53. Az első…

Sziasztok!

Hát először is bocsi az előző egy hetes késésért, kicsit sűrű volt a beosztásom. Volt két vizsgám, közeleg az év vége, ezért buli a cégnél, mindenféle papírmunka, amivel igyekszem előrébb tartani, mert hamarosan ugye utazom. De erről majd később.

Először az utóbbi komikra válaszolnék, mert látom, hogy egy kicsit zavarosra sikeredett a dolog, amit nem is csodálok.

Bobby: először is örömhír, a mai rész nem függővéggel fejeződik be. J Aztán a kérdéseid, legalábbis én annak vettem őket. Az „anyósozáson” azért akadt ki Anna, mert ódzkodik mindentől, ami a házassághoz, mármint a sajátjához köthető. Néha kicsit fafejű a drága, és ezért magát a szót se szereti. (Egyébként hozzád hasonlóan és is így hívom a párom édesanyját, bár magamba volt, hogy illettem más szavakkal is.) A gyémántkérdés, igen, nem akarja, hogy mások illetve a három fiú ilyen értékes ajándékkal kedveskedjenek. Egyrészt, mert tudja, hogy az édesanyja zavarban lenne tőle, másrészt úgy érzi a kapcsolat, ami közte és Kellan között van még nem elég erős ehhez. (Gina és Taylor esetében szintén, mert fiatalnak tartja őket, Rob meg… ő csak az ál-pasija.) Az pedig, hogy a rá váró személyével, vagy arckifejezésével van a gond, hamarosan kiderül.

Detty: Ti a függővégektől másztok a falra én meg képletesen a tippjeitektől, amiket soha nem osztatok meg velem. Túl kíváncsi természet vagyok… A gyémántkérdést megmagyaráztam, nincs benne semmi különös rejtett szándék. És ami a nyelvismeretemet illeti: Nem, nem beszélek hét nyelven. A német az, amiből felsőfokú nyelvvizsgám van, és amiről bátran állítom, hogy igen, azt beszélem. Ez főleg annak köszönhető, hogy két alkalommal is 3-3 hónapon Ausztriában tölthettem. Az angollal úgy vagyok, hogy mindent megértek, de a folyékony beszéd, főleg ha a partnerem valamilyen ismeretlen dialektusban beszéli, (pl. az írek, ők borzalmasak) akkor nem jön önkéntelenül, végig kell gondolnom a válaszomat. Mivel már említettem, hogy recepciósként dolgozom, ez a két nyelv itt elengedhetetlen. És éppen a munkám miatt ragadt rám pár dolog a vendégkör miatt olaszból és franciából, de ezek tényleg csak az alap, hogy van, ott találja a wellness-t… ilyenek. Írás közben két fordító programot használok, az egyik a Google, a másik pedig a webfordító. Tök vicces amikor a kettő, majd minden esetben, nem egyezik. Ezért is van az, hogy vagy a szöveg végére, vagy valahova beleillesztem miről van szó, mert nem biztos, hogy ha az általam írt mondatot más segítséggel próbálod lefordítani ugyanazt dobja ki, mint amire én gondoltam.

Annamé: igen, az utazás tartogat meglepetést, de ezt nem árulom el, és nem vagyok biztos benne, hogy olyan nagy volumenűt, mint amire ti számítatok.

Timi: A főállásom, mint írtam recepcióvezető, és nem, nincsenek szadista hajlamaim. (Ha lennének akkor kozmetikusnak, masszőrnek vagy gyógytornásznak mentem volna. Ezen foglalkozáscsoportok művelői ugyanis tapasztalatom szerint egészen biztosan rendelkeznek egy kicsivel legalább.) És te is örülj, ma nincs függővég, aminek a legfőbb oka az, hogy a következő fejezet időpontja még elég távoli.

Hogy miért? Hát mert UTAZOM!!! Azt hiszem már említettem párszor, a párom külföldön dolgozik, és nem is jön haza az ünnepekre. Tavaly is meglátogattam, igaz akkor családi segítséggel, de most visszatérve a hagyományokhoz barátokkal megyünk. December 30-án indulunk, és 5-én indulunk vissza. A „szilvesztert” miatta elsején éjjel tartjuk, mármint vele, a többiekkel azért 31-én is. Lesz egy kis síelés, idén nekem is szabad, kis alkoholizálás… úgyhogy Anna és Kellan most egy kis szabadságra utazik.

De persze nem hagylak itt benneteket csak úgy, hogy is tehetném, elvégre itt a karácsony és ilyenkor az ember megajándékozza a szeretteit. És én szeretlek titeket, és reménykedem benne, hogy képletesen, de ti is engem. (Már amikor nem akartok kinyírni a függővégek miatt). Úgyhogy jön három történet. Nem, nem árulom el előre kikről szól, de nemrég kérdeztem, mi érdekelne benneteket, és figyelembe vettem az igényeket. Némileg.

Hogy pontosan melyik mikor kerül fel még nem tudom, még egy kis alakítgatásra szorulnak. De az első tuti, hogy az ünnepek három napja közül az egyiken. Sanszos a vasárnap, mert akkor nem dolgozom, a másik kettőn azonban igen.

Hát ennyi lenne, most rohanok, még szükségem van némi csomagolópapírra, és a legfontosabb, ma van az a csodálatos nap, amikor a nagypapám hazajöhet a kórházból.

Dicta

(Kellan szemszöge)

- Hé Kellan, ébresztő!

Hallom a hangot, de azt nem fogom fel, hogy kitől származik. Helyette tapogatózva a kedvesem után nyúlok, és amikor megtalálom csalódottan veszem tudomásul, hogy már fel van öltözve. Egy mozdulattal rántom le magam mellé az ágyra, és ha nem szólalna meg újra, gyanítom tovább is mennék.

- Tudod, haver én is nagyon kedvellek, de ha nem veszed le rólam azonnal a kezedet, nem nézem mekkora melák vagy, esküszöm, behúzok egyet…

Döbbenten nyitom ki a szememet, és ülök fel azonnal, amint meglátom az ágyban mellettem Jay arcát. Úgy rántom el a kezemet, mintha tüzes vasat érintettem volna, és cseppet se értékelem, hogy vigyorog.

- Mi a büdös francot keresel az ágyunkban? – Vonom kérdőre azonnal, majd körbenézek. - És hol van Anna?

- Szerintem félúton New York felé – közli, és közben feltápászkodik. – Egyébként csak szólni akartam, hogy a telefonod már kétszer jelzett, és asztalon a reggeli – mondja, majd távozik.

A keretnek támasztom a hátamat és gondolkozom. Vagy legalábbis próbálok.

Az esti összebújásunk megvan, a felidézésére még most is azonnal reagál a testem. Arra is emlékszem, hogy hajnalban a liftig kísértem a kedvesemet, aki velem ellentétben nem tűnt álmosnak, sőt nagyon is összeszedetten és tettre készen távozott. Én viszont amint visszaértem a hálóba újra álomba zuhantam.

A telefonomra sandítva látom, hogy még időbe vagyok, de aztán leesik, hogy azért állítottam korábbra, hogy legyen időm becsomagolni. Hát most nincs túl sok, úgyhogy csak összedobálok pár dolgot, és csatlakozom a többiekhez. Az asztal körül Annán és rajtam kívül mindenki ott van már, és legnagyobb meglepetésemre most is többféle dologból lehet választani. Megtudom, hogy ez a tegnap esti két főszakácsnak köszönhető, akik kaján vigyorral emlékeztetik rá Robot, hogy akkor este legalább három plusz egy vegetáriánus fogás a minimum, és a holnapi reggelit is időben kérik.

- Ne aggódjatok. Holnap hamisítatlan angol reggeliben lesz részetek – közli hatalmas vigyorral az arcán. Gyanítom csak azért, mert tudja, hogy nem ő fogja elkészíteni az ennivalót. A banda fele pár perc múlva elindul, én a második turnussal megyek, illetve mennék, de Luca visszahúz.

- Kellan, nem tudom Anna mondta-e, de Ash-t is ünnepeljük Budapesten. Sőt úgy tudom Taylort is, legalábbis volt szó valami ilyesmiről. Megtennéd, hogy diszkréten megemlíted a többieknek. Nem szeretném, ha… - nem is kell befejeznie, értem mire céloz. Én se örülnék, ha a többiek ott jönnének rá, hogy négy ünnepelt van, és csak két ajándékkal készültek.

Kicsit el is szégyellem magam, hogy eddig nem jutott eszembe, hogy közeleg a legjobb barátnőm születésnapja. Megnyugtatom az olaszt, hogy mindenkit tájékoztatok, és közben már azon töröm a fejem, mivel is lepjem meg őt. Illetve Őket.

(Anna szemszöge)

Gordon McBride, aki a szokásos komor arckifejezéssel az érkezési csarnokban vár, nagyapa titkára, asszisztense, testőre ha kell. Valamilyen oknál fogva soha nem jöttünk ki egymással. Gyanítom, bökte és böki még most is a csőrét, hogy egyszercsak felbukkantam, arról nem is beszélve, hogy az ölembe hullott minden. Ezt nem én mondom, ő osztottam meg velem egy alkalommal, amikor kettesben utaztunk Los Angelestől Baile Inez’s-ig. Ezek után már nem meglepő, hogy nem lopta be magát a szívembe, főleg, hogy több alaklommal is próbált úgy beállítani, mint aki nem ért semmihez. Az, hogy most itt áll és szemlátomást rám vár, előre vetíti, hogy akadhat pár nehézségem ma.

- Jó reggel, Mr. McBrige – köszöntöm ennek ellenére udvariasan.

- Miss Mc’Gee – biccent, és egy szó nélkül indul meg a kijárat felé, meg se várva, hogy követem-e. Csak azért is szép lassan lépegetek, egészen addig, amíg fel nem fedezek egy fotóst. Szerencsére ő engem még nem vett észre, így gyorsabb tempóra kapcsolok. Ez nem volt jó ötlet, mert felhívtam magamra a figyelmet, lerí róla, hogy tudja, hogy vagyok „valaki”, így jön utánam.

A limuzin a bejárat előtt ismerős, nemhiába díszeleg rajta a M.I.C. lógója, úgyhogy gondolkodás nélkül vetődöm be a hátsó ülésre, és húzódom le azonnal amennyire csak lehet. Elégedetten lesek ki, üldözőmnek szemlátomást fogalma nincs róla hova tűnhettem.

- Kislányom, ezek az ablakok sötétítettek. – Inez nagyi kedves hangja szólal meg velem szemben, és  mellette Shane papa is ott mosolyog.

Boldogan ölelgetjük meg egymást, a hangulatomon egyedül csak a morcos titkár beszállása ront. Azonnal gaelre vártok, és kaján örömmel lesek rá félszemmel. Hiába dolgozik ugyanis több mint huszonöt éve a cégnél és ápol jó kapcsolatot Shane papával,  az anyanyelvét nem tudta elsajátítani.  

- Miért nem mondtad, hogy ti is jöttök? – kérdezem, hiszen tegnap egy szóval se említette a dolgot. Aztán hirtelen beugrik, hogy lehet, hogy még mindig nem bízik abban, hogy meg tudom állni a helyemet. Vagy csak tesztelni akar?

- Én se tudtam – vág közbe a kérdezett. – Nagyanyád az este közölte velem, hogy repülünk, mert vásárolni akar. Ne nézz ilyen csúnyán ma stór, nem megyek be az értekezletre. Csak az irodába, úgyis régen találkoztam már Adammel.

Húh, a fejembe lát?!

- És mit szeretnél vásárolni? – fordulok inkább nagyihoz.

- Hát… - és már sorolja is, hogy elsőként a Sotheby’s-be megy. -  Tobias felhívott tegnap, hogy van pár dolog, ami szerinte érdekelhet, és Gordon volt olyan kedves, hogy felajánlotta, hogy elkísér.

Szerintem kétutcányira is hallják annak a kőnek a zuhanását, ami legördül a szívemről. Tehát ezért néz olyan csúnyán a pasi, persze csak rám, nagyira kedvesen mosolyog. 

Hipp - hipp - hurrá, a vénember kiiktatva.

- Aztán arra gondoltam, hogy együtt megebédelünk, és délután Sarahval együtt benézhetnénk pár helyre. Ahogy elnézem, nem hoztál magaddal semmit a keresztelőre – vet egy kritikus pillantást az csomagomra. – Tényleg, kislányom, te így akarsz bemenni az irodába?

- Nem, dehogy – mentegetőzök azonnal, és biztosítom róla, hogy a táskámban ott lapul a megfelelő ruha. Az ellen persze nincs kifogásom, hogy pár órácskára belevessük magunkat New York forgatagába, főleg, hogy tényleg kell vennem valamit Liamnak.

Jól elbeszélgetünk, melegség tölt el, hogy szóbahozzák Kellant is, és újra rákérdeznek, hogy ugye akkor ő is jön délután.

A kocsi egyenesen a földszinti mélygarázsba visz bennünket, mi ketten kiszállunk, a többiek pedig tovább indulnak az aukciós házba.

Magamban mosolyogva figyelem, ahogy hatalmas nyüzsgés támad, amint kilépünk a liftből a legfelső emeleten. A recepción ülő lány, akivel eddig még nem találkoztam, szinte halálra váltan figyeli Shane papát, engem szerintem észre se vesz. Halkan kuncogok magamban és azonnal Sarah irodáját célozom meg. Kopogás nélkül nyitok be, a titkárnője azonnal mosolyogva fordul felém, a barátnőm arca először morcosnak tűnik, de amint felismer megindul felém. Örömmel öleljük át egymást, és egy fél perc múlva már vidáman tárgyaljuk ki az elmúlt majd egy hónapot.

- Jól vagy? – kérdezem tőle, és kicsit aggódom a válasz miatt, holott pompásan néz ki. – Mármint, mindketten jól vagytok?

- Soha jobban - jön a megnyugtató válasz, és elmeséli, hogy semmi nyoma a reggeli rosszulléteknek, a doki is mindent rendben talált, ő pedig úgy érzi sose volt még ilyen kiegyensúlyozott. Olyan jól elbeszélgetünk, hogy csak tíz perccel kilenc előtt, a belépő titkárnő érkezésekor kapok észbe, és öltözök át villámgyorsan a hivatali kiskosztümömbe. A hajamat kontyba csavarom, ellenőrzöm a sminkem, és indulok át Adamhez.

Időközben kiderül, hogy az igazgató meggyőzte nagyapát, jöjjön csak be az értekezletre, mert szerinte így könnyebb lesz mindenkinek. A vaskalaposok, -képtelen vagyok másképp nevezni őket, mind az apám, vagy éppen a nagyapám lehetne- szerinte így könnyebben elfogadják az elkerülhetetlent, mert ezzel is azt érzékelteti, hogy feltétlen bizalmát élvezem.

Na nálam mondjuk ellentétes hatást ér el, mert a gyomrom öklömnyire zsugorodik, és remeg kezem-lábam. Arra is elég volt felkészülni, hogy ez a nap is eljött, de hogy az első alkalommal, amikor számot kell adnom a tudásomról, ami most egyáltalán nem tűnik teljesnek, legfőbb kritikusom is ott lesz…

Sarah vet rám egy bíztató pillantást, majd előre megy. Én fogom a laptopom táskáját, benne a jegyzeteimmel és próbálok nagyon eltökéltnek tűnni. Ez valószínűleg túl jól is sikerül, mert amikor belépve a tárgyalóba a tekintetem találkozik a barátnőmével kis hijján nevetésben tör ki. Úgyhogy kicsit visszaveszek a komolyságból, és a legkedvesebb mosolyommal fordulok az első kezet nyújtó felé.

Valamennyiükkel találkoztam már, tudják ki vagyok, mégis az arcokról tanácstalanság sugárzik. Hát, még amikor Adam előzékenyen kihúzza előttem az asztalfőn álló széket, amin helyet foglalok. Azonnal sutyorgás támad, többen is összesúgnak, érezni az izgatottságot a levegőben. Én is lassan fújom ki a levegőt, pár pillanat alatt végigfut a fejemben az első alkalom, amikor szembesültem azzal mi vár rám.

A reggeli szendvics hirtelen elindul visszafelé a gyomromból. Aztán eszembe jut Kellan kedves arca, a barátaink az este, a családtagjaim. Inez nagyi ölelése a limóban. Körbenézve látom, hogy Shane papa, Sarah és Adam biztatóan néz rám, úgyhogy tudom össze kell kapnom magam, de gyorsan.

Képes vagy rá Anna, meg kell tenned. Ezt szánta neked a sors.

- Akkor Uraim, - nézek körbe, - kezdhetjük. Az első napirendi pont…

(Kellan szemszöge)

A forgatásra érve azonnal May-be futok, és örömömben majdnem imába foglalom a nevét, mert közli, hogy történt némi átszervezés, ma csak délig kell itt lennem, a hétfőm pedig akárcsak a hétvégém szabad. Ilyen hírek után már a kétórás smink se tud zavarni, és az se, hogy az utolsó felvétel előtt felbukkan Maggie.

Nem foglalkoznék vele, de ő azonnal megtalál magának, és majd fél óráig panaszkodik, hogy a haverom -a szavaival élve- egy bunkó. Mint kiderül Scott nem volt hajlandó elutazni vele a szüleihez. Munkára hivatkozva, hát, ismerve őt ez csak kifogás lehetett. Aztán viszont amikor egy nappal előbb beállított hozzá, nem volt otthon, mert a bátyámmal és Erickkel átruccantak Vegasba. A szöszinél ez kiverte a biztosítékot, a barátomnál meg az, hogy hisztizni kezdett. Úgyhogy az ők addigi nagy turbékolásának ezennel vége.

Már éppen ott tartunk, hogy próbál rávenni, hogy este vacsorázzunk együtt, de nagy örömmel közlöm vele, hogy az nem fog menni, mert elutazom a barátnőmhöz. „Susana” említése meg is teszi a hatását, mert azonnal visszakozik, és jó utat kíván.

Fél kettőkor már smink és kontaktlencse mentesen, lezuhanyozva lépek ki a forgatás helyszínének kapuján, éppen amikor megszólal a telefonom.

- Szia Honey – hallom meg Anna édes hangját, a háttérben jelentős hangzavarral.

- Szia Cica - üdvözlöm én is. - Hol vagy?

- A Madison Avenue-n – feleli. – Figyelj, Kellan van egy kis gondom…

Hallgatom amit mond, és mire a végére ér hatalmas nevetésben török ki.

Látod Cica, ha máskor is eszedbe jut, hogy megkérdezz, mielőtt cselekszel, nem fogunk veszekedni.         

Sietve nyugtatom meg, mire kapok egy apró kacagást, aztán közli, hogy délután ötre legyek kint a reptéren.

- Jaj, majdnem elfelejtettem. Légy szíves szólj a srácoknak, hogy ne késsenek, vagy kérd meg Jayt, hogy szóljon nekik. És ne lepődj meg, mert nem egyedül leszek a gépen… - ezt még hallom, de aztán már csak valami hadarást.

- Halló… Anna… Anna, itt vagy még? – próbálkozom, mire nagy sokára újra beleszól.

- Igen ne haragudj, de mennem kell. Sarah már türelmetlen, és még semmit se vettem Liamnak. Akkor ötkor Baton Rougeban találkozunk, Patrick majd kimegy elétek. Szeretlek, szia…

És már ki is nyomta a telefont. Szélvész kisasszony.

Most, hogy kiderült van még jópár órám, azon töröm a fejem, mit is kezdjek a hirtelen támadt szabadidőmmel. Elsőként az jut eszembe, hogy nekem is illene vinnem valamit a kis krapeknek, és az is beugrik, hogy múltkor miben egyeztünk meg a Góliáttal. Úgyhogy feltárcsázom és kiderítem szerinte mi lenne a legmegfelelőbb.

A kívánságát sikerül gyorsan teljesítenem, megtalálom a megfelelő darabot, szépen becsomagoltatom, csak arra nincs semmi jó ötletem, hogy a büdös életbe fogom felcsempészni a repülőre. Mert abban egészen biztos vagyok, hogy ez a majd méter hosszú és vagy tíz kilós csomag nem fogja elkerülni Anna figyelmét. De aztán erre is találok megoldást, mert megkérem Jay bandájának tagjait, hogy tegyenek úgy, mintha ez is hozzájuk tartozna.

Öt előtt pár perccel mind az öten átesünk a szokásos procedúrán, az indulási csarnokba lépve azonnal felfedezem az elénk küldött pilótát. A srácok Jerad kivételével, aki ugye már utazott a Jeten, kicsit megilletődve néznek, amíg a kifutón haladunk válaszolgatok a kérdéseikre, de alig bírok odafigyelni, mert szeretném már minél előbb magamhoz ölelni Annát. Meg is teszem, amint felérünk. Kirohan elém, az arca csupa mosoly, a kinézete rendkívül elegáns és hivatalos. De az üdvözlési módszere már cseppet se formális. Az ajkaink azonnal összetapadnak, de aztán csalódottan veszem tudomásul, hogy elég gyorsan eltol magától. Nem értem, mert a srácok jelenléte eddig nem zavarta, de kiderül, hogy most se miattuk teszi…

(Anna szemszöge)

- Jaj, nagyi látnod kellett volna. Anna egyszerűen lesöpörte őket… – hallom Sarah hangját a próbafülke elől, miközben éppen egy Donna Karan ruha zipzárját próbálom felügyeskedni az oldalamon. Délután egy múlott, túlestem életem első önálló értekezletén a M.I.C.-nél, és bár hangosan nem vagyok hajlandó elismerni, csak magamnak, elégedett vagyok a történtekkel. Igaz nem volt izgalmaktól mentes az a majd három óra. Elsőként az okozott gondot, hogy folyton nagyapához fordultak az észrevételeikkel. Ő meg hozzám irányította őket. Aztán Adam következett, aki szintén rám mutatott, úgyhogy majd egy óra kínszenvedés után eljutottunk oda, hogy tudomásul vette minden ágazat vezetője, hogy mostantól el kell viselniük. Mivel nem szándékom ajtóstul rohanni a házba, legfőképpen, mert az őszi felkészítésemkor Adam ezt a fejembe sulykolta, csak apró célzásokat tettem arra, hogy változások várhatóak. De végülis humánus voltam, mert közöltem, hogy mindenkit személyesen fel fogok keresni, hogy egyeztessünk.

Az értekezletről kilépve Inez nagyi várt bennünket, és pár perc múlva már a Spago felé tartottunk, hogy megebédeljünk. Utána Shane papa inkább menekülőre fogta, mi pedig megtámadtuk a Madison Avenue-t. És most itt állok egy, a nagyi szerint nekem kitalált ruhában, ami be kell, hogy ismerjem csodás.

- Sarah, ne túlozz – szólalok meg kilépve, és meglepődve látom, hogy tátott szájjal bámulnak rám.

- Kislányom olyan gyönyörű vagy.

Zavartan hajtom le a fejem, szerintem ebben a kreációban még a vasorrú bába is jól mutatna. Igazándiból nem tudom, hogy jutottunk el odáig, hogy egy estélyiben álljak előttük, hiszen csak egy egyszerű, a keresztelőhöz illő ruháért jöttünk be.

Mire észbe kapok már kesztyűt húznak a kezemre, és azt vitatják meg, milyen ékszert kéne viselnem hozzá. Én inkább visszamenekülök a próbafülkébe és sietve veszem fel a nap közben viselt kosztümömet, már így is egy vagyon fogok itt hagyni. Ugyanis eddig, ha jól számoltam nyolc öltözetnyire mondták azt, hogy bűn lenne nem megvenni. És azt nem hagyhatom…

És nem is kell, csak éppen a pénztárcám marad érintetlen, mert mire kilépek újra a saját ruhámba bújva Inez nagyi elrendezte a számlát. És hiába minden tiltakozás, el kell fogadnom az ajándékot.

Egy szomszédos kávézóban telepedünk le, arra várva, hogy a kocsi értünk jöjjön, a sütimet eszegetve a kinti forgatagot bámulom. Nem rajongok ezért a városért, mennék már, Kellan iszonyatosan hiányzik. Hirtelen ugrik be, hogy elkövettem egy baklövést, mert neki bizony nem mondtam, hogy mire készüljön, és emlékezve a szekrénye tartalmára tudom, hogy nem hozott magával öltönyt. Márpedig Baton Rougeból egyenesen Rock Springsbe repülünk, ott vesszük fel Zacket és Sandyt és csak miután mi kiszállunk, viszi a srácokat Patrick LA-be.

Hirtelen pattanok fel, mire a mellettem ülők értetlenül néznek rám.

- Van még egy kis dolgom, tíz perc és itt vagyok – közlöm.

- Hova mész? – kiabál utánam Sarah, de csak rámutatok a szomszédos Giorgio Armani kirakatra. Hála a jó memóriámnak a kedvesem méreteire emlékszem, hiszen nem ez az első öltözet, amit veszek neki. Beletelik egy kis időbe, mire sikerül találnom egy megfelelőt, aminek az anyaga és főleg a színe is tetszik. Elégedetten gondolok arra, hogy kicsit összeöltözünk, mert az én ruhám árnyalata is hasonló. Már veszem elő a kártyámat az eladó legnagyobb megelégedésére, amikor beugrik, hogy ebből baj lehet. Sőt lesz is, mert alig pár napja is ez miatt sikerült összevesznünk. Úgyhogy a legbájosabb mosolyommal kérem meg a hölgyet, hogy rakja félre, csak amíg telefonálok.

Térerő hiányában kimegyek a járdára és tárcsázok. Szinte azonnal felveszi, a szívem hevesebben dobog, amikor meghallom a hangját. Gyorsan elmesélem, hogy a nagyszüleim bizonyos dolgokban, például abban, hogy mit illik viselni a templomban, elég régimódiak.

- Elfelejtettem, de komolyan, - próbálom meggyőzni, hogy nem direkt csináltam. – És most itt állok, és szóval… szeretném megvenni neked…

- Szó se lehet róla Cica – jön az azonnali válasz, ami eléggé letöri a kedvemet. – Kérd meg őket, hogy vonják le a számlámról. Igaz eddig csak LA-ben vásároltam, de úgy tudom minden üzletükre érvényes a kártyám.

Kicsit meglepetten hallgatom, de aztán eszembe jut valami.

- Nem lehet. Muszáj kifizetnem… - befejezni sincs időm, már közbeszól.

- És miért is?

- Kellan, kapásból soroltam a méreteidet. A nő száz százalék, hogy azt hiszi a pasimnak vásárolok…

- És? Így van, nem?!

- De igen, - felelem azonnal, még mielőtt valami hülyeség jutna az eszébe. – Csakhogy már tudja, hogy ki vagyok. Mármint, hogy Anna Gádor-Mc’Gee.

- És mégis honnan? – kérdez vissza.

- Válogatás közben csörgött a telefonom és bemutatkoztam. Szerintem tudja ki vagyok… mármint, hogy Rob ba… - befejezni sincs időm, nevetni kezd.

- Oké, oké. – szinte látom magam előtt az arcát, ahogy vigyorog. – Vedd meg, de kifizetem…

- De… - tiltakoznék, hogy ajándéknak szántam, de persze csírájában folytja el a próbálkozásomat.

- Kifizetem.

Jobbnak látom, ha engedek, nem szeretném újrakezdeni a hiábavaló vitát, úgyhogy gyorsan tájékoztatom az érkezésünkről. Befejezni már nincs időm a beszélgetést, mert látom, hogy a járda széléhez gördül az értünk küldött limuzin. Sarah is integet, hogy igyekezzek már, úgyhogy lerakom és sietve megyek vissza fizetni.

- Mi tartott ilyen sokáig – kérdezi a barátnőm immáron a kocsi hátsó ülésén ülve.

- Semmi – vágom rá, és elégedetten simogatom meg az ölemben fekvő doboz tetejét.

- Kivel beszéltél? – kérdezi. – Akárhányszor feléd néztem a füleden volt a telefon.

Egy pillanatig nem tudom miről beszél, de aztán leesik.

- Először a belsőépítésszel, másodszor meg Kellannel – felelem mosolyogva.

- De nagy a szerelem, pár óráig se bírjátok ki egymás nélkül – ugrat, de tudom, hogy csak kedvességből teszi. Igaz én se hagyom magamat.

- Nem is tudom kit hívott a férjecskéje déltől idáig vagy ötször…

Egész úton vidáman civódunk, nagyi meg csak ingatja a fejét.

Miután megvettük végre Liam ajándékait, mert természetesen ők is bevásároltak neki, már csak arra van időnk, hogy elmenjünk Colinért, aztán irány a repülőtér ahol Shane papa vár ránk. Szerencsére a felszállás zökkenőmentes, bár az is sokat segít, hogy tudom, hamarosan a kedvesemhez bújhatok.

Egész úton a hétvégéről, a kicsiről, és miután Sarah végre hivatalosan a nagyszüleimnek is beismeri, az ők kisbabájáról beszélgetünk.

Amint földet érünk Baton Rougeban türelmetlenül tekingetek ki a repülő ablakán, szeretném már magam mellett tudni.

Mintha napok és nem csak órák teltek volna el azóta, hogy reggel el kellett válnunk egymástól.

(Kellan szemszöge)

- Itt vannak a nagyszüleim – súgja a fülembe, és a derekamat átölelve vezet befelé. Gyorsan végignézek magamon, mindent rendben találok, és másra nincs is időm, mert határozottan húz magával.

A barátságos üdvözlés igazán jól esik, Sarah és Colin megölel csakúgy, mint Inez mama, igaz utóbbi először int, hogy hajoljak le, mert így nehéz lesz. Shane papa kezet nyújt, mélyen a szemembe néz, mintha azt fürkészné nem követtem-e el valamit az unokája ellen. Állom a tekintetét, nincs okom arra, hogy ne tegyem. Aztán viszont elmosolyodik, meglapogatja a hátamat és megszólal.    

- Tudod Fiam, ez a szín valahogy nem áll jól neked.

Fogalmam nincs miről beszél, de Anna már elém is perdül, végignéz rajtam, majd mosolyogva letörli a számat.

- Bocsi – mondja. Merthogy az ő ajkairól eltűnt a rúzs, ebből logikusan következik, hogy rajtam volt az összes. És az ugye senki számára se kérdéses, hogy ez miként történhetett.

Jay zenekarának tagjai először zavarban vannak, de nem kell nekik sok és feltalálják magukat. Természetesen nem ússzuk meg vacsora nélkül, Inez nagyi és a kedvesem nem is akármilyen fogásokkal kényeztetnek el bennünket. Amit, mint kiderül még New Yorkban az egyik híres étteremből szállítottak a gépre. Még félúton se járunk, amikor a kedves idős asszony közli, hogy ő lepihen kicsit, és Anna is unszolni kezdi a barátnőjét, hogy ő is tegyen így. Meglepődve figyelem, hogy milyen óvón öleli át Colin is a feleségét és vezeti el az egyik hálófülkébe.

- Sarah beteg? – kérdezem, mire azonnal ijedten járatja a tekintetét köztem és a távozó barátnője között.

- Miből gondolod? – kérdez vissza válasz helyett.

- Hát, mert úgy bántok vele.

Látványosan kifújja a levegőt és elmosolyodik.

- Nem. Azt hiszem, kicsit túlaggódjuk a dolgot - aztán viszont elmosolyodik. – Babát vár.

Na erre a hírre viszont az én szívem szorul össze, és próbálom kitalálni, hogy ez hogyan érinti őt. Látszólag örül a hírnek, a szemei tisztán ragyognak, úgyhogy megnyugszom, és magamhoz húzom.

- Tehát hamarosan újabb keresztelő várható.

Csodálkozva emeli fel a fejét, aztán egy hatalmas mosoly ömlik szét rajta.

- Igen. Remélem kislány lesz. Olyan édes kisruhákat láttam ma…

A társaság lassan csendesedik el, egymás után billennek le a fejek. Mi egymásnak dőlve ülünk, illetve én ülök, a kedvesem pedig a mellkasomon fekszik. Pár perce egyenletesen veszi a levegőt, ebből arra következtetek, hogy elaludt.  

Nem is csodálom, elég korán kelt reggel, és tudván mi mindent csinált ma, biztos vagyok benne, hogy egy percig se pihent.

Még mindig nehezemre esik elképzelni őt üzletasszonyként, pedig a barátnője szavai arról árulkodtak, hogy nagyon is komolyan vette a feladatát. Igaz, mit nem?! Egy egyszerű reggelit is olyan intenzitással készít el, mintha az elnöknek szolgálnák fel. Kisimítok egy tincset az arcából, mire álmában elmosolyodik és mocorog kicsit. Az ujjai önkéntelenül a pulcsim alá csúsznak, bennem meg újra bűnös gondolatok támadnak. Hogy elkerüljem őket -és megmeneküljek a nagyapja haragjától, mert gyanítom, ha a tenyerem lejjebb csúszna a hátáról, kihajítana a gépből- próbálom kitalálni, hogyan tudnám kényelmesebbé tenni neki ezt a testhelyzetet, de félek ha megmozdulok felébred.

Aztán váratlan segítségem akad, Shane papa lép elénk, és anélkül, hogy megszólalna, felrakja Anna lábait a kanapéra. Én is fordulok egy kicsit, mire azonnal helyezkedni kezd, most már majdnem teljesen hason fekszik. Rajtam. Átölelve tartom, elég keskeny a hely, nem alvásra találták ki, nem szeretném, hogy leessen.

Már csak egy takaró kéne…

Mintha csak kitalálta volna a gondolatomat, az idős ember egy tárolóhoz lép és egy plédet húz elő. Végtelenül óvatos mozdulatokkal az unokájára teríti, és majd egy percig csak áll mellette és figyeli. Az arcán annyi érzelem mutatkozik meg, mint még soha. Eddig csak sejtettem, de most már tudom, hogy rajongásig szereti. Akárcsak én. Váltunk egy cinkos pillantást, bólint egyet, mintha csak azt nyugtázná, hogy jól van ez így, aztán lassan elsétál abba a hálófülkébe, ahol a felesége pihen.