27. Édes kínok…

Sziasztok!

Csak egy kis figyelmeztetés. Mindig bajban vagyok a +18-as fejezetekkel, most meg pláne. Ma reggel volt 5 oldalam a mai fejezetből, aztán hála egy áramszünetnek elszállt az egész. Kezdhettem elölről és bevallom, most, hogy újra átolvastam kicsit tartok a reakcióktól. De ettől függetlenül nem változtatok meg semmit. Mint már mondtam máskor is a főszereplőim nagy lángon égnek, így azt gondolom egy kis pajzánság belefér. Mielőtt elolvasnátok megosztanám veletek azt a gondolatot ami írás közben a fejemben motoszkált. Nem azon van a hangsúly mit és hogyan tesznek, hanem azon hogy miért. Mindkettő bizonyítani akar, magának és a másiknak. Bizonyos szempontból küzdenek az önállóságukért, de közben készek arra, hogy előtérbe helyezzék a másikat. Hogy ezt most éppen a szeretkezésben élik ki, hát… jobb, mint semmiben. Ennyi lenne. Szóval még egyszer:

Ezen fejezet tartalmazhat olyan részeket amelyek néhány embert megbotránkoztatnak, elpirulásra késztetnek, esetleg álmatlan éjszakát okoznak.

Elolvasása csak saját felelősségre.

Persze lehettek páran akik azt mondják ez semmi, nekik üzenem, hogy akkor megnyugodtam, talán mégse estem nagy túlzásokba.

Dicta

(Anna szemszöge)

Miután Rob távozik most már tényleg megtámadom a fürdőjét. Meglátva a zuhanyzó méreteit inkább csak megmosakszom, majd villámgyorsan felöltözöm. Már nagyjából körvonalazódtak a dolgok a fejemben az estével kapcsolatban, a lista is megvan, hogy mire lesz szükségem, de van valaki akivel meg kell osztanom a terveimet. Kris, mert természetesen őt veszem célba éppen szünetet tart és mivel a srácok nincsenek a közelbe gyorsan vázolom neki mit szeretnék. Ahogy arra számítottam azonnal rábólint, de aztán egy pillanat alatt komorul el.

- Nem hoztam magammal semmi alkalomhoz illőt – néz rám csüggedten.

- Nem probléma – vigyorgok rá. – Milyen színűt szeretnél?

A méretét tudom, az mondja rám bízza a választás lehetőségét. Megegyezünk, hogy megpróbál előbb a hotelbe érni a srácoknál, majd elbúcsúzom tőle. A kijárat felé tartva felfedezem Tinát aki most is segítőkész, és tudja a megfelelő választ a kérdésemre. Elégedetten nézek utána, amikor kiválasztom a saját asszisztensemet hozzá hasonlót kell majd keresnem. Tudom, hogy ezt a döntést hamarosan meg kell hoznom, de nem ma. Ma fontosabb dolgom van. Emlékezetessé kell tennem ezt a napot a férfinek, akit szeretek.

Luca hirtelen a semmiből terem előttem.

- Hova-hova? – kérdezi. – Mikor békülsz már ki vele?

Arra fordulok amerre a fejével int, Kellan egy operatőrrel beszélget éppen. Nézem, ahogy felnevet, szívem szerint azonnal hozzá rohannék és megsimogatnám az édes, gödröcskés arcát de nem lehet.

- Hééé – integet az arcom előtt kedvenc rokonom. – Figyelném rám egy kicsit?

- Igen, de ezt hagyd abba – fordulok felé. – És már kibékültünk.

- Grazie a Dio!

- Hát nem is tudom – nézek rá tűnődve. – Jaynek azt hiszem nagyobb szerep volt benne Istennél.

- És én, egy köszönömöt se érdemlek? – nem értem a mondatát, úgyhogy elmeséli, hogy ő is beszélt a kedvesemmel. Érdekes, ezt nem mondta. – Szóval, akkor hova tartasz?

- Vásárolni – vágom rá.

- Nemár Solo, komolyan kezdesz függő lenni. Most éppen mi az amit feltétlen be kell szerezned? Egy új cipő vagy egy új fölső.

- Luca Salti neked majdnem annyi ruhád van, mint nekem, szóval ne akarj lelkiismeret furdalást okozni. Egyébként meg nem. Gyümölcsöt, pezsgőt és tejszínhabot akarok… - fűzöm hozzá kicsit durcásan.

- Hűha, beveted a nehéztüzérséget? Egyre inkább sajnálom a srácot…

- Caro, fogd be.

- Jól van, na. Tudod mit, veled megyek. Itt úgyse veszik semmi hasznomat. Megvársz? – néz rám kérdőn. Csak bólintok, ő elrohan én meg a belső kapunál lévő biztonsági őrök segítségével hívok egy taxit. A kocsi és az olasz egyszerre érkezik meg, és már indulunk is. Hiába a kettős biztonsági rendszer a külső részből csak nehezen jutunk át. Így látva a rajongók és a fotósok tömegét kicsit ijesztőbbek, mint amennyire a hotelből szállító sötétített terepjárókból eddig tűntek. Azonnal megkezdődik a kattogtatás, ami mindkettőnk számára kínos. Mi csak elkísérjük a „párjainkat”, miért olyan nagy szám ez?

Először egy nagy bevásárlóközponthoz vitetem magunkat, mire kapok is egy helytelenítő pillantást. Örülök, hogy a földszinti ismertető táblán azonnal felfedeztem a Victoria’s Secret feliratot, így egyből azt veszem célba. Luca amint felfedezi a bolt cégtábláját vigyorogni kezd.

- Kellan komolyan esélytelen veled szemben. – válaszul csak hozzávágok egy édes kis együttest Ashley méretében, hogy inkább azt tanulmányozza. Viszonylag gyorsan sikerül választanom magamnak és Krisnek is találok megfelelő vörös színű fehérneműt. Persze, ahogy azt sejteni lehetett nem tudok ellenállni pár kirakatnak amiért ugrat is rendesen. Pedig csupa hasznos dolgot veszek. Na jó, majdnem. Mert, hogy az utolsó üzletben talált papucs a mai estét kivéve nem lesz a lábamon az nagyon valószínű.

Miután végeztünk utunk abban a kereskedésbe vezet amit Tina ajánlott. A választék bősége lenyűgöz, mindent megtalálunk ami kellhet. Találunk, mert időközben Luca is úgy döntött, hogy az ő szerelmi életüknek se ártana egy kis újdonság. Hatalmas zacskókkal megrakodva lépünk a járdára, majd ülök be az autóba. Ő viszont bosszúsan káromkodni kezd, majd közli, hogy valamit elfelejtett. A sofőr csúnyán néz rám, mart azt amit ő mond nem érti, csak a távozó hátát látja, de miután jelentős borravalót ígérek neki befejezi a morgást. Jó öt perc múlva feledékeny rokonom végre bevágódik mellém és közli, hogy most már minden megvan. Amikor meglátom a három tubust, mert nagylelkűen nekem és Kriséknek is hozott egyet-egyet vigyorogni kezdek.

- Most akkor ki a perverz?

- Az eperhez és a tejszínhabhoz ez elengedhetetlen – közli komoly arccal, majd mindketten nagy nevetésben törünk ki.

A hotelben az emeletünkön vállunk csak külön, kaján vigyorral kíván jó éjszakát amit én is viszonzok neki. Nem tudom ma meddig dolgoznak, így igyekszem gyorsan végezni. Mindkét szobába bekészítem a szükséges kellékeket, amit kell hűtőbe rakok. Elégedett vagyok a látvánnyal, így már csak magamat kell formába hoznom. Hosszas zuhany, hajmosás és aprólékos szárítás. A sminket kihagyom, később, ha jól sejtem úgyse lenne alkalmam már lemosni. Felöltöm az új fehérneműm, felkapok egy farmert és egy laza pólót. Kiválasztom a vacsora fogásait és várok. Úgy érzem, mintha az idő ólomlábakon közlekedne, de hét előtt pár perccel végre jelez a telefonom.

            Most indulok, a srácok pár perc késéssel várhatóak.

Kris

Megrendelem az ételt, a kiszolgálás kifogástalan, mert a pincér alig húsz perc múlva megérkezik. Alig kísérem ki a barátnőm is befut. Hadarva mondok el neki mindent, de még így is kis hijján lebukunk, mert annyira belemerülünk a beszélgetésbe, hogy a srácok már a szobában vannak mire észrevesszük őket.

Sietve üdvözlöm Kellant, úgy ölel át, mintha nem is csak pár órája váltunk volna el. Csak azért nem rángatom azonnal a hálóba, mert kétlem, hogy ne lenne éhes, nem is beszélve arról, hogy tartani akarom magam ahhoz, amit kitaláltam.

A vacsora jól telik, jókat nevetünk, ugratjuk egymást mind a négyen. Egyetlen baj van csak vele, az, hogy úgy érzem soha nem lesz vége. Mikor végre látom, hogy mindannyian leraktuk az evőeszközöket azonnal felpattanok, csakúgy, mint Kris.

- Srácok, kérünk öt percet aztán utánunk jöhettek – mondom és még mielőtt kérdezősködhetnének eltűnünk a hálószobáinkban.

  

(Kellan szemszöge)

Valami ilyesmire számítottam, mert azt már tudom, hogy szervezés terén Anna egy zseni. Illetve szervezés terén is. A hálóban a függönyök behúzva, mindenfelé apró kis teamécsesek világítanak, csupán a fürdőből szűrődik ki villanyfény.

- Kellan – hallom meg a csodálkozó hangját, és kidugja a fejét az ajtón. – Korán jöttél. Helyezd magad kényelembe.

Nem látom rajta, hogy ez különösebben zavarná, engem viszont az igen, hogy fogalmam nincs most mit is kéne tennem. Mi az, hogy kényelembe? Oké, valószínűleg az ágyra kéne telepednem, de hogyan? És miben? Ha teljesen levetkőzöm, mert szívem szerint ezt tenném, úgy mégiscsak gyorsabban jutunk el ahhoz amire végtelenül vágyom, de ő meg felöltözve jön vissza az ciki. Még azt hiszi ennyire szexorientált vagyok. De az se jobb, ha itt várom felöltözve, rajta meg nem lesz semmi. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát. Úgyhogy végül köztes megoldás születik, méghozzá elég gyorsan, mert hallom, hogy elzárja a csapot. Csak az alsóm és az ingem hagyom magamon, a többi cuccom a fotelbe szórom. Levágódom az ágyra, azonnal felfedezem az éjjeli szekrényre készített pezsgősvödröt a jégbehűtött itallal és a két pohárral. Roppant ígéretes…

Aztán a figyelmem meghallva a lépteit felé fordul és leesett állal bámulok rá.

Lenyűgöző. Csodaszép. Egy varázslatos ír boszorka, aki elvarázsol és rabul ejt.

Az ajtófélfának támaszkodva áll, én pedig tátott szájjal nézem, aztán amikor rájövök milyen nevetségesen festhetek gyorsan becsukom és nagyot nyelek. Éjkék fehérneműt visel, a háta mögül kiáramló fény szinte glóriát von köré. A melltartó csak még kívánatosabbá teszi az amúgy is tökéletes melleit, az aprócska bugyi szalagjai azonnal beindítják a fantáziámat nem is beszélve arról, hogy a sötét harisnyába bújtatott lábai, amihez persze csipkés tartó is társul, még soha nem tűntek ennyire hosszúnak. De mégis a legszebb az arca, A csillogó szemei, az édes ajkai amelyeken zavartan húzza végig a nyelvét és az egészet körbeölelő majd derékig érő hajzuhatag.

A háta mögé nyúl, és lekapcsolja a villanyt, majd végtelenül lassan indul el felém és áll meg tőlem egy lépésre. Nem merem megérinteni, mert félek, hogy akkor ez az égi tünemény szertefoszlik és én itt maradok egymagam. Figyelem ahogy mindkét poharat félig megtölti, majd az egyiket felém nyújtja.

- Egészségedre – a hangja bársonyos, szinte simogat. – A kibékülésünkre.

Egyhúzóra ürítem ki a poharat, jólesik a hűvös ital, mert belül tűzben égek. Aztán elveszi és lerakja mindkettőt a helyére és hozzám hajol.

- Csak a biztonság kedvéért, hátha az előző nem hatna – reagálni sincs időm, olyan gyorsan érinti a számhoz az ajkait, a nyelve lágyan simít végig rajtam, majd felegyenesedik. - Uhm, Kellan arra gondoltam játszhatnánk valamit – meglepődve nézek rá, aztán leesik. Oké Cica, én határozottan benne vagyok egy kis papás-mamásban. Sőt a doktorbácsis ellen se lenne kifogásom. – Illetve ez nem is annyira játék, talán inkább próbának nevezném.

Értetlenül nézek rá, fogalmam sincs mire gondol.

- Felénk úgy nevezik hétpróba. – Hát ha arra számítasz, hogy most különböző gyakorlatokat fogok végezni tévedésben vagy baby. Max a súlyemelés jöhet szóba… már ha te vagy a súly. – Nem bonyolult, annyi a lényege, hogy ki kell bírnod hét érintést egy szó és mozdulat nélkül.

Na most már egyre kevésbé értem a dolgot, de persze belemegyek.

- Jó – bólintok rá, kevés olyan dolog van amire ebbe a pillanatba nem tudna rávenni. – És mi a jutalom?

- Jutalom? – kérdez vissza ártatlanul, de egyetlen röpke pillanatra kiesik a szerepéből. A szeme megcsillan és az ajkai is csábító mosolyba kúsznak. Valamire készül. Ki akar babrálni velem. – Ha kibírod, fél óráig azt teszel velem amit csak akarsz – feleli. – De ha nem, akkor enyém az a fél óra.

Hát a második lehetőség ellen sincs sok kifogásom, de határozottan az elsőre hajtok. Miután természetesen rábólintok a dologra szorosan mellém lép.

- Erre nem lesz szükség – simítja le az inget a vállamról. Ahol csak érintkezik a bőrünk úgy érzem mintha megrázna az áram. Bizsergető. – Helyezkedj el kényelmesen.

Követem az utasításokat, a hátam mögé rakok két párnát, látni akarom mit művel. Egy halk koppanást hallok és felmászik mellém.

- Kezdhetjük? – kérdezi én pedig csak a fejemmel jelzem, hogy igen.

Figyelem ahogy felém hajol érzem az ajkaiból áradó tüzet, aztán a nyelvét ahogy végtelenül lassan végighúzza a nyakamon.

- Ez volt az első – suttogja, majd felocsúdni sincs időm az egyik mellbimbómra tapad és játékosan beleharap. Húh, ez nem is lesz olyan egyszerű.  – Ez pedig a második.

Nem tudom, hogy került oda olyan gyorsan, de mire rákészülnék a szája már a köldökömnél jár és végtelenül lassan körözz benne a nyelvével.

- Ez pedig a harmadik. – Mivel tart egy rövid szünetet kifújom a levegőt, látom a felvillanó mosolyában a győzelem biztos tudatát. Na abból nem eszel Cica. – Lássuk a negyediket…

Még ha csak látnám, de nem, én érzem is. Mintha forró láva áramlana egy bizonyos pontom felé, éppen abban a ritmusban, ahogy kínzó lassúsággal végighúzza a nyelvét az egyik térdemtől fel a belső combomon, hogy aztán a másik oldalon is megismételje ugyanezt. A homlokomra kiül a veríték, a lábujjaim görcsbe rándulnak ő meg csak felemeli a fejét és ártatlanul néz rám. Mivel látom, hogy ezzel megvolnánk próbálok lazítani a testtartásomon. Az arca lassan bosszúsra vált, majd felcsillan a szeme.

- Mit szólnál egy dupla vagy semmihez? – ez felettébb gyanús.

- Mármint? – kérdezek rá.

- Igénybe vennék pár segédeszközt – egy pillanatra meghűl bennem a vér, mire gondolhat. – És természetesen a nyeremény is duplázódik. Egy óra.

Na ezek után azt se bánom, ha kikötöz, mert a lehetőség, hogy egy egész óráig „kínozhatom” édes testét… az mindent megér.

Áthajol felettem, a mellei mintha csak véletlenül tenné hozzám simulnak és újabb gyötrelmet okoznak. A másik éjjeliszekrény felé nyúl ahol felfedezek egy hatalmas tál epret és a félhomályban két flakont. Egy gyümölcsöt az ajkaihoz emel, beleharap, csak figyelem, ahogy lenyalja a gyümölcslét majd a köldököm fölé hajolva a maradékot abba nyomja. A hideg nedű persze nem veszik kárba, mert lassan akár egy kiscica a tejet, kilefetyeli onnan. Atya úr Isten.

- Ez volt az ötödik – búgja csábítóan, én pedig úgy érzem ez „rosszabb” már nem lehet. De tévedek. Méghozzá nagyot. Az egyik flakon után nyúl és a mellkasomra csorgat valamit. Ezt talán még nem is lenne olyan nagy kihívás, bár sejtem, hogy az ajkaival fogja eltüntetni onnan. De amikor a lábát átlendíti felettem és lovagló ülésben elhelyezkedik érte vágyakozó testrészem fölé… na akkor úgy érzem itt a vég, ennyi volt, ekkora gyönyört nem lehet mozdulatlanul kibírni. Görcsösen kapaszkodom az ágytakaróba és megérzem. Miközben a nyelve rajtam kalandozik édes hangokat ad ki és az ágyékunkat össze-összeérinti. Kettőnk fehérneműjén át is érzem a belőle áradó forróságot, testének minden egyes porcikáját.

Mintha órák telnének el mire felül és rám néz.

- És a hatodik.

Persze nincs sok időm lazítani, esetleg felkészülni a végső megmérettetésre. Egy vadmacska kecsességével és gyorsaságával csúszik a combjaim közé, megragadja a másik flakont és felrázza. Tudom mi következik, arra is számítok, hogy a tejszínhab hideg lesz. De arra, hogy majd a fél flakon az alsónadrágomra kerül, na arra nem. Most akkor mi is van a ruhák, fehérneműk nem tönkretételével?!

Megfeszítem a testem, és próbálok semleges dolgokra gondolni. A filmre, a következő forgatókönyvre… bármire, csak arra nem, hogy a szája egyre többször ölel körbe odalenn és már szó sincs arról, hogy a habot akarná eltűntetni.

Annyira vágyom rá, minden izmom merő görcsben áll, és nagyon-nagyon közel állok ahhoz, hogy feladjam. Hogy a hátára gördítsem, letépjem róla az aprócska selymet és elmerüljek benne. Hogy a végletekig hajszoljam mindkettőnket, de szerencsére nem teszem.

Hogy miért szerencsére? Hát azért, mert a gyötrődésemnek egyszer csak vége szakad. Apró bosszús horkantás majd lemondó sóhaj hallatszik és ránézek. Az arca csalódottnak tűnik, de a szemében a várakozás lángja ég. És rájövök. Nyertem.

Bár a pokol kénköves lángjai se lehetnek kínzóbbak, kibírtam és ezért most én következem. És vissza fog kapni mindent. Kamatostul.

(Anna szemszöge)

Számítottam arra, hogy türelmetlen lesz, és bevallom jó érzéssel tölt el, hogy ennyire vágyik rám. Figyelem ahogy érdeklődve körbenéz, aztán felfedez. Ezt akartam. Látni a szemében a tüzet, érezni, hogy kíván. A mécsesek fényénél is elvarázsol a kidolgozott teste, az édes ajkai, a csillogó szemei. Azt akarom, hogy kitörlődjön az agyából minden rossz gondolat a tegnap este után, csak a mai maradjon meg, és rögzüljön benne örökre. Remegő lábbakkal lépkedek hozzá ami nemcsak azért van, mert kimondhatatlanul vágyom rá, hanem azért is, mert a ma vásárolt papucs sarkai legalább tíz centisek. Tudom, hogy soha többet nem fogom felvenni, de tökéletesen illett a fehérneműmhöz, a mai estéhez. Az viszont igencsak égő lenne, ha hasra esnék benne, így óvatosan lépkedek.

A pezsgő lehűt egy pillanatra, de amikor megcsókolom újra dübörögve száguld a vér az ereimben. Nyugi Anna, hosszú még az este. És én annyi mindent terveztem. A játék nem is tudom, hogy jutott eszemben, valamikor a közben jött a gondolat amikor vacsora után ide sietve meggyújtottam a mécseseket. Egy kis plusz izgalom. És az esély arra, hogy a nyeremény félórában kedvemre kényeztethetem és ő nem tehet ellene semmit. Valamiért biztos voltam a győzelmemben, de sajnos most kiderült, hogy bizony elbíztam magam. Az első négy fogás után már sejtettem, hogy nehezebb lesz megtörnöm az ellenállását, mint gondoltam. Látva az eltökéltségét persze annál inkább szerettem volna a győzelmet, ezért is ajánlottam fel a duplázás lehetőségét.

És elbuktam. Kétszer is. Igaz az elsőről nem tud, mert azt hiheti a játék része volt a ritmikus mozgásom a csokiöntet lenyalogatásakor, pedig nem. Egyszerűen csak megéreztem vágyának lüktető bizonyítékát, és muszáj volt. Nem tudtam ellenállni neki. Ő bezzeg nekem igen.

Még mindig nem értem az egészet, mert azt tudom, hogy kíván. Ennek szemmel látható jelét pár másodperccel ezelőtt a számmal is érezhettem. De mégis kibírta.

- Győztél – mondom neki mire felpillant rám. A tekintete egyszerre diadalmas és pajkos. Hosszú egy óra lesz ez. – Mit szeretnél? Mit tegyek?

- Először is pezsgőt – mondja, mire lekászálódok az ágyról. Megtöltöm mindkettőnk poharát és az egyiket felé nyújtom. Szinte egyszerre emeljük a szánkhoz, engem figyel én se tudom levenni róla a tekintetemet. A jéghideg ital kellemesen lehűt egy pillanatra, majd elveszem a kezéből és várom a következő utasítást.

- Vetkőzz le – a hangja rekedten cseng, én pedig nagyot nyelek. Nem azért mert félek vagy zavarban vagyok. Azért, mert a vágy lassan elveszi az eszemet. Felállok és a melltartóm kapcsa után nyúlok, de a hangja megállít. – Aa, lassan. És talán… valami zenére jobb lenne.

Zenére?! Szóval sztriptízre vágyik az úr. Na ne félj Honey, megkapod amit akarsz. Sarkon fordulok, és behozom a laptopom. Előkeresek egy albumot, bekapcsolom a számot, lerakom az egészet a fotelbe, de előtte még vetek egy pillantás a kijelzőre, négy perc. Oké, percenként egy ruhadarab. Behunyt szemmel kezdek el mozogni a ritmusos dallamra és egyre jobban élvezem. A melltartót megtekerem a fejem felett majd rápillantva az arcába dobom. Aztán a lábam felrakom az ágy szélére és miközben a csípőm továbbra is mozog, lassan legörgetem a harisnyát a lábamról. Utána a másik következik és végül a harisnyatartó is a földön végzi. Fellépek az ágyra és fölé állva ringatom magam, lassan oldom ki a bugyim kötőjét az egyik oldalon, aztán anélkül, hogy elengedném a másikon is. Megvárom az utolsó másodpercet csak akkor dobom félre az apró anyagot és közben térdre esek, pontosan az ágyéka felett.

Levegőt venni sincs időm, mert a szája éhesen tapad az enyémre, nyelve követelőzően kéri a jussát. Nem tudom mikor került fölém, de egyáltalán nem bánom, hogy ott van. Azt annál jobban, hogy az ő testét még mindig fedi az a fránya Calvin Klein alsó.  Fenekére csúsztatva a kezem igyekszem megszabadítani tőle, de nem hagyja. Eltolja a kezem és gyengéden a testem mellé szorítja.

- Nem Cica, most az én szabályaim szerint játszunk. – Nem bírok visszatartani egy nyögést, mert a szája a nyakamon kalandozik. Arra vágyom, hogy érjen már kicsit lejjebb. Érezni akarom mindenhol, de legfőképpen magamban. Aztán elhúzódik tőlem én pedig csalódottan emelem rá a szemem. Most nem gondolhatja komolyan, hogy abbahagyja? – Mit szólnál egy újabb próbához?

A hangjában ott a kihívás amire ír-magyar énem rögtön ugrik. A francba a genetikával.

- Mire gondolsz? – kérdezem.

- Valami olyanra, mint a te hétpróbád volt. – Gyanakodva hallgatom. – Öt perc. Amíg ezúttal te nem szólalhatsz meg.

- Mozdulni lehet? – kérdezem azonnal.

- Azt lehet – feleli. Érzem, hogy van itt valami a háttérben, de nem tudom mi. – De nem beszélhetsz, nincs nyögdécselés, sóhajtozás… És ez alatt azt csinálok veled amit csak akarok. És emeljük a tétet. Az egy óra helyett huszonnégy.

- Huszonnégy? – emelem fel a fejem.

- Huszonnégy. Ha nyersz holnap este ilyenkorig azt kérsz tőlem amit csak akarsz.

- Ez nem ér. Amikor dolgozol… - de nem tudom befejezni.

- Holnap nem forgatok. Csak a tiéd vagyok holnapután reggelig.

Mérlegelem a dolgokat. Egy teljes nap. Az azért nem semmi. És ezért cserébe csak össze kell szorítanom a számat. Ez könnyű… sőt talán már túlságosan is az. Az agyam hátsó zugában ugyan villog a tilos jelzés, de nem törődök vele.

- Oké. – abban a pillanatban, hogy kimondom a három betűs szót a szája gonosz kis mosolyba csúszik és tudom, hogy csőbe húzott.  

De persze nem adom fel. Naná, hogy nem.

- Óra? – kérdezem, mire felkapja a telefonját az éjjeliszekrényről és a kezembe adja. Miközben én beállítom ő a másik oldalon ügyködik, úgyhogy kérdőn nézek rá.

- Feküdj a hátadra – kéri, amit azonnal megteszek. – Tudod láttam egy japán filmet ahol egy lány testét telerakták mindenféle gyümölccsel és aztán a pasik leették róla. Azt hiszem nekem se ártana némi C-vitamin.

Nagyot nyelek, ó basszus, de már késő. Tűröm, hogy a hideg gyümölcs a testem több pontjára is felkerüljön, érzem, hogy a leve lassan csordogál a bőrömön. Aztán a két tubus következik.

- Szóval csokiöntet – suttogja, én pedig már a hangjába beleremegek. Az a legrosszabb az egészben, hogy közelébe se megy a rizikós helyeknek, de mégis tudom, hogy arra is el fog kalandozni. – Oké, akkor a tetejére jöhet a tejszínhab.

És a sejtésem azonnal beigazolódik, mert az aztán tényleg mindenhova kerül, csupán az vet véget annak, hogy az egész testemet beborítsa, hogy a flakon kiürül.

- Jó, akkor most csukd be a szád, felrakom az i-re a pontot.

Az a bizonyos pont egy az ajkaim közepére biggyesztett fél eper és egy vékony csík csoki lesz. Minden idegszálam megfeszül, pedig még nem is ért hozzám. Lehunyom a szemem, a felcsendülő lassú dallamra összpontosítok. Aztán megérzem a fülemnél a forró leheletét.

- Óra indul.

Lassan, mintha csak egy pillangó simogatna a szárnyaival úgy cirógatja végig az arcomat. Érzem apró csókjait a fülemnél, a szemhéjamon. Puszit nyom az orromra, majd nyelve elkezdi lenyalogatni az olvadó csokit. Mikor mind elfogyott beleharap a gyümölcsbe, az eper leve beszűrődik a számba. Önkéntelenül nyitom ki és a nyelve azonnal befurakodik. Lassan játszik az enyémmel, aztán elindul lefelé. Úgy érzem ahol csak hozzám ér a testem lángba borul. Néha alig ér hozzám, van, hogy a nyelvével simít végig rajtam, ha éppen eperre talál megérzem a fogait. A melleim érintésekor már görcsösen kapaszkodom a takaróba, amikor belenyal a köldökömbe bele kell harapnom a számba, hogy ne sikítsak fel. Még küzdök, de az ellenállásom már csupán egy hajszál választja el a beismeréstől, hogy megadjam magam. Aztán pillanatnyi könnyebbség következik, mert a bokáimat kezdi csókolgatni. Próbálok lazítani, de abban a pillanatban, hogy megérzem a nyelvét a térdem környékén újra megfeszülök. Amint eléri a belső combomat a hátam ívbe hajlik, és így is marad amíg csak meg nem érinti testem lüktetve vágyakozó középpontját. Nem bírom tovább, nem akarok már nyerni hirtelen csak egyetlen dolognak van értelme. Hangos sóhaj hagyja el a számat, mire felemeli a fejét. Én is ránézek, látom a szemében a várakozást.

- Mond ki – suttogja.

- Nyertél – felelem.

- Nem Cica, - ingatja a fejét. – Mond ki mit szeretnél.

- Kellan, kérlek… - ennyire futja csak az erőmből, de megkönyörül rajtam. Már egyikünket se érdekli ki nyert, mi lesz a következő huszonnégy órában. Csak arra vágyom, hogy végre magamban érezzem. Miközben a sarkára ül összeilleszti a testünket, türelmetlenül várom, hogy megtegye, de nem mozdul. Próbálok közelebb bújni hozzá, de megtartja a derekam. – Kérlek…

Könyörgöm neki, és bár látom rajta, hogy mennyire nehezére esik mégse mozdul.

- Mond ki… - hallom, és közben megérzem egyetlen ujját a leginkább lüktető pontomon. Nem mozdul, csak vár. A fenébe, a fenébe, a fenébe… Ezt még keservesen megbánod Kellan Lutz.

- Tégy a magadévá – mondom ki, és valóban csak erre várt. Még el se hangzik az utolsó kis magánhangzó vadul ránt magára és szinte azonnal mozogni kezd. Vagy engem mozgat saját magán nem tudom, mert körülöttem darabokra hullik a világ. Csak ő létezik és én. A kettőnk közös ritmusa. Egyszerre mozdul a testünk, egyszerre dobban a szívünk. Az ajkaink egymásra találnak és úgy tapadnak össze, mintha a másikból akarnánk az éltető levegőhöz jutni. Még egy és még egy aztán felrobban minden. Érzem a testemen végigsöprő kéj elementális erejét, és azt, hogy ő is ugyanabban a pillanatban érte el a gyönyör kapuját. Szorosan öleljük egymást, mert félő, hogy különben egyhelyben maradni se lenne erőnk. Kell egy kis idő, talán percek is, mire kissé lecsillapodunk. Óvatosan fektet az ágyra és bújik mellém azonnal, hogy újra egymást ölelhessük.

Vesztettem. Mégis úgy érzem nyertes vagyok. Mert ő az enyém, engem szeret és velem akar lenni. Minden más lényegtelen.

(Kellan szemszöge)

Létezhet vajon ennél szebb dolog? Figyelni a melletted pihenő nőt, lassan cirógatni a szeretkezéstől nyirkos bőrét, hallgatni lassuló lélegzetvételeit? Élni a lehetőséggel amit csak az élet nyújtani tud, de a saját vágyaidat alárendelni az övének. Mert ő a fontosabb. Érte dobog a szíved, érte veszel levegőt, érte élsz. Mert ha ő nem lenne, akkor minden sivárabb lenne, szürkébb lenne az ég, halványabban világítanának a csillagok, fakóbbak lennének a virágok színe.

De mivel itt van veled úgy érzed bármire képes vagy, csupán azért mert szereted és ő viszont szeret.