31. Három kíváncsi ember…

(Kellan szemszöge)

Az ajtó előtt a bátyám és a két barátom áll.

- Én a helyedben kérnék még pár üveggel, mert ez az egy kevés lesz.

Lemondóan sóhajtok, ismerem már őket. Ha megmakacsolják magukat akkor nincs az az Isten, hogy elmenjenek. Miért is voltam olyan idióta LA-ben. Ha akkor elmondok nekik mindent, akkor most nincs ez. A telefonhoz lépek és sorolni kezdem a rendelést, mire végzek ők már kényelmesen elhelyezkednek és kérdőn néznek rám. Éppen megszólalnék, de látom, hogy nyílik a fürdőajtó, és beugrik. A fenébe! Hallottam a zuhany hangját, tehát nagy valószínűséggel a kedvesem most meztelen. És fogalma sincs arról, hogy látogatóink vannak. Még éppen elkapom a meglepődött arcát, amire ahogy felfedezi őket zavar költözik. Egy aprót sikítva visszaugrik, és már csapódik is mögötte az ajtó.

A srácok figyelmét persze nem kerüli el a dolog. 

Nem tudom mit tegyek. Siessek Anna segítségére, vagy letöröljem az arcukról a vigyort?!

- Kellan idejönnél egy pillanatra – hallom a hangját pár másodperc múlva. Hát naná, hogy megyek. Kérdőn néz rám. - Gondolom hosszabb ideig maradnak…

- Sajnálom Cica, - mentegetőznék, de nem hagyja.

- Nem, nem gond. Brandon a testvéred, Ők meg a barátaid, ideje, hogy megismerjem őket. Bár más terveim voltak – suttogja.

- Milyenek? – kérdezem azonnal pedig sejtem. Elég csak leengednie a maga elé rakott törülközőt és megfordul a fejemben, hogy talán valahogy rá tudom venni a srácokat a gyors távozásra. Feléjük fordulok, de sajnos semmi jelét nem látom annak, hogy menni készülnének. Minket, illetve mivel csak engem látnak, engem bámulnak.

- Na mi van kislány, nem bánt a bácsi. Nem mersz kijönni? – Anna mosolyogni kezd először szelíden, de a következő mondat után megvillan a szeme és tudom, hogy ennek a felhívásnak nem tud ellenállni. – Atlantic Cityben nem voltál ilyen bátortalan, talán az öcsém kiölte belőled a vállalkozó szellemet?

Figyelem ahogy maga köré tekeri a fürdőlepedőt, majd engem arrébb tolva kilép. Szerencsére láttam, hogy van rajta fehérnemű, mondjuk ők ezt nem tudják, így kiengedem. Mind a három tátott szájjal bámulja, ahogy kecsesen az asztalhoz sétál, a megbontott üvegből önt magának majd megissza a pezsgőt. Más esetben valószínűleg őrülten féltékeny lennék, de látom, hogy csak játszik velük, és én büszkén figyelem. Bájos mosollyal rakja le a poharat, csábítóan megnyalja az ajkait, majd a szekrényhez indul. Kinyitva szemlélődik egy darabig, aztán kiveszi az egyik pólóm.

- Honey – néz rám a csupasz vállai felett. – Kaphatok egy nadrágot.

Előhúzok neki egy rövidnadrágot, de azonnal visszaadja.

- Valami olyan kéne ami kicsit többet takar – súgja halkan, bár teljesen feleslegesen, mert a srácok szerencsére szintén nem beszélnek spanyolul, mi meg jó ideje automatikusan úgy beszélünk egymással. Egy szabadidőalsót nyomok a kezébe, mire újabb mosoly, aztán viszont úgy tapad hozzám, hogy a lélegzetem is elakad. A csók csak egy pillanatig tart, utána meg visszasétál a fürdőbe. Még mindig a történtek hatása alatt vagyok és amennyire látom nem csak én. 

- Ez most komoly? Ez tényleg ugyanaz a csaj volt? – szólal meg Bran. – És te vele jársz?  - boldogan bólintok, ő meg elhűlve néz rám. - Atya ég…

Értem mire gondol, Anna a barna démon bőrében is lenyűgöző volt, de egy szál fürdőlepedőben, ami alig takarja a melleit és a fenekéig ér, kibontott hajjal és a világító zöld szemeivel csodálatos látvány. És még nem is ismerik… pedig a külseje csak a ráadás, a belső értékei teszik igazán gyönyörűvé.

Leülök az egyik fotelbe, és csak vigyorgok magamban, ők meg hol egymást nézik, hol engem, hol azt az ajtót, ami mögött a kedvesem eltűnt.

(Anna szemszöge)

Várakozóan indulok el a szobába, egyből felfedezem őt, legnagyobb bánatomra felöltözve. Aztán érzékelem, hogy mások is vannak itt és jön a felismerés, hogy nincs rajtam semmi. Bár Kellan nagyrészt takarja a srácokat azért azonnal visszaugrok a fürdőbe. Nagyon remélem, hogy ők is csak annyit láttak belőlem, mint én belőlük. Mindenesetre a bugyimat azonnal visszaveszem, és itt vége is az öltözésnek. Hiába nézelődök még egy árva pólót se találok amit magamra húzhatnék, a fekete ruhát meg tuti nem fogom. Egyetlen megoldás jöhet szóba. A kedvesem valószínűleg éppen hozzám indult, mert amint megszólalok megjelenik az ajtóban. Bocsánatkérően néz, pedig semmi oka rá, tényleg szeretném megismerni jobban a barátait, a bátyjáról nem is beszélve.

Na ja, a bátyja, aki a humorát tekintve erősen emlékeztet az öccsére. Méghogy nincs bennem vállalkozó szellem. Na megállj csak. Persze tudom, hogy rizikós a dolog. De szorosan tartom a körém tekert anyagot, és valamiért most nem tartok féltékenységi jelenettől se.

És nem is kell. Kellan azonnal veszi a lapot, és még kicsit rá is játszik a dologra, mert a csók alatt a tenyere igencsak szorosan tapad a fenekemre. A ruhái persze nagyok rám, a póló V-kivágása folyton elcsúszik, úgyhogy kénytelen vagyok visszavenni a melltartómat, és a nadrágot is négyszer kell felhajtanom, hogy lépni tudjak benne. De legalább a dereka kötős. A piperetáskámban találok egy csatot, úgyhogy feltűzöm a hajam és elindulok kifelé, hogy megmutassam nekik magam, olyannak amilyen valóban vagyok. Álca, smink és külcsín nélkül.

Kellan az egyik fotelben foglal helyet azonnal hozzá lépek és leülök a karfájára. Összekulcsolja az ujjainkat én meg kérdőn nézek a vendégeinkre. Amióta beléptem a szobába nem szólalt meg egyik se.

- Szóval, mire vagytok kíváncsiak? – mert hogy azok, az egyértelmű.

- Te komolyan zseni vagy? – szólal meg azonnal Bran.

- Kellan… - nézek rá szemrehányóan. Nem igaz, hogy kikotyogta.

- De Cica, én csak… - nevet, és megemeli a vállát. Én meg nem tudok rá haragudni.

- Nem, és őszintén szintén szólva nem is szeretem, ha annak neveznek. Talán kicsit magasabb az IQ-m, de ennyi. Vannak dolgok amikhez értek, vannak amikhez nem.

- De hét nyelven beszélsz…

- Az igaz. De a családomnak köszönhetően. Elmesélted… - kérdőn nézek a kedvesemre, aki bólint, hogy igen, tudnak már a famíliáról.

- Nincs véletlenül egy nővéred? – kérdezi Scott.

- Inkább kettő – vág közbe Erick.

- Inkább három – kontráz Brandon is.

- Nincs. Egy húgom van és unokatestvéreim. De közülük is csak három lány, és egy már férjnél van.

- Az tökéletes – vág közbe azonnal Scott, ő a közvetlenebb a két barát közül, Erick a megfontoltabb. – Mindenkinek jut egy.

- A húgom Taylorral jár – szólok közbe.

- A kisgyerekkel… - hogy ezt a jelzőt mennyire utálom.

- Ne nevezd így.

- De hát Kellan is…

- Kellan se fogja többet, ha jót akar. – Kérdőn nézek rá, mire azonnal bólint, ezt már megbeszéltük egyszer. Családtagokon nem gúnyolódunk. És most már mindketten azoknak számítanak.

- Oké, akkor maradt két csaj, az egyik az enyém, a másik a tiéd - néz össze a két nagyszájú. – Bocs haver, te keress magadnak másikat.

- Héé, Angie az enyém – jön egy hang kintről. Mosolyogni kezdek Jay felháborodott kiáltásán. Hátranézve látom, hogy a teraszon áll és onnan les be felénk. – Itt meg mi van, zártkörű buli? Engem meg kihagytok?

Kellan rögtön átinvitálja, nem is telik sok időbe és már kopog. Beengedem, ő meg azonnal szemrevételezi az italkínálatot. Éppen leülnék, amikor újra kopognak. Kérdőn nézek a kedvesemre, aki közli, hogy ez valószínűleg a szobapincér lehet. Nem akarok megint a fürdőbe bujkálni ezért inkább a teraszra megyek ki, és behúzom magam után a függönyt. Hallgatom, ahogy elégedetten szemlélik a kínálatot, és közben rólam szépen elfelejtkeznek. Azonnal reklamálok.

- Hé, és én nem kapok inni?!

(Kellan szemszöge)

A srácok az első döbbenet után, amit Anna megváltozott külseje és hiányos öltözete nyújtott, kérdezősködni kezdenek. Én meg igyekszem pár mondatban összefoglalni a lényeget. Beszélek a népes családjáról, hogy nemcsak szép, de okos is, és jobb, ha nem kezdenek ki vele, mert könnyen a földön végezhetik. Nem telik sok időbe, hogy újra megjelenjen, most se kevésbé csábító, mint nemrég a fürdőlepedőben. Első ránézésre úgy néz ki, mint egy kisfiú, aki az apukája ruháit vette magára, de mivel ő kellőképpen domborodik ott ahol kell, ezt az összehasonlítást azonnal el is vetem. Gyorsan megtalálja a közös hangot a többiekkel, amin egy cseppet se csodálkozom. Jay megjelenése már csak hab a tortán. Nála jobban csak az ital utánpótlásnak örül mindenki. Éppen becsukom az ajtót a pincér után amikor kiderül, hogy egy valamiről elfelejtkeztem.

- Kevés a pohár – szólal meg a bátyám.

- Nálam van – közli Jay, mire az éppen belépő kedvesem, aki a lebukás miatt ment ki az erkélyre közli, hogy majd ő hoz. Nincs is ezzel semmi gond, csak a szomszéd ajtóig kell elmennie, és gyorsabb is, mint a földön ücsörgő barátom. Csak éppenséggel rossz irányba indul. Nem az ajtót, hanem az előző rejtekhelyét veszi célba.

- Anna hova mész? – szólok utána, mire megtorpan.

- Pohárért…

- Arra?

- Hát a folyosóra mégse mehetek ki amikor elvileg elutaztam. – Hihetetlen, hogy mindenre azonnal van válasza. És meg se várja a következő mondatom, már ki is lép. Halálra váltan ugrok utána, és még éppen időben kapom el a derekát. És nem is engedem el, amíg nem kerül az ajtón belülre. A biztonság kedvéért elállom az útját, mert nála sose lehet tudni mi lesz a következő lépés.

- Elment az eszed? – fakadok ki aztán. – A francba Cica, adrenalin függőségben szenvedsz vagy a fejedbe vetted, hogy a diliházba jutatsz?

- Most meg mi bajod van? – kérdezi azonnal. Mintha nem tudná.

- A nyolcadikon vagyunk, eszedbe jutott, hogy akár le is eshetsz? – Hát amennyire az arckifejezéséből látom nemigen.  Érdekesen figyel, valamiben töri a fejét. Figyelj oda Kellan, mert csőbe húz.

- De hát tegnap se lett semmi bajom – mondja halkan. Trükközik.

- És akkor mindjárt napi rendszert kell belőle csinálni? - vágok vissza és próbálok nagyon komolynak tűnni, de elég nehéz úgy, hogy közben ártatlan arccal, nagyra tágult szemekkel néz fel rám, és rezegteti a szempilláit.

- Nem?! – hát ez inkább kérdés volt, mint kijelentés. És már mosolyog is. - Jól van – mondja és közben szorosan hozzám bújik. – Nem teszem többet, csak ne morogj folyton.

Mond még valamit, amit nem értek, de kiadtam a mérgemet. Ez a nő egyetlen érintésével levesz a lábamról. Én is átölelem és hagyom, hogy addig nyújtózkodjon amíg meg nem tud csókolni.

- Ezt gyakran csinálják? – hallok egy hangot, ami a bátyámhoz tartozik.

- A veszekedést úgy kétnaponta, - feleli Jay. - A másikat amikor csak egymáshoz érhetnek.

Vigyorogva vállunk szét és próbálunk kicsit illedelmesebb pozíciót felvenni.

És Jay megy poharakért.

Az ajtón át.

A srácok csak jóval éjfél után kezdenek el szedelőzködni, addigra már megittuk az összes pezsgőt, elpusztítottunk több csomag mogyorót és csokis kekszet. És addigra az „Annáért tűzbe mennék” társasághoz három újabb tag csatlakozik. Azt látom rajtuk, hogy elbűvölte őket és őszintén megkedvelték. Igaz ez szerintem kölcsönös, mert ha nem így lenne akkor valószínűleg nem beszélte volna meg velük, hogy amíg én holnap dolgozom ők elütik valamivel az időt. Négyesben. Mondjuk erről reggel még beszélnem kell a bátyámmal, mert ismerem őket, mindig valami hülyeségben törik a fejüket, Annának meg kevés kell ahhoz, hogy folyton olyasmit műveljen amitől feláll a nem létező szőr a hátamon.

Most viszont egészen más dolog foglalkoztat. Állok az ajtónak támaszkodva, amit éppen most csuktam be a távozók mögött és figyelem, ahogy behúzza a függönyöket. Jay mielőtt elment tett egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy nem szeretne fültanúja lenni annak amit most művelni fogunk. Úgyhogy sejtésem szerint ezért ellenőrzi kétszer is, hogy zárva van-e az ajtó.

(Anna szemszöge)

Régen nevettem ennyit. A srácok egyszerűen hihetetlenek, csak úgy dől belőlük a hülyeség. Kellan és Bran folyton befejezi egymás mondatát, olyan szoros a közöttük lévő kapcsolat, mintha ikrek lennének. Scott mindenből poént csinál, Jay alapból komolytalan, és pár perc után már Erick se vizslatott olyan érdeklődve. Sőt egy óvatlan pillanatban még a fülemhez hajolva azt is megsúgta, hogy ne aggódjak, nem fogja elárulni a találkozásunkat Los Angelesben.

Sajnálatos módon hosszú ideig én voltam a téma, de legtöbbször meg se kellett szólalnom, mert a kedvesem és a barátom megtették helyettem. Sőt nemhogy meg se kellett, meg se tudtam szólalni, hogy pontos legyek, mert Kellan előszeretettel dugdosta a számba a csokis kekszet. Igaz sikerült bosszút állnom, mert jó két óra után közöltem, hogy oké, most én is hallani akarok az ő viselt dolgairól. És a srácok ennek a kérdésemnek örömmel tettek eleget…

Csak pár másodperce mentek el, próbálom hangszigetelté tenni a szobát, már amennyire azt lehet. Álmos vagyok, de elég megfordulva felfedeznem a rám szegeződő kék szempárt mindent elfelejtek. Nem szólal meg, helyette csak a mutatóujjával csalogat, de azért se mozdulok meg. Mielőtt távoztak volt képe azt mondani, hogy nem is engem félt a három fiútól akikkel a napot tölteni fogom, hanem őket tőlem, mert mindig rosszban sántikálok. Látva, hogy csak megrázom a fejemet felemeli az egyik szemöldökét, ismerem már ezt a nézést, és ezt a kaján mosolyt is. De belemegyek a játékba. Ő indul meg felém, pont előttem megáll, várom, hogy megcsókoljon, az ajkaink már majdnem összeérnek amikor a vállán találom magam.

- Héé, tegyél le – tiltakozom.

- Nem, nem, még a végén meglépsz előlem.

- És mégis hova menekülhetnék? – kérdezem azonnal. – A folyosóra ki se léphetek, bár, talán Jay befogad…

Csak felmorran, de nem kezd el megint kiselőadást tartani az erkélykorlát átlépéséről. Amikor pár órája megtette először kicsit dühös lettem, hogy folyton meg akarja szabni mit tehetek, és mit nem, de látva a tekintetét inkább nem szóltam. Szívmelengető érzés, hogy aggódik értem, még akkor is, ha néha túlzásba viszi, mert ebből is látom, hogy fontos vagyok neki.

- Mit csinálsz? – kérdezem, bár egyértelműnek tűnik, hogy miért áll neki kibogozni a nadrág kötőjét.

- Visszaszerzem tőled a ruháimat. Akkor csak nem akarsz majd elmenni. – mosolyognom kell az eszmefuttatásán, és készségesen emelem meg a csípőm, majd felülök, hogy a póló is a földön landolhasson. Viszont amikor a fehérneműm felé nyúl megállítom.

- Nana, az az enyém. – Duzzogva néz rám, majd látva, hogy nagyot ásítok az arca azonnal megváltozik. – Álmos vagy?

Beismerem, hogy igen, de még ki se tudom mondani, hogy azért olyan nagyon nem, eltűnik rólam. Ugyan gyorsan levetkőzik, utána viszont rögtön betakar és ő is bebújik a paplan alá. És még a lámpát is lekapcsolja. Legalább egy percig nem mozdulok, aztán rájövök, hogy muszáj lépnem, mert ő szemlátomást nem fog.

Lassan cirógatom a mellkasát, az egyik lábamat átvetem az övén. Semmi reakció. Picit feljebb csúszva puszit nyomok a szájára, de még mindig nem történik semmi. Csak az ujjbegyemmel cirógatom, a körberajzolom a kedvenc kockáimat a hasán, elérek a köldökéig, de egy icipici reakciót se kapok. Én viszont tűzben égek, mert a simogatása engem legalább annyira felizgat, mint őt. Mert őt is, ez pár centivel lejjebb be is bizonyosodik számomra, mert egy kemény dudorba ütközöm.

- Te csirkefogó - azonnal fölé gördülök. Halk kuncogás a válasz, de amint megmozdulok, nem is titkolva mit szeretnék elérni, felsóhajt.

És innentől nincs megállás, vadul csókoljuk egymást, nem tudom hogyan, de másodpercek alatt lekerülnek mindkettőnkről az utolsó zavaró ruhadarabok is. Próbálom rávenni a gyors egyesülésre, de az erőfölényével szemben nem tudok mit tenni. Bár nem is igen tiltakozom a simogató ujjai és becéző ajkai ellen. A végsőkig szítja a vágyamat, és én se kímélem. Már attól földöntúli boldogsággal tölt el, hogy végre magamban érezhetem, és ez csak fokozódik ahogy előbb lassan, aztán egyre gyorsuló ritmusban a csúcsra juttat. Ő is megfeszül, a nevemet nyögi, majd rám hanyatlik.

Lustán cirógatom a hátát, miközben próbálunk újra visszatérni a normál lélegzetvételhez, de el kell telnie egy kis időnek mire ez összejön.

(Kellan szemszöge)

- Brrrrr, brrr… - azonnal lecsapok a telefonomra és kiiktatom az ébresztőórát. Figyelem a mellettem alvó kedvesemet, nem mozdul, úgyhogy remélhetőleg még időben sikerült elcsendesítenem. Szörnyen korán van még, mármint ahhoz képest, hogy mikor aludtunk el. A srácok kettő után távoztak, de utána még jó ideig nem az alvás volt a fontos egyikünk számára se. Óvatosan csúszok le az ágyról és szedem össze a cuccomat, hogy bevegyem magam a fürdőszobába. Gyorsan elvégzek, borotválkozás közben kis hijján elvágom magam, mert annyira vigyorgok az éjjeli emlékeimen. A bestia. Először azt mondta álmos, utána meg még ő volt felháborodva, amiért hagyni akartam pihenni. Már a cipőmet kötöm meg amikor álmos hangon megszólal.

- És a jó reggelt puszim – a szemeit ki se nyitja, csak lustán átfordul a hátára és felém nyújtja a karjait. Sietve teszek eleget a felszólításnak, sőt ha lenne még időm a csókot megtoldanám valami mással is, de sajnos indulnom kell. És talán jobb is így, mert mire belebújok a kabátomba újra alszik.

Jayjel egyszerre érünk a lifthez, csak int, elég másnapos feje van. Egyikünk sincs túl beszédes kedvében, nem így a két útitársunk akik az autónál mellénk kerülnek. Guri és Noel rajtam poénkodik, mert mint kiderül látták, hogy egy barna bombázó a szobámból távozott az este. Vigyorogva közlöm velük, hogy bizony, ő a kedvesem és itt tölti a hétvégét.

A nap ugyanúgy telik, mint máskor, órák a sminkben, beállítások, újabb és újabb jelenetek. Szerencsére mivel szombat van, nekem már délután vége szakad a melónak, egy zuhany és átöltözés után igyekszem is gyorsan lelépni.

Az első gondolatom Anna. De hiába hívom a telefonját egyik se felel. Mivel arról volt szó, hogy a srácokkal lesz a bátyám következik, de ő se veszi fel. Utána Scottot tárcsázom, eredmény nélkül. Amikor Erickké is csak kicsörög már magam előtt látom a mentőket, tűzoltókat, rendőröket, még a hadsereget is. Mi a franc lehet velük?

Egyfolytában próbálkozom és közben kerítek egy taxit, hogy a városba vitessem magam, bár ötletem sincs hova. Végre valaki beleszól. A kijelzőre pillantva felfedezem, hogy Erick az akit éppen hívtam.

- Mi az ördögnek nem veszitek fel a telefont? – támadok rá azonnal. – Anna ott van?

- Héé, nyugi már, ne ordíts. Igaza van Suzy babynek, te tényleg hajlamos vagy túlzásba vinni az aggódást.

- Ki a franc az a Suzy baby? – nincs most türelmem rejtvények megfejtéséhez.

- Hát Susana, a barátnőd. – Hoppá. Még, jó, hogy csak itt szóltam el magam, ezt még szoknom kell.

- Hol vagytok? – kérdezem most már kicsit lehiggadva. – Add neki a telefont.

- Nem tudom, mert… – a mondat második fele beleveszik a zajba, ami mintha autóktól származna. Vagy motoroktól. Gyorsan haladó motoroktól. Aztán Brandon hangját hallom meg a távolból, aki azt tudakolja kivel beszél a barátunk. Amikor megtudja, hogy velem azonnal megszerzi a készüléket.

- Te öcsi, ez a csaj fenomenális.

- Bran mond, hogy nem motorzúgást hallok a háttérben.

- Miért? – kérdez vissza ahelyett, hogy válaszolna.

- Mert egyesével nyírlak ki benneteket, ha hagytátok motorra ülni.

- Igaza van, tényleg túlzásba…

-… viszem az aggódást, tudom, már Erick is mondta. Szóval, mit csináltok?

- Nyugi, nem motorozunk, - kifújom a levegőt, de korai volt. – Gokartozunk. Mi ketten már kiestünk, még öt kör van vissza. Nagyon remélem, hogy Scott legyőzi, mert ma már kikaptunk fánkevésben, jobban bírta a hullámvasutat és azt mondta este valami koktélpárbajt fogunk vívni. Te Kell, hogy bírod tartani vele a tempót?

Hát bennem az egészből csak egyetlen dolog maradt meg. Gokart. Ha most nem egy kocsiban ülnék esküszöm toporzékolni kezdenék. Aztán mégis sikerül lecsillapodnom, igaz ehhez kell, hogy meghalljam a felcsendülő nevetését.

- Brandon – szólalok meg hosszú idő után. – Add neki a telefont.

Nem értem mit beszélnek, de a másik oldalon fojtott sugdolózás folyik, és végre felcsendül a hangja.

- Szia Honey.

- Nem arról volt szó, hogy nem csinálsz semmi veszélyeset? – kérdezem azonnal.

- De igen, és nem is.

- Gokart? – kérdezek rá, mire felkacag.

- Ugyan már, olyan lassan mentünk, hogy még a tízéves kisfiúk is megelőztek bennünket. És még bukósisakot is vettem. – Aztán persze azonnal tereli a témát. – Mikor végzel?

- Már eljöttem a forgatásról, a város felé tartok.

- Tényleg – lelkesen közli a túloldalon állókkal, hogy vége a murinak, majd velem, hogy akkor a hotelben találkozunk. És lerakja a telefont. Én meg csak nézem az enyémet, és egyszerűen nem értem, hogy lehet rám ekkora hatással. És hogy lehet, hogy már megint lerázta az aggályaimat.

(Anna szemszöge)

Valaki zavarja már el azt a fránya madarat… szeretem az állatokat, de ez a harkály az agyamra megy. Már legalább öt perce veri az ablakom alatti fát. Szívesen megszorongatnám egy kicsit a nyakát…

Csak lassan nyitom ki a szemem és a hátamra fordulok. Olyan furcsán ismeretlen minden. Elég sötét van idebenn. A kopogtatás újra felhangzik, már nyúlok a párnám után, hogy elégtételt vegyek a madáron, de aztán rájövök, hogy a zaj az ajtó irányból jön. Ergo, ez egy kétlábú lehet. Egy ember, aki nincs tekintettel arra, hogy én még aludnék. Kidugom a lábam a paplan alól majd rögtön vissza is húzom. Hideg van. Miért van itt hideg? Az újra felhallatszó kopogásra félig nyitott szemmel kitapogatom az esti pólóm, betekerem magam a paplanba elindulok megnézni ki lehet az a bátor ember, aki ilyen korai órákban zaklat. Útközben a nyitott fürdőajtón át felfedezem a parókámat és végre leesik, hogy ez itt Kellan szobája. És sajnos az is eszembe jut, hogy ő valamikor hajnalok hajnalán elment. A kedvem azonnal a béka feneke alá süllyed.

Morcosan tépem fel az ajtót, éppen abban a pillanatban amikor az előtte álló megint felemeli a kezét.

- Na végre, már tíz perce toporgok itt. Azt hittem sose engedsz be.

- Brandon mi a fenét akarsz?

- Hű, de morcos valaki… - és van képe vigyorogni. Nem veszek róla tudomást, visszacammogok az ágyba és bevackolom magam. Ő meg rögtön méltatlankodni kezd. – Nemár, hé, már elmúlt kilenc óra. Ideje felkelni.

- Jó, majd mindjárt… - és a fejemre húzom a párnát.

- Aha, már értem a fáradságod okát. Amennyire látom az öcsém nem unatkozott az éjjel, itt egy nadrág, itt egy melltartó…

Na erre a szóra kimegy minden álmosság a szememből. Úgy pattanok fel, mint akit megcsípett valami, éppen jókor, mert már nyúl is az említett ruhadarabom után. Úgy látszik a pimasz viselkedés Lutz vonás. Azonnal a takaró alá rántok minden árulkodó darabot és dühösen méregetem a kedvesem bátyját.

- Jól van na, úgy látom igaza van az olasznak, tényleg morcos vagy reggelente. Még jó, hogy hoztam béke ajándékot. – kérdőn nézek rá, mire egy csészét nyújt felém. – Azt mondta, e nélkül ne is próbálkozzam, mert elharapod a torkomat.

Inkább nem válaszolok, helyette nagyot kortyolok a teából és mindkét kezemmel átfogom, hogy kicsit átmelegedjek.

- Nincs itt hideg? – kérdezi, majd a radiátor felé indul. – Már értem, az öcsi már megint lehajtotta a fűtést. Mindig ezt csinálja.

Szerencsére kérnem se kell magasabbra állítja a termosztátot.

- Nos, akkor miért is nem hagyod ott Pattinsont és választod Kellant? – kis hijján szemközt köpöm a számban lévő korttyal. De ő nem zavartatja magát, leül az ágyam végébe. És szemlátomást a válaszomra vár. Nincs mit tenni, úgy látszik azért vannak még kérdései azokon kívül, amiket az este feltett. És én igyekszem is megválaszolni mindet.     

Jó fél óra múlva marad csak abba az egész, mert újabb kopogás hallatszik. Brandon nem zavartatja magát, otthonosan kinyitja, mire belép Scott és Erick. Én meg egyre kényelmetlenebbül érzem magam, mert rajtam még mindig csak az az egy póló van. Úgyhogy azzal az ígérettel, hogy negyed óra múlva a földszinten találkozunk meggyőzöm őket a távozásról. Sietnem kell, de azért belefér egy gyors tusolás, minimális smink, a lencse, a paróka. Még nem tudom mit terveznek így farmert és kényelmes csizmát húzok, póló, pulcsi, kabát, telefon.

Meglepődnek azon, hogy pontosan érkezem, de szemlátomást örülnek is neki.

- Először együnk valamit – jön az ötlet, amivel egyet kell értenem, mert az én gyomrom is korog. Persze jönnek a különböző gusztusos ötletek, mint kínai, steak. Még a hideg is kiráz, hogy reggelire ilyesmit egyek, de szerencsére ők se gondolják komolyan. Egy közeli Mc’Doladsba visznek és alaposan bekajálunk. Még nem jártak Baton Rougeban, én se láttam belőle túl sokat, így először taxival körbevitetjük magunkat a városban. Hogy ki mondja először, hogy ugorjunk be a vidámparkba azt nem tudom, de benne vagyok a dologban. Utoljára augusztusban ültem körhintán Robbal, de az elég lightos volt, ők szerencsére élvezik a durvább fajtákat is. Mondjuk januárban száguldozni a hullámvasúton egyenlő azzal, hogy az arcunk megdermed, de mivel folyamatosan nevetünk, talán túléljük. Rajtunk kívül nincsenek túl sokan, bár jobb is, ha csak kevés tanúja akad a bolondozásunknak. A vidámpark melletti gokart már szinte felüdülés, még soha nem próbáltam, de a száguldást szeretem, vezetni elvileg tudok. És zárt helyen van.

Ők jóval rutinosabbak nálam, és szerintem direkt hagyják, hogy sikerélményem legyen, ezért is leszek második a kis háziversenyünkben. Olyan jól mulattunk, hogy az idő múlása fel se tűnt egyikünknek se, de szerencsére van aki emlékeztessen rá. Kellan hívása örömmel tölt el, Bran kézzel–lábbal elmutogatja, hogy bocs, de nem tudta tartani a száját, és a kedvesemnek nem igazán tetszik, az amit éppen műveltünk. Én ugyanis biztos voltam ebben, és megkértem őket, hogy tartsák a szájukat. Tudom, hogy előbb-utóbb ezen az állandó aggódásán össze fogunk kapni, de amíg nem feltétlenül szükséges nem akarok veszekedni.

Örülök, hogy már végzett, a srácok aranyosak, de azért ha van választási lehetőség inkább vele tölteném az időmet. Vagy, ha máshogy nem megy vele és a srácokkal.

A hotelig meggyőzöm őket arról, hogy este mind el akarunk menni Jay koncertjére -a kedvesemet úgyis sikerülni fog- és utána valahova bulizni. Amint belépünk a hotel aulájába felfedezem Kellant, szemlátomást ránk vár. Olyan aranyos, ahogy próbál nagyon szigorúan nézni, de a szeme elárulja, jókedvűnek tűnik.  

Időközben csatlakozik hozzánk Jay is, a srácok már az esti programot osztják meg vele, így külön lifttel indulunk el felfelé. Ami kifejezetten jó, mert így minden további nélkül bújhatunk össze és csókolózhatunk amíg csak ki nem nyílik a felvonó ajtaja. A szobánkba lépve igyekszünk megszabadulni a ruháink egy részétől, mert hála Bran ténykedésének trópusi hőség fogad bennünket. Na jó, ez csak átlátszó kifogás, mert valójában sokkal inkább azért sürgős a vetkőzés, mert mérhetetlenül vágyunk egymásra. A saját érzéseimben egészen biztos vagyok, és igazság szerint az övében se kételkedhetek, mert ennek szemmel látható bizonyítéka van. Úgy kap fel és emel magára, mintha pehelykönnyű lennék. Tiltakoznék, hogy alig két méterre ott egy hatalmas ágy, de amikor megérzem magamban kimegy minden épkézláb gondolat a fejemből. Már csak arra koncentrálok, hogy minél szorosabban öleljem a lábaimmal, piócaként tapadok hozzá és csókolom kifulladásig. A hátamat az ajtónak támasztja és őrült módon hajszol a legnagyobb élvezet felé. És nem is kell sokáig tennie, mert rövidesen mindkettőnket magával ragad az örvény.  

(Kellan szemszöge)

Csak akkor nyugszom meg teljesen amikor meglátom, hogy épen és egészségesen belép a hotelbe. Nagyot dobban a szívem, természetesen most is álcázza magát, a srácokra nevet, de amikor felfedez azonnal elindul felém. Nem érdekel hányan látják azonnal magamhoz húzom, igaz megcsókolni már csak a liftben hagyja magát. Ahova hála a többiek közreműködésének elég gyorsan elérünk. Fél füllel hallom, hogy a Jayjel kiegészült többiek az estét tervezik, úgyhogy sejtem, hogy ma sem fogunk korán ágyba bújni. De mindegy, holnap nincs meló, úgyhogy mindenre jut elég idő. Most éppen arra, hogy alaposan feltérképezzem a mentol ízű ajkait, és a kabát alatt megbúvó kívánatos domborulatokat. Csak lassan jutunk el a szobánkig, türelmetlenül dugom a zárba a kártyát és azonnal megcsap a meleg. Anna tudja rá a magyarázatot, van is egy kis lelkiismeret furdalásom, mert én mindig már érkezéskor lejjebb veszem a fűtést és tegnap nem jutott eszembe, hogy immáron nem egyedül birtokolom a szobámat. Az éjjel meg elég hathatósan melegítettük egymást, nem tűnt fel.

Most viszont egy szempillantás alatt szabadulunk meg a ruháinktól, kicsit lejjebb állítom a radiátor szabályzóját, de amikor megfordulva meglátom amint egy szál bugyiban és melltartóban áll mögöttem és szemlátomást ezeket is készül levenni hálát adok a bátyámnak, mert kiderül, hogy a forróságért ő a felelős.

Így is csodaszép. Szőkén, barnán egyre megy. Bámulok rá egy pár másodpercig, de amikor találkozik a tekintetünk végem van. Éppen megnyalja az alsó ajkait, figyelem, ahogy a nyelve végigsiklik, majd újra eltűnik a szájában. A szemei várakozásteljesen néznek rám. Kell nekem. Most azonnal. Igazság szerint amióta megláttam a földszinten erre vágyom. Nem már reggel óta erre vágyom. Pár lépéssel átszelem a kettőnk közötti távolságot ő pedig ösztönösen a falnak hátrál. Két tenyerem közé fogva az arcát csókolom meg ő pedig azonnal a nyakam köré fonja a karjait. A mellei ingerlően feszülnek nekem, ez egyiket megcirógatom, mire felsóhajt. Vágyódás és gyönyör sugárzik az aprócska hangból, és én türelmetlen vagyok. Már csak akkor kapok észbe, hogy talán ezt még nem kellett volna amikor felemelve magamévá teszem. Azonnal mozdulatlanná dermedek, de az arcáról a gyönyör és szerencsére nem a fájdalom jeleit olvasom le. Először csak lassan mozdulok meg, de hamarosan ő az aki gyorsabb ritmusra ösztönöz. És én megadom neki azt, amit akar. A háta ívben megfeszül, miközben azok a csodás lábai még szorosabban préselik össze a testünket. Érzem a belső, rejtett izmai szorítását, és szégyen ide, szégyen oda, másodpercek alatt végem van. A számat a vállgödréhez szorítom, hogy vissza tudjam fojtani a kiáltásomat. Hallom ahogy ő is szaporán kapkod a levegő után, az ujjai a nyakamat cirógatják. A lábaim, mintha gumiból lennének, szerencsére a kétlépésnyire lévő fotelig még eljutok édes terhemmel, de aztán hosszú időre van szükségem, hogy újra meg tudjak mozdulni.