36. Ártatlan tréfa…

Sziasztok!

Itt vagyok, megjöttem, volt egy kis fennakadásom, de leküzdöttem. Igaz valószínűleg csak átmenetileg. Tartozom pár válasszal a komikra, ezért azzal kezdeném.

Többen is kértétek, hogy legyen kicsit több Jayből, rajta vagyok a dolgon, de nem megy egyszerre.

Bobby megfogadom a tanácsod, ezután figyelek az írásjelekre és igyekszem jobban tagolni a sorokat. (Egyébként ez nem negatív kritika, ha nem írod nekem fel se tűnik.)

Ha másoknak is van ehhez hasonló észrevétele csak bátran!

Evcu nem tudom, hogy jött a jelen idejű írás. Az első X fejezet múlt időben íródott, de mire felkerült jelen lett belőle. Ez nekem is okoz néha problémát, mert önkéntelenül átváltok múltra és mielőtt felrakom és még egyszer átolvasom jövök rá a hibára, és javítok. Ez most már így marad, mert így tűnik logikusnak az előzmények miatt. Persze vannak visszaemlékezések, bevallom azt sokkal könnyebb megfogalmazni. (Majd ha egyszer új történetbe kezdek, azt tuti, hogy múlt időben írom.)

Lii, neked is csak azt üzenem amit Bobbynak, köszi az észrevételt, próbálok javítani a dolgon, és azon is, hogy szemszögváltásnál ne legyen akkora különbség a két ember gondolatai, illetve az idő között.

Hajnalka félreértettél, nem a kedvvel van gond, mármint ami az írást illeti. Az 90 %-ban megvan. De az idő és a fontossági sorrend más kérdés. Most még durván két hétig a párom áll a lap tetején, de ha elmegy ez is változik. Persze csak képletesen.

Kris és mindenki aki „morcos” a függővégek miatt. Én szeretem őket. Maradnak. Punktum. J

Zsuzsi örülök neked és annak, hogy megint írtál. Ami a Rob-Kristen kapcsolatot illeti, lehet, hogy egyszercsak megleplek. És íme: a hajnalban történtek alább olvashatóak.

ria: örülök, hogy megnevetettelek, és ígérem Jay, Gina már nem sokáig marad félrepasszolva.  

Detty ízlések és pofonok, nem haragszom azért mert Suzy neked nem jön be, az őszinte véleményetekre vagyok kíváncsi és az nem lehet mindenkié egyforma. Bár a barna démon még többször is fel fog tűnni, a történet főszereplője Anna és ez mindig is így marad. Brandon, na ő fog még bajokat okozni. Hamarosan.

Böbe bevallom egyszer-kétszer én is átestem a ló másik oldalára, szerintem az emberek nagytöbbségével ez megtörténik. Szerencsére én csak fejfájásra és émelygésre ébredtem, az emlékeim mind megvoltak. A lányodat sajnálom, a szerelmi bánat miatti talán a berúgás legrosszabb fajtája. Neked pedig az ápolás miatt részvétem, tudom milyen az, a drágámmal is megesett már. Bár a legrosszabb a két húgom volt az érettségi bankett után. El tudsz képzelni két hajszálra egyforma és ugyan olyan katasztrofális helyzetben lévő tizennyolc évest… És közben arra is figyelnem kellett, hogy anyuék ne ébredjenek fel… Életem legrosszabb éjszakáinak listáján benn van az első háromba. J

Jud drága, köszönöm. Neked megy az e-mail még ma, ugyanúgy, ahogy Keshanak és Rianak is.

Köszönöm azoknak is akik a már említetteken kívül írtak az utóbbi három fejezethez: Szanduss, Narmiraen, Rita, Titti. Akik többször is azoknak meg pláne: Timi, GK, Lylia, Lii.   

Apropó Lylia – Jay megkapja majd a szexi barátnőt, megígértem így is lesz. De, hogy tündéri? Neem.

Hát ennyi a körítés és akkor jöjjön a fejezet.

Dicta

(Anna szemszöge)

- Miért nincs rajtad paróka? – szisszen fel fojtott hangon Rob, és sietve bezárja maga után az ajtót. Nem értem miért olyan nagy baj ez, de azonnal magyarázatot kapok a viselkedésére, mert Kellanhez fordul. – A haverod és Maggie ide tart kézen fogva…

Azonnal felkapom a még mindig a fotelben heverő cuccaimat és eltűnök a fürdőbe. A kontaktlencsékkel gyorsan boldogulok, de a paróka kifésülése elveszi egy kis időmet. Aztán jön a felrakása, ami így frissen mosott hajra bonyolultabb, mint eddig bármikor. Tíz perc is beletelik mire úgy ítélem meg, hogy most már minden oké rajtam. A többiek kedélyesen beszélgetnek, mind vigyorognak, de amikor belépek Maggie azonnal közelebb bújik Scotthoz, és félve néz rám. A vele való tegnapi kis incidensemre emlékszem, így ezzel magyarázom a dolgot.

- Szia Suzy baby – köszön azonnal a srác és a szöszi is elrebeg egy halk hellót.

Megcélzom Kellant, aki még mindig az ágyon ül, és letelepedek elé. Mind engem bámulnak, ami kicsit zavar, főleg, hogy menetközben megéreztem a csaj parfümjének illatát és ettől liftezni kezdett a gyomrom. Kérdőn nézek körbe, remélve, hogy majd valaki megmagyarázza mi ez a kupaktanács és nem is kell sokáig várnom.

- Azért jöttünk, mert Maggie szeretne mondani valamit – kíváncsian figyeljük őket és végre megszólal.

- Én csak szeretnék elnézést kérni – kezdi, nekem meg leesik az álam. Valaki átmosta az agyát?! – Kellan sajnálom, amiért gondot okoztam és rád akaszkodtam. Többet nem fog előfordulni…

Hallgatom a kis beszédét, de gyanús ez nekem. Senki se változik ekkorát egyetlen éjszaka alatt. Kedden még azt bizonygatta, hogy márpedig ő megszerzi magának a kedvesemet, sőt utána Lucat is. Most meg játssza itt a szende szüzet. És a srácok ezt szemlátomást beveszik és rám néznek szemrehányóan. De miért? Aztán leesik, hogy mindenki a válaszomra vár. De mi volt a kérdés?

- Cica, - szólal meg Kellan spanyolul a fülembe – éppen azt kérdezte, hogy elfelejthetnétek-e ezt a kis félreértést…

Mintha csak kitalálná a gondolatomat. Egyre jobban kiismer, ebből még baj lesz…

Rájövök, hogy már megint elmerengtem és sietve összekapom magam.

- Oké, ha te nem közeledni Kellan, nem lenni problemo.

- Biztos? – kérdezi, úgyhogy megerősítésképpen bólintok.

- Por supuesto, természetesen – felelem. – Kellan lenni barát Scott, te lenni barátnő neki, én lenni barátnő neki – mutatok a párjára, aki ádázul vigyorog, majd a kezem a mögöttem ülő combjára rakom, és hozzá simulok. – Nekünk muszáj lenni jóban, mert ők ketten két niño grande. És ha mi nem figyelni ők okozni gond és gond.

Persze azonnal jön a méltatlankodás, de nem törődök vele. Amennyire tegnap megtapasztaltam a langaléta srác mindig rosszban sántikál, a kedvesem meg nincs fél órája, hogy átvert. Szóval igazam van.

Szerencsére pár perc múlva elbúcsúznak azzal, hogy majd délután még mielőtt a triumvirátus elindul a reptérre találkozunk. Maggie megölel búcsúzóul, ami nem igazán nyeri el a tetszésemet, de szigorúan csak az utána kúszó illatfelhő miatt. Különben hihetetlen, de most még színpatikusnak is találom.

Mégiscsak sok volt az alkohol tegnap, csakis ez lehet az oka.

Miután távoznak éppen visszaülnék az ágyra, de úgy látszik ma mindenkinek ölelkezős napja van. Ezúttal Rob ránt magához én meg azonnal ledermedek. Mi ütött ebbe az idiótába? És a döbbenetem csak fokozódik amikor meghallom a mondatait. Hát még amikor megérzem a kezét a fenekemre csúszni. Elment az esze?

Egyszerűen nem is akarom érteni amit mond, de mikor Kellan arcára nézek és ott se dühöt a tapogatózás, se csodálkozást a szavai miatt nem fedezek fel kezdem elhinni, hogy mégis igazat állíthat.

Te jóságos ég! És én azt hittem már mindent tudok…

(Kellan szemszöge)

Ez az állandó paróka fel, paróka lerakás kezd fárasztó lenni… mondom én, aki valójában csak csendes nézelődő vagyok benne. Áldom Robot, hogy éppen most érkezett, megelőzve a közeledőket. Lehuppan az egyik fotelbe, majd halkan megszólal.

- Tényleg nem emlékszik semmire? – nem értem honnan tudja, és ez valószínűleg le is olvasható az arcomról, mert gyors magyarázatot ad. A válaszomat hallva elégedett képet vág, ami csöppet se tetszik.

- Mire készülsz? – kérdezem és felkászálódok az ágyról, hogy beengedjem a kopogtatókat.

- Megtréfálom kicsit, ha elmentek – int a fejével az ajtó irányába. – Ugye segítesz?

- Nem fogok hazudni neki – vágom rá kapásból, mire kapok egy plafonra emelt pillantást. 

- Oké, csak ne szólj közbe amíg nem muszáj.

Gyorsan üdvözlöm a belépő barátomat, aki igen elégedett képet vág. Maggie még mindig úgy bámul rá, mintha valami rendkívüli kincs lenne, esküszöm majdnem zavarba jövök a rajongástól, ami az arcáról sugárzik.

- Hallom jól szórakoztatok – vigyorog, és kiderül, hogy mielőtt ide jöttek jártak a saját szobájukban. Megtudom, hogy ott csak Ericket találták, de hamarosan előkerült a bátyám is, aki mily meglepő az éjjelt Nikkinél töltötte. Arról is van tudomása, hogy a lányok micsoda táncot lejtettek, sőt Anna szólójáról videót is látott, mert valaki felvette és még az este átküldték Bran telefonjára. El ne felejtsem átküldeni az enyémre… és letörölni az övéről. Rob egyre perverzebben vigyorog, komolyan kezdek félni attól mire készülhet.

A kedvesem jópár perc múlva kerül csak elő, újra a barna démon bőrébe bújva, és amennyire az arcán látom még mindig nincs túl jól. Maggie bocsánatkérése meglep, nem vagyok ugyan meggyőződve arról, hogy valóban bánja a dolgot, de azt valahogy elhiszem, hogy nem fog többet előfordulni, hogy megpróbálna rám mászni. Scott nagyon tudhat valamit… egy éjszaka alatt ekkora változás?!

Anna ugyan csak a nógatásomra, de békülékenynek mutatkozik, kis hijján felnevetek amikor közli a csajjal, hogy nekik kettőjüknek össze kell fogniuk, mert mi olyanok vagyunk, mint két nagy gyerek. Aha, persze. Ezt a mesét nem veszem be Cica, egyszerűen csak biztos akarsz lenni bene, hogy nem közeledik hozzám. Ezért hivatkozol a női szolidaritásra.

Az éjjel megtapasztalhattam, hogy bár ügyesen titkolja, de azért a féltékenység ott van benne. Nem mintha oka lenne rá, de azért jó tudni. Azt már tegnap megbeszéltük, hogy a srácok az esti járattal indulnak vissza, azon már nem is csodálkozom, hogy a barátom közli, hogy az addig lévő időt az új hódításával tölti. Készülök kikísérni őket, de a kedvesem gyorsabb, így ő rakja be utánuk az ajtót.

Tudom, hogy Rob készül valamire, mégis meglep, hogy milyen gyorsan felpattan. Legnagyobb meglepetésemre megöleli Annát, méghozzá nem is akárhogyan. Az az egy szerencséje, hogy közben rám kacsint és ebből rájövök, hogy ez már a terve része.

- Szóval, akkor ma éjjel…

- Mi lesz ma éjjel? – kérdez rá azonnal a zöldszemű és elég zavartnak tűnik. A haverom azonban, mintha nem is hallotta volna a kérdést folytatja.

- Már voltam a recepción, sőt megnéztem az elnöki lakosztályt is. Szerintem tökéletes erre a célra. Az ágy akkora, hogy, mind a négyen kényelmesen elférünk majd, sőt a kádban is.

- Tessék? – emelkedik meg Anna hangja egy oktávval.

Rob olyan meggyőzően és lelkesen mesél, szinte én is hiszek neki. Nemhiába nagyszerű színész. Az általa felvázolt lehetőségen kis hijján felnevetek, nagyon-nagyon kell koncentrálnom, hogy ne tegyem meg. Igazság szerint kicsit megértem, amiért vissza akar vágni. Végülis a bestia szó mi szó, elég sokat köszörüli rajta a nyelvét.

A kedvesem arca másodpercenként változik. Hol céklavörös a haragtól, hol lesápad, gondolom azért, mert még mindig nem emlékszik arra, amiről a haverom beszél. Nem is emlékezhet… Felváltva vizsgálgat kettőnket, Rob meg megadja neki a kegyelemdöfést. Az mondjuk nem tetszik, ahogy rámarkol a fenekére, ez valószínűleg az arcomra is van írva, mert amint észreveszi azonnal elengedi.

Anna sietve elhátrál tőle, lép egyet felém, de aztán meggondolja magát. Leroskad az egyik fotelbe és csak bámul maga elé. Látom rajta, hogy nagyon koncentrál, gondolom emlékezni próbál. Cinkosan egymás vigyorgunk. Kíváncsi vagyok mennyi idő alatt jön rá, hogy egy szó se igaz abból amit most hallott. Aztán egyszercsak felpattan, kivágja az ajtót, és ahogy van mezítláb elrohan a folyosón.

- Bevette, Istenem bevette… - tombol Rob. – Láttad az arcát, el se hiszem… de komolyan, nem is értem…

- Ugye tudod, hogy neked annyi – nézek rá. – Rájön, hogy átverted és bosszút fog állni.

Csak legyint egyet, de közben a szája a füléig ér.

- Eggyel több, vagy kevesebb… Szerinted hova ment – kérdezi aztán. Az arcán azt látom, hogy komolyan még csak nem is sejti a válaszom, pedig egyértelmű a dolog.

- Krishez – felelem. Erre ráncolni kezdi a homlokát, aztán elindul az ajtó felé.

- Te is jössz? – kérdezi visszafordulva, mire csak bólintok. – Akkor igyekezz – sürget azonnal. – Nem maradhatnak sokáig kettesben. Az végzetes lehet rám nézve.

Bizony, ha azok ketten összefognak, akkor nekünk esélyünk sincs ellenük. Mert gyanítom ezért a kis tréfáért én is megkapom a magamét.

(Rob szemszöge)

Éppen bekopognék az ajtón, már a kezemet is felemelem amikor meghallom, hogy odabent beszélnek. Oké, tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de vannak bocsánatos bűnök. És ez most az. Az információ amihez jutok, mármint, hogy az ír boszorka nem emlékszik pár dologra az éjjel történtekből ígéretesnek tűnik. Most megkapja a magáét. Felébresztett hajnali négykor… ez bosszút kíván.

Csak akkor kopogok amikor már majd egy perce csönd van, mert abból következtetni tudok arra vajon mi folyik odabenn. És nem is tévedek. Amikor feltűnik Kellan barátja Maggievel csodálkozom, de hát az ő dolguk. Viszont szemlátomást ide tartanak, így újra próbálkozom.

És milyen jól teszem. Anna nyúzottnak tűnik, bár szemlátomást mindent megtett, hogy ezt palástolja. A gyorsaságával viszont nincs gond. Egy szempillantás alatt tűnik el, és mintha csak profi lenne átváltozva jön vissza.

Amíg ők az éjszakáról beszélgetnek én már szövögetem is a tervemet. A végső lökést az adja, hogy megtudom micsoda táncot lejtett abba a bárba ahol voltak. Arról beugrik az az eset amikor Krisszel együtt azokban az apró kis fehérneműkben átvertek. Ideje viszonozni.

Amint a látogatók elmennek bele is kezdek a kivitelezésbe.

- Szóval, akkor ma éjjel… - kezdek bele és azonnal ráharap a dologra. Nagyon kell összpontosítanom, hogy ne nevessem el magam, de sikerül. Értetlenül néz rám, nekem meg bár rögtönzök, egyre jobb dolgok jutnak az eszembe.

- Ja, és a hálószoba egyik falát tükör borítja, szóval, tuti, hogy mind jól fogunk látni. Arra gondoltam, hogy estefelé mi ketten elugrunk Kellannel és beszerzünk pár segédeszközt, ahogy javasoltad… bilincs, korbács, vib…

- Micsoda – fakad ki a boszorka, és a feje céklavörös. – Elment az eszed?  Kizárt, szó se lehet róla… - jelenti ki, de erre is van válaszom.  

- Szeretnél inkább te menni? – kérdezem és komolyan tartok attól, hogy megüti a guta. - Krisnek nem lehet, mert még kiskorú, de te végülis elég jól álcázod magad. Igen baby, igazad van. Az lesz a legjobb, ha te mész.

Oké, a fenéktapogatással kicsit talán túlzásba esek, kapok is érte egy nagyon ronda pillantást Kellantől, de nem bánom. Holtsápadt lesz, egy pillanatra még meg is sajnálom, de aztán meglátom azt az ismerős kis ráncot a homlokán. Nem Rob, úgy kell neki, megérdemelte.  Úgyse sokáig ünnepelhetem a pillanatnyi győzelmemet.

És igazam van, mert rövid idő múlva kilő és elrohan. Nem tudom és nem is akarom palástolni az elégedettségemet. Most az egyszer megadtam neki. Igazándiból nem bánom a hajnali ébresztőt. Egyrészt, mert aranyos volt, ahogy lelkendezett, és egy kicsit enyhített a lelkiismeret furdalásomon, hogy belerángattam ebbe az egészbe. Másrészt, mert Kris igencsak élénk lett a távozásuk után, annak ellenére, hogy szinte egész éjjel szeretkeztünk.

Nem kétlem, nekik is jó éjszakájuk lehetett. Annyira megváltoztak mindketten.

Kellan aki mindig bent volt a hülyeségben, mintha komolyodott volna. Bár néha kicsit zavaró az a rajongás amivel Annára néz megértem, mert szemlátomást megtalálta a másik felét benne. És én tudom, milyen nagy dolog ez, mert én is így érzek Kristen iránt.

A boszorka viszont kinyílt. Már csak ritkán emlékeztet arra a komoly és kissé talán rideg nőre akit megismertem tavaly Magyarországon. Sokat mosolyog, ha úgy érzi hibázott elnézést kér, és szinte kivirul amint a haverom megjelenik a közelében.    

Amikor Kellan rövidesen rávilágít arra, hogy valószínűleg most hol lehet kicsit aggódni kezdek. Tudom, hogy viszonozni fogja a tréfám, de jobb lenne, ha a szerelmemet nem keverné bele a dologba.

Sietve indulunk el a szobánkba, ahol meglepő kép fogad. A lányokat a hálóban találjuk meg és mindkettőnkben egyszerre hűl meg a vér. Próbálunk bejutni, mert amint Kris meglát bennünket becsapja az ajtót és még a kulcsot is ráfordítja. Mentegetőzöm, sőt Kellan is, de hasztalan. A haverom egyre dühösebb rám, amit nem is titkol, és már azzal fenyegetőzik, hogy betöri, ha nem engedik be. Szerintem meg is tenné, de egyszercsak kivágódik, és persze rögtön el is talál az ajtó. Dörzsölgetem a fájó karomat, de hamarosan rá kell jönnöm, hogy jelenleg ez a legkisebb bajom.

Istenem, mit tettem…

(Anna szemszöge)

Egyszerűen nem akarom elhinni. Magamba roskadva ülök a fotelben, és azon rágódom, hogy tehettem. Pont én… azok után amin keresztülmentem… mindez a pia miatt…

Csak halvány emlékeim vannak, az rémlik, hogy igen jártunk náluk.

Miután kiléptünk a liftből annyira össze voltunk gabalyodva, hogy rossz irányba indultunk, és már majdnem a szobájukhoz értünk, amikor leesett „eltévedtünk”. Az is megvan, hogy Rob álmos fejjel kinyitja az ajtót, én meg a nyakába ugrok. De az tuti, hogy szó se volt összebújásról. Gruppen-partiról meg pláne. Vagy mégis?! Ki kell derítenem.

A agyamat még mindig köd borítja, ami akadályoz a logikus gondolkodásban, de még ennek ellenére is azt súgja valami, hogy ezek ketten itt nem megbízhatóak. Gyanúsak nekem.

Vagyis a negyedik embert, Krist kell kikérdeznem.

És meg is teszem. Már azokat a kérdéseket gyűjtöm össze gondolatban, amikre mindenképpen választ kell kapnom, amikor kinyitja az ajtót, de ahogy meglátom leblokkolok.

És ha mégis megtettem?

Még a gondolatra is kiráz a hideg, ő meg értetlenül néz rám.

- Szia. Hát te? – szólal meg, belőlem pedig kirobban a kérdés.

- Tényleg megkértelek az éjjel benneteket, hogy szexeljünk négyesben?

- Hogy micsoda? – néz rám kitágult szemmel. Az arcáról csak úgy süt a csodálkozás és a döbbenet, szóval biztos lehetek benne, hogy most hallja ezt először. Aztán vigyorogni kezd. – Ki adta be neked ezt az őrültséget?

- Rob. – Felelem bosszúsan. Óh, hogy mit fog ezért kapni…

- De hát hogy hihetted el? Nem emlékszel… - én meg közbevágok.

- Nem. Csak pár dologra.

- Hogyhogy?

- Azt hiszem kicsit sokat ittam – kuncogni kezd, aztán behúz a szobába.

- Jaj a víz…

Elrohan a fürdő irányába én meg követem. Amennyire látom ők se csak aludtak egész éjjel. Gyorsan visszaér, lazán végig dobja az ágytakarót, majd letelepedik és nekem is mutatja, hogy üljek mellé.

- Szóval?

- Mi szóval? – kérdezek vissza.

- Mi történt az éjjel?

- Nem tudom – felelem őszintén, majd beszámolok neki arról a kevés dologról amit már tudok. Illetve arról se mindről, és a vigyorgásából arra következtetek, hogy ezzel nagyon is tisztába van. Aztán gyorsan eljutunk odáig, amit nem tudok, de szerencsére a párjával ellentétben ő nem próbál átverni.

- Valamikor hajnalban jöttetek. Rob nyitott ajtót, én már csak a hangzavarra mentem ki. Jókedvű voltál és nagyon boldog. Megölelgettél engem is, majd megint Rob következett, legalábbis azt mondta később, hogy amint megláttad a nyakába ugrottál. Lelkendeztél, hogy mennyire szeretsz bennünket, hogy nem is gondoltad volna amíg meg nem ismerkedtünk, hogy ilyen rendes emberek vagyunk. Aztán újra adtál két nagy puszit Robnak, és közölted vele, hogy soha nem fogod tudni meghálálni neki, hogy a révén megismerted Kellant. Azt mondtad ennél jobb dolog még nem történt veled életedben. Áradoztál, hogy ő sokkal értékesebb, mint azok a milliárdok, amiket a nagyapádtól fogsz kapni és azt is mondtad, hogy mindennél jobban szereted.

Kedvesen mosolyog rám, őszintének tűnik és nem kételkedem benne, hogy az igazat mondja. Tehát megtettem, mások előtt is kimondtam mennyire szeretem Kellant. Végülis ez igaz is.

- Aztán innentől már nem nagyon beszéltél, mert ránéztél és szemlátomást csak őt láttad. – Folytatja Kris. - Mondtál ugyan neki valamit spanyolul és ő is úgy válaszolt. Megjegyzem erről igazán leszokhatnátok, mert olyan bosszantó, hogy nem értjük. Aztán megcsókoltátok egymást. Tudod, – kuncogni kezd – úgy igazán. Na az elég erotikus volt. De ennyi. Egyszercsak rájöttetek, hogy mi is itt vagyunk, majd egy szempillantás alatt leléptetek.

Hangosan fújom ki a levegőt. Oké, tehát nem történt semmi ahhoz hasonló, mint amivel az a csirkefogó beetetett. Ezt még megbánod Rob! Sőt, most jut eszemben, Kellan se szólt közbe, nem világosított fel arról, hogy a haverja hazudik, mint a vízfolyás. Hát Honey, ezt te se úszod meg szárazon!

A merengésemből a barátnőm rángat ki, mert vadul integet a szemem előtt.

- Hé, és akkor most tudni akarom mivel vágott át – kérdezi. Elmesélek neki mindent, mire hatalmas nevetésben tör ki. Oké, így második hallásra már én is értékelem a poént, sőt miután elmeséli milyen kétségbeesetten néztem ki amikor bekopogtam már nevetni is tudok rajta. Igazság szerint szinte fetrengünk az ágyon, mert eszébe jut, hogy mit szólna a két gazfickó, ha most eléjük állnánk, hogy oké, mi benne vagyunk a dologban.

A nagy örömködésnek a mágneskártya csippanása vet véget. Én háttal ülök, de Kris arcáról le tudom olvasni, hogy kik érkezhettek. Már éppen készülök felállni és jól megmondani nekik a magamét, de nem engedi. Felpattan és bevágja az ajtót. Csodálkozva fordulok felé és látom, hogy azt mutatja meg ne szólaljak. Aztán leül mellém és a fülemhez hajol.

- Mit szólnál hozzá, ha okoznánk nekik egy kis lelkiismeret furdalást? – pajkosan csillog a szeme, szóval rosszban sántikál. Suttogva közli velem, hogy a legősibb női trükkre gondolt. Sírás.

Na a könnyeket megkapja a két gazfickó. Sőt a váratlanul megérkezők is, igaz kicsit túljátszom a dolgot -nemhiába nem vagyok színész- és lebukok. De előtte azért jópár percig rimánkodnak a bocsánatomért.

(Kellan szemszöge)

Hogy lehettem ekkora marha? Miért is nem tiltakoztam Rob akciója ellen? Közbe kellett volna szólnom… akkor nem lenne ez.

Nem állnék itt a zárt ajtó előtt és hallgatnám, ahogy a kedvesem, aki mindenkinél fontosabb nekem odabenn szívszaggatóan zokog. A szemeim előtt újra és újra felrémlik a látvány. Májusban, Los Angelesben. Ott is egy hotelben voltunk. Amikor Colin telefonált neki. Soha addig és azóta se láttam annyira megrendítő dolgot. Szeretném átölelni, magamhoz szorítani és megvigasztalni. Letörölni a könnyeket az arcáról és elmondani neki, hogy soha, de soha többé nem hagyom, hogy bárki is megbántsa.

Mert a fojtott hangú válaszból arra a kérdésre, hogy mi a baj ezt válaszolta. Hogy megbántottuk. Mert kinevettük, kihasználtuk a gyengeségét és azt, hogy nem emlékszik semmire és én ahelyett, hogy mellé álltam volna úgy gondoltam ez jó móka. Persze Rob se úszta meg szárazon. Őt Kris osztotta ki dühös fúriaként. Résnyire volt csak hajlandó kinyitni az ajtót, de a hangja annál erősebben szólt. Még sose hallottam így beszélni a haverommal. Tudtam én, hogy Anna haragudni fog, és visszavág, de hogy így reagál arra álmomba se gondoltam volna. Eddig mindig olyan erős volt és most kiderült, hogy belül milyen érzékeny. Én meg egy idióta vagyok. És Rob is.

- Na most örülhetsz. – Támadok rá, és egyáltalán nem hat meg, hogy szemlátomást ő is szarul érzi magát. Meg is érdemli. Valamit ki kell találnom, hogy kiengeszteljem.

- Valahogy ki kéne engesztelni - szólal meg a haverom, mintha csak a fejembe látna. Szívem szerint jól orrba verném. Szerinte én mivel próbálkozom percek óta? – Talán szólni kéne valakinek, akire hallgat…

Na végre egy épeszű ötlet.  

- Jay… - néz rám.

- Luca… - mondom ki az első nevet ami az eszembe jut. Mindkettőben van logika, bár az csöppet se tetszik, hogy neki Jackson jut eszébe elsőként, mint Anna bizalmasa. De nem most van itt az ideje, hogy ezen morfondírozzak.

- Oké, megyek és szólok neki, el ne mozdulj innen – csak megrázza a fejét és úgy tesz, mint aki az élete árán is megakadályozza, hogy abból a szobából bárki is kitegye a lábát.

Ez az idióta semmiből se tanul. Komolyan azt hiszi, hogy vissza tudná tartani Annát, ha ő menni akar? Szerintem még Kris is elbánna vele.

A lehető leggyorsabban szedem a lábamat, elsőként mivel az ő szobája van közelebb Jayt próbálom elérni, de nem felel a kopogásomra. Telefonon hívom, de közben már Ash és az olasz felé tartok. A barátnőm szerencsére kinyitja, rám mosolyog, de sietve kikerülöm. Luca éppen öltözik és kérdőn néz rám.

- Velem kell jönnöd – közlöm vele.

- Miért? – kérdezi, de szerintem előre sejti a válaszom, mert az arca aggodalmas lesz.

- Anna… - nyögöm ki.

- Mi van vele? – lép elém, és megragadja a pólómat. Máskor lesöpörném a kezét, de most szükségem van a segítségére.  

- Sír – felelem, mire azonnal elenged és ijedten hátralép.

- Sír? Biztos? – meglepettnek tűnik. – Mi történt?

- Rob…

- Mit művelt az az idióta? – horkan fel.

- Megtréfálta kicsit, Anna elrohant, Krishez menekült. És sír. Nem hajlandó kijönni és beengedni se. Luca segítened kell – ha azt kéri esküszöm térdre is borulok előtte, csak valahogy érje el, hogy kinyíljon az a rohadt ajtó. Ha már átölelhetem el tudom mondani neki, hogy mennyire szeretem és soha, de soha nem nevetek rajta többet. Hiszen tisztelem és nagyra becsülöm. Ez csak egy ártatlan kis vicc volt, ami rosszul sült el. Kicsit úgy érzem felfújja a dolgot, bár lehet, hogy ez csak azért van, mert másnapos. Kicsit talán hisztis, de… a fenébe Kellan, ezt most el kell felejtened és az engesztelésre kell koncentrálnod.

- Na menjünk – hallom a hangját. Éppen kilépnénk a folyosóra amikor megszólal a telefonom. Jay az.

- Kerestél – szól bele. Először ez jut eszembe, már lényegtelen, és jobb, ha minél kevésbé meghatározó a kapcsolatunkban, de aztán eszembe jut, hogy minden segítségre szükségem lehet, így közlöm vele, hogy jöjjön Robék szobájába. Egyszerre érünk oda mind, sőt nem csak mi, mert mint kiderül Nikki, Brandon és Erick éppen minket kerestek, így ők is a barátommal jöttek. Rob azonnal kinyitja az ajtót, meglepődik a tömegtől, de látom rajta, hogy megkönnyebbül. Próbáljuk gyorsan vázolni a lényeget, mire a lányok bekopognak. Jó ötletnek találom, és először annak is tűnik, mert az ajtó kinyílik és őket beengedik. Csak várunk, várunk és várunk. Majd tíz perc eltelik, de semmi. Egyre türelmetlenebb vagyok, de próbálom visszafogni magam. Elsőként Jay unja meg a dolgot, próbálkozik, de Anna halk sírós hangon közli vele, hogy jól van, menjen el nyugodtan. Vele bezzeg szóba áll…

Most már határozottan elegem van, be kell jutnom. Ha ehhez be kell törnöm az ajtót, hát legyen. De Luca megakadályoz.

Határozottan bekopog, és olaszul kezd beszélni. Flusztrál, hogy nem értem mit mond neki, de amikor majd két perc után kinyílik az ajtó, már nem érdekel. Anna azonnal a mellkasának simul és a pulcsijába temeti az arcát. Látom, ahogy rázkódik a válla és a szívem összeszorul. Miért nem hozzám jött ide?

Az olasz átöleli és a kanapé felé vezeti, leül, már alig bírom kivárni, hogy meglássam a gyönyörű arcát, de helyette váratlan dolog történik. Valami olyan, amire egyáltalán nem számítottam. És szemlátomást ő se.