64. Az első alkalmazott…

(Anna szemszöge)

Ahogy arra számítottam miután minden részletet ismernek, már a srácok se tiltakoznak a Tomnak adott ajándékom miatt. Mind a kettő a hasát fogva nevet, és próbálják maguk elé képzelni a jelenetet.  

És ezt már fél órája is megtehették volna, ha hagynak beszélni…

Mégse tudok rájuk haragudni, annyira aranyosak, ahogy eljátsszák az egészet. Rob alakítja a barátját, Kellan pedig a futárt.

Bevallom őszintén, elfelejtkeztem róla, hogy mára volt megbeszélve. Az autók és a kulcs beszerzése könnyű volt, de háromszor kellett felhívnom a futárcéget, mire végre beleegyeztek a kérésembe. Mondjuk, most már örülök, hogy nem hagytam magam, a felárat meg csöppet se sajnálom, mert minden zsörtölődése ellenére úgy gondolom Tom nem sértődött meg. Erről meggyőznek a szavai is, amikor levéve a kihangosítást rákérdezek a telefonba.

- Ugyan már szépségem, értem én a viccet. És különben is, lesz még neked születésnapod… - mondja, és a hangja nem sok jót ígér. – Egyébként mi ez a hangzavar? És miért vagytok ilyen sokan? És hova repültök?

- New Yorkba – válaszolom neki.

- Aha, szóval ti is buliztok…

- Nem éppen… csak vásárolni megyünk.

- Akkor oké, mert ha valami jó mókára készülnétek tessék ám szólni. Nehogy kihagyjátok a tutiból Tom bácsit.

Azonnal beugrik, hogy ez bizony éppen időszerű.

- Hát, ami azt illeti két hét múlva valóban lesz valami – pár szóval elmesélem neki, hogy a srácok is Magyarországra utaznak, rögtön felélénkül, bár ő majdnem mindig hiperaktív. – Ha akartok jöhettek, csak kéne a válasz mielőbb, mert meg kell rendelnem a jegyeket.

- Mit is mondtál? Milyen bál? – szólal meg valaki a túloldalon, sejtésem szerint talán Bobby.

- Operabál – felelem azonnal.

- Az nem olyan puccos, kiöltözős izé…

- De igen – nevetek fel. Férfiak, naná, hogy ez jut eszükbe elsőre. – Éppen azért megyünk New Yorkba, ruhát választani, meg a srácoknak megvenni a szmokingokat.

- Szmoking? – ez határozottan Tom hangja, igaz egy oktávval magasabban szól, mint máskor. – Mit is mondtál mikor lesz?

- A bál 19-én, de a srácok már előtte nap jönnek.

- Ah, nem, én akkor sajnos nem érek rá – visszakozik azonnal, de kilóg a lóláb. Mintha csak Robot hallanám, neki is a ruhával van baja főleg.

Pár percig még beszélünk, időközben itt is kezdenek lenyugodni a kedélyek, így elbúcsúzom tőlük, és a figyelmemet az előttem álldogáló, és kicsit bűntudatosnak tűnő kedvesem felé fordítom. Egyszerűen képtelen vagyok rá haragudni. Pár hónapja ezért még leharaptam volna a fejét, de most úgy érzem, nem akar ő rosszat. Túlságosan is hasonlítunk egymásra. Mindketten hajlamosak vagyunk arra, hogy gyorsan felkapjuk a vizet, és anélkül, hogy szereznénk még pár információt, támadunk.

A gyors kibékülésünket, amit naná, hogy egy csókkal pecsételünk meg, a srácok elégedetten veszik tudomásul, és innentől az utunk békésen telik. Jó hallgatni, ahogy egymás szavába vágva mesélik el a hétvége eseményeit, mi is szolgálunk pár vicces esettel, bár én az orgona megszólaltatását kihagytam volna. Luca zsörtölődik kicsit, hogy nem rendeltetésszerűen használtam a konyhaszekrényét, megjegyzem én ezt se meséltem volna el a bandának, de persze nem gondolja komolyan, hogy majd ő is kipróbálja az enyémet alkalomadtán.

Vagy legalábbis nagyon remélem.

Az egyetlen negatív dolog, ami zavar az a landolás. Úgy érünk földet, mintha minimum egy szántásra érkeztünk volna és nem a La Guardian kifutópályájára. A gyomrom tartalma villámgyorsan indul el visszafelé, és magamban hálát adok minden mennybéli szentnek, hogy ezt nem kell mégegyszer átélnem.

Mert, hogy nem kell az tuti, a jelölt sorsa megpecsételődött. A másik kettő között választani viszont nem könnyű, végül az billenti a kettes oldalára a mérleget, hogy az út azon szakaszáról kellemesebb emlékeim vannak. Oké, persze az egyes nem tehet arról, hogy Seattleig munkával voltam elfoglalva, onnan Baton Rouge-ig viszont Kellannel.

Bár az, hogy a vihart olyan észrevétlenül magunk mögött hagytuk jó pont neki.  

Kellan is őt említi, így Patrick kérdésére azonnal tudom kit szeretnék márciustól a pilótafülkében látni. Az elégedettségem csak még nagyobb lesz, amikor kiderül, hogy nagyapa is őt akarta. Na, most örülhet, szinte hallom, ahogy előbb-utóbb az orrom alá fogja dörgölni, hogy ő megmondta előre. De mindegy, legyen egy jó napja.

Fél füllel hallom, hogy Luca értetlenkedve kérdezi miért akarom lecserélni Patrickot, de a figyelmemet most a kezembe nyomott papírok kötik le. Először a pályázatot veszem szemügyre, azt írja szeret idegen országokat megismerni. Hát ebben lesz része. Kalandvágyó, gyorsan barátkozik. Jó, akkor remélhetőleg nem egy savanyú, magába forduló típus. Ért egy kicsit portugálul. Nagyszerű, talán tanulhatok tőle valamit. Jelenleg egyedülálló. Így a munkával járó utazgatások miatt senkinek se kell magyarázkodnia. 

Aztán áttérek az önéletrajzra, a repülési óráinak száma alapján tapasztalt pilóta lehet, bár jobbára csak az USA területén járt eddig. Volt kaszkadőr, így alkalmas akár sofőrnek is, bár a kormányt nincs szándékomban kiadni a kezemből, a vezetés mindig megnyugtat. Elég sok előző munkahelyet felsorol, ami aggasztó és megnyugtató is egyben. Az tetszik, hogy mer változtatni és nem ragad le valaminél, csak azért, hogy biztos állása legyen. Mondjuk ugyanezen ok miatt kicsit zavar is, mert nem szeretném, ha egy hónap múlva újabb embert kellene keresni helyette. Részletesen felsorolja milyen harcművészetekben jártas, és megemlíti, hogy van fegyverviselési engedélye is.

Na, hogy mellettem nem fog egy pisztollyal rohangálni az biztos.

Mint mindig a végéről haladok az eleje felé, és nem fordítva, ahogy logikus lenne. Azt írja vidéken nőtt fel, a középiskola elvégzése után költözött csak a nyugati-partra. A következő adat, hogy 29 éves, tehát nem lesznek generációs különbségek közöttünk. Már csak egyetlen dologra vagyok kíváncsi, mégpedig a nevére. És amikor meglátom tátva marad a szám.

Hogy én mekkora mázlista vagyok…

(Rob szemszöge)

Miután minden félreértés tisztázódott Tom ajándékai körül az utunk elég vidáman telik. A köztük lévő összhang talán még nagyobbnak tűnik, mint eddig bármikor. Befejezik egymás mondatait, folyton fülig ér a szájuk, és természetesen egy fél pillanatra se mozdulnak el egymás mellől. Mintha évek óta együtt lennének.

Az Európai utazás miatt mind izgatottak vagyunk, még én is. Oké, a bál nem tölt el kitörő lelkesedéssel, de az, hogy Magyarországra megyünk igen. Ezen nincs is mit csodálkozni, mert eddig ott csak jó dolgok történtek velem.

Távolból már látszik New York, éppen a kifutópálya felé közeledünk, igaz szerintem elég meredeken. Kíváncsian lesek a zöldszeműre, valószínűleg ő is így érezheti, mert egészen belesápad a dologba. Kellan persze megtesz mindent, és próbálja elterelni a figyelmét, de mindketten megnyugodva sóhajtanak fel, amikor végre megáll a repülő. Arra számítok, hogy azonnal elhagyjuk a gépet, de e helyett ezek ketten kis magánbeszélgetést folytatnak.

Nem igazán figyelek rájuk, így csak arra kapom fel a fejem, hogy Luca elég hangosan felkiált.

- Mi a bajod Patrickkal? – kérdezi, de látom, hogy az, akinek ez a mondat szól nem figyel rá. Egy elég vastag mappát tanulmányoz elmélyülten, fel se fogva, hogy hozzá beszélnek.

- Nincs semmi baj Patrickkal – ad magyarázatot helyette a haverom. – De ő továbbra is a Jetet fogja vezetni. Shane papa vett egy gépet Annának, és ezért kell új személyzet.

Még a szám is tátva marad, és amennyire látom, ezzel nem vagyok egyedül.

Egy Saját Repülőgép?!  Ez nem semmi.

Kellan még vázolja pár szóval, hogy mivel ugye a jövőben a barátnője rengeteget fog utazni, ez mennyire praktikus.

- Ma reggel éppen ezért voltunk Seattleben, hogy megmondja milyen legyen a belső kialakítás.

- Ez most komoly? – szólal meg Nikki. – És milyen lesz?

- Hát, szerintem szuper – vigyorog a kérdezett. – Nem ilyen előkelő, sokkal egyszerűbb, de van benne pár lényeges különbség ehhez képest. Ja, és a hónap végétől lesz egy testőre… szerencsére – teszi hozzá, igaz csak halkan, és közben oldalra sandít, hogy vajon Anna hallotta-e.

- Aha, akkor már értem a veszekedést. – Nevet fel Luca. – És mivel sikerült meggyőznötök? Amióta csak Shane papa először felvetette a dolgot, kézzel-lábbal tiltakozik ellene.

- Sarah sarokba állította. Nem volt egyszerű, – sóhajt egyet. - Igaz azt sikerült kiharcolnia, hogy a születésnapjáig csak távolról vigyázzanak rá.

- Vigyázzanak? – tűnik fel a többes szám. – Miért hányan lesznek?

- Ketten felváltva. Az akit most teszteltünk pilóta, de alkalomadtán képes arra, hogy megvédje. És fordítva, a másik képzett testőr, de ha muszáj le tudja rakni a gépet.

- Ő is itt van? – kérdezi Luca.

- Nem, majd csak a hónap végén csatlakozik. – Megint csak lehalkítja a hangját, és fél szemével oldalra sandít. – Shane papa nagyon ragaszkodott hozzá, szerintem valami nagyágyú lehet…

Ezen mondjuk nem lepődök meg annyira, éppen valamelyik este beszélgettünk Krisszel arról, hogy  a nagyapja hogyhogy nem rendelt még mellé senkit. Kellan hirtelen oldalra kapja a fejét és az ajtó felé fordul. Én is arra nézek, de takarják előlem a közeledőt. Kíváncsi vagyok rá, remélem nem egy Larryhez hasonló alak lesz, egy Dean típusú jobban tetszene.

Hát ez a kívánságom nem teljesül, bár amikor meglátom nem érzek csalódottságot..

(Kellan szemszöge)

- Scott…

- Scott… - szólal meg egy fél másodperces késéssel Anna is mellettem. Mind a ketten tátott szájjal nézünk a közeledő barátomra, aki ugyancsak meglepődik amikor felfedez bennünket.

- Helló srácok. Hát ti? – kérdezi döbbenten.

- Te vagy az új pilóta? – tör ki a kérdés valakiből, mire vigyorogni kezd.

- Attól tartok. Legalábbis a kisöreg elől azt mondta, hogy jöjjek hátra aláírni a szerződést.

Próbálom felfogni a dolgot.

Tehát a barátom is jelentkezett.

Sőt.

El is nyerte az állást.

Khm…

Ez a hír elég kettős érzéseket vált ki belőlem. Persze örülök, mert őt ugye ismerem, tudom, hogy jól repül, és álmai netovábbja egy ilyen munka, ahol nem lesz röghöz kötve. Abban is biztos lehetek, hogy nem fogja megkörnyékezni a kedvesemet, de mindig elárulja majd, ha valaki más ezzel próbálkozna. Mint pilóta tökéletes, de mint testőr… na nem, annak nem fog megfelelni, mert ez a bestia tuti, hogy az orránál fogva fogja vezetni.

- És, hol van az új főnököm? – zökkent ki a merengésből egy kérdés.

- Itt előtted – vágja rá azonnal Anna, és boldognak tűnik.

- TE? – kerekednek ki Scott szemei. – Nekem azt mondták, hogy egy nagyvállalat igazgatóját kell majd furikáznom. Sőt az öregúr célzott valami olyanra is, hogy készüljek fel, hogy nem lesz egyszerű vele boldogulni, mert elég bogaras.

- Stimmel – szól közbe Luca, és a kezeivel színpadiasan Annára mutat.

- Fogd be Luca – szól vissza azonnal a kedvesem, aztán viszont a barátom felé fordul.

- Az öregúr a nagyapám volt, és kikérem magamnak, nem vagyok bogaras.

- De az igaz, hogy nehéz veled boldogulni… - ugratja továbbra is az olasz.

- Luca, most megüsselek, vagy összeesel magadtól? – vág vissza a bestia, és ha nem kapom el a derekát már el is indul a srác felé. Ő persze csak nevet, de azért közelebb vonja magához Asht, mintha nála keresne menedéket.

Hirtelen mindenki magához tér a döbbenettől és kérdésekkel kezdi el bombázni Scottot, én viszont még mindig azon tűnődöm jó ötlet-e ez.

- Mi a baj? – szólal meg egy mosolygós hang a fülemnél. – Nagyon elgondolkoztál. Ugye milyen jó lesz így. Bár nagyapa szerintem, amikor csak teheti az orrom alá fogja dörgölni, hogy mi is az ő jelöltjét választottuk.

- Nem is tudom…

- Mit? – kérdez vissza azonnal.

- Hát, hogy jó ötlet-e ez.

- Mármint mi? – néz rám értetlenül.

- Hát Scott…

- Mi bajod Scottal?

- Semmi – felelem azonnal. – De Cica, arról volt szó, hogy pilóta és testőr.

- És? A papírjai alapján alkalmas – emeli fel a tekintélyes iratcsomót.

- Az lehet, de azt hittem ezután, ha nem vagyok veled biztos lehetek benne, hogy vigyáznak rád. Hogy biztonságban leszel. De őt megeszed reggelire…

Úgy kacag fel, mintha az évszázad viccét meséltem volna el, majd puszit nyom a számra.

- Honey, nem is igaz…

- De igen. Ismerem, folyton valami hülyeségen jár az esze. Minél extrémebb, annál jobb. Nem lesz egy nyugodt percem…

- Ja ne már – simogatja meg az arcom, és közben bőszen rezegteti a szempilláit. – Ígérem jókislány leszek.

Talán hinnék is neki, ha a szeme nem csillogna ilyen élénken, amióta meghallotta az utolsó három mondatomat. Már megint töri valamin a fejét…

- Anna ez nem játék.  Legutóbb is, - utalok a Baton Rouge-i kis kirándulásukra – először a legnagyobb hidegben órákig hullámvasútoztatok, utána meg rávetted őket, hogy menjetek gokartozni.

- Tévedés, az Brandon ötlete volt – próbálja elterelni a figyelmemet. – Kellan, ne morogj már. Ígérem nem megyek vele se ejtőernyős ugrásra, se bungee jumpingozni, se sárkányrepülőzni. Ne rontsd el a kedvem kérlek, Scottot ismerjük, biztos, hogy megbízhatunk benne, és legalább nem egy kétajtós szekrény jár majd a nyomomban. Vagy jobban örültél volna, ha kapok valaki olyat, mint Larry?

- Nem, de egy Dean féle azért nem lenne rossz. Tényleg mi lenne, ha…

- Hééé, ez nem ér. Ne akard elszipkázni a testőrömet – kiált fel Rob.

Arra fordulva látom, hogy megint mindenki minket bámul, és szemlátomást jól szórakoznak az évődésünkön. 

Pedig ez komoly dolog, egyáltalán nem vicces.

(Anna szemszöge)

Semmi se tudja elrontani a kedvemet.

Se az, hogy nagyapa amint meghallja ki mellett döntöttem, valószínűleg elégedetten dörzsöli majd a tenyerét, se az, hogy Luca már megint rajtam köszörüli a nyelvét. Kellan aggódása egy pillanatra ugyan visszavet, de miután kiderül, hogy csak azért akadékoskodik, mert engem félt, megnyugszom. Mondjuk nem esik jól, hogy úgy tekint rám, mint egy porcelánbabára, és az is átsuhan az agyamon, hogy néha határozottan úgy bánik velem, mint Ricsi tette régebben. Igaz, ő mindent ami nekem jelentett valamit következetesen leszólt, Kellan pedig folyton üvegbúra alatt akar tartani.

Na ebből elég Anna, még a feltételezés is nevetséges, hogy ők ketten hasonlítanának.

Mondjuk az ötlete, hogy esetleg Dean… na az ellen nem lenne kifogásom. Ő egy igazán kedves ember… de persze megnyugtatom Robot, hogy a testőre biztonságban van tőlem, tudom mennyire ragaszkodik hozzá. Még tavaly nyárom mesélte, hogy Dean előtt többen is voltak, de valahogy nem tudott megbarátkozni velük. Volt aki levegőt venni se hagyta, egy pedig híreket szivárogtatott ki arról, hogy mikor hova ment éppen.

- Anna – csendül fel Ash hangja. – Én nem akarlak siettetni, de MaryBeth fél óra múlva vár bennünket, szóval lassan indulnunk kéne.

- Persze, egy pillanat – bólintok azonnal. Éppen elég így is, hogy a stylist képes volt átutazni a kontinenst a kedvünkért, az a legkevesebb, hogy nem váratjuk meg. – Scott gyere légy szíves…

Leendő alkalmazottam azonnal követ, a legközelebbi hálófülkét célzom meg, és lehuppanok az ágyra.

Istenem, nemrégen még nem egyedül tettem ezt…

- Hűha, azt nem tudtam, hogy más képességeimet is bizonyítanom kell – hallom, mire felkapom a fejem. Nem értem mire céloz, de látva a pillantást, amit az ágyra vet értek mindent.

- Hülye – tömörítem egyetlen szóba a véleményemet. Hát unatkozni nem fogok mellette, az már egyszer biztos. – Na, gyere ide, – intek neki – tehát akkor…

A következő percekben pontról pontra átvesszük a szerződést. Szó esik arról, hogy gyakorlatilag bármikor a rendelkezésemre kell állnia, amin bevallom magam is meglepődök. Hogy az utazások során a szállásáról és az étkezéséről én gondoskodom. Sarah belefoglalta, hogy ő felel azért, hogy a gép állapota mindig megfelelő legyen, és, hogy milyen formában kell majd elszámolnia az azzal kapcsolatos költségekről.

- Ezt ugyan nem írták bele, de majd egy záradékként utólag csatoljuk, hogy változtatni kell a ruházatodon. Természetesen a költségeket én állom.

- Tessék, - néz rám felháborodottan. – Mi bajod a cuccaimmal?

- Kiütéseim lesznek a kockás ingektől – mutatok arra a ruhadarabra amit éppen visel. – Különben is, mi bajod a nyakkendővel?

- Nyakkendő? – nyel egy nagyot, és csak azért se árulom el, hogy viccelek. Sőt…

- Természetesen. A sötét öltöny és a nyakkendő az alap…

- Muszáj? – kérdezi. Próbálok komoly maradni, de olyan szerencsétlen arcot vág, hogy elnevetem magam.

- Majd meglátom.

A szerződés megemlíti még a betegbiztosítást, a szabadság kérdését. Viszonylag gyorsan végzünk a négy oldalas dokumentummal, már csak két kérdés van hátra.

- Scott, bár esetedben feleslegesnek tartom, de ezt is meg kell említenem. Titoktartási kötelezettséged van.  Nem beszélhetsz az utazásokról, a céget érintő dolgokról, és legfőképpen a személyemről illetve a kapcsolatomról Kellannel és Robbal. Tudom – emelem fel a kezem, még mielőtt szóban is tiltakozna – és bízom is benned, de ezt is meg kellett említenem. És akkor az utolsó dolog. A fizetésed.

Az orra alá dugom a papírt.

- Ennyi? – néz rám csodálkozva.

- Most sokallod vagy keveselled? – kérdezek vissza, és én is leellenőrzöm az összeget.

- Hát… végülis… ha mindent beleveszek, akkor rendben van – mondja, de nem tűnik túl elégedettnek. Bajban vagyok, az amerikai átlagfizetésekről halvány fogalmam nincs, a szerződést is Sarah fogalmazta.

- Várj egy kicsit – pattanok fel amikor eszembe jut, hogy odakint van három ember, akitől érdeklődhetek. – Megkérdem Dean, Larry és Patrickot…

Már éppen elhúznám az ajtót, amikor a mondata megállít.

- Nem, Anna nem kell. Végülis évi huszonötezer dollár hatalmas pénz, főleg ahhoz képest amit eddig kerestem.

Hoppá, itt van egy kis félreértés…

- Scott, az a havi fizetésed, nem az éves…

  

(Kellan szemszöge)

Még mindig nem vagyok oda az örömtől, bár mind Anna, sőt amióta eltűnt Scottal, a többiek is próbálnak meggyőzni arról, hogy feleslegesen problémázok.

Már percek óta odabent vannak, én meg itt toporgok a kabin  előtt.

Mi a franc tart ilyen sokáig két aláíráson?

Végre résnyire megmozdul az ajtó, várom, hogy kinyíljon, de helyette a haverom kiáltása hallatszik.

Kész, vége, ennyi elég volt. Bemegyek.

Rögtön cselekszem, és odabent elég érdekes látványban van részem.

- Mi az ördög folyik itt? – kérdezem azonnal, mert csöppet se tetszik, hogy Scott Annát ölelgeti. A kedvesem is zavartan bámul, mint aki nem tudja mi történik vele. – Rakod le azonnal…

- Mi van? – torpan meg pörgés közben a barátom. – Ja, persze, bocsi – teszi le a földre pont előttem.

- Ez meg mi volt?  –  kérdezem Annát, és közben átölelem a derekát.

- Elárultam neki, hogy mennyi a fizetése – közli aztán. – Volt egy kis félreértés…

- Haver, ez életem egyik legjobb napja… - lelkendezik a barátom. – Írjuk alá gyorsan, még mielőtt meggondolod magad…  – néz a mellettem állóra, aki most már mosolyogva bólint. Villámgyorsan alákanyarintja a nevét, majd Scott is az övét. – Ennyiért még öltönyt is hordok a kedvedért…  – nevetnek aztán össze.

- Oké, akkor megkérem Kellant, hogy vegyen is neked egyet mindjárt. Csak, hogy szokd 27-ig…

- Annyira azért nem sürgős…

Kicsit értetlenül forgatom a fejem közöttük, és nem én vagyok az egyetlen aki nem érti a lényeget. Anna látva az arcomat, hamar magyarázatot ad. Mondjuk a bérezés hallatán érdekes arcot vághatok, de sietve biztosít, hogy nem ő írta a szerződést. 

Tehát a dolog eldöntetett. Nincs mit tenni, tudomásul kell vennem a megváltoztathatatlant, hogy az egyik legjobb barátom a kedvesemnek dolgozik.

Kicsit furcsa, de amint a látóterembe kerül Larry úgy érzem jó ez így. Nagyon is.

Mert a srác, amióta csak meghallotta, hogy Annának szüksége lesz egy testőrre, egyfolytában elgondolkozva mered a kedvesemre. Szemlátomást valamit forgat a fejében. És azt se tudom figyelmen kívül hagyni, hogy hogyan felcsillant a szeme a fizetés hallatán. Gyanús ez nekem. Szemmel kell tartanom.