69. Mint a régi szép időkben…

(Kellan szemszöge)

Alig egy órája váltunk el, de máris úgy érzem, mintha napokkal ezelőtt lett volna.

Furcsa csend van ez egész gépen, mindenki elmerült a saját gondolataiba, vagy aki nem, az is csak halkan beszélget a mellette ülővel. Rob, ha jól hallom azt próbálja kideríteni Kristtől, hogy milyen lesz a ruhája, de ő csak mosolyog, és nem mond semmit. Ash a hétvégéről tárgyal Lucával, és közben valami olasz mondatot ismételget a párja legnagyobb megelégedésére. Jay és Taylor úgy tűnik alszik. Peter egy könyvet olvas, Nikki zenét hallgat, Lisa pedig egy képes újságot lapozgat. A két testőr a gép hátsó részébe vonult felszállás után, ők nem tudom mit művelnek.    

Én csak ülök egymagamban, mint egy szárnyaszegett madár és Annára gondolok. Bámulok ki az ablakon a sötét éjszakába, és azon jár az eszem vajon mit csinálhat most éppen.

A pilótafülke felől közeledő léptekre mindannyian felnézünk, de amikor feltűnik Scott alakja a többség visszafordul ahhoz, amit éppen csinált. A barátom leül mellém, majd cinkos mosollyal rám vigyorog.

- Megnyugodhatsz – közli egyszerűen, mire értetlenül nézek rá. Szerencsére folytatja. – Beszéltem az öreggel, mármint Anna nagyapjával.

- Miért? – kérdezem, mire a plafonra emeli a szemét.

- Először is mert ez a dolgom. A csaj testőre lennék, és Mr. Mc’Gee világosan a tudomásomra hozta, hogy bármi is történik az unokájával, arról ő tudni akar. Másodszor, nekem nem tiltotta meg a szöszi, hogy felhívjam – vigyorog célzatosan, amit nem igazán értékelek.

- És?

- Mi és?

- Mit mondott? – nézek rá türelmetlenül.

- Ja, azt mondta nyugodj meg, gondoskodik róla, hogy valaki mindig a közelében legyen és vigyázzon rá.

- Jó – bólintok.

Ez azért megnyugtató.

Amíg rá nem jön.

Mert akkor aztán…

Még pár percig beszélgetünk, Scott szavaiból leszűröm, hogy a rá váró két héttől kicsit izgatott, de nem olyannak ismerem, mint akit egy kis fizikai kiképzés megrémít. Szerintem éppen hogy felvillanyozza a lehetőség. Az operabálon való kiöltözés sokkal inkább zavarja, mint az, hogy verekedhet és lövöldözhet kicsit. Emlékeztet rá, hogy jó lenne, ha a bátyámat és Ericket is tájékoztatnám arról, hogy kéne nekik egy-egy szmoking, mert ez eddig sajnos kiment a fejemből. Patrick hívó szavára aztán magamra hagy, mint kiderül a felszállást is ő végezte, és a landolás is rá vár, csak annyi időre jött ki, hogy még tudjunk kicsit beszélgetni.

Simán érünk földet, gyorsan búcsúzunk el, rájuk még hosszú repülőút vár, nekünk is legalább fél óra mire bekeveredünk a szállodáig. Szerencsére, hála annak, hogy nem menetrendszerinti járattal jöttünk, a fotósok már csak akkor kerülnek elő, amikor beülünk a taxikba. A szállodába kiszálláskor persze már ott vannak.

Nem is értem, hogy csinálják, ismernek egy rövidebb utat?

A fő célpontjuk Rob, és leginkább azt szeretnék megtudni, hogy hol van Anna.

Anélkül, hogy egy szót is szólnánk, némán vonulunk be az épületbe, mindenki megkönnyebbül, amikor végre bezárul utánunk az ajtó.

A liftben állunk éppen, amikor a telefonom megszólal. Amikor látom, hogy a kijelzőn a kedvesem neve villog azonnal felveszem. Várom, hogy meghalljam a hangját, de helyette valami egészen furcsa dolgot tapasztalok. Annak ellenére, hogy az órám szerint itt tizenegy van, vagyis New Yorkban már éjfél, a vonal másik végén zene szól. Hangos nevetés hallatszik, majd egy mély, dörmögő férfihang dicsekszik a fáradhatatlanságával.

- Halló… Anna… – szólok bele, de nem érkezik válasz. Szóban, mert pajzán nevetés viszont igen, majd egy furcsa, zuhanó hang. Aztán csend.

Dermedten állok, és próbálom felfogni a lényeget.

Nagyon úgy tűnik, hogy a vonal másik végén valakik nagyon jól szórakoznak. Nem törődve a többiekkel, elsőként robbanok be a lakosztályba, ledobom a táskám a kanapé mellé, majd azonnal megnyomom a gyorshívót. Talán, ha két csengést kell várnom, mire a másik oldalon felveszik, de ahelyett akire számítok megint csak egy férfi szól bele.

- Halló, Anna most nem ér rá – a vérnyomásom azonnal a plafonig emelkedik, hát még amikor végre az is megszólal, akivel beszélni szeretnék.   

- Istenem, ez olyan, mint Kellan, képtelenség betelni vele – csendül fel egy ismerős búgó hang. Csábítóan dorombol, én meg képtelen vagyok megmozdulni. – Tudod az ilyen estéket semmi se tudja felülmúlni…

Fogalmam sincs mi folyhat odaát, de egyre jobban érdekelne, mert az ismeretlen éppen megjegyzéseket tesz a kedvesem domborulataira.

- Mi az ott a kezedben? Na add csak ide szépen… héé, ne már… kivel beszélsz? – kiált fel, Anna, majd bosszúsan felmorran. - Ha ezt nem fejezed be azonnal, nem alhatsz az ágyamban…

Tessék?

(Anna szemszöge)

Oké, bevallom hála a srácok aggodalmaskodásának, a hálóból kiszűrődő hangok miatt az első ami eszembe jut, hogy készülj Anna, meg kell védened magad. A lehető leghalkabban pakolom le a kezemben lévő dolgokat, aztán azon tűnődöm, hogy le kéne venni a csizmámat. Végigfut a fejemben a lábbelim előnye és hátránya. Egyrészt tűhegyes sarka van, ami kiváló fegyver, mert ha azzal belerúgok valakibe, abban tuti nem lesz köszönet. Másrészt éppen ez miatt, ha arra kerül a sor, megnehezítheti a menekülést.

Végül, pár másodpercnyi tétovázás után, úgy felesleges ezzel foglalkoznom, mert akárki rejtőzik is odabenn, hamarosan bánni fogja. Ez az én lakásom, én vagyok itthon. És azok után, amin ma keresztülmentem, nem sok jóra számíthat aki kikezd velem.

Ütésre készen figyelem, ahogy lassan nyílik az ajtó, majd amikor felbukkan a takarásból az ismerős személy, kis hijján szívrohamot kapok. Nem azért mert olyan ijesztő, hanem mert leesik, hogy akár meg is sebesíthettem volna.

- Sarah, az Isten szerelmére… – nézek rá döbbenten, majd felocsúdva szorosan megölelem. – Mi az ördögöt keresel itt?

- Ha ennyire örülsz nekem már itt se vagyok – hallom a panaszos, elvékonyodott hangját, mire azonnal az arcára nézek. Úgy tűnik mindjárt elsírja magát, ami tőle elég szokatlan.

- Jaj, ne csináld már – bújok hozzá, és simogatom meg a hátát. – Örülök neked, csak halálra rémisztettél.

A következő pillanatban már halk kuncogás üti meg a fülemet, és bár a szemei még mindig kicsit homályosnak tűnnek, a szája már felfelé görbül.

- Ezt is megéltem. Sikerült megijesztenem a nagy Anna Gádor-Mc’Gee-t.

- Hahaha, de vicces – nevetek rá, mert tudom miért örül ennyire.

Az egyetemen sokszor és sokan, többek között ő is, próbáltak este a folyosón előugorva megijeszteni, de soha nem jártak sikerrel. Mondjuk ennek nem az volt az oka, hogy mindig olyan éber voltam, hanem, hogy ha támadást észleltem, reflexből viszonoztam azt. Egy idő után már szinte sportot űztek belőle, aminek bevallom őszintén nem nagyon örültem.

- De hogy kerülsz ide? – nézek rá kérdőn. – Lent nem mondták, hogy van itt valaki.

- Még nem adtam le a kulcsot azóta, hogy itt laktunk, – feleli és lehuppan a kanapéra. – Meg Colin a garázsban rakott ki, így nem is láthattak. Baj? – kérdezi és már megint olyan bizonytalannak tűnik, ami a következő mondatából is kiderül. – Arra gondoltam olyan régen csináltunk már csajos estét, de ha nem akarod…

- Hogy mondhatsz ilyet? – vágok közbe azonnal. – Persze, hogy akarom. Csak meglepődtem.    

- Egy pillanatra tényleg ijedtnek tűntél – néz rám elgondolkozva. – Van valami amiről nem tudok?

- Nincs, csak a srácok telebeszélték a fejemet…

Ezt persze ki kell neki fejtenem bővebben, így elmesélem a butik előtt történteket. Igaz mivel, mint kiderül, az egész kis műsort többször is levetítette egy pletykaműsor, teljesen képbe van. Az utána következő kis csetepatét próbálom szépíteni, de hiába, Sarah a legjobb barátnőm ismer már, így azonnal kiszúrja, hogy a dolgok valószínűleg nem olyan gördülékenyen mentek, mint ahogy én azt előadom.  

Kapok egy pár perces fejmosást, esküszöm semmivel se marad el nagyapa vagy Kellan mögött, egyedül talán csak anya tud náluk jobban aggodalmaskodni, de aztán hamar lehiggad.

- És – nézek rá kérdőn – mit terveztél?

Azonnal fülig ér a szája és berohan a konyhába.

Egy hatalmas dobozzal tér vissza, amiben sejtésem, és a szállongó illatok alapján fánk lapulhat. Már éppen kapnék utána, de előhúzza a háta mögül a másik kezét is. Abban egy dvd lapul. Kíváncsian várom, hogy megfordítsa, majd mikor megteszi azonnal elkámpicsorodom.

- Ezt nem gondoltad komolyan – fakadok ki, ő meg a hasát fogva nevetni kezd.

- Istenem… ha most látnád… magad… – csípek el egy-egy szófoszlányt. – Már ezért… megérte… átjönnöm…

- Örülök, hogy örülsz – morgok az orrom alatt. – De komolyan, ugye nem akarod megnézetni velem pont a Twilight-ot ma este?

- Dee – bólogat, de közben kinyitja a tartót és felfedezem, hogy belül egy másik film lemeze lapul.

- Rajzfilm? – kérdezem, mert mindig is ezek jelentették a gyengéimet.

- Animációs – feleli elégedetten.

- Hmm, oké. – Bólintok, és emlékek sokasága elevenedik meg a fejemben. – Te hoztad a filmet és az édességet, én gondoskodom az italról, mint a régi szép időkben.

- És még?

- Neeem, - nyávogok, mint egy óvodás, holott úgyis tudom, hogy ő fog győzni. – Muszáááj?

- Hát, talán egyedül is elboldogulok egy doboznyi cupcakekkel.

- Mivel? – kérdezek rá gyanakodva.

- Cupcake – feleli nagy mosollyal és felemeli a doboz tetejét. – Találtam egy Isteni cukrászdát a tizenhatodik sugárúton. El kell egyszer mennünk oda, olyan választék van, hogy eszméletlen. Ja, és házhoz is szállítanak…

Hallom amit mond, de közben le nem veszem a szemem a kezében tartott gyönyörűségekről. Csodaszép, díszített muffinok sorakoznak, szépen párosával a dobozban. Szinte csorog a nyálam, annyira ínycsiklandózóan néznek ki, de mielőtt elcsenhetnék egyet, elrántja az orrom elől.

- Ne már, Saraaah, kérek szépen – kérlelem a legszívhezszólóbb nézésemmel, de csak megrázza a fejét.

- Valamit valamiért – feleli olyan komoly arccal, mint amit a tárgyalások alatt szokott vágni. – Szóval?

Úgy teszek, mintha komolyan mérlegelnem annak lehetőségét, hogy nemet mondok neki, pedig ez nem igaz, édesség nélkül is beleegyeznék abba amit kér.

- Végül is… – járatom a szemeimet a doboz, a dvd és közte.

Utoljára azt hiszem az egyetem befejezése utáni nyáron csináltunk ilyet. Ricsi valami versenyre utazott, így lett egy szabad hétvégém, úgyhogy átugrottam Londonba. A barátnőm akkor már ott lakott, véletlenül Colin is távol volt egy konferencia miatt, így kettesben maradtunk. Hála a szigetországra jellemző időjárásra, ami egyáltalán nem volt a kedvünkre való, egy csomó édességgel, több liternyi forró csokival és jópár rajzfilmmel szinte mind a két napot ágyban töltöttük. Hatalmasakat nevettünk, vagy éppen egymás ellenére tépkedtük a papír zsebkendőket, mert meghatódtunk egy-egy jeleneten. Volt olyan film amit kétszer-háromszor is megnéztünk, és a végén már kívülről fújtuk a betétdalok szövegét.

Akkor ígértem meg neki, hogy soha többet nem csináljuk ezt az én ágyamban fekve, amikor már másodszor húztam tiszta ágyneműt, mert folyton kiborított valamit. Persze, amint megtörtént a baj, neki valamilyen véletlen folytán mindig azonnal sürgős dolga akadt. Hol rájött a pisilhetnék, hol telefonálnia kellett. Éppen akkor, amikor én nekiláttam a munkának. Ahhoz bezzeg volt esze, hogy a saját szobájukba ne engedjen be. 

Látva az elkeseredett arcát elnevetem magam.

- Hát persze, hogy alhatsz az ágyamban, csak el ne sírd magad – teszem még hozzá.

- Átkozott hormonok – morog, majd amikor meghallom a hangját már értek mindent. Hogy is felejthettem el.

- Jól vagy? – kérdezem, mire csak felnevet.

- Aha, de még sokkal jobban leszek, ha végre vízszintesbe kerülök – feleli mosolyogva. – Akkor? Indulhat a móka?

- Kérek cirka tíz percet, amíg lezuhanyzom, aztán igen.

A kért idő valóban elégnek bizonyul, pedig még a hajamat is megmosom. Éppen egy fürdőlepedőbe burkolózva fésülködöm, amikor megjelenik a fürdőben. Ahogy meglátom megint nevetni kezdek.   

- Atya Isten ez még megvan? – kérdezem, amikor felfedezem, hogy a kedvenc Tigrises pólóját viseli. Kissé már viharvert darab, alig ér a fenekéig, de annyi szép estére emlékeztet.

- Aha – bólint, majd körbenézve azonnal kiszúrja az enyémet. – Még te beszélsz? – kérdezi, és megint nevetni kezdünk.

A törülközőszárítón ott várakozik az enyém, ami egyidős az övével, állapotára nézve is hasonló, csak éppen Micimackó áll rajta, egy hatalmas csupor mézzel a mancsai között. Nem tudom, mi miatt raktam el, talán valami Isteni sugallat késztetett erre, de örülök, hogy így tettem.

Miután végzek megrohamozzuk a konyhát, ami annak ellenére, hogy majd két hónapig itt éltek vadonatújnak tűnik. Arról, hogy nem sokat tartózkodott ebben a helyiségben az is meggyőz, hogy amikor kérek tőle egy lábost, fogalma sincs hova nyúljon.

Szerencsére, bár a főzésben nem jeleskedik, de a beszerzésben annál inkább. A hűtőben találok tejszínt, jó minőségű csokit, és rengeteg alapanyagot egy kiadós reggelihez. Egy papírzacskóból elővarázsol némi barnacukrot és vaníliát, én meg elkészítem a kedvenc italunkat, egy egész kancsóval.

Jó egy óra múlva, túl a mese felén, éppen a konyhából érkezem vissza. Az első adag forró csokit már sikerült elfogyasztanunk, és lévén a barátnőm olyan vágyakozó pillantásokat vetett az üres poharára, kénytelen voltam főzni egy újat. Éppen letelepedek az ágyra, igyekszem kényelmesen bevackolni magam, és hatalmasat harapok a frissen megszerzett sokadik süteményemből, amikor feltűnik, hogy valami furcsa. Oldalra nézve felfedezem Saraht, aki úgy vigyorog, hogy az felettébb gyanús. Először leellenőrzöm a pólóm, de nem ettem le magam. Az ágynemű is megúszta, így alaposan körbenézek. Aztán meglátom, hogy az ő keze se üres.

Nem tudom minek szorongatja a telefonom, de ahogy sikerül rálesnem feltűnik, hogy éppen beszél valakivel. Nyúlok érte, de nem akarja odaadni. Sőt, ahhoz képest, hogy nemrég még azt ecsetelte, hogy milyen fáradt, feltűnően gyorsan ugrik le a másik oldalon.

- Kivel beszélsz? – kérdezem, de nem válaszol, helyette elváltoztatott hangon arról beszél, hogy kikerekedtem bizonyos helyeken, mióta utoljára ilyen hiányos öltözetben látott. Egyre gyanúsabb ez nekem, aztán beugrik ki lehet a vonal másik végén.

Kellan megígérte, hogy ha visszaértek Baton Rougeba rám csörög. Hirtelen beugrik mit hallhatott, és ismerve a természetét mi minden járhat most a fejében. Megszabadulok mindentől ami a kezemben van és a fél lakáson át üldözöm a barátnőmet, mire sikerül végre beszorítanom a kanapé mellé. Sajnos kihasználja, hogy tudja, a terhesség miatt úgyis úgy bánok vele, mint a hímes tojással, így némi csiklandozás után, bár nem sikerül visszaszereznem a készüléket, de megkönyörül rajtam, és annyit elérek, hogy kihangosítsa.

Kicsit félve szólok bele, és nem kicsit lepődök meg, amikor meghallom a másik oldalon lévő hangzavart.   

(Kellan szemszöge)

A döbbenetem a telefonban hallottak miatt egészen addig tart, amíg Anna el nem kezdi a barátnője nevét kiabálni. Mivel szomjas vagyok, a mobilomat el nem mozdítva a fülemtől a konyha felé indulok. Illetve csak indulnék, de nem tudok, mert most látom csak meg, hogy a többiek engem bámulva még mindig felöltözve állnak körbe a nappaliban.

Mind kérdőn néznek rám, én meg, hallva a kedvesem zsörtölődését hangosan felnevetek. Szinte látom magam előtt, ahogy áll kissé durcásan, lebiggyesztett ajkakkal, mert a barátnője nem dől be a trükkjeinek.

Engem bezzeg már régen levett volna a lábamról.

- Jól vagy? – kérdezi Ashley, és közben érdekesen méreget.

- Aha, - bólintok és még jobban nevetni kezdek, mert odaát a lányok éppen párnacsatát vívnak.  

- Mit hallgatsz? – kérdezi és közelebb hajol hozzám. Egy rövid ideig fülel, aztán csodálkozva néz rám. – Ez Anna?

- Aha – bólintok, majd látva mennyire kíváncsian méregetnek megkönyörülök rajtuk. Egy mozdulattal kihangosítom a készüléket, lerakom az asztal közepére, én meg megrohamozom a hűtőt. Rob azonnal kiabál, hogy hozzak neki is egy sört, de valaki azonnal lepisszegi, hogy halkabban.

Mire visszaérek a műsor odaát még mindig tart. Rohangásznak a lakásban, legalábbis erre enged következtetni a gyakran csapódó ajtók és a valószínűleg meztelen talpak hangja. Sarah már nem próbál úgy tenni, mintha férfi lenne, és abban is egészen biztos vagyok, hogy csak ketten vannak. Anna hol azzal fenyegetőzik, hogy nem alhat az ágyában, hol szívhez szólóan könyörög neki, hogy adja már vissza a telefonját. Egyszer még azt is elcsípem, hogy nekem üzen jó hangosan, hogy rakjam le a telefont, és visszahív a másik készülékről. Sajnos ez nem jön be, mert egyrészt a barátnője azt is megszerzi, másrészt, mert én olyan jól szórakozom rajtuk, hogy eszem ágában sincs lemondani egy fél pillanatról sem. A lányok majd megszakadnak a visszafojtott nevetéstől, és a többiek is vigyorognak. Egyedül Luca vág kissé bosszús arcot, amit nem értek, de annak magyarázatára se kell sokáig várnom.

- Kellan? Honey itt vagy? – csendül fel Anna hangja, amennyire ki tudom venni ott is kihangosították a telefont.

- Igen Cica – felelem nevetve, mire a többiek hangosan röhögni kezdenek.

- És mi is – hallatszik a kórus, amit percnyi csend követ.

- Ti mind hallottátok azt amit… – kissé aggódónak tűnik, úgyhogy gyorsan közbevágok.

- Nem mindent, csak kb. onnantól, hogy elkezdted üldözni Saraht.

- Huh, – a megkönnyebbült sóhajt még itt is lehet hallani. – Akkor jó. De miért vagyok kihangosítva? – érdeklődik azonnal.  

- Hogy nehogy lemaradjunk valamiről – kiabál közbe Jay. – Mi van ott pizsiparty?

- Mondhatjuk – jön a válasz.

- Solo,  –  szólal meg az olasz.  –  Ez megint a szokásos? - kérdezi.

- Igen  –  hallatszik a lelkes felelet két szájból is. 

- Ashley,  –  fordul Luca a kedveséhez.  –  Bajban vagyunk cara. Mégiscsak szállodai szobát kell foglalnunk a hétvégére.

- Miért? – kérdez rá azonnal a barátnője, és én is kíváncsian fordulok felé.

- Mert ezek ketten csatatérré változtatták az egész emeletet. Higgy nekem, ha ez a két őrült nőszemély beindul, ott kő kövön nem marad.

- Ugyan már Salti, irigykedsz – nevet fel Sarah, de Anna kuncogása elég gyanúsan hangzik. Percekig ugratják egymást, a szópárbajból kiderül, hogy ehhez hasonló buliban már a srác is vett részt, így tisztában van azzal, mi folyhat odaát.

Pár percig még beszélgetünk így csoportosan, a kedvesem elmeséli az érkezését, és azt, hogy milyen meglepetés érte a lakásba lépve. Mi is beszámolunk, hogy szerencsésen megérkeztünk, de nem kell hozzá sok idő, hogy ez az állapot mindkettőnknek kevés legyen. Persze amint közlöm, hogy oké, én megyek lefeküdni és természetesen viszem magammal a telefonomat is megkezdődik a cikizés, de nem törődöm vele. A másik oldalon Sarah sokkal elnézőbb, hangosan elköszön mindenkitől, majd átadja a készüléket Annának.

Mikor végre kettesben maradunk egy rövid ideig csak hallgatunk mindketten. Én elsősorban azért, mert nem akarom, hogy a többiek holnap egész nap azzal bosszantsanak amit mondani akarok. Úgyhogy visszavonulok a szobámba, letelepedek az ágyra, és csak utána szólalok meg.

- Itt vagy? – kérdezem nem túl ötletesen.

- Hát persze – hangzik fel azonnal a halk kuncogás.

- Hiányzol – bukik ki belőlem, majd körbenézve kimondom azt, ami először eszembe jut. – Olyan hatalmas ez az ágy…

- Eddig nem panaszkodtál – vág vissza azonnal.

- Mert eddig nem egyedül kellett benne feküdnöm – viszonzom én is.

- Igaz – sóhajt egyet. – De csak két éjszaka, az nem sok…

- De igen, az nagyon hosszú idő – morgolódok, pedig tudom, hogy úgyse tudok rajta változtatni. – Bár te elég gyorsan találtál pótlást a helyemre – ugratom, mire felnevet.

- Bánni is fogom… – feleli. – Sarah olyan álmában, mint egy polip. A karjai mindenütt ott vannak. Reggelre szerintem tengeribeteg leszek az állandó forgolódásától.

- Sokszor aludtatok már együtt? – kérdezem kíváncsian.

- Párszor…

- Tényleg, szeretnék kérdezni valamit – jut eszembe egy nagyon fontos dolog. – Mi az, ami olyan, mint én?

- Huh, te azt is hallottad… – nyög fel panaszosan, én meg egyre kíváncsibb vagyok.

- Gyerünk, ki vele, hamár egyszer konkurenciám támadt, szeretném tudni mivel állok szemben – mondom, mire felnevet.

- Na jó, elárulom. Tudod, mi az a cupcake? – kérdezi, én meg nevetni kezdek. Nem igaz, hogy már megint édesség van a dologban.

- Szóval én olyan vagyok, mint egy sütemény?

- Nevess csak – morog, de a hangján nem érzem, hogy megsértődött volna. – De figyelmedbe ajánlom, hogy én elég édesszájú vagyok…

- Azt tudom Cica – súgom neki, mert a szemeim előtt nagyon is ott lebeg azoknak a gyönyörű, csókolni való ajkainak a képe. Aztán hirtelen még valami eszembe jut, ami megragadt az emlékezetemben.

- Azt mondtad, hogy nem éppen pizsi van rajtad. Akkor mi?

- Egy régi póló – közli azonnal. – Meg persze bugyi.

Na ez a mondat még jobban felcsigáz, mint az előző, és ezt a sóhajomból valószínűleg ő is sejti.

- De csak hogy tudd, a bőröndömben ott lapul a kedvenced is. Tudod, az a vörös…

A franca, hogy fogok én ezek után elaludni?

- Most akkor ki kísért kit? – utalok a pár órája elhangzott mondatára.

- Én olyan soha nem tennék – kezd kuncogni azonnal. – Kellan, megsértődsz, ha most elbúcsúzom tőled? – kérdezi aztán kissé félszegen.

- Álmos vagy? – kérdezem, mert hallom, hogy elnyom egy ásítást.

- Kicsit, és neked is ki kéne pihenned magad. A hétvégén nem vittük túlzásba az alvást – utal az előző éjszakáinkra.

- Hát nem,  –  felelem, mert tudom, hogy igaza van. – Jó, akkor reggel…

- Igen, reggel – nevet fel. – Akkor szia.

- Szia – mondom én is, és már készülök kissé csalódottan lerakni a telefonom, amikor újra meghallom a hangját.

- És Kellan, szeretlek Honey.

Na ezt már nevezhetjük búcsúnak.    

(Anna szemszöge)

Percek óta fekszem az ágyban, és csak bámulok a nagy sötétségbe. Bár hallom, hogy mellettem a barátnőm egyenletesen szuszog, mégis olyan egyedül érzem magam.

Elégedett lehetnék, hiszen a mai napon bár rendhagyó módon telt, összességében mégis sikeresnek mondható. Estére minden gond elszállt, és végre együtt tölthettem egy kis időt Sarahval is. Miután elbúcsúztam a kedvesemtől, bár valóban úgy éreztem, hogy majd leragadnak a szemeim, még sokáig beszélgettünk az ágyban egymás felé fordulva.

A régi életünkről, a minket ért tragédiákról, és arról a sok-sok örömről, ami mostanában történt velünk. Irigylem az optimizmusát, száz százalékosan biztos abban, hogy ezúttal minden rendben lesz a terhességével, és a baba egészségesen jön a világra.

Hosszú percekig kérdezősködött arról mit is érzek Kellan iránt. Őszintén beszéltem vele, bevallottam minden félelmemet és örömömet, amit ez miatt a kapcsolat miatt érzek, és most éppen ez az, ami nem hagy aludni.

Azzal, hogy hangosan is kimondtam mennyire fontos nekem valahogy valóságosabbá vált az egész. Persze elismertem már többször is, hogy szeretem, ma este is kibukott belőlem, de mégis most tudatosult bennem talán először, hogy ez mennyire mély érzelem részemről.

És ez bevallom megrémít.

Mi lesz, ha egyszer csak megun? Vagy egyszerűen csak talál valaki mást?

Mi lesz, ha elmesélek neki minden eddig féltve őrzött kis titkot, és megundorodik tőlem?

Akkor mit teszek? Hogy fogom túlélni ha már nem lesz mellettem?