26. Kibékülés…

Sziasztok!

Csak egy pár rövid mondat, sajnos mostanában csak ilyenekre van időm. Köszönöm mindenkinek aki írt komit, szégyellem, hogy jó ideje nem reagáltam rájuk semmit, de a jövő héten meg fogom tenni, még az elutazásom előtt. Mert igen, jövő héten pontosabban szombaton felszállok egy repülőre és tíz napra nyaralni megyek a párommal. Addig viszont gőzerővel dolgozom, így valami mindig elmarad. A frissek nem fognak, a tervek szerint hétfőn és csütörtökön lesz, de utána kicsi szünet. Most viszont nem húzom az időt, inkább olvassatok.

Ui.:  Ma egy éve, hogy 2010.09.02-án az A szerelem fáj... első fejezete napvilágot látott.

Dicta 

(Anna szemszöge)

Látom az elképedt majd bőszen vigyorgó arcokat, ahogy Rob átvonul az udvaron engem a vállán cipelve. Nem kétlem mindenki egy dologra gondol azzal kapcsolatban mi fog a lakókocsijában történni. Vad, szenvedélyes szex. És nekem nem is lenne ellene kifogásom…

Feltéve, hogy távozik és kettesben hagy Kellannel.

Kissé megrázom a fejem, nyugi Anna erre egyelőre nem szabad gondolnod. Először tisztázni kell a tegnapi félreértéseket. És tudni akarom hol volt, amíg én a szobája előtt vártam rá. Ha annál a férfifaló dögnél, akkor neki annyi…

- Befejeznéd a mocorgást? – szólal meg zsörtölődve a hordárom. – És annak is örülnék, ha nem törnéd el a karomat. Mi a fenének szorítod annyira? Nyugi nem doblak le – morogni kezd az orra alatt, de mivel elég közel vagyok hozzá értem minden szavát. - Bár nem is olyan rossz ötlet.

- Azt próbáld csak meg – figyelmeztetem. – Egyébként meg senki se kért meg rá, hogy…

- Ja, de ha nem teszem megint egymásnak estek – mondja, miközben a lépcsőn felfelé lépked. – Egyáltalán mit mondott az az idióta, hogy ennyire berágtál rá?

- Én nem rágtam be rá. Csak nem találtalak, unatkoztam, Taylorral nem jutottam semmire, mert Gina megfenyegette. Úgyhogy maradt Larry. És tévedsz, a végén már csak ugratott és én se gondoltam komolyan.

- Akkor miért is cipellek? – kérdezi miközben látom, hogy a lábával belöki az ajtót mögöttünk.

- Nem tudom, én nem kértem.

- De nem is vitted túlzásba a tiltakozást…

- Elfáradtam. Rád meg úgyis rád férne egy kis edzés – ugratom. - Vedd úgy, hogy az elmúlt pár percben súlyt emeltél.

Szinte rögtön a földön találom magam, aztán a hátam mögé néz és megszólal.

- Van pár percetek. Csinálj vele valamit, mert én ezt nem bírom idegekkel. – Azzal hátat fordít és elindul kifelé, de az ajtóból még vigyorogva visszafordul. – Nehogy nekem szétszedjétek a lakókocsim.

Csúnyán nézek rá, aztán eszembe jut valami és utána futok. Csak bólint a kérésemre én meg elégedetten fordulok a helyiségben tartózkodó felé. Velem szemben áll, és engem figyel. Nem tudom mit kéne tennem. Kezdjem én, vagy várjam meg, hogy mit akar mondani Ő. Valamit muszáj lesz, mert a csönd kezd kínossá válni.

- Szia – hú Anna, hát ez nagyon szellemes kezdés.

- Szia – feleli, de hiába várom a folytatást semmi. Az arca elgondolkozó, de a szemei elbűvölnek. Vidáman csillognak felém. Oké, egy fene kezdem én.

- Sajnálom…

- Hülye voltam… - mindketten egyszerre szólaltunk meg és most várjuk, hogy a másik folytassa az elkezdett mondatot. De nem történik semmi, úgyhogy újra belefogok.

- Nem akartalak…

- Utánad mentem… - most is másodpercre pontosan hagyják el a szavak a szánkat. Ez így elég hosszadalmas lesz. Látom, hogy elmosolyodik és én se tudom megállni, hogy ne húzzam el a számat.

- Hölgyeké az elsőség – közli egyre nagyobb vigyorral.

- És a választási lehetőség is, úgyhogy kezd te – dobom vissza a labdát. Egy pillanatra valami megmagyarázhatatlan érzelem költözik a szemébe, aztán az arca elkomolyodik és beszélni kezd.

- Hülye voltam, nem akartalak megbántani – ismétli meg az előző szavait. – És meggyanúsítani se, csak elborult az agyam. Tudom nem kéne így viselkednem és nem is szoktam, csak… - az ajkába harap, zavartnak tűnik. – Fontos vagy nekem, fontosabb bárki másnál.

Egy pillanatra kihagy a lélegzetem. Aztán folytatja.

- Bízom benned és nem akarom ezt. Nem szeretek veszekedni, szemét módon viselkedni. De Nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, de… majd dolgozom rajtuk.

Elhallgat, várok egy kicsit aztán én is elmondom azt amit érzek.

(Kellan szemszöge)

Alig bírom kivárni, hogy kinyíljon az ajtó, mindenre számítok, de arra a látványra amivel szembetalálom magam semmiképpen. Nem igazán értem Rob miért cipeli, átfut az agyamon, hogy lehet, hogy nem akart önszántából idejönni és a haveromnak erőszakot kellett alkalmaznia, de ezt szinte azonnal el is vetem. Ha Anna nem akar valamit, akkor Rob már régen a földön lenne. Könnyedén leszerelte volna. Aztán a kis párbeszédükből megkapom a magyarázatot, bár háttal áll nekem a hangján érződik, hogy jókedve van és én bízom benne, hogy ez így is marad. Alig tudom kivárni, hogy kettesben maradjunk, de aggódom is kicsit. Mikor végre bezáródik a lakókocsi ajtaja nem tudom hogyan fogjak bele. Mint kiderül ő se, és fifikásan rám hárítja a kezdés jogát… de közben csillogó szemmel huncuttan mosolyog. Megcsókolni lenne kedvem, de elfojtom a vágyamat, remélhetőleg csak rövid időre. Miközben beszélek a szemébe nézek, tudnia kell, hogy amit mondok őszintén gondolom. Aztán ő is megteszi.

- Kellan – szinte simogat a hangja, ahogy kimondja a nevem – én is sajnálom. Mindent amit mondtam, illetve majdnem mindent. Rosszul esett a gyanúsítgatás és azt akartam, hogy neked is rossz legyen. Nem vagyok büszke magamra, de most már mindegy. Nem foglak megcsalni. Soha – ő is a szemembe néz, akárcsak pár perce én. Nem kételkedem a szavaiban.

- És megpróbálok jobb barátnő lenni. És jobban odafigyelni arra mit teszek. Jay azt mondta néha túl közvetlen vagyok. Nem állítom, hogy mától ez máshogy lesz, de majd próbálkozom. Én… szeretlek téged.

Látom a szemeiben a félelmet, hogy vajon hogyan reagálok. De hát mit képzel, hiszen odavagyok érte, Ő minden gondolatom. Kitárom a karomat és nem várom meg, hogy idejöjjön én is elindulok felé. Csak két lépés mindkettőnk részéről és összetalálkozunk. Azonnal hozzám simul én is magamhoz szorítom. Olyan mintha megtaláltam volna a másik felem. Kiegészít és nélküle mit sem érek.

- Akkor – nézek rá – megbocsátasz?

- Csak ha te is – feleli és fogságban tart a pillantásával.

- Rád nem lehet haragudni – mondom, mire összeráncolja a homlokát és kissé eltol magától. Most meg mi van?

- Kellan azt ígérted nem hazudsz nekem – fogalmam nincs miről beszél, de szerencsére folytatja. – Tisztába vagyok a természetemmel, és azzal is, hogy ki tudlak hozni a sodrodból. És nincsenek illúzióim, nem ez volt az utolsó veszekedésünk. És tudom, hogy lehet rám haragudni.

Hirtelen esik le mire is célzott, pontosan akkor amikor mosolyra húzódik a szája.

- Bestia – mondom ki az első szót ami az eszembe jut, mire hangosan felnevet aztán viszont elkomorul.

- De valamit azért tudni szeretnék – pánikot látok az arcán amit nem értek, így feszülten várom a kérdést. – Hol voltál az éjjel?

Az utolsó szavakat szinte suttogva ejti ki, és közben leszegi a fejét. Tehát igaza volt Jaynek, valóban azt hiszi, hogy másnál jártam. Felemelem az állát látni akarom amikor válaszolok.

- Miután eljöttem a bárból taxiba ültünk, aztán pár utcányira úgy döntöttem visszamegyek. Csak láttam, hogy megöleled Jayt és… -ez de kínos- félreértettem. Igen tudom, csak a barátod. – mentegetőzök, mert látom, hogy azonnal érti a lényeget. – De nem tudtam józanul gondolkodni. Aztán kóvályogtam a városban, és végül arra jutottam, hogy hülye vagyok.

Azt inkább nem részletezem mi minden fordult még meg a fejemben.

- Egyből a szobádba mentem és vártam, hogy vissza gyere, csak fáradt voltam és elaludtam. Reggel meg későn ébredtem, és nem akartalak zavarni. Azt hiszem igaza lehet Jaynek, elég komplikáltak vagyunk.

- Az biztos – feleli.

(Anna szemszöge)

Megnyugszom a közelségétől, attól, hogy tisztáztuk a köztünk lévő félreértéseket. Szégyellem, hogy arra gondoltam, hogy ő máshoz ment, de akkor is ki kellett derítenem. És most már minden rendben. Illetve majdnem minden. Mert azért van valami amire még felettébb vágyok.

- Honey hallottál már arról, hogy a kibékülést meg szokták pecsételni? – kérdezem. Kérdőn néz rám, úgyhogy folytatom. – Egy csókkal.

A szája hatalmas mosolyra húzódik és eleget téve a kérésemnek azonnal lecsap rám. Először csak lassan cirógat a nyelvével amit persze azonnal viszonzok, de nem kell sok idő és a szenvedélyünk lángja magasra csap. Kizárom a külvilágot csak ő létezik és az az egész testemet átjáró ismerős bizsergés amit kivált belőlem. Fogalmam nincs, hogy kerültünk a kanapéra de egyáltalán nincs ellenemre a dolog. Hát még az után, hogy megszólal.

- Tudod Cica – mondja két apró puszi közben amivel az arcomat borítja be. – Ezt a csók dolgot nem ismertem, de valami másról már hallottam.

- És elárulod miről? – kérdezem és próbálom az ujjaimat a pólója alá jutatni.

- A kibékülős szexről. Állítólag biztos módszer. Megszüntet minden félreértést. És te? Hallottál már róla?

- Talán – nyögök fel hangosan, mert közben a tenyere az egyik mellemre simul. – Talán nekünk is ki kéne próbálni. Szeretek biztosra menni.

Nem kell sokat biztatnom, mert már húzza is le rólam a pólómat és én is igyekszem megszabadítani őt az övétől. Kis hijján mindketten sikerrel járunk, amikor az ajtó felől zaj hallatszik.

- Gyerekek erre igazán nincs idő… - Rob kaján hangja zavar meg bennünket és Kellan rögtön visszahúzza a mellkasomra az amúgy se túl nagy ruhadarabot.

- A fenébe Rob, nem tudsz kopogni? – mérgelődök.

- Hé, nem lenne furcsa ha kopognék a saját lakókocsim ajtaján? Egyébként meg ne morogj, meghoztam a ruhádat.

- Köszönöm – felelem de nem igazán jön szívből, mert a kedvesem felül. – Nincs valami dolgod?

Ő csak vigyorog, de valószínűleg látja rajtam, hogy ezt mennyire nem értékelem.

- De van, de nem csak nekem. – Már éppen közölném vele, hogy én ugyan nem megyek innen sehova amikor a mellettem helyet foglalóra néz. – Menni kéne…

Látszik, hogy ez őt se tölti el örömmel, én meg próbálom is meggyőzni arról, hogy maradjon még egy kicsit. Szorosan mellé csúszok és az ujjaimmal a hátát majd a tarkóját cirógatom. Érzem, hogy megremeg és a szemei amik szinte világítanak felém, ígéretesek.

- Mindjárt megyek – feleli Robnak, de közben engem figyel. – Menj csak előre. 

Újra egymásba feledkezünk és kis hijján csókolózni kezdünk amikor ez a bosszantó angol megint közbelép. Bátor lépés tőle, hogy befurakszik közénk, és felettébb hatásos is, igaz kis hijján az ajkaink az ő arcával találkoznak össze.

- Hé, elég legyen. Örülök, hogy minden oké köztetek, de figyelnétek rám egy pillanatra. – Először a kedvesemhez fordul. – Kellan tíz perc múlva felvétel. Gondolom nem akarod vihartempóban lerendezni a dolgot. Anna – néz rám. – Ha nem lesz ott időben ma este megint büntibe lesz és csak későn fog végezni, gondolom nem örülnél neki.

Hirtelen esik le csak, hogy valóban, hiszen rajta van a vámpírsmink, igaz a szája környékén határozottan szükség lesz a felfrissítésére. Mérlegelek most egy pár perces gyors összebújás kontra este egy igazán hosszas, kimerítő szeretkezés. Az utóbbi győz. Főleg, hogy tudatosodik bennem, hogy a kis csatámnak köszönhetően szükségem lenne egy zuhanyra is.

- Oké…

- Oké… - mondjuk ki egyszerre, és Kellan azonnal fel is pattan. – Menjünk.

Valószínűleg ő is arra gondolhat, hogy minél előbb túlesik rajta annál előbb jöhet vissza a szállodába. De közben engem néz, és abból a pillantásból annyi vágyakozás sugárzik, hogy rögtön cselekszem. Hozzá simulok és egy utolsó csókra nyújtom a számat.

- Ügyes légy… - súgom neki.

- Itt maradsz? – kérdezi, és csöppet se úgy néz ki, mint aki távozni akar.

- Nem tudom, lehet, hogy előbb elmegyek. – Eszembe jut, hogy az a dög, alias Maggie újra felbukkanhat. Mindenki számára jobb lesz, ha nem kísértem a sorsot azzal, hogy újra meglátom Kellan közelében.

- Jó, ahogy gondolod – nyög fel a fülem közelében, mert az ágyékunk egymáshoz simult egy pillanatra. – Készülj fel, este nincs kibúvó.

- Szerinted keresnék – kérdezem, mert éppen úgy érzem, hogy szénné égek a vágytól.

- Na jó, ebből tényleg elég. Én is itt vagyok. Legalább rám lehetnétek tekintettel.

- Mi van Rob nem volt semmi az éjjel? – kérdezi a kedvesem vigyorogva és én se tudok elfojtani egy kuncogást. – Nagyon álmos lehettél, vagy a sör ártott meg?

- Fél éjjel azzal voltunk elfoglalva, hogy kitaláljunk valamit, amivel észre téríthetünk benneteket, úgyhogy örülnék, ha leszállnátok a témáról.

Mindketten bűntudatosan nézünk rá, kicsit bosszúsnak tűnik, de hamar megenyhül.

- Tényleg örülök, hogy megjött az eszetek, de komolyan mennünk kéne…

Úgyhogy egy utolsó apró kis puszi után Kellan az ajtó felé lép. Én a fürdőbe indulok, menet közben már veszem le a pólóm, de a hátam mögül zavart köhögés hallatszik.

- Azért megvárhatnád, amíg kimegyek – villámgyorsan kapom magam elé a pólót.

- Azt hittem már megtetted – felelem. - Mire vársz?

- Időt adok Kellannek a távozásra – feleli. Még jó, hogy van aki gondol ilyesmire is közülünk. Úgy döntök ez a legkevesebb, amit megérdemel.

- Köszönöm – lépek mellé és puszit nyomok az arcára. – Hogy aggódtatok értünk.

- Nincs mit – feleli és zavartan megölel. Pont abban a pillanatban amikor nyílik az ajtó.

- Rob… - Bill áll a lépcsőn és vigyorogva figyel bennünket. – Na de gyerekek… Anna lemaradtam a kis bunyódról, megismételhetnéd valamikor.

- Veled? – bukik ki belőlem a kérdés, mire azonnal meghökkent képpel néz rám. – Ja, hogy Larryvel. Oké.

- Nem. – tiltakozik azonnal Rob és mérgesen néz rám.

- Jó, ezt beszéljétek meg este. Most meló van. Két perc múlva ott legyél – mondja a „pasimnak”, és már csak azt hallom, hogy becsapódik mögötte az ajtó.

- Nem fogsz még egyszer… - csöppet se tetszik a hangsúlya.

- És ki fog megakadályozni? TE?

Dühösen bámulunk egymásra, de a következő szótól megenyhülök.

- Kellan.

Igaz, nem akarom, hogy aggódjon miattam feleslegesen. El fogok beszélgetni vele valamikor a harcművészetben szerzett tapasztalataimról és arról, hogy nem vagyok egy törékeny virágszál. Majd valamikor, de nem ma este az egészen biztos. Mára egészen más terveim vannak. Édes terveim.

- Rob… - robban be ezúttal Tina rövid kopogás után, majd zavartan bámul ránk. – Felvétel van…

- Megyek – feleli olyan hangon, hogy a csaj azonnal távozik.

- Anna ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget.

- Oké.

- Legalább ma már ne…

- Oké.

- És ha a héten nyugalom lenne…

- Rob, mondtam, hogy oké. És menj már, mert a végén te leszel büntiben. Kris nem örülne.

- Jah, - feleli és végre elindul, de a lépcső tetejéről még aggódva visszanéz. Olyan feszültnek tűnik, talán az esti terveimet rá is ki kéne terjesztenem, attól tuti feloldódna.

(Rob szemszöge)

De most komolyan miért ver engem az Isten ilyen akaratos, makacs álbarátnővel?

Bár jobban belegondolva mellette aztán nem unalmas az élet. Micsoda képet vágott Bill amikor azt mondta neki, hogy vele is megküzd. Elképzelem a rendezőnket alapállásban, majd egy másodperc múlva a földön, mert Annának kábé addig tartana oda jutatni. Csak vigyorgok magamban miközben a következő jelenet helyszíne felé tartok. Beállok a helyemre és várom, hogy felhangozzon a „Felvétel” kiáltás. Azon tűnődöm, vajon mi minden vár még ránk, mert amíg Maggie el nem hagyja Baton Rouget és Kellan környékének tíz kilométeres körzetét bármi előfordulhat. Mert az ír boszorka rohadt féltékeny, nem mintha oka lenne rá, de mégis. Pedig a haverom, ha a közelébe kerül se hall, se lát. Most is amikor beléptem a lakókocsimba, és a hangsúly határozottan a birtokos jelzőn van úgy fonódtak össze, hogy azonnal bűnös gondolatok ébredtek bennem. Na nem velük kapcsolatban, hanem Krisre gondolva.

- Rob ezt az ábrándos kifejezést tedd félre fél órát, Bella most nincs a színtéren. Elhiszem, hogy az a kis pihenő az előbb kizökkentett, a barátnődről már nem is beszélve, de most koncentrálj Edwardra, ha kérhetném. – Bill mondatára minden fej felém fordul, vigyorogva figyelnek. Nincs kétségem mire gondolnak mit műveltem az elmúlt percekben.

Követem az utasításokat, magamra öltöm a vámpír szenvedő arckifejezését és teszem a dolgom. Hosszú órákon át. Sőt a szünetekben is, mert mindig van valaki, hol Wyck mond pár instrukciót, hol Bill beszél arról, mit hogyan képzelt el, egyszer pedig Tina hozza ide a telefonom, hogy Steph keres. Az ügynököm arra figyelmeztet, hogy jövő hét elején esedékes a GQ interjú és fotózás Annával együtt. Csak el ne felejtsem mondani neki este. Most már szerintem nincs esélyem, mert pár perce igencsak útrakésznek tűnt. Kicsit gyanús nekem, mert először Krist környékezte meg, aztán viszont Tinával beszélt valamit. Nem akarok meglepetéseket már mára ezért a szerelmemhez somfordálok.

- Mit mondott neked Anna? – kérdezem, mire azonnal édes mosoly önti el a gyönyörű arcát, amin még a vörös kontaktlencse se tud rontani.

- Titok.

- Nem már… - ha ezek megint szövetkeztek nekem annyi. Fiatal korom ellenére tuti, hogy szívinfarktusban fogok meghalni. Anya is mindig ezt mondja, igaz ő a cigi miatt. – Ugyan már kicsim, áruld már el.

- Aa, - rázza meg a fejét, majd a fülemhez hajol. – De hidd el nekem, tetszeni fog.

Mivel vele nem jutottam dűlőre intek az asszisztensemnek, aki azonnal mellettem terem.

- Tina nem tudod hova lett Anna? – kérdezem és közben körbenézek, mintha attól tartanák bármelyik pillanatban felbukkanhat.

- Azt hiszem elment – feleli tétován. – Ash barátjával.

- És nem mondta hova? – próbálkozom még.

- Nem, de azt kérdezte tudok-e olyan helyet ahol árulnak friss gyümölcsöt és tejtermékeket.

Na most már értem, és elégedetten engedem el. Főzni fog!  Remélem csinál valami Isteni desszertet is. Igen, ha így lesz akkor talán nagy kegyesen elfelejtem neki az okozott galibákat. Egész estig azon töröm a fejem, vajon mit készíthet. A tészta is jó lenne, de a csirkéjét is szívesen megenném. És vajon milyen édesség lesz? Mondjuk az a fenséges mousse…

Szerencsére időben végzünk és még mielőtt Bill megakadályozhatna benne már rohanok is lemosni a sminket. Kris is így tesz, de sajnos előbb ér a hazaszállító autók mellé, így most külön utazunk. Kellan és a testőröm jön velem, a haverom elgondolkozva, de fülig érő szájjal ül mellettem egész idő alatt. A hallban elbúcsúzunk Deantől és a szobánk felé indulunk. Odabent a lányok felettébb gyanúsan sugdolóznak valamiről, a szerelmem kezében egy dobozzal pár pillanatra eltűnik a hálóban, az ír boszorka meg asztalhoz ültet bennünket.

Amikor meglátom a fogásokat kicsit csalódott vagyok amit nem is igen titkolok, de végülis az étel finom, mint mindig. De alig tesszük le a kést és a villát a két összeesküvő felpattan. Hallgatom amit mondanak és nézem, ahogy eltűnnek egy-egy ajtó mögött. Itt határozottan készül valami.

- Te tudom mi folyik itt? – kérdezem Kellant aki vigyorogni kezd.

- Csak sejtem, de ha valóban AZ fog történni amire gondolok, akkor haver felettébb jó éjszakánk lesz.

Éjszakánk? Még alig van nyolc óra?

(Kellan szemszöge)

Egyetlen csókjával sikerül feltüzelnie, nem mintha nem vágynék rá reggel óta, amikor megláttam az ágyban fekve. Az elfúló hangja, az érintése mind-mind bűnre csábít. Ez de hülye mondat?! Kellan szeretkezni azzal akit mindennél jobban szeretsz nem bűn!

És miért is morfondírozom ilyesmiken amikor jobb dolgom is akadna. Már húzom is le a pólóját, illetve csak húznám, mert Rob megjelenése nem illik a terveimbe. Azonnal visszaöltöztetem, mert hiába ő a haverom és tudom, hogy látta már bikiniben, és sajnos fehérneműben is ha nem muszáj, nem szeretném, hogy újra legyen alkalma. Tudom, hogy igaza van abban, hogy menni kéne, de van az ami megér egy kis lecseszést. És szeretkezni Annával ebbe a körbe tartozik. Aztán mégis le kell mondanom erről az élvezetről egyelőre, mert ráébredek, hogy ő többet érdemel. Nem egy gyors menetet egy lakókocsiban lopva. Úgyhogy lemondok az azonnali békülős „szexről” és bár nehezemre esik, de még milyenre, estére halasztom a dolgot.

Az mondjuk ígéretes, hogy a kedvesem ugyan olyan nehezen szakad el tőlem, mint én tőle. De erőt veszek magamon és a forgatás helyszínére megyek. Jay és Ash szinte azonnal mellettem terem, de nem kell különösképpen magyarázkodnom, látják rajtam a beszélgetésünk végeredményét.

- Akkor minden oké? – kérdezi a barátnőm. Csak bólintok ő meg mosolyogva odébbáll. Illetve csak állna, mert utána szólok.

- Ashley, megmondanád Lucanak, hogy köszönöm. – Ezt a fajta tulajdonosi büszkeséget ami erre a mondatra elönti az arcát eddig még sose láttam. Lerí róla, mennyire örül annak amit mondtam és annak, hogy az olasz az ő párja.

- Neked is köszönöm – nyújtom a kezem Jay felé.

- Mit? – kérdez vissza azonnal.

- Hogy beszéltél velem, és hogy vele is. – Mert ez ugyan a barátom nem említette, de Anna szavaiból kivettem, hogy így történt és legfőképpen ennek köszönhető, hogy a dolgok végül jól alakultak.

A délután további részében próbálok nagyon a munkára koncentrálni, és még véletlenül se követni el hibát ami miatt maradnom kéne. Annát csak egyszer látom amikor Rob asszisztensével beszél, majd az olasszal távozik. Kíváncsi vagyok valóban elment-e és miben sántikálhat, mert, hogy valamiben igen az egészen biztos. Éppen ezért amikor a haverom aggódva magához inti a csajt közelebb somfordálok és bevallom őszintén hallgatózom. Kezd egy gyanú körvonalazódni bennem méghozzá egy olyan lehetőséget elém vetítve ami igencsak ígéretes. És száz százalékosan szebbé tenné a mai napomat ami már így is majdnem tökéletes, mert May az utolsó felvétel előtt elém áll.

- Kellan, drága fiam – lapozgatja a papírjait. – Történt némi átszervezés, úgyhogy te holnap egész nap szabad vagy. Ha itt végeztél legközelebb péntek reggel kilencre legyél a sminkbe.

Meghallva az örömhírt nem bírok magammal, felkapom a levegőbe és megpörgetem ami figyelembe véve az amúgy termetes alakját még tőlem, aki hozzá vagyok szokva a súlyemeléshez se kis dolog.

- Tegyél már le, te buta fiú – püföli a hátamat. – Még a végén elesünk mindketten.

A fejét ingatva, de mosolyogva hagy itt és megy a következő delikvens felé.

Szerencsére az utolsó jelenet viszonylag gyorsan eléri a végleges formáját és felhangzik a bűvös „Ennyi” szó. Amennyire látom mindenki csak erre vár, az emberek villámgyorsan szaladnak ezerfelé, én is a lehető leggyorsabban a zuhany alatt mosom le magamról a sminket, sikeresen bele is folyik az egész a szemembe. De most ez se érdekel, mert a lényeg, hogy mehetek Annához. Pár lépésnyire vagyok csak a kocsiktól, csak Ash, Kris és Larry, akivel még nem volt lehetőségem elbeszélgetni a kis délutáni csatáról, ül, én még pont beférnék, de amikor kétméternyire érek tőlük az autó amennyire látom Kris sürgetésére elindul. Ez felettébb gyanús. Vagy azt hiszi itt egy idegen előtt osztanám ki azt a gazembert?

De nincs mit tenni, akárcsak a megérkező Rob és persze Dean a következőbe ülök be. Kitérő nélkül azonnal a kedvesemhez indulok, végülis a legszükségesebbek úgyis ott vannak nála, ráérek reggel visszamenni a sajátomba tiszta ruháért.

Amikor belépek Robot követve már egyre biztosabb vagyok abban, hogy itt valami készül. Cinkosan sutyorognak, majd észrevéve, hogy megérkeztünk rögtön szétrebbennek.

- Szia – jön azonnal hozzám és olyan csókot kapok, hogy hirtelen azt se tudom fiú vagyok-e vagy lány. Illetve ez hülyeség. Nagyon is érzem, hogy ez utóbbi a helyzet. – Üljetek le, nincs egy perce, hogy meghozták a vacsoránkat. Engedelmetekkel nektek is rendeltem.

Úgy tüsténkedik, mint egy vérbeli háziasszony, szedi le a tetőket az edényekről.

- Sok dolgot kértem, kinek mihez van kedve.

Hát Cica nekem most határozottan csak hozzád van. De persze nem mondom ki, hanem elveszem tőle a felém nyújtott pohár bort.

- Nem te főztél? – szólal meg Rob, és csalódottnak tűnik. Nem is értem a kérdést, lát ő konyhát itt valahol? És mi jogon kéri Annát számon? Megint elborul az agyam, de szerencsére követve Luca tanácsát elszámolok tízig és rájövök csak azért tette, mert annyira szereti a kedvesem főztjét. Szó se róla jobb is, mit a hotel étterméé, mert ő szívét-lelkét beleadja.

- Nem, - hallom ahogy nevetve válaszol neki. – De ígérem valamikor fogok.

A vacsora jó hangulatba telik, viccelődünk, beszélgetünk, de végig érzem a levegőben a várakozás izgalmát. Látom, hogy a lányok alig bírnak magukkal, Rob is tudja, hogy valami készül, de velem ellentétbe még halvány sejtelme sincs. Ez abból is kiderül, hogy amikor a két lány felpattan és elviharzik tanácstalanul kérdez rá, tudok-e valamit.

De nem vagyok hülye, hogy eláruljam neki, csak halvány célzást teszek. Aztán felemelem a poharam, lehajtom a maradékot.

- Szerintem indulhatunk, letelt már az öt perc – mondom neki, pedig talán ha három múlhatott el. De nem bírom tovább, látnom és éreznem kell a kedvesemet.

- Aha – mondja ő is, és elindulunk ellenkező irányba. Most is elővigyázatos vagyok, mielőtt bemennék a hálóba, mind az átkötő, mind a folyosóra vezető ajtót leellenőrzöm. És jól is teszem, mert az ami a hálóban fogad nem való más szemének.