Sziasztok!

Ez most megint egy olyan bejegyzés, aminek sejtésem szerint nem fogtok örülni. Mert a rövid kis mondandóm végét nem követi majd új fejezet.

Először az okok: be kell látnom túlvállaltam magam. Két helyen dolgozom, mert a hotelen kívül most alkalmanként kisegítek a páromnál. (Ő, mint már írtam szakács és nyaranta egy büfét vezet a vízparton.) Ott a házimunka, a rohangálás hetente többször különböző ellenőrző vizsgálatokra, mert azokról még nem mondhatok le. Tudom mások is ezt csinálják sőt legtöbben még gyereket nevelnek, napi szinten főznek stb. irigylem is őket az energiájukért, de nekem ez nem megy. Esténként fáradt vagyok, vagy ha mégse akkor meg egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Tisztában  vagyok azzal, hogy nem egy irodalmi művet vártok tőlem, de ha elégedetlen vagyok a végeredménnyel, ami mostanában sokszor előfordul akkor megette a fene. A most következő fejezetet harmadszor írom át, de még mindig alkalmatlannak tartom arra, hogy elétek tárjam. Próbálkozom, de amikor már dühösen bámulom a monitort, akkor annak nincs értelme. Nem mondom, hogy abbahagyom, egyrészt nem szokásom feladni, másrészt rengeteg ötletem van a szereplők sorsának alakulásáról, csak valami miatt képtelen vagyok megfogalmazni azt ami megszületett a fejemben.

Nem szeretek ígérgetni. Úgyhogy most szépen leveszem azt a kis címkét amin a friss megjelenése található, mert úgyse tudom betartani. Bízom benne, hogy mivel a héten hosszú hétvégém lesz és több szabadnapom egybe, sikerül visszatalálnom a helyes útra. A próbálkozással nem lesz hiba, mert a sikertelen kísérletek ellenére vágyom arra, hogy írhassak.
Tudom, hogy az utóbbi időben elég sokszor voltak gondok, hol nem értem haza időben, hol nem tudtam belépni, ezekről nem tehettem. Erről most valamelyest igen, de igyekszem kiküszöbölni. Amint tudom jelentkezem, semmiképpen se hagyom abba, de türelmet kérek.

Sokadszorra is.

Dicta