38. Harc Kellanért…

Sziasztok!

Csak pár rövid megjegyzés. A komikat köszönöm, hogy miért bonyolítottam meg a dolgokat kicsit - olyan nincs, hogy valakit mindenki azonnal szeressen, szóval Annának jár már egy kis támadás. És legfőképpen most ehhez volt kedvem, mármint a bonyodalomkeltéshez. Kicsit talán merengős és mélabús, de ez az időjárás és a tény, hogy október végét írunk nem igazán használ a hangulatomnak. De a dolgok mindig megoldódnak, mint tudjuk...

Ja és Lylia és persze többiek - ezúttal nincs függővég!

(Anna szemszöge)

Egy idióta vagyok. Mi a fészkes fenéért van az, hogy mindig először beszélek, és csak utána gondolkodom?!

Az lenne a legegyszerűbb, ha szépen felkelnék és visszamennék Kellanhez. És elmagyaráznám neki miért is mondtam kapásból nemet.

Persze, ez lenne az egyszerűbb, csakhogy én gyáva vagyok, és nem merem megtenni. Nem tudom elfelejteni azt, ahogy a szemembe nézett. Az arca… annyira csalódottnak tűnt.

Talán ott kellett volna maradnom…

Csak valahogy sok volt egyszerre. A másnaposság, a kábulat a fejemben, aztán Rob kis tréfája, a mi viszonzásunk arra. És Brandon kifakadása betette a kaput. Megfutamodtam. Már megint.

Természetesen tartottam attól, hogy vajon a családja elfogad-e majd engem párjául. Ő is családközpontú ezt tudom, így ez egy lényeges kérdés. Úgy tűnt Brandon kedvel. Tegnap reggel jött ugyan a keresztkérdéseivel, de amikor elmeséltem neki, hogy én hajlandó lennék elismerni, hogy szeretem a testvérét, csak van egy kis rizikó a dologban, még biztatott is, hogy ne tegyem. Egyetértett velem abban, hogy nem hagyhatjuk, hogy bármi is a karrierje útjába álljon. Szerinte lehet, hogy nem ismerné be, de Kellannek nagyon sokat jelent a színészet, és az ahol most tart.

Jó, lehet, hogy a nagyapámról is mesélni kellett volna neki, de nem tudtam, hogy a kedvesem nem tette meg. És soha nem gondoltam volna, hogy ő majd ekkora feneket kerít a dolognak. Felzaklatott, hogy azt feltételezte csak szórakozni akarok egy ideig az öccsével.

Eldobod majd te is, mint egy megunt játékot…

Miért feltételez rólam ilyesmit? Oké, nem régóta ismerjük egymást. Valószínűleg azzal se tettem rá túl jó benyomást, hogy kétszer is átvágtam az álruhámmal. De komolyan ennyire felszínesnek tűnök? Nem jelent semmit, az amit érte teszek? Vagy azt hiszi, olyan jó móka másnak kiadni magam? Persze, nem ő lepődik meg minden alkalommal, ha elmegy egy kirakat vagy egy ablak mellett és meglátja a tükörképét. Nem neki kell bujkálnia a fotósok elől.

Nem mintha panaszkodnék, mert Kellanért megéri.

És az a mondat… kiver a hideg veríték még a gondolatára is.

Persze ő nem tudja.

Fogalma nincs arról, hogy egyszer már majdnem megtettem.

Éppen ott.

Abban az átkozott városban.

Egy verseny miatt utaztunk Vegasba, hirtelen jött - talán Dénes vetette fel - hogy miért nem házasodunk össze. Már akkor gyanús lehetett volna a dolog. Ricsi nem lelkesedett túlzottan, de hát ez általában így volt. Mikor láttam, hogy mennyire ellene van visszakoztam. Arra hivatkoztam, majd ha meglesz a baba, de erre meg közölte, hogy akkor már inkább most. Egy pillanatig örültem, arra gondolva talán neki is fontos, hogy törvényesítsük a kapcsolatunkat, de kiderült, hogy nem erről van szó. Egyszerűen csak nem akarta, hogy nagy banzájt tartsunk.

És én, aki világ életemben arról álmodoztam -miközben vadidegeneknek szerveztem életük legfontosabb napját-, hogy majd egyszer hogyan vonulok az oltár elé, belementem. Lemondtam arról, hogy jelen legyen a családom, lemondtam a ruháról, a virágokról, a zenéről. Felhívtam anyáékat, Saraht és Lucat. A legfontosabb embereket az életemben, ezt meg kellett tennem. Úgy adtam elő a dolgot, mintha ez egy romantikus mese lenne, és ők velem örültek. Boldog voltam, éppen a vásárlásból jöttem vissza, egy egyszerű vajszínű kosztümöt vettem, ami elfedte a pocakomat. És a rózsaszín buborék kipukkant…

Milyen régen volt, lassan két éve.

Ez miatt a keserű emlék miatt ülök most itt egymagamban. Kicsit fázom, éhes is vagyok, de nincs erőm visszamenni. Nem tudom mit kéne tennem. Mit mondhatnék neki?  

Hallom a nyíló, majd csukódó ajtót, remélem nem megint egy alkalmazott, aki azon aggódik le akarok-e ugrani. Csak egyedüllétre vágyom. Bámulom a felhőket, a fehértől a szürkén át minden szín megtalálható bennük. Lehet, hogy megered a hó? Otthon, Magyarországon biztosan esik. Anya… fel kéne hívnom. Ő tudna tanácsot adni. De nincs nálam telefon. És különben is, valószínűleg már alszanak, ott lassan éjfél felé jár az idő.

Sarah. Igen a barátnőm biztosan ébren van. Már rakom le a lábamat a földre, de aztán mégse állok fel. Nem zúdíthatom a nyakába a gondjaimat. Neki most nyugalomra van szüksége. Ez a legfontosabb. Nem érheti semmi stressz, ami esetleg kihathat a babára.

Újra átkulcsolom a térdemet és lehajtom a fejem.

Miért olyan bonyolult az élet?

Hallom, hogy valaki kihúzza a szomszéd széket és leül rá. Nem akarok beszélgetni senkivel. Mindenki hagyjon békén. De aztán ahogy meghallom a hangját felkapom a fejem.

- Meddig akarsz itt ücsörögni?

 

(Kellan szemszöge)

Átfésüljük szinte az egész szállodát. Arról már meggyőződtem, hogy a kabátja, a telefonjai és az igazolványai a szobámban vannak, de azt nem tudhatom, hogy cipőt nem húzott-e. Márpedig ha igen akkor lemehetett az uszodába, a hallba, a konditerembe. Az éttermet valahogy kizárom, Anna nem az a fajta aki szabadidőnadrágban és pólóban beülne oda. Az alattunk és az eggyel feljebb lévő emeletet is átvizsgáljuk. De semmi.

Egyre jobban aggódom. Nem nyelhette el a föld…

Végső kétségbeesésemben újra visszamegyek Rob szobájához, Deannel tanácskozik. A testőr kérdéseket tesz fel, hamarosan befutnak a többiek is. Senki nem találja, sőt nem találtak senkit aki látta volna. Őrjítő. Jay és Larry érkezik és életemben először örülök a srácnak.

- Az előbb két alkalmazott valami nőről beszélt aki a tetőn lévő télikertben ücsörög. Állítólag eléggé maga alatt van.

Luca elenged egy cirádát, amit ugyan nem értünk, de mivel rohanni kezd, nem várom meg a magyarázatot, követem. Vagy hatan zsúfolódunk be az egyik és majd ugyanannyian a szomszédos fülkébe.

- Lehet, hogy ő az? – kérdezem reménykedve.

- Szinte biztos.

- Miből gondolod? – bújik hozzá Ash.

- Szeret a legfelső szinten lenni. Azért választotta azt Budapesten is. Az mondja, ott jobban lehet látni a felhőket, tágasabb a tér. Nem szereti a bezártságot.

Csendben tesszük meg a percnyi utat és egyszerre tódulunk ki a liftből. A télikert üvegajtaja a folyosó végén nyílik, én érek oda elsőként, a kezem a kilincsen, de megtorpanok. Olyan elveszettnek tűnik. Háttal ül, a lábai felhúzva, fázósan összehúzza magát. Vajon mi járhat a fejében? Vegasra emlékezik, vagy csak az idióta bátyám sértésein rágódik.

- Ha nem akarsz bemenni, akkor engedj – mordul rám Luca. – Majd én megvigasztalom…

- NEM… - kiáltok fel azonnal. Ez az én dolgom, tudnia kell, hogy mellette állok, legyen szó bármiről. Hogy rám számíthat. – Majd én.

Látom az olasz arcán a hezitálást, de Ash megfogja a kezét, egymásra néznek és csak bólint.

- Elmennétek? – kérdezem, most már az egész banda felé fordulva. Tudom, hogy Anna nem szereti a nagy nyilvánosságot. Semmi szükség arra, hogy mind itt legyenek.

Az arcokon tanácstalanság látszik, de a lányoknak hála végül mindenki elindul a felvonók felé.

Megvárom amíg becsukódik mögöttük és csak akkor lépek be. A hátamat az ajtónak támasztom és csak figyelem. Egyszer mintha elszánná magát és indulni készülne, de aztán visszaül. Kicsit fázom, neki se lehet melege, így ez adja a végső lökést. Leülök mellé, de nem fordul felém. Félek hozzáérni de zavar, hogy nem látom az arcát, így megszólalok. Csodálkozva és hitetlenkedve néz rám, de mintha örömet is felfedeznék.

- Azt hittem a hétvégén egy percre se hagysz magamra… - folytatom, mire megjelenik egy halovány kis mosoly a szája sarkában.

- Sajnálom – mondja, és a szemei szinte könyörögnek.

- Mit Cica? – kérdezem. Aztán rájövök, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Legjobb lenne, ha megpróbálnám elterelni a figyelmét. – Ugyan már. Brandon egy idióta, nem tud semmit…

- Utál engem – a hangja szomorúan cseng, vigasztalni akarom. Egy mozdulattal húzom fel a székből, ülök a helyére, majd az ölembe vonom. A hajába temetem az orrom, olyan jó érezni az ismerős illatot.

- Nem utál – szólalok meg, mire felhorkan, - oké, most kicsit mérges, de ez nem a te hibád. El kellett volna mondanom neki, hogy ki a nagyapád. Csak engem akar védeni, játssza a nagytestvért, de már felnőtt vagyok. Semmi szükség rá.

Halkan beszélgetünk, cirógatom a hátát és melengetem, mert a keze jéghideg. Nem akarom rákényszeríteni az akaratom, de amikor meghallom, hogy korog a gyomra határozottan közlöm, hogy márpedig most megyünk. Vágyakozva néz a felhők felé, de aztán bólint és feláll. Próbálom ölbe kapni, mert mint kiderül a lábán még mindig csak egy zokni van, de persze nem hagyja. Egyedül indul el a lift felé, de egy lépés után megáll, és felém nyújtja a kezét. Nem is akarom palástolni az örömömet.

A szobánkba érve azonnal a fürdőbe zavarom, át van fagyva, talán egy forró zuhannyal meg tudjuk előzni a megfázást. Amíg bent van én megrendelem a késői ebédünket, elrohanok szólni a többieknek, hogy minden oké, és telefonálok. Brandon és Erick a városba ment, a bátyám morgolódik, de közlöm vele, hogy fél óra múlva legyenek a szobájukban. Scottot is ugyanerre kérem, nem fogunk mindent kétszer elismételni.

Anna kipirosodva és mosolyogva jön ki a fürdőből, de amikor elmondom neki mit intéztem kicsit elsápad. Az ennivalót is csak tologatja, úgy kell belediktálnom pár falatot. Persze az éjjeli piálásra hivatkozik, de tudom, hogy ez csak mese.

A végsőkig halasztja az indulást, de amikor közlöm, hogy el fogunk késni mindjárt késznek ítéli magát. Végig fogja a kezemet, és akkor se hajlandó elengedni amikor belépünk a szobájukba.

A bátyám még mindig bosszúsan méregeti, de a haverjaim inkább csak kíváncsinak tűnnek.

- Nos, mivel etetett be? – szólal meg Bran gúnyos hangon, de letorkolom.

- Fejezd be. Az én hibám, hogy nem tudtál Anna nagyapjáról. A másik dolgot meg csak félreértetted…

De persze nem hagyja annyiban.

(Anna szemszöge)

Hazudnék, ha azt mondanám nem örülök Kellan felbukkanásának. Első felindulásomba szokás szerint a lehető legmagasabbra akartam jutni, ezért jöttem a legfelső szintre. Bár fogalmam se volt róla, de örültem a télikertnek, a növények és az üvegen túli égbolt mindig is nyugtató hatással volt rám. És az, hogy utánam jött egy biztató jel. Talán ad alkalmat arra, hogy elmagyarázzam miért mondtam azt, hogy nem, soha.

A hangja nyugodtan tűnik, én meg nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. Gyanakodva méregetem, ez most valami elterelő hadművelet? Először úgy tesz, mintha minden rendben lenne, aztán jön a fekete leves?

De a következő mondata megint inkább morgolódó, amiért magára hagytam egy percre is és nem számon kérő az miatt amit tettem.

Nem értek semmit. Miért tesz úgy, mintha semmi se történt volna?

- Sajnálom – az egyszerű szó akaratlanul bukik ki belőlem. Ő meg felnevet. Pár mondat után hirtelen az ölében találom magam, megérinti az arcomat, boldogan simulok a tenyeréhez. Ki tudja meddig tehetem. – Csak nem hitted, hogy Bran komolyan gondolja? Házasság? Fiatalok vagyunk még…

- Akkor…- hebegek, ő meg mosolyog. Elszégyellem magam. De hülye vagyok. Ekkora drámát csináltam valamiből, teljesen feleslegesen. Aztán rájövök, hogy lehet, ez csak beetetés. Igen. Brandon nagyon is komolyan gondolta. Csak éppen nem a házasságot, hanem azt, hogy elkötelezném-e magam Kellan mellett. És ha a kérdést így teszi fel, akkor a válaszom igen lett volna. Most viszont már megvan a baj, mert a srác népszerűségi listájának a legaljára csúsztam. – De… ugye tudod, hogy Vegas miatt mondtam…

- Igen, - komorodik el egy pillanatra. – De nem kell mentegetőznöd. Nem volt joga keresztkérdéseket feltenni neked. Visszamegyünk. Beszélünk vele. Ketten. Nem lesz semmi gond.

Próbálom húzni a dolgot, bármennyire is állítja Kellan, hogy nem lesz gond, azért én nem vagyok róla meggyőződve. Kritikusan vizsgálgatom a ruházatomat farmer, ing, semmi extra.

- Cica, kész vagy? Fél órát mondtam nekik – hallom a hangját. Azonnal kiugrom a fürdőből, már csak az hiányzik, hogy elkéssünk. Az is csak egy újabb hiba rosszpont lenne.

A srácok szobája két emelettel lejjebb van, amint kilépünk a liftből már érzem, hogy nyirkos a tenyerem. Megáll, várom, hogy bekopogjon, de helyette hozzám hajol, puszit nyom az orromra.

- Nyugi már – súgja és elmosolyodik. Amint meglátom az édes gödröcskéit a félelmem elszáll, de csak addig, amíg ki nem nyílik az ajtó.

Erick enged be bennünket, kedvesen, sőt bíztatóan mosolyog. Scott szemében is csak kíváncsiságot látok, bezzeg Brandoné szinte villámokat szór.

Úgy ülünk egymás mellett az egyik ágyon, mint a régi filmekben a szerelmespár, amikor a fiú először látogat el a lány családjához. Csak itt én vagyok az akinek színt kell vallania, és nem Kellan. És Brandon a zord atya…

A kedvesem próbál békülékeny lenni, de a bátyja kemény diónak bizonyul. Egyre kisebbre húzom össze magam a szavait hallgatva. Hirtelen rám néz, nekem meg fogalmam nincs mi volt az utolsó kérdése.

- Bran arra kíváncsi, hogy miért is mondtál nemet – segít ki Kellan, és közben bíztatóan végigsimít a csuklómon.

Oké Anna, szedd össze magad.

- Nem a házasságra mondtam nemet – kezdek bele. – Ha hiszed, ha nem valóban szeretem az öcsédet, de alig ismerjük egymást, nem hiszem, hogy ez a lépés időszerű lenne.

- A szüleink két hónap ismeretség után házasodtak össze – szól közbe az említett.

- És el is váltak – csúszik ki a számon. Sietve kapom a szemem a mellettem ülőre, a fenébe, ezt lehet, hogy nem kellett volna. Nem látok neheztelést az arcán, így folytatom. - Én hiszek a házasságban, abban, hogy két ember leélheti az egész életét egymás mellett. A nagyszüleim, a nagybátyáim, a legjobb barátaim mind-mind házasságban élnek és boldogok. Egyszer majd én is szeretnék nagy esküvőt, lakodalmat és életem végéig tartó kapcsolatot, de nem egy-két éven belül. – Látom, hogy Brandon közbe akar szólni, így sietve folytatom. – És igen, megfordult már a fejemben, hogy talán Kellan az akivel ezt el tudnám képzelni, de nem most. És semmiképpen se azért, hogy bizonyítsam neked, hogy tévesen ítélsz meg.

- Én nem azt mondtam, hogy most – köti az ebet a karóhoz Brandon. – De azért az a nem akkor is nagyon gyorsan jött.

- A nem csak a kérdés egyik részére szólt.

- Vegasra? – szól közbe Erick. Kérdőn nézek rá, mire folytatja. – Jay és Luca beszélt valamit…

- És én miért nem hallottam? – kérdezi az idősebb Lutz, látom rajta, hogy személyes sértésnek fogja fel, hogy a barátja kedves velem.

- Azért, mert éppen azzal voltál elfoglalva, hogy kioktasd Kellant – jön a válasz azonnal. Látszólag ez nem nyeri el a tetszését, támadásba is lendül újra.

- Jó és mégis mi bajod Vegasszal? Évente több ezer ember köt ott házasságot. Talán nem elég puccos, gondolom nagyobb felhajtást szeretnél.

Hirtelen kezd elegem lenni az egészből. Úgy bánik velem, mintha valami rosszéletű nő lennék aki el akarja csábítani a kisöccsét. Mégis mi a fenét képzel ez magáról?

- Ha nagy felhajtást szeretnék akkor éppen oda mennék – vágok vissza. - Elég lenne csak szólnom Kirk bácsinak és szabaddá tenne pár szintet.

Kellan felnevet, amit nem értek és megszólal.

- Az lenne csak a költségkímélő megoldás. A pénz visszakerülne a saját zsebedbe.

Ezt most miért kellett?!  - nézek rá kérdőn, igaz én hoztam fel a témát. A bátyja persze lecsap a mondatra.

- Ezt meg hogy érted?

És még van képe vigyorogni. Honey, te most segíteni akarsz vagy hátráltatni?

- A nagyapjáé az egyik kaszinó 25 %-a.

- Melyiké? – kíváncsiskodik Scott azonnal. Látom, hogy felcsillan a szeme.

- Az MGM-é – megy a válasz, mire mind a három szája tátva marad. De persze a csata folyik tovább.

- Akkor most már végkép nem értem mi bajod Vegasszal? Szinte hazajárhatsz oda.

Aha, persze, majd ha fagy. Nem teszem be oda a lábamat ha nem muszáj, az biztos. Na jó, essünk túl a nehezén. Meg tudod csinálni Anna.

- Két éve majdnem megtettem én is – szólalok meg.

- Mit?

- Majdnem férjhez mentem. Vegasban.

- És mi történt meggondoltad magad az utolsó pillanatban? Mit tett az a szegény fickó, hogy így kibabráltál vele? – Brandon hangja csak úgy csöpög a gúnytól.

- Korán bújt az ágyba – vágom rá kapásból. – Az enyémbe. És nem egyedül.

Egy percnyi néma csend áll be, Kellan megint lassan cirógatja a csuklómat, kellemes érzés.

- Hát igen ez elég jó érv – szólal meg Erick az arcán szelíd mosollyal.

- Van jobb is – mondom, mire a kedvesem azonnal megmerevedik.

- Anna nem kell… – mondja, de ha már belekezdtem jobb túlesni az egészen.

- Nyugi már, - ismétlem el a nemrégen kimondott szavait. – Nem a füstbement esküvő miatt utálom Vegast. Hanem azért mert egy szomorú dologra emlékeztet. Akkor én terhes voltam…

- Te elvetettél egy kisbabát? – kiált fel Bran. Úgy érzem, mintha megütött volna. Összerázkódok, és lehunyom a szememet. Nyugalom, nyugalom, nyugalom.

 Csak arra riadok fel, hogy Kellan már talpon áll. És nincs kétségem mire készül.

(Kellan szemszöge)

Tudtam én, hogy ez lesz.

A kedvesem nem az a fajta, aki sokáig vissza tudja fogni a természetét, és én nem is akarom, hogy megtegye. Kárörvendően figyelem, ahogy a bátyám előtt áll és az szinte félve néz rá.

Ez az Cica, mond meg neki. Ez az én Annám.     

Azt, hogy a beszélgetés első felében még visszafogott volt annak tudom be, hogy mindig mindenkinek meg akar felelni. Szelídnek, sőt szinte riadtnak tűnt. Jobb dolgom nem lévén ráértem figyelni az arcát, így feltűnt, hogy közeledik a vihar. Oké, a baba említése eléggé visszavetette, azért a megjegyzésért meg is kapja a magáét Brandon. Nem sok tartott vissza attól, hogy megüssem, ha Anna nem ugrik közénk meg is teszem.

- Soha nem mennék abortuszra - szólalt meg halk hangon, mire azonnal átöleltem. – A kisbabám meghalt.

Ez ugyan elég leegyszerűsített formája az igazságnak, de az ő joga eldönteni mennyit árul el. Úgy tűnt ez kicsit kedvesebbé teszi a bátyámat, de sajnos ez az állapot nem tartott sokáig.

És egyszercsak kitört a balhé.

- Tudod mit – emeli fel a hangját Anna, és azonnal biztos vagyok benne, hogy a szemei a kontaktlencsék alatt szinte sárgásan villognak. – Nekem ebből elegem van. Mi a fenének magyarázkodok itt? Te eldöntötted, hogy egy elkényeztetett csaj vagyok aki csak kihasználja az öcsédet. Nem ismersz, nem tudod mit miért teszek.

- Ismerem a fajtádat… - vág közbe Bran.

- Milyen fajtámat?

- A felszínes milliomos csemetéket aki szeretnek a feltörekvő filmcsillagokkal villogni. Aztán, ha megunják jön apuci és a srác szépen ki lesz ebrudalva. Kösz, de ezt már egyszer átéltem, nem fogom hagyni, hogy az öcsém megint elkövesse ugyanazt a hibát. Suzy eléggé kibabrált vele, te nem fogsz.

- Fogalmam sincs miről beszélsz – néz rá Anna értetlenül. Kicsit aggódok, de szemlátomást elég gyorsan túlteszi magát a dolgon. – De tudod mit, nem is érdekel. Ez az egész csak kettőnkre tartozik. Kellanre és rám.

- Aha, persze, mert a családod gondolom tárt karokkal fogadja.

- Igen képzeld el, felénk nem szokás beleszólni a másik döntéseibe. Elfogadják a választásomat.

- Jah, gondolom a nagyapád mennyire örülhet, hogy egy színésszel kavarsz.

- Nem a nagyapám egyáltalán nem örül. Személyes sértésnek fogja fel, hogy egy angol színésszel járok, -felkuncogok azon, ahogy megnyomja Rob nemzetiségét- sokkal jobban örülne, ha nem lenne ez az egész színjáték. Kedveli Kellant, de ha nem így lenne, az se érdekelne.

- Majd ha kitagad az örökségből megváltozik a véleményed. Te magad mondtad, hogy nem mondanál le a vagyonról. És nem hiszem, hogy az öcsém tudná biztosítani neked azt a színvonalat amin eddig éltél.

Na emennyire látom most jött el az a pillanat amikor Annának elege van.

- Mi lenne, ha nem forgatnád ki a szavaimat – támad rá a bátyámra. – Még életemben nem láttam senkit akiben ennyi előítélet lenne. Először is, nem valóban nem mondanék le az örökségemről. Soha nem tenném kockára többszázezer ember megélhetését. Másodszor, tizenhét éves korom óta gondoskodom magamról. Azóta egyetlen fillért nem kértem és nem is fogadtam el senkitől a családomból. És harmadszor a nagyapám soha nem tagadni ki azért, mert olyan embert választok aki neki esetleg nem tetszik. – Tart egy kis szünetet, sejtem mi járhat a fejében, mert elmosolyodik. Aztán egy szempillantás múlva már újra dühösen mered a bátyámra. – És negyedszer, akkor se tagadhatna ki, ha esetleg akarna. Az örökség június 25-én a nevemre kerül és ezt már bírósági végzés se akadályozhatja meg.

Bran csak tátog, kicsit én is elcsodálkozom, mert ezt az apró részletet eddig nem említette. Aztán felém fordul.

- Kellan én sajnálom – nem értem mit, de azonnal magyarázatot ad. – Én tényleg megpróbáltam, de a bátyád egyszerűen… kiborít. Ha gondolod mesélj el nekik mindent, vagy ha nem akarod nem kell. Te döntöd el. Én most visszamegyek. A szobánkba leszek.  

A barátaimhoz fordul, int nekik aztán puszit nyom a számra és elmegy.

Mind a hárman döbbenten bámulnak utána, én meg visszaülök. Persze a nyugalomnak gyorsan vége szakad. Brandon újult erővel támad fel és csak mondja és mondja. Egy darabig tűröm, tudom milyen, de amikor közli, hogy Anna ugyanolyan elkényeztetett kis ribanc, mint Suzy volt kifakadok.

- Na jó ebből elég. Lehet, hogy a testvérem vagy, de ezt még tőled se tűröm el. Azt a nőt ócsárolod akit szeretek. Igen – fojtom belé a szót, mert készül közbevágni – el kellett volna mondanom ki a nagyapja. Nem tettem, sajnálom, de igazság szerint nincs jelentősége. És arról, hogy LA-ben nem mondott el mindent én tehetek. Az én ötletem volt, hogy vágjunk át. Egyedül akartam lenni vele, te meg az Istennek se akartál lelépni. És abban is tévedsz, hogy hasonlít Suzyra, mert Anna a legtisztességesebb és nagylelkűbb nő, akit csak ismerek. Ami pedig az örökségét illeti…

Elmondok nekik mindent amit tudok. A vállalatot, azt, hogy mennyi mindenben benne van a kezük és legvégül, hogy mindezt a nyár közepétől a kedvesem fogja irányítani. És, hogy ez amennyire én látom inkább teher, mint ajándék a számára.

- Ő nem csak sütteti a hasát a napon, eddig is dolgozott és ezután még többet fog. Akkora felelősség nyomja a vállát, amit el se tudsz képzelni. Úgyhogy ne merészeld mégegyszer naplopónak nevezni. Egyáltalán mire volt ez jó? A rohadt életbe lassan 26 éves leszek, nem vagyok már gyerek. Mi a fenének bánsz úgy velem, mintha neked kéne megoldanod az életem?

- Aha, persze. Majd emlékeztetlek erre amikor sunnyogva jössz, hogy a csaj kidobott… - döbbenten nézek rá. Fáj, amit mond. Igen ő a bátyám, volt, hogy segítséget kértem tőle, hogy szükségem volt rá, de nem hittem volna, hogy ezt majd a fejemhez fogja vágni.

- Nem fogok, ne aggódj… mondom neki és felállok.

- Hát persze, játszd csak a sértődöttet, csak elértünk idáig, a művészúrnak annyira jól megy, hogy már átvette a sztárallűröket is. Gratulálok Kellan, igazán büszke lehetsz magadra. - fortyan fel.    

Döbbenten és végtelenül csalódottan nézek rá. Hirtelen megértek mindent. Nem Anna, a vagyona vagy a hozzá fűződő kapcsolatom zavarja. Az a baj, hogy már nem követem vakon és nem ugrálok úgy, ahogy ő szeretné. Gyerekkorunkban elég volt egyetlen szó és megtettem amit kért, azóta is mindig ő dominált, mert mégiscsak ő az idősebb. És most, hogy ellenszegülök lelkiismeret furdalást akar okozni.

Hát nem. Ebből elég.

Egy szó nélkül lépek ki és megyek a saját szobánkba. Az ajtó előtt megtorpanok, és próbálom összeszedni magam, nem akarom, hogy Anna lássa mennyire magam alatt vagyok. Csak jó öt perc múlva lépek be, az ágy közepén ül, és éppen valami csokis édességet eszik.

Azonnal felemeli a tekintetét, figyel egy percig, aztán csak int.

- Gyere, kértem neked is egy adagot.

(Anna szemszöge)

Amikor visszaérek a srácok szobájából törni-zúzni lenne kedvem. Brandon fafejűségére egyszerűen nem találok magyarázatot. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem tudta ki a nagyapám kedves volt. Oké lehet, hogy el kellett volna neki mondani, sőt talán nem is itt, hanem még Los Angelesben, de ezen már nem lehet változtatni.

De a reakciója akkor is zavaros. És a szavai is. Ki a fene lehet az a Suzy? Mert, hogy nem az én álnevemre gondolt az biztos. Vajon volt egy gazdag lány aki kibabrált vele?

Nem, a fenébe, most esik csak le a lényeg. Kellanre célzott. Tehát az a csaj a kedvesemet bántotta meg… Próbálom összeszedni a gondolataimat, de nehezen megy. Kéne egy kis édesség.

De hiába kutatok egy morzsát se találok, úgyhogy telefonálok és megkérem a szobaszervízt, hogy hozzanak két adagot a legcsokisabb desszertjükből. Amíg várok, próbálok felidézni minden mondatot és értelmet adni neki. Kár, hogy ez a veszekedés pont ma alakult ki, amikor ennyire nem vagyok a toppon.

A szobapincér alig tíz perc múlva kopog be, és mire megteszi már én is tisztába vagyok a dolgokkal. Miközben a csokitortát tömöm magamba a tekintélyes mennyiségű tejszínhabbal már sejtem a bajok eredetét, és a megoldáson töröm a fejem.

Ebben csak Kellan érkezése akadályoz meg. Nem fest túl jól, és az se biztató, hogy azonnal a másik szelet torta után nyúl. Nem is szereti, arról nem beszélve, hogy folyton kerüli a szénhidrátot és a cukrot.  

Csak némán eszünk, én végzek előbb, és eldőlök az ágyon, ő csak tologatja a villával a széttrancsírozott finomságot, aztán egyszercsak felém nyújt egy adagot. Amióta bejött nem szólt egy szót se és ez bizony aggaszt.

- Nos, mit mondott Brandon… - ki se tudom mondani a teljes mondatot, mert közbevág.

- A bátyám egy idióta.

Várom, hogy folytassa, de szemlátomást nincs szándékában. Újabb két perc telik el, és újabb falatok vándorolnak a számba. Aztán egyszercsak kitör, és percekig mondja a magáét. Hallgatom, és közben elveszem tőle a kistányért, mert félő, hogy eltöri.

- De mi a fenének csinálja ezt? – kérdezi, és úgy érzem itt az ideje, hogy közbeszóljak.

- Azt hiszem tudom. – Döbbenten bámul rám, úgyhogy folytatom. – Mert szeret téged. Te magad mondtad, hogy ti ketten mindig is közel álltatok egymáshoz. Félt.

- Ez hülyeség – vág közbe, de csak megrázom a fejemet.

- Nem, nem az. Próbálj meg az ő fejével gondolkozni. Vagy van jobb ötletem. Képzeld el, mit tennék én mondjuk Taylorral, ha azt hinném bántani akarná Ginát.

- Szerintem elevenen felfalnád – vágja rá azonnal és elmosolyodik.

- Pontosan. És ez most ugyanaz a helyzet. Gina a kishúgom, ötven év múlva is ugyan úgy fogok érezni, félteni, védeni akarom majd mindentől és mindenkitől. Brandon is ezt teszi. Nem akarja, hogy megint csalódj.

- Anna én… - sejtem mit akar mondani, ezért nem hagyom, hogy folytassa.

- Én mondtam, hogy az exeket ne emlegessük, szóval nem kell magyarázkodnod. És azt hiszem, van még valami ami magyarázat lehet Brandon viselkedésére. 

- Micsoda?

- Féltékeny. – Látom, hogy nem érti mire célzok így folytatom. – Rám.

- Tessék? – Ajajj, ezt félreértette.

- Mármint rám féltékeny, mert azt hiszi elveszlek tőle. Túlságosan hirtelen jöttem képbe. És te titkoltál előtte. Ettől azt hiheti nem bízol benne. Vagy, hogy én nem akarom, hogy beszélj rólam. Azt hiheti ki akarlak sajátítani, félti a kapcsolatotokat.

- De hát… - hirtelen hallgat el, és néz maga elé. Látom rajta, hogy kezdi felfogni a lényeget.

Ő is mellém dől az ágyra és csak hallgatunk.  

A merengésből kopogás zavar fel bennünket, összenézünk, végül én indulok el az ajtó felé. Ott Scott és Erick áll, sajnos hiába nézek mögéjük nem követi őket harmadik személy. A srácok búcsúzni jöttek, mert hamarosan indulniuk kell a repülőtérre. Kicsit magukra akarom hagyni őket ezért bevonulok a fürdőbe jobb hijján. De hiába mosok kezet kétszer túl sok ideig nem tudok ott bujkálni. És nem is tehetem, mert kintről Kellan szólít. Mindketten barátságosan megölelnek és megígértetik velem, hogy egyszer mindenképpen főznöm kell nekik, mert hallottak arról, hogy otthonosan mozgok a konyhában.

Miután távoznak a kedvesem leül az egyik fotelbe és csak bámul maga elé. Segítenék neki, de nem is akarok tolakodó lenni. Kétszer is úgy mozdul, mintha indulni készülne, de aztán nem teszi. Úgyhogy, próba szerencse úgy döntök megadom neki a kezdő lökést. Felemelem a komódra rakott telefonját és kiveszem a kabátját a szekrényből. Megállok előtte, mire végre felém fordul. Egy percig csak figyel, aztán elmosolyodik felpattan és belebújik. Sietve indul el az ajtó felé, de hirtelen meggondolja magát. Már éppen azt tervezem mit mondjak neki, hogy mégis menjen, de nincs rá szükség. Csak egy puszit nyom a számra és már csak azt látom, hogy becsukódik mögötte a szobaajtó.

Remélem sikerrel jár, és kibékülnek.