29. Haditerv…

Sziasztok!

Jelentem megjöttem. Kipihenten, lebarnulva tele új ötletekkel. (Amelyeknek megvalósításához már csak idő kéne, de azzal mindig bajaim vannak.) Először is nagyon köszönöm a komikat, igazán jól esett, hogy írtatok, még így is, hogy tudtátok, hogy a fejezet csak sokára jön. Mondjuk a pipák számát nem értem, szerintem valami baja van a bloggernek. De ez most nem érdekes. A lényeg, hogy itt vagyok, és hoztam egy fejezetet. Ami választ ad az előző végére, mégpedig, hogy hova megy Anna. Úgyhogy felesleges szavak helyett inkább olvassatok

Dicta

(Kellan szemszöge)

Döbbenten nézem és nem akarom elhinni. Ő papol mindig a bizalomról, akkor most miért nem teszi? Miért ért félre mindent?! Odalépek mellé és megfogom a kezét.

- Hagyd abba – rám néz, de mintha nem itt járna gondolatban. Úgyhogy lassan, tagolva megismétlem. – Hagyd abba…

- Kellan, egy perc és végzek – mondja és újra elindul a szekrény irányába.

- A rohadt életbe Anna – kiabálok most már. Dühös vagyok és csalódott. És tudom, hogy képtelen lennék elengedni. Így semmiképpen. Aztán eszembe jut valami. – Még nem telt le a huszonnégy óra, azt ígérted azt teszed amit csak akarok. Úgyhogy ülj le.

Figyelem, ahogy megtorpan, csodálkozva néz rám, a szemei hatalmasra nyílnak. Várom a dühkitörést, de aztán szelíd mosollyal az arcán megteszi amit kérek. Kifújom a levegőt. 

Oké, Kellan. Eddig megvolnánk. De most okosnak kell lenned.

- Miért akarsz elmenni? – kérdezem.

- Mert itt az ideje. – feleli azonnal. – Igaza van annak a… Maggienek. Még csak neki tűnt fel, de másoknak is szemet fog szúrni, ha minden reggel innen mész ki. És Kris szerződésében ha jól tudom úgy szerepel, hogy nemcsak Robbal nem lehet kapcsolata, hanem más szereplővel se.

Most kifejezetten utálom a logikus gondolkodását. Miért kell mindig mindenre azonnal tudnia a választ? Persze tovább próbálkozom.

- Oké, akkor ezután vigyázunk. Nem itt megyek ki, hanem a másik oldalon. És előtte mindig kinéz valaki, hogy vannak-e a folyosón.

- Persze, mind a két végére állítunk egy-egy embert, hogy nehogy felbukkanjon valaki. – Nem szeretem ezt a gunyoros hangot. Nagyon nem. – Honey, az egyetlen megoldás, ha elutazom és…

Nem hagyom, hogy befejezze. Nem hagyhatom. Az, hogy most elmenjen számomra elfogadhatatlan. Nem elég, ha hetente egy-két napot itt tölt. És különben is azt ígérte egész hónapban velem lesz. Nem szegheti meg az ígéretét. Igen erre kell apellálnom. Meg is teszem, mire elmosolyodik.

- Igen tudom mit ígértem, de…

- Nem. Itt kell maradnod – az ölembe húzom, és megcsókolom. Ha kell addig szeretem amíg meg nem ígéri, hogy nem megy el. Visszacsókol ami biztató, de látom rajta, hogy valamit mondani akar, úgyhogy újra az ajkaira tapadok. Csak sajnos néha levegőt is kell vennünk…

- Honey, de hát csak pár órára kell elválnunk – sóhajt fel, mert már a pólója alatt járok. Amint eljut a tudatomig mit is mondott félbe marad a mozdulatom.

Tessék?!

(Anna szemszöge)

Abban a pillanatban amikor az a dög kimondja, hogy Kellan titokzatos barátnője talán nem is létezik tudom mit kell tennem. Ha megjelenik Susana minden megoldódik. Ő alhat Kellan szobájában, mászkálhat vele kézen fogva. És szétrúghatja a seggét ennek az áskálódó, erőszakos nőszemélynek. Anna nem teheti meg, de Susana igen. Már látom is magam előtt, hogy belekapaszkodom a hajába és jó alaposan megcibálom. Mondjuk erre most is erős késztetést érzek, hallva, hogy képes még Krist is belekeverni a dologba. Igen, muszáj ezt tennem. Úgyhogy a gyors távozás mellett döntök. Mire Kellan visszaér végzek is a csomagolással, úgyis csak pár dologra lesz szükségem.

A szobánkba lépve azonnal nekilátok összerakni két kupacot, szerencsére eleve úgy készültem, hogy az álcámra szükség lehet. Már majdnem végzek amikor a kedvesem visszaér, és persze türelmetlen. Aztán viszont dühösen rám kiált amit nem értek.

Egész éjjel szeretkeztünk, ennyire nem lehet kiéhezett, mindjárt szabaddá teszem az ágyat és kezdhetjük a tegnapi este ismétlését.

De kiderül, hogy igen.  Az. Türelmetlen. Kicsit hízelgő, hogy még a huszonnégy órás engedelmességemet is képes bevetni, úgyhogy teszem amit kér. Azt hiszem ilyet máskor is kell játszanunk, mert én is akarok „rabszolgát” egy napra.

Csak lassan esik le, hogy mi nem is egyre gondolunk. Mert konkrétan nem az a baja, hogy most csomagolok, hanem a csomagolás ténye maga. Én próbálom neki elmagyarázni, hogy nem ELUTAZOM, csupán UTAZOM. De nem hagy rá alkalmat, minduntalan félbeszakít, duzzog, majd beveti a kivédhetetlent. Megcsókol és simogatni kezd. Szinte már kétségbeesetten ölel magához, de szerencsére egy rövid mondatot sikerül kipréselnem. És végre lassít. Ugyan még mindig az ölében tart, az egyik keze a derekamon, a másik a mellemre simulva, de legalább felemeli a fejét.

- Csak pár órára? Tehát nem mész el? – kérdezi. Annyira reménykedően néz rám, a pillantása a lelkemig hatol.

- De igen – vágom rá, és közben felállok. Ha így maradok, akkor ezt a beszélgetést nem fogjuk tudni befejezni. Csalódottan néz rám, így gyorsan folytatom. – Én holnap elutazom, azt még nem tudom hová, de lényeg, hogy csak hétfő reggel fogok visszajönni. Akkor sajnos muszáj lesz, mert jövő héten van egy interjúnk Robbal. – Már nyitja a száját tiltakozásul, de megelőzöm. – Viszont Susana, a barátnőd holnap délután megérkezik és itt is marad egészen hétfő reggelig. És nem fog magadra hagyni egy pillanatra sem. Kedves lesz mindenkivel…

- Mindenkivel? – a szeme csillog és már mosolyog.

- Mindenkivel – folytatom – aki nem nőnemű, vagy ha mégis az, nem megy a két méteres körzetedbe.

- És a többiekkel? – kérdezi, és a szája fülig ér.

- Velük… velük gonosz lesz, és szörnyen féltékeny. És ha Maggie Grace még ebből se tanul akkor lehet, hogy megritkítja egy kicsit azt a szőke hajkoronáját.

- Tetszik az ötlet. Tehát féltékeny lesz, vad és szexis?

- Olyan szexis, hogy egy percre se fogod tudni levenni róla a szemed – mondom neki. Újra utánam nyúl, szorosan ölel, majd maga alá fordít.

- Héé, - tiltakozom, de csak látszatból. – Csomagolnom kéne.

- Mindjárt, - hallok a távolból egy zuhanást ami valószínűleg a bőröndöm lehetett. – Először tesztelni akarom azt a vad és szexis oldalad. Muszáj hitelesnek lennie.

Na ez ellen már nem tiltakozom.

(Kellan szemszöge)

Figyelem, ahogy édesen szuszog mellettem. Az arcán angyali mosoly, elégedettnek és boldognak tűnik.

Csak pár perce ébredtem fel, még a telefonom ébresztője se jelzett. Az előttünk álló napon töprengek, és azon, hogy micsoda fifikás ír bestia Anna. Először persze aggódtam. Illetve nem. Először örültem  és ágyba csábítottam. Aztán jött az aggódás. Mert a pakliban az is benne van, hogy esetleg valaki felismeri. Persze bíztató, hogy Halloweenkor még engem is át tudott verni, ez volt az első, amit érvként felhozott. Azt is jó jelnek foghatjuk fel, hogy Sandy és Zack is bedőlt neki, pedig utóbbi ugye fotós és tökéletes arcmemóriával rendelkezik.

Ami viszont aggaszt, hogy szerintem neki már kész stratégiája van arra is, ha bekövetkezik a legrosszabb. És van egy olyan érzésem, hogy nem fogok örülni annak amire készül.

- Ráncos marad a homlokod – hallom meg a hangját. Most veszem csak észre, hogy már ébren van és engem figyel. A félig csukott szempillái alól néz fel, kissé még kómásnak tűnik, de az ajkai már mosolyra görbülnek. – Mire gondolsz?

- Az esti vacsorára – vallom be őszintén. A felvillanó lelkesedésén én is mosolyogni kezdek, olyan, mint egy pajkos kis manó.

- Úgy szeretném már látni a meglepődött arcukat – ül fel. A takaró azonnal lecsúszik, és elindít bennem egy bizonyos folyamatot. – Remélem Nikki nem szólja el magát. Lehet, hogy be kéne avatnom előre. Biztos, ami biztos. Szerinted?

Csak lassan emelem fel a tekintetem a hidegtől azonnal megmerevedett melleiről, és még éppen időben kapom el a fejemet a repülő párna elől.

- Kellan Lutz nem a melleim beszélnek hozzád – néz rám mérgesen, de tudom, hogy ez csak a látszat. A szeme csillogása elárulja, hogy egyáltalán nem bánja az elterelődött figyelmemet.

- De igen, - nyúlok felé. – Azok is.

- És mit mondanak? – kérdez vissza azonnal.

- Érints meg, vegyél a szádba… - suttogom, mire felsóhajt. Én meg megvalósítom az előbb kimondott szavakat.

Pihegve fekszünk egymás mellett amikor megszólal az ébresztő, Anna meg azonnal kiutál az ágyból. Próbálom magammal csábítani a zuhany alá, de nem hajlandó velem jönni, úgyhogy nincs más választásom megyek egyedül. Persze mire végzek ő is megjelenik és sietve ugrik be a helyemre. Természetesnek tűnik, hogy amíg ő is letusol én borotválkozom. Amíg törülközik hajat szárítok, és egymás mellett állva mosunk fogat.

Meg tudnám szokni ezt.

Már felöltözve várjuk, hogy megjelenjen a pincér a reggelinkkel amit előrelátóan mindjárt négy személy részére rendelt és nem ide, hanem abba a szobába amit elvileg Robbal oszt meg.

Jól is jön az előrelátása, mert amint a pincér távozik a haverom felbukkan az ajtóban, és pár másodperc múlva Kris is követi. Evés közben jól szórakozunk, ugratjuk egymást, már tudnak a tegnapi kirándulásunkról. Anna lelkesen mesél, aminek örülök, remélem máskor is magammal tudom majd csábítani.      

Természetesen felfedezik a bőröndöt, én meg megint elcsodálkozom, hogy a kedvesembe mennyi tehetség szorult. Sikeres színésznő lehetne. Olyan jól alakítja a bánatos nő szerepét, akinek itt kell hagynia a szerelmét, hogy szinte én is bedőlök neki. Az előre megbeszéltek szerint magukra hagyom őket valami átlátszó indokkal, az ajtó mögött állva majdnem hangosan felröhögök. Istenem. Ez a nő…

Mondjuk amikor elmeséli nekik, hogy Maggie még zavart okozhat azzal a tévhitével, hogy én és Kris, már valódinak tűnik az aggódása. Ők se boldogok a dologtól, de legnagyobb örömömre ugyanazt mondják amit én. A folyosó mindkét végére kell egy-egy ember és nem lesz gond.

Ezt a módszert hamarosan alkalmazzuk is, mert megérkezik a két testőr, csodálkoznak rendesen, hogy mindannyian, főleg a folyton elalvók, indulásra készen várjuk őket. A forgatásra menet mi négyesben utazunk, csupán Kris és Larry ül a másik kocsiba. Odaérve el kell válnunk, irány a smink, de legalább tudom, hogy itt van a közelben.

(Anna szemszöge)

Fent vagyok már egy ideje, de nincs erőm kinyitni a szememet, egészen addig amíg meg nem érzem a hátamat simogató ujjait. Gondolatban valahol a távolban járhat, én meg csak gyönyörködöm benne. Bár kipihentnek tűnik egyre többször ráncolja össze a homlokát, aminek nem örülök.

Az este miután tanúbizonyságát adtam a vad és szexis énemnek, -amivel megjegyzem Kellan felettébb elégedett volt - még sokáig fent voltunk. Haditervet készítettünk. Persze több olyan pont is volt amiben nem értettünk egyet. Az első mindjárt az átalakulásom helyszíne. Ő azt mondta, nem kell túlzásba esni, egyszerűen oldjam meg a hotelben napközben, és a forgatáson ők majd elhintik, hogy sürgősen el kellett utaznom. Csakhogy szerintem ez nem elég. Folyton itt lebzsel pár fotós, ki hinné el, hogy csak úgy szőrén-szálán felszívódtam, anélkül, hogy bárki is látott volna. Aztán pénzkidobásnak tartotta azt, hogy megrendeltem a repülőjegyemet, hiszen úgyse használom fel. Oké, ebben van valami, de jegy nélkül nem jutok be az indulási csarnokba. Viszont az az eshetőség, hogy repüljek csak valahova a közelbe és vissza szintén kizárt. Majd bolond lennék felülni egy olyan fémdobozba, ha nem muszáj…

Aztán bár ezt nem mondta ki, csak kikövetkeztettem azon is aggodalmaskodott, hogy mi lesz, ha lebukok. Ezen én is elgondolkoztam, és tudom, hogy előfordulhat, de egészen más okból tartok ettől, mint ő. Kellan Ausztriában is azzal jött, hogy mit fognak mondani rólam az emberek. Kit érdekel? Azok, akiknek adok a véleményére és fontosak számomra már majdnem mind ismerik az igazságot. Az a négy ember aki még nem, tudom, hogy támogatni fog és nem ítél el a tetteimért. Mindenki más meg nem számít. Az biztos, hogy ha lelepleződöm magamra vállalok minden felelősséget. Végig gondoltam, ez az egyetlen módja annak, hogy ők hárman jól jöjjenek ki a dologból.  Az emberek elvileg szeretik a romantikát, a közvélemény-kutatások és a női magazinok szerint legalábbis. Abban bízom, ha látják mennyire odavagyok érte gyorsan elfelejtik hogy álruhát öltöttem. És egyébként is, szerintem elég csak ránézni Kellanre és érthető miért választom őt Rob helyett…

Az egyértelmű, hogy az álbarátom és Kristen kapcsolatát nem leplezhetjük le. Abból nagy botrány keveredne, és még élénken él bennem, hogy a három ügynök a múlt héten arról beszélt, hogy a Summit lehet, hogy a kedvesemet kiáltaná ki bűnösnek. Nem adhatok nekik támadási felületet. Bármit megtennék azért, hogy ne származzon baja abból, hogy szeretjük egymást. Inkább gondoljanak engem egy hűtlen ribancnak, aki megcsalja a nagy Robert Pattinsont. Ha kell még le is leplezem magam, és elárulom ki a nagyapám.

Legfeljebb egy rövid időre letaszítom Paris Hiltont a botrányt okozó örökösnők trónjáról…

A ráncok egyre mélyebbek a homlokán, így megszólítom. Azonnal felém fordul én pedig belefelejtkezem a kék szempárba. A vacsora… na igen annak az ötlete is azért született meg, mert meg akartam győzni, hogy nem lesz gond. Ő nem ismert fel, igaz a villódzó fények a bárban és a szobájában lévő félhomály segített. De a lakótársai se. A megnyugtatására jutott eszembe, hogy még mielőtt a nagyközönség elé lépnék Susanaként, tegyünk egy próbát.

A barátainkon. Ha szerintük meggyőző vagyok jöhetnek a fotósok és jöhet Maggie Grace.

A helyszín nagyon fontos, mert valószínűleg, ha meglátnak engem álcában lesz minimum egy-két ember aki nem ismer fel azonnal. Úgyhogy jobb, ha csak a beavatottak lesznek jelen, és ehhez a legjobb megoldás egy vacsora. Lehetőleg egy különteremben és lehetőleg nem a hotelben. A választásunk végül arra a helyre esett ahol tegnapelőtt jártunk. A kaja jó volt, a kiszolgálás diszkrét. És amennyiben úgy ítélik meg kifelé már kézen fogva távozhatunk.

Jó azért az se hátrány, hogy egykét ember orra alá törhetek egy kis borsot. Rob megérdemli az ébresztőkért, Luca a tegnapi fényképezésért, aminek tárgyi bizonyítékától valahogy még meg kell szabadulnom, és Peter is amiért folyton szórakozik velem.

Kellan is vigyorgott amikor az este elmondtam neki mit találtam ki, sőt még ő találta ki a kis fogadásunkat, amit ezúttal meg kell nyernem, de most nem olyan lelkes. Amit nem is értek egészen addig amíg fel nem fedezem, hogy mit bámul éppen. Telhetetlen fickó. Na nem mintha bánnám. Hiszen szeretem, odavagyok minden porcikájáért, és elég egy pillantás vagy pár halk szó a karjaiba omlok. Mint most is…

- Kellan tessék elindulni a fürdőbe. El fogunk késni – morgok vele. Az ágy mellett állok, már a takarót is lerángattam róla, de ő ahelyett, hogy felkelne engem akar visszacsalogatni. Csakhogy nem lehet. Lassan készülődnünk kéne, és a barátaink még nem is tudnak az utazásomról.

- De Cica, csak egy apró csókocskát… - igen nehezen tudok csak ellenállni a csibészes mosolyának, de nincs más választásom.

- Mars zuhanyozni, én rendelek reggelit – felelem neki és kirohanok a nappaliba, mert tartok tőle, hogy előbb-utóbb meggyőzne. Mire végzek a telefonálással hallom a vízcsobogást, gyorsan előszedem a ruháimat, majd követem. Már megint olyan pajzán tekintetekkel méreget, hogy sietve zárom magamra a zuhanyzó ajtaját. Bár el kell ismernem, hogy a mellkasán végig gördülő vízcseppek nem hagynak hidegen.

Istenem, Anna. Nimfomán lettél.

(Rob szemszöge)

- Ébresztő hétalvó – valaki az arcomat cirógatja és puszit nyom a számra. Azonnal rájövök, hogy Kris hangja az ami hozzám szól, de persze úgy teszek, mintha még aludnék. – Rob, ideje felkelned. Megint el fogunk késni…  Mostanában olyan vagy mint egy téli álmot alvó medve.

Méghogy medve…

Egy mozdulattal fordítom magam alá és kinyitom a szemem. Mosolyog, én meg rávetem magam.

- Elég legyen már, héé – tiltakozik, de csak látszólag, aztán viszont kicsúszik a karomból és a fürdőbe menekül. Rögtön követem, együtt készülődünk, ma jól indul a nap. Igaz a tegnapival se volt semmi gond, de így ébredni sokkal kellemesebb, mint Anna morgolódására, hogy már megint elaludtam.

Az ír boszorkával, -mert mondhat amit akar a nemzetiségi családjáról szerintem ennek a népnek a temperamentuma üt ki rajta a legjobban- tegnap óta nem találkoztam, az egész napot a haverommal töltötték. Csak remélni merem, hogy minden oké, az este ugyan egyszer gyanús hangok szűrődtek át a szobájukból, de inkább nem akartam tudni mi történhetett már megint. Korog a gyomrom, a nappaliba indulok, hogy rendeljek valamit, de ott már terített asztal fogad. És ők ketten. A csaj szinte ragyog, és ez csak fokozódik, amikor összenéznek Kellannel. Jókedvűnek és boldognak tűnnek, úgyhogy nem is bírom megállni, hogy ne ugrassam őket kicsit.

- Ahhoz képest, hogy az este még csapkodtátok a szobaajtókat igen jó kedvetek van.

Mind a kettő kérdőn néz rám majd egymásra. Aztán viszont beszélnek valamit, naná, hogy úgy, hogy mi ne értsük, gyors csókot váltanak de magyarázatot persze nem kapunk.

Olyan nagyon nem is hiányzik, mert így a teljes figyelmemet az evésnek szentelhetem. Mind a négyen így teszünk, ki tudja mikor lesz legközelebb a nap folyamán megint pár szabad percünk. Bill néha olyan, mint egy hajcsár. Irigykedve nézem, ahogy a szöszi megken egy szelet kenyeret a haveromnak, de megszólalni sincs időm, Kris már rázza is a fejét.

- Nem Rob, van két kezed… - úgy teszek, mintha megsértődnék, de persze nem teszem. Én lepődök meg a legjobban amikor az arcom előtt megjelenik egy pirítós a kedvenc lekvárommal.

- Nem venném a szívemre, ha éhen maradnál – Kellan tényleg tudhat valamit, mert ma olyan, mint egy kezes bárány. Elégedetten falatozom amikor a félig nyitva hagyott átkötő ajtón túl felfedezek egy bőröndöt. Mivel cipeltem már eleget, tudom kié.

- Mi van, annyira megijedtél, hogy ma is munkára fog, hogy inkább elutazol? – kérdezem, mire egy laza mozdulattal fejbe csap. Nagyszerű, visszatértünk az alapokhoz, már megint én kapok mindenért.

- El kell utaznom – feleli. Az arca azonnal elkomorul, és látom, hogy megsimogatja a haverom kezét. Aztán viszont újra felém fordul és összehúzott szemekkel vizslat. – Te honnan tudod hol voltunk tegnap?

Hát ez megint egy olyan dolog, amit nem kellett volna kikotyognom, az olasz előre figyelmeztetett. De végülis, ha rá morog én biztonságba leszek tőle.

- Lucaval és Ashsel utaztunk a liftbe az este.

- És mikor jössz vissza? – kérdezi Kris, el is szégyellem magam, mert ezt nekem illett volna megtudakolnom.

- A jövő hét elején – hirtelen ugrik be valami.

- Anna, kedden lesz a…

- Tudom – vág közbe. – A fotózás és az interjú.

Kérdőn nézek rá, mire folytatja.

- Steph felhívott, sejtette, hogy te úgyis elfelejted. Nyugi hétfőn délután itt leszek.

Miután végeztünk még üldögélünk kicsit a kávénk és a teája mellett. Kellan a telefonját keresi, így elvonul valamerre, Anna meg alighogy kiteszi a lábát a szobából felénk fordul.

- Szeretnélek megkérni benneteket, hogy figyeljetek rá. Nem igazán örült, hogy el kell utaznom, de nincs más választásom. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon.

Mint egy tyúkanyó. Bár be kell látnom a haverom rengeteget változott az utóbbi időben, és ha nincsenek együtt valóban kicsit elveszettnek tűnik.

- És van egy kis gondunk – éreztem én, gyanús volt, hogy ilyen jól indul a reggel. – Maggie, az este már megint a szobájában volt – tiltakoznék, hogy az nem jelent semmit, de nem hagyja, hogy megszólaljak – és felettébb furcsa ötletei vannak, de sajnos figyelembe kell vennünk, hogy másoknak is szemet szúrhat a dolog. Azt emlegette, hogy vajon miért távozik Kellan reggelente Kris szobájából…

- Az a nő nem normális, nem is érdemes vele foglalkozni – szólok közbe. Méghogy Kris és Kellan…

- Rob, a szerződésetekben az van, hogy csak köztetek nem lehet semmi, vagy a szereplőtársaitokkal se? – Hoppá. Ebben van valami.

- Majd ki találunk valamit – mondom, bár ötletem az nincs.

- Egyszerű, - szólal meg a szerelmem. – Mielőtt távozik körülnézünk a folyosón…

Anna felnyög és a plafonra emeli a szemét, Kellan meg vigyorogva jön vissza és ül le mellé.

- Látod Cica, én megmondtam.

Azonnal ellágyulnak a vonásai, majd felpattan, mert kopognak. Dean áll az ajtó előtt, beengedi és int Larrynek is. Mind a kettő csodálkozva néz ránk, nem is értem. Azért olyan gyakran nem alszom el.

A forgatásra érve minden megy a maga útján, mi a sminkbe, Anna meg lepakol a lakókocsimban és közli, hogy majd itt lesz valahol. Napközben többször is látom, szünetekben odajön hozzám, ezerrel pörög, kitalálta, hogy este menjünk el vacsorázni, még az éttermet is lefoglalta, sőt a többiekkel is beszélt. Kár, hogy el kell utazni, már egészen megszoktam, hogy itt van. Azt mondjuk hiába próbálom kideríteni hova is indul, mert nem válaszol konkrétan, gondolom valami a céggel kapcsolatos dolga akadt ezért titkolózik annyira. A búcsúnknak nagy feneket kerítünk, ez most az én ötletem, bár tartok Kellan reakciójától, de ő miután váltanak egy olyan csókot, hogy attól kis hijján lángba kap a függöny a lakókocsimba, lelép. A taxi mellett hosszan öleljük át egymást, egy puszi is elcsattan. A fotósok legnagyobb örömére. Eszméletlen mit ki nem találnak pár jó képért…

A munkát végül este hat után fejezzük be, edzéssel, amit szívesen kihagytam volna. Borzalmas, hogy mindig mindenki rajtam szórakozik. És különben is micsoda hülyeség, hogy egy vámpírnak edzettnek kell lennie…

 

(Anna szemszöge)

Miután a forgatás helyszínére érünk ők azonnal eltűnnek, én meg igyekszem elfoglalni magam. Leellenőrzöm mikor indul pontosan a repülőm, lefoglalom estére a termet a vacsorához, elintézek pár e-mailt és telefont. Miután mindennel megvagyok körbejárom a bandát, szerencsére valamennyien azonnal rábólintanak a vacsorára. Nikkit beavatom a kis cselbe is, legalább öt percig nevet, de utána biztosít róla, hogy nem fog lebuktatni bennünket, sőt azonnal felajánlja, hogy segít nekem ha szükséges. Sajnos neki is jelenete lesz, figyelem őket kicsit, de nem akarok útba lenni így inkább távozom a teremből.

- Anna – Jay hangjára azonnal megfordulok, ő még csak most érkezett, a smink sincs rajta. – Mit hallok elutazol?

Hihetetlen, hogy itt milyen gyorsan terjednek a hírek.

- Aha, muszáj.

- Megint összevesztetek? – kérdezi aggódva.

- Nem – vágom rá azonnal.

- Akkor jó, az este úgy elrohantál…

- Nyugi, minden rendben van – nézek rá. Hosszan elbeszélgetünk, elmeséli, hogy kár, hogy nem leszek itt, mert szombat este fellépnek a srácokkal egy klubban. Majdnem kibukik belőlem, hogy de jó, ott leszek, de szerencsére még időben visszafogom magam. Aztán viszont tőle szokatlanul a földbe döngöl a szavaival, mert átmásztam az erkélyen. De hát könyörgöm, csak húsz centi ha van a két korlát között?!

Persze hamarosan neki is dolga akad, de én nem unatkozom, mert felbukkan Kenzie. A kislány most is magánál tartja az elengedhetetlen füzetét és boldogan újságolja, hogy még soha nem volt ennyi „bevétele”, mint a héten. Én is a kezébe nyomok egy húszast, szabadkozik, de biztosítom róla, hogy rakja csak el. Az az átkozott nő kihozza belőlem a legrosszabbat és ez bizony a szavaimban is kinyilvánult. Mivel fültanúja voltam pár nem túl szalonképes kifejezésnek feliratok vele még pár embert és megkérem, hogy ha valaki akadékoskodna, csak küldje hozzám bátran. Tökéletes a memóriám, el tudom ismételni a mondatokat, ha kell szóról szóra.

Gyorsan eljön az ebédidő, kivételesen az egész stáb egyszerre állt le. Mi összetolunk pár asztalt és együtt eszünk. Kellan szokás szerint mellettem ül, a combjaink folyamatosan összesimulnak, és egyfolytában egymással beszélünk, próbálva azért leplezni, hogy nem csak barátok vagyunk. Előbb kel fel az asztaltól, engem Rob kísér a lakókocsija felé, majd amikor senkit se látunk a környéken beslisszol Krishez. Tudom, hogy csak pár percnyi időnk van kettesben így alighogy belépek a már rám váró kedvesemhez simulok. Próbálom tréfával elűzni a szomorúságot az arcáról, szemlátomást be is válik a cselem.

De hiába, hogy tudom, hogy csak pár óra az egész, mégis úgy ölelem mintha hetekre kéne elválnunk. Megijesztenek a saját érzéseim, ez a feltétlen ragaszkodás, a távollét okozta üresség. Nem kéne ezt éreznem. Nem szabad.

Szerencsére Rob hamarosan visszaér így Kellannek mennie kell. Mi ketten a taxi előtt ölelkezünk, és mint egy romantikus filmben amíg látom integetek neki. Néha elgondolkozom azon, hogy nem bűn-e ez az alakoskodás, de mindig meggyőzöm magam, hogy végülis jó ügy érdekében teszem, talán nem haragudnak meg érte odafent.

A reptéren amint kiszállok a kocsiból megtalálnak a fotósok, csak mosolygok rájuk, de eszem ágában sincs válaszolni a kérdéseikre. Miután átveszem a jegyemet pár képes újsággal felszerelkezve próbálok elvegyülni, de egészen addig amíg át nem jutok a kapun nem sikerül. Előrelátóan csak egy akkora bőröndöt hoztam magammal ami még elmegy kézipoggyásznak, így azt magamnál tarthatom. A következő egy órát telefonálással és olvasással töltöm, az egyik címlapról a saját arcom néz vissza rám amint Robra mosolygok. A fotó a Golden Globeon készült, el kell ismernem jól mutatunk rajta. Bárcsak Kellannel is megtehetném ugyanezt. De majd annak is eljön az ideje.

Figyelem a kijelzőt így amikor kiírják a New Yorki járatot azonnal felpattanok.

Eljött az én időm…

  

(Kellan szemszöge)

Nagy társasággal ebédelünk, már mindenki akinek fontos a jelenléte tud a vacsoráról. Ahogy elmennek az asztalunk mellett a legtöbb embernek hozzá is van pár kedves szava. A legtöbben jó utat kívánnak neki, vagy azt tudakolják mikor jön vissza.

Az evés végeztével én azonnal a haverom lakókocsiját célzom meg, nem kell sokáig várnom és Anna megjelenik.

- Biztos, hogy… - próbálkozom újra, de kinevet.

- Az étterembe találkozunk, addig meg légy jófiú, vágj bánatos képet. És kerüld el Maggie Gracet.

- Hé, nem is láttam egész nap – tiltakozok azonnal. Aztán vigyorogni kezdek. – Ezt most ki kéri? Anna vagy Susana?

- Anna – feleli bájos mosollyal. Aztán viszont megvillan a tekintete. - Susana kikaparja a szemedet, ha egy pillantásra is méltatod azt a némbert.

Magamhoz húzva egy csókkal biztosítom arról, hogy csak őt látom, más nőt nem. Rob megjelenése zavar meg bennünket, közli, hogy megjött a taxi. Próbálok nagyon szomorúnak tűnni, de mivel egyre csak az jár a fejemben, hogy amikor pár óra múlva újra találkozunk micsoda meglepetésben lesz része a többieknek nehezen megy.

Miután elbúcsúzunk sietve lépek le, mert még reggel megbeszélték, hogy a búcsújuk nyilvános lesz, és azt a saját jól felfogott érdekemben, jobb, ha nem látom. Ashleyhez menekülök, természetesen az olasz is nála van és a következő jelenet kezdetéig beszélgetünk.

A délután iszonyatosan lassan telik, pedig bőven van munka, Bill nem kímél bennünket. A srácok estére kártyázni invitálnak, de visszautasítom. A barátaim előtt próbálok nagyon elveszettnek tűnni, ők meg felvidítani. Jay is leül mellém egy időre, kiderül, hogy ő megtette azt amiről én az este sikeresen elfelejtkeztem, leszúrta amiért átmászott az erkélyen.

Maggie valóban egész délután nem jön a közelembe, pedig van olyan jelenet amiben mindketten szerepelünk, nagyon remélem, hogy végre megértette, hogy jobb, ha békén hagy.

Az utolsó egy órában erőnléti edzés van, az edző rendesen lefáraszt bennünket a végén mind kimerülten dőlünk el a szőnyegen. Ahogy előre megbeszéltük mindenki itt zuhanyozik le, és egyszerre indulunk a Fleming’sbe. Feltűnés nélkül amikor csak tudok az órát lesem. Hol a kezemen lévőt, hol a telefonom kijelzőjét, de csak nem akar eljönni a fél nyolc.

Úgy ülök, hogy rálássak az ajtóra, nem is értem, hogy nem veszem észre a váratlan vendéget. Csak már amikor a nevemet kiáltja fedezem fel.

- Hé, Kellan, Kellan… - először el se hiszem, hogy valóban ő áll az ajtóban. Csak amikor megpillantom a mögötte állót esik le, hogy nem álmodom.