13. Napok, órák, percek…

Sziasztok!

Íme a folytatás, tudom mostanában kissé kevesebb volt az cselekmény és több a rizsa, de lassan alakulnak a dolgok. Ebben a részben Kellan kicsit háttérbe szorul, de nyugi, nem tűnik el. Örülök, hogy kitartatok mellettem. Az már egészen biztos, hogy a következő szombat este érkezik, mert már kész van.
Dicta

(Anna szemszöge)

Fekszem egy hatalmas kádban, amiből kis hijján kicsap a víz és elégedetten kortyolgatom a boromat. Tévedés ne essék nem szoktam rá az ivásra, de a mai nap után úgy éreztem megérdemlem. Szerencsére annyi dolgom volt, hogy egy pillanatnyi időm se maradt arra, hogy azon keseregjek, hogy a kedvesem majd háromezer kilométerre van tőlem. Persze gondoltam rá. Bármit tettem ő jutott az eszembe, az, hogy mit fog gondolni, tetszik-e majd a meglepetésem.

Tegnap este még nem voltam ilyen bizakodó. A házáig egyszer sikerült eltévednem, de egy közlekedési lámpánál kaptam egy kis segítséget, úgyhogy csak fél órával tartott tovább az út, mint amikor ő vezetett. Megérkezve viszont kellemetlen meglepetés ért, mert egy fotós letáborozott a garázsajtótól pár méterre, és kétségem se lehetett, hogy rám várt, mert amint felfedezte a kocsit kattogtatni kezdett. Kicsit feszengtem, mert nem akartam zavarni Sandyt és Zacket, de együttes erővel meggyőztek, hogy maradjak nyugodtan. Jól elbeszélgettünk, próbáltak rávenni arra, hogy a mai estét is töltsem velük és ne egyedül itt Luca otthonában de ezt már elhárítottam. Hálás vagyok nekik, mert kicsit segített az elválláson, hogy első éjjel legalább Kellan párnáját átölelhettem és azon éreztem az illatát. Igazán kedves és segítőkész emberek, Sandy még arra is képes volt, hogy reggel a kocsija hátsó ülésén kicsempésszen, mert a paparazzi nem tágított. Fájó szívvel búcsúztam el Kola-tól, de nem hozhattam magammal, mert ma rengeteget kellett futkároznom és nem szívesen hagytam volna egyedül idegen helyen. Arról nem is beszélve, hogy mit kaptam volna Lucatól, ha kárt tesz a házában…

Éppen elbúcsúztam megmentőmtől egy parkolóban és átszálltam a taxiba, amikor megcsörrent a telefonom. Természetesen Kellan keresett, már ő is úton volt a forgatás helyszínére. Próbált vidámnak tűnni, de éreztem a hangján, hogy fáradt. A kérdésemre el is árulta, hogy a gépen nem tudott aludni, és csak három órát ha pihent miután a hotelben bezuhant az ágyba. Megígérte, hogy később még keres, de ez eddig még nem történt meg.

Én először hazajöttem átöltözni aztán nyakamba vettem a várost. Az első utam az ingatlanközvetítőhöz vezetett, gyorsan lerendeztük a papírokat, ott nyomban átutaltam a laptopomról a pénzt, így immáron két házam van LA-ben. Igaz erről a másodikról egyelőre csak Erick és Martyn tud, és mindkettőjüket megkértem, hogy ne említsék senkinek. Utóbbival Rob találkozhat, ha esetleg mégis meg akarja nézni, hogy haladnak a munkák, bár ezt őszintén csodálnám. Előbbit azzal vettem rá a titoktartásra -és főleg arra, hogy a haverjának se árulja el- hogy pontosan a „barátomnak” szánom meglepetésnek, így jobb, ha senki se tud róla.

A következő állomás a Spago volt, Steph már várt rám a bárban és mire az asztalunkhoz kísértek bennünket Friedman is megérkezett. Még most is belerázkódok az emlékébe, ahogy az arcomhoz nyomta a száját. Fúj, vén kéjenc. Na jó, elkövettem mindent azért, hogy kellemessé tegyem neki az ebédet, mert a kosztümöm alatt viselt Dior ing eléggé kiemelte a dekoltázsomat. Az öreg persze kemény tárgyalófélnek bizonyult, számítottam is erre, és csak akkor bólintott rá a kérésemre -persze nem ingyen-, amikor arra a kérdésre, hogy és a nagyapám mit szól ahhoz, hogy én az ö illetve a M.I.C. nevében ígérgetek közöltem vele, hogy teljes körű meghatalmazásom van. Na ettől padlót fogott, hát még amikor a karjára téve a kezem megsúgtam neki, hogy ez ugyan hétpecsétes titok, de hamarosan Shane papa visszavonul és akkor… Nem kellett befejeznem a mondatot. Értette. Később, miután elköszönt mi Steph-pel még maradtunk, hiába az előétel és az Isteni Cantoni kacsa azért a desszertet nem hagytam ki.

- Jól az ujjad köré csavartad – nevetett miközben a kávéját kavargatta. – Most már csak egyetlen dolog állhat az utadba.

- Mi? – kérdeztem rá azonnal.

- Rob. Mert gondolom ez egy elegáns rendezvény. Hogy fogod rávenni, hogy felvegyen egy szmokingot.

- Már megvan a tervem… - közöltem vele, és valóban így is van. Tudom már, hogy kell bánni Pattinsonnal.

A délután további részében elugrottam MaryBethhez, a ruha tökéletes lett, és mivel ráért a segítségével kerestünk pár ruhát, amikre szükség lehet. Onnan hazajöttem és egy gyors vacsora után most itt vagyok. Egyszerre élvezem a magány adta szabadságot és támad honvágyam. Illetve ez így nem pontos megfogalmazás. Mert nemcsak anyáék, nagyanyóék Inez mamáék hiányoznak, de a srácok, az unokatestvéreim, és persze legfőképpen Ő.

Nagyot kortyolok a poharamból amikor megszólal a telefonom. Kis hijján bele is ejtem a kádba, mert igyekszem minél előbb a fülemhez tartani.

(Kellan szemszöge)

Hulla fáradt vagyok. Hála annak, hogy a repülőgépen egész úton szóval tartott egy percet se aludtam. Hihetetlen mennyit tud beszélni… És mennyire nyomul… Kétségbeesésemben Houstonban amíg a csatlakozásra vártunk bemenekültem a férfimosdóba, oda legalább nem tudott követni. És még azt is képes volt elintézni, hogy mindkét gépen mellettem ülhessen, mondván pánikba esik repüléskor, és jobb, ha egy ismerős van mellette. Méghogy pánikba… fogalma sincs róla, milyen az amikor valaki valóban fél a repüléstől. Bezzeg Anna, az én smaragdszemű szépségem tényleg retteg a levegőben.

Anna. Most is rá gondolok ugyanúgy, mint egész nap. Bármit tettem, bárkivel beszéltem ő jutott eszembe. A srácok amikor összefutottunk róla érdeklődtek, Rob lakókocsijában ahova menedéket keresve bemenekültem pár percen belül szóba került. Az egyik asszisztens szerintem komplett idiótának tart, mert úgy léptem hozzá, mint egy eszelős, csupán azért, mert hátulról hasonlított az övére a haja, és átfutott rajtam, hátha mégis utánam repült.

Az órámra nézek, itt fél tizenegy lesz, szóval odahaza Los Angelesbe még csak fél kilenc van. Az előbb értünk haza egy csapatépítő vacsoráról, Bill ötlete volt, hogy az újak könnyebben beilleszkedjenek. Nem mintha gondot okozna nekik, egynek legalábbis biztosan nem.

A második csörgésre felkapja, szinte csilingel a hangja a másik oldalon.

- Jaj, - aztán hatalmas sóhaj. – Szia, Honey…

Már az is örömmel tölt el, hogy hallom a hangját.

- Szia Cica. De gyors voltál – ugratom. – Mit művelsz?

- Fekszem a kádban… - nagyot nyelek a gondolatra. Kád… víz ami átlátszó… Anna aki meztelen. Mi a francot keresek itt Baton Rougeban?

Megint morog valamit, és mintha hangokat is hallanék.

- Ugye egyedül vagy? – kérdezek rá, bár kivel is lenne.

- Ahogy vesszük… - mondja és bennem akad a levegő. A féltékenység lila köde azonnal elönti az agyamat, és kibukik belőlem a kérdés.

- Ki van még ott?

- Sam… - mondja én meg azonnal közbevágok.

- Ki a franc az a Sam… - Nem igaz, nincs huszonnégy órája, hogy eljöttem és már mást talált? És máris ruha nélkül mutatkozik előtte…

- Hát Sam Bradley – folytatja, én meg még jobban kiakadok. Az a srác nős! – Ja igen és itt van még Fabiano is.

A döbbenettől eláll a szavam. Két pasival egyszerre, és még el is mondja? Itt valami határozottan nincs rendben. Hallom, hogy kuncog és rájövök, hogy valószínűleg szórakozik velem.

- Jaj, Kellan nemár… - ró meg, majd magyarázatot ad. Oké, jól van, ezután nem gondolok mindjárt rosszra, de ez akkor se volt szép!

Hosszan beszélgetünk, hallgatom ahogy mindent elmesél, a tegnap estét a lakótársaimmal, a ma reggel kis akciójukat. A szemem egyre többször csukódik le. Aztán egyszercsak filmszakadás…

Reggel arra ébredek, hogy ugyanúgy ruhástul fekszem az ágyon, a telefon a kezemben. Miért van a telefon a kezemben? Anna! A fenébe, képes voltam elaludni miközben vele beszéltem, már készülök benyomnia a számát amikor az órámra lesek, korán van még. Helyette inkább felülve próbálom összeszedni magam. A kijelzőn felfedezem, hogy kaptam egy üzenetet, amit azonnal megnyitok.

           

Honey, aranyos vagy, ahogy szuszogsz, de kénytelen voltam kinyomni, mert hívást várok Ginától. Holnap beszélünk, pihend ki magad. Szeretlek. A

Mosolygok azon amit írt, és azonnal válaszolok. A napom mindjárt jobban kezdődik, bevonulok a fürdőbe és készülődni kezdek, mert hamarosan indulnom kell.

Egész nap jókedvem van, Ash meg is jegyzi edzés közben. Együtt ebédelünk az egész csapattal, mindenki vidám csak Rob és Kris szomorkodik, mert a haveromnak este utaznia kell. Megértem a bánatukat, sőt kifejezetten átérzem, de nem tudnak tenni ellene, ezzel ők is, én is tisztában vagyunk. A hotel felé tartva meglátok egy kirakatot és eszembe jut valami. A bestia tegnap átvert ideje, hogy viszonozzam. Megállítom a kocsit, kérek pár percet, majd elégedetten ülök vissza. Az utam azonnal Rob szobájába vezet, a kopogásomra szinte azonnal kinyílik az ajtó, már menetkészen áll.

- Kellan, csak te vagy az, azt hittem Dean jött meg.

- Elvinnél valamit Annának? – kérdezem, mire bólint. Megadom az útmutatást az átadáshoz, majd elégedetten hagyom őket kicsit kettesben. A folyosón összefutok a testőrrel, beszélgetek vele egy kis ideig, had búcsúzkodjanak, de rövidesen közli, hogy mennie kell, így én is visszamegyek a szobámba.   

(Anna szemszöge)

Ülök a fodrászszékben és hallgatom Matty csacsogását, néha azért közbeszúrok egy „Aha”-t, de ha megkérdezné miről beszélt az elmúlt egy órában nem tudnám megmondani. Már a harmadik féle kontyot próbáljuk, persze előtte Kíra mindegyikhez különböző sminket kreált. Én meg tűröm. Időm, mint a tenger és kimerészkedni sincs sok kedvem a szalonból, mert egyfolytában követnek. Reggel a ház előtt már két fotós ácsorgott, jöttek utánam a gyorsétterembe ahol megreggeliztem, aztán MaryBethez, mert felhívott, hogy ugorjak be ha van időm, mert megjött amit kértem. Persze ide is követtek, de szerencsére az üzletbe nem léphetnek be. A tegnap estén jár az agyam. Kellan édes volt, bár egy kicsit azért rosszul esett, hogy egyből elhitte, hogy esetleg van nálam valaki. Aztán amikor elmagyaráztam, hogy Samnek csupán a hangja van jelen, mert imádom és az szól az iPhonomról és Fabiano valójában egy 2001-es San Fabiano chianti amit éppen kortyolgatok megnyugodott. És elaludt. Szegénykém nagyon fáradtnak tűnt, bár lehet, hogy én beszéltem túl sokat. Egyszercsak feltűnt, hogy egy ideje nem válaszol, aztán az is, hogy csak a levegővétele hallatszik a túlsó oldalról. Kihangosítottam és amíg kiszálltam és megtörülköztem úgy hagytam a készüléket, de végül kénytelen voltam megszakítani a kapcsolatot, mert megbeszéltük Ginával hogy hív, ha felkelt. Nem is telt sok időbe, unottan kapcsolgattam a csatornák között amikor újra megszólalt a telefonom. A sikolyára szerintem a Festetics kastély szellemei (már ha vannak olyanok) örökre elköltöztek lakhelyükről. Odavolt a boldogságtól, és ha nem figyelmeztetem az időeltolódásra felhívta volna Taylort azonnal. De lebeszéltem róla, had aludjon szegény srác. Abban maradtunk, hogy megígérteti vele, hogy senkinek, és szó szerint senkinek nem említi a dolgot amíg én meg nem győzöm Robot.

Rob. Ma este érkezik, úgyhogy ha itt végeztem szépen beköltözöm a Four Season’s-be. Próbáltam róla lebeszélni Stephaniet, de nem jártam sikerrel, úgyhogy megadtam magam és még az este összepakoltam a szükséges dolgokat. Pattinson tuti, hogy kiakad, mert két hatalmas bőröndöm van. Nem mintha ez olyan sok lenne annak fényében, hogy a hónap végéig minimum maradok Louisianaban. Csodaszép állam, eddig csak szép emlékeim vannak. Bár ha nem így lenne se számítana, mert Kellan ott lesz, úgyhogy majd szerzek újakat.

- Kész – hallom meg a fodrász elégedett hangját, úgyhogy abbahagyom a merengést és a tükörbe bámulok. – Azt hiszem ez lesz az igazi. Gyönyörű vagy kislány, a barátod odalesz ha meglát.

Szemlélem magam, be kell vallanom tényleg nem rossz a látvány. Hozzáadva a ruhát és az ékszereket… már csak a bátorságomat kell összeszednem és nem lesz gond. Elkészülnek az újabb fotók, mert ugye ígéretet tettem Stephnek, aztán átfésüli a hajamat, szolidabbá teszik a sminkem és miután egyeztetjük a vasárnapi időpontot elbúcsúzom. Kéretlen kíséretemmel egyetemben hazamegyek Luca házához, a taxit el se engedem, hanem megkérem a sofőrt, hogy segítsen a csomagjaimmal és átvitetem magam a hotelbe. Elég megmondanom a nevemet már adják is a mágneskártyát. Nincs is semmi gond amíg be nem csukódik mögöttem az ajtó. Megcélzom a hálót és amikor meglátom az ágyat sokkot kapok.

Na nem…

(Rob szemszöge)

Már megint Los Angeles…

Rohanás, szemtelen fotósok, meló dögivel. És Anna.

Már az első három is azt hordozza magában, hogy ebben a pár napban egy nyugodt pillanatom ne legyen nem is beszélve az ír boszorkáról, aki ugye a „barátnőm”. Mert ő biztosan okoz majd pár érdekes percet, ebben egészen biztos vagyok. Még egy jó félóra mire leszállunk, Dean itt szunyókál mellettem, én bezzeg képtelen vagyok aludni. Az elmúlt egy hétben napi három-négy órát ha sikerült, kezdek kimerülni. Sose hittem volna, hogy életem legnehezebben eljátszható jelenetei azok lesznek amikben a szerelmemmel kell szeretkeznem. Nem segített semmi, se az, hogy a sokadik próbálkozás után Bill majd mindenkit kizavart a felvétel alatt, se az, hogy élesben azért kicsit rágyakoroltunk a dologra. Hol az volt a baja, hogy túlságosan élethűre sikerült -pedig ők nem is látták azt, ami a takaró alatt történt- és azon aggódott, hogy nem fogunk beleférni a korhatárba, hol az, hogy nagyon tartózkodóak vagyunk.

Mintha nem lenne elég munka az, hogy eltitkoljuk a stáb előtt, hogy szeretjük egymást… még ez is.

 De szerencsére vége, letudva. Bella és Edward nászútjának pikáns részei bedobozolva hét lakat alatt. Jövő héten már a harcot veszzük, az tuti könnyebben megy.

Bár abban is vannak buktatók, olyan sokan vagyunk, a szállodában már két emeletet foglalunk el. És valaki folyton van a közelünkben aki nem tudja az igazságot. Azt, hogy Kristen a szerelmem, vele osztom meg az álmaimat, az ágyamat, és Anna akire már olyan nagyon kíváncsiak valójában a haveromért van oda és viszont. Egyelőre fogalmam nincs, hogy fogjuk megoldani a dolgot, mert Kellannek már attól átszellemül az arca, hogyha valaki csak kimondja a barátnője nevét. A rohadt életbe, de bonyolult az élet.

Végre megszólal a hangosbemondó, a pilóta közli, hogy megkezdjük a leszállást. A testőröm mocorogni kezd, abban a pillanatban ahogy kinyitja a szemeit éberen néz körbe. Nem mintha itt bármi veszély is fenyegethetne, bár ha a stewardess pillantásaira gondolok amiket rám vetett… Utolsóként hagyjuk el a fedélzetet, elvileg senki se tudja, hogy ezzel a géppel érkezünk. A repülőtéren aztán megdől ez a tévhitem, mert amint kilépünk a csarnokba vagy öt fotós kezd el kattogtatni. És meglepetésemre nem csak engem, hanem az egyik oszlopnál álló magas szőke női alakot is. Amint megfordul és mosolyogni kezd felismerem, egyszerre indulunk meg egymás felé, Dean meg morog a hátam mögött, hogy neki miért nem szólt senki. Azonnal átölelem és nem csak azért, mert örülök, hogy itt van és mellette valahogy mindig kevésbé zavarnak a fotósok. Egyszerűen felvidít az, hogy látom. Káprázatosan néz ki, sportos, de mégis elegáns, és sugárzik róla a boldogság.

- Nem tudtam, hogy kijössz – súgom a hajába, miután imitáltunk egy csókot.

- Hát egy órával ezelőtt még én se – közli nevetve – unatkoztam a szállodában. És Steph szerint jó ötlet, had lássák, hogy mennyire epedünk már egymás után. Hello, Dean – üdvözli a testőrömet is, aki már előttünk áll és a tömeget pásztázza.

- Szia Anna, jó látni téged – mosolyog rá, ami tőle elég szokatlan, majd kérdőn néz rám. – Indulhatunk?

Csak bólintok, megragadom a mellettem álló zöldszemű derekát és célba veszzük a kijáratot.

- Azt hittem nem lesznek ennyien – intek fejemmel a fotósok felé, akik a taxi körül ugrálnak.

- Bocs, szerintem erről én tehetek. Egész nap a nyomomban jártak – néz rám bűntudatosan, holott nekem kéne ezt éreznem, mert miattam üldözik. – Elfelejtkeztem az elővigyázatosságról és a főbejáraton jöttem ki.

A hotelig tartó úton végig beszélgetünk, felérve csak levágódok a kanapéra. Éhes vagyok, rám férne egy zuhany, és aludni akarok.

Anna mintha csak kitalálná a gondolatomat felkapja a telefont, hogy rendel vacsorát, de sietve le is nyomja amikor meghallja, hogy Dean indulni készül.

- Ugyan már, egyél velünk, majd utána elfoglalod a szobádat – kérleli olyan hangon, hogy sejtem, valamit forgat a fejében.

- Én nem itt lakom… - kezd bele a magyarázatba a testőröm.

- Rob, miért nem itt foglaltál neki is szobát… - kapok egy szemrehányó pillantást. – Mindjárt intézkedem.

- Nem, - siet a segítségemre a megszólított. – Itt lakik a családom LA-ben, hazamegyek.

- Haza… - minimum két oktávval feljebb csúszik a hangja, aztán járatja kettőnk között a pillantását, majd csak bólint. – Akkor jó utat.

Ezzel vissza is fordul és pár másodperc múlva már sorolja, mit kérünk vacsorára, amihez így tizenegy után már kicsit későn van. Miután Dean valóban távozik, felhívva a figyelmemet arra, hogy reggel nyolcra itt van értem lehunyt szemmel pihenek. És valószínűleg el is alszom kicsit, mert a következő ami rémlik az a kopogás az ajtón. Igyekszem minél előbb belapátolni az ételt, Anna sincs beszédes kedvében, valamit töri a fejét. Amikor végzek lehúzok egy üveg ásványvizet majd kérdőn nézek rá.

- Melyik az én szobám? – Megemelkedik a szemöldöke, de némán int a kezével. – Kösz a kaját, hulla vagyok…

- Menj csak – közli, és én így is teszek. Villámgyorsa zuhanyozok le és roskadok az ágyba.

Reggel a telefonom csipogására ébredek, kipihentnek érzem magam, de egyúttal hiányérzetem is van, mert egyedül fekszem az ágyban. Aztán leesik, hogy Kris messze van tőlem, és jópár napig nem láthatom, csak telefonon tudunk érintkezni. Elvégzem a dolgom a fürdőben és a nappaliba indulok, hogy megelőzzem a testőröm kopogását, de nem sikerül. Sietve megyek az ajtóhoz, de nyöszörgést hallok és egyszerre nyomom le a kilincset és nézek hátra. A látványtól tátva marad a szám és nevetni kezdek.

(Anna szemszöge)

Mint akin átment az úthenger. Kétszer.

Kb. így érzem magam és cseppet se javít a kedélyállapotomon, hogy Rob teli szájjal vigyorog és Dean is ott mosolyog mögötte.

És én még átengedtem neki azt a hatalmas franciaágyat… hát ennyit a jó szívemről. Megbánod még ezt Pattinson, ma te alszol a kanapén…

Merthogy ma éjjel én tettem. Amikor érkezéskor felfedeztem, hogy csupán egyetlen hálószoba és egy hatalmas fekvőhely van enyhén szólva dühös lettem. Kellett fél óra és egy üveg ásványvíz, hogy józanul át tudjam gondolni a dolgokat. Arra a következtetésre jutottam, és később mikor hívtam Rob érkezése miatt ezt Steph is megerősítette, hogy furcsa lenne, ha külön „aludnánk”. Az jutott eszembe, hogy oké, akkor jobb hijján, majd Dean mellett fekszik, de ez se jött össze, mert ő meg alig értünk vissza távozott. A dolog, mármint, hogy ő megy a hálóba akkor dőlt el végérvényesen amikor vacsora után félkómásan rákérdezett melyik az ő szobája. Már érkezéskor is hulla fáradtnak tűnt, nem hívtam fel a figyelmét a nyilvánvalóra. Megvártam, amíg elvitték az edényeket, néztem egy kicsit a tv-t, és mire beértem már hason fekve hortyogott, szerencséjére alsónadrágban.

Mert azt azért nem szeretném tudni milyen a nélkül. Én is lezuhanyoztam, kihalásztam egy párnát és egy takarót mellőle és elfoglaltam ezt a kanapénak nevezett, de kínzásra tervezett bútordarabot. Alig aludtam valamit, legalább kétszer bevertem a kezem a dohányzóasztalba, egyszer lesetem, így most morcos vagyok és kialvatlan és határozottan rosszul tűrőm, hogy rajtam szórakoznak.

- Mi ilyen rohadt vicces? – mordulok fel, mire azonnal komoly arcot vág, de a szeme továbbra is vidáman csillog.  

- Miért nem mentél a szobádba? – kérdezi. – Elég furcsán mutatsz arcodon a kanapé huzatával.

A komód feletti tükörhöz lépek, valóban minden csík és minta kirajzolódik rajtam. Amikor ránézek látom, hogy a lábaimat vizslatja, majd látva az arckifejezésemet mentegetőzni kezd.

- Ott is olyan – aztán persze próbál javítani a helyzetén. – Anna komolyan nem kéne ezen aludnod, nem lehet túl kényelmes.

- Nem is az – vágom rá azonnal, majd kárörvendően folytatom. – De ne félj te is kipróbálhatod, mert ma éjjel te maradsz itt.

- Mi? Miért? – néz döbbenten.

- Rob, hány ajtót látsz ebben a helyiségben? – kérdezek rá, azonnal leseik neki mire célzok.

- De hát miért nem mondtad? A fenébe… lefele kérek egy másikat – közli mire azonnal megállítom.

- És szerinted nem lesz furcsa, hogyha közlöd, hogy olyan lakosztály kell amihez két háló tartozik?

Káromkodni kezd, én meg csak bólogatok. Ez van. Nincs idő további beszédre, Dean sürgetni kezdi, hogy késésbe vannak, úgyhogy ők távoznak én meg mivel ugye most üres megcélzom az ágyat.

A telefonomra ébredek felismerve a dallamot azonnal felkapom. Kellan az. Csodálkozik, hogy még lustálkodom, de arra hivatkozok, hogy rosszul aludtam az éjjel.

- Rob nem hagyott – morgolódik – Kris is mondta, hogy mostanában alig alszik valamit.

- Nem – közlöm azonnal. Ő jól aludt, csak éppen a helyemen. Ez utóbbit persze nem árulom el neki. Alig pár percig tudtunk csak beszélgetni, csakúgy mint tegnap, mert máris keresik. Mondjuk a közelben felhangzó „Macikám” cseppet se nyeri el a tetszésemet, se a kissé akadozó magyarázata, hogy csak egy asszisztens keres valakit. Olyan zavartnak tűnik, de nem kérdezek rá, még azt hiszi nem bízom benne. Megegyezünk, hogy este skype-on beszélünk, majd sietve elbúcsúzik. Én meg ülök a hatalmas ágy tetején és nincs semmi dolgom.

Rob nem várható mostanában, ez egészen biztos. Az órára pillantva azt is kiderítem, hogy Európába nem telefonálhatok, mert késő van. Marad tehát Wyoming. Beszélgetek mindenkivel, Inez nagyi, Shane papa, Mary egymásnak adják a telefont, de még így se tart tovább fél óránál. Rendelek valami ehetőt, majd Saraht hívom. Ő meg dolgozik, úgyhogy nem igazán ér rá, de legalább megkérem, hogy küldje át a cég legfrissebb adatait. De ez se tart tovább egy óránál. Délután három van és én unatkozom. A tartalmas ebéd adja azt az ötletet, hogy talán le kéne mozognom így átöltözök és megcélzom a medencét. Utána masszázs, szauna, újabb úszás. Kissé sajgó izmokkal, de jókedvűen megyek felfelé, legnagyobb meglepetésemre a szobánk ajtaja résnyire nyitva. Óvatosan nyitom ki, odabenn egy tetőtől talpig koszos, munkásruhába bújt alak éppen Rob táskájában matat. Halkan osonok mögé és egy hirtelen, de határozott mozdulattal földre viszem. Az öklöm pont az orra előtt fékez le, szerencsére még éppen időben.

Csak bámulok az alattam fekvő kissé riadt alakra, és nem akarom elhinni amit látok...