Karácsonyi különszám 3. rész

Carry és Jay története

- C -

- Carry, Carry… hahó, jól vagy? – Anna hangja távolinak tűnik, hitetlenkedve nézek az orrom előtt hadonászó kézre, majd emelem fel a fejem, hogy meglássam a tulajdonosa arcát is. Aztán hirtelen összeomlik a világ. A bútorok mintha el akarnának dőlni körülöttem, a padló határozottan olyannak tűnik, mintha egy hajón állnék, és esküszöm a falak egyre beljebb húzódnak. - Óh, a fenébe, gyere…

Valaki gyengéden, de határozottan leültet az ágy szélére. Várom, hogy a lent elfogyasztott kis falatkák elinduljanak felfelé, de nem történik semmi.

- Tessék, edd meg ezt – nyom a kezembe valamit pár pillanat múlva, és várakozóan néz rám. Amikor nem mozdulok felfortyan.  – Nem akarlak megmérgezni. Gyömbéres keksz, nekem mindig segít. Illetve majdnem mindig…

Megadom magam és elmajszolok pár harapást, de aztán eszembe jut mit is mondott. És ez bizony csak egyet jelent.

- Honnan tudod? – kérdezem, és keksz ide vagy oda a gyomrom újra kavarogni kezd. Már azt nézem hány lépésnyire vagyok a fürdőtől amikor megszólal.

- Carry nő vagyok, sőt tovább megyek, anya. Tudom mik a terhesség tünetei. És volt pár félre nem érthető jel is.

- Micsoda? – nézek rá kérdőn.

- Hát először is élénk érdeklődést mutattál a sonkás bruschetta iránt, pedig Jay karácsonykor direkt felhívta rá a figyelmemet, hogy vegetáriánus vagy. Aztán nem ittál egy korty alkoholt se, de próbáltál úgy tenni, mintha igen. Megjegyzem, az a yucca nem biztos, hogy jó néven vette a pezsgőt. 

Na, most ha elpusztul szegény növény, vehetek neki egy új cseréppel.

- Ellágyult a tekinteted, amikor megláttad, hogy Jay ölbe veszi Mattyt, - folytatja - tartottam is tőle, hogy elérzékenyülsz. De mégis az győzött meg végleg, hogy elsírtad magad. – Ezt nem értem, és ez valószínűleg látszik is rajtam, mert folytatja. – Amikor Jay rajtam keresett hirtelen összeállt a kép. És tényleg nem akartam hallgatózni, csak átjöttem megnézni minden rendben van-e. És őszintén, a magyarázat, hogy a nevelőanyád miatt volt ez az egész, nem hangzott túl meggyőzően.

Hallgatom, amit mond, és összeszorul a szívem.

Ha ő észrevette, akkor másoknak is fel fog tűnni. Nincs tehát több időm, lépnem kell még mielőtt Jay is megtudja…

- Mikor akarod elmondani neki? – mondja ki helyettem a legnagyobb félelmemet.

Bár utálok ilyet tenni, most mégis hazudok.

- Nem tudom, hamarosan.

- An diabhal… - morog valami ismeretlen nyelven és leroskad mellém. Hirtelen ő tűnik úgy, mint aki rosszul van. Megragad egy kekszet a mellém dobott zacskóból, és apró harapásokkal majszolni kezdi. Csak sokára szólal meg újra.

- Nem akarod elmondani neki… - a szívverésem háromszorosára gyorsul, és tudom, hogy a tervemnek annyi. El fogja árulni neki, hiszen a barátja. Mindenre számítok, de a következő mondata meglep. – De hát miért?

Azt vártam, hogy felpattan és elviharzik, hogy azonnal kikürtölje a féltve őrzött titkomat. És értetlenül látom, hogy nem teszi. És ezt nem értem.

- Szóval? Miért akarod megfosztani Jayt a gyermekétől? – kérdezi, és most már határozottan félelmet keltő. A hangja, a tekintete. Értem már a róla keringő pletykákat, arról, hogy aki a szeretteit bántja, az jobb, ha messzire szalad. A szemei dühösen villannak. És én megint félek.

- Nem lehet – nyögök fel – nem tehetem.

- Miért?

Olyan, mint egy pitbull. Elkapta a csontot, és nem engedi, amíg egészen az övé nem lesz.

Nem tudom mikor és hogyan, de egyszercsak beszélni kezdek. A félelmeimről, a várható következményekről. Anna csak hallgat, néha közbekérdez, de nem fűz megjegyzéseket a mondandómhoz. Csak miután befejeztem. De akkor aztán…

Őt hallgatva lassan másképp kezdem látni a világot, jó érzés, hogy a várttal ellentétben magam mellett tudhatom. Azt mondja, ne törődjek másokkal, csak azzal, ami nekem és a kicsinek a legjobb.

Úgy tűnik, mintha órákig beszélgetnénk, de mikor Jay belép, kiderül mégse. Először csak kíváncsian bedugja a fejét, majd a következő pillanatban a lábánál egy apró kis emberke tűnik fel.

- Mama? - néz az édesanyjára Matty, és elindul felénk. – Mama…

- Itt vagyok, édesem – feleli amaz, és felemelve magához szorítja. – Mi a baj kincsem?

- Hiányolt, illetve hiányoltunk benneteket – közli Jay és mellém lépve átkarol. – Nem szép dolog elbújni itt fent…    

- Már éppen készültünk lemenni – közli a házigazdánk, és ő valóban az ajtó felé indul. – Persze, ti nyugodtan maradhattok, ha akartok… - szól még vissza a válla felett, majd behúzza maga után az ajtót.

A párom, mintha csak erre várt volna, a számra tapasztja az ajkait, és úgy csókol, mintha hetek óta nem tettük volna ezt. Én is hozzá simulok, jó érezni a belőle áradó vágyat, de sajnos túlságosan is gyorsan vége szakad mindennek.

- Sajnálom szívem, de le kell mennünk – mondja és megsimogatja az arcomat. - Kellan nem véletlen küldött fel, azt mondta hívjalak le benneteket. Valamire készül, gondolom Anna ajándékáról lehet szó.

- Miért, születésnapja van? – kérdezek vissza, és próbálom rendbe hozni a kissé meggyűrődött ruhám. Még mindig azt viselem, ami vendéglátónk húgáé, nem szoktam ilyet csinálni, de tény és való, sokkal jobban érzem magam benne, mint abban, amiben jöttem.

- Nem - jön a válasz - ma van a házassági évfordulójuk. 

Hirtelen ugrik be, hát persze. Két éve elég nagy port kavart, hogy egyik pillanatról a másikra összeházasodtak. A sajtó legalább fél évig azon csámcsogott, hogy csak azért tették, mert útban volt Matty. Pedig bárki, aki csak látja őket egy helyiségben rájöhet, hogy ez hülyeség.

Boldogan fogom meg Jay felém nyújtott kezét, mire azonnal összefűzi az ujjainkat. Együtt megyünk le a nappaliba, ahol azonnal kapunk két pohár pezsgőt, Anna kérdőn néz rám, de csak megingatom a fejemet. Most már tudom, hogy nem titkolhatom el a babát, az apjának joga van tudnia róla, és a lelkem egyik fele már bízik abban, hogy örülni fog a hírnek, de azért arra még nem készültem fel, hogy ezt a bejelentést ma tegyem meg.

Aztán a sors közbeszól…

- J -

Feltalálom magam, ezzel nincs hiba, de egy idő után már kezdek aggódni, hogy a lányok még mindig odafent vannak.

Egy kis púder és rúzs felvitele nem tart majd egy óráig!

Valószínűleg Kellan is így gondolhatja, mert látom, hogy elkapja a kisfiát, a levegőbe dobja, mire Matty felkacag.

- Gyere kisöreg, megkeressük anyát.

Már indulna felfelé, de valamelyik öccse az ikrek közül őt keresi, úgyhogy a kiabáló felé fordul.

- Majd én felviszem – szólok neki, és átveszem tőle az apró kis embert. – És lehozom a lányokat is.

- Az jó lesz, addig intézkedem a poharak ügyében. Aztán nehogy fent ragadj nekem megint – kezd el vigyorogni. – Bejelentenivalóm van, és szeretném, ha mindenki itt lenne.

Elég gyorsan megtesszük a pár lépcsőfokot, odabentről halk beszélgetés szűrődik ki. A kicsi felfedezi az egyik játékát, így lekéretőzik, én meg belesek. Örülök, amikor meglátom, hogy egymás mellett ülnek, remélem ez, -hogy mint azt összeesküvők tárgyalnak valamiről- többször is előfordul majd. Carry megérdemel egy barátnőt, és Anna tökéletes alany erre a szerepre. Még nézném őket, de hála a keresztfiamnak lebukunk. Amikor felállnak már értem mi tartott ilyen sokáig, a szívem elrablóját mintha kicserélték volna. Más a ruha, a smink, de legfőképpen a tekintete változott meg. Úgy ragyog, mint egy hegyi tó kristálytiszta víztükre, és halványam elmosolyodik, amikor meglát. Csábít a tekintete, és mikor végre kettesben maradunk nem késlekedek, sietve vonom magamhoz. Sajnálom, hogy a barátnőm felajánlása ellenére csak egy csók erejéig maradhatunk, de az udvariasság és a kíváncsiság is lefelé vonz. Mert abban egészen biztos vagyok, hogy a haverom valami nagy dobásra készül.

Tavaly, az első évfordulójukon egy utazással lepte meg. Persze elsőre ebben nem volt semmi rendkívüli, de kiderült, hogy csak kettesben mennek, méghozzá másnap. Anna dührohamot kapott, mert nem szerette volna magára hagyni a kicsit, de Kellan erre is gondolt. Végszóra belépett mindkettőjük édesanyja, Eva és Karen, így már nem lehetett ellenvetése.

Amikor hazajöttek arról a karibi szigetről szerelmesebbnek tűntek, mint előtte, pedig az nagy szó.

Együtt megyünk le a földszintre, a banda már egy kupacban álldogál. Mi is megkapjuk a poharainkat, és várjuk, hogy belekezdjen. Megköszörüli a torkát, aztán elsőként szájon csókolja a feleségét, amit amaz csöppet se bán, majd végre megszólal.

- Egy kis figyelmet kérnék. Ti mindannyian, illetve majdnem mindannyian, – néz körbe, mert valóban akad pár új arc – ott voltatok két éve, amikor abban a szerencsében volt részem, hogy ez a gyönyörű és akaratos nő a világ legboldogabb férfijává tett. Egyetlen este alatt, képletesen persze, férj és apa lettem. Ez akkor többnek tűnt, mint amit bárki is megérdemelhet, bevallom először azt hittem egy idő után meggondolja magát és sírva menekül majd mellőlem. De szerencsére nem így történt.  Anna – fordul felé. - Két csodálatos évet tudhatok magam mögött, és azt, hogy most itt állok, és itt tartok csak neked köszönhető. Nélküled az életem unalmas és sivár lenne, még akkor is, ha biztosan kevesebb ősz hajszál díszítené a fejemet…

- Kellan, neked nincs is ősz hajszálad – vág közbe az említett, mire persze azonnal jön a válasz.

- Asszony, legalább ezen az egy napon hagyd, hogy én beszéljek. – Mindenki nevetni kezd, főleg, hogy a nevezett azonnal engedelmes arcot vág, és szendén néz fel férjeurára.

- Szóval, ott tartottam, hogy minden veszekedésünk és összezördülésünk ellenére, amit ugye legtöbbször, sőt szinte soha – mondja csibészes mosollyal, amiért megőrülnek a rajongói – nem én kezdek, nem cserélném el ezt a két évet semmi pénzért. Boldoggá tettél, és teszel, tesztek – simogatja meg a felesége ölében lévő kisfiú fejét. - Hosszú hetekig törtem a fejem, mivel is tudnám ezt viszonozni neked, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy semmivel. Úgyhogy ez az ajándék csak egy aprócska kárpótlás, a bosszúságokért, amiket okoztam.

A zsebébe nyúl, és egy ékszeres dobozt húz elő. A felesége elé állva adja át, aki lassan nyitja fel. Egy gyűrű lapul benne, kiveszi és a keze után nyúl.

- Mielőtt belefogtam beszéltem a nagyapáddal, aki beleegyezett ebbe az apró változtatásba. Mivel ezt – húzza le a Mc’Gee gyűrűt Anna ujjáról – szinte soha nem veszed le, újat készítettem. Aztán ma reggel újra visszavittem az ékszerészhez kijavítatni. – Kacsint egyet és folytatja - egyébként azt mondta van még rajta hely pár csillag számára.

Meglepődve figyelem, ahogy a barátnőm szeme a könnyektől elhomályosul. Majd döbbentem figyelem, hogy nem csak az övé, a lányok közül többen is meghatódtak. De még mielőtt megfejthetném miért is van ez így, a haverom újra megszólal.

- Tudom Cica, hogy azt beszéltük meg, hogy várunk még vele, de a délelőtti akciómnak hála azt hiszem, holnapra már úgyis az egész világ tudni fogja. – Átveszi Mattyt, majd átöleli Annát, és úgy néz végig rajtunk. – Nos fiúk, lányok engedjétek meg, hogy veletek közöljük elsőként az örömhírt. Azt hittem nem lehetek már boldogabb, de úgy látszik kétévente én kapom a nagyobb ajándékot.

- Kinyögöd végre? – szólal meg egy türelmetlen hang, mire felnevet.

- Szóval, ma reggel a feleségem tudatta velem, hogy pár hónap múlva a családunk létszáma növekedni fog plusz egy fővel…

Egy pillanatig csend van, de aztán mindenki kiabálni kezd. Én is velük örülök, Matty is csodálatos gyermek, és nem kétlem a következő baba is hozzá hasonló lesz.

A sok gratuláló között van azonban egy oda nem illő hang is, amire mindenki felkapja a fejét. 

- Hát ilyen nincs… - mindenki Rob felé fordul, aki felettébb bosszúsnak tűnik. – Tudtam, annyira tudtam. Kicsim, én megmondtam, de nem hagytad. Hát nem megelőzött…

- Rob, ez nem olyan nagy dolog, - simogatja meg az arcát Kris elnéző mosollyal.

- De igenis az. Én akartam először, - duzzog továbbra is. – Nekik már a második, nekünk még csak az első.

- Jó, de te már napok óta tudod, Kellan meg csak ma reggel…

Ez úgy látszik tetszik neki, mert vigyorogni kezd.

- Tényleg…

Nikki szól közbe, és szólítja fel őket, hogy beszéljenek világosan.

- Akkor miről is van szó?

- Apa leszek – feleli Rob üdvözült mosollyal, mire az előbbinél is nagyobb csönd, és aztán nagyobb üdvrivalgás. A hangulat már nem is lehetne jobb, gondolom én, de valaki megköszörüli a torkát.

- Oké, igazság szerint mi is várni akartunk a bejelentéssel, de… szóval… Ashley is babát vár.

Jézusom, ilyen nincs.

Mindenki ölelget mindenkit, a kismamák kézről kézre járnak, én is gratulálok mindhármukat. Carry mellettem kicsit furcsának tűnik, egyszer mintha Anna súgna neki valamit, de nincs időm megkérdezni mit, mert újabb pezsgősüvegek durrannak.

- Tudjátok, ez sose hittem volna – hallom Kellan hangját. – Mind a hárman, és egyszerre. Tényleg, és mikor?

- Június 15 – mondja Ashley.

- Június 10 – vigyorog Kristen.

- És mi Cica? Mond, hogy előbb, kérlek… - néz esdeklően a feleségére.

- Honey, ez nem egy verseny… - mosolyog Anna - de egyébként június 12.

- Atya ég, - kiált fel Tom. – Ti még gyereket is egyszerre csináltok? Vagy akkoriban nem volt áram Los Angelesben, és jobb hijján az ágyban töltöttétek az időt? Esetleg még valaki? – néz körbe. – Senki? De most komolyan? Más nem vár már gyereket júniusra?

- De igen – csendül fel egy halk, de számomra nagyon is ismerős hang, közvetlen mellőlem. – ÉN.

Hét hónap és tíz nap múlva…

- C -

Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, de sehogy se megy már. A szülésig még van vagy két hetem, de a doki szerint nem valószínű, hogy kihúzom odáig. Megint azon a helyen vagyok, ahol a legszebb szilveszteremet töltöttem eddigi életem során. Körülöttem emberek két csoportra osztva. Az egyik részük éppen húst próbál grillezni, több-kevesebb sikerrel. A másik, kiterjedését nézve nagyobb csoport pedig a hasát simogatva, legyezőkkel és hűsítőkkel felszerelkezve figyeli, ahogy drága férjecskéink a beígért vacsorát készítik. Mind a négyen bármikor megszülhetünk, ezért is gyűltünk ma össze, hogy még a babák érkezése előtt mulassunk egy utolsót.

A két kis lurkó, Matty és Lorenzo kirándulni ment Ginával, ő talán az egyetlen a földön, aki elbír a két rosszcsonttal egyszerre.

- Jól vagy szívem? – lép mellé Jay. Csak bólintok, mire megsimogatja a pocakomat, ami erősen hasonlít egy hatalmasra fújt léggömbre. – És odabent, minden rendben?

- Igen, csak szűkös a hely… - nyugtatom meg, és hárítom az ajánlatát a plusz párna miatt. Úgy bánik velem, mint a porcelánbabával, ha hagynám még járnom se kéne, hanem ölben vinne mindenhova. Na ezt két okból se engedem meg neki, egyrészt, ha lassan is, de eddig még sikerült eljutnom mindenhova, saját erőből. Másrészt vagyok vagy egy mázsa, még sérvet kapna…

Piszkosul meleg van, igaz Los Angelesben mindig, de ma a lenge kis ruha ellenére is úgy érzem, hogy meggyulladok.

- Tudjátok min gondolkodom? – szólal meg mellettem Kris. – Ha beleugrok a vízbe tuti, hogy nem süllyedek el. Nincs az az Isten, hogy ez – mutat a hasára – hagyja.

- Azért én a helyedben nem próbálnám ki – mosolyog rá Ashley, és nagyot kortyol a poharából.

- Bennem is nagy volt a kísértés pár napja - sóhajt fel Anna majd medencét körbefogó kerítésre mutat. - De Kellan eldugta az ajtó kulcsát, amikor megemlítettem neki. Amikor át akartam rajta mászni akkor meg becipelt a házba. Szörnyen akaratos mostanában. Még válással is fenyegetett, ha csak két méteres közelébe megyek.

Mind felnevetünk, mert őket ismerve ez a jelenet valóban lejátszódott.

A BARÁTNŐIM.

Igen bátran állíthatom, hogy a jelenlévő három, és az ebben a pillanatban érkező Nikki is a barátnőm. Már szilveszterkor, amikor váratlanul kibukott belőlem a hír így éreztem. Jay mondhatjuk sokkot kapott a szavaimtól, percekig csak bámult rám, és nem szólalt meg. Kis hijján összeomlottam, mert azt hittem az első sejtésem valóra válik, és nem akar se engem, se a babát. Már készültem az ajtó felé, hogy megfutamodjak, de ők négyen nem hagyták. Dühös amazonokként vettek körbe és az arcuk nem sok jót ígért. Azt hittem rám haragszanak, de rövid idő alatt kiderült, hogy még véletlenül se. Szokás szerint, azt hiszem ez már örök időkre így marad, Anna ragadta magához a szót és a hatalmat, és azt tudakolta a páromtól, hogy esetleg megsérült-e szája, hogy nem mond semmit. Szegénykém próbálkozott volna, de ha ő egyszer elkezdi… csak Kellannek van biztos módszere az elhallgattatására, szerencsére akkor is bevetette, és egy csókkal befogta a száját.

A következő pillanatban Jay megragadta a kezemet és szinte magával vonszolt. Na, nem mintha nagyon tiltakoztam volna, mert nem igazán szeretem, ha a figyelem középpontjában vagyok, márpedig mindenki engem bámult.

Órákig beszélgettünk a már ismert vendégszobában, és ahogy azt Anna előre megjósolta, örült a hírnek. Mondjuk nem dicsért meg, amiért először gyáva módon el akartam hagyni, és eltitkolni előtte a babát. Még soha addig, és remélem ezután se, láttam annyira megbántottnak, mint amikor elárultam neki, hogy mi volt az eredeti tervem. Nem értette, hogy miért gondoltam, hogy árthatna a karrierjének, ha gyermeke születik tőlem, a szegény árvától, házasságon kívül.

Akkor éjjel kérte meg először a kezemet, amit persze azonnal visszautasítottam. Végül, csak a harmadik alkalommal mondtam igent. Na, nem azért mert nem szerettem már akkor is, de nem akartam, hogy úgy érezze, a terhességem miatt kötelező ezt tennünk.

De örülök, hogy mégis megtörtént. Hollywoodi mértékkel nézve szűk körű ceremónia volt, de megható. Wyomingba, Anna nagyapjának a farmján mondtuk ki az igent, ez volt az egyetlen olyan hely, ahol biztosan nem kellett tartanunk a lesifotósoktól, akik fokozott intenzitással üldöztek bennünket. A négy Cullen-baby és „hordozóik”. Így emlegetnek bennünket, amióta csak kiderült, hogy mindannyian gyermeket várunk. Ahol csak megjelentünk a lányokkal az elmúlt hónapokban, azonnal a figyelem középpontjába kerültünk. Lassan kezdem megszokni, de amikor csak lehet kerülöm a nyilvánosságot.

Az esküvőn csak a párom családja, a zenekar tagja és a barátaink voltak jelen. És meglepetés vendégként, a tanítványaim kis csoportja. Jay titokban, repülővel hozatta oda őket, arra hivatkozva, hogy valakinek az ara oldalán is kell ülnie.

- Carry, jól vagy? – szólal meg mellettem Anna. – Olyan nyugtalannak tűnsz.

- Aha, csak az esküvőnkre gondoltam – nyugtatom meg.

- Nikki Reed, egyszer és mindenkorra meg kell ígérned, hogy TE – néz jelentőségteljesen rám és Annára – akkor mész férjhez, amikor nem leszek terhes. Nem igaz, hogy folyton minden képen akkor vagyok, mint egy kétajtós szekrény…

- Oké, ezt megígérem. És most, hogy mondod, szóval… - jelentőségteljes szünetet tart – mit csináltok szombathoz hat hétre?

Mind gondolkodni kezdünk, aztán egyszer csak leesik. Hangos üdvrivalgással fejezzük ki a jókívánságainkat, és kérjük meg, hogy lépjen már közelebb szépen egymás után mindegyikünkhöz, mert szeretnénk megölelgetni.

- És miért ilyen hirtelen? – kérdez rá Kris, miután túlestünk a nem mindennapi mutatványokon.

- Mert nem akarok nagy pocakkal állni az oltár előtt – feleli azonnal - nem mintha azzal valami baj lenne – néz rám bocsánatkérően – csak már kiválasztottam álmaim ruháját, és később már valószínűleg nem férnék bele. És így még marad idő nászútra is…

Kell pár pillanat, mire felfogjuk a lényeget, újabb ölelkezések következnek, gratulációkkal fűszerezve, amit már a srácok se tudnak figyelmen kívül hagyni. Mind összegyűlnek körénk, ki-ki a párja székének karfájára ülve, és Nikkin és az ő fogadalmán, hogy harminc éves kora előtt nem megy férjhez és nem szül gyereket, köszörülik a nyelvüket.

- Ti tehettek róla – mutat ő sorba mindegyikünkre. – Én csak próbálok felzárkózni hozzátok.

Vidáman telik az idő, a hús végül ehetőnek bizonyul, bár amennyire látom a lányoknak hozzám hasonlóan nem igen van étvágyuk. Valahogy nem az igazi a közérzetem, pedig odabent éppen alvásidő lehet, mert kivételesen senki se akarja szétrúgni a veséimet.

Kris nyög fel elsőként, és próbál felállni, de csak a férje segítségével sikerül. Amint megteszi azonnal segélykérően néz körül.

- Kicsim, - öleli át Rob, és szemlátomást zavarban van, még a hangját is lehalkítja. – miért nem szóltál, hogy kísérjelek be a fürdőbe?

- Te idióta - rivall rá azonnal a felesége, majd a szemeit ellepik a könnyek. – Nem pisiltem be, ez a magzatvíz…

Az angol azonnal lesápad, mozdulni se tud, és sokkoltan bámul rá.

- Mármint most… komolyan… végre megszületik… Atya Úr Isten!

Én is feltornázom magam, illetve, hagyom, hogy Jay felhúzzon, de amint egyenesen állok meg is bánom a dolgot.

- Aúú – kiáltok fel, mert a fájdalom váratlanul ér.

- Carry – néz rám aggódva Jay, - Itt az idő?

Tanácstalanul nézek rá.

Honnan kéne tudnom? Én is most szülök először!

- Valószínűleg – szólal meg Anna, majd összenéz Ashleyvel. – Szerintem olyan tíz perces fájásai lehetnek? Szerinted?

- Én is úgy tippelném. Te hol tartasz? – kérdez aztán vissza, és mindkettőjük arcáról sugárzik a várakozás. – Én már öt percnél.

- Én is… - bólogat a kérdezett, és ekkor kitör a pánik.

A fiúk körében.

- J -

Egyszerűen nem értem a női gondolkodást.

Mégis mit képzelt ez a két bolond nőszemély? Megvárjuk, hogy a babák itt jöjjenek a világra?!

Mert, Kris és Carry honnan tudná a jeleket? Nekik ez még új dolog, de Anna és Ash már nem először csinálja végig. Persze amikor mi négyen fiúk felhívtuk erre a figyelmüket, még nekik állt feljebb.

- Ugyan már? A szülés nem megy egyik percről a másikra. Különben is mi csak jót akartunk – támadt azonnal Ashley.

- Igen, - védte az igazát Anna is. – Ha ti is órákig feküdtetek volna egy ágyhoz kötve tudnátok miről beszélünk. Aúú…

- Cica, jól vagy? Nyugodj meg, nem lesz semmi baj? Megy ez pikk-pakk…

- Kellan te most hülyéskedsz? Egy a doki szerint több mint négykilós gyereket kell hamarosan kipréselnem egy elég szűk helyen. Szerinted ez olyan könnyű…

- Ajaj, - esküszöm még életemben nem láttam a haveromat olyan pánikban, mint akkor majd két órája. – Ha ennyire hisztis vagy, akkor nincs sok időnk…

- Én nem vagyok, aúú…

Legkedvesebb barátnőm többet nem szólt, csak fújtatni kezdett. Bár ha mondott volna se hiszem, hogy feltűnik, mert minden figyelmemmel a feleségemre koncentráltam. Őt mintha valami földöntúli nyugalom szállta volna meg, nem jajongott, csak mosolygott rendületlenül.

A kórházig való eljutásunk persze nem volt egyszerű, Kellan bizonyult a legfelkészültebbnek, a biztonság terén, azonnal riadóztatta a testőreiket, sőt a mieinknek is ment a forró drót, így mire eljutottunk a kocsikig ők is készen álltak. Luca szólított fel bennünket arra, hogy hívjuk az orvosokat, és az összekészített táskákra is ő figyelmeztetett. Mivel a lányok egy magánklinikára jártak eddig is, egy konvojban közlekedtünk, elől, hátul kísérettel. Így is csak nagy nehézségek árán sikerült átverekednünk magunkat a fotósok és rajongók tömegén, az mondjuk rejtély honnan tudták, hogy jövünk.

És most mind a négyen itt toporgunk a folyosón, bár apás szülés lesz, ez egészen biztos, de amíg felkészítik a lányokat ki lettünk zavarva.

- Mi a fene tart ilyen rohadt sokáig? – toporog Rob idegesen, és látom, hogy a zsebeit matatja, gondolom cigit keres.   

Hozzá hasonlóan mind idegesek vagyunk, vibrál körülöttünk a levegő. Végre kinyílik egy ajtó, négy egyforma zöld ruhába öltözött orvos közeledik. A legidősebb szólal meg és tájékoztat bennünket.

- Nos uraim, úgy tűnik itt az idő. Mr. Lutz és Mr. Salti önök menjenek az egyes és a kettes szülőszobába, a feleségeik már ott várják önöket. Mr. Pattinson mivel megrepedt a burok császármetszéssel kell világra segítenünk a kicsit, csakúgy, mint önöknél Mr. Rathbone.

- Valami gond van? – dermedek meg a szavaitól, de sietve megnyugtat.

- Nem nincs, de az egyik kicsi farfekvéses, így jobb, ha megkíméljük a kismamát. Így biztonságosabb. Önök az egyes és kettes műtőbe menjenek uraim, a nővérek majd adnak steril ruhát.

Ezzel megfordulnak, és már valami latin kifejezésekkel dobálózva indulnak vissza.

Mi négyen kissé megilletődve nézünk egymásra, nem tudom melyikünk mozdul meg először, de összeölelkezünk. Kellan próbálja oldani a feszültséget, de a szemein neki is látszik, hogy izgul rendesen.

- Akkor srácok, ahogy megbeszéltük. A fogadás áll, egy karton whiskey annak aki először jut célba… - mind vigyorgunk a kifejezésen, hónapokkal ezelőtt egy este miközben söröztünk pattant ki valaki fejéből. – És a végén mindenki megvárja a másikat. Szivarok előkészítve?

Valamennyien felemeljük a becsomagolt havannai remekműveket, aztán elindulunk.

Carryt még ülő helyzetbe találom, mindenfelé műszerek vezetékek veszik körül, de a nővér megnyugtat, hogy ez mindennapos dolog, nem kell aggódnom.

Jó vicc, mintha az olyan könnyű lenne.  

A legcsodálatosabb ember, akit csak ismerek a földön éppen a gyermekeinknek készül életet adni, és akkor én legyek nyugodt?

Néha éjszakánként felriadok, és az az első, hogy megnézem, biztosan nem álmodtam-e ezt az egészet. Hihetetlennek tűnik, hogy megtaláltam őt, hogy szeret, és hamarosan a legboldogabb emberré tesz. Egy éve még irigykedve figyeltem a barátaim számomra tökéletesnek tűnő életét, és most már én is azt érzem amit ők.

És rövid időn belül két aprócska emberpalántáért leszek felelős, amíg csak élek.

Amikor megtudtam sokkot kaptam. Először, szilveszterkor azért, mert nem akartam elhinni, hogy valóban igaz, és nem csak a képzeletem vetít elém olyan dolgokat, amikre titokban vágyom. Másodszor pedig az ultrahangon, amikor a doki közölte, hogy azonnal dupla áldásban lesz részünk. Tudom, hogy megbirkózunk vele, mindketten szeretjük a gyerekeket, és Carry nagyszerű anya lesz. Beszéltünk erről már párszor, a diákjaival is megtalálta a hangot, Matty és Lorenzo rajong érte, és viszont. És annyira készül már, esténként, ha hazaértem általában a gyerekszobában találtam. Igaz már régóta készen áll arra, hogy fogadja a kis lakóit, de mindig talált még egy párnát, vagy egy kis takarót, esetleg egy plüssfigurát, amit megigazíthatott.

- Óh… - nyög fel, és én felriadok a merengésből.

- Szívem, jól vagy? – kérdezem, de látva az arcát azonnal rájövök, hogy ez ostoba kérdés volt. Nem is válaszol, a doki teszi meg helyette.

- Még egy-két perc, hat az érzéstelenítő, és belevágunk… - viccelődik.

Nem igazán értékelem a humorát, főleg mikor meglátom a kezében a szikét és leesik, hogy ezt szó szerint kell érteni.

Aztán az események felgyorsulnak, és én csak kapkodom a fejem. Próbálom támogatni Carryt, bár látva a véres kis csomagot kis hijján elájulok, és csak akkor esik le, hogy az ott a lányom, amikor édesen mosolyogva kimondja a nevét.

- Dorothy…

Persze mindenki természetesnek veszi, hogy én vágom el a köldökzsinórt, és azonnal a kezembe is nyomják. A feleségem vet rám egy vágyakozó pillantást, illetve, hogy pontos legyek a lányunkra, de nincs idő, mert a fiunk se akar odabent maradni.

- Monroe…

Hát megszülettek végre.

Éjfél körül járhat az idő, az egész épület csendes. Csak mi négyen állunk itt egy hatalmas ablak előtt és orrunkat az üvegnek támasztva gyönyörködünk a két kék és három rózsaszínbe öltöztetett apróságon. Nem tudunk betelni velük, már próbáltak párszor eltávolítani bennünket, de sikertelenül. A lányok a szobáikban alszanak, mi pedig őrizzük helyettük a szemünk fényeit.

- Héé, Jay, néz csak a fiam már most úgy tartja az ujjait, mintha gitárt fogna a kezében.

- Aha, - felelek neki, - Monroe azt hiszem inkább dobolni fog… néz, hogy veri a lábával a ritmust.

- Az én lányom már most a ruhájával foglalkozik. – Büszkélkedik Luca. - Szerintem nem jön be neki ez a szín. Figyeljétek, hogy próbálja letépni. Divatbolond, mint az anyja.

- Az enyém is ráütött szerencsére, most is ő a legnyugodtabb, mind közül – mondom halkan.   

- Sajnos az enyém is az anyjára ütött, - szólal meg Kellan - már a születése után egy perccel úgy hisztizett, hogy abba beleremegtek az ablakok.

- Kellan Lutz én soha nem hisztizek – szólal meg egy ismerős hang a hátunk mögül, mire mind megfordulunk. A lányok mind a négyen ott ülnek egy-egy tolószékben, az őket idehozó nővérek éppen eltűnnek a sarkon.

- Én pedig nem vagyok divatbolond… - oktatja ki Ashley is a férjét.

- És ne tervezd el, hogy mi lesz a fiunkból Robert Pattinson, majd ő eldönti- mondja a magáét Kristen is.

Várom, hogy megkapjam én is a letolást, de Carry ahogy mindig csak szelíden rám mosolyog.

- Jay, közelebb tolnál…

Bár mindig, mindenért küzdeni kell, megéri. Persze fontos a munkád, hogy amit csinálsz az megbecsüljék, de az egész semmit se ér, ha nincs melletted a családod.

A feleséged, a gyermekeid, és a barátaid.

Ők teszik az életet teljessé… 

Sziasztok!

Oké, tudom, nagy az én bűnöm, de tenni ellene nem tudtam. 27-én későn értem haza, és főleg hulla fáradtan. 28-án melóztam, 6-22-ig, mikor beléptem a lakásom ajtaján csak arra volt erőm, hogy elbotorkáljak az ágyamig. A mai napom kész rohanás volt, csomagolás ezerrel, most már a bőröndöm, a sílécek összekészítve, a kocsim tisztán és teletankolva útra készen, úti okmányok hiánytalanul, telefon, töltők, laptop menetkészen. Kis hazai a páromnak a hűtőben, úgyhogy még ezt felrakom, gyors zuhany és már csak egyet kell aludni és repülök is hozzá. Mármint képletesen, mert persze szeretnék egy darabban odaérni.

Nem tudom, lesz-e alkalmam jelentkezni, nem ígérem, bocsássatok meg ezért, de próbálom az összes időmet majd vele tölteni. Mit is mondhatnék, itt az év vége, megint eltelt egy, kinek jól, kinek rosszabbul, de kár ezen keseregni, nézzünk bizakodva a jövő elé, hátba bejön, és az jobb lesz. Kívánom, hogy mindenkinek jól teljen az év utolsó éjszakája, és a következő hajnala se kezdődjön rosszul. Aki teheti bulizzon, aki nem éjfélkor húzza magához a párját. Nem ígérek semmit, nem fogadok meg semmit, nem igazán hiszek benne. Én jövőre is itt leszek nektek, és a történetemet is olvashatjátok még egy darabig, ha minden igaz. Tehát:

Boldog Új Évet Mindenkinek !!!

Dicta