50. Azért vannak a jó barátok...

Sziasztok!

Korábban akartam jönni, de a húgocskáim elcsábítottak egy kis karácsonyi bevásárlásra. Aztán látogatás a kórházban, jelentem a nagyapám egyre jobban van, az ünnepeket már otthon töltheti.

Köszönöm a reagálásaitokat, pár mondatban válaszolnék rá.

Hajni a férfiak, tisztelet a kivételnek, (olyannal még nem találkoztam) van, hogy ilyenek. Titti, igyekszem megfelelni a rólam eszedbe jutó jelzőknek, szerintem ma se okozok „csalódást”. Timi - Anna még nem is mutatta meg minden oldalát, Kolett, igazad van, nem is ők lennének… és nem is én írnám, ha egyszerűen menne minden J Bobby, ez bizony velem is előfordult már, pedig esküszöm imádom a páromat, és ő nagyon jó ember. De ha valamit a fejébe vesz… Kris a mai fejezet, hogy pontos legyek megnéztem (van egy naptáram a Páratlan Pároshoz, mert különben néha én is belezavarodnék) 2011. január 27-én játszódik. Nem tudom mihez kapcsolódva érdekelt a dátum, ha a jövendőbeli utazáshoz Budapestre, akkor az ugye február 18-ra tehető, ha a történet vége miatt, akkor elárulom, hogy az bizony nem „ebben” az évben lesz. De azért fogok majd gyorsabb léptekben is haladni, és nem jut mindig egy napra 2-3 fejezet. Lylia, hát a jóslatod most nem jött be. És köszönöm.

Kittus, igen már gondolkodtam ilyesmin. Rita - Jay egy kedves, aranyos fickó. És az is marad. És végül, bár te írtad az első komit: Annamé, nem szép dolog kitalálni a gondolataimat. Csak nincs valami ilyenfajta rejtett tehetséged? Na nem most, de bizony az ötleteid meg lesznek valósítva, sőt van ami nem is olyan sokára. De hogy milyen formában és mikor azt természetesen nem árulom el.

Jó olvasást nektek és szép hétvégét. Ne fejtsétek el, karácsonyig már alig két hét van vissza.

Dicta

(Kellan szemszöge)

Esküszöm olyan vagyok, mint aki skizofrén...

Egyrészt itt a rossz Kellan, aki nem tud napirendre térni a felett, hogy a nő akit szeret magasról tesz a véleményére. Hogy folyton ellenkezik, dacol velem és csak megy a saját feje után, meg se hallva amit mondok neki.

Másrészt itt a jó Kellan, aki bármit megtenne azért, hogy ne lássa többet a szomorúságot Anna szemében.

Miután az este eltűnt a hálószobánk ajtaja mögött legalább egy percig csak bámultam utána. Tudtam, hogy a többieknek igaza van, és tényleg csak jót akart, de akkor is nehezemre esett beismerni, hogy abban is van valami ráció, amit ő mondott. Visszavonulva hosszú percekig morfondíroztam ezen, de amikor kilépett a fürdőből képtelen voltam megtenni amit addig akartam. Nem bírtam elnézést kérni tőle.

Olyan gyönyörű és kívánatos volt az apró kis hálóingében, az agyamból az összes vér azonnal egy pontomba áramlott. És ez bizony feldühített. Rá haragudtam azért, mert már a puszta látványától elveszítem az eszemet és képes lennék újra és újra behódolni neki.

Ígyhát nem tettem.

Helyette egész éjjel gyötörtem magam, mert csak Ő foglalta le a gondolataimat, csak az Ő citrusokat idéző illatát éreztem az orromban, és a külvilágot teljesen kizárva, csak az Ő halk sóhajai jutottak el a fülemig.

A fáradtság valamikor hajnalban gyűrt maga alá, de nem pihenhettem túl sokat. Hamarosan, talán csak percek múlva felriadtam, mert a csend túlságosan nagy volt, és ijesztő. Amikor rájöttem, hogy ez azért van így, mert egyedül vagyok a helyiségben pánikba estem. A nagy lendülettől amellyel felültem kis hijján sikerült a földre esnem, de abban a pillanatban az zavart a legkevésbé. Nagyobb gondot jelentett, hogy az ágy mellettem üres volt, és Annának nyomát se láttam. Mint egy eszelős rontottam be a fürdőbe, de ott csak sötétséget találtam. A következő utam a szekrényajtóhoz vezetett, és rögtön fellélegeztem, mert szemlátomást minden holmija a helyén volt. De persze ez még nem nyugtatott meg, nem egyszer szökött már el előlem és a problémák elől, féltem, hogy most is megtette.

Próbáltam halkan közlekedni, mert sejtettem, hogy a többiek még mind alszanak, de amikor se a nappaliban, se a konyhában nem találtam már szabályszerűen remegtem az idegességtől. Ott tartottam, hogy nem érdekel mennyi idő, sorban benézek mindenkihez, hátha valamelyik barátunknál keresett vigaszt. Csak azért nem tettem meg végül, mert időközben felfedeztem, hogy az „extra” helyiségekhez vezető ajtó alól némi fény szűrődik ki. Sajnálatos módon, bár valóban égett bent a villany Annát ott se találtam. Nem tudom miért, talán valami Isteni sugallat miatt, de elhúztam a konditerem tolóajtaját, és ott végre megláttam.  

Akárcsak Budapesten a felkelő nap fénye itt is körbeölelte, és ugyanolyan lassan és kecsesen végezte a precíz gyakorlatokat, mint akkor. Nem akartam megzavarni, így halkan húzódtam vissza. Ott abban a pillanatban a „jó” Kellan diadalmaskodott a rossz felett, így elhatároztam, hogy kiengesztelem. Azt mondjuk nem tudtam hogyan is kezdjek neki, így beálltam a zuhany alá és ott próbáltam összeszedni magamat. Ez kicsit hosszadalmasra sikeredett, mert kellett egy kis idő, mire a kigondolt kis beszédemet jónak találtam.

Csak éppen arra nem került sor, hogy vele is megosszam a mondanivalómat…

Miután felöltöztem a keresésére indultam. A konyha irányából hallottam hangokat, és persze az illatok is oda csalogattak, így arra vettem a lépteimet. Aztán viszont elég volt egyetlen pillantás és az agyamat megint elöntötte a vörös köd.

Nem az zavart, hogy többen is körbeülték az ebédlőasztalt, és ezáltal esélyem se volt arra, hogy kettesben maradjunk, mert ezt a gondot könnyedén áthidalhattuk volna, ha visszavonulunk a szobánkba. Az is csak büszkeséggel töltött el, hogy az ebédlőasztal, ami tele volt mindenféle földi jóval, nagy valószínűség szerint Anna keze által került oda, vagyis a banda megint kihasználta a jószívűségét. Még csak nem is azon akadtam, ki, hogy még mindig egy falatnyi kis sortot és a hasát szabadon hagyó topot viselt, mert olyan elmélázva állt a kávéfőző mellett, lerítt róla, hogy gondolatban messze jár.

Ezek mind mellékesnek tűntek, de volt viszont valami, ami felett nem tudtam elsiklani. Mert a következő pillanatban Jay lépett mellé és mondott neki valamit, amit a távolság miatt sajnos nem értettem. Aztán amikor puszit nyomott az arcára és átölelte, na azt már elég nehezen bírtam elviselni. Mégse ez volt a legrosszabb, mert akkor éreztem úgy, mintha szíven szúrtak volna, amikor Anna ránézett, az arcát elöntötte egy boldog mosoly, majd ő is visszaölelte a barátomat. Annyi meghittség sugárzott abból az érintésből…

És a rossz Kellannek ez már túl sok volt. Azt, hogy valaki más derítse jókedvre helyettem, hogy ilyen rövid idő alatt másnál nyerjen vigaszt.

Úgyhogy egy szó nélkül mentem vissza a hálóba és szedtem össze pár cuccot. Aztán nem is nézve a konyha irányába, a bejárati ajtót hangosan bevágva távoztam. Hallottam, hogy mintha valaki a nevemet kiáltaná, de szerencsére a lift éppen megérkezett, így azonnal beléptem és amint tudtam, elhagytam az épületet. Még szörnyű korán volt, a szállításunkra kirendelt kocsik se álltak a helyükön, így hivattam egy taxit és azzal vitettem ki magam a forgatás helyszínére. 

Ideérve aztán azonnal edzéshez öltöztem és majd egy órán át gyötörtem magam a gépeken. Tovább is tettem volna, mert csak a fizikai megerőltetés tudta elterelni a gondolataimat, de a telefonom, amit még érkezéskor beállítottam jelzett. Egy újabb zuhannyal megszabadultam az izzadtságtól majd beültem a sminkbe.

Szerencsére kivételesen csupa olyan emberrel kerültem egy csoportba akik semmit se tudnak az este történtekről, sőt a kettőnk titkos kapcsolatáról se. A beszélgetés kimerült pár, az időjárásra és a forgatásra vonatkozó szokásos kérdésre, aztán mindenki elvolt a saját gondolataival.

A délelőtti felvételek alatt gépiesen tettem a dolgom, igyekeztem nem észrevenni a barátaim kérdő tekintetét. Amint lehetett visszahúzódtam a lakókocsimba, mint most is. Tanácstalan vagyok, sőt bizonytalan. Nem vágyom társaságra, csak egyedül akarok lenni.

De persze van valaki, akit ez cseppet se érdekel. Aki nem vesz tudomást arról, hogy a kopogásra kikiabálok, hagyjanak békén, és csak azért is bejön.

(Rob szemszöge)

Már megint egy új nap.

Esküszöm alig bírom kivárni, hogy végre elutazzunk Budapestre. Még az a fránya bál se zavar, egyelőre, ha arra gondolok, hogy pár napig nélkülözhetem a vámpírszerepet. Alig múlott hat óra, de a telefon már ébresztett. És én még nem is szólhatok semmit, mert Kris már vagy félórája felkelt, ma előbb kell bemennie, mint nekem.

Na ez se teszi jobbá a napomat. Remélve, hogy még elkapom kászálódok fel, és indulok a nappaliba. Azonnal felcsillan a szemem amikor meglátom, hogy még az asztalnál ül. Az is jókedvre derít, hogy rántotta illatát érzem a levegőben. És mintha csak kitalálta volna a gondolatomat, az ír boszorka azonnal a kezembe nyom egy tálcát.

Elégedetten rakom le a szerelmem melletti helyre, nyomok egy puszit a szájára, majd leülve belekortyolok a kávémba. Majd kis hijján vissza is köpöm a csészébe, mert nincs benne cukor. És a tejet is elfelejtette. Morgok az orrom alatt, de ez rossz ötletnek tűnik, mert hárman is rám morrannak. Még Kris is.

- Rob, ne legyél már tuskó – mondja, mire sértődötten nézek rá. Most meg mi baja van velem? - Fel se tűnt, hogy nem neked szánta?

- Hanem kinek? – kérdezek vissza, mire kapok egy nagyon-nagyon csúnya pillantást. Na erre rögtön leesik, úgyhogy amikor a nappali másik felében feltűnik Kellan azonnal mentegetőzni kezdek, amiért lecsaptam a reggelijére. De még csak meg se fordul, az ajtó nagyot csattan mögötte, ahogy elviharzik. Nem értem én ezt. – Lemaradtam valamiről?

Mint kiderül igen. Én abban a hitben voltam, hogy ezek ketten az este kibékültek, erre most kiderül, hogy korántse. De vajon miért nem?

Kris nyom egy búcsú puszit a számra, aztán elindul a testőrével, én meg az enyémmel és még pár emberrel folytatom a reggelit. Utolsóként Luca kerül elő, megöleli Ash-t, majd kíváncsian néz körbe.

- Még nem keltek fel? – kérdezi, és mindenki számára egyértelmű, hogy kikre gondol.

- De, sajnos már igen – feleli a barátnője.

- Miért? – néz rá és bosszúsan összeráncolja a homlokát. Ő rögtön leveszi a lényeget. – Még nem békültek ki?

A válaszul kapott fejrázásra csak elenged egy cirádát az anyanyelvén, amin Peter jót mosolyog, de le persze nem fordítja.

- Oké, én hozom Solot, valaki kerítse elő azt a barmot – mondja az olasz, és ezzel felpattan.

- Nem fog menni – vág közbe Ash. – Kellan már elment. És Anna sincs a lakosztályban. Tényleg szerintetek hova mehetett?

Kicsit aggódónak tűnik, én is próbálom felidézni merre mehetett, de annyira lefoglalt a kaja látványa, hogy csak az maradt meg bennem, hogy nem volt túlöltözve. Ezt meg is osztom Lucaval, szerencsére neki azonnal van ötlete hol lehet a zöldszemű.

Már indulna, de a barátnője súgva mond neki valamit, aztán látványosan elbúcsúznak, majd a banda nagy része elindul a lift felé. Dean engem is sürget, így igyekszem összekapni magam, és jó tíz perc múlva mi is elhagyjuk az épületet.

A kocsiban egész végig azon töröm a fejem mit kéne tenni. Oké, az este még én is Kellannel értettem egyet. Igaza van abban, hogy egy nő ne fizessen a férfi jelenlétében. Ezt a véleményemet sajnos Krisszel is megosztottam, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy ez miatt a nappali kanapéján kelljen aludnom.

- Robert Thomas Pattinson, meg ne haljam még egyszer ezt a hímsoviniszta szöveget – állt előttem, csípőre tett kézzel. – Én ugyanúgy dolgozom és keresek, mint te. Úgyhogy a szállásomat és a testőrömét is magam fizetem.

Hát utóbbiét mondjuk nem is volt szándékomban állni.

Később az ágyban fekve aztán azt is be kellett látnom, hogy a haverom is kicsit túlkombinálta ezt a dolgot, mert Anna tuti, hogy nem azért intézte így ezt az ügyet, hogy minket kínos helyzetbe hozzon.

Ő ilyen. És abban se látok semmi problémát, hogy a szoba árát a végén nem tartja meg, hanem jótékonyságra fordítja. Az ő dolga. Kris nagyot nézett amikor elárultam neki, hogy nemrég megtudtam, hogy a fotózásokért kapottakat is mindig odaadta valami szervezetnek. Végülis, ha hiányozna neki az az összeg biztos nem tenne ilyet.

Az egészben engem csak egy dolog zavar. Mégpedig az, hogy sajnálatos módon mi csak élvezzük a vele való álkapcsolatom előnyeit, neki viszont csak hátránya származik belőle.

Titkolóznia kell, bár tudom, hogy rühelli mégis eljön velem mindenféle hülye rendezvényekre, fotózkodni, interjút adni, és még a pénzét is költi ránk.

És én ezt a szívességet semmivel se tudom neki viszonozni.

És ez elég flusztráló…

(Anna szemszöge)

Már megint menekülök.

Rohamléptekkel hagytam el a lakosztályt, képtelen voltam tovább ott maradni. Nem akarom látni a barátaink szánakozó tekintetét, amiért Kellan még csak arra se tart érdemesnek, hogy szóba álljon velem. Türelmetlenül nyomkodom a lift hívógombját, de csigalassúsággal vánszorog csak felfelé. Meredten figyelem a kijelzőt 10… 11… 12… 13… 14… léptek közelednek, 15… 16… akárki az, mindjárt ideér 17… 18… 19…

Nem várok tovább, a lépcsőn indulok el felfelé. Csak egy emelet, megkönnyebbültem tárom ki a télikert ajtaját és helyezkedem el az egyik széken. A nap még mindig alacsonyan jár, az ég tiszta, nyoma sincs felhőknek. A térdemet átölelve ülök, és azon tűnődöm mit kellene tennem.

Az világos számomra, hogy ez az áldatlan állapot nem maradhat így. De ha Kellan nem áll szóba velem, akkor mit tegyek?  Valamit ki kell találnom. Végülis majd egy egész napom van rá.

Elvileg ma négy körül végez, ezt tudom, mert tegnap reggel említette. Remélhetőleg azonnal visszajön a hotelbe, és akkor szépen leültetem és nem is engedem addig felkelni, amíg nem jutunk közös nevezőre. De mi van, ha csak azért se jön vissza? Valakit meg kell kérnem, hogy tegyen valamit a cél érdekében… Próbálom végigvenni a lehetőségeimet…

- Miben töröd a fejedet? – hallok meg hirtelen egy ismerős hangot, és Luca már le is ül mellém. – Ez az arckifejezés semmi jót nem szokott jelenteni. 

- Buongiorno, Caro. Che cosa ci fai qui?  - köszöntöm, és érdeklődöm azonnal az ittléte okai iránt.

- Gondoltam, hogy itt talállak – feleli ő is olaszul. – Na, mi a helyzet? Gubancok vannak a Paradicsomban?

És még van képe pimaszul vigyorogni. Csúnyán nézek rá, de nem igazán hatja meg. Gyorsan elmesélem neki, hogy a kedvesem nem áll szóba velem. Azt se titkolom, hogy ez mennyire rosszul esik, és főleg, hogy mennyire nem érzem jogosnak.

- Na azért te se vagy Isten ártatlan báránykája – kuncog fel.

- Mi van, éjjelente nincs jobb dolgod, mint a Bibliát olvasgatni? – morgok. – És különben is, hát kinek a pártján állsz te egyáltalán?

- A tiéden Solo, mindig a tiéden – húz magához és az ölébe ültet. Mindig is imádtam így hozzá bújni, de most szinte azonnal visszacsúszok a székemre. Mert erről is Kellan jut eszembe. Az ördögbe, hogy még ebbe is belezavart, már a legjobb barátom ölelése se az igazi, mert csak rá vágyom.

- És mit fogsz most tenni? – kérdezi, de nem tesz megjegyzést a mozdulatomra.

- Nem tudom – felelem őszintén.

- Tessék? Jól hallottam? Anna Gádor Mc’Gee nem tudja mit kéne tennie? Hova írjam fel ezt.

- A kéménybe korommal – vágom rá azonnal. – Luca, ne bosszants már te is. Hát minden férfinek elment a józan esze? Vagy csak mind velem szórakozik…

Persze hamar megbékülök, jópár percig ücsörgünk egymás mellett, próbál jókedvre deríteni. Ez sikerül is, nagyokat nevetek az idióta viccein, majd mivel egyikünk se reggelizett még visszamegyünk a lakosztályba. Amíg megtöltjük a hasunkat úgy beszélgetünk, mint régen. Már idejére se emlékszem mikor tehettük ezt kettesben, és bár kedvelem a bandát, örülök, hogy most senki sincs itt közülük. Rá kell jönnöm, hogy azért az ő élete se fenékig tejfel, problémái neki is akadnak. Először is még mindig nem beszélt Ash szüleivel arról, hogy lenne-e kedvük utazni Magyarországra, igaz mivel jövő héten együtt mennek Jacksonville-be meglátogatni őket, majd akkor megteszi. Aztán megtudom, hogy kapott egy rendkívül hízelgő felkérést, egy igen népszerű és exkluzív divatmárka reklámarca lehetne, de még nem döntötte el, hogy elfogadja-e, mert elég sokat kéne utaznia. Jól leszidom, mert mint kiderül a barátnőjét erről elfelejtette tájékoztatni. Meggyőzöm, hogy ez bizony igenis egy olyan dolog, amit neki is tudnia kell.

- Éppen az előbb papoltál nekem arról, hogy milyen fontos, hogy megbeszéljük a párunkkal az életünkre kiható dolgokat. Ez nem csak rám vonatkozik. Mikorra kell választ adnod? – kérdezem.

- Ma délre – válaszol, én meg majdnem lenyelem a kanalamat.

- Micsodaaa? – nézek rá döbbenten, majd kikapom a villát a kezéből. – Luca Salti indíts öltözni, és irány a forgatás. Beszélned kell Ashleyvel.

Szerencsére hamar belátja, hogy igazam van, nem ellenkezik feleslegesen.

Miután távozott kezdenék rendet rakni, de csörög a mobilom. Nagyapa az, az iránt érdeklődik, hogy átnéztem-e már a holnapi értekezlet adatait, és ugye kellőképpen felkészültem. Bizonygatom neki, hogy igen, hát persze, majd amint lerakja leroskadok. Mert természetesen nem hogy át nem néztem semmit, de még csak eszemben se volt. Csüggedten bámulom a romokban lévő ebédlőt és konyhát, aztán rájövök, hogy a szobaszolgálat mégiscsak hasznos dolog.

A következő órák azzal telnek, hogy miután eligazítottam a személyzetet letelepedek a nappaliba a laptopommal, hogy valóban lelkiismeretesen és alaposan felkészüljek. A takarítóbrigád már régen nincs sehol amikor még mindig kimutatásokat, grafikonokat ellenőrzök, közben jegyzetelek és próbálok nagyon befektetői aggyal gondolkodni. Ez megy is egy ideig, de aztán a szemem egyre gyakrabban csukódik le, nemhiába nem aludtam az éjjel.

Álmomban minden olyan szép és békés. Magam előtt látom a kedvesem mosolygós arcát, szinte érzem, ahogy végigsimít az arcomon. Az ajkaimon érzem a csókjának ízét, majd, mint ahogy az lenni szokott, a rózsaszín buborék kipukkan és felébredek. Próbálok magamhoz térni, még csukott szemmel megfogadom, hogy azonnal belevetem magam abba a temérdek munkába, ami még előttem áll. Ez majd feledteti velem az álmomat, és különben is mindenképpen szeretném befejezni mielőtt a többiek, de főleg Kellan visszaér.

De ahogy fel akarok ülni váratlan akadályba ütközöm.

(Kellan szemszöge)

Ashley, mert ő a kéretlen látogatóm, nem törődik azzal, hogy magányra vágyom. Nem zavartatja magát, leül mellém és vigasztalóan néz rám.

- Kellan, jól vagy? Elég szarul nézel ki. – Kösz Ash, ezzel most sokat segítettél. – Egész nap figyeltelek, de olyan vagy, mint egy alvajáró. Figyelj, én kedvelem Annát, de ha ez a kapcsolat téged ennyire megvisel, talán jobb lenne, ha…

Döbbenten nézek rá. Elment az esze? Vagy rosszul értettem a szavait. De a folytatásból kiderül, hogy nem.

- Figyelj, én eddig nem akartam mondani, mert te vagy a legjobb barátom, és boldognak tűntél. De szóval… talán… talán jobb lenne, ha szakítanál vele. Még mielőtt ő teszi meg.

Ijedten kapom fel a fejem, hát ez meg hogy jutott az eszébe? Lehet, hogy tud valamit, amit én nem? Talán Luca mondott neki valamit. Végülis az olasz sose csípet túlságosan. Vagy már ő is Annától hallhatta. De hát mikor? Az este egészen a vacsoráig minden rendben volt, az utána lévő eseményekről, mondjuk jobb nem is beszélni.

De utána ők már nem is találkoztak. Vagy a kedvesem kiment volna panaszkodni neki?

Csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben, és egyre jobban aggódok. Oké, hogy összevesztünk… nem, ez nem jó szó. Veszekedtünk, igen ez az, oké, hogy veszekedtünk, de ez nem elég ok arra, hogy szakítson velem. A szívemet egy ököl szorítja össze egészen apróra.

Hát ennyit ér csak a szerelme?

- Tudod, végülis ez várható volt – hallom, mire azonnal a barátnőm felé fordulok, de ő nem néz rám, helyette a körmeit vizsgálgatja. – Akárhogy is nézzük, ti ketten túlságosan is különbözőek vagytok. Mármint a társadalmi helyzetetek. Anna mindig is Mc’Gee lesz, és ahogy eddig, ezután is két kézzel fogja szórni a pénzt.

- Anna egyáltalán nem szórja két kézzel a pénzt – védem meg azonnal a kedvesemet. – És különben is, eddig nem nagyon tiltakoztál az ajándékai vagy az utazások miatt – pirítok rá.

Micsoda dolog ez, és én még azt hittem kedveli. Aztán eszembe jut valami.

- És ha már itt tartunk Lucanak is van mit a tejbe aprítania.

- Igen, de az nem ugyanaz – feleli azonnal. – Ő megdolgozott érte. Egyetlen fillért se fogad el a családjától, mindent a modellkedésért kapott pénzből áll. Meg a vállalkozása is egyre jobban megy…

- Hála Annának, - világítok rá a lényegre. Aztán eszembe jut valami. - Egyébként meg nagyon jól tudod, hogy még nem kapta meg az örökségét, és mindent a programokért kapott pénzből fizet. Azért pedig nagyon is megdolgozott.

De még mennyire, hogy megdolgozott érte. Még most is előttem van milyen hulla fáradtnak tűnt tavaly Mexikóban, pedig akkora már majd két napot végig aludt. Nem is értem miért hagyták Evaék már olyan fiatalon, hogy az a vénember ennyire kizsigerelje. Méghogy drága Charlie bácsi, ahogy mindig emlegeti… az egy rabszolgahajcsár.

- Hát, lehet, hogy igazad van – zökkent ki megint Ash a gondolataimból. – Az igaz, hogy Anna rendkívül nagylelkű. De valahogy olyan akaratos is, nem?

Nem tetszik ez nekem? Van itt valami ami majd kiszúrja a szememet, de nem tudom, hogy mi.

- És néha olyan elkényeztetettnek tűnik, és basáskodó. Kitalál valamit, és kivétel nélkül mindig eléri amit akar. Ti srácok meg… elég csak, hogy rátok mosolyogjon már ugratok is az első szavára.

- Na jó, most már fejezd be. Ashley Michele Greene nagyot csalódtam benned – szólítom a teljes nevén, mert tudom, hogy azt mennyire utálja. – Anna egy csodálatos nő, és mi mind csak hálásak lehetünk azért, hogy megismertük. Rendkívül nagylelkű, és annak ellenére, hogy mennyire makacs képes belátni ha hibázik. Sőt akár bocsánatot kérni is.

- Tényleg? – emelkedik meg a hangja egy oktávval. – Ez igazán nemes tulajdonság, talán te is tanulhatnál tőle.

Na most már teljesen összezavart. Csak bámulok rá és fogalmam nincs arról, hogy most mi van. Talán beszívott? Egész eddig a kedvesemet szidta, most meg itt védi? De ha védi, akkor mire ment ki ez az egész? És hirtelen leesik. Valószínűleg neki meg az, hogy rájöttem a cselére. És természetesen támad.

- Tehát, akkor összegezve az elmúlt öt perc tanulságait. Ha valaki megdolgozik a pénzéért az jó, ha a saját – ezt a szót direkt kihangsúlyozza – pénzét szabad akarata szerint költi, akár a barátaira is, az jó. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy beismerni azt, hogy tévedtünk és ezért elnézést kérni főleg jó. Akkor most már csak egyetlen dolog érdekelne…

Kérdőn nézek rá, de naná, hogy nem szólal meg.

- Ash, mond már – türelmetlenkedek.

- Csak arra az egyre vagyok kíváncsi… – játszik továbbra is az idegeimmel morcos arccal. Aztán hirtelen fülig ér a szája. – Hogy te mi a fenét keresel még mindig itt?

- Dolgozom – vágom rá kapásból.

- És mikor is lesz a következő jeleneted? – faggatózik.

- Egy óra múlva – felelem.

- És mennyi idő ide a szálloda?

- Húsz perc. – Lassan már értem amit mondani akar, és én is mosolygok

- Bizony, az oda-vissza negyven, a lifttel a huszadikra és, le az még öt. Az összesen negyvenöt. Vagyis még mindig marad negyed órád arra, hogy elnézést kérj amiért hülye voltál és nem beszélted meg vele a problémátokat. Megígérd, hogy többet nem rohansz el egy szó nélkül, főleg olyankor, amikor ő annak ellenére, hogy haragudnia kéne rád reggelit készít neked.

- Reggelit csinált nekem? – nézek rá kérdőn, mire elmeséli, hogy igen éppen hozzám indult, de aztán valamiért meggondolta magát. Ez mondjuk csöppet se tetszik, kicsit aggaszt is. Ahogy az is, hogy a barátnőm elárulja, hogy még mielőtt én eljöttem távozott, Luca szerint a tetőre. És ez nem tetszik. Múltkor is oda menekült, és nem volt túl jó állapotban. És most miattam megint szomorú. Villámgyorsan kapom fel a kabátom, és viharzok ki a lakókocsiból. Ash még utánam kiabál, hogy azért siessek vissza, de ezt már csak fél füllel hallom. Most fontosabb dolgom van.

(Rob szemszöge)

Percenként bámulom az órámat, ha Kellan nem bukkan fel hamarosan abból óriási baj lesz. Oké. Értem én, hogy miért rohant el, Ash elmagyarázta, hogyan sikerült rávezetnie arra, mekkora bolondok, hogy ilyen hülyeségen összekapnak. De ennek már több, mint másfél órája. És Bill lassan tajtékzik.

Mivel a megbeszélt időpont előtt még nem volt sehol, és a telefont se vette fel sejtettük, hogy nem ér vissza pontosan. Összedugtuk a fejünket, az világos volt, hogy húzni kell az időt. Elsőként Lisa lépett… szó szerint félre és közben sikeresen felborított egy állványt. Ennek felállításával sajnálatos módon a világosítók elég gyorsan végeztek. Aztán Kris kente el „véletlenül” a sminkjét, de persze úgy, hogy itt helyben nem lehetett kijavítani a hibát. Aztán még mielőtt ő visszaért volna Nikki ruhája szakadt el.
Tudom, hogy valamit tennem kell, mert a haveromnak még mindig semmi nyoma, Ash viszont, aki az egyik sarokban a telefonnal próbálkozik, csak rázza a fejét. Jobb ötlet hijján elindulok az ajtó felé, de a rendezőnk hangja megállít.

- Rob, hova a pokolba indulsz? – A fenébe, erre most mit mondjak?!

- A mosdóba – vágom rá kapásból, és beugrik az Isteni szikra. Valószínűleg kiröhögnek és egy darabig felemlegetik majd, de ennyit igazán megtehetek, úgyis sokkal tartozom Kellannek és Annának. A hasamra szorítom a kezemet, és próbálok fájdalmas arcot vágni. – Az hiszem elrontottam a gyomromat, talán az este nem kellett volna már megennem a második mousse-t.

- Te most szórakozol velem? – vág értetlen képet Bill, és dühösen tolja a homlokára a szemüvegét.

- Lehet, hogy romlott volt a tejszín – kontráz Taylor, és ő is elindul az ajtó felé. – Azt hiszem nekem is… - és már rohan is kifelé, én meg utána.

Jó tíz percig elvagyok a lakókocsimban, elszívok két cigit, folyamatosan hívom a haveromat és a boszorkát, de mind a kettő foglalt. Hiába minden segítő szándék, sajnos hamarosan muszáj visszamennem. Belépve sajnálattal látom, hogy mindenki a helyén áll, a sminkes azonnal megrohamoz egy púderes pamaccsal, majd a helyemre ültetnek. Kérdőn nézek körbe, a bandából mindenki feszülten bámul maga elé.

- Na végre, - hallom Bill megkönnyebbült hangját, - akkor talán kezdhetnénk. Mindenki tudja a dolgát, Bella fekszik, Jacobnak eszébe jut, hogy a baba esetleg vért kíván, a többiek pedig szenvedő arccal néznek. Aztán Alice, Jasper, majd Emmett távozik.

Na az érdekes lesz…

- A francba – csattan fel a rendezőnk. – Hol a fenében van Kellan…