14. Nélküled…

(Rob szemszöge)

Kellan ki fog nyírni. Ez jár az eszembe már órák óta. Direkt a lelkemre kötötte, hogy  ne felejtsem el odaadni a dobozokat. Még azt is megmondta, hogy először a kéket és csak utána adjam neki a sárgát. Erre elfelejtettem. Délbe jutott az eszembe, Reesezel forgattunk egy jelenetet és az ő asztalán is valami ilyen volt. Siettem vissza a szállodába, szerencsére Anna nincs itt, amikor bejöttem elkiabáltam magam, de nem jelentkezett. Úgyhogy most szépen előszedem és amikor visszajön azonnal nekiadom. Aztán hirtelen fogalmam nincs hogyan de a hátamon fekszem, az orrom előtt egy ököl. Mi a fene?!

- Dean… - kiáltom el magam, remélve, hogy a testőröm kidugja az orrát a fürdőből ahova bement kezet mosni és megment ettől az elmebetegtől.

- Rob?

- Rob… - hallom egyszerre két szájból is a nevemet. Míg az első kérdő hangsúllyal szól, megmutatva, hogy a tulajdonosa nem ismert fel, utóbbi döbbenten néz, majd nevetni kezd. Kösz szépen Dean, eddig azt hittem azért fizetlek, hogy megvédj és nem azért, hogy kiröhögj…

A zöldszemű, mert most már tudom, hogy ő ül már megint a mellkasomon végre leengedi a kezét és rám borul. Hoppá.

- A fenébe Rob, hogy nézel ki? Ki bántott? – a hangjából és a tekintetéből is sugárzik az aggodalom. Óvatosan ér az arcomhoz amit nem értek, csakúgy mint a szavait. – Dean, fejezd már be és hívj egy mentőt, vagy legalább egy orvost. Miért nem védted meg?

Mi van? Aztán leesik. A smink. Anna már el is indult a fürdőbe a döbbent testőröm mellett, majd villámgyorsan visszajön kezében valami elsősegélycsomagnak tűnő dobozzal. Elégedetten figyelem a mentegetőző férfit. Ott áll előtte a nála majd egy fejjel alacsonyabb nő és dühösen szidja, hogy milyen felelőtlen, amiért engedte, hogy a kórház helyett a hotelbe jöjjek. Minduntalan beléfolytja a szót, én meg jól szórakozom. Hagyom pár percig szenvedni, elvégre kiröhögött, aztán megkönyörülök rajta.

- Anna – szólítom meg, mire felém kapja a tekintetét és azonnal iderohan.

- Ne haragudj, várj segítek – azzal lerángat egy párnát a kanapéról és a fejem alá rakja.

- Anna… - próbálkozom megint, de eredménytelenül. Olyan óvatosan töröl végig az arcom, mintha valami üvegfigurához érne, de aztán amikor megfordítja a vattapamacsot megáll a keze a levegőben. Látom a felismerés szikráját a szemében és már rántom is magam elé a karjaimat. Éppen időben, mert így a következő másodpercben zuhanó párna azt találja el.

- TE ISTENVERTE IDIÓTA, azt hittem megvertek. – És már megint püföl. – Erre csak smink… Én itt aggódom, te meg eljátszod a nagyhalált amikor semmi bajod…

- Héé, hagyd már abba – tiltakozom. Erősen déjà vu érzésem van, karácsonykor is ezt csinálta. – Dean segíts már… - kérem de ő csak ingatja a fejét. Végre befejezi, feláll és mérgesen méreget. Aztán vet mindkettőnkre egy olyan pillantást, hogy azzal embert lehetne ölni és elvonul a fürdőbe.

- Kösz, hogy megvédtél – kászálódok fel a földről.

- Egy golyótól vagy támadóan fellépő huligánoktól, esetleg őrült rajongóktól bármikor. De tőle? Nem ettem meszet, annyit te nem fizetsz. – Tátott szájjal nézek rá, aztán mind a ketten nevetésben törünk ki, de már kapjuk is a kezünket a szánk elé és aggódva hallgatózunk. Szerencsére folyik a víz a zuhanyban, remélhetőleg Anna nem hallotta meg.

- Na akkor én megyek… - lép az ajtó felé – reggel nyolcra itt vagyok. Viszlát főnök.

Látom rajta, hogy jól mulat rajtam, sőt amikor becsukódik az ajtó abból az irányból újra határozottan nevetés hangját hallom. Tanácstalanul álldogálok, leülni nem merek, mert a ruhám hála a forgatásnak tiszta mocsok. Másik fürdő ugye nincs. Jobb hijján megpróbálom az Anna által hozott eszközökkel kicsit rendbe tenni az arcom, és várom, hogy visszajöjjön.

De természetesen nem sieti el… 

(Anna szemszöge)

A francba az összes férfivel. Mi a fenének hiszik azt, hogy olyan jó buli, ha átverhetnek bennünket nőket. És én még megsajnáltam…

Az első döbbenet akkor ért, amikor megláttam az alattam fekvő koszos csavargó arcát. Elég rendesen pépé lett verve. A második meg akkor, amikor a hangját meghallva világossá vált számomra, hogy ő ott Rob. És még ki is röhögött az idiótája. Ezért még kapsz Pattinson… Dühösen állok a zuhany alatt és folyatom magamra a forró vizet abban bízva, hogy az majd elűzi a mérgemet. Jó félóra múlva lépek csak ki a hálóba egy szál törülközőben, szerencséjére nyoma sincs. Felöltözök, majd kimegyek a nappaliba. Olyan bűntudatosan tud nézni. Színész. Azt lesheted, hogy megbocsássak kispofám…

- Anna – szólít meg, én meg nem törődve vele kiveszek egy ásványvizet a minibárból. – Ezt Kellan küldi…

Azonnal megfordulok, egy dobozt tart a kezében. Egy túlságosan is ismerős dobozt. Türelmetlenül kapom ki a kezéből és nyitom fel. Üres. Forgatom jobbra, balra az alját is megnézem, de semmi. Aztán halk kuncogásszerű hang üti meg a fülemet, de mire felé nézek már komoly arcot vág.

- És ezt is… - a másodikat már gyanakodva veszem el. Súlyosabb, mint az első, felnyitom és ott vannak. Fél tucat csokimázzal bevont, mogyorókrémes mini donuts. Hmmm…

- Fánk – hallom és a látóterembe már csúszik is be egy koszos, szőrös kéz. Na még mit nem. Elmenekülök a hatótávolságából és a kanapé mögül nézek vissza rá. – Nemár, legalább egyet adjál, egész Baton Rougeból hoztam neked.

Ez a mondat megragad az agyamban.

- Akkor miért nem adtad oda tegnap este? – bűntudatosan lehajtja a fejét.

- Elfelejtettem.

- És hova lett a másik doboz tartalma? – kérdezek tovább, mire felemeli a mancsait.

- Az nem én voltam. Én így kaptam. Kellan a lelkemre kötötte, hogy először azt adjam oda, nézem meg milyen arcot vágsz… - felkapom a fejem, láthatóan már leesett neki, hogy ezt az információt nem kellett volna elkotyognia. – De komolyan, Anna… csak egyet. Olyan éhes vagyok.

Ez az istenverte jó szívem fog egyszer a sírba vinni.

Szemlélem a dobozom, aztán Rob vágyakozó arcát. Kiválasztom a legkisebbet, mert azért nem vagyok hülye, hogy a legnagyobbat adjam neki, majd felé nyújtom. Azonnal lecsap rá és nagyot harap belőle. Valóban éhes lehet, mert egy szempillantás múlva már nyoma sincs. És újra engem fixíroz. És a fánkjaimat. Na jó, ebből elég. El kell távolítanom, amíg biztonságba nem helyezem.

- Rád férne egy zuhany… - közlöm vele, mire végignéz magán. Aztán rajtam, a dobozra kulcsolódó ujjaimon és lemondóan sóhajt egyet.

- Jó – és elindul a fürdő irányába. – Mikor vacsorázunk – hallom még a hangját, és megszületik egy terv a fejemben.

- Nem sokára… - amint meghallom a víz csobogását tárcsázok, nem kell sokat várnom, pár perc múlva visszaszólnak a recepcióról, hogy sikerül asztalt foglalniuk, és másfél óra múlva várnak minket az étteremben. Hallom, hogy még mindig zuhanyozik, így villámgyorsan öltözöm át egy koktélruhába. Egy dereka köré csavart törülközőben lép ki, amikor meglát kicsit meghökken.

- Megyünk valahova? – kérdezi, én meg csak bólintok. Felkapom a sminkszereimet és megcélzom a fürdőt. Úszik az egész, óvatosan kell közlekednem, hogy el ne vágódjak. A félig behajtott ajtón át még visszaszólok, hogy öltönyt vegyen és magamban nevetek a zsörtölődésén. Valóban megteszi, persze a nyakkendő már elmarad. Belebújok a cipőmbe, keresek egy fülbevalót és késznek nyilvánítom magamat.

- Indulhatunk – közlöm vele, és csak mosolygok azon, hogy milyen világfájdalmas képet vág. A földszinten a hátsó kijáratot célzom meg, a taxi már vár ránk.

- Hova megyünk? – érdeklődik megint, de csak azért se árulom el.

(Kellan szemszöge)

Itt ülök a laptopom előtt és várom, hogy Anna végre belépjen a skype-ra. Már tíz perce meg kellett volna tennie, de semmi. A telefonjai nem válaszolnak, már mind a kettőn kerestem, de nem érem el. Az előbb már a hotelt is felhívtam, de közölték, hogy nincsenek a szobájukban. De akkor hol a jó fenében vannak?!  Aztán leesik, Rob, majd ő megmondja. Az övé is csak kicsörög, és semmi. Határozottan kezdek aggódni, idegesen dobolok az ujjaimmal az asztalon mire végre megszólal a mobilom.

- Kellan – Rob hangja olyan mintha valami pincéből szólna.

- Hol a fenébe vagytok? És Anna, ugye nincs semmi baja – kérdezem azonnal, de letorkol.

- Nincs, túlságosan is jól van… - hallgatom a panaszkodását, és végre felfogom. Ajajj, ezért még kapni fogok. Miután leraktuk, mert neki ugye sietnie kell kitör belőlem a nevetés. Ez a nő imádnivaló. Csak ne lenne olyan nagyon messzire tőlem, és még milyen sokára jön el az a pillanat, hogy magamhoz ölelhetem.

Fekszem az ágyamon, amikor meghallom a gép csippanását, azonnal odamegyek. A monitoron felfedezem a gyönyörű arcát, huncut mosoly bujkál a szája szegletében.

- Szia Cica, - üdvözlöm azonnal. – Jó volt a vacsora?

- Magnifique, évidemment. – Csicsergi. – Főleg a kagyló, ugye Rob…

A haverom a háta mögött kissé zöld fejjel bólint, de látszik rajta, hogy nem őszinte a mosolya.

- Még jó, hogy csiga volt… - Istenem, ezt az arcot ha látnák a többiek. – De nyugi, neked is tartogatok majd pár meglepetést.

- De most miért – próbálkozom, de persze hasztalan. Felemeli a szemöldökét, úgy válaszol.

- Mondjuk az üres fánkos dobozért vagy, mert tudni akartad a reakciómat? – évődik velem. Hosszú percekig beszélgetünk, a haverom közbe eltűnt az erkély felé. Olyan jó hallani a hangját, látni őt, csak ne hiányozna ilyen rohadtul. Jó tíz perc múlva aztán az angol újra előkerül, lehuppan Anna mellé, majd kérdőn néz rá, majd rám.

- Lehet egy kérésem – kivár, majd mikor látja, hogy kíváncsian bámuljuk, újra megszólal. – Beszélhetnék Krisszel?

Először nem értem mire gondol, de aztán leesik, már állok is fel, hogy elinduljak hozzá, de kopogás hallatszik. Félve gondolok arra, hogy ki állhat odakinn, de meghallva a hangját megnyugszom.

- Kellan, én vagyok az… - Kristen reménykedve áll előttem, majd befelé bámul.

- Gyere… - mutatom neki, és én is elhelyezkedek a kanapén mellette. Jó sokáig vigyorgunk így négyesben, Anna elmeséli a mai eseményeket, mi is, hogy mit csináltunk a nap folyamán. A végén hagyjuk őket kicsit kettesben beszélgetni, aztán ők is minket. Amikor eltűnik a monitorról az arca már hiányzik, de ahogy anyu szokta mondani kiskoromban, csak egyet kell aludni, és újra láthatom.

(Rob szemszöge)

Elégedetten szívom el a mai utolsó cigimet. Gyakorlatilag minden jól alakult. Igaz eleinte voltak kétségeim, mert Anna ruhája és az, hogy öltönyt kellett vennem aggódásra késztetett. Az étterem világító feliratát meglátva már kifejezetten félni kezdtem, hát még amikor odabent csak franciául társalgott a pincérrel és közölte, hogy rendelt nekem is. Nem mondom a vacsora finom volt, de jobb lett volna, ha nem árulja el, hogy csiga. Bár nem tűnt annak, vajon…

- Anna – kiáltok be a szobába, mert egy ideje a hálóban ügyködik. – Mi volt az amit ettem?

Halk kuncogás, majd kidugja a fejét.

- Nyugi, csirkemell… - hangosan fújom ki a levegőt, amire válaszul felnevet. Igazság szerint a „Les Deux” jó hely, a kiszolgálás gyors és udvarias, az árak nem túl magasak, és az csak plusz jó pont nekik, hogy távozáskor a pincérek segítettek kijutni a taxihoz, mert a fotósok persze megjelentek. Az este további része már békében telt, ahogy sejtettem a végén csak megkönyörült a haveromon és beszélt vele. Milyen ideges volt szegény amikor nem vette fel neki a telefon, én is csak titokban a mosdóba kimenve tudtam visszahívni, mert az ír boszorka csúnya pillantásokat vetett rám amikor megszólalt a telefonom és közölte, hogy vacsora alatt kapcsoljam ki. Kész talány ez a nő. Hol szelíd, mint a ma született bárány, és ábrándos szemekkel bámul maga elé, - oké ez csak azután volt, hogy elbúcsúzott Kellantől – hol meg olyan, mint egy sárkány.

Bezzeg Kris… de nem, az én általában szelíd szerelmem is ki tud kelni magából és olyankor jobb kitérni az útjából. Elnyomom a csikket és visszamegyek a nappaliba. Anna még mindig nincs sehol úgyhogy a keresésére indulok. A hálóban találok rá, éppen bástyát épít az ágy közepén.

- Te meg mit művelsz – kérdezek rá azonnal.

- Szerinted? – kérdez vissza – felhúzom a kínai nagyfal egy részletét.

- Oké, de miért itt? – nem értem.

- Megígértük nekik. Emlékezz, Kris direkt kérése volt, hogy semmi közös ágy. De mivel tudom már milyen az a rohadt kanapé, nem akarom, hogy ott aludj, úgyhogy kértem pár plusz párnát és… taadaamm.  

Bámulom, ahogy elégedetten szemléli a művét, nevetnem kell, de nem merek. Főleg, hogy eszembe jut, hogy igaza van. Felrémlik előttem a szerelmem arca nyáron amikor beszámoltam neki arról a szerencsétlen ébredésről, nem akarom azt többet látni. Hirtelen fényképezés hangja üti meg a fülemet, látom hogy telefonnal a kezében készít pár felvételt.

- Csak dokumentálom a dolgokat. Aztán majd ha személyesen is találkozunk megmutatom Kellannek. Te mire vársz? – Micsoda furfangos boszorka…

Engedelmeskedem a parancsnak én is készítek pár képet. Felváltva öltözünk át a fürdőben és bújunk az ágy két ellentétes oldalára. Szerencsére hatalmas így mindketten kényelmesen elférünk. Elégedetten rakom a fejem a párnára és szinte azon nyomban elnyom az álom.

Reggel kipihenten ébredek röviddel az órám ébresztése előtt, halkan osonok a fürdőbe, de mivel szükségem van egy zacskóra a tegnapi ruháimnak lévén azt vissza kell vinnem, mert kellék, okozok némi zajt. Mikor felöltözve a szobába lépek már nyoma sincs, a nappaliban találok rá, éppen lerakja a telefont.

- Kértem reggelit – mondja álmos hangon. – Jó reggelt.  

Majd puszit nyomva az arcomra bevonul a fürdőbe. Kicsit meglepődök a közvetlenségén, de tudom, hogy nincs jelentősége, így pár perc múlva mikor visszatér már a kaja asztalra pakolásával vagyok elfoglalva. Békésen eszegetünk, Dean így talál ránk, persze őt is leülteti, hogy tessék reggelizni. Megegyezünk, hogy ma este a hotelben maradunk, a testőröm ki is akad, amiért tegnap elmentünk, de Anna megnyugtatja, hogy biztonságba voltam, ne aggódjon.

A napom jobban telik, mint a tegnapi, csak egy jelenetet kell még rögzítenünk, utána pedig jön a fotózás Reesezel és Taijal. Szerencsére az elefánt most is barátságosan viselkedik, de így is hat körül jár az idő amikor a szobánkba lépek. Annának nyoma sincs, de a háló ajtaja zárva. Zeneszót hallok, és már készülök benyitni, de egy határozott mozdulattal nyomja vissza az ajtót, majd kikiabál, hogy várjak kicsit. A zene elhallgat, beszél valakihez, majd a haverom hangját hallom. Jó öt percbe is beletelik mire előkerül. Mintha zavarba lenne, és ezt az is megerősíti, hogy a kérdésemre, hogy mit művelt odabenn fülig vörösödik.

De aztán persze hamar visszatér minden a rendes kerékvágásba, átveszi az irányítást, zuhanyozni küld, vacsorát rendel. Jól elvagyunk, a kanapén fekve tévét nézünk, valószínűleg el is szunyókálok kicsit, arra riadok fel, hogy valami csiklandozza az orromat. Lassan térek csak magamhoz annyira, hogy ki tudjam nyitni a szemeimet. Odakinn sötét van, a tévében halkan valami hírműsor megy, Anna mellettem alszik a kibomlott haja piszkált. Figyelem egy pár percig, értem már Kellan miért szeretett bele. Talán, ha előbb megismerem, mint Krist én is többet éreznék iránta, de nekem ő a tökéletes nő, a zöldszemű meg olyan mintha a testvérem lenne. Tényleg, a nővéreim ugyanolyan bosszantóak tudnak lenni, mint ő.

Még soha nem tűnt ennyire ártatlannak és védtelennek. Persze nincs szívem itt hagyni, úgyhogy nekidurálom magam és próbálom ölben a hálóba cipelni. Jól jön, hogy az utóbbi időben sokat látogattam az edzőtermet, na nem önszántamból, muszáj volt. Ugyanis annak ellenére, hogy milyen vékony van súlya. Sikerül biztonságosan leraknom, de a következő pillanatban váratlan dolog történik…

(Anna szemszöge)

Olyan szépet álmodtam. A kedvesem itt van mellettem, érzem a körém fonódó karjait, a szívdobogását a mellkasán. Hallom, ahogy az erőlködéstől kicsit nehezebben veszi a levegőt. A nyaka köré fonom a karjaimat és meg akarom csókolni. De elhúzódik. Mi van?

Csak résnyire nyitom ki a szememet, de az éjjeli lámpa gyenge fényénél is felfedezem, hogy aki éppen lerakott az ágyra az bizony nem Kellan.

- Rob, mi a fenét művelsz – tolom el magamtól azonnal, mire sértődött képet vág.

- Nem akartam, hogy a kanapén aludj már megint, úgyhogy behoztalak.

A magyarázat logikus, rögtön el is szégyellem magam, a mai nap folyamán már nem először.

Jól végig gondolva okozok neki érdekes perceket.

Mondhat amit akar, azért a tegnapi francia vacsora neki is tetszett. Reggel amikor megláttam már nem úgy nézett ki, mint az a bizonyos mosott …, és miután a bendőjét is megtömte a ráncok is kisimultak a homlokán.

Én ma is édes semmittevéssel töltöttem a napot, egy csomót telefonáltam, most is lementem úszni és masszázsra, ebéd gyanánt bekaptam egy salátát és unatkoztam. Nem vagyok hozzászokva ehhez, de se a tévé, se az olvasás, de még a laptopom se kötött le. Elég korán feljöttem és úgy döntöttem egy forró fürdő majd ellazít. Éppen felöltöztem amikor megszólalt a telefonom, boldogan ugrottam érte, mert már messziről hallottam, hogy Kellan keres. Zavartalanul beszélgettünk, először mobilon, aztán skype-on. Olyan jó volt látni a csillogó szemei, a kis gödröcskéket az arcán, a huncuttan mosolygó száját.

Esküszöm ő kezdte… a kis elejtett célzásai egészen feltüzeltek, annyira hiányzott, nincs mit kertelni megkívántam. A monitoron keresztül. Igen, most már határozottan emlékszem valóban ő kezdte, mert levette a pólóját, hogy melege van, és ott ült előttem egy szál trikóban. Sajnos a testének alsó része már nem fért bele a képbe, de mivel volt alkalmam tanulmányozni már párszor, pontosan magam elé tudtam és tudom még most is idézni. Válaszul én is megszabadultam az ingemtől, aztán a sóhaját hallva egyszer csak azt vettem észre, hogy neki táncolok. És vetkőzöm… Ő meg hol nevet, hol bíztat, hol vágyakozva sóhajtozik.

Nem tudom meddig folytattuk volna, mert már csak a bugyi volt rajtam és éppen a melltartómtól készültem megszabadulni amikor meghallottam Rob hangját a nappaliból. Szerencsére még idejében elértem az ajtót és visszavertem a támadást.

Kellan és én is zavarba jöttünk kicsit, na nem a vetkőzéstől, hanem, hogy ennek majdnem más is tanúja lett. Gyorsan elbúcsúztunk, és akkor szégyelltem el magam először.

És most, hogy összekevertem Robot a kedvesemmel másodszor. Még jó, hogy már csupán a holnapi napot és éjjelt kell kibírnom nélküle és kb. harminchat óra múlva vele lehetek.

Reggel kipihenten ébredek, mellőlem halk szuszogás hallatszik, majd egyszercsak elhallgat. Azon tűnődöm, hogy ma valami fontos vár rám. De mi?

Aztán leesik, vasárnap reggel van, este lesz az az átkozott díjátadó amitől még mindig kiráz a hideg. Ijedten ülök fel, mire egy hang megszólal mellettem.

- Megcsípett valami? – Rob vigyorogva bámul, én meg visszaroskadok a párnára. – Anna valami baj van?

Most már aggódni látszik, én meg megosztom vele, hogy mi a bajom. Az ágyban egymás felé fordulva beszélgetünk, ő se rajong nálam jobban az egészért, de már elfogadta, hogy a színészség nem csupán a forgatásból áll, néha muszáj kicsit mutogatnia magát és megjelennie ilyen rendezvényeken is.  

(Kellan szemszöge)

Könyörgöm mi a fenét csináljak még, hogy ez az ostoba nőszemély aki piócaként tapad rám leszakadjon rólam?!

Vasárnap reggel van, ma a rendes napi edzésen kívül semmi dolgom nincs, ő meg képes volt hét órakor bekopogni az ajtómon. Itt ülök néma csendben és úgy teszek, mintha már nem lennék a szobámban. Elővigyázatosan már a telefonomat is lehalkítottam, mert tuti, hogy az lesz a következő lépése. Pedig esküszöm én mindent elkövetek, hogy kiábránduljon belőlem, de hasztalan. Eleinte próbáltam kedvesen hárítani a kávét ami hozott, kitértem a simogató ujjai elől amik valahogy mindig a kezemen kötöttek ki. Meséltem neki a barátnőmről, aki gyönyörű és féltékeny, és akit nagyon szeretek. De nem használt. Mintha nem is hallotta volna meg amit mondtam. Még Asht, Nikkit és Kristent is megkértem, sőt könyörögtem nekik, hogy szabadítsanak meg tőle. Ők először szimplán kiröhögtek, de aztán más módszerhez folyamodtam. Elég volt megemlítenem, hogy Anna milyen szomorú lesz, ha meglátja, hogy egy másik nő kerülget és rögtön bedobták magukat.

Pedig én nem ettől tartok. Remélem, hogy bízik bennem és nem érti félre a dolgot attól viszont félek kicsit, hogy miután megtudja az igazságot kitör belőle a vadmacska. Márpedig az igencsak valószínű. Oké azt imádom, amikor az ágyban kamatoztatja ezt a tulajdonságát, sőt az tegnap kis sztriptíz -amit a laptop előtt levágott- ellen se volt kifogásom, de nem akarom, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljön egy ilyen hülyeség miatt.

- Kellan, macikám… - Isten az égben, könyörülj meg rajtam. Múltkor is így szólított, alig tudtam kimagyarázni a dolgot a kedvesemnek, arról nem is beszélve, hogy a srácok azóta is ezzel ugratnak.

Hirtelen hangokat hallok, a lehető leghalkabban osonok az ajtóhoz és hallgatózom. Távozó léptek, csak azt tudnák kié.

- Kellan – kopog be Jay. – Csak én vagyok kinyithatod, elment…

Azonnal feltépem az ajtót, és valóban csak egyedül vigyorog az ajtó másik oldalán. Azonnal berángatom, sose lehet tudni.

- Haver esküszöm olyan vagy, mint egy kisfiú az első nap az oviban – van pofája kiröhögni.

- Szállj le rólam… - vágok vissza, majd végigdobom magam az ágyon.

- Jól van na, csak magammal akartalak hívni, de nem erőszak – azonnal felülök.

- Hova mész? – kérdezem.

- Kellyhez. Csak előtte letudom az edzést. De nem erőszak – hát naná, hogy kapok az alkalmon. A nővére csodásan főz, a férje tök jó fej, és ha jól emlékszem van egy kisfiúk, legalább tanulok valamit a gyerekekről. Arról nem is beszélve, hogy így legalább estig nyugtom lesz. Egy perc alatt bedobálom a szükséges dolgokat a táskámba, másfél óra alatt letudjuk az edzést és a zuhanyozást és irány Pasadena. Jay már előzőleg bérelt egy kocsit, odafele ő vezet, és dél előtt pár perccel be is gördülünk a kertváros egyik takaros kis háza elé. Odabentről kutyaugatás és gyerekhangok hallatszanak. Nagyszerű, így legalább gyorsan telik az idő és hamarabb eljön a holnap. És vele együtt Anna…