35. Másnap(osság)...

(Anna szemszöge)

Mi a franc ez a hatalmas ricsaj?

Próbálok erőt venni magamon és kinyitni a szemem, de mikor sikerül sietve csukom le újra. Olyan nagyon világos van. Valaki kapcsolja már le azt az átkozott villanyt. És honnan jön ez a förtelmes hangzavar?! És miért fáj ennyire a fejem? És egyáltalán hol is vagyok?

Annyi kérdés, de én egyre se tudom a választ. Próbálok keresni valami támpontot a fejemben, de sehogy se jön össze a dolog.

A zaj hirtelen marad abba, én pedig megnyugszom, oké, csend van. Akkor talán alszom még egy kicsit. De nem jön össze. 

- Nem, nem. Tessék felébredni. Tudom, hogy magadnál vagy, láttam, hogy kinyitottad a szemed… - ismerős hang, kedvesnek tűnik annak ellenére, hogy nem akar békén hagyni. Vajon ki lehet? – Cica, ne csináld ezt, mindjárt dél, tényleg fel kéne kelnünk.

Hmm, ezek szerint jóban vagyunk, és az éjszakát is együtt töltöttük. Tapogatózom kicsit.

Igen határozottan meztelen vagyok. És a testemet is átjárja az a kellemes zsibbadtság, ami csak egy átszeretkezett éjszaka után szokott jelentkezni. Próbálok erőt venni magamon és újra kinyitni a szememet, hát elég nagy nehézségembe kerül, de végül összejön. Egy ismerősnek tűnő kék szempár az első amit meglátok. Leltárt készítek, hosszú szempillák, kissé megemelt szemöldök, csókolnivaló ajkak, amelyek most mosolyogni kezdenek. Édes gödröcskék…

…gödröcskék. Kellan!!!

Istenem, hogy a büdös életbe felejtkezhettem el róla egy pillanatig is.

Szemlátomást jól szórakozik rajtam, én meg próbálok magyarázatot találni arra a kábulatra, ami a fejemet uralja.

Az este, -igen az tegnap lehetett- szórakozni mentünk. Rémlik valami koncert… aha, Jayék játszottak. Aztán egy bár. Táncoltunk, iszogattunk. Még az is megvan, hogy elindultunk egy másik helyre, ahol isteni Bronxot kevertek. És itt vége a történetnek.

De miért nem emlékszem többre?

- Mi történt az éjjel? – kérdezem, de elég kimondanom az első két szót és a leheletemből áradó förtelmes alkoholszag magyarázatot ad mindenre. Atya ég! Próbálom takarni magam és előszedni még pár információt, de nem nagyon megy.

- Semmi különös - mondja, de közben ádázul vigyorog. – Jól éreztük magunkat.

- Mennyit ittam? – érdeklődöm tovább.

- Eleget. – Na, ettől féltem. Egyetemista korom óta nem ébredtem ilyen fejfájással. Ez most sokkal rosszabb, mint a nyáron Tenerifén, vagy éppen szeptemberben Vegasban. De akkor legalább tudtam mi történt velem. De most? Semmi!

- Csináltam valami… - most ezt hogyan fejezzem ki finoman – megbotránkoztatót?

Igen, ez egy jó szó. Kellan úgy tesz, mintha erősen gondolkodna, szemmel láthatóan jól mulat rajtam, és csak sokára felel. És akkor se ad egyenes választ.

- Nem emlékszel semmire? – Szerinted, ha emlékeznék, akkor rákérdeznék?!

Csak sóhajtok egyet és megrázom a fejem, de ez nagyon rossz ötlet volt, mert hirtelen minden forogni kezd körülöttem. Gyorsan újra behunyom a szememet és próbálom leküzdeni a feltörő hányingeremet. Beletelik egy kis időbe mire sikerül, látom, hogy aggódva figyel, és közben egy pohár vizet nyújt felém. Persze, majd megiszom, aha… akkor aztán tuti kidobom a taccsot.

Felfedezem a másik kezét, amiben egy apró fehér bogyó van.

- Mond, hogy aszpirin – nézek rá reménykedve, és már nyúlok is a tablettáért.

- Aszpirin – ismétli meg most már nevetve. Nem várom meg, hogy ezt most azért teszi mert felszólítottam rá, vagy mert valóban az volt a kezében, egyszerűen a számba dobom és lenyelem. A vízre még mindig rá se merek nézni, helyette inkább becsukom a szememet. Kis hijján sikerül is visszaaludnom, de amikor megérzem a leheletét, ami az enyémmel ellentétben nagyon is friss, kénytelen vagyok feladni a harcot és felkelni. Amit nehezményez, de ez van. Még csak az kéne, hogy megcsókoljon, amikor ilyen ramaty állapotban vagyok.

Lassú, óvatos léptekkel jutok el a fürdőszobáig, elsőként szemrevételezem a károkat a tükörben.

Te jó szagú Úr Isten!

A helyzet sokkal, de sokkal rosszabb, mint amire számítottam.

Az, hogy a hajam ezerfelé áll, és szerintem egy óráig se tudom majd kibontani, egy dolog. De a karikák a szemem alatt, na azok aztán valamik. Kell egy kis idő, mire felfogom, hogy azok a hatalmas foltok az elkenődött szemfestékemből adódnak. Próbálom mérlegelni mi legyen az első lépés, a fogmosás tűnik a legsürgősebbnek. Utána megszabadulok a kontaktlencséktől, majd jöhet a sminklemosó, és egy frissítő pakolás, biztos, ami biztos.

A zuhanyzó alatt majd negyed órát állok, egyszerűen nincs erőm megmozdulni. Ahogy lassan elkenem a tusfürdőt egy érdekes dolgot találok magamon. Egy fogsor lenyomatát a karomon.

De hogy kerülhetett oda? És kié lehet?

Töröm a fejem, erősen összpontosítok, hogy meglegyen a megoldás. Aztán beugrik.

- Kellan ez nem gondolhatod komolyan – sóhajtok fel, és próbálom eltávolítani a kezét a nadrágomból.

- Miért nem Cica? – suttogja a fülembe, és nemhogy ki nem húzza onnan az ujjait, de még mélyebbre nyúl.

- Oh – nyögök fel, és amint megérzem a simogatását a legérzékenyebb pontomon elszáll minden tiltakozásom. Többre vágyom. Sokkal többre.

- Látod, én mondtam, hogy ne ellenkezz – duruzsol tovább. – Egész este kínoztál, ideje, hogy visszaadjak én is egy kicsit.

- Én nem… – ellenkezem, de a másik keze a topom alá csúszik és rámarkol a mellemre. 

- De igen – vágja rá azonnal. – Kínoztál, az őrület szélére kergettél.

- Hagyd abba, kérlek – nyöszörgök, mert a gyönyörtől, amit érzek már csak ennyi telik tőlem. – Oké, menjünk vissza a hotelbe.

- Már késő, csak élvezd. – hallom a hangját, és rá kell jönnöm, igaza van. Abban a pillanatban, ahogy kimondja, a nyelvét a fülembe dugja az ujja pedig elmerül bennem. Én pedig tudom, hogy innen már nincs visszaút. Annyi időm van csak, hogy a karomat, amin addig támaszkodtam a szám elé kapjam, és jobb hijján abba harapok bele, nehogy mások is meghallják amint éppen elönt a földöntúli gyönyör.

Én nem vagyok normális. De komolyan.

Na nem mintha ő az lenne. Könyörgöm a bár galériájában álltunk, a korlátnak támaszkodva. És ha valaki felnéz?

Annyira belemerülök a visszaemlékezésbe, hogy már másodszor mosom meg a hajam. Hosszan öblítem le, eltávolítom a maszkomat, aztán mosakodni kezdek. A térdemen furcsa bemélyedéseket veszek észre, mintha valamin térdepeltem volna.

- Cica ezt ne – próbálkozik, de mind a hangja, mind a keze, ami próbál megakadályozni abban, hogy kibontsam a sliccét elég erőtlennek tűnik.

- Micsodát? – kérdezek vissza, de az ujjaim már elérték a céljukat.

- Anna, itt nem kéne, bárki erre jöhet… - mondja panaszosan, mintha én nem tudnám.

- Ugyan már Honey, ne légy ilyen prűd. Ugye nem akarod azt mondani, hogy eddig mindig csak zárt helyen szeretkeztél.

- Nem, neeem – felkuncogok azon, ahogy felnyög, mert pont a második nemmel egyszerre tüntettem el a férfiasságát a számban.- Jó, most azonnal menjünk vissza a hotelbe…

Ez volt az utolsó mondata, mert természetesen elértem amit akartam.

Ha neki szabad, nekem miért ne lehetne gyönyörhöz juttatnom?

Anna Gádor-Mc’Gee te nem vagy normális!    

Egy parkban térdepeltél jópár percig.

Egy parkban, ami kb. 5 méterre volt a járdától. Ahol emberek jöttek-mentek.

Ahol bárki megláthatott volna benneteket. Vagy éppen, ha Kellant felismerik lefényképezhetett volna. Na, abból aztán lett volna egy címlap…

Próbálom összeszedni magam, az emlékezés perverz módon felizgatott. De most nem szabad erre gondolnom. Össze kell szednem magam.

 Mit gondolhat most rólam? Hogy a fenébe fogok a szemébe nézni?

Bár rémlik, hogy ő se volt túl józan. Határozottan emlékszem, hogy mindketten dülöngéltünk kicsit.

Igen, megvan. Miután a bárban sikeresen a mennyországba juttatott igyekeztünk rendbe szedni magunkat. Én egy zsebkendő segítségével, ő meg… Atya világ. Na jó, azt, hogy az ő ujjai hogyan lettek letisztogatva, inkább nem is akarom felidézni.

Az megvan, hogy lehúztunk egy-egy italt a roskadásig megrakott asztalról, hosszan csókolóztunk, de valakik megjelentek. Az ő arcuk a homályba veszik, de nem is baj. Aztán Kellan közölte, hogy mi most indulunk.

Arra is emlékszem, hogy az utcára lépve sehogy se találtunk taxit, ezért gyalogolni kezdtünk. Nem haladhattunk túl gyorsan, mert csókok tucatjai rémlenek. Meg egy üveg pezsgő ami a kezében volt. A park. Na, hogy oda miképpen kerültünk az rejtély, de nem a rendeltetésének megfelelően használtuk az már egyszer biztos.

Soha többé nem iszom. Ennyit legalábbis.

Kilépve a zuhanyzóból már egy fokkal jobban érzem magam. Próbálok kizárni minden az éjszakánkra vonatkozó gondolatot a fejemből. Kifésülöm a hajamat, egy kis korrektort kenek a kényesebb helyekre, újra megmosom a fogam, mert a leheletem még mindig nem az igazi. Már nem húzhatom tovább a dolgot, lesz ami lesz, kilépek a fürdőből.

Jobb minél előbb túlesni ezen a kínos beszélgetésen, ami az éjszakai események tisztázását illeti. Végülis nem történt semmi eget rengető, szeretjük egymást, ennyi kis pajzánság belefér.

De amint meglátom, hogy mi és főleg milyen állapotban hever a fotelben rájövök, hogy vannak még homályos foltok az emlékezetemben. Vagy inkább homályos fekete lyukak…   

(Kellan szemszöge)

Amióta felébredtem nem tudom letörölni a vigyort az arcomról. Pár percig csak ülök elégedetten és nézem a mellettem fekvőt. Békésen szuszog, de bennem még élénken él az éjszakánk minden részlete. És a hajnalunké is. Még soha nem láttam ennyire tüzesnek, bár szerencsére a vadságának legnagyobb részt csak én voltam szemtanúja.

A bestia. Legalább másfél órán át játszott velem. Nem tudtam mire vélni a dolgot, egyszerre volt tartózkodó és csábító. Aztán a rejtély megfejtéséhez az olasz segített.

- Miben fogadtatok? – hajol hozzám Luca, miközben a lányokat figyeljük a galériáról. Ők a bárpultnál állnak és éppen valami koktélt raknak eléjük.

- Miből gondolod, hogy fogadtunk? – kérdezek vissza.

- Kellan ismerem. Keresi a gyenge pontjaidat, bár szerintem már meg is találta.

Megemelem a szemöldököm, mire folytatja.

- Szex. Láttam már milyen az amikor valakit az ujja köré akar csavarni, és valljuk be, veled nincs nehéz dolga.

Ezen elgondolkozom kicsit, és hamar rájövök, igaza lehet. Amióta felugrott és elmenekült ezt csinálja. Óh, nagyon is észrevettem, hogy a top apróbbnak tűnik, hogy kis hijján látni a rátetovált pillangó szárnyának felső részét. Hogy a tánca egyre erotikusabb. És a pillantása… És akkor még nem említettem, hogy folyton felbukkan, hozzám bújik, megcsókol, végigsimít rajtam, majd eltűnik újra.  Na nem megy messze, csak kartávolságnyira. Olyan, mint egy pajkos kis kobold, képtelenség elkapni.

Igaz, beletelt egy kis időbe mire sikerült kicseleznem, de végül a galérián elkaptam. Eleinte persze tiltakozott, én se terveztem el előre semmit, csak már nem bírtam tovább, hozzá kellett érnem. Azok az édes nyögdécselések, és már attól majdnem elmentem, hogy megéreztem a belső rángásait. Szerencsére innentől kezdve már nem tiltakozott, én meg főleg nem. A biztonság kedvéért azonnal vettem a kabátomat, így is eléggé vigyorogtak rajtunk a többiek, még csak az kellett volna, hogy felfedezzék miért olyan sürgős távoznunk.

Bár úgyis sejtették.

Mennyit ittunk… hazafelé még arra is rávett, hogy egy éjjel-nappalinál megállítsam a taxit, mert az első üveg pezsgőnk elfogyott.

Jaj, kár volt emlegetnem az ivást, máris sürgősen szükségem van a mosdóra. Óvatosan bújok ki mellőle, nem akarom felriasztani.

Hamár idáig eljöttem rendbe szedem magam, mivel tudom, hogy szereti, ha sima az arcom még meg is megborotválkozom és csak utána megyek vissza. Egyszer mintha telefoncsörgést hallanék, de mire a szobába lépek csend van. Egy, a függönyök között beszökő fénysugár pont az ágyra esik, én pedig hosszan gyönyörködöm benne. Már a hátán fekszik, néha meg-megremeg a szempillája, ébredezik. Aminek őszintén szólva örülök. Olyan régen érhettem már hozzá és hallhattam a hangját.

De most is jó darabig várnom kell rá. Először nem értem a furcsa viselkedését, nem engedi, hogy megcsókoljam, és ködös tekintettel bámul rám. Aztán a jelekből rájövök.

Másnapos.

Próbálok nem felnevetni, mert ő még ezt is hihetetlen bájjal csinálja. A segítségére sietek, amiért hálás is, és lassan de biztosan az is kiderül, hogy nem emlékszik semmire.

És ez tetszik, nagyon is. El is határozom, hogy rájátszok kicsit a dologra.

 

Amíg a fürdőben szöszmötöl, megjegyzem hihetetlen hosszú ideig, próbálok egy kis rendet tenni. A szobánk elég ramaty állapotban van, úgyhogy a végén úgy döntök oké, amíg elmegyünk enni, -mert így fél egy tájékában már igencsak ideje lenne-, kérek egy takarítást. Már felöltözve várom, és ezt rögtön meg is bánom, mert ő meztelenül lép ki a fürdőből. Frissnek és üdének tűnik, a citrusillat azonnal átjárja a helyiséget, és eszembe jut, hogy talán mégse olyan sürgős az evés. Mivel pont őt figyelem rögtön észreveszem, hogy a szemei hatalmasra tágulnak, az egyik összedobált ruhakupacra bámul, majd rám, és már bánom, hogy nem pakoltam el mindent.

De a mondatából kiderül, hogy nem a rendetlenség zavarja.

- Kellan, ugye nem…

- Mi nem? – kérdezek vissza.

- Mond, hogy nem szeretkeztünk januárban, éjjel, egy Baton Rouge-i parkban…

Jól meg kell gondolnom a választ. Végülis szó szerint nem szeretkeztünk. Oké, nekem jó volt. Ez tény és való, hiába tiltakoztam, -kb. egy másodpercig- azok az édes ajkai elfeledtették velem minden aggályomat és a mennyekbe repítettek. Utána leroskadtam a padra, ő az ölembe helyezkedett, és csak ültünk egy darabig. De persze ott is mocorogni kezdett, bennem meg újra feltámadt a vágy. És nem tiltakozott. Sőt már én se. Elvette az eszemet a csókjaival, és ha nem halljuk meg annak a pár suhancnak a közeledtét valószínűleg beteljesül a vágyunk. Így viszont villámgyorsan rángattuk helyre a ruháinkat és indultunk el újra taxit fogni.

- Nem. – Jelentem ki határozottan, mert még mindig a válaszomra vár. – Nem szeretkeztünk a parkban.

Látványosan kifújja a levegőt, én pedig nehezen tudom kizárni azt a tényt, hogy még mindig meztelen.

- Nem vagy éhes? – kérdezem, de az ahogy válaszul rám néz elég, nem kell mondania semmit. Furcsa, hogy most gyengének tűnik, amennyire látom ez nem csak nekem újdonság. A szekrényhez lépve öltözni kezd, csak egy bugyi, kényelmes nadrág és az egyik pólóm. Aztán leül az ágyra és kérdőn néz rám.

- Szóval? Mit műveltem az éjjel?

(Anna szemszöge)

Amint meglátom az egyik fotelbe dobott kabátomat szörnyű gyanú kerít hatalmába. A háta csupa kosz. A következő, amit felfedezek az a parókámba akadt falevelek.

Ugye nem… Rákérdezek, ő állítja, hogy nem szeretkeztünk, de nekem mintha rémlene valami olyan, hogy egy fa törzsének szorít, őrült szenvedéllyel csókol és a keze illetlen helyeken kóborol. Meg az enyém is. Próbálok lehiggadni, gyorsan kapok magamra pár ruhadarabot. Az ebédre, sőt az evésre utaló bármilyen mondatot csípőből elutasítok, a gyomrom még mindig háborog.

Utálom a bizonytalanságot. Annál minden jobb. Meg kell tudnom az igazságot.

Úgyhogy letelepedek az ágyra, mutatom neki, hogy jöjjön ő is. És faggatni kezdem. Persze azonnal visszakérdez.

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre – vágom rá azonnal. – Mit csináltam, kibe kötöttem bele, hol estem neked… mindent tudni akarok.

Hallgat, látom, hogy próbál komoly képet vágni, de nem igazán sikerül neki.

- Szóval – türelmetlenkedek. – Mit műveltem?

- Semmi…

- Ne merészeld azt mondani, hogy semmi különöset – emelem meg a hangom. Ha hamarosan nem kapok valami konkrét választ ki fog törni rajtam a hiszti és akkor itt kő kövön nem marad. – Kellan nem ez volt az első eset, hogy kicsit többet ittam a kelleténél. Tudom milyen vagyok ilyenkor. Kibe kötöttem bele?

Tartok a válaszától, ha magam lettem volna semmi gond, de ha rá szégyent hoztam az nagyon gáz. És ki is derül, hogy felül múltam minden elképzelésemet.

- Először a két srácba a parkban. Oké megérdemelték, elég bunkók voltak. Bár a végén már szinte sajnáltam őket azért amit tőled kaptak. Aztán következtek a lányok a járdán…

- Lányok? – eddig az nem volt szokásom. Általában nálam nagyobb kétajtós szekrényekkel szoktam veszekedni. Bár egy eset kivételével mindig visszafogtak. Annál az egynél meg lett egy szép kis monoklim a pofontól amit kaptam, igaz a srácnak eltört az orra. Végülis én nyertem. Hirtelen leesik, hogy kicsit elméláztam, úgyhogy próbálok visszatérni az eredeti problémához. – Miért?

- Fotózkodni akartak – feleli. – Velem.

- Megtámadtam a rajongóidat? – Ez sokkal rosszabb, mint gondoltam.

- Neeem. Először kedves voltál velük, csak aztán… - na mi lesz már, mindent harapófogóval kell kihúznom belőle? – aztán megpusziltak, amit nem vettél jónéven.

Nagyszerű, szóval féltékenykedtem. Még ez is. És én szoktam rendre utasítani, ha ő azt teszi. Ügyes vagy Anna.

- Aztán következett a taxisofőr, majd a boltos…

- Boltos? – vágok közbe. Hogy a jó fenébe kerültünk mi egy boltba?

- Igen, elfogyott a pezsgőnk, úgyhogy megálltunk egy éjjel-nappalinál.

- És miért…  

- Szegény ember azt merte mondani, hogy nincs eper.

Tessék?!

- Te meg közölted vele, hogy akkor sürgősen szerezzen valahonnan, mert te azt akarsz enni a hasamról.

A kezembe temetem az arcomat. Mi jöhet még?

- A portással viszont kedves voltál. Túlságosan is – morogja az orra alatt, de meghallom.

- Mármint?

- Ölelgetni kezdted és közölted vele, hogy Baton Rouge egy gyönyörű város. Louisianaban mindenki nagyon kedves, és én vagyok életed szerelme. Fennhangon dicsérted a teljesítőképességemet és a technikámat és mindenáron be akartad mutatni neki a Tábornokot.

Nézek rá, érzem, hogy az arcom pipacsvörös, kapkodok a levegő után és azon töröm a fejem, hova bújjak el szégyenemben.

Aztán egy pillanatra kiesik a szerepéből és a szája gyanúsan megrándul. Próbálok nagyon összpontosítani, ez gyanús nekem.

- De ugye nem tettem meg? – próbálkozom és nem bírja tovább. Kitör belőle, a hasát fogja, úgy nevet.

A gazember. Átvert.

- Kellan Lutz, te hazudsz. Egy szavadat se hiszem el. Semmit…

Próbálok felkelni, de megragadja a derekamat és maga alá gyűr.

- Ugyan már Cica – duruzsol azon a hangján amitől minden idegszálam reszketni kezd. És mintha ez nem lenne elég megcsókol. Hosszú percekig kényezteti az ajkaimat, a nyelveink önálló életet élnek és csak azért hagyjuk abba, mert kopognak.

- Ne nyissuk ki – súgja halkan, de már az ágy mellett állok.

- De igen. Csak azért is. És ezt még visszakapod, nem szép dolog átverni a másnapos embert. És ilyen csúnya dolgokat kitalálni…

- Héé, csak a végén túloztam egy kicsit – méltatlankodik. – Csak az utolsó mondatot raktam hozzá én.

- Biztos? – kérdezem, mire megragad és megint megcsókol.

- Igen Cica, holtbiztos. – Most komolynak tűnik, hiszek neki. Valaki újra megveri az ajtót, ezúttal kicsit vehemensebben, úgyhogy megint elindulok. – Ja, és a legjobbat még el se mondtam, hajnalban felébresztetted Robékat…

Döbbenten nézek vissza miközben már az ajtót is nyitom. Aztán visszafordulok, hogy megnézzem ki áll ott. Pont az emlegetett.

Hogy is van a mondás. Emlegetett szamár mindig megjelenik. Minél hamarabb, annál…

(Kellan szemszöge)

Meglepődve hallgatom, hogy nem ez az első eset, hogy kicsit elengedi magát. Ez olyan furcsa tőle, mert amióta csak ismerem mindig szigorúan tartotta magát. Még Mexicoban is volt ereje elhúzódni tőlem, pedig azok a koktélok gyilkos erejűek voltak. Próbálok felidézni mindent, igazság szerint nem is értem, hogyhogy nem emlékszik. Az éjjel nem látszott rajta, hogy részeg lenne. Felszabadultabb volt, mint máskor, de bizonyos dolgokban határozott. Például a két srácot valóban elküldte a jó fenébe, még megszólalni se tudtak, mert csak mondta nekik a magáét amiért megjegyzést mertek tenni. Rám. 

A rajongók úgymond ragaszkodását már megszoktam, de Anna féltékenykedése újdonságként hatott. Jobban belegondolva egész este csúnya pillantásokat vetett mindenkire aki a közelembe merészkedett.

- Ha még egyszer meglátlak Kellan közelében azt nagyon megbánod – kiabált kifelé, én meg az utolsó pillanatban kaptam el a derekát, mert a mozgó taxiból akart kiugrani, hogy átrendezze a csaj frizuráját. Utána következett egy rövid kis monológ, magyarul így fogalmam nem volt róla mit is mond, de az az egy biztos, hogy az anya szó többször is elhangzott.

- Na mi lesz már?- támadt aztán a taxisofőrre. – Ma még elindul? Vagy csak bámészkodik?

A férfi figyelembe se vette a kérdését hozzám fordult.

- Megkötözi, vagy zárjam a csomagtartóba?

- Hogy micsoda? – miután láttam Anna arcán a kitörni készülő balhé előjeleit, jobbnak láttam elterelni a figyelmét. Ami sikerült, kicsit talán túlságosan is, mert pár másodperc múlva már csak azt vettem észre, hogy az ölemben ül és cseppet se szemérmesen mocorog ott.

Felé fordulok, látom, hogy ráncolja a homlokát ami általában nem szokott jót jelenteni, így igyekszem elterelni a figyelmét. A taxiban elfogyott a pezsgőnk amit még a bárból hoztam magammal. Mind a ketten nagyokat kortyoltunk egy-egy csók között, és amikor ez a sajnálatos dolog bekövetkezett egyetértettünk abban, hogy sürgős utánpótlásra van szükségünk. A sofőr már szólni se mert semmit amikor megkértem, hogy keressen egy ilyenkor is nyitva tartó üzletet. Vállalta, hogy megvár bennünket, igaz visszaemlékezve arra a borravalóra amit a kezébe nyomtam nem is csodálom.

Egy perc alatt megtaláltuk a keresett italt, és már fizetni készültem amikor Anna felfedezte a gyümölcsös standot. Elég bőséges választék volt, de ő ragaszkodott ahhoz amit kitalált. Oké, az eper említése bennem is kellemes emlékeket ébresztett. Szegény alkalmazott hiába közölte, hogy most nincs szezonja a kedvesem hajthatatlannak tűnt. Végül egy fürt banánnal lekenyereztem, de ezt rögtön meg is bántam, mert amit a hátralévő úton azzal a szerencsétlen banánnal művelt…

A portás amint megálltunk már nyitotta is az ajtót, gondolom felismert. Én még fizettem, de mire kiszálltam a kocsiból, oké, ez nem kis összpontosításomba került, ő már az idős férfi nyakában csüngött.

- Tudja John, ugye szólíthatom Johnnak – érdeklődött édes hangon – imádom a maguk városát. Illetve nem is, az egész államot. Annyira szeretek itt lenni, hogy az el se tudom mondani. Mindenki kedves, jól főznek, a táj gyönyörű.

- Köszönöm kisasszony – felelte szegény ember megilletődve, gondolom nem szokott, hozzá, hogy fiatal női vendégek ölelgessék hajnalok hajnalán.

- Jaj, John én olyan boldog vagyok. Maga azt el se tudja képzelni. És szerelmes. Annyira, de annyira szerelmes.

Még most is összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mennyire jó érzés volt hallani a hangját és látni a boldogságot az arcán. Egy pillanatig csak némán figyeltük egymást. Mindig, ha kimondja az érzéseit jóleső melegség önt el. Akkor is úgy volt.

Figyelem az arcát, úgy látom az elmúlt pár percben elmesélt dolgok őt nem igazán töltik el örömmel. Édesen elpirult, és szinte félszegen néz rám. Máskor is tett már így, igaz akkor meg akart tréfálni. Most viszont én teszem meg.

Mintha még mindig ugyanazt a történést folytatnám tovább fűzöm a mondatot és próbálom nem elnevetni magam azon mennyire megdöbben. Komolyan nem emlékszik semmire?!

Végülis ritkán van ilyen jó lehetőségem, már töröm a fejem a következő kitalált eseményen, de leleplez. Újra a megszokott dacos Anna néz rám, de látom a szemében, hogy valójában csak eljátssza, hogy haragszik. Az mondjuk cseppet se tetszik, hogy meg akar szökni, de szerencsére még éppen idejében kapom el.

És végre az ébredés után majd másfél órával megkapom a mai, mármint az ébredés utáni első csókomat. És még párat amit kicsikarok, igaz ő se nagyon tiltakozik. Már éppen belemerülnénk egymás szeretgetésébe, de szokás szerint, mint mindig megzavarnak bennünket. Miért is csodálkozom ezen? Én próbálom lebeszélni arról, hogy beengedjünk bárkit is, de Anna hajthatatlan. És persze gyors, úgy látszik már nem szédül, mert mielőtt zuhanyozni ment láttam rajta, hogy alig bír egyenesen haladni. Mivel ő éppen felém fordul előbb látom meg az ajtó előtt állót. Azonnal beugrik, hogy Rob valószínűleg kicsit morogni fog a hajnali látogatás miatt, de már késő. Úgyhogy csak várom, hogy mi következik…