudomást venni a mondat utolsó feléről és csak Krisre koncentrálok. Nem könnyű meggyőzni, de végül az hat, hogy ha ő is ott van Rob őt fogja védeni, és nem gondol a saját biztonságára.

- Anna, meg kell nyugtatnod. Ki lesz borulva, amúgy is utálja a tömeget maga körül, de erről megint eszébe fog jutni a régi eset… - hallottam már arról, amikor éppen ebben a városban megkergették, így csak bólintok.

- Nyugi, nem lesz semmi gond, hamarosan jövünk.

Jó húszpercnyi kocsikázás után végre megérkezünk. Illetve ez túlzás, mert a tömeg akkora, hogy a taxis vagy ötven méternyire tud csak megállni. Sietve szállunk ki, de aztán kérdőn nézünk egymásra. Sokkal többen vannak, mint azt képzeltük.

- Oké, - adom a magabiztost, de bevallom egyáltalán nem vagyok az. – Én megyek elől, el ne engedd a kezem – figyelmeztetem Asht, - Mosolyogj, mintha fogalmad se lenne arról miért vannak itt.

Csak bólint, és annak ellenére, hogy az arca alapján azt mondanám pánikol, a szemében akaratos fény csillan. Aztán, jó színésznőhöz méltóan mosolyogni kezd, és a következő pillanatba a megszokott csilingelő hangján szólal meg.

- Akkor harca fel…

Áldom az eszem, hogy reggel magassarkú csizmát húztam, mert ahogy haladok befelé a legtöbben eltörpülnek mellettem. Próbálok udvarias lenni, de ha valaki nem veszi a lapot, akkor annak véletlenül a lábára taposok. Persze azonnal elnézést kérek, és mosolygok rendületlenül, aminek meg is lesz az eredménye. A tömegben hullámszerűen kezdődik el a suttogás mindenfelől a barátnőm és az én nevem visszhangzik, és szépen lassan abbamarad a kiabálás. Már megnyugodnék, hogy minden rendben megy, de az ajtónál újabb akadályba ütközöm. Zárva van. A tömeg újra elkezdi skandálni Rob nevét, így fogalmam nincs, hogy hívjam így fel a bentiek figyelmét magunkra. És akkor felbukkan Ő.

Kellan úgy bámul rám, mintha kísértet látna, az arcán hitetlenkedés, majd aggódás látszik. Ismerem már ezt a pillantást, megint engem félt.

- Ahogy megbeszéltük – súgom Ashnek, és megkönnyebbültem hagyom, hogy Dean behúzzon bennünket az üzletbe. Szemlátomást mind épségben vannak, de van egy személy akinek nyomát se látom. Szerencsére gyorsan megmutatják hol rejtőzik.

Miközben Rob felé tartok nem tudom megállni, hogy legalább futólag hozzá ne érjek a kedvesemhez. Tudom, hogy kapok majd a fejemre amiért ide jöttem, de nemigen volt választásom. És még valamiben biztos vagyok, abban, hogy megint erőt vesz majd rajta a féltékenység, ezért is firkantottam neki pár szót egy a táskámban talált papírra. Hogy tudja, őt szeretem.

Amikor meglátom Robot megtorpanok. Kris mondta, hogy valószínűleg szar állapotban lesz, de ez sokkal-sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Leszegett fejjel, reményvesztetten ül egy padon, szemlátomást nincs tudatában annak, hol is van. A ruhája több helyen elszakadt, amikor leguggolok elé, hogy a szemébe tudjak nézni felfedezek pár karmolásnyomot az arcán. De mégis a külső benyomás nem olyan tragikus, mint a szeméből sugárzó reményvesztettség. Úgy néz rám, mint egy árva gyermek, aki egyedül van a nagyvilágban.

- Már megint szennyezed a tüdődet – veszem ki a szájából a cigit, és elnyomom egy mellé helyezett hamutartóban. Már jópár csikk díszeleg ott, ami megint csak aggasztó.

- Anna – pattan fel hirtelen, kis hijján feldöntve engem is, de még mielőtt elesnék magához ránt, és úgy ölel, mintha ettől függne az élete. A karjai bilincsként szorítanak a mellkasához, mivel mozdulni se tudok jobb hijján a tarkóját simogatom.

- Nyugi – suttogom halkan – itt vagyok, nem lesz semmi gond.

Percekig állunk így, időközben hallottam egy súrlódó hangot, sejtésem szerint valaki behúzta a függönyt. Finoman eltolom magamtól, szemlátomást lenyugodott.

- Bocs – enged el hirtelen – én csak… – úgy tűnik zavarban van.

- Jobban vagy? – kérdezem, mire válaszul bólint egyet.  

- Most, hogy itt vagytok már jobban – ereszt meg egy féloldalas mosolyt. – És mi a terv?

- Nem tudom – felelem őszintén.

- Nem baj, majd Dean megbeszéli velük… – vágja rá magabiztosan.  

- Kikkel? – kérdezem, mert fogalmam sincs róla mire gondol.

- Hát a testőrökkel, vagy kiket hoztál, rendőröket?

Nem tetszik, ahogy ráncolja a homlokát, ami utána következik az meg még kevésbé. Úgy ront ki a próbafülkéből, olyan reménykedve, mintha odakint egy komplett hadosztály lenne. Viszont az arcát gyorsan elönti a csalódottság, majd újra a csüggedés.

- Csak Ashleyvel jöttetek? – Egy másodperc alatt zuhan újra magába, és nem tudom mit kéne tennem, hogy kirángassam ebből a helyzetből. Illetve egy ötletem van, de azt itt ennyi ember, főleg ennyi idegen ember előtt -gondolok itt az alkalmazottakra- nem lehet.

Körbenézve azt a nőt keresem aki pár napja kiszolgált, és a legkedvesebb mosolyommal megkérem, hogy rendelkezésünkre bocsátana-e egy irodát, vagy raktárt, vagy bármit, ami zárható, és ahol csak kettesben lehetünk. Készségesen bólint, én pedig még mielőtt tiltakozhatna magammal rángatom Robot. Miután a csaj magunkra hagy bennünket lenyomom a székbe, majd előhalászom a telefonom. A hívott az első csörgésre felveszi, én pedig a megzuhant pasi kezébe nyomom.

- Kris az – közlöm vele azonnal. Először zombiként néz rám, mintha nem is ismerne, de aztán úgy kap a telefonom után, mintha attól függne az élete.

Amikor látom, hogy lassan elmosolyodik, magára hagyom. Ideje kitalálnunk valamit.

(Rob szemszöge)  

Alig hiszek a szememnek amikor meglátom Annát. Hirtelen újra reménykedni kezdek, hogy lassan vége lesz ennek a rémálomnak, és mégis kiszabadulok innen. Ő mindig kitalál valamit, egy zseni a problémák megoldásában, úgyhogy bizakodva nézek rá.

De a jókedvem hamar elszáll, el se akarom hinni, hogy csak ketten jöttek. Jó, persze jobb, hogy Kris nincs itt, nem akarom, hogy esetleg megsérüljön, vagy bármi baj érje, főleg ne miattam. De annak örültem volna, ha szerez még pár embert, akik segítenek távozni. Mondjuk a hátsó ajtón.

Hihetetlen, hogy a zöldszemű boszorka mennyire ismer, ezt tanúsítja az is, hogy tudja szükségem van arra, hogy legalább hallhassam a szerelmem hangját. Krisszel jópár percig beszélgetünk, és egy kicsit sikerül megnyugodnom, de amint kilépek és meglátom a bandát, középen ezzel az akaratos nőszeméllyel legszívesebben újra visszamennék. De esélyem sincs, mert felfedez, és már int is, hogy menjek oda.

Csak kapkodom a fejem, egyszerre beszél Deannel angolul, Lucaval olaszul, és Kellannel spanyolul. Bár a nyelvek különböznek az egyértelmű, hogy mind a hárommal veszekedik vagy fordítva. Próbálok nagyon összpontosítani, és amikor meghallom mire készülnek én is felkiáltok.

- Na nem – nézek rájuk a lehető leghatározottabb nézésemmel. – Ki van zárva, hogy én ezt megcsináljam.  

- De igen, – feleli akaratosan. – Megfogod. Rob, fogalmam sincs min mentél keresztül, de a kinézetedből sejtem, hogy nem lehetett könnyű. De le kell győznöd ezt, vigyázni fogunk rád, egy hajad szála se görbülhet meg, ígérem. Mindent végigveszünk…

- Ezt nem kérheted tőlem… - makacskodom továbbra is.  

- Nem valóban nem kérhetem, de mégis megteszem. Azok ott kint csak lányok, akik mivel tömegbe verődtek erősnek érzik magukat. Kicsit megzavarodtak, de mind odavannak érted. Értetek – mutat a többiekre is. – Elég nekik egy mosoly, és a lábaitok elé hullanak. De figyelembe kell vennünk, hogy így, ennyien sokkolóan hattok rájuk. És azt se feledhetjük el, hogy sokan vagytok. Úgyhogy mindenképpen kétfelé kell válnunk.

- Jó, de miért kell éppen nekem arra menni – intek a bejárat felé,  –  persze már értem… – nézek rá szemrehányóan. Kellant bezzeg a hátsó bejárathoz vezényelte. 

Valószínűleg leolvassa az arcomról mi jár a fejemben, mert figyelmeztetően villan meg a szeme, majd azonnal válaszol.

- A fenébe is,  – toppant egyet – te Robert Thomas Pattinson vagy és nem egy gyámoltalan gyerek. Elég legyen a hisztiből. Azt akarod, hogy a holnapi újságok azt hozzák le címlapon, hogy megfutamodtál a rajongóid elől? Meg kell mutatnod, hogy nem félsz tőlük, különben soha többet nem mehetsz sehova egyedül.

Tudom, hogy igaza van, de azért még próbálkozom.

- Jó, de várjunk egy kicsit, hátha kevesebben lesznek.

- Nem – ellenkezik újra. – Odakint van minimum egy stáb, és legalább három-négy fotós. Az egyik tv-ben már leadták, hogy mi folyik itt, szóval hamarosan mindenki erről beszél, és még többen jönnek ide. Gyorsan kell cselekednünk.

Sodródom az árral. Igen, azt hiszem ez a legpontosabb meghatározása annak, ami körülöttem folyik. Elbeszélnek a fejem felett, mintha itt se lennék. Bár jobb ez így. Próbálok lélekben felkészülni arra, ami kint történhet, de nem igazán megy. Hagyom, hogy lehúzza az ingem és egy másikat adjon rám, nem tiltakozok, mikor valamit az arcomra ken, annak ellenére, hogy csípi a bőröm. Próbálok előhalászni egy szál cigit, hogy legalább az segítsen, de megakadályoz. Helyette megfogja a kezemet, összefűzi az ujjainkat és nem mozdul mellőlem. A kábulaton át ami körülvesz érzem Kellan szúrós pillantását, próbálok bocsánatkérően nézni rá, de nem vesz róla tudomást.

Aztán egyszer csak kiadják a parancsot. Indulás.

Anna szembefordul velem, a kezembe ad egy táskát.

- Nem zavar, ha elhagyod, de jobb, ha tudod, a te kockás inged van benne. Rob, ne aggódj, vigyázunk rád. Mosolyogj, karold át a derekam, de ügyelj arra, hogy ne akadályozd a kezeimet, és semmiképpen ne lépj ki a négyszögből. Nem lesz baj…

Hinni akarok neki. Már nyílik az ajtó amikor leesik, hogy mit is mondott, ő velem jön. Hirtelen értelmet nyer a veszekedés, gondolom a többiek ellenezték. Ha előbb rájövök én is azt tettem volna, de most már késő. Teszem amit kért, és meglepetésemre a dolog működik. Már éppen elérnénk a taxi ajtaját amikor hirtelen megtorpan, majd meglátva az arckifejezését tudom, hogy itt valaki nagy bajban van…

(Kellan szemszöge)

Csöppet se tetszik, hogy Anna magával hurcolta Robot valami irodába, már attól is megemelkedett a vérnyomásom, hogy nem tudom mit műveltek pár percig a behúzott függöny mögött. Fel-alá mászkálok, és amint meghallom a cipősarkak kopogását felkapom a fejem. A tekintetünk egy rövid időre összekapcsolódik, de túlságosan is gyorsan fordítja a fejét Dean felé.

- Valami terv? – kérdezi.

- Van egy hátsó kijárat – feleli amaz. – De sajnos az is erre az utcára vezet ki és páran figyelik. Mondjuk ha a taxikat csak a sarokra hívnánk akkor talán nem fedeznék fel, de akkor se tudom hogyan jutnánk el odáig.

- Kétfelé kell válnunk – feleli azonnal. – Páran a bejáraton át távoznak, és amíg mindenki őket figyeli a többiek ki tudnak lógni. Hívott már valaki taxikat? – kérdezi, majd mivel senki se válaszol már veszi is elő a telefonját. Azt mondjuk nem értem miért ezt, és nem a hétköznapit, de nincs időm megkérdezni, mert már tárcsáz. Hallgatom, ahogy két kocsit kér a bolt elé, és még kettőt a sarokra.

Annyira magától értetődően beszél, hogy az azonnal megkondítja bennem a vészharangot. És nem hiába, a megérzésem nem hazudik.

- Jó, öt percet kértek, de a hangzavarból úgyis rá fogunk jönni ha megérkeztek – néz ránk magabiztosan. – Rob megy elől, mi négyen körbevesszük. A többiek hátul.

A tiltakozás kilenc szájból egyszerre hangzik fel és mind ugyanazt mondjuk. Anna nem mehet ki elől.

- Nem Cica, – tiltakozom, és nem érdekelnek az eladók felé vetett pillantásai. Spanyolul beszélek, ha szerencsénk van úgyse értik. – Ez teljes mértékben kizárt. Hátul fogsz kimenni…

Luca is belekezd valami olasz hablatyolásba, és Dean is ellenkezik, hogy nem tud egyszerre mindkettőjükre figyelni és jobb lenne, ha Rob hátul távozna. De persze nem hagyja magát.

- Elég legyen – feleli határozottan. – Értékelem, hogy aggódtok értem, de egyrészt felesleges, mert meg tudom védeni magam, másrészt gondolkodjunk logikusan.

A végszóra megérkezik az említett is, és amikor meghallom, hogy neki se tetszik az ötlet reménykedni kezdek. De hiába, mert úgy rakja helyre, hogy a haverom szája is tátva marad. Oké, igaza van, hogy az imázsának nem tenne jót egy megfutamodás, de inkább az sérüljön, mint Anna testi épsége.

Akaratos, konok, végtelenül makacs és vakmerő, és… gyönyörű. Lenyűgöző ahogy felsorakoztatja az érveit, és minden felmerülő ellenérvre azonnal kontrázni tud. Büszke vagyok rá, de odaadnék egy hónapot az életemből, ha most meg tudnám győzni, hogy velem jöjjön, és ne a haverommal. Mert persze azt nem hagyja, hogy én is velük tartsak, ó nem.

- Kellan – duruzsol, miközben bár a keze Robét fogja a szemei engem tartanak fogva. – Nem tudnék úgy összpontosítani, hogy tudom te is ott vagy mellettem. És be kell látnod, hogy ez a legjobb megoldás. Nem fog sokáig tartani. Ígérem, amint elindul velünk a kocsi azonnal hívni foglak, hogy tudd minden rendben.

- Nem tetszik ez nekem – dünnyögök, mire elmosolyodik.

- Ígérem jó kislány leszek… - Na persze és azt hiszed én ezt beveszem?!

De nem tehetek semmit, mert látom rajta, hogy úgyse változtatja meg a terveit. Azért vetek egy figyelmeztető pillantást mind a négy pasira, ha Annának egy haja szála is meggörbül, jobb ha nem kerülnek a szemem elé.

Amikor odakint megszólal a duda, három rövid, ahogy megbeszélték mindenki felbolydul. A kinti tömeg sejti, hogy indulni készülünk, idebent pedig Dean adja ki az utolsó utasításokat.

- Akkor a hölgy kimegy a hátsó bejárathoz. Rágyújt, és ha, ahogy azt Anna megjósolta szabaddá válik az út, ti rohamléptekkel elindultok. Mielőtt kiléptek a sikátorból valaki azért nézzen körbe, és ha nem biztonságos inkább gyertek vissza ide. Mindenki megpróbál a lehető leggyorsabban futni, - itt lepillant Ash lábára, amin egy iszonyat magassarkú cipő van. – Talán jobb lenne, ha őt valaki vinné…

- Héé, futottam már ilyenben száz métert egy jótékonysági versenyen, nem kell engem cipelni.

- Jó, jó – visszakozik azonnal aprótermetű barátnőm arcát látva a testőr. - Szóval amint megláttátok a taxikat bepattantok és távoztok. Senki se hősködik, bármit is láttok, nem szálltok ki – néz most rám célzatosan. – Ha úgy látom jónak inkább visszajövünk ide, nem kockáztatunk.

Nagyot sóhajtva indulok el a többiek után, minden porcikám azt súgja, hogy maradnom kéne mellette. De olyan könyörögve néz rám, hogy megadom magam a sorsnak. Amint eltűnünk a raktárban minden eddiginél nagyobb zsivaj támad, és látom, ahogy Jay futni kezd. Követem, kétfelől körbevesszük Asht Lucaval, majd amikor az elől lévők jeleznek elindulunk a sarok felé. Próbálok visszanézni, de Peter megragadja a karom és húz magával.

- Minden rendben lesz… - közli, és belök egy taxiba, ahol már ott ül Jay. Ő is bepattan mellém, amit nem értek, mert elől is van egy hely, és a többiek úgyis a másikkal utaznak, de hamarosan leesik a szándékuk. Azért tették, hogy meg tudjanak akadályozni abban, hogy kiszálljak.

Persze amikor rákanyarodunk a Madison Avenue-ra, és kinézve az ablakon meglátom mi folyik odakint ez se tud visszatartani. Távoli hangnak tűnik csupán, ahogy ordítanak velem, hogy maradjak nyugton, aztán a sofőrt biztatják, hogy lépjen a gázra. Mindent megteszek, eszement erővel próbálkozom, de hasztalan.

Nem tudom megállítani az autót, nem tudok kiszállni és visszafordulni, és legfőképpen nem tudok segíteni a kedvesemnek. És ettől a téboly kerülget.

(Anna szemszöge)

Miután magára hagyom Robot azonnal a bandához lépek. Mindenki feszültnek tűnik, az mondjuk meglep, hogy egyedül Dean használja a fejét és próbál találni valami menekülési útvonalat. Hallgatom amit mond, és próbálok női fejjel gondolkodni.

Nem olyan bonyolult, elvégre én is az vagyok…

Az evidens, hogy ketté kell válnunk. Sokan vagyunk, a srácok úriemberek, még magukat védve se támadnának lányokra, szóval az, hogy valamennyien a főbejáraton távozzanak emelt fővel kizárt. És ha a hátsót is figyelik akkor el kell őket csalogatni, ez egyértelmű. Vagyis olyan csali kell, amire tuti ráharapnak. És ez Rob.

Meg kell vívnom a harcomat. Mindenkivel. A szavaikból azt veszem ki, hogy azt hiszik én csak játéknak fogom fel az egészet, de ez nem így van. Én is félek. Nem is kicsit. Utálom a tömeget, a bezártságot, de akkor is ezt kell tennem. Tennünk.

- Srácok, gondolnotok kell a karrieretekre. Nem verekedhettek össze a rajongókkal, pedig előfordulhat, hogy ahogy rá – mutatok a mellettem álló angolra – rátok is rátok támadnának. Mint már említettem, Robnak muszáj menni, hogy megmutassa az a pánikroham amit kint kapott csak a meglepődéstől volt. Az is egyértelmű, hogy minden irányból védeni kell. Mivel itt jelenleg három erre kiképzett személy van – mutatok Deanre, Larryre és Scottra evidens, hogy én leszek a negyedik. Egyrészt tanultam önvédelmet, és ha kell használom is, másrészt én vagyok a barátnője, ha nélkülem lép ki az rögtön gyanús lenne.

- Én is tanultam önvédelmet – ráncolja a homlokát Taylor.

- És én is meg tudom védeni magam – kontráz Kellan, majd Luca is.

- Éppen elég lesz egy hírességet megvédeni – felelem az első kettőnek. – Ha már ketten lennétek akkor a figyelem megoszlik, és lehet, hogy szétválasztanák a csapatot. Márpedig három és két ember kevés. Caro, neked pedig Ashre kell figyelned, gondolom nem akarod magára hagyni, és percekig nem tudni mi van vele.

Látom, hogy az unokatestvéremet meggyőztem, Taylor megadja magát az akaratomnak, de Kellan csak bámul rám dacosan. A többiek látszólag belátták, hogy igazam van, egyedül egyvalaki próbálkozik még amikor elárulom mire gondoltam.

- Dean, te gondolom elől mész, Larrynek van nagyobb gyakorlata, tehát ő zárja a sort. Scott melyik kezed erősebb? – kérdezem.

- A bal – feleli, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. - Nagyszerű, én ugyanis jobbkezes vagyok.

- Állj, miért nem te mész középen? – méreget Jay.

- Azért, mert Rob így van a legnagyobb biztonságban. Én nő vagyok, fölül rá szőke – húzom el a számat. – A srácok elég félelemkeltően néznek ki, tehát evidens, hogy minden épeszű nő engem tart a gyenge pontnak. De éppen ez az erősségünk. Szimpatizálhatnak velem, tehát békén hagynak.

- És ha mégsem? – teszi fel a kérdést Kellan.

- Akkor legfeljebb kifizetek pár plasztikai műtétet, mert ha valaki hozzámér, annak tuti eltöröm az orrát.

Páran felkuncognak, de a kedvesem csak bámul rám azokkal a csodálatos kék szemeivel. Egy pillanatra elmerülök a tekintetében, olyan távolinak tűnik, hogy pár órája még hozzábújhattam, megölelhettem.

A fenébe Anna koncentrálj. Te okoztad a bajt, neked is kell rendbe hozni.

Mert bevallom a cselekedeteim fő mozgatórugója ez. A bűntudat. Ha nincs a bál, nem kell a srácoknak szmoking, ha nem jön az az ostoba ötlet, hogy éppen New Yorkban vegyék meg, akkor ez mind nincs. Az én hibám.

Igyekszem lekötni a figyelmemet és elterelni ezekről a gyászos gondolatokról. Azt teszem amihez értek. Intézkedem. 

Megbeszélem az eladókkal, hogy az összes szmokingot, inget és tartozékot holnap kiszállítják, mert lévén csak akadályozná a srácokat menekülés közben, nem vihetjük magunkkal. Még jó, hogy tartozik portaszolgálat a lakáshoz. 

Robot is ki kell kicsit pofozni, mert elég ziláltan néz ki, így kap egy új inget és dzsekit, legalább lesz neki egy normális, majd miután felöltözött egy kis korrektorral eltüntetem a karcolásait.

Mind feszülten állunk, próbálok nyugalmat sugározni Kellan felé, mert az egész bandából ő tűnik a legidegesebbnek, és tudom, hogy ez miattam van. Bármit megtennék, hogy könnyebb legyen neki. Bármit, kivétel azt amit szeretne, hogy menjek vele.

Mire felharsan a taxi jelzése mindenki indulásra készen áll, még egy utolsó biztató pillantást vetek a kedvesemre, aztán már csak Robra koncentrálok. Aggaszt, hogy olyan, mint aki nincs magánál, de jó színészhez méltóan amint a közönség elé lép a legjobb alakítást nyújtja.

Dean határozottan halad előre, mi se tétovázunk, Rob a fülemhez hajolva belesúgja, hogy ha kijutunk innen imába foglalja a nevemet, mire felnevetek. Ő is rám mosolyog, és ez úgy látszik tetszik a tömegnek. Több irányból is olyan mondatok hangzanak el, hogy de aranyosak, néz mennyire szeretik egymást, és ez bíztató.

Tehát a csel bevált, a romantika hat rájuk. Valaki bekiabál, hogy szeretlek Rob, mire ő integetve viszonozza.

- Én is szeretlek – kiáltja, de közben az én arcomba mosolyog, mire többen felsóhajtanak. Idejét érzem megadni a kegyelemdöfést, lévén már csak két lépés van a taxiig, úgyhogy csókra nyújtom a számat, ő pedig azonnal összeérinti az ajkainkat.

Megnyugodva lépek még egyet, de ekkor olyan valami történik ami megtorpanásra késztet. És arra, hogy reagáljak rá…